Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-13 / 36. szám
Kerepestarcsa Olcsó után tavaszi Nem kis forgalmat bonyoli tott le tavaly a Pest megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat kerepestarcsai boltja, amelyben elsősorban lábbeliket, azután kevés textilterméket árusítanak. A kétszemélyes üzlet bevétele elérte az 5 millió 300 ezer forintot. Ez az üzlet is részt vesz a téli ruházati vásárban, a legtöbb termékre itt is kapnak a vásárlók harminc-negyven százalékos engedményt. A boltban különösen a női csizmák választéka volt megfelelő. Igaz viszont, hogy jó ideje a tavaszra gondolnak: raktárukba folyamatosan érkeznek a tavaszi cipők. Mire a tél végi kiárusításnak vége. újabb árukészlettel várják vásárlóikat. Már kapható Gyomorkeserű Oj termékkel jelentkezett a közelmúltban a kerepestarcsai Szilasmenti Tsz gyógynövényfeldolgozója. A cseppüzem termékét, a gyomorkeserű cseppet magas hatóanyagtartalommal hozzák forgalomba. A szakemberek szerint ótvágyjavító hatása van a leromlott szervezetnél. Javítja a máj és az epe működését, gyomorpanaszokat előz meg. A gyomorkeserű cseppeket a Szilasmenti Tsz és a Fővárosi Gyógyszertári Köz-* oont Fitotéka nevű gazdasági társaságának budapesti üzletei forgalmazzák. Diákok ingyen Ma tartja a verseny előtti utolsó megbeszélését a Sanielli Kupa nemzetközi kardviadal rendező bizottsága az Agrár- tudományi Egyetemen. A francia, olasz, román és magyar pengeforgatók legjobbjai február 23-án lépnek a gödöllői pástokra az ATE sport- csarnokában. A sportág népszerűsítése érdekében a házigazdák úgy döntöttek, hogy a diákoktól nem kérnek belépőjegyet. A felnőtték a IQ forintos jegyet elővételben is megvásárolhatják a sportfelügyelőségen. Ilyöl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKJADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 36. SZÄM 1985. FEBRUÁR 13., SZERDA Csupa asszony a műhelyben Megtalálják a számításukat Feltűnt, hogy korán reggel munkakezdéskor jóformán csak nők mentek be az üzem kapuján. Odabenn pedig egymás után zúgtak fel a számomra ismeretlen rendeltetésű gépek, aztán sokáig senki sem mutatkozott az udvaron. Meg kellett nézni, hogy mit csinálnak odabenn az asszonyok. Amikor benyitottam az első épületbe, s megiegyintett a fa- megmunkálás jellegzetes illata, jobban hallottam a gépeket, még mindig nem gondoltam semmi különlegesre, ám az első körülpillantás világossá tette, mi volt az a szokatlan dolog, ami ide vonzott. A maró-, daraboló- és mindenféle famegmunkáló gép mellett kizárólag asszonyok szorgoskodtak! — Hogy lehet az, hogy itt csak nők dolgoznak ilyen veszélyes gépekkel? — kérdeztem a telepvezetőtől, s ő magától értetődően válaszolta: — Ez itt, a Budapesti Bútoripari Vállalat I-es számú gyáregységének csömöri üzemében már tradíció. Ez a munkahely a hatvanas évek végétől létezik, s már akkor is sok asszony kereste itt a kenyerét. Most összesen 25 fizikai dolgozónk van, közülük csupán három a férfi, a íöb^i mind asszony.-—■Mit'és hová termelnek? — Nem dolgozunk árbevételre, ez ugyanis az újpesti központi gyárban jelentkezik. A törzsgyárat szolgáljuk ki különböző bútoralkatrészekkel, félkésztermékekkel, de magunk is csinálunk késztermékeket. Félkésztermékeink a Maja szekrénysorhoz hátfallemezek, rátétlemezek, lábazat, de például különböző hajlított termékek karjait, kötéseit is csináljuk. — Exportra is termel a gyár, például az Ivett garnitúrát, aminek egyes részeit készítjük itt Csömörön, a Stefi kárpitozott ülőgarnitúrát pedig teljes egészében itt fejezzük be — mutatta be élőszóban termékeiket Tisza Ferenc. A szakember elmondta még, hogy az asszonyok valamennyien betanított munkások, de ettől még nagyon jól végzik a rájuk bízott feladatokat, ami végül is érthető, hiszen átlagosan tízévi munkaviszonya van a dolgozók többségének. Természetesen körülnéztünk az üzemben, s elbeszélgettünk a dolgozókkal. Először az úgynevezett gépházban szólaltattuk meg az asszonyokat. A marógép egyik s másik oldalán a 49 éves Kiró Imréné és a majd évtizeddel fiatalabb Major Józsefné álltak, adagolták a vékonyítandó léceket. Kiróná elmondta, hogy 1976 óta dolgozik az üzemben, a munka Változóan nehéz vagy éppen könnyű, ezért négy- és ötezer forint között kap fizeSajátságos, de fitek Rókabőrből késiül a kucsma Egy régen szebb napokat látott szakma mesterét kerestem fel a minap Gödöllőn, a Hunyadi János utca 30-ban. A ház homlokzatán tábla hirdeti, hogy itt szűcsmester lakik, dolgozik. Az udvar hátsó szegletében a műhely. Kopogásomra középméretű, megnyerő külsejű férfi nyit aj.tót: Búza Mihály. Miiközben kezet rázunk, azt is megkérdi: mi jót hoztam? — Imi szándékozom magáról, mondom, mire kérdőn néz, vajon mit lehet egy szűcsről írni, főképpen, ha már nyugdíjas. Biztatásomra mégis nekilát. Vegyél tehenet! — Nyolcán voltunk testvérek. Mezőtúron nevelkedtünk. Bátyám, János tavaly halt meg hetvenöt évesen, így már csak heten vagyunk — kezdi Búza Mihály. — Apánk parasztember volt, akinek ugyancsak sokat kellett dolgozni a népes családra. Anyánk minden szombaton öt nagy kenyeret sütött, ezek utolja egy hétig is elállt, eltartott! Ha asztalhoz ültünk, legalább tíz szeletet vágott le anyánk. A növésben levők, a munkába járók bizony többet is ettek a mama ízletes, ropogós alföldi kenyeréből. — A szép számú család anyagi helyzete megkívánta, hogy az idősebbek pénzt keressenek. János bátyám Baj- csy-Zsilinszky Endréckhez helyezkedett el. Azok jó emberek voltak, öröm volt náluk, dolgozni, mesélte sokszor bátyám. Ha új kommenciós szegődött hozzájuk, az öreg Zsilinszky első kérdése az volt: van-e gyereked, van-e tehened? Gyerek van, de sajnos, tehenünk nincs — hangzott a válasz, mire Bajcsy-Zsilinszky pénzt adott rá, mondván Menj, fiam, vegyél egy fejőstehenet, mert ahol gyerek van, ott a tehénre nagy a szükség. Kihagyás — Harminckettőben inasnak mentem Piacsek Pál Szarvasról elszármazott szűcsmesterhez, ott, helyben, Túriban. Végtelenül jó volt náluk inas- kodni négy esztendőn át, teljes ellátás mellett. Egyszerre két inast tartott Piacsek bácsi: egy fiatalt és egy öreget. Az öreg segített neki a fiatal nevelésében. Tudja: a mester nemcsak megtanította, meg is szerettette a szakmát. Higgye el, ha nem így lett volna, talán én sem dolgoznék a szakmában ötvenhárom éve. — Hát persze, bevallom: az ötvenes években volt egy kis kihagyás. 1954-ben kerültem Gödöllőre és az Agrártudományi Egyetemen helyezkedtem el. Dr. Magyari András vezette akkor az állattenyésztési tanszéket, ott dolgoztam. Innen mentem nyugdíjba, 1979- ben, kiváltottam az ipart, s azóta is űzöm ezt a mesterséget. — Ez a szakma ma már nem olyan keresett, mint régen. Orosházán, Szentesen, Szarvason, Tiszaföldváron, Kisújszálláson ugyan találni bőven szűcsöt. Mert ahol birkát tartanak, ott a szűcs is megtelepszik. Az igazi szűcsnek értenie kell a bőr kikészítéséhez és a konfekcióhoz is. A kikészítés igen nehéz, a varrás megy magától. Szezonmunka, amiből télen több a javítás, átalakítás, festés vagy éppen a tisztítás. Persze olykor akad új munka is. Birka, vad — Jelenleg tíz rókabőrön dolgozom, amire ez az időjárás jó. Az apró vadak és a gazdasági udvarok rémeinek bőre már ki van terítve. Ahogy beszélgetünk, kopognak. A műhelybe lépő asz- szonyka szeme felcsillan, ami- kór meglátja az asztalon a gyönyörű, rókaprémből készült kucsmákat. Meg is kérdezi: Mester, az enyém kész van-e már? — Ahogy ígértem, asszonyom, hangzik a válasz, s már nyújtja is a megfelelőt. — Az asszony fejére kerül a szép példány, s a férj is körbenézi. Fizetnek, boldogan távoznak, mi meg tovább beszélgetünk. — Mennyi állat bőrével volt eddig dolga? — Még megközelítő számot sem tudok mondani. Jóval több volt a birka, mint a vad. — S hogyan történik a bőr kidolgozása? — Nézze, erre sem én, sem más iparos, de még a vállalatok sem adnak feleletet. Ez a mi szakmai titkunk, annyi bizonyos, sajátos eljárás ez Elégedetten — Munkája közben történt-e valami különösen érdekes? — Amikor a túri polgármester, Szatmári Imre jött hozzám bundát rendelni. Megegyeztünk az árban és a határidőben. Jött is érte a megadott napon. Ahogy belépett, megkérdezte, Mihály, készen van-e a bunda? Készen, kérem, válaszoltam, ahogy megbeszéltük. Hű, az áldóját, az nagy baj, mert nincs pénzem, csak részletre tudom kifizetni. Nem csináltam gondot, csomagoltam és átadtam. Utó végre is a polgármester csak nem marad adósom. Ügy is volt, nemsokára kiegyenlítette a számlát. Abban az időben és ma is elégedetten távoznak a megrendelők Búza Mihály szűcsmestertől. Csiba József tést, amit teljesítményben ér el. Csömörre másfél évtizede települt a családdal, s amikor rákérdeztem, nevetve mondta, hogy már régen nem fél a gépektől, amiken dolgozik, egy esztendő alatt tanulta meg tennivalóit. Majomé pedig elmondta, hogy 1978 óta dolgo. zik az üzemben, közben volt szülésin, két kislánya van. Miattuk vállalta helyben munkát, mert egyedül neveli őket, és így többet tud velük lenni, mintha bejárna mondjuk a fővárosba dolgozni. Elégedett a fizetésével. — Húsz éve vagyok itt, ez is azt bizonyítja, hogy nem választottam rosszul munkahelyet, mert számításomat megtalálom. Azelőtt a Ganzban dolgoztam, a szakmámban, mint asztalos. Mondják, Pesten többet kap ma már egy asztalos, de nekem nem éri meg a bejárás, hiszen másként kellene öltözködnöm, az utiköltségrészt ki kellene fizetnem, s rengeteget villa- mosoznom — mondja a 45 éves Szuhai László. A gépműhelyből átmegyünk a kárpitosokhoz, közben elbeszélgetünk Sági Péterrel, a kárpitosüzem vezetőjével, s ekkor derült ki, hogy ő Százhalombattáról jár ki, s egyáltalán azért jött át Csömörre a Duna menti Hőerőmű Vállalattól, mert itt szakmailag továbblépési lehetősége van. S Tisza Ferenc is közbeszól, hogy ő meg Pesterzsébetről jár ki. A legfiatalabbal kezdjük a további tájékozódást, a 18 éves Weber Ferencnével, aki harmadik esztendeje dolgozik az üzemben, mint betanított munkás, a gyors- és gépírást hagyta ott, a helyi munkaalkalomért és a több pénzért. Majd Habusz Antalnéval és Varga Pálnéval váltunk szót, akik mindketten évtizede kezdtek el dolgozni az üzemben. Magukról és munkájukról elmondják, hogy csoportnormában vannak a kárpitosüzem varrodájában. Kapnak havonta prémiumot is, ami 600-tól 1 ezer 600 forintig fordult elő borítékjukban. S végül Tisza Ferenc telepvezető egy jól hangzó adattal zárja be az üzemlátogatásos tájékoztatóját: — Tavaly 10 százalékos bér- fejlesztést hajtott végre ezen a telepen a törzsgyár, ami nyilvánvalóan tovább növeli dolgozóink ambícióját, bár eddig is jól húzó gárda volt ez, mert munkánk van annyi, hogy szinte nem győzzük! Aszódi László Antal ScfőröK. utasok Eltérni a szabályoktól H étköznapjaink ritmikusan ismétlődő elemei, hasonlóan zajló mozzanatai közepet te, hol ritkábban, hol gyakrabban találkoznak olyan jelenségekkel, amelyek a beidegző- dött, megszokott történésektől eltérnek. Azért is szúrnak nyomban szemet, mert másként esnek meg, mint ahogy várnánk. S ha valamelyik kellemetlen számunkra, hajlamosak vagyunk eltúlozni annak jelentőségét, de ez érthető, hiszen haragunk, mérgünk, dühünk — egy ideig legalábbis — a valóságos súlyánál többet képes nyomni ítélőképességünk serpenyőjében, mint a körültekintő józanság a mérleg másik oldalán. Hogyne lettem volna én is dühös Szilveszter napjának délelőttjén, amikor Valkón a szentjánosi megállónál vártam mintegy tizedmagammal a Gödöllő felé menő kilencórás autóbuszra. Jött is, nem maradt ki a járat, de a vezető, ki tudja, miért, nem állt meg. A következő járt csak fél tizenkettőkor jött. Persze, ezután is érdeklődni kellett, mert menetrend — mint sok más helyütt — itt is csupán addig volt látható, amíg kiragasztották. A déli, az megállt, felvette az utasokat, a Marika-telepi megálló mellett viszont úgy ment el, mintha ott egy teremtett lélek sem várakozott volna fagyoskodva. Friss indulatoktól . tüzelve, nyilvánvalóan másként kerekedtek volna a mondataim, mint most, hetekkel az események után. Talán csak szilveszteri tréfának szánták a sofőrök, vagy csupán elgondolkodtak, mikor mehetnek már végre ők is a kormány mellől vidáman búcsúztatni az óévet. Bármi oka is volt e két egymás utáni meg nem állásnak, ez a jelenség nem jellemző, még csak nem is gyakori. Viszonylag sokszor utazom tömegközlekedési járművekkel. Éveken át naponta zöty- kölődtem nyolcvan kilométert. S csaknem húsz év alatt olyan kellemes meglepetésekben sem volt részem, mint mostanában. Először tapasztaltam az emberiességnek és a cselekvőkészségnek olyan megnyilvánulását, amit jó lenne minden fokon követni. Ünnepnap volt. Aszódon várakoztunk a Verseg felé induló autóbuszra. Sokat kellett volna még tétlenkedni, az óra mutatójának lomha járását figyelni, míg az indulási idő elérkezett volna. Az egyik busz vezetője felfigyelt az ismerős várakozók népes csoportjára, s tnikor néhány perc múlva ismét megjelent, bejelentette a busz indulását. Ha most azt gondolják, a vonattal érkezők rekedtek Aszódon a menetrendtől eltérő indulás alatt, tévednek. Két kocsi indult volna egyszerre, így a másik bevárta a vonatot, s a bátornak tűnő döntésből senkinek sem származott hátránya, csupán előnye azoknak, akiket a menetrend összeállítói hosszadalmas várakozásra ítéltettek. Szinte hihetetlen, hogy az emberi érdekek felülkerekedtek a számok hatalmán. Minden elismerésem e helyesen döntő, cselekvőkész embereké. Sok hozzájuk hasonlóra volna szükség az élet minden területén, de sajnos, az sehol sincs meg, mikor kell az utasításoktól, szabályoktól eltérően cselekedni, hogy az a szabály, utasítás, rendelet, határozat ne váljon adott esetben embertelenné, legalábbis ne kapjon ilyen jellegű vonásokat. Az autóbuszvezetők és az utasok kapcsolatát a gépiesség jellemzi. Jegykérés, jegyadás, fizetés, visszaadás. Olykor egy-egy köszönés. Ezért is volt kellemesen meglepő egy másik, apró élményem. Este kilenc óra volt, csaknem húsz fok hideg. A busz, amire vártam, másfél percet késett. Ajtónyitás után a vezető így szólt a felszállókhoz: — Bocsássanak meg a késésért, de útközben egy beteg néni miatt meg kellett állnunk. E lőfordult már, hogy húszharminc percet is kellett várnom egy-egy autóbuszra, de ilyet még sosem hallottam. Ez a mondat jobban esett, mint egy csésze forró tea. Kellemesebben is éreztem magam, mint máskor. Arról nem is beszélve, hogy másfél percnyi pontatlanságot még kitűnő közlekedési viszonyok közepette is természetesnek tekinthet az ember, nemhogy télen. Benc Mihály Iá lasz cikkünkre Biztosítás — ha lehetne Talán szelni kellene nekik Az Állami Biztosító gödöllői fiókja az elmúlt évben is kiemelt feladatként kezelte a lakossági biztosítások, ezen belül a lakásbiztosítások fejlesztését. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a körzetben levő 42 ezer lakás 80 százaléka, több mint 34 ezer, biztosítva van. Ez az adat fiókunkat nemcsak Pest megyében, de országosan is az elsők közé sorolja, bizonyítván, hogy mennyire fontosnak tekinthetjük ezt a módozatot. Fiókunk kiépített üzletkötői hálózattal rendelkezik, akik Palotás és keringő Bcrze Agnes és Nagy Ágnes tanítónők próbálták a nyolcadikos lányokkal és fiúkkal a bagi úttörők hagyományos farsangi báljára a nyitótáncok, a keringő és a palotás lépéseit. Képünkön: Horváth Anita, Karácsondi Zoltán, Tóth Kriszti és Tóth Zsolt látható a sok pár közül. Műsorukat a jelmezesek felvonulása cs versenye követte. Balázs Gusztáv felvétele adott esetben a lakásukon keresik fel ügyfeleiket. 1982-ben átadták a fiók új irodáját, ahol kulturáltan, minden igényt kielégítően állunk ügyfeleink rendelkezésére. Az irodában dolgozó munkatársainknak munkaköri kötelességük mellett anyagi érdekeltségük is van abban, hogy a hozzánk bejött ügyfél biztosítási igényét kielégítsék. Bizonyítja ezt az is, hogy az elmúlt évben az Állami Biztosító irodájában csaknem 1600 biztosítást kötöttek, mintegy 1,5 millió forint értékben. Kedves ügyfelünk, ha az Irodában jár személyesen, a jövőben a reklamációját a fiók vezetőjének előterjesztheti, és ez esetben azonnali intézkedéssel korrigáljuk. Sári József ÁB-üzleti vezető Erről a válaszról az a bizonyos diák jut eszünkbe, aki csak egy valamiről tud, s bármilyen kérdést kap, mindig arról akar beszélni. Szadai olvasónk elpanaszolta, hogy kétévi járkálás után sem tudott biztosítást kötni. Éppen ezért valószínű, hogy ezek a szép eredmények nem vidítják föl, hiszen arra gondolhat, mennyi embernek sikerült, neki pedig nem. Az üzletvezető megcsillantja a reklamálás lehetőségét, a munkatársairól viszont semmit sem ír. Talán szólni kellene nekik, hogy minden ügyet intézzenek el. Hogy ne legyen ok reklamálásra. ISSN 0133—1957 '(Gödöllői Hírlap)
