Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-24 / 19. szám

2 ^£tílao 1985. JANUAR 24., CSÜTÖRTÖK Folytatódnak a Budapest-napok eseményei Aktívaülés a Kirov óragyárban A Budapest-napok alkalmá­ból Moszkvában tartózkodó magyar politikai küldöttség Grósz Károlynak, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével szerdán délelőtt látogatást tett a moszkvai 1-es számú, Kirovról elnevezett óragyárban. A 7500 dolgozót foglalkoztató nagyüzem a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság kollektív tagja. ' A magyar vendégeket Alekszándr Szamszanov, a gyár igazgatója tájékoztatta a nagyüzerp múltjáról, munká­járól, jelenlegi feladatairól, majd a továbbiakban a gyár pártszervezetének titkára szólt az üzemben, az egyes műhe­lyekben folyó pártmunkáról. A magyar küldöttség aktíva­ülés keretében találkozott a gyár dolgozói kollektívájának képviselőivel. A gyűlésen be­szédet mondott Grósz Károly. Hálával emlékezett meg a félszabadító szovjet katonák hősiességéről és áldozatairól, majd röviden szólt' az eltelt negyven esztendő munkájáról, eredményeiről, vázolta gond­jainkat és még megoldatlan feladatainkat. Ismertette a felszabadulás jubileumi ün­nepségeinek előkészületeit, az MSZMP XIII. kongresszusára való felkészülést. Végezetül Grósz Károly a budapesti dolgozók nevében sok sikert kívánt a gyár dol­gozóinak közös ügyünk, a Február végén Andrej Cromiko Madridba látogat Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter spanyol kol­légájának, Fernando Moran- nak a meghívására február 28-án kétnapos hivatalos lá­togatásra Madridba érkezik. A szovjet diplomácia vezetője ta­lálkozik Felipe González mi­niszterelnökkel és fogadja őt János Károly király. A Pravda cikke hazánk jelenhgi helyzetéről A gazdaságirányítás új elemei Az MSZMP XIII. kongresz- szusánlak előkészületeiről kö­zölt terjedelmes cikket szerdai számában a Pravda. Hazánk jelenlegi helyzetéről szólva Vlagyimir Geraszimov, a lap budapesti tudósítója em­lékeztet arra, hogy Magyaror­szágon az utóbbi években je­lentős mértékben éreztette ha­tását bizonyos termékek világ­Szovjet békehsrcosok kor.fzrencicja Konsztantyin Csemyenko üzenete Budapest-napok Moszkvában. A képen: baráti találkozó a Szovjet- Magyar Baráti Társaság szervezésében. fejlett szocialista társadalom eredményes építésében. A gyűlés végén a budapesti pártbizottság első titkára fő­városunkat szimbolizáló em­lékszobrot nyújtott át a gyár dolgozóinak. Magyarországról szóló elő­adásokkal, baráti találkozók­kal, kulturális rendezvények­kel folytatódott szerdán Moszkvában a Budapest-na­pok eseménysorozata. Magyar szakemberek ko­moly érdeklődéstől kísért elő­adásokat tartottak a moszk­vaiaknak, a szovjet főváros szakembereinek hazánk életé­nek különböző oldalairól. '.A Palesztina! Felszabadítás! Szervezet végrehajtó bizottsá­ga Jasszer Arafat elnökleté­vel kedden Tuniszban ülést tartott. A tanácskozás után a Fatah egyik illetékese beje'- lentette, hogy tagszervezete a közeljövőben felújítja a pár­beszédet a damaszkuszi köz­pontú demokratikus szövetség három tagszervezetével. A végrehajtó bizottság ülé­sén megvitatták a megszállt arab’ területeken élő palesztin lakosság helyzetét, valamint a palesztin nemzeti tanács (par­lament) legutóbbi, tavaly no­vemberi ammani ülése utáni fejleményeket. Kiemelten fog­lalkoztak a mozgalmon belüli egység helyreállításával ösz- szefüggő kérdésekkel. Mahmud Abbasz, a Fatah Központi Bizottságának tagja kedden este Tuniszban közöl­te, hogy két héten belül tár­gyalásokat kezdenek a palesz­tin mozgalom három másik csoportjával, a Demokratikus Szövetség tagjaival. Mahmud Abbasz azt mondta, hogy a párbeszéd a Demokratikus Front Palesztina Felszabadí­WCSAK RÖVIDEN...m VARSÓBAN is hivatalosan bejelentették, hogy április 11—13-án hivatalos látogatást tesz Lengyelországban Sir Geoffrey Howe brit külügy­miniszter. A látogatás újabb jelentős lépésnek ígérkezik a lengyel—nyugat-európai kap­csolatok normalizálódása út­ján. KAMBODZSÁBA érkezett hivatalos látogatásra Nyikolaj Talizin szovjet miniszterel­nök-helyettes, aki a kambod­zsai—szovjet kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizott­ság szovjet tagozatának elnö­keként részt vesz a vegyes bi­zottság első ülésszakán. Tali- zinit Phnom Penhben Chea Soth kambodzsai miniszterel­nök-helyettes, kereskedelmi miniszter, a vegyes bizottság kambodzsai tagozatának elnö­ke fogadta. A NASA, az Amerikai Űr­kutatási Hivatal szerdára vir­radóra közölte, hogy a Disco­very űrrepülőgép szerdára jel­zett indítását 24 órával elha­lasztották. A NASA bejelenté­se a floridai űrközpont hely­színén uralkodó kemény idő­járással indokolta a halasz­tást. Cap Canaveralben ked­den éjjel fagypont körüli hő­mérséklet volt tásáért, a Palesztinái Kommu­nista Párt és a Palesztinái Felszabadítás! Front képvise­lőivel kezdődik. Megismertették őket a magyar gazdaságnak a megváltozott, új körülményekhez való iga­zodásával, a szocialista de­mokrácia magyarországi fej­lesztésének időszerű kérdései­vel, az ideológiai harc, ideoló­giai vita és a vallás kapcsola­tával, a kulturális forradalom vívmányaival és megoldásra váró feladataival. A budapesti vállalatok ba- rátságvonattal Moszkvába ér­kezett dolgozói közben 25 moszkvai vállalatot látogattak meg kisebb szakmai csopor­tokban. Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete szerdán este fogadást adott a Buda­pest-napok alkalmából. A rendezvényen Grósz Károly vezetésével jelen volt a na­pokra Moszkvába érkezett bu­dapesti küldöttség. Részt vett a fogadáson Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a moszkvai váro­si pártbizottság első titkára, valamint a szovjet főváros több más párt- és tanácsi ve­zetője. Szöulban szerdán hivatalo­sain megerősítették, hogy feb­ruár 12-én parlamenti válasz­tásokat tartanak Dél-Koreá- ban. A bejelentéssel egy idő­ben kezdetét vette a húszna­pos választási kampány. A ha­talmon levő, Csőn Tu Hvan elnök vezette Demokratikus Igazsáigpárt és az ellen­zéki pártok jövő hétfőig ad­hatják le jelöltjeik listáját. A Csőn Tu Hvan-rezskn 1980 augusztusától tartó kor­mányzása óta ezúttal másod­ízben kerül sor nemzetgyűlési választásokra. A közvetlen tét a 276 parla­menti mandátum sorsa. Ebből a kormánypárt mostanáig 151 képviselői hellyel rendelke­zett, míg a legnagyobb ellen­zéki pártnak számító Koreai Demokrata Párt — a korábbi 81 helyett — 71 mandátum­mal. Csőn Tu Hvan elnökségét — a február 12-4 választások eredményétől függetlenül — nem fenyegeti veszély. Annak idején ugyanás új „alkotmány” kierőszakolásával hét évre be­biztosította magának ' az ál­lamfői posztot, s ifly módon hivatali ideje 1988-ig tart. Moszkvában szerdán meg­kezdődött a szovjet békeharco­sok összszövetségi konferen­ciája. A tanácskozás résztvevőihez üzenetet küldött Konsztantyin Csemyenko, az SZKP KB fő­titkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Ebben hangsúlyozza: az emberiség előtt álló legfontosabb feladat jelenleg egy nukleáris háború kirobbanásának megakadályo­zása, aminek sikeres megol­dását jól szolgálná a fegyver­kezési haj'sza világűrre történő kiterjesztésének megakadályo­zása, s ezzel egyidejűleg a radikális előrelépés a nukleá­ris fegyverzetek csökkentése terén, egészen azok végleges felszámolásáig. A feladat jelentőségét felis­merve — rputat rá Csemyenko — a Szovjetunió javasolta, hogy kezdődjenek szovjet— amerikai tárgyalások a koz­mikus és nukleáris fegyverze­tekről. A Szovjetunió kész tárgyszerű és konstruktív megbeszélésekre, s reméli, hogy az Egyesült Államok is becsületes és felelősségteljes magatartást tanúsít. A szovjet vezető emlékeztet arra, hogy az egész haladó emberiség idén ünnepli a fa­sizmus feletti győzelem negy­venedik évfordulóját. A jelen­legi és elkövetkezendő nem­zedékek békés jövője érdeké­ben minden tőlünk telhetőt meg kell tenni annak érdeké­ben, hogy gyökeres fordula­tot érjünk el a nemzetközi légkör egészségesebbé tételé­nek irányában — hangzik az üzenetben. Hazatérhotnek a harcot beszüntető elknfcrradahnárok Hiiarcguai amnesztiatörvény Űj amnesztiatörvényt foga­dott el kedden Managuában a nicaraguai alkotimányozó nem­zetgyűlés. A rendelet — az 1983-as részleges amnesztia- törvénytől eltérően — közke­gyelmet biztosít a managuai kormány ellen harcoló ellen­forradalmi csoportok. vezetői­nek is. Carlos Nunez Tellez, az al­kotmányozó nemzetgyűlés el­nöke felszólította a nicara­guai kormány ellen harcoló ellenforradalmárokat, hogy adják át fegyvereiket a nica- raiguai hatóságoknak, a Hon- duras/ban és Costa Ricáiban tevékenykedő ellenforradal- márokat pedig felhívta, hogy az ottani nicaraguai képvise­leteken jelentkezzenek. A harcot beszüntető ellenfor- radalmárclk biztonságos haza­térését a nicaraguai konzul szavatolja — közölte a nem­zetgyűlés elnöke. Az ellenforradalmárok 1985. július 19-4g, a sandinista for­radalom győzelmének hatodik évfordulójáig élhetnek a köz­kegyelemmel. Dániel Ortega, Nicaragua új elnöke beáktatá- sakor elmondott beszédében már ígéretet tett arra, hogy amnesztiát kapnak az ellen­forradalmárok. Adcflfo Calero Portacarrero, a Nicaraguai Demokratikus Erő (FDN) nevű ellenforradal­mi szervezet vezetője — ez a legismertebb a kormányelle­nes erők közül — kedden Te- gucigalpábah közleményben jelentette bé, hogy csoportja elutasítja a Managua által fel­ajánlott amnesztiát. piaci árának csökkenése, a nyersanyagok és az energia drágulása. Annak érdekében, hogy a jövendő gyorsabb fej­lődés előfeltételeit meg lehes­sen teremteni, Magyarorszá­gon vissza kellett fogni a gaz­dasági növekedés ütemét. Csökkenteni kellett az impor­tot, az új építkezésekre szánt beruházási összegeket, a fo­gyasztást. Az országnak nem volt lehetősége arra, hogy a korábban megszokott mérték­ben növekedjen a lakosság életszínvonala. A gazdasági egyensúlyt azonban sikerült megőrizni. S ami a legfonto­sabb, nem érte kár a belpoli­tikai stabilitást, a fejlődési képességet. Sikerült megőriz­ni a leglényegesebbet: a párt és a nép közötti bizalmat. Kedvező eredmény, hogy megállt az ország külföldi adósságállományának növeke­dése, sőt a tartozásokat a je­lenlegi ötéves tervben több mint egy milliárd dollárral sikerült mérsékelni. A Pravda tudósítója el­mondja, hogy a kongresszus előtti vitában sok szó esik a két évvel ezelőtt létrehozott gazdasági munkaközösségek­ről. Ezeket úgy jellemzi, mint új formáját annak, hogy a dolgozókat bevonják a körül­mények indokolta kiegészítő tevékenységekbe. A tudósítás kitér arra is, hogy az MSZMP XII. kong­resszusát követően számos új elemet vezettek be Magyaror­szágon az ipar irányításába. Megnövekedett a pénzügyi szabályozók, a szerződéses fe­gyelem szerepe, kiszélesedett az üzemi kollektívák hatáskö­re, amelyekre ma komoly fe­lelősség hárul. Széles körben alkalmazzák a vállalatigazgatói posztok pályázat útján való betöltésé­nek módszerét. A szolgáltatá­sok területén tovább fejlődtek a ' szövetkezeti formák, meg­változott' az országgyűlési és tanácsi választások rendszere. A párt nyíltan beszél a néppel a hiányosságokról. Vogsl a kancellárhoz intézett követelése Kohl levele Hans-Jochen Vogel, a Né­met Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnö­ke, szerdán felszólította Hel­mut Kohl nyugatnémet kan­cellárt, hogy ne vegyen részt az úgynevezett elüldözött szi­léziaiak júniusi, hannoveri találkozóján. „Az SPD megítélése szerint — írta Vogel —, ha az NSZK kancellárja részt vesz és be­A HAJDANVOLT Brit Bi­rodalom fényéből a huszadik század végén is katonailag és stratégiailag fontos világítóto­rony: Gibraltár. Nos, az alig hat négyzetkilométeres „szik­la” megnyílik nemcsak a gya­logosok, hanem a gépkocsifor­galom előtt is, s nemcsak tu­risták, hanem áruszállító ka­mionok is igénybe vehetik a határátkelőhelyet. Mert a ha­tár azért marad, annak elle­nére, hogy Fernando Mórán spanyol és Howe brit külügy- niszterek még az elmúlt esz­tendőben megállapodtak arról, hogy megnyitják a vaskapu­kat, s Madrid lehetővé teszi állampolgárai számára nem­csak a látogatást, hanem az ingatlanszerzést, a munkavál­lalást, beruházások eszközlé­sét. A február eleji napon véget ér a több mint kétszáz éves harc Spanyolország és Nagy- Britannia között a félszige­tért? A fasiszta diktátor, Franco — éppen belpolitikai helyzetét javítandó — igyekezett „nem­zeti kérdéssé’’ tenni Gibraltár hovatartozását. S annak elle­nére, hogy a gibraltáriak hu­szonötezren vannak és több­ségűben spanyolok, az elmúlt két évtizedben két ízben meg­rendezett választáson 98 szá­zalékban elvetették az anya­'Jegyzet i A gibraknri nyitás kérdései tf -A' V szédet mond ezen a találko­zón, akkor azt a látszatot kelti, mintha Szilézia nem Lengyelországhoz, hanem Né­metországhoz tartozna. Aki ilyen formában kétségbe von­ja Lengyelország határait, az nemcsak a szocialista orszá­gokban, de az NSZK összes — tehát nyugati — szomszédjá­ban is bizalmatlanságot szít a bonni politikával szemben”. Helmut Kohl szerdán levél­ben szólította fel Herbert Hupkát, az úgynevezett „elül- dözQttek” szervezetének egyik vezetőjét, a CDU országos képviselőjét, hogy a szocialis­ta országokkal kapcsolatban tanúsítson nagyobb önmegtar­tóztatást és ne szítson félre­értésekhez is vezető érzelme­ket. A kancellár levelétől füg­getlenül ugyanakkor válto­zatlanul érvényben van az a megállapodás, hogy Helmut Kohl júniusban részt vesz és beszédet mond Hupka szerve­zetének hannoveri találkozó­ján. A rácsos kapu, mely február 5-én feltárul. Az argentin elnök Indiában Raul Alfonsin argentínai el­nök szerdán hétnapos hivata­los látogatásra Indiába érke­zett, elsőként annak a hat ál­lamnak a vezetője közül, amelyek részt vesznek a hét­főn Űj-Delhiben kezdődő csúcstalálkozón. A hatok (Gö­rögország, Mexikó, Svédor­szág, Tanzánia, Argentína é* a vendéglátó India) konferen­ciájának összehívását még a néhai kormányfő, Indira Gan­dhi javasolta, és fia, egyben utóda megerősítette azzal a | céllal, hogy a konferencia résztvevői dolgozzák ki a nuk­leáris fegyverkezési verseny beszüntetésére vonatkozó ajánlásaikat. felértékelődtek. A NATO — a Rogers-terv keretében — mind Gibraltár, mind Ciprus poli­tikai labilitását szeretné meg­szüntetni. Természetesen össz­hangban áll azzal, hogy az Egyesült Államok mind na­gyobb áldozatvállalást köve­tel szövetségeseitől. AZT AZONBAN világosan látnunk kell, hogy a földkö­zi-tengeri NATO-érdekek nem lehetnek kizárólagosak. A spanyolok közül sokan tudják ezt, s a ténnyel Nagy-Britan- niának is számolnia kell. So­kat fogunk még hallani Madrid és London ellentété­ről, melynek gyújtópontjában Gibraltár áll. Ruttkay Levente hogy González kormányfő — választási ígéreteivel ellentét­ben — csak 1986 februárjára írja ki az ország NATO-tag- sága ügyében a népszavazást. A brüsszeli megállapodás­ból s a február 5-i „kapunyi­tásból” nyilvánvaló az, hogy a Brit Birodalom stratégiai fontosságú támaszpontjai a Földközi-tengeren. Ezek a ka­tonai létesítmények erősen országhoz való visszatérést, és Nagy-Britannia mellett álltak ki. Természetesnek mondható, hiszen a félsziget spanyoljai angol állampolgárok, többsé­gükben a katonai támaszpon­ton dolgoznak, vagy annak kiszolgáló egységeiben, s ke­resetük több mint háromszo­rosa az ibériai félszigeten élő rokonaiéknál. Franco tábornok még 1969- ben lezárta a félszigetet, s bukása után a spanyolok csak gyalogosan látogathattak Gib­raltárra. A brüsszeli megegyezés ép­pen ennek a helyzetnek vet véget. Spanyolország — mely továbbra is magáénak vallja Gibraltárt — kettős lépés- kényszerbe került. Egyszer azért, mert a gibraltáriak valószínűleg egy újabb nép­szavazáson sem választanák hazájukul. Másodszor azért, mert közeledik a közös piaci belépés időpontja: 1986. ja­nuár 1. Az EGK alapokmánya pedig kifejezetten tiltja tag­jai között a zárt határt. Amit pedig Madrid nyert: spanyo­lok is vállalhatnak munkát a félszigeten. Ehhez járul az is, Csőn Tu Hvan elnökségét nem fenyegeti veszély Dél-koreai választások A PFSZ VB tuniszi döntése Felújítják a párbeszédet

Next

/
Thumbnails
Contents