Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
A járdákért Versenyben Az Idén a monori tanács működési költségvetéséből 210 ezer forint jut járdaépítésre. Az igényekhez képest még ez is kevés, igazságosan elosztani sem könnyű. Ezérf született az a döntés, hogy azok az utcák kapják, amelyeknek lakói a legtöbb társadalmi munkát vállalják azért, hogy szilárd burkolat jusson a portáik elé. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ŐRI A tanácstagok összeírják a felajánlásokat, s továbbítják a tanácshoz, ahol a MÜTEF osztály koordinálásával állítják majd össze a tervet, s rang- sorolják, majd a májusi tanácsülés dönt: mely monori utcákba kerüljön járda az idén. XXVII. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM 1985. FEBRUAR 11., HÉTFŐ A kongresszusra készülve Kis lépésekkel, de azért előre A sátortábornak Támogatás A monori város környéki bizottság döntött: az idén a községek anyagi támogatása nem a káptalanfüredi úttörőtábornak jut, hiszen az utóbbi esztendőkben jórészt csak erre a táborra jutott pénz, holott a pilisi körzeti sátortábor is alapos felújításra szorul. Ezért ebben az évben az úttörők kedvelt pilisi táborára fordítják a közös támogatás összegét. aBTMoliTMR Gombán, hétfőn a művelődési házban, 18 órától: Szelíd motorosok. Monoron, 18-tól és 20-tól: Seriff az égből. Vecsésen, 14.30-tól: Holdlakók titka, 17.30-tói és 19.30- tól: Nagyrozsdási eset. '/ A hét végén befejeződtek a í vonzáskörzetben az üzemi és / nagyközségi pártértekerietek, £ ezúttal a Kákosmezeje Tsz-ben j és Maglód nagyközségben meg- 4 tartott fórumokról tudósítunk. Az elmúlt öt esztendőben igazán nem panaszkodhattak az ecseri Rákosmezeje Tsz- ben, hiszen gazdálkodásukat a kiegyensúlyozottság, a dinamikus fejlődés jellemezte. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban kétszer nyerték el a Kiváló szövetkezet címet. Alkotó légkörben Dr. Farkas Sándorné, az üzemi pártbizottság titkára beszámolójában hangsúlyozta: a testület munkájában a tervszerűség érezhető volt, sikerült megfelelően segíteniük a vezetést. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a változó körülményekhez is tudtak igazodni, megvalósult az együttgondolkodás és cselekvés, hiszen jól tudják, ez az alapja az alkotómunkának. Nemcsak a termelési eredmények növekedtek, hanem a műszaki fejlesztésben, az új technológiák alkalmazásában is az élen jártak. Kellemetlen sarok / Ne maradjon gondolat gaz, hogy az emberek többsége akkor döbben rá egészségének értékére, amikor már elveszítette. S ha legalább egy részét sikerül visszanyernie, vagy egy rész megmaradt, abba kapaszkodik. S ha nem hagyja el magát, ha érezheti, hogy szükség van rá, ha dolgozhat és teremthet — sérülés nélkül folytathatja az életet. De ehhez külső segítség is kell. Amikor — még tavaly októberben — a monori rendelőintézet igazgató főorvosával a körzeti rehabilitációs bizottság megalakulásáról beszélgettünk, a környékbeli példák okán nem volt ok a túlzott derűlátásra. Akkor azzal fejeztük be a beszélgetést: ha mindenki komolyan veszi a feladatát, ha látja egy-egy eset mögött a segítségre szoruló embert is, lehet eredményt elérni. Jó ideje tehetetlen szemlélője vagyok egy csévha- raszti olvasónk kálváriájának. ö tulajdonképpen a rehabilitációs bizottság segítségre szorulói közé sem tartozik „hivatalosan”, hiszen nem 50—60 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nála annak idején, hanem 67 százalékost. Vagyis: jogosult a rokkantnyugdíjra. Ami kevés. De nem is csak azért szeretne dolgozni, hanem mert hiányzik neki a munka. Ahogyan ő fogalmazta: — Látja, én azért még bírom magam, nem csak önmagam ellátására vagyok képes, valamit még tudnék csinálni, valamit még szeretnék csinálni... S hogy valamit dolgozhasson. végigjárta a városkörzetet. Gyömrőtől Üllőig, Sülysáptól Vasadig. Volt termelőszövetkezetben, hogy hátha valamelyik melléküzemág . .. Volt ipari szövetkezetek kihelyezett részlegeiben. postákon, sörpalackozóban, papírfeldolgozónál. bekopogott tanácsokhoz . . Hiába. Hiába szerepel a papírján, hogy az orvosi bizottság véleménye szerint könnyű munkát, részmunkaidőben végezhet, ilyen közel s távol nem akadt. Azaz: távol akadt volna, de hogy a Medicorba naponta beutazzon, az anyagilag inkább ráfizetést jelentene, s ezt azért nem vállalhatja. Hosszú hónapok után most villan némi reménysugár. Csilló Mihályné. a monori tanács ez ügyben illetékes munkatársa mondja: — Éppen a közelmúltban volt rehabilitációs bizottsági ülésünk. Ott is elhangzott, hogy sajnos, igen kevés a munkahely, amelyet a nyugdíjasok, a csökkent munkaképességűek tölthet- nének be. Néha befut egy- egy: a Duna ÉLVEGY keresett mostanában portást és persze a Ganz-kapcsoló igen sokat segít nekünk azzal, hogy bedolgozókat foglalkoztat. A legfrissebb ígéret pedig: a Finommechanikai Vállalat a második félév elejére biztosít majd bedolgozást a rászorulóknak. Én egyébként nyilvántartást vezetek mindazokról, akik segítségért, munkaügyben hozzánk fordulnak, s többnyire azt kell mondanom: legyenek türelemmel. Várni kell. . . Januárban öten jelentkeztek, így hát öten várnak . .. Csévharaszti olvasónk lesz a hatodik várakozó. S vajon hányán lehetnek, akik még dolgozni szeretnének — akár a kevés nyugdíj kiegészítése okán is —, de mert tudják, hogy a munkaalkalom kevés, fel sem iratkoznak a listára? ihangzott tavaly: a monori öregek napközi otthonának udvarán áll két kihasználható épület, ahol célszerű lenne szociális foglalkoztatót teremteni. Jó lenne, ha ez a terv nem maradna csupán gondolat. Szükség van rá. nagy szükség. Erre már várakozni is türelmesebben lehet — csak ne tartson túl soká... S. Zs. A növénytermesztési főágazat eredményei tükrözik azt a szellemi és fizikai erőfeszítést, amelyet befektettek. Az intenzív gabonatermesztési programba való bekapcsolódásuk állandósította a hektáronkénti 50 mázsás búzatermést, de a kukorica és a napraforgó is megháláltat a ráfordítást. A KITE-rendszerben ma már a legmodernebb erő- és munkagépekkel dolgoznak a közös gazdaságban. Két évvel ezelőtt még mélyponton volt az állattenyésztés. Tavaly már tisztes nyereséggel sikerült évet zárniuk, természetesen ezt sok intézkedés és tett előzte meg. Most újabb nagy fába vágják fejszéjüket; megkezdik a tehenészeti telep rekonstrukcióját, amelytől újabb eredménynövekedést várnak. Az élénk figyelemmel kisért beszámolóhoz sokan szóltak hozzá, többek között Németh Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának politikai munkatársa. Elmondta, hogy a Rákosmezeje Tsz olyan gazdaság, amely a mai követelmények szerint tud gazdálkodni, s ez mostanában nem kevés. A megújulásra való törekvést nemcsak a párt- és a gazdasági vezetés, hanem a szorgalmas tagság is támogatta. Ilyen alkotó légkörben születhettek csak meg ezek az eredmények, amelyek megyei szinten is kiemelkedőek. Puskás Imre, a monori városi jogú nagyközségi párt-végrehajtóbizottság tagja, a pilisi Aranykalász Tsz elnöke a testület értékelését ismertette a pártbizottság munkájáról. Tóth József tsz-elnök azt emelte ki, hogy ő!k nemcsak befogadják az újat, hanem keresik is mihdenben. Jogosan lehetnek bizakodóak a termelőszövetkezetben dolgozók, hiszen biztosítva van a (jó) megélhetésük hosszú távra. A dolgozók és a vezetők közötti bizalom még nagyobb eredményekhez vezethet. Az értekezlet ezután megválasztotta a 25 tagú pártbizottságot, amelynek titkára ismét dr. Farkas Sándorné lett, továbbá delegálták a küldötteket a felsőbb szintű pártértekezletre. Az ISG maglódi járműgyárának ebédlőjében gyülekeztek a község kommunistái a pártértekezletre, jöttek a meghívottak is, közöttük Rá- gyánszki Pál, az MSZMP monori városi jogú párt-végrehajtóbizottságának tagja, Varga Jenő politikai munkatárs. Családias, egyszersmind érezhető ünnepi volt a hangulat: régi ismerősök köszöntötték egymást kézfogással, tréfás üdvözlésekkel, s dr. Móczár István körzeti orvos, népfronttit- kár ezúttal fotóstáskával érkezett. Két kezükkel A fényképezőgépnek eddig is volt témája bőséggel Maglódon, elsősorban a társadal- mimunka-akciókról, járda- és útépítésnél, közös nagytakarításoknál, fásításnál, és még számtaJain esetben. A község fejlődése, gyarapodása szemmel látható: sorra nőnek az új házak, az elmúlt öt eszt.en- tőben 762 építési engedélyt adtaki ki. Maglód-nyaraión két új tanterem enyhíti a zsúfoltságot, még az idén bővítik a művelődési ház épületét, ahol az új szárnyban — a demográfiai hullám csúcsán — ugyancsak tantermek kapnak helyet. Tavaly társadalmi ösz- szefogás teremtett központi fűtést és meleg vizet a tornaterembe. 1980-ban egymillió forint értékű volt a társadalmi munka, 1984-ben már 14 milliónyit meghaladta az az érték, amit az agglomerációs nagyközség lakói két kezükkel teremtettek magunknak. Fodor Sándornak, a nagyközségi pártbizottság titkárának beszámolója egy óra hosz- szánál is tovább tartott. De nem lankadt a figyelem, mert az eredmények összegezését az is örömmel hallgatta, aki részese volt a változásoknak és az is, aki most kapott átfogó képet a jelentős fejlődésről. Nem lankandt a figyelem azért sem, mert őszintén, kritikusan szólt a beszámoló a hiányosságokról is, ezek közül a legnagyobbról: arról, hogy nincs egészséges ivóvíz Maglódon, a házi kutak nemcsak fertőzöttek, de a két aszályos esztendőben sorra ki is apadtak. A változtatás már küszöbön áll: még ebben az évben megszervezik a vízműtársulatot. Őszinte szóval A pártbizottság beszámolója a nagyközség életének minden területét, minden ágát érintette. Szólt a legjelentősebb helyi ipari üzem, az ISG maglódi járműgyárának egyre dinamikusabb fejlődéséről, a KISZ-bizottság munkájáról, amelyet javítani és támogatni szükséges, a gyümölcsöző kapcsolatokról a Hazafias Népfront helyi bizottságával, az MHSZ és a sportkör eredményeiről és természetesen a párt munkájáról is. A hozzászólók valamennyien egyetértettek abban; olyan teljes képét kapták az elmúlt esztendők eredményeinek, s a még megvalósításra váró feladatoknak, amelyekhez nehéz lenne hozzátenni bármit is. A továbbiakban a közös munka, a tárgyilagosság, az őszinte szó, a megfelelő agitáció segítheti a maglódi feladatok megvalósítását is. Végezetül a pártértekezlet 21 tagú pártbizottságot választott, 8 küldöttet jelölt a városkörzeti pártértekezletre. A pártbizottság titkára ismét Fodor Sándor lett. Gér József—Kobl?ncz Zsuzsa Ütőforgatók nagy csatái ^ Elfelejtették hívni őket? Reggel hétkor hirtelen megelevenedett a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Ház. fiatalok egész serege lepte el. Buzgón rendezkedtek, egyberakták a nagyterem székeit, előhozták, kinyitották a pingpongasztalokat, a kicsik letörölgették, a nagyok felszerelték a fényszórókat, becsavarták az új izzókat a mennyezeti csillár üres foglalataiba. A színpadra asztalokat. székeket vittek föl, kipakolták előre az érmeket, ajándékkönyveket, kólát, szendvicset, s Prekler Károly, a körzeti asztalitenisz-szövetség aktívája onnan dirigálta a versenyt: ki kivel, s hányas asztalon játszik, s írta az eredményeket, a jelentkezők, Illetve a versenyzők névsorát* szóval tette a maga dolgát, s közben élvezte a játékot, a fiatalok óriási lelkesedését. — Ez itt a Gyömrő nagyközségi tanács és a MEDOSZ munkahelyi olimpiájának községi versenve, a kiírás szerint 15 éven felülieknek. Gyökeres fordulat állt be az asztalitenisz-életben. amióta Nagy József, a községi tanács soortbi- zottsásának elnöke patronál minket, aki szerint nemcsak Tanácstagi beszámolók után Rangsorolják a feladatokat Valamennyi községi tanácsnál megtörtént a tanácstagi beszámolókon elhangzottak értékelése. A bejelentések, kérések egész esztendőre elegendő feladatot adnak. Hogy az igényekből mi valósul meg, az persze elsősorban a pénzügyi lehetőségektől függ. ★ Gombán, Bényén, Káván a legtöbb kérés a korábbi évekhez hasonlóan az utakkal, járdákkal, a közvilágítással és a szemétlerakóhelyek állapotával kapcsolatban hangzott el. Számos körzetben szeretnének zúzott követ kapni az utcájuk járhatóbbá tételéhez. A vasút hajlandó is ebben segíteni, a szállítás azonban meglehetősen drága, ezért attól függ, milyen segítséget tud szerezni a tanács. Az olyan helyeken, ahol a lakók önerőből készítették el az úgynevezett tükröt, az idén valószínűleg mód nyílik az aszfaltozásra. Járdaépítésre kevesebb pénz jut, így elsősorban oda küldenek sódert, illetve cementet, ahol egyik oldalon sincsenek betonlapok. A közvilágítás javítására kevés biztató ígéretet kapott a tanács. Az energiatartalékos H—6 lámpákból kapnak ugyan, de a szükségesnél kevesebbet. Ezeket is elsősorban a községeken áthaladó főútvonalakon szerelik fel. a mellékutcákra később kerülhet sor. A szemétlerakóhelyek állapotát — a KÖJÁL bevonásával — egy erre a feladatra alakított bizottság vizsgálta meg. Véleményük szerint a jelenlegi körülmények megfelelőek, nagyobb gondot kell viszont fordítani a kezelésükre, rendbentartásukra. ★ A vezetékes ivóvíz minőségét is sokan kifogásolták, a PVCSV-től kapott — szintén a KÖJÁL véleményével alátámasztott — válasz: a víz emberi fogyasztásra alkalmas. Nem elégedettek a bejárók az utazási körülményekkel, illetve a menetrend egy részével. Kéréseiket a tanács írásban továbbította a 20. számú Volán Vállalatnak, amelytől azonban válasz eddig nem érkezett. Bényén és Gombán is kérték a helybeliek a temetők rendezését, illetve pihenőpadok elhelyezését. Az idén a jó idő beálltával ezeknek a kéréseknek a teljesítésére is lehetősége nyílik a tanácsnak. A közös tanácshoz tartozó 52 körzetben összesen ”16 állampolgár vett részt a beszámolókon. Az idén Építkezések A monori tanácsnak már tavalyi tervében is szerepelt a Volán Bocskai úti kanyarjának úgynevezett bajusz-kiképzése, valamint a ravatalozó és a boncterem korszerűsítése, a megvalósítás azonban váratott magára, főleg mert az idei pénzügyi feltételek kedvezőbbek ahhoz, hogy nekilássanak a munkának — egy időben a buszpályaudvar rekonstrukciójával, illetve a Temetkezési Vállalat tervezett korszerűsítésével. Kulturális program Ecseren, hétfőn 17 órától: autóvezetői tanfolyam, 18-tól: filmvetítés. Gyomron. 9-től és 15-től: logopédia foglalkozás, 18-tól: kertbarátok körének összejövetele, előadás: Vadnövényeink a növényvédelemben, tápanyagutánpótlásban címmel. Monoron, 17-től: a bélyeg- gyűjtő; 18-tól: a kertbarát szakkör foglalkozása, ismeretterjesztő előadás Oltás, szemzés címmel. Vecsésen, 16-tól: művészi torna a 3. számú óvodában! 17-től: az A/48-as galambász- kör foglalkozása és művészi torna, 18-tól: a kertbarátkör összejövetele a pinceklubban. In memóriám Márványtábla őrzi nevét f” yermekkorát Monoron élte, ma is sokan emlékeznek rá szeretettel. Első, díjnyertes képe 17 éves korában lapunkban jelent meg, képzőművészeti főiskolás korában is ott sorakoztak munkái a legjobbak, a díjazottak között. Tanított, majd a Tankönyvkiadó grafikusa lett, s nem cserélt szívet, csak otthont változtatott egy olasz író-műfordítóval kötött házasság kedvéért. A Velencei Akadémián, a milánói könyvkiadónál folytatta művészi munkáját, de hónapokat töltött itthon minden évben. Magyarországi kiállítást tervezett, 8 éves kislánya magyar könyveket olvas, magyar lemezeket hallgat. Jü'nergiával, kedvvel, t J munkaszeretettel tele embert győzött le a halál: Péterffy Ágnes 44 éves korában elhunyt, nevét egy kis márványtábla őrzi a velencei lagúnán lévő holtak szigetén. a foc.i létezik — mondta mindjárt az elején Prekler Károly, amikor a pirapong-párbaj lényegére kérdeztem rá, majd így folytatta: A verseny anyagi fedezetét egyebek között a tanács sport- bizottsága által kiutalt 1 ezer forint biztosítja, amiből megvettük az érmeket, okleveleket, jutalomkönyveket. De külön kaptunk vagy félszáz ajándék- könyvet, ingyen, továbbá a helyi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalatól 500 és a vasipari szövetkezettől 198 forintot, a versenyzőink létszámával arányos összegeket. — De itt van közöttünk dr. Öbert György is. a MALÉV jogtanácsosa, aki egyben az ÉSZKV jogsegélyszolgálatának is a vezetője. Vele hosszú évek óta jó a kapcsolatunk, bíráskodni is szokott, most is azt teszii. Persze a tényleges versenybíró Gáti Tamás. Egyébként dr Óbert György versenyzőnk a községi csapatban, az ÉSZKV színeiben. Szóval keményen, lelkesen hajtottak a versenyzők. így még aznap eldőlt, hogy a csapatversenyben a vasipari szövetkezettel szemben az ÉSZKV nyert 10-0-ra. Női felnőtt párosban Palotai Erika—Prekler Csilla lett az első, másodikok pedig Velkei Éva—Pécsiné Burián Tünde, ifjúságiban a Murvai Anna—Hajduvári Szilvia páros ért el első helyezést. És még javában tartott a mérkőzés, amikor délután két óra tájban a már többször kialudt villany végleg szendered- ni tért. Így sajnos félbemaradt a spartakiád. Kedden folytatták a lelkes fiatalok az asztalitenisz párviadalt, de amikor ismét meglátogattam őket, valami megváltozott. Nem kis felháborodással tudatta Prekler Károly, hogy a vasárnapi. mendei területi versenyre elfelejtették őket meghívni. S mint később kiderült, a vecsi- sieket sem hívták meg, mert Gyomron jelentek meg, hogy játszanának. Azt hitték, hogy Gyomrom folyik a területi verseny. Ezek után el lehet képzelni, hogy milyen lelkesedéssel ütö- gettek tovább a gyömrői pingpongozok, hogy legalább azt megtudják, közülük kik a legjobbak? Így talán kevésbé vesztette értelmét egy évi kemény, lelkiismeretes felkészülésük. A. L. A (ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap)