Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-03 / 1. szám

f Anglográfia Az orvosoknak eddig a vizs­gált szervről egy csomó rönt­genfelvételt kellett áttanulmá­nyozniuk, s mindegyiken küiöu kellett elemezniük a szerv mé­reteit, formáját és szerkezetét. A sok időt elrabló eljárás azon­ban végül is csak statikus jel­legű képet eredményezett, míg a mozgásos folyamatok, pél­dául a vérellátás, csak közvet­ve voltak tanulmányozhatók. Ezt a hibát szünteti most meg a számítógépes angiográfia. Az új berendezés egyebek kö­zött egy sereg mikroprocesszor­ból áll, amelyeket egy rönt­genkész ülékhez kapcsolnak. Az utóbbi készíti a felvételeket, s azokat a berendezés azonnal ér­tékeli, majd a közbeiktatott szí­nes tévékészülék ernyőjén kép­sorozatokban megjeleníti. Egy- egy képsorozat 128 képből áll. Az új készülék 61 000 elemre bontja fel a képet, s minden elemhez kiszámítja a hozzá tar­tozó szín- vagy szürkeségérté­keket. Az ily módon létrejövő kép aztán szemléltethetővé teszi a szerv működését. A mikro­processzorok kiszámítják azt az időt is, amelyre a vérnek szüksége van ahhoz, hogy a kontrasztanyag befecskendezé­sének pontjából a szerv egy bizonyos helyéig eljusson, s a szervet csak ezután jeleníti meg a tévé képernyőjén. Az orvos e kép alapján ismerheti fel a vesék, vagy a máj elégte­len vérellátású tartományait, ennek alapján rögzítheti a le­letet, s pontosan lokalizálhat­ja a bajt. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1985. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Fehérnemű a szövetkezetbe! A Hungarocoop Szövetke­zeti Külkereskedelmi Válla­lat az NSZK-beli Triumph International AG céggel újabb öt évre szóló szerződést írt alá, amelynek értelmében az együttműködésben részt vevő öt magyar szövetkezet fehér­neműt, illetve sportruházati termékeket, szabadidő-öltözé­ket szállít a Triumphnak. A Hungarocoop 196S-ban kötötte meg első megállapodását Triumph-technológia alapján melltartók gyártására. A forgalom azóta megsok­szorozódott. 1984-re elérte az évi 8,5 millió márkát. A jnos- tani szerződés is ekkora mennyiséget rögzít. Az utób­bi időben bővült a termékek skálája: a melltartókon kívül női háló- és alsónicműk, há­ziköntösök, szabadidőruhák, valamint márkás sportruhá­zati termékeik kerülnek ki a magyar varrodákból. A koope­ráció a hazai piac áruvá­lasztékának bővülését is ler hetővé teszi. Nincs konkurrencia, de nem kénye! mesednek el Műszergyártásunk fontos bázisa A vártnál nagyobb nyereség - Értékesítési gondok nélkül Kiváló vállalat — hirdeti a kapu fölött elhelyezett fel­irat a Nagymarosi Vas- és Műszeripari Szövetkezet be­járatánál. S ez az alig két­százhatvan embert foglalkoz­tató egység, ha nem is felleg­vára, de fontos bázisa a ha­zai műszergyártásnak. Szám­talan honi megrendelőn kí­vül külföldi cégek is vásárol­ják termékeiket. A harminchét esztendeje működő szövetkezet elsősor­ban műszerek gyártására ren­dezkedett be. Ezek közül a mutatás volt- és ampermé­rőik a legismertebbek, de sok­felé használják a marosiak feszültségstabilizá torát is. Két esztendővel ezelőtt dobták piacra a bébirespirátort, ami hazai szellemi termék, de. gyártanak külföldi licenc alapján is műszereiket. Sikeres termek — .Három csoportba osztha­tók a szövetkezet gyártmá­nyai — kezdi a bemutatást Mauer Ignác műszaki vezető. Egyikbe tartoznak .a Deprez- rendszerű volt-amper mérők, és a szórakoztatóiparban hasz­nálatos indikátor műszerek. Ezeket belföldön a MIGÉRT forgalmazza mintegy negy­venmillió forint értékben évente, ugyanúgy, mint a há­lózati feszültségstabilizátort. Ez az adatfeldolgozásnál, a különböző, nagy pontossággal Besegítés Kimondva, kimondatla­nul, már az a bizonyos be- szócska is jelzi: valami baj van ezzel az egésszel. Már­mint a háztartási munka- megosztással. A be ugyanis rengeteg mindent jelent. Azt, hogy „én ugyan segí­tek, de (!) ez tulajdonkép­pen mégiscsak a te dolgod” vagy: ,.kötelességed ugyan, ám én, mint ab­szolút felvilágosult (ural­kodó,) férj, mégis feláldo­zom magam”. Ezzel csak a leggyakoribb véleményeket próbáltuk felvillantani... mint ahogy az is azok kö­zé tartozik, miszerint az a férfi, aki segít otthon, az már igényt is tarthat a nem túl hízelgő papucs elne­vezésre is. Érdekes a szó azért, mert, mint előző pél­dánk is mutatja, nem egyenjogú, ugyanis arról sose hallunk, hogy a férj­nek lenne szüksége segít­ségre, s azt hosszas kö­nyörgés árán-után kapja meg hitvesétől. Nem, ilyen­ről szó sincs, ami a szómaf- gyarázat után oda vezet: baj van az egyenjogúság­gal. Alapvető ez a baj? Erre nagyon nehéz válaszolni, többszáz oldalas tanulmány szerzője óvakodik a nyílt állásfoglalástól, körülírás­sal valószínűsítve elfolyó véleménycsokrot. Jelzi ezt olykor egy-egy mással nehezen magyaráz­ható gesztus is. Példának okáért, lakótelepeinken ész­revehető, esténként füg­gönyt húznak a konyhaab­lak elé. A megfejtés egy­szerű: ilyenkor mosogat a férfiember. Bejeié vállalja a rendteremtés gondját, ki­felé, a környezetének, nem. Persze, tulajdonképpen iga­za is lehat, végtére, ez ma­gánügy. A gond másutt je­lentkezik. Ott, hony előfor­dul ám az is, a. nőket kell megvédeni saját maguk el­len! Nem is egy — amúgy joszánáékú — hölgyet is­merünk, aki még cukkol­ja is az otthon segítő férjet (persze másét!) — mifé­le ember vagy te, olyan lusta a nejed, hogy neked kell mosogatni? Pedig ez­zel semmi mást nem mond, mint azt, náluk a feleség egyben cselédszerep is, tá- gaób értelemben véve. Mert a mosogatás nem valami közkedvelt munkafázis. Nem annyira ismert, bár tény viszont az is, férfiak egymás között, jónéhany- szor tapasztalatot cserélnek a mosószerek alkalmazási lehetőségeiről, mondván, te mivel mosol, öregem? S hol vagyunk még az apa­szerepet mind következete­sebben vállalóktól, akik nem valamiféle mártírom- ságnak tekintik, hogy cse­metéikkel időnként — ha már vannak — foglalkozni is kell, hanem, uram bocsá’ — még egy-egy óvodai, bölcsődei, iskolai szülői ér­tekezletre is elmerészked­nek. Sajnos, itt lohasztják le lelkesedésüket sokszor egyetlen mondattal: hát az anyuka? Kész, adtunk egy újabb öngólt. Mások hallani sem akar­nak az egészről. Magánügy — vágják el a vita fo­nalát ellentmondást nem tűrő hangon, jelezve, véle­ményük több, mint meg­fellebbezhetetlen. Többé-kevésbé azzal is tisztában vagyunk, férfiak olvasnak először újságot. Nehogy félreértsék: pusz­tán az értelmes családi munkamegosztás, a csalá­don belül megvalósuló de­mokrácia mellett kardos­kodnánk, így ne dugják el az újságot nejük elől, már megint lovat adnak alájuk felkiáltással. Értelmes te­hermegosztással — amit egyúttal a besegítés he­lyett ajánlanánk — ugyanis mindenkinek könnyebb. Ballai Ottó működő berendezéseknél el­engedhetetlen, mivel kiküszö­böli a hálózat feszültséginga- dozásaibói adódó eltéréseket. Sikeres termékünk az in­dikátor, amelynek nyolcvan százaléka exportra megy, job­bára rubelelszámolású ke- reske'deimi forgalomba, de adunk el belőle a Német Szö­vetségi Köztársaságba is. Van egy cellavizsgáló berendezé­sünk, ami iránt a hollandok érdeklődnek,, és vásárolnak is belőle. — Minek köszönhető, hogy a szövetkezetnek nincsenek értékesítési gondjai? Sőt: ál­landó kapacitáshiányban szen­vednek, s jóval többet el tud­nának adni készülékeikből. — Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen hazai vonat­kozásban nincs konkuren­ciánk. — Ez a tény nem jár azzal a veszéllyel, hogy elkényel- mesednek, lassabban reagál­nak a változásokra, lassabban követik a piac igényeit? — Bízunk benne, hogy nem. Állandóan továbbfejlesztjük a meglévő termékeinket, újakat dolgozunk ki sorozatgyártásra. A . szövetkezet kollektívája jó innovációs készséggel rendel­kezik, de vásárolunk licence- ket is. Sőt a licenc alapján előállított kistranszformá to­rokhoz saját magunk gyárt­juk az alkatrészeket, s ezzel teljes egészsében sikerült az importot kiváltani. Azt hi­szem, ez nagy eredmény. Ál­talában keresettek termé­keink, s ha a kedvezőtlen tő­kés exportlehetőségeket vala­milyen formában mégis a ja- yunkra tudjuk fordítani, na­gyobb árbevételre tehetünk szert. — Milyen eszközökkel, sze­retnék ezt elérni? — Elsősorban a költségein­ket akarjuk csökkenteni — kihasználva az új gazdasági lehetőségeket. A többletigényt csak a szakcsoportok munká­jával tudjuk fedezni, ami egyben minőségileg is maga­sabb színvonalat jelent. Fej­lesztjük a gépparkunkat, az újítások, ésszerűsítések segít­ségével a szerszámozást kor­szerűsítjük. Érdemes megem­líteni, hogy évente körülbelül harminc újítási javaslatot nyújtanak be dolgozóink, ami­ből átlagosan húszat be is ve­zetünk. Újdonságok — A közeljövőben milyen új termékekkel kívánnak meg­jelenni a műszerpiacon? — Újdonságnak számít az az automatikus szalagtovábbí­tó, amit az Egyesült Izzó saj­tológépéhez készítünk. Ez tő­kés import helyettesítését szolgálja, ugyanis ezt az NSZK Bosch cégtől kellene különben megvásárolni. Új­donságok közé tartozik továb­bá a szilárd test relé, amelyet a MAGÉV kérésére szállí­tunk. Ez a termékünk azért érdekes, mert nincs benne mozgó elem, s így jóval biz­tonságosabban működik a ko­rábbi szerkezeteknél. Tervez­zük egy háromfázisú stabili­zator gyártását is a Ganz Árammérőgyárnak. — Eddig csak azokról a dolgokról beszélgettünk, ame­lyek a szövetkezet pozitívu­mai, de feltételezem, vannak olyan tényezők is, amelyek a munkájukat akadályozva, megkeserítik hétköznapjaikat. — Természetesen sok gon­dunk is van. Itt vannak pél­dául az orvosi műszerek. Ezekről felhasználási vélemé­nyekre van szükség, ha el akarjuk adni, azonban meg­szerzésük rendkívül nehézkes, hosszadalmas folyamat. Van egy berendezésünk, amit má­jusban küldtünk el vélemé­nyeztetésre, s még most sem kaptuk meg az . eredményt. Nem érdeke az orvosoknak, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, pedig lehet, hogy félórás munka volna csupán. Azt hiszem igazából nem is, tudják felmérni, mekkora kárt okoznak ezzel. Gondot jelent az anyagbeszerzés is. Nem ka­punk például a bébirespirátor- hoz különböző anyagokat, pe­dig ez szocialista importból származik, itt nem lehet va­lutahiány az ok! S az az igaz­ság, hogy a minőség megtar­tásához a tőkés import-alap­anyagok kiváltása után, több­let munkaráfordításra van szükség. Általános jelenség Azok a gondok, amelyekről a műszaki vezető beszélt, saj­nos, egy általános jelenség ré­szei hazánk gazdasági életé­ben. Már megint, a végtermék centriikusság! — mondhatja rá bárki. Hosszú folyamat, míg erről le tudunk szokni, sok tanulnivalónk van még- e té­ren. Ennek ellenére azonban jók a kilátások, hiszen a nagymarosi szövetkezet is ti­zenhétmillió forint nyeresé­get tervezett erre az évre, s úgy tűnik, ezt kétmillióval si­kerül túlszárnyalni. Fiedler Anna Mária A szülőfalunak A Budapesten élő, ma is friss szellemmel és határtalan kedvvel alkotó 93 éves Viski János festőművész újabb nagy értékű festményeket ajándé­kozott szülőfalujának, Szoko- lyának. A Terelés című képet — a már korábban ajándékozott Kuruclesen cíművel együtt — méltó helyen, a szokolyai Mányolci kiállítóteremben he­lyezik el és állandó kiállítás keretében mutatják be. A má­sik festményt, amely a község református templomát ábrá­zolja, a református egyháznak ajándékozta a mester. Elnöki köszöntő Szilveszteri hangverseny Az óév utolsó délutánján felszabadulásának 40. évfordu­kétszer telt meg a váci Bar­tók Béla Állami Zeneiskola nagyterme. A most már hagyo­mányosnak számító szilveszte­ri hangverseny iránt változat­lanul nagy volt az érdeklődés. Makiári József karnagy be­vezetőjében elmondta, hogy a koncertet az ünnepélyesség mellett a vidámság jegyében rendezik. Rendhagyó módon vállalta a műsorközlő és a zon­gorakísérő szerepét is. Elekes Zsuzsa orgonajátéka vezette be az évzáró műsort, majd a Vox Humana Kórus énekelt. Wermann- és Vidor- művek, néger spirituálék és Gershwin-dallamok váltogat­ták egymást. A kórusban is megszűnt a felállás: rend, s — papírtrombitával megadott hang után — látható jókedvvel mulattak és mulattattak. Záró számként váci szerző orgona­művét hallottuk: Pikéthy Tibor improvizációját játszotta át­éléssel Elekes Zsuzsa. A második hangverseny vé­gén Weisz György, a városi tanács elnöke mondott köszön­tőt. Beszélt 1984 jelentősebb helyi létesítményeiről. Vác né­pe a béke jegyében dolgozott, alkotott és ünnepelte a város lóját. Az új esztendőben is bé­két, további előrehaladást, egyéni boldogulást kívánt a lakosságnak. Befejezésül a közönség és a kórus elénekelte a Himnuszt. (P. r.) Végső búcsú Németh Jánostól Nagyszámú gyászoló vett vég­ső búcsút a váci alsóvárosi te­metőben Németh Jánostól, a DCM gépkocsi-előadójától, a párt és a munkásmozgalom ré­gi harcosától Fiatalon bekap­csolódott a munkásmozgalom­ba, a vasasszakszervezetnek, majd felszabadulás után a pártnak lett a tagja. Az MHSZ-ben motorvezetésre ok­tatta a fiatalokat. Munkáját elismerték a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrenddel és megkapta az MHSZ 30 éves jubileumán a Honvédelmi Érdemrendet. A cementgyárban lett rosszul, kórházba szállították, s pár napi súlyos betegség után, 59 éves korában hunyt eL A községekben is vetítenek ÍVSit látunk januárban? Rakonczai László üzemveze­tővel beszélgetünk a távozó, 1984-es esztendő mozivonat­kozású eseményeiről. Ugyanis hol néhány néző üldögél a filmszínházakban, hol pedig nem lehet jegyet kapni. Abban egyetértünk, hogy maziválság nincsen, csak rossz filmek vannak. Vácott három helyen vetitenek normál szélességű filmet. A Kultúr moziban 1200, a műve­lődési központban 200, s a kertmoziban 100 az idei elő­adások száma, összesen 275 ezer jegyet adtak el, ami meg­felel az év elején tervezett ár­bevételnek. Az idén 31 ezren látogatták az ifjúsági előadásokat, ame­lyeken irodalmi, politikai, tár­sadalmi és művészi filmeket vetítettek. A tanintézetek kö­zül a Közgazdasági Szakközép- iskola, és a Gábor József Álta­lános Iskola tanulói a legrend­szeresebb mozilátogatók. A három helyi moziban mintegy ezer filmet mutattak be — volt több ismétlés, fel­újítás is —, valamennyi új magyar al­kotás rövid idő alatt elju­tott hozzánk. Népszerű volt a művelődési központban kezdeményezett Kortárs Filmklub, ennek 120 bérletese volt, látogatottak a filmmúzeumi napok is. Ki­helyezett filmklub működik, művészi filmekkel a Híradás- technikai Anyagok Gyárában, a Váci Kötöttárugyárban, a 204-es Szakmunkásképző Inté­zetben és a Fortéban. Rákon­Anyakönyvi hírek« Vácott születtek: Cainkota Zsolt és Andorka Márta fia Roland, Emmer An­tal és Seres Teréz fia Ádám, Greff Tibor és Szatmári Gab­riella fia Bence, Havasi József és Kovács Hajnalka fia Ri­chard Ivanics Ferenc és Var- ga-Pái Mária fia Tamás, Ko­vács István és Oláh Gizella fia István, Bangó Jenő és La­katos Anna fia Gergely, Klu- csó Tibor és Kardos Ibolya lá­nya Rea. Guíis István és Ros- kó Erzsébet lánya Viktória, Krizsán János és Hajdúk Ildi­kó fia János, Szabó József és Szántovszki Julianna lánya Melinda, Szebeni Sándor és Senkei Cecília lánya Petra, Juhász István és Sohan Kata­lin lánya Katalin, Pikács Im­re és Radics Mária fia Imre, Szabó Miklós és Barsi Zsu­zsanna lánya Zsuzsanna, So­mogyi István és Gáspár Zsu­zsanna fia Zoltán. Vácott hunyt el: ÍJiko-lics Gábor Verőcema­ros, Müller Kornélia Vác, Zala Ignác Nagymaros, Fidel János Perőcsény, Dinka Andrásné Czinege Verona Szód, Barta Gáspárné Hortai Teréz Vác, Stocker György Szigetcsép, Ga- rai Pál Göd, Mikola István Pécs, Klement János Fót, öl- vedy Jenőné Berthold Margit Dunakeszi, Galba Károlyné Danis Mária Sződliget, Mezei József Budapest VIII., Németh Gábomá Csemniczky Ludmilla Vác, Pereházi Adorjánná Met- ziing Ágnes Budapest XIV.,. Bokor Károly Vác. czal László elmondta, hony idén is a váci mozi több ak-. cióval csatlakozott a város po­litikai-társadalmi eseményei­hez. Igen jó a kapcsolatuk az iskolákkal, a KlSZ-bizottság- gal és az úttörőházzal. A váci üzemhez tartoznak a város környéki, a klubokban, munkásszál­lásokon történő vetítések. Kosdon, Márianosztrán, Kós- pallagon, Vácdukán, Sződön, Pencen, Rádon, valamint a DCM Ságvári Klubjában és munkásszállásán, a művelődé­si központ 8-as termében és a dolgozók iskolájában 16 milli­méteres, keskenyfilmeket ve­títettek. Ezeken a helyeken ezeregyszáz volt az előadások száma és 80 ezer néző tekin­tette meg a mozgóképeket. Végül megtudjuk, hogy 1984-ben magyar filmek kö­zül az István, a király és a Te, rongyos élet volt a legsi­keresebb. A külföldiek listave­zetői: A Jedi visszatér. Piszkos tizenkettő, E. T. (A Földönkí­vüli), King Kong, 101 kisku­tya, Ben Húr. Néhány érde­kesség a januári előzetesből: Hat gézengúz (amerikai). Yer- ma (magyar—NSZK). Gyilkos bolygó (amerikai), Öklök és koponyák (szovjet). Az egyip­tomi utas (francia) és a De­fekt fmagyar). A Pest megyei Moziflzem! Vállalat 1985-ös programjában több érdekes kezdeményezés szerénél. Kiemelt feladatként kezelik a Dunakanyar filrrel- látását, a kulturált vetítéstech­nikát. Lesznek noszíalgiasoroza- tek az Időseknek, falusi filmnapok, gyermekfilmhó- \ nap. Segitik a Sződliget! napok. Szobi napok, zebegényi sza badiskola stb. rendezvénye'' Nvolc archív filmet, látunk Vá­cott is az ismét megrendező'' filmmúzeumi napok kencsáT\ • Papp Rezső Fénycsövek húszmiíliéért Tavaly 20 millió forint értékű fénycsövet gyártottak a Tungs­ram váci gyáregységében. A fényforrások negyven százaléka tőkés exportra kerül / Hancsovszki János felvétele issN 018*-rm (Vád Hírű* /

Next

/
Thumbnails
Contents