Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1985. FEBRUAR 2., SZOMBAT Színházt t.fvft Hogyan tangózzunk? IT*— Geniek úr, táncra Iperdüljünk? — kérdezi sEdek Eugeniusz bácsit. [Mire a bácsi: — Magáival?... Tudja, mit, lakár táncra is perdülhetünk. És így is tesznek. Klasszikusan táncolnak, parádés tangót, az összes figurával és átmenettel. Táncolnak, míg le nem megy a függöny. És még azután is hallani egy ideig a La Cumparsitá-t, még akkor is, amikor kigyulladnak a nézőtéren a lámpák, még egyre harsog a hangszórókból, az egész színházban — fűzi hozzá a jelenethez a színi utasítás. Így, ezzel a groteszk mozzanattal ér véget Slawomir Mrozek drámája, a Tangó, az abszurd dráma egyik alapműve. S az előzmények sem kevésbé meghökkentők. Az alaphelyzet a következő. Egy régi holmikkal, ócskaságokkal zsúfolt lakásban él Eugenia, a nagymama, Eugeniusz, az öccse (maga is nagypapa korú), Stomil, az apa, Eleonóra, az anya, Artur, a fiúk, Alá, az unokahúg és Edék, a kétes egzisztencia — mellesleg Eleonóra szeretője. A nagymama szenilis, Eugeniusz bácsi szervilis, Stomil szellemi impotenciáját fel- és be nem ismerő alkotó értelmiségi, Eleonóra semmit sem ért, de emlékezik ifjúkora régi lázadásaira Stomillal (melyek egyik szép demonstrációja volt, amikor a Tannhäuser bemutatóján, a zsöllye első sorában tette őt magáévá Stomil). Artúr orvosnak tanul, s mániája a rend és az eszmék. Ennek jegyében időnként, büntetésül, felzavarja a nagymamát a ravatalra. melyet a nagypapa halála óta sem vittek ki, mint ahogyan ott hányódik még Artúr gyerekkocsija és Eleonóra esküvői ruhája is. A társaság időnként kártyázik, Edék rendre hamisan játszik, Artúr egy szép napon bejelenti, hogy feleségül akarja venni Alát, az unokahúgát, aki aztán később, mintegy véletlenül és tévedésből, szintén lefekszik Edékkel. Artúr viszont magához ragad egy revolvert, s vele a hatalmat, és megpróbálja átszervezni a családot. Rendet és eszméket kíván megvalósítani. Edék támogatja, Eugeniusz bácsi, a készséges szolga- lélek, szintén, aztán Edék veszi át a hatalmat, halálos csapást mér Artúrra. Időközben a nagymama — nem büntetésből —, felmászik a ravatalra, és észrevétlenül meghal. Aztán a színen fekvő két hulla társaságában Edék és Eugeniusz bácsi — a nyers, szűkagyú erőszak és a fürge, örökké lelkes, született alattvaló — táncba kezdenek: tangót lejtenek a La Cumparsita dallamára. Mint a legtöbb tartalmi vagy cselekményvázlat, ez is csak a felületig hatol a mű anyagában. Itt ugyanis valójában nem ez a meghökkentő fordulatokkal, különös figurákkal és szituációkkal felépített cselekmény az igazán lényeges, hanem (amint az Mrozek egy lengyel kritikusa, Elizbieta Wyszinska megfogalmazta) Mrozek megszerkesztett helyzetei, amelyekben az abszurdum a konkrét mechanizmusok demisztifikáció• jára szolgál. Azaz: egy drámakonstrukció, mely egy leírható cselekmény során megfosztja hitelétől és nimbuszától például a modern családot, mint társadalmi alapsejtet. Megkérdőjelezi a lázadás, a merész újat akarás lehetőségeit, formáit és tártalmait. Lemezteleníti az emberi kapcsolatokat, a legegyszerűbb alapképletre, az erős és a gyenge, a hatalmas és az elnyomott, a fölényben lévő és a kiszolgáltatott, az uralkodó és az alattvaló képletére. Kétségbe vonja a modern társadalom tabuinak érvényességét (házastársi és nemi hűség, az elődök nemzedékének tisztelete, szülő és gyermek viszonya). És keserű fináléként átadja a hatalmat a legrosszabb egyed- nek, a lumpen Edéknek. Ortega 1 Gasset még azt mondta A tömegek lázadásában, hogy az alulról jövők elfoglalják a romjaiban is nemesebb régit. Mrozek már azt mondja: ez igaz, azzal a módosítással, hogy a régi sem romjaiban, sem épségében nem volt nemesebb. Lázadni tehát lehet, de felesleges, mert ez sem vezet sehová, és lázadni mégis kell, mert értelmetlenségében, haszontalanságában is ez az egyetlen lehetséges cselekvés. Ugyanakkor teljességgel és tökéletesen értelmetlen és lehetetlen. Azt kérdezhetjük ezek után: akkor most mi az abszurd: Mrozek drámája, szituációi, következtetései, vagy maga a világ, melyben nem látszik jelen lenni a rend, melyben Szidjuk vagy dicsérjük? Életünk része lett a könyv „Ha könyvek nélkül magunkra hagynak bennünket, mindj&rt zavarba esünk, eltévedünk: nem tudjuk, mihez tartsuk magunkat, hová pártoljunk, mit szeressünk, mit gyűlöljünk, mit tiszteljünk, mit nézzünk le. Még az is nehezünkre esik, hogy emberek, igazi hús-vér emberek — önmagunk legyünk.” — így elmélkedett Dosztojevszkij csaknem mástél évszázaddal ezelőtt s Jómagunk is elgondolkozhatunk azon, mennyire igaz manapság az oly rég tett megállapítás. A könyvek, a könyvesboltok, a bibliotékák lassanként már születésünk pillanatától hozzátartoznak mindennapi életünkhöz. Ezért tűzte nemrégiben napirendjére a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága szűkebb pátriánk könyvtárainak és könyvterjesztésének helyzetét, a továbbfejlesztés feladatait. Meghívottként részt vett a tanácskozáson Drucker Tibor, a Könyvértékesitő Vállalat igazgatója is. Tapasztalatairól, a vállalat Pest megyében elért eredményeiről és távlati elképzeléseiről kérdeztük. Helybcníutás — Tizenkét esztendeje tárgyalta a Pest megyei Tanács vb először együttesen a könyvtárügyet és a könyvkereskedelmet, ezzel megelőzve korát, hiszen csak 1976-ban született meg az a közművelődési törvény, amely ezt az együttességet előírta. Az országban elsőként foglalkoztak egyszerre a két testvérterülettel: a könyvkereskedelemmel és a kölcsönzéssel, amit összefoglalóan könyvterjesztésnek nevezünk. Véleményem szerint az önök pátriája azon megyék egyike, amelyben a korszerű látásmód fontos művelődéspolitikai koncepciók kibontakozását segíti elő. Hangsúlyozni kell a szemléletet, hiszen az anyagi erővé válhat. Az 1974-ben hozott határozat pozitív irányú fejlődést indított el mind a könyvtárügyekben, mind pedig a kereskedelemben. • Mekkora ez a fejlődést — Engedje meg, hogy egy hasonlattal éljek. Lewis Carrol Alice Tükörországban című könyvében Alice egy ízben a Fekete Királynővel szaladni kezdett. Sebesen száguldottak, szinte úsztak a levegőtlen, s mikor Alice szinte nem kapott levegőt, hirtelen megálltak. A kislány meglepve vette észre, hogy semmit sem haladtak, ugyanott vannak, ahol voltak. Alice azt mondta: a mi országunkban ha az ember ilyen sokat szalad, akkor rendszerint egy másak helyre jut. A királynő így válaszolt: Lassú egy ország lehet. Mi nálunk ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egyhelyben maradj. Ha máshová akarsz jutni, legalább kétszer olyan gyorsan kell futnod! — Ezzel azt akarom mondani, hogy hiába volt a nagy fejlődés, a többi megye közt mégis hátul kullognak. Gyorsabb előrehaladás szükséges ahhoz, hogy a rangsorban másokat megelőzzenek. ’ • Akkor most szidnunk vagy dicsérnünk illik a felelősökéi? — Ez a megye rengeteg hátránnyal küzd s ezekből sok vonatkozásban mégis erényt tudott teremteni. Ugyan nincs például megyeszékhe-. iye, de ezzel szemben oly^n kidtur- centrumai vannak, mint Szentendre, Gödöllő, Vác, a Galga mente és most újabban Zsamoék. Erőteljes volt a könyvtári hálózat fejlesztése és ezen tielül, országosan is kiemelkedő az, amit a nemzetiségi olvasáskultúra javításában tettek. Dicséretes az integrált könyvtári egységek létrehozása, a bibliobuszok beállítása. A tanáesd előterjesztés egyébként kritikus és önkritikus volt. Az illetékesek jól látják, hogy még mindig rossz a könyvtárhálózat, hogy különösen elavultak az általános iskolai bibliotékák, amelyekben igen kevés a kézikönyv, valamint az ajánlott és kötelező irodalom. Csapatmunka • Mit tud tenni a változtat&s érdekében a Künyvértékesítő Vállalat? — Két éve 386 Pest megyei könyvtárral kötöttünk szerződést, a vásárlási keret 11 millió 373 ezer forint volt. Tavaly 377 szerződésünk volt, 11 millió 431 ezres beszerzésre. Ez átlagban hét-nyolc százalékos suba alatti áremelést takar. Drágább volt az értékes kézikönyvek beszerzése, tehát a könyvek tulajdonképpeni volumene ennyivel csökkent. Ha ebben az esztendőben a megye az idei áremelésnek megfelelőien, hét-nyolc százalékkal többet fordít könyvvásárlásra, az gyakorlatilag annyit jelent, hogy ugyanannyi kötettel gyarapodnak a bibliotékák, mint tavaly. Viszont az áremelés miatt minden bizonnyal növekedni fog a könyvtári olvasók száma. A magunk részéről felajánljuk, hogy a megyének teljes körű és kiemelt ellátást biztosítunk, beleértve ebbe minden külön szolgáltatást is. Saját erőforrásból évente két általános iskolának alapkönyvtárat adunk. Az érdi leégett iskola egymillió forint értékű könyvaj ándékot kap tőlünk, s a megye döntése alapján megajándékozzuk az egyes cigánytelepülések, szociális otthonok, kórházak, szakmunkásképzők, szakközépiskolák és egészségügyi intézmények könyvtárait is. # Korunkban rendkívül fontos a művelődés presztízse. Ezt megterem- •teni csak csapatmunkával lehe 4 Együtt a kiadók, a kereskedők, a nyomdák, a könyvtárosok, a tanácsi apparátusban dolgozók. A vb az eszmei és az anyagi források együttes hatását tűzte ki célul. Ezért olyan fontos a könyvtárt Integráció kiszélesítése is. Am lépjünk eggyel tovább! Hogy állunk a bolti könyvellátással? — Jelentősen növekedett a könyv- forgalom. Pest megyét a szövetkezeti hálózatban csak Bács-Kiskún előzi meg. Rögtön hozzá kell azonban tennem, hogy a második helyezett jóval kisebb megye. Jelenleg 454 könyvbizományosunk van, ők hozzák a teljes forgalom 51 százalékát, 28,2 millió forintot. Külön kiemelést érdemel a kiskunlacházi Áfész ráckevei könyvesboltja, amely hat településen kezdte el még 1983-ban a nemzetiségi könyvek terjesztését — nagy sikerrel. Országosan Is szép eredményeket ér el a dabasi, a monori és a ráckevei szövetkezeti könyvesbolt s munkánkat jól segíti a Meseöv. A legnagyobb gondunk az, hogy pénzügyi problémák miatt a szövetkezeti boltoknál lassú a forgási sebesség, és ebből következően csak feleannyi a könyv, mint az állami kereskedelemben. Lábasházban • Milyen távlati terveik vannak? — Az önálló megjelenést 1983-ban kezdtük el, összekapcsolva az adott lehetőségekkel. Árusítunk már az érdi, a gödöllői, a dunaharaszti, a tököli. a törökbálinti, a tápiószecsői, a kiskunlacházi, a tahi és a péceli művelődési házban. Egy esztendő alatt valamennyiben erőteljesen növekedett a könyvforgalom. Az idén bevonulunk a dánszenírnáklósi, a dunakeszi és a budaörsi művelődési házba. A helyi tanáccsal együtt, a budaörsi lakótelepen, a lábasházak egyikében fejlesztési alapunk terhére könyvesboltot nyitunk. Szélesíteni kívánjuk a pavilonrendszert — mintegy tíz helyen tervezzük'. Az idén Solymárod lesz egy. Bekapcsolódunk a Pilisen és Monoron már bevált könyvesház akcióba s különös figyelmet fordítunk az agglomerációs övezet ellátására. Az igazgató értékelése, a távlati tervek ismertetésé nemcsak a jó kereskedő, hanem a könyvet szerető ember véleménye is volt. Olyané, aki minden bizonnyal Babitsosai együtt vallja: „Oh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:/mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember —/így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.” KÖRMENDI ZSUZSA Rádiófigyelői GAUl László (Artúr) és Páger Antal (Eugeniusz bácsi) a Tangó előadásának egyik jelenetében irodalmi műfajt is teremtett a múzeum: a hangtárat. Kortárs írók, költők vallanak a szalagokon, mintegy üzenetet hagyva a jövő generációnak. A Dénes István szerkesztette adás során a tájékoztató jelleg mellett, a belső műhelymunka rejtelmeibe nemigen tekinthetett be a hallgató, pedig szívesen osztoztunk volna gondjaikban, örömeikben. ÖTÖDIK SEBESSÉG. Meglehetősen sokrétű témakörrel foglalkozott ezen a héten a kedvelt ifjúságpolitikai műsor. Jogász szólott orvosi kérdésekről. A lombikbébi körüli jogi kuszaságokról beszélt Érdekes volt a nem mindennapi színészsors nyo- monkövetése Szendrő Iván eposzának bemutatása alkalmával. Ifjúsági parlamentek hasznáról szólották gimnazisták. A bolgár tengerpart mellett vallottak a beilleszkedésről külhonban tanuló magyar diákok. Sóskúti Márta, Varsányi Zsuzsa. Demjén Erzsébet és Indri Gyula megpróbáltak néhány érdekességét elmondani. Csupán azt sajnáljuk, hogy az eredeti funkció, a hallgatói visszajelzés elsekélyesült, bár az adásban játékra is hívták a hallgatót. Mégsem sikerült úgy igazán Kardos Ernő riporteri buzgalma. A játékban részt vevő jutalma színházjegy volt. Három előadás megtekintésével kecsegtették a szerencsés nyertest, míg kiderült: hiába szeretné a Gépírókat megnézni a Vígszínházban, amikor a rádió a Mikroszkóp Színpadra adja a jegyet. így vált a nyertesből félig vesztes. Mert mégsem mindegy, hol tölti el valaki a szórakozásra szánt idejét! ERDÖSI KATALIN MŰHELYMUNKA. Rétegműsornak szánták bizonyára a szerkesztők Az irodalomtudomány műhelyei című adást. Máskülönben nem tették volna a harmadik műsor késő esti időpontjára. Való igaz; csupán az irodalom iránt érdeklődők maradtak fenn, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaival találkozzanak a mikrofon segítségével. Mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy egy délelőtti vagy akár délutáni óra nem alkalmasabb-e netán az adásra ? Hiszen olyan fontos információkat hallhattunk, amelyek az iskolásokat is érdekelhették volna. Bizonyára kedvet kapnának a nem túl nagy hírverést keltő múzeum gyakoribb látogatására. Bodnár György beszélgetőpartnerei Botka Ferenc, Kabdebó Lóránt, Láng József és Taxner Tóth Ernő voltak. Mindenki a saját területéről próbálta tájékoztatni a rádióhallgatót. A rendelkezésre álló háromnegyed óra kevésnek bizonyult arra, hogy átfogó képet kaphassunk az intézmény szerteágazó tevékenységéről. Így aztán csupán csemegézték az érdekességeket. A múzeum gyűjtőkörébe tárgyi emlékek és dokumentumok tartoznak. Ügy szólván minden, aminek segítségével nyomon tudja követni a kor — az utókor — a hazai irodalom jeleseinek életútját. Megtudhattuk; a feldolgozás kisebb gyűjtemények esetén egy-két esztendőt igényel, a bővebb anyag feldolgozása viszont elhúzódik. Kölcsey, Berzsenyi, Petőfi, Jókai, Ady irodalmi munkássága jelzik a legszebb és legteljesebb gyűjteményeket. Újdonság- számba megy a Móricz-hagyaték. Üj nem tűnik érdemesnek a megváltással kísérletezni? A válasz (az egyik lehetséges válasz): Mrozek a világot látja értelmetlennek, vagy inkább értelem híján lévőnek, abszurdnak, s ezért ábrázolja ilyennek a Tangóban. Nem örül annak, hogy ez így van; a Tangó sokkal inkább tiltakozás és ellenszegülés, semmint ennek a helyzetnek, ennek a képnek az elfogadása, kedvelése. Sokféle fenyegetést, fenyegettetést lát, és fél ezektől, tehát nem ért azokkal egyet. És nemcsak az erőszakkal nem ért egyet, hanem az egyhelyben topogó, terméketlen, a cselekvést szövegelésben feloldó, azzal helyettesítő értelmiségi állázadásokkal sem, melyet végső soron éppen a gátlástalan erőszak létrejöttét és megizmosodását segítik elő. Amikor — 1979-ben —, a Tangó a szolnoki színházban, Paál István rendezésében színre került, ez a magyarországi bemutató nem a tizenhat éves késését, hanem az aktualitást nyomatékosította az előadásban. Mrozek kérdéseinek és válaszainak aktuális, friss vetületét adta, érvényesítve azt a kortalanságot, mely a művet egyébként is jellemzi. Kemény és zord humorú, s nem is annyira abszurd, mint inkább a velünk is megtörténhet ez realitására épülő volt ez az előadás. Elanda- lodni nem lehetett, nevetni is inkább csak kényszeredetten, s az előadás végén, a harsogó La Cumparsita dübörgése közben, kissé riadtan, s behúzott nyakkal jöttünk ki a színházból. A Tangó mostani előadásán, a Pesti Színházban, ez a mához igazí- tottság, ez a hátborzongató humorú fenyegetés és fenyegetettség hiányzik. Kapás Dezső rendezése a remek szereposztással (Gobbi Hilda, Páger Antal, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Szilágyi Tibor, Gálfi László, Eszenyi Enikő), egy meglehetősen őrült, meglehetősen vad ötletekkel teli vígjátékot játszat el. A darabban (talán) ez a megoldás is benne van. S (talán) az is igaz, hogy az abszurd drámák ma már nem is tűnnek any- nyira abszurdnak. De éppen a Tangó esetében az alapkérdés az, hogy egy bizonyos előadás mennyire képes feltárni a darab értékeinek teljességét? Mit és mennyit tud belőle közvetíteni? Milyen — összetett vagy leegyszerűsített, ellentmondásaiban is izgalmas, vagy problémátlanná simított —, világot, világképet tár a darabbal, a darab által a néző elé a rendezés? H a jobban belegondolunk, e kérdések persze nemcsak a Tangó és előadása kapcsán alapvetők. Minden színházi előadás kapcsán feltehetők. S az utóbbi hónapokban fel is kellett tennünk nem is egy előadásról szólva. Valamiféle maxima- lizmus, csak a nézőket keményen megdolgoztató előadásokat értékként elismerő arisztokratizmus lenne ez a követelmény? Aligha. Egyszerűen arról van szó, hogy — képletesen szólva —, hogyan táncoljunk tangót: profi szinten-e, vagy társasági lö- työgésként? S ha tangót kell táncolni, megteszi-e helyette a charleston vagy a foxtrott? TAKÁCS ISTVÁN
