Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-05 / 29. szám

1985. FEBRUÁR 5., KEDD Weiner Leó-ünnepségek Weiner Leó, kétszeres Kos- suth-díjas kiváló művész, ze­neszerző születésének 100. év­fordulója alkalmából április 1. és 3. között Weiner Leó-em- lékünnepségetket rendez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola és a Magyarok Világszö­vetsége. Az ünnepségek sorá­ban tudományos ülésszak lesz a Magyar Tudományos Aka­démia kongresszusi termé­ben: zenetudósok és Weiner- tanítványok tartanak'előadá­sokat a zeneszerző munkássá­gáról. A Fészek művészklub baráti beszélgetésnek ad ott­hont. Az ünnepséget a Zene- akadémián hangverseny zár­ja. Ezen az immár hagyomáT nyos országos Weiner Leó kamarazenei verseny győzte­sei szerepelnek, s fellép a fő­iskola zenekara is. A versenyt február második felében, már­cius elején rendezik meg a fő­iskola budapesti egyetemi, il­letve vidéki tagozatain. Weiner Leó 1908-tól zene­elméletet és kamarazenét ta­nított a Zeneakadémián. Az új magyar orkeszter- és ka­marazenekari irodalom ki­magasló tehetsége volt, a ze­nei matériának — hangzás és forma — egyaránt átfogó mű­veltségű, kifinomultan válasz­tékos és biztos kezű mestere. Görög gyerekeknek Anyanyelvi tanköny va j ándék A hazánkban élő görög szár­mazású gyerekek anyanyelvi oktatásának segítésére tan­könyvajándékot adott át hét­főn a Görög Köztársaság bu­dapesti nagykövetsége a ma­gyarországi görögök kulturá­lis egyesületének^ budapesti székházában. Az értékes könyvajándébot Pantelis Eco- nomoutól, a Görök Köztársa­ság budapesti nagykövetétől Szárisz Trasszosz, az egyesület elnöke vette át. Kutatások forrásai — mostoha sorban A ma eseménye holnap történelem Nem volt még példa rá — mondják a szakemberek —, hogy egy levéltári kiállítás nyitva tartási idejét meghosz- szabbítottálc volna. Kivétel a közelmúltban a Várban be­mutatott levéltári anyag. Kis túlzással nyugodtan mond­hatjuk: ez az esemény határ­kő a hazai intézményhálózat életében. A meglehetősen a kulisszák mögött folyó munka hirtelen mindannyiunk szív­ügyévé lett. Azóta is publi­kációk jelennek meg a napi­lapok, folyóiratok hasábjain, s a televízió kamerája is tetten érte a meglehetősen mostoha körülmények között működő levéltárakat. Pusztuló értékek Mi lehet az oka, hogy oly hirtelen kelt szárnyra a hír: pusztulófélben vannak nem­zeti értékeink? Ez ideig szűk szákmai körökben esett szó a mostoha állapotokról. Most nem telik el hét, hogy a leg­különbözőbb helyeken ne hal­lanánk aggódó szavakat., Mintha hirtelen egyszerre fe­dezte volna fel mindenki: a meglehetősen rossz > körülmé­nyek között tárolt iratok nap­jai meg vannak számlálva. A pincékben levő raktárak vi­zesek, a papírok penészed­nek, szétmállanak. Pedig a polcokon az utókor számára gyűlnek az írásos anyagok, a régmúlt dokumentumai pe­dig a mai kutatóknak szolgál­nak fontos forrásul. Nem ké­szülhet valaki krónikaíró pá­lyázatra vagy tudományos igényű történeti dolgozatra, hogy ne töltene órákat a le­véltári akták között. Am nem lehet a jelenkor történetét hitelesen őrizni, ha a doku­mentumok sorsa nem követ­hető nyomon. A Pest megyei Tanács köz- művelődési bizottsága nem véletlenül tűzte napirendre a közelmúltban a megyei levél­tár helyzetét. Egey Tibor igazgató szavai nyomán meg­tudhattuk: Pest megye legré­gibb közgyűjteménye, sajnos, nem működik jobb körülmé­nyek között, mint a többi. Igaz, néhány esztendővel ez­előtt bővítették a hálózatot. Vácott, Nagykőrösön talált megfelelő otthonra a gyűjte­mény egy része. Az aszódi részleg léte már megkérdője­lezhető. Az ottani raktárból nap mint nap vándorol az anyag. Gazdaságtalan ez az utaztatás. így aztán az elkö­vetkező időszakban inkább a központi levéltár gondjait kellene megoldani. Itt mint­egy hatezerötszáz folyóméter iratot tárolnak a nedves pin­cékben. A becslések szerint tíz esztendő alatt használhatat­lanná válik valamennyi. A korszerű raktározás mellett megoldás lenne a mikrofilme­zés. Csak éppen a technikai feltételeket kellene megterem­teni. Tudományos kutatás Molnár József, a Művelődé­si Minisztérium levéltári osz­tályának vezetője szerint, hét esztendővel ezelőtt új korszak nyílott a levéltárak életében: ugyanis ekkor fogalmazódott még a legújabb kör iratainak megvédése. Ez időben lendült fel a fióklevéltárak létrehozá­sa is. Pest megyében bebizo­nyosodott; most már a köz­ponti részleg fejlesztésén a sor. Ugyanis időközben tudo­mányos kutatások színtere is lett a helyi levéltár. Ami fel­tételezi az anyag naprakész feltárását, korszerű tárolását, mi több, gyors hozzáférhetősé­gét. A megjelenő kiadványok — most éppen előkészületben van egy jubileumi kötet Ta­nulmányok Pest megye múlt­jából címmel — jelzik az el­múlt esztendők tudományos kutatásainak eredményeit. Az ebben az esztendőben kétszázadik évfordulóját ün­neplő levéltár magyar, latin, német, török és egyéb nyelvű forrásaival, modern kori kéz­irataival, térképeivel és egyéb gyűjteményével valóban a po­litikai, gazdasági, kulturális élet szolgálatában áll. Mi sem jellemzi ebbéli törekvésüket; sokrétű a kapcsolat az intéz­ményekkel. Tehát nyitott ka­puk várják a tudományos ku­tatókon kívül az alkalmi bú- várkodókat is. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárral való kapcsolatte­remtést jelzi az jmmár mgso„- dik esztendeje folyó honisme­reti akadémia, a helytörténeti gyűjtemények munkája, a krónikaíró pályázatok kiírása és értékelése. (Sajnos még mindig előfordul, hogy szak­emberek tudta nélkül jelenik meg íalumonográfia. Joggal vetődött fel a kötelező lekto­rálás kérdése.) A ma esemé­nye — holnap őrizendő irat­anyag. Erre példa a megszűnt járási hivatalok iratainak át­vétele. Búvárkodhatunk-e ? A volt ceglédi, monori, rác­kevei járás dokumentumai már a levéltárban vannak, hamarosan* — a selejtezések után — a többi megszűnt já­rás anyaga is bevonul ide. Azt hiszem, nem szükséges tovább ecsetelni: miért olyan fontos a szakszerű, hozzáfér­hető, feldolgozott tárolás. Még nem volt példa rá, hogy a levéltárban gyűjtött anyag iránt annyian érdeklőd­jenek, mint napjainkban. Megnőtt a történelem iránti fogékonyság. Ugyanakkor egy­re többen aggódnak: vajon az utókor búvárkodhat-e a ma születő dokumentumok kö­zött? Erdősi Katalin Egy műfaj halála Zsugorodnak az emberség órái Nem sok jót hallani mosta­nában a rendhagyó irodalom­órákról. A 15—20 évvel ezelőt­ti zajos sikereknek már rég vége, a műfaj szép csöndben kifulladt, halódik. — Elavult a forma, megkopott a tartalom, vagy az utóbbi egy-két évtized szemléleti változásai is közre­játszottak a dolgok ilyetén ala­kulásában? — kérdezem dr. Ránki Lantos Júliától, a pszi­chológiai tudományok kandidá­tusától. Megváltottuk egymást Tűzvarázs Tűzvarázs címmel szak­munkástanulóknak szóló mű­sort állított össze az Ifjúsági Rendező Iroda hazánk felsza­badulásának 40. évfordulója alkalmából. A filmvetítéssel egybekötött egyfelvonásos szín­darabot — amely Budapest felszabadulásának napjait örö­kíti meg — február 4. és ápri­lis 3. között 23 alkalommal mutatják be a Puskin Film­színházban, 13.30 órai kezdet­tel. A Tűzvarázs • szereplői: Csongrádi Kata, Bőd Teréz, Zsolnay András és Csepnák János. .— — ..... ......... — A 60-as évek közepe a diák irodalmi színpadok virág­kora volt. Szinte minden isko­lában alakult színjátszó cso­port. A Kossuth Zsuzsában, ahova én is jártam, odáig ment a dolog, hogy minden évrvé­gén bemutattunk egy-egy da­rabot. Színész vagy rendező szakos főiskolások vállalták a mű színrevitelét. A szavalóver­senyek is népszerűek voltak. A rangjukat jelezte, hogy a zsű­riben mindig ott ült egy-két neves színész vagy előadómű­vész. A Kazinczy prózamondó versenyek is ezzel egy időben zajlottak. Rengetegen jelent­keztek. Élő és természetes igény volt verset, prózát mon­dani, színházba járni. Mi, kos- suthosok a Radnóti Színpad rendszeres vattaközönsége voltunk. De ez senkit nem za­vart. Gyakran odajártunk ak­kor is, ha a kutya se hívott, és beengedtek. Egy ártatlan diák­csínnyel — belépőt gyártottunk magunknak — estéről estére ott lógtunk a Zeneakadémián, ingyér. A fiatalok körében di­vat, virtus volt a színházba bejutni. Gyakran megtörtént, hogy az iskola lefoglalt egy teltházat a Nemzetiben, vagy a Vígszínházban, és voltunk is annyian, hogy megtöltöttük a termet. Ez az Össznépi kivo­KiáUítások, koncertek, népszokások Szentendrei programok Az idén először, Szentendre is bekapcsolódik a március 22- én kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatá­ba. A Pest megyei Művelődési Központban március 22-én kétnapos gyermek-néptánc- fesztivál kezdődik, amelyen hazánk legjobb gyermek­együttesei mutatkoznak be. Ugyanitt kiállítás nyílik szentendrei iparművészek al­kotásaiból. A város képtárá­ban Pest megyei festők és szobrászok alkotásait tekint­hetik meg az érdeklődők. Az egyedülálló hangulatú kisvá­ros bemutatását szolgálják a zenés városnéző séták. Hang­verseny is szerepel a prog­ramban: március 27-én este a Cziffra-alapitvány ösztöndíja­sai adnak koncertet. Március végén megnyitja kapuit a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, s a hónap utolsó két napján kézművesek kirakodó vásárá­val, régi mesterségek bemuta­tásával, pásztorkutya-bemuta­tóval, a Téltemető, tavaszkö- szöntő című, népszokásokat felelevenítő műsorral, vala­mint a mándi református templomban orgonahangver­sennyel várják a vendégeket. hbhRTá dió fi gye lő SATNYA NEMZEDÉK? If­júságunk fizikai erőnlétével, egészségi állapotával, s ezzel összefüggésben az iskolai test­neveléssel, sportolással foglal­kozott Incze Zsuzsa körülte­kintően összeállított, példás fegyelmezettséggel irányított riportműsora. A stúdióba meg­hívott vendégei — akik a tan­ügyet, az egészségügyet, a Test­nevelési Főiskolát képviselték — társaságában módszeresen igyekezett számba venni azo­kat az okokat, amelyek nem­csak a jelenlegi helyzetet idéz­ték elő, hanem azokat is, ame­lyek továbbra is elreteszelik a holtpontról való elmozdulást. A beszélgetés abból indult ki, hogy ifjúságunk fizikai ál­lapota egyre romlik. Ennek legfőbb oka, hogy keveset mo­zog, rosszak az étkezési szoká­sai, a megváltozott életkörül­mények folytán még egy rövi- debb sétát is járművel kurtít meg. Nem titok, hogy a soro­zásra kerülő fiatalok egyhar- mada alkalmatlan a katonai szolgálatra. Felmerült a kér­dés: vajon mennyire alkalmas az általános és középiskolai testnevelés ennek a folyamat­nak a megállítására? Mindezekből is kitetszik, hogy ez alkalommal is súlyos gond került terítékre. Kétség­telen, a meghívott szakembe­rek felelősen, szakmai tisztes­séggel és hozzáértéssel próbál­ták a jelenlegi összegubanco­lódott helyzetből a kivezető fonalat megtalálni. Még azt sem mondhatom, hogy ez nem sikerült, hiszen a megoldás módja kézenfekvő. A fiatalok­nak több mozgásra van szük­ségük, s ha ennek igénye be­léjük rögződik, az majd egész életükön keresztül kíséri őket. A LEGOMBOLYÍTOTT szál azonban a beszélgetés során ismételten összegubancolódott. Elsősorban a sportlétesítmé­nyek jelenlegi ijesztő szegény­sége miatt, nem beszélve az is­kolai testnevelő tanárok hiá­nyáról. Az ötvenes évek elején félvállról vett mulasztások kö­vetkezményeit ma is nehezen tudjuk kiheverni. Az akkor az élsportra fordított nagy áldo­zatokat nemcsak ifjúságunk, hanem később élsportunk is megsínylette. Hiába ragasztunk az újon­nan épülő iskolák mellé — sokszor társadalmi erőfeszítés­sel — tornatermeket, a csak nemzetközi eredményekre va­dászó edzők — és sajnos a nagy kereseti lehetőségek bű­völetében élő szülők — szemé­ben elsikkad a mindennapi egészséges testmozgás köve­telménye. Incze Zsuzsa riport­jának szellemében mondha­tom, hogy létezik a testnevelés oktatásában nálunk hagyo­mány. A negyvenes évek derekán egy külvárosi gimnázium tanu­lója voltam. Két tornatanárom volt a nyolc esztendő során. Mindkettő megbecsült tagja az akkori tantestületnek. Igaz, ki is érdemelték a tiszteletet. Foglalkozásuk nem csupán pénzkereseti lehetőség, ha­nem — jó értelemben — szen­vedély is volt. Kifogyhatatla­nok voltak ötletekben, melyek megvalósításához kedvet is tudtak csinálni. Legtöbbünk szívesen maradt bent délután egy órára, hogy azután otthon szellemileg felfrissülve lássunk a tanuláshoz. A MŰSORBAN erre is hal­lottunk egy jó példát. Ám egy fecske nem csinál nyarat — érdemes volna a helyi kezde­ményezést kifejleszteni és a napi testmozgást az iskola ke­retei közt intézményessé tenni. Sz. E. nulás nem volt kötelező, de o többség eljött, és az este él­ményszámba ment, mert a szí­nészeket inspirálta, hogy egy egész iskola figyeli játékukat. Akkor is volt tévé, mozi, de a kultúra befogadásának és létrehozásának igénye eleve­nen élt abban a korosztályban. Jobban szerettünk iskolába járni, mint a maiak. Mi sem voltunk oda a tanulásért, de számunkra vonzó volt a gim­názium szelleme, amit sem­miért nem adtunk volna fel. Millió megbeszélni valónk volt, ott zajlott az életünk, ott vol­tunk szerelmesek és odajártak a barátaink. Fontos különbség, hogy beszélgetéseink nem an­nak jegyében zajlottak, hogy ki milyen fogamzásgátlót szed. A szerelmeink nagyon szenti­mentálisak voltak. Ma pénzt kell keresni — Ügy tíz év múlva változott számottevően a diákok életstí­lusa ... — A 70-es évek közepétől sokkal praktikusabban élnek és gondolkoznak — szüleikkel együtt. Ami nekünk fontos volt: a vers, a színház, a kö­zösség — háttérbe szorult. Idő­közben az is kiderült, hogy nem az fog bejutni az egyetem­re, aki közösségi életet él, ha­nem aki külön angolra és elő­készítőre jár. Középiskolában minden va­lamire készülő diák sztár sze­retne lenni, világhírű. A mi pedagógusainknak megvolt eh­hez a vevőkészülékük. Büsz­kék voltak arra, hogy tehetsé­ges tanítványaik vannak. Ak­koriban is hasonló gondokkal küszködtek, sőt kötöttségük talán több akadt, mégis égy „tehetségkutatóbb” tanárgene­ráció volt. — Nemcsak a gondolkódás, hanem az életmód is szembe­tűnően változott. — Nekünk és szüleihknek nem volt meg az a borzalmas szorongásérzésünk, hogy pénzt kell keresni; lakásra, kocsira. Az elegáns életszínvonal igé­nye még nem alakult ki. Ma ez a hajsza minden időt leköt. A gyerekek ebben a légkörben nőnek föl, érzékenyebbek, sé­rülékenyebbek és zaklatottab- bak. A mi szüléinknek volt ideje a családra, barátaikra és ránk. Nekünk pedig arra, hogy elolvassunk egy verset, egy re­gényt. Ezek az emberség Idői voltak, arra valók, hogy meg­fogalmazzuk. megtaláljuk em­beri mivoltunkat. A másik fontos probléma, hogy ma meglehetnek az em­berben a legkülönfélébb érté­kek, de a társadalom elsősor­ban azt ismeri el, ami közvet­lenül hasznosítható belőlük, így a gyerekek is ezt igyekez­nek kihozni önmagukból. Az eddigiek alapján most én is visszakérdezhetnék: ugyan miért hallgatna, vagy monda­na verset a mai diák? — Mert a fogékonyság ben­nük is megvan. Mi a művész feladata? — Igen, de a rendhagyó iro­dalmi órákkal kapcsolatban újabb dilemma is felvetődik, például az, hogy mi a művész feladata. Semmi esetre sem az, amit a gyakorlatban szám­talanszor látni, hogy a színész csepüli a közönséget, mondván, képtelenek felfogni az ö nagy- szerűségét. — Ha jól értem, a közép­szerű előadók vállalkoznak ma­napság ilyen feladatra. — Jancsó Adrienn nálunk tartott balladaórája él bennem ellenpéldaként. A gyönyörű verseken kívül — és ahogy előadta — az ragadott meg, mennyire fontos számára az, amit a balladával át akar ne­künk adni. És ez hiányzik a mai előadóművészekből. — Tehát esett a színvonal.’ — Erről már ne is beszél- jünk. Általában a hatkötetes irodalomtörténetből, a spenót­ból, rosszabb esetben a tan­könyvből mondják föl az anyagrészt, amit náluk jobban meg tudna tanítani a tanár, és' közben elmondanak egy-egy verset. A kisebbeknél a vége felé jön a közönség bevonása; lehet brekegni, ugrálni. FS- rasztóak. Nem is veszik őket, mert sokba kerülnek és- nincs értelmük. Tavaly volt már ar­ról szó, hogy valami olyasmit kellene kialakítani, mint a Filharmónia bérletsorozata, hogy a tanároknak lehetőségük legyen választani a kínálatból. Ha komolyan venné a színház- művész szövetség előadómű­vész-köre a lehetőséget, meg lehetne szervezni, de máig nem történt semmi, mert nem a kultúrát, hanem önmagukat akarják terjeszteni. Nagy Emőke A kaposváriak Gödöllőn A kétfejű fenevad Színházba járni — vajon kor­szerű még / a televíziózás ko­rában? / vagy csak a múlthoz kapcsolódó hűség, / jelmezpró­ba díszlettel telt szobában? / Ó nem! Eleven szobor, eleven kép, / amilyen nincs a ma­sinériában! / Itt a rút köznap s itt az álmodott szép: / a színfalak közt két külön világ van. Weöres Sándor nyitányá­ra A kétfejű fenevad kapos­vári előadásának gödöllői kö­zönsége adta a választ. Talán sohasem volt annyira kor­szerű színházba járni, mint napjainkban. A kérdés pusz­tán úgy fogalmazódik meg’: hová menjünk színházba? Mindenesetre a gödöllői mű­velődési házban második ott­honra találó kaposváriak Va­lamennyi előadása esemény­számba megy. Alig néhány nappal az anyaszínházi bemu­tató után a fővárosból érkező rajongók és a helybéli szín­házlátogatók tapsolhattak A kétfejű fenevad. kétrészes tör­ténelmi panoptikum előadá­sán. Tizenkét esztendeje írta Weöres Sándor a darabot. A történelmi tabló történései a tizenhetedik századot idézik a nézőtérre. Pontosabban 1686 évét, amikor a németek visz- szafoalalták Buda várát a tö­röktől. Históriás elbeszélések emlékei elevenednek meg a háromfelé szakított Magyaror­szágról. A népmeséi fordula­tokban gazdag játék krónikás- énekbe való. Ambrus deák, református prédikátor beka­landozza hazáját Sárvártól Pécsig, miközben meglepő eseményeknek lesz tanúja. A zivataros idők után már min­den annyira összekeveredett, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik a cselszövések, a csalárdságok, a manipulá­ciók dzsungelében. Az ember sohasem tudja, kivel áll szem­ben: a lelepleződés pillanatá­ban mindenkiről más és más derül ki. Nocsak ilyen a poli­tika! — fogalmazódik meg bennünk a képlet. A világ egyik pillanatról a „másikra változhat: ma ezt, holnap a másik urat szolgálhatjuk. Kü­lönbség esetleg módszereik­ben van, a hatalomnak egyr formán kiszolgáltatottak va­gyunk. Weöres Sándor mesterien választotta meg azt a törté­nelmi helyszínt, ami alkalmat nyújt annak ábrázolására: mi minden történhet meg egy krízisidőszakban. Babarczy László rendezése hangsúlyoz­ta a darab erényeit, nem utol­sósorban szép nyelvezetét. A népes szereplőgárda összjáté- ka emlékezetes volt. Mégis ki­emelnénk Koltai Róbert, Mol­nár Piroska, Bezerédy Zoltán, Máté Gábor, Jordán Tamás, Dánffy Sándor árnyalt, kima­gasló szerepábrázolását. Er. K. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents