Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-08 / 5. szám
1985. JANUAR 8., KEDD V n OHV és a BKV háza táján Sikeres évet zártak tavaly LOMBATTAI iäloilHEGYEHB . Jannár elején a villa ír.'ok többségénél még nem állnak rendelkezésre az elmúlt év erciményeit, veszteségeit összegző gazdasági mérlegek. A termelésről és mindenekelölt a legfontosabb feladatokról már megkérdezhettük a Dunai Kőolajipari Vállalat és a Dunamenü Hőerőmű Vállalat vezetőit. Csökkentett kapacitással A DHV pénzügyi osztályának vezetője, Márton Imre tájékoztatott arról, hogy az ország villamosenergia-szükség- letének biztosításához ötmillió kilowattóra villamos energiát termeltek (ez a tprvezet meny- nyiség 88,4 százaléka), és mintegy kilencmillió mega- joule hőt szolgáltattak a DKV- nak, illetve a százhalombattai lakótelepnek. (Ez C,8 százalékkal több, mint ameny- hyire számítottak.) Végül is 1934-ben az erőmű kapacitásának mindössze 37 százalékát használták ki, ami további csökkenést jelentett az elmúlt évekhez képest. Mivel az erőmű elsősorban a drágább szénhidrogének eltüzelésére épült, a népgazdaság számára az a gazdaságos, ha a szükséges mennyiségnél nem termel többet. Műszaki szakembereiktől komoly erőfeszítést igényelt és igényel, hogy a gyakori leállásokhoz, majd újbóli startokhoz igazítsák a nem erre a célra telepített berendezések paramétereit. A 215 megawattos blokkokat például úgy alakították át, hogy minimális terhelésük 80 megawattról ötven megawattra csökkenjen. Hogyan lehet vajon kedvezőtlen körülmények között is a lehető leggazdaságosabban termelni? Ahol tehették, ott csökkentették az Önköltséget, többek között a kőolaj és a földgáz minél jobb hatásfokú elégetésével és az erőmű saját energiaszükségletének mérséklésével. Helyzetüket súlyosbította, hogy bár a tervben eleve a szükségesnél (körülbelül 1300) is kevesebb, 1080 dolgozóra számítottak, még ennél is kevesebben, 1040-em maradtak a vállalatnál. A folyamatos műszakban dolgozó fizikai munkások száma nagymértékben csökkent, annak ellenére, hogy a DHV tavaly saját erejéből felemelte a műszakpótlékot. Több fehérárut termeltek • A Dunai Kőolajipari Vállalat életében 1984 legfontosabb eseménye a 6,5 milliárd forintos beruházással elkészült ka- talikus krakküzem átadása és a folyamatos termelés megindítása volt. Kevésbé látványos, ám nem kevésbé fontos, hogy a DKV-ban tavaly 6,5 millió tonna kőolajat dolgoztak fel; és termékszerkezetükön belül tovább növekedett, immár 63 százalékot képvisel a korszerűbb fehéráruk aránya — ismertette Porgányi Géza gazdasági vezérigazgató-helyettes. A mintegy 70 milliárd forint árbevétel jelentős része származik exportból. A szocialista országokban 78 százalékkal, a tőkés piacokra 22 százalékkal értékesítettek többet, mint 1933-ban. így a csökkenő világpiaci árak ellenére is o tervezettnek megfelelően alakult dollárbevételük. Külön említésre méltó, hogy a tőkés import csökkenése mellett érték el a fenti eredményeket, amihez 74 millió forint anyag- megtakarítással járultak hozzá a vállalat szocialista brigádjai hazánk felszabadulásának 40. Kispályás foci Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére 1985. január 12-én 9 órától kispályás labdarúgó tornát rendez a százhalombattai városi sportközpontban a városi labdarúgó szövetség. A teremtornán Budaörs. Érd, Szentendre és Százhalombatta legjobb .kispályás tömegsport csapatai mérik össze tudásukat A mérkőzéseket körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le. évfordulójára tett felajánlásaik túlteljesítésével. (Eredetileg 50 millió forint megtakarítást vállaltak.) Nincsenek láiszámgcndok Némi ádozstok árán sikerült a vállalatnak termékeiből tüb- bé-kevésbé zökkenőmentesen biztosítani a hazai ellátást A propán-bután iránt megnövekedett igények kielégítése például 100 millió forinttal sújtotta a nyereséget; a propán-bután gyártása ugyanis nem gazdaságos számukra. A DKV eredménye azonban igy is kiemelkedő. 1984-ben mintegy kétszerese az előző évinek és 70 százalékkal több a tervezettnél. Miként érték el? Több kőolaj bérfeldolgozásával és a feleslegesnek mutatkozó kapacitások más célokra való hasznosításával. Az így létrehozott új profilú üzemeket szinte százszázalékosan Ki is használták. Bár a vállalat már az év elején némi létszámnövekedést tervezett (hiszen az új üzemekben már több emberre van szükségük), arra nem számítottak, hogy még ennél is többen jelentkeznek. A nem kis teljesítményekhez kötődő, ám az országos átlagnál magasabb bérszínvonal-emelés igen vonzónak bizonyult. Jelenleg alig akad olyan ipari nagyvállalat hazánkban, ahol elmondhatják: nincsenek létszámgondjaik. A DKV-ban a fizikai és nem fizikai dolgozók aránya tovább javult az elmúlt évben, és így elérte a kívánatos mértéket. Mindkét százhalombattai nagyvállalat eleget tett hát tavaly legfontosabb feladatainak. A DKV hamarosan 25 éves történetében a tavalyi, kétségkívül az eredményekben leggazdagabb esztendőnek bizonyult. S ez nemcsak tartalékokat, lehetőségeket nyújt 1985-re, de egyben komoly kötelezettséget is jelent. EL E. Télen sem fáinak Naponta mintegy 100 mázsa Ízletes, jó minőségű kenyeret sütnek Százhalombattán a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat 130. számú kenyérgyárában. A 11 féle kenyérből városukon kívül még Törökbálint nagyközséget is ellátják. Képünkön Mészáros Károlyné egyenként méri ki az egykilós házi kenyér tésztáját. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Bizonytalan a szállítás Munkaruha mindig keli Kínálat, ellentmondásokkal Két éve nyílt meg Százhalombattán a Munkaruházati Vállalat 5. sz. holtja. Ennyi ittö alatt megismerték mind a vállalati anyagbeszerzők, mind a lakosság. Milyen kínálattal állnak idén vásárlóik rendelkezésére? — kérdeztük Sivadó Erzsébet üzletvezetőt. Tavalyi éves forgalmuk 11,5 millió forint volt. Ennek mintegy 95 százaléka származik a munkaruházati cikkek (köpenyek, .nadrágok, védőcipők, szabadidőruhák) értékesítésé, bed és 5 százalék úgynevezett ruhaipari termékek eladásából. Jelenleg is kapható például gyermek és felnőtt bár- senynadrág, férfikabátók és itt lényegesen 20—30, sőt 40 százalékkal is olcsóbbak, mint a többi boltban. A munkaruházati cikkekből jó az ellátás — mondja az üzletvezető. A vállalata anyag- beszerzők mennyiségi és választéki igényeit is ki tudják elégíteni. A nőd köpeny például 350—400 forint, a kétrészes férfimunkaruha 500, a közkedvelt szerelőoverall 700, a kantáros nadrágok (mivel ezek jobb minőségű anyagból készülnek), 900—1000 forint. Elsősorban a bordót és a kéket keresik az emberek. Női cipők (itt a fűzős kis- mamacipőkre, illetve a csúszásgátló talpú félcipőkre gondolok) 35—42 méretig kaphatók. A férfi munkacipők méretskálája ugyancsak széles, ám az áruik is változó, a legolcsóbb 460, a legdrágább 1200 forint. Sivadó Erzsébet még egy kurrens cikket is ajánl: 4400 forintról 2310 forintra csökkentették a meleg juhmellény áirát, ami ebben a nagy hidegben kimondottan jó szolgálatot tehet. A ruhaipari cikkeknél sajnos már nem ilyen kiegyensúlyozott a bolt ellátása. A Ruhaipari Szövetkezet ugyanis bizonytalanul szállít, s nem is igen igazodik a boltvezető rendeléséhez. Ez egyrészről érthető, hiszen az olcsó boltokban elsősorban a nagykereskedelemtől visszamaradt kis szál-, illetve színhibás termékeket forgalmazzák, másrészről viszont ezen a területen is alkalmazkodniuk kellene a vásárlók igényeihez; hiszen az is nyereség, ha a kevésbé jó minőségű áru nem marad raktáron. A Munkaruházati Bolt forgalma éppen ellenkezőleg alakul, mint a többi ruházati üzleté. Itt hétköznap délelőtt több a vásárló. Az ünnepek előtt például akár be is zárhattak volna. Építik újtelepen a csatornát. Hogy erre mennyire nagy szükség volt, azt a lakóknak kellene legjobban tudniuk, mégis, sokau akadékoskodnak. Van, aki azt kifogásolja, miért keil neki kétszer annyit fizetni, mint a szomszédnak, mert bár az ő telkén két ház van — lévén megosztott telelt, a szomszédén t-edig csak egy —, de az egyik is húsz méter hosszú, a másik is, akkor miért kerül kétszer annyiba az ő húsz métere, mint a szomszédé? A magyarázat persze egyszerű, mivel a társulási díjat ingatlanonként keil fizetni, s különben sem csak a háza előtti csövet fizeti a tulajdonos, hanem a tervezést, a telvonulást, valamint a fenntartást is, de valószínűleg nincs az az ékes beszédű szónok, aki ennek az embernek be tudná bizonyítani, hogy nincs igaza. Mások azt nem akarják megérteni, miért építik még mindig azt a csatornát, holott már rég kész kellene lennie. Erre a kérdésre Is van válasz, talán idézni sem kellene, annyira közismert: módosítani kellett a tervet, és különben is munkaerőhiány van, ami tudvalévőén gátolja a gyors munkát. A békétlenkcdők természetesen nem értik ezt, s olyanokat mondanak — persze némi túlzással —, hogy arra még nem volt példa, hogy valami altkor készült volna cl, amikorra ígérték, de minden hiába, a munka csak nem halad úgy, ahogyan kellene, s egyesek szerint jó, ha egy évvel a kitűzött határidő után elkészül. Kifogást mindig talál, aki meg van szorulva — tartják « rossz nyelvek. A kérdés csak az, miért vállalja el a kivitelező (aki feltehetően hozzáérte) decemberi határidőre azt, amiről tudja, hogy úgysem lesz képes megcsiuálni? Keddtől keddig Kulturális programajánlat Január 8-án a színházfced- velők a József Attila Színházban Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című színművét nézhetik meg. 9- én a művelődési központ kismamaiklubjában 16 óra 30 perckor előadás kezdődik Hogyan ápo\juk a bőrünket otthon? címmel. 10- én este az Erkel Színházba megy a színházi busz, bérleti előadás lesz; Verdi Aida című operáját mutatják be. A művelődési központ zenei stúdiója este 6-kor tart ösz- szejövetelt. A téma: Miké Oldfield: Crises, valamint az Omega együttes Éjszakai országút című lemezei. A rendezvényt nemcsak a tagok IáMagúik mögött hagytuk a decembert Nem kaput! léket a hajó Magunk mögött hagytuk a decembert, végre eltűntek a fejünk fölött fenyegető veszedelmek. Leöltük a disznókat, becsülettel tisztára suvic- koituk a lakást, ettünk, ittunk, vígan voltunk, mostanra már a beigli is ránk száradt, s ha mindezekből nem következne Is az a tény, hogy ránk köszöntött 1SS5. egyértelműen erre utalnak a lakótelepi ablakokból letaszított kiszolgált karácsonyfák. Jó lenne tudni, vajon mikor hagy fel ezzel a kellemetlen szokásával a városlakó? Eléggé szolidan búcsúztattuk el az óesztendőt, még akkor is ez az igazság, .ha a Százhalom étterem frissen újraüvegezett ablaka az ellenkezőjét sugallja. Hogy miképpen vártuk az ünnepeket, azt elsősorban nem a szilveszter éjszakai utcai hangulaton lehet lemérni. Kellékek Be tudott-e szerezni mindenki mindent az ünnepekre? — erre a kérdésre vártunk választ Versits Jánostól, a központi ABC-áruház vezetőjétől. — Óriási forgalmat bonyolítottunk le decemberben — válaszolta. — Nyolcmilliós értéket adtunk el, kétmillióval többet, mint az átlagos havi forgalmunk. A fenyőfánk mind elfogyott, nagyon szépek voltak és főleg olcsók, 2G forintért adtuk méterét. Szaloncukor serp. maradt, lett volna igény, olcsó konzumeukorra, de sajnos, nem szállítottak. Maradt viszont a függelékekből, csokoládé Mikulásból pedig harmincezer forint értékű árut nem tudtunk eladni, sajnos, későn kaptuk meg. A virsli is késett, 29-én érkezett meg, de elegendő volt. Sokan szerettek volna malachúst venni, de nem kaptunk, más húsféleség viszont bőven volt. Déligyümölcsöt is kapott mindenki, persze banán kivételével, mert az változatlanul ritkán és kis mennyiségben érkezik. Közel nyolc mázsa kocsonyahús fogyott. Az italokat többnyire már karácsony előtt megvették az emberek, de mindvégig volt többféle pezsgő. Ügy vettük észre, hogy tavaly inkább bort és pezsgőt vettek az emberek, javult az arány a röviditalok rovására. — Most, ünnepek után nagyon lecsökkent a forgalom? — Nem, úgy látszik, nem költekeztek túl az emberek, nálunk most sincs pangás. Nagyon sok üres üveget hoznak vissza, január 4-én például húszezer forint értékű palackot váltottunk be, de nem okozott gondot, hiszen felkészültünk rá. Heves veit az idő ? A központi szolgáltatóház fodrászüzletében álmos a hangulat. Egyetlen vendég ül a tükör előtt. — Nemcsak most van ez így — mondja az egyik fodrásznő —, az ünnepek előtt sem volt forgalom. Hogy miért? Talán nem jutott rá idejük az asz- szonyoknak... — Vagy pénzük nem maradt, ki tudja. — fűzi hozzá a másikuk. A tejivó-fagylaltozó sem dicsekedhet sok vendéggel. A hűtőpultok roskadoznak a szebbnél szebb süteményektől, lehetne kávét inni, turmixot, üdítót többfélét is, van meleg- szendvics, sőt meleg tej, kakaó, tejeskávé, tea, péksütemény is, vendég még sincs, A pult mögött búslakodik Horváth Gábor eladó. — Nem ismerik az üzletet az itteniek. Próbálkoztam már sokféle megoldással, nyitottam reggel hétkor, de az sem segített. Azt hiszem, megszokták az emberek, hogy otthon reggelizzenek. A süteményeket Érdről hozom, az Osvát-cuk- rászdából, nagyon finomak. Tortát is lehet rendelni, nemcsak napokkal előbb, hanem még úgy is, hogy reggel nyolckor megrendeli a vevő, s tizenegykor jöhet érte. Az ünnepek előtt és alatt sem volt más a helyzet, egyedül a beigli volt keresett. Italokat, jobban mondva szeszes italokat nem árusítok, talán ez a baj, a szülő behozná a gyerekét egy süteményre, ha eközben megihatna valamit, de nekem ez nem célom. Szerettem volna, ha hétvégeken utcán át árusíthatok palackozott italokat, mert ez valamelyest megnövelte volna a forgalmat, de nem kaptam rá engedélyt. A postával szembeni virágüzlet alig egy hónlapja talált új gazdára. Vajon volt-e kereslet az ünnepekben a virágok iránt? — Volt, persze — válaszolja Zabláczki Istvánná magánkereskedő. — Vannak, akik nem állítanak karácsonyfát, de valamilyen módon karácsonyi hangulatot szeretnének teremteni, s erre alkalmas az adventi koszorú. Adtunk el koszorúkat, asztaldíszeket, sírdíszeket, karácsonyi jellegű kegyeleti koszorúkat. Sokan ilyenkor is kimennek a temetőbe, s megemlékeznek azokról a hozzátartozóikról, akik már nem ünnepelhetnek együtt a családdal. A vágott virágot nagyon kedvelik a városban, erre mutat ,az, hogy nemcsak névnapokon van eziránt érdeklődés, hanem hétköznapokon is. Sehol senki A művelődési központ szombaton is nyitva. Németh Istvánná őrködik a portán, a belépőt rögtön ellátja műsorfüzettel, jegyeket kínál a különféle rendezvényekre. Major Tamás népművelő az ügyeletes, bár a délelőtti és a déli órákban teljesen kihalt az épület, sehol senki, aki művelődni vágyna, délután jönnek a gyerekek. Nincs semmiféle rendezvény, van viszont egy terem, ahol társasjátékokat játszhatnak — ez bizony nem túl csábító. Sajnos, a könyvtár csak délelőtt tart nyitva, szombaton délután már senki sem juthat a könyvek közelébe. Az utcák csendesek, jeges északi szél rohan Dunafüred felé. Új évet kezdtünk. P. M. toga ihat ják, egy-egy alkalomra 5 forintért lehet belépőt váltani. 11- én délben Ki nyer ma? — a rádió népszerű Játék és muzsika tíz percben című műsora az új városi könyvtárból jelentkezik. 12- én, szombaton 9 órakor kezdődik a Négy város tornája elnevezésű teremlabdarúgó-bajnokság a városi sportközpontban. Jegyeket ^ helyszínen válthatnak. 14- én 18 órai kezdettel új szőlőfajtákról, korszerű termelési módokról hallgathatnak előadást az érdeklődők az óvárosi szerb nemzetiségi klubban. 15 óra 15-kor a DKV színháztermében lesz az Országos Filharmónia ifjúsági bérleti hangverseny-sorozatának második előadása. Barokk zenekari muzsikát hallgathat a közönség. 15- én, kedden 19 órakor kezdődik a művelődési központ kamaratermében Paudits Béla önálló estje. Címe: Az úgynevezett régi jó világban. Az előadásra 40 forintos jegyek kaphatók a művelődési központban, a könyvesboltban és a DKV könyvtárában. Hírek erről-arról Üj klubot szerveznek a számítástechnika iránt érdeklődőknek. A jelentkezők a Commodore típusú kis számítógéppel ismerkedhetnek meg. Indul a riporterklub is, mindkét klubba korhatár nélkül, bárki jelentkezhet. Szép István előadónál a művelődéséi központban, vagy az 54- 488-as telefonszámon Még jelentkezhetnek azok, akik vállalnának délutáni, esti, illetve szabadnapokon való gyerr.ekfelügyeletet. A jelentkezés feltétele, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány, s természetesen részletes önéletrajzot is kérnek a vállalkozóktól. Bencsik Ildikónál lehet jelentkezni. Február 16-ig jelentkezhetnek azok a négytagú csapatok, amelyek részt kívánnak venni a művelődési központ zenei stúdióiénak köny- nyűzenei vetélkedőjén. A szervezők véleménye szerint előnyös, ha a csapatokat különböző korszakokat ' és irányzatokat ismerő tagok alkotják. Az oldalt Irta: Tamási István Fotó: Hancsovszki János