Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-22 / 17. szám
: remények és lehetőségek Első osztályú I I Gödöllő város sportéletéről elemző igénnyel legutóbb az elmúlt év szeptemberében irtunk. A kép, amely akkor egy tanácskozás nyomán kialakult, finoman fogalmazva sem volt' rózsásnak nevezhető. Azóta eltelt már néhány hónap, a 84-es évnek is búcsút mondtunk, így most, amikor a napokban arra jártunk, érthetően kíváncsiak voltunk: változott-e a korábbiakhoz képest valamit a helyzet? Elsőként Tompa Ferenc városi sportfelügyelőre nyitottunk ajtót, akiitől a következőket sikerült megtudni. A gödöllői sportegyesület — GSC — tanácsi irányítással műkő' dó klub. Ez jószerimt meg is határozza — főként az anyagiak nyomán — a lehetőségeit. Pedig egy évtizede éppen a pénz koncentrálása és ennek következtében a minőségi fejlődés elősegítése volt létrehozásának fő oka. Tízéves múlt Á GSC tíz esztendeje alakult meg négy helyi egyesületből. A fűzői fa célja: Gödöllőhoz méltó sportélet kialakítása, amelyet néhány versenysport felfejlesztésével terveztek elérni. Nos, az eltelt évek során nem váltak igazán be ezek az elképzelések. Hogy miiért? A hallottak alapján első helyre talán a pénz, a forintok hiánya kívánkozik. E téren egy tanácsi bázisú egyesület lehetőségéit össze sem lehet hasonlítani olyanéval, amely mögött iparvállalat áll. Ráadásul napjainkban az egyesület költségeinek 70 százaléka bérjellegű, ami azt jelenti, hogy jelenlegi helyzetüknek ellentmondóan, sok szakembert alkalmaznak, fizetnek. Nemcsak pénzkérdés Á füstbement tervek, elképzelések azonban nemcsak egyes-egyed ül anyagiakon múltak. A megfelelő vezetés hiánya legalább ilyen súllyal esett latba. Ezt bizonyítja, hoiy 1983 szeptemberétől például nincs az egyesületnek társadalmi elnöke. E téren sokait remélnek a közeljövőben megtartandó közgyűléstől, ahol — i úgy tűnik —, megoldódik végre ez a gond is. Ugyancsak idetartozik: január elseje óta új ügyvezető elnök, Matuz Sándor irányítja a tíz szakosztályban sportoló, mintegy négy ' és fél száz versenyző ügyeit Természetesen őt is felkerestük. . — Én alapvetően optimista vagyok. Ebben a városban nagyon sok sportot szerető ember él: és ez a sikerek legfőbb biztosítéka. Pénz? Valóban kevés, de meggyőződésem, hogy kevésből is lehet jól és sókból is lehet rosszul gazdálkodni. Legnagyobb gondunk az áthozott adósság. Matuz Sándor ezután a tervekről szólt. Elmondta: a versenysportoknál az a cél, hogy a közeljövőben valamennyi szakosztály megerősödjék abban az osztályban, amelyikben jelenleg szerepel. A labdarúgásban koncentrálod szeretnék az erőket, hogy a városi csapat eljusson legalább a megyei első vonalba. A tömegsportban jó úton haladnak. Az iskolákkal, üzemekkel kialakított jó kapcsolatot kell tovább erősíteni, s akkor nem lehet probléma. Apropó: kapcsolatok. Az összefogás, a megfelelő kapcsolatok Matuz Sándor szerint kulcsfontosságú szerepet . játszanak a jövőben. Hogy eb- * ben milyen lehetőségek rejlenek, arra csak egyetlen példa: a tavasszal átadásra kerülő pályájuk értéke egy millió 800 ezer forint. Szinte teljes egészében társadalmi munka, ösz- szefogás eredménye. És ha már a kapcsolatok szóba kerültek, nem szabad megfeledkezni a város másik egyesületéről, a GEAC-ról sem. A velük való tartalmasabb együttműködésben szintén nagy tartalékok rejlenek. A Jövő receptje Rendezni az egyesület vezetésében a sorokat, okosan gazdálkodni a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel, az eddigieknél jobban támaszkodni a város üzemeinek támogatására, és végül, de nem utolsósorban: esy zászló alá gyűjteni Gödöllő sportot szerető polgárait. Nagyon röviden talán így hangzik 'a recept, amellyel ^meggyógyítható” a GSC. Az orvosláshoz már most, a márciusi közgyűlésen hozzá is lehetne fogni... Bódi István Dunakeszi Sakkozók reális céljai Dunakeszin már az 1930- as években művelték a sakkot, de csak az ötvenes években volt szakosztályi élet, s azután hosszú ideig csend. A Dunakeszi SE — — két szakosztálya mellé — 1973. március 1-én alakította meg újfent sakk- szakosztályát. Az elmúlt tizenkét év azt bizonyította be, hogy ez eredeti ötletnek bizonyult. A mai „otthonuk” a Szent István úton, a Hazafias Népfront házában van. A lelkes kis gárda az elmúlt évben ismét előre lépett. Az első csapatuk a megyei I/A bajnokságban az ötödik helyen végzett. A legjobb pontszerző a 25 éves Molnár Péter lett. A csapat átlagos életkora harminc év körül van. A Körösi Csorna Sándor iskolában évek óta működik a sakk-kör. Az iskolai csapatbajnokságon a megyei küzdelemben 1983-ban elsők, tavaly harmadikok lettek az iskola sakkozói. A legfrissebb élményük: Haág Ervin nemzetközi mester látogatott el, élménybeszámolót tartott és szimultánt adott. Az 1985. évi bajnokságban az I/A-ban induló gárda lelkesen készül, s az egyéni versenyeken is helyt akarnak állni. A sakkozás egyik fellegvárában az új esztendőben a további cél a sakkszeretet ápolása és fenntartása. Solymosi László Gödöllői «gyeplabda Folytatás A Kertészeti Egyetem tornaterme ismét hangos volt a fiatal gyeplabdások harci kedvétől. Ugyanis az ifjúságiak után a serdülő csapatok is ott voltak a bajnoki pontokért küzdők soraiban. A teremtorna protokollja Vasutas öregfiúk A sötét mezes konzervgyári játékos megcélozta az Cpszöv kapuját. Fehér hópaplan alatt pihen a pálya. A szomszédban, a Dunakeszi Vasutas-sportcsarnok nem ilyen csendes. Sőt vérbeli focihangulatot áraszt. Ilyen előzmények után tekintettük meg a budakeszi teremfoci-bajnokság nyitányát, melynek eredményeiről már beszámoltunk. íme, egy kis visszapillantás az eseményre. A Dunakeszi Vasutas régi focistáit lehet felfedezni a iabdakergetők között. így a Kazinczy utca csapatában Sólyom Gyula, Dévai Károly, Herr István, a konzervgyári öregfiúknál Kliment Géza, Bogácsi Mihály, a Vasutas old boy együttesében Hönsch Pál, Csernák Lajos és Lipniczki Lajos játszik. Dorozsmai Lajos, a Dunakeszi Labdarúgó Szövetség elnöke nemcsak a labdarúgókat mutatta be, hanem a torna lebonyolításáról is beszélt. A csapatok 2yfl5 perces találkozókat vívnak. A játékvezetői tisztet helyiek látják el. A nyitányon Zagiba Ferenc, Kerényi Antal és Dravecz Mihály bíráskodott. , Még annyit a játékosnévsorhoz. A helyi Vasutas öregfiúknál egy régi kézilabdázóval, Czipóval is találkoztunk, a konzervgyáriaknál pedig 3 helybeli EVIG-focista — Fehér Attila, Tóth Attila és Kol- tai István — szerepel. vasarnap Eredmények. Ifjúságiak: Bp. Volán—Gödöllői SC 5-2 (2-1). V.: Hamikus, Losonczi Gy. G.: Léber, Nagy F., Budai Pedagógus—GSC 8-2 (4-2). V.: Al- mássy. Masa. G.: Nagy F. (2). Serdülők. Gödöllői SC—Kinizsi Sörgyár 6-1 (2-1). V.: Hamikus, Losonczi I. G.: Bankó II (4), Hegedűs (2). Építők SC—GSC 4-2 (3-0). V.: Losonczi I., Masa. G.: Bankó II, Nagy F. Vasárnap már a felnőtt csapatok is pályára lépnek. 1985. JANUÁR 22. Asztalitenisz Csapathelyezés A Pest megyei női asztalitenisz- baj nokságban gyér a mezőny, csupán négy együttes játszik. Hat forduló után a sorrend a következő: 1. Szentendrei Petőfi II. 10, 2. Monori SE ló, 3. Nagykőrösi Kinizsi 4, 4. Váci Izzó MTE pont nélkül. Fiúk. Megyei serdülő csapatbajnokság. őszi sorrend (14 mérkőzést játszottak): 1. Szentendrei Petőfi 26, 2. Ferihegy SE 24, 3. Szentendrei Petőfi II. 24, 4. Ferihegy SE II. 22, 5. Ceglédi VSE 20, 6. Szentendrei Petőfi III. 18, Megyei újoncsorrend (8 mérkőzés alapján): 1. Ceglédi VSE 16, 2. Ceglédi VSE II. 14, 3. Szentendrei Petőfi 12, 4. Ferihegy SE 10, 5. Gödöllői SC 8, 6. Ceglédi VSE III. 6, 7. Ferihegy SE II. 4, Ma Újpesten Poniáz—Lehel SC A jégkorong 03 II-ben ma folytatódik a küzdelemsorozat. Újpesti Dózsa Megyeri ^ úti pályáján 17 órakor kezdődik a Pomáz—Lehel SC (Jászberény) találkozó. Aranykalász Kupa Hasznos lehet Kínára Bár odakinn esett a hó, a ráckevei tanácsiházán megjelenteket ez cseppet sem izgatta: hétfőn délután ugyanis az V. Aranykalász Kupa nemi zetközi ifjúsági labdarúgó torna első előkészítő tanácskozását tartották meg, élénk érdeklődés mellett. Raffay Béla, Ráckeve tanácselnöke bevezetőjében elmondta, hogy az Aranykalász Kupa eddigi történetének négy felvonása során ugyancsak kinőtte magát, neve az országhatárokon túl is jó csengést vívott ki magának. Tavaly kiszélesítették a rendezők körét: ezúttal már Ráckeve, Kis- kunlacháza, Szigetújfalu és Dömsöd is kivette részét a rendezéssel kapcsolatos tengernyi tennivalóból. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a kört lehet, sőt szükségszerű is tovább bővíteni. A tanácselnököt követően Takács Lajos, a helyi Aranykalász MGTSZ SE sportköri elnöke rövidi áttekintést adott a kupa eddigi történetéről, majd a legfontosabb tavalyi tapasztalatokat összegezte. — Az 1984 július 30. augusztus 4. között megrendezett IV. Aranykalász Kupán a hét külföldi válogatott — Szovjetunió, NDK, Svájc, Franciaország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Bajorország — és a házigazda Magyarország vezetői egybehangzóan pozitív minősítést adtak — közölte megelégePesi megyei atléiák Az országos rangsorban Gyarapodott a minősített versenyzők száma, jó néhány új rekord született — írtuk a Pest megyei Atlétikai Szövetség zárszámadó összejöveteléről, amelyen az 1984. évi eredményeket ismertették. A megyei rangsor legjobbjai közül néhányan az országos összesítésben is jó osztályzatot kaptak. A férfiaknál Rezák (Vác) Izzó) 100 méteren 10.62 teljesítménnyel a 9. a rangsorban, ötezer méteren Bene (Dunakeszi VSE) 14:13.3-as eredménye a hetedik helyet jelentette. Hármasugrásban az ugyancsak váci Oláh 15.59-es teljesítményével kilencedik. A nőknél 10 kilométeres gyaloglásban ugyanezt a pozíciót foglalja el Benedek (GEAC) 61:29-es idővel, klubtársa Gippert Beáta 618 centimétert ért el távolugrásban, s ezzel az országos rangsorban a hetedik. Fedettpályás versenyekkel kezdődött az Idei atlétikai idény. Az Olimpia Csarnokban a BKV Előre serdülő viadalán Laluja (Váci Izzó) 8.7-es eredménnyel harmadik lett a 60 méteres gátfutásban. Ebben a számban összesen 28-an rajtoltak. Most elsősorban a teremversenyek dominálnak, de egyre több mezei és országúti viadalt is tartanak. Az országos mezei futóbajnokságot a hagyományos színhelyen Dunakeszin március 30-án tartják. A Pest megyei Atlétikai Szövetség a Dunakeszi VSE futófolyosóján országos jellegű viadalt rendezett, amelyen többek között a Váci Izzó, Százhalombatta, az Ű. Dózsa és Érd képviseltette magát. A váci Laluja itt is jól szerepelt, akárcsak legutóbb az FTC versenyén. A serdülő A-kategóriában a 110 méteres gátfutásban az élen végzett. A serdülő lányoknál 100 m gáton Czillik Melinda második, Kar- czag Ildikó harmadik lett. Az Olimpiai Csarnokban a Csepel viadalán a váci Rezák Pál 60 méteres síkfutásban a döntőbe került. Végül is jó idővel a hatodik helyen végzett a fiatal sportoló a felnőttek mezőnyében. A hét végén az Olimpiai Csarnokban a Budapest-baj- nokságon indulnak a váciak, s ceglédiek is rajthoz állnak. R. L. déssel a hangjában Takács Lajos. — Ez persze nem azt jelenti, hogy nem követtünk el hibákat, nem adódtak hiányosságok. Nem volt például megnyugtató az edzések lebonyolítása, ugyancsak a kényes kérdések közié tartozott a játék- vezetés is, amelyet ismételt kritika illetett. Ezért megfontolás tárgyává tesszük, hogy esetleg már ebben az évben külföldi bírókat hívunk meg, akiknek közreműködését alapvetően kevesebb bírálat illethetné, hiszen elfogulatlanságuk eleve garantált lenne. — Ami a torna időpontját illeti — folytatta Takács Lajos —, változtatásra kényszerülünk, mivel augusztus elején a magyar válogatott Kínában nagyszabású nemzetközi vetélkedésen vesz részt, több érán tett nemzeti együttessel együit. Ezért pillanatnyilag a július 14—21. közötti időszak tűnik a legmegfelelőbbnek; ez esetben az V. Aranykalász Kupa komoly felkészülési lehetőséget is biztosítana a Kínába utazó válogatott csapatoknak. (jocha) Maratonirckord Korán kezdte Alighanem „világrekord- nak” számító bravúrt ért el a japán Kodzsima Jaja- mo egy manilai maratoni futóversenyen. Még ka nem is időeredményével lett világelső, hanem azzal a páratlannak számító teljesítményével, hogy hétéves kislány létére végigfutotta a több mint 42 kilométeres távot. A másodosztályos kisiskolás a közönség kedvence volt, a tömeg egy emberként szurkolt neki, s szakadatlan „ganbare” azaz „tarts ki” buzdításokkal sarkallta. S ott volt mellette mindvégig édesanyja is, aki kislánya kedvéért a starttól a célig végigbiciklizte a maratoni távot. A kis Jajamo állítólag egy kicsit mégis búslakodott, mért tizenhárom perccel elmaradt a remélt időeredménytől. Saját bevallása szerint ugyanis az otthoni edzéseken már jobb időt is futott. E heti totó Keveset fizet A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény az elmaradt mérkőzések miatt nőm volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 12 találatos szelvény 11?S db volt, nyereményük egyenként 5785 Ft; 11 találatos szelvény 19 300 db akadt, nyereményük egyenként 135 Ft; mig a 10 találatos szelvények száma 132 350 db, nyereményük 30 Ft. Hova lettek a vidéki fellegvárak ? A gyémántcsiszoló gondjai1 A gondjaira bízott korosztályokról és ezek sajátos gondjairól beszélgettünk Szandaváry Györggyel, a vívóutánpótlás szövetségi kapitánnyal. 0 Kérjük először is mutatkozzon be! — A vívósport régi szerelmese vagyok. 1964-ben végeztem a Testnevelési Főiskola első vívómesterképző évfolyamával, majd testnevelő tanári diplomát szereztem. Egyiptomban dolgoztam két évig, Alexandriában. A válogatott edzője voltam. Az afrikai játékokon több tanítványom is sikeresen szerepelt, s ma hat afrikai országban ed- zősködik olyan mester, aki nálam tanult. Miikor hazajöttem a Bp. Honvéd vívó sportiskolájában dolgoztam, a kezem alól került ki például az ifjúsági világbajnokság negyedik helyezettje, Benk Gábor is. Kardban és férfi tőrben nyertünk korosztályos magyar bajnokságot. Következő állomásom a Vasas volt, mesterként működtem, kardvívással foglalkoztam, s innen hívott el a szövetség. H Miért a fiatalokkal foglalkozik? — Mindig is vonzódtam a fiatalokhoz, könnyen teremtek kapcsolatot velük, s úgy érzem ők is vonzódnak hozzám. Kezdettől az utánpótlással foglalkoztam szívesebben, s bár voltak felnőtt tanítványaim is, mégis o gyerekek állnak közel hozzám. Sikereket is értem el velük. Évekig a junior kardválogatott edzője voltam, IBV-t is nyertünk, ott vívott Bujdosó, Riba és Benk is. Ok nyertek először ilyen versenyt a szovjetek előtt. 0 Mi az oka, hogy kevesebb a szupertehetséges fiatal a hazai pástokon? — Azt hiszem nem kevesebb, csak később elszürkülnek a gyerekek. Különféle szervezési és szervezeti okokból kiesett egy fontos középréteg a vívóéletből, azoké, akik hobbyból vívtak, s ez hiányzik a mai napig. Rajtuk keresztül verekedte fel magát egykor a feltörekvő ifjú tehetségek sokasága, ők voltak a szűrő és a mérce. Ma egymás ellen vívnak a .gyerekek, s ez egysíkúsághoz vezet. A nagy edzőegyéniségek is hiányoznak, ezért is nehezebb a kiválasztás. SSJ Segíthet ezen az utánpótlás szövetségi kapitány? — A klubedzőkre vagyok utalva, akikre ők felhívják a figyelmem, azokkal tudok foglalkozni, ez tíz-tizenöt gyerek fegyvernemenként, igyekszem nekik a keretedzéseken valami pluszt adni. Tíz válogatóversenyen szerepelnek a fiatalok, így alakul ki az IBV- és VB- csapat. Tudom, hogy egy fecske még a vívósportban sem csinál nyarat, ezért létrehoztunk egy ifibizottságot, ez fiatal mesterekből áll, ők járják az alacsonyabb osztályú versenyeket és figyelik, kiben mocorog valami, s ha tehetséget látnak, javasolják, hogy hívjuk meg keretedzésre az ügyesebbeket KI Honnan kerül ki a mai utánpótlás, nem túlzottan fővároscentrikus a vívósport? — De igen, s ez nagy baj. Valaha a vidék óriási és szinte kimeríthetetlen bázis volt, gondoljunk csak a gödöllői vívóéletre. Ezért is kezdeményeztem, hogy hozzunk létre vidéki válogatottat, velük kéthetente közös edzésre jövünk össze, s nemcsak hogy találkozhatnak a korosztályok budapesti legjobbjaival, de jobb körülmények között is készülhetnek. Az élgarnitúrákai szeretnénk közelíteni egymáshoz, a juniorokat a felnőttekhez, hozzájuk az ifiket, s a serdülőiket ez utóbbiakhoz. ■ Mi az útja-módja ennek1 — Például a korosztályos nemzetközi versenyeken való indulás, vagy a közelmúltban és az elmúlt hétvégén lezajlott budapesti junior A-ka- tegóriás viadalok. Egy mai junior versenyen százhetven vagy több versenyző is rajthoz áll, az átlag, a tömeg általában szürke, mégis valami konok elszántság tükröződik rajtuk. Általában nem az jön ki, hogy ki a jobb vívó, hanem az, hogy ki tud jobban akarni. Eredmsnycentri- kusak már ebben a korban is. S ez a legnagyobb haszna ezeknek a versenyeknek, hogy segítenek a versenyzővé válásban. Véleményem szerint éppen itt vagyunk lemaradva, tudati téren. Akarni, küzdeni tudnak jobban a vezető vívónemzetek fiataljai. Sok ilyen versenyt kellene rendezni, sok ilyen versenyen indítani reménységeinket, ahol egyéni emocionális vágyaikat kiélve csiszolódhatnak mind fényesebbre a ma még nyers drágakövek — mondta Szanda- váry György. Roóz Péter