Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

Jegyzet Vetélkedünk yt elmúlt napok esti ■ óráiban sűrűn szakí­tottam félbe telefoncsen­gés miatt a szokásos csalá­di tennivalókat. Idegenek, távoli és közeli ismerősök tettek fel kérdéseket: mi­kor épül fel valamelyik in­tézmény? Hogy hívták a felszabadító szovjet csapa­tok parancsnokait? Ki volt a város első tanácsel­nöke? El kellett magyaráz­nom a családnak, hogy ezekben a napokban zajla­nak a „40 év 40 kérdés" című városi vetélkedőso­rozat középdöntői. A vá­rosi döntő szervezői között én,is szerepelek — talán ezért hívnak fel sokan. Kértem őket is, hogy ne tagadják meg a válaszokat és a készülék mellé he­lyeztem a városunkról szó­ló könyveket, kiadványo­kat. Ugyanakkor jó érzéssel nyugtáztam, hogy ez a ve­télkedő nem is volt rossz kezdeményezés, hiszen a célt máris elértük: kuta­tás, sőt nyomozás ,indult meg a város múltjáról. KISZ-tagok, szocialista brigádok ismerkednek Vác felszabadulásának körül­ményeivel, településünk fejlődésének sorsfordulói­val, a városatyák és város­lakók sokszor fáradságot, áldozatot nem ismerő kö­zös törekvéseivel. Tehát biztosan számítha­tunk arra, hogy eredmé­nyes lesz a városi döntő. Ez azt jelenti, hogy sikerül jobban megismerni törté­nelmi múltunkat, jelenlegi helyzetünket, s talán meg többen vesznek részt ön­zetlenül környezetünk fej­lesztésében. V árosunkat — kedvező helyzeti adottságai miatt — gyakran látogat­ják érdeklődő turisták és hivatalos küldöttségek. Az utóbbi néhány évben a Ha­zafias Népfront városi Bi­zottsága 20 külföldi dele­gációt (12 ország képvise­lői) és 40 hazai szervezett csoportot fogadott. Mindig nagy gondot fordítottak ar­ra; ” -hogy a programokban- szerepeljen a varos és né­hány intézmény bemutatá­sa. Mint köztudott, akár egy félnapos látogatási terv kidolgozása, pontos megszervezése nem a leg­könnyebb dolog. Mégis szí­vesen vállalom minden esetben az ilyen felada­tokat. A fáradságért kár­pótolnak a szívből jövő el­ismerések, a városról szóló dicsérő szavak. Hogy ez nem tartozik a vetélkedő­höz? Látszólag valóban nem. Ügy gondolom, igazi nagy képességpróba volt megformálni a város jelen­legi arculatát, benne meg­honosítani új iparágakat, a lehetséges színvonalra fej­leszteni a lakásállományt, az egészségügyi, a műve­lődési, a kereskedelmi, a kommunális ellátást, a szolgáltatásokat. Igaz, ezt nem a zsűri pon­tozta, s több volt, mint ve­télkedő. Inkább küzdelem az adottságok kihasználá­sáért, a jobb élet- és mun­kakörülményekért, a hala­dó társadalmi eszmék meg­valósításáért. A valóság mindennapi formálása közben az em­berek mindennap megte­szik a magukét a munka­padnál, a műtő- és tervező­asztalok mellett, a kated­rán és az íróasztal előtt egyaránt. Életünk kísebb-nagyobb gondjai olykor bonyolult kérdések megoldása elé állítanak bennünket. Ezek minden bizonnyal nehe­zebbek, mint az ismeretek felfrissítését szolgáló ver­senyek kérdései. Vagyis versenyben vagyunk az idővel, küzdünk napi, rö­vid és hosszú távú gond­jainkkal. M inden becsületes, haza- szerető, humanista ember vágya, hogy korunk nagy küzdelmében is min­dig győzzön a tiszta, jó, emberi szándék, világunk haladjon előre. A város lakossága is számos példá­ját adta már ennek újkori történelme időszakában. István Kálmán, a Hazafias Népfront városi Bizottságának titkára (illa 40 e've Ünnepi megemlékezés A város és környéke fel- szabadulásának 40. évforduló­ja emlékére tegnap délután ünnepséget rendeztek a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pontban. A Himnusz elhang­zása után Koncz Gábor szín­művész mondta eL az ünnepi verset, majd úttörők és KISZ- fiataiok hozták be a terembe a hálastaféta szimbólumait. Az ünnepségen részt vevő­ket és az elnökségben helyet foglaló vendégeket dr. Olajos Mihály, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte. Kö­zöttük üdvözölte dr. Tóth Al­bertet, a megyei pártbizottság, dr. Novak Istvánt, a megyei tanács osztályvezetőjét, Igna­tyev Szergej Leonyidovics őr­nagyot, aki felszólalásában emlékezett a felszabadító har­cokra, Herczenik Gyulát, a gödöllői városi pártbizottság első titkárát, Papp István gö­döllői tanácselnököt, a Cseh­szlovákiából érkezett lévai testvérjárás küldöttségét Bo- humil Jabloniczki vezetésével, dr. Pesta Lászlót, az ország- gyűlés szociális és egészség- ügyi bizottságának elnökét, Kottái Imrét, a város ország- gyűlési képviselőjét, Weisz György tanácselnököt, István Kálmánt, a Hazafias Népfront és Iványi Károlyt, a KISZ vá­rosi bizottságának titkárát, Szikom Pált, a munkásmozga­lom régi harcosát, Szabó Ist­vánná nyugdíjas üzemi párt­titkárt, Csákvdri Jánost, a Híradástechnikai Anyagok Gyára Eötvös Loránd szocia­lista brigádjának vezetőjét, s az elnökség tagjai között he­lyet foglaló párt-, állami és társadalmi szervezetek és fegyveres testületek képvise­lőit. Dr. Olajos Mihály megnyi­tó beszédében emlékeztetett az ország négy évtizeddel ez­előtti állapotára, a szovjet csapatok hősi harcaira, ame­lyet Vác és környéke felsza­badításáért is vívtak. Külön tisztelettel emlékezett meg azokról, akik az újjáépítés or­szágos eredményeit is formál­ták. Köztük említette Gábor József nevét, akire méltán büszke a város. Külön örömét fejezte ki, hogy a szovjet hadsereg és a lévai járás kép­viselői is részesei a nevezetes ünnepségnek. Ezután Pádár Sándor, a vá­rosi párt-vb tagja, a Híradás­technikai Anyagok Gyárának igazgatója mondott ünnepi be­szédet. Weisz György tanácselnök és Lábai László, a Pedagógu­sok Szakszervezete körzeti bizottságának titkára kitünte­téseket adott át. Az ünnepség a Vox Humana énekkar, a vá­rosi KISZ-kórus és a szimfo­nikus zenekar hangversenyé­vel zárult. Kitüntetések Az évforduló alkalmából A Madách Imre Művelődési Központban tegnap megtar­tott .felszabadulási ünnepsé­gen Weisz György tanácsel­nök adta át dr. Pesta László­nak, a Vác város díszpolgá­ra, Márkus Istvánnak, a Du- namenti Regionális Vízmű Vállalat igazgatójának a vá­ros zavartalan vízellátásáért, vezetői példamutatásáért a Vác Városért című kitünte­tést. A Vác Városért egyéni II. fokozat kitüntetést kapta Losonczi József tanácstag, a Lakásügyi Társadalmi Bizott­ság elnöke. " *" Vác Városért közösségi l. fokozat kitüntetésben része­sült a Szőnyi Tibor Kórház és Intézményei kollektívá­ja. A kitüntetés II. fokozatát adományozták a Híradástech­nikai Anyagok Gyára tizenkét tagú Eötvös Loránd aranyko­szorús szocialista brigádjának. Több évtizedes pedagógiai és közéleti munkássága elisme­réseként Lábai László, a Pe­dagógus Szakszervezet körze­ti bizottságának titkára, Tóth Lajos vámosmikolai iskola- igazgatónak, Kárpáti János­nak, a Kereskedelmi és Ven- ■öáglétóipari Szakmunkásképző Iskola tanárának átadta a Matheilta János-dijat. Szemtanúk emlékei Pencen, azon az éjszakán Az öregek gyakran emlegetik A korán sötétedő téli estében I szovjet harckocsik dübörgése veri fel Pemc csendjét, mintegy 15—20 T—34-es lánctalpa csi- kort^va fordul Keszeg felé; előlük menekülő németek nyo­mában haladnak. Azoknak még annyi idejük volt, hogy az iskolában tárolt lőszer-és éle­lemkészletüket felgyújtsák. Ro­pog a lőszer, recsegve omlik össze a tető üszkös gerendája, s-iporkázva bevilágítja a sö­tétbe borult falut, melynek la­kói remegve, pincében töltik az éjszakát. Kora reggel, Csővár felől, újabb harckocsik érkeznek, mögöttük özönlik a gyalogság. A páncélosok támadása dél­után megakad Rád előtt. Tá­nyéraknára fut az első harcko­csi. A mögöttük haladó meg­torlódott három jó célpont a német páncélö'kölnek. Óriási detonáció rázza meg a Körtvé- lyesi völgyet. Bútor András szemtanúja a szörnyű pusztulásnak, ölében csecsemő gyermeke füléből ömlik a vér. Szovjet orvos ré­szesíti az elsősegélyben. A fa­lu végén ezen az éjszakán hét szovjet katonának ásnak sírt. A páncélosok parancsnoka. Li- tavszki hadnagy súlyos sebbel a szélső házban haldoklik. Tüzérségi párbaj folyik a két falu között, szakadatlan ugat­nak a német aknák, s csapód­nak be Alsópenc házaiba. De­cember 8-án virradóra kezdő­dik a páncélos és gyalogság tá­madása. A szovjet csapatok Radon keresztül Vácig nyo­mulnak előre, s egyesülnek a Nőtincs felől érkező gáraa pán­célos brigáddal és gyalogsága gal. E három napról hat szemta­nú hangját magnófelvetel őr­zi, Közülük már csak egy az élő. A megsüketült Bútor Ban­dit a sors kárpótolta szeren­csétlenségéért, mert ma Nor­végiában olyan gyárban dol­gozik, melynek zaja nem árt neki. Mihail Domnyin páncé­los hadnagy és Vitalij Alek- szandrovics Anyisziforov gár­dakapitány fényképét, iratait, tankjaik roncsát a penci mú­zeum Őrzi, sok háborús emlék­kel együtt. Az idősek negyven esztendő óta mindig emlegetik a miku­lási ajándékot — a felszaba­dulást —, amelyet a szovjet katonák hoztak el számukra. Jakus Lajos A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM 1984. DECEMBER 8„ SZOMBAT Tetteinkről a tények beszélnek A haza, ahol mindnyájan lakunk Dél felől bejövét kopott viskók sorakoztak Panaráma Hol és mikor kezdődik az otthon, a haza? Hol talál­juk a fogalom eredőjét? Talán ott. ahol a kenyérszerzés biztonságát? Ahol tiszta tekintettel nézhetünk ember­társainkra, s közéjük valónak érezzük magunkat. Mienknek, magunkénak azt az egészet, amelyben köz­vetlen környezetünk helyezkedik el, s ami ott történik, annak közvetlen formálói vagyunk. Közünk van vala­mi módon a messze futó sínpárokhoz, az éjszaka tolató vonatszerelvények zajához, sajátunk ez a Palócország peremén kialakult váci nyelv is. Annak érzik azok is, akik bölcsője födött még más vidékek tájszólása szerint mondták ki a legkedvesebb szavakat. És mégsem volt könnyű a helyzet, mert nőtt az ipar, a város nevét külföldön is meg­tanulták, exportálunk Kelet­re, Nyugatra. A VI. ötéves tervben 1 ezer 780 lakás épül fel, s Weisz György tanácsel­nök nem kis örömmel mond­ja; ezt a célt el is érjük. Sőt! Majdnem a következő tervidő­szakban. de legfeljebb a nyol­cadik ötéves terv első éveiben a mai számítások szerint tel­jesen meg is oldjuk a lakás­kérdést. Az persze igaz, más módon, mint eddig. Kevesebb tanácsi lakással, több saját anyagi áldozattal. Játszhatnánk a számokkal, bizonygathatnánk, hogy élni tudtunk a szabadsággal, de talán többet mond ennél a kép, amely valamelyik magas­latról elénk tárul. A Március 15. téri, ma már kis kórháznak nevezett régi épület szülőszo­báiban még ápolták asszo­nyainkat, de már az impozáns újat is kicsinek tartjuk, s egy­re többször hangzik el, hogy bővíteni kell, még korszerűbb gyógyító eszközök beszerzése szükséges. Látjuk, elmaradhatatlan kép a város végén a port eregető három kémény is. De azért szimbóluma is a gyorsabb fej­lődés kezdetének, s a másik oldalon emelkedő lakótelepi házak is a DCM építésének köszönhetők. Házak, lakások. — Hány lakás épült a fel- szabadulás előtt? — ötezer 824 — mondja Ri- tecz György, a városi tanács elnökhelyettese. — Mikortól? *— Az idők kezdetétől. Eny- nyivel indultunk 1945 után — válaszolja. — Aztán, mint mindén vá­rosban, a szorító lakásgondok és a városiasodás rengeteg tennivalója. 1945 és 1960 kö­zött mindössze 750 új lakás épült fel. De 1961—70. között már 2 ezer 473, s ehhez hozzá kell most már adni a két előző tervidőszak egyáltalán nem unalmas számait: az 1 ezer 945-öt és az 1 ezer 382-t, mert igy többet mondanak, mint össszeadva. Egyre többen * ad, Sokak számára vonzó ez a város, mert munkát, hajlékot ad, földrajzi adottságai ked­vezőek, környéke szép. De va­lami más okának is lennie kell, hogy aki idetelepül, ha­marosan idevalósinak érzi magát. A gondolatsor már hangos meditáció a történelmet látott falak között, Weisz György és Pintér Sándor, a Hazafias Népfront városi bizottsága elnöke, a DCM igazgatója tár­saságában a tanácsháza elnöki irodájában. Pintér Sándor is személyes dolgokkal kezdi a mondanivalóját. — Nem itt születtem. 1960 őszén kerültem a városba. Munkám, családom, az egész életem ide köt már. többet éltem itt, mint máshol. Na­ponta látom én is, mint má­sok, hogy nő, terebélyesedik a város. Ami új és jó, termé­szetes része lesz az életünk­nek, hozzászokunk, s csak a Városunk díszpolgára A szegények orvosa volt AMIKOR a tanácselnök előterjesztését megszavazták, Barázutti Sándor tanácstag megjegyezte: személyes isme­rősöm dr. Pesta László. A harmincas években, amikor Vácott városi orvos volt, azaz a szegények orvosa, ahogy akkor nevezték, a Sas utcá­ban lakott. Ez a mai Farkas utca. Kedves, segítőkész em­bernek ismertem meg. Édes­anyámon is segített. Szívvel, lélekkel a hivatásának élt,' következetes volt, amit elkez­dett, azt be is fejezte. A város fiatal orvosa 1929 és 1939 között fáradhatatla­nul küzdött a tífusz és a vér­has megbetegedések, terjedése ellen, ezek ugyanis évenként ismétlődve jelezték a város közegészségének kritikus pont­jait. A városi orvoshoz az ment rendelésre, aki nem tu­dott fizetni. Erről már maga dr. Pesta László beszél em­lékezve Budapesten, a Magyar Vöröskereszt Arany János ut­cai székházának egyik szeré­nyen berendezett irodájában. Itt a szervezet budapesti vezetőségének elnöke. Egyéb­ként országgyűlési képviselő, 1954 óta az országgyűlés egészségügyi és szociális bi­zottságának elnöke, a parla­ment jegyzője. Sok-sok társa­dalmi tisztség viselője. Töb­bek között az Üjpesti Dózsa Sportkör elnökségének is tagja. A napjainkban is aktív közéleti személyiség számos hazai és nemzetközi magas rangú kitüntetés tulajdonosa. Váccal ma is rendszeres kapcsolatot tart. Segítette az új egészségügyi beruházások megvalósítását, egészségügyi dolgozóinak tudományos fej­lődését. Közbenjárására több váci lakos jutott el külföldi klinikákra. Az általa vezetett országgyűlési bizottság több­ször is járt a városban, leg­utóbb néhány héttel ezelőtt. Most arról tárgyaltak az Intézmény és a város vezetői­vel, hogy a szép és korszerű kórház megnövekedett műkö­dési területe, s más körül­mények további bővítést in­dokolnak. Javítani kell a kór­házi dolgozók szociális hely­zetén, s természetesen keres­ni kell a megoldás módját. — Igaz, Budakeszin kezd­tem az orvosi működésemet — mondja. — De Vácott 27 éves koromban végre először önálló munkám volt. Megle­hetősen bátor voltam, abból a szempontból, hogy milyen ba­jokat mertem gyógyítani — mondja, s megemlít néhány esetet. A harmincas évek városá­ról az a véleménye, hogy nem tartozott a nagyon el­maradottak közé, mert szor­galmas emberek lakták, s ez a tulajdonságuk a mai fejlő­dés alapja is. — Hogyan lehet idővel és energiával győzni ennyi mun­kát? — kérdezem. Némi derű bujkál a válasz­ban: — Igyekszem a munkahe­lyemhez közel lakni. Ha te­hetem, legalább fél nyolcig alszom, igyekszem naponta úszni. Nekem az ad erőt — mondja vendéglátóm —, ha a vállalkozásaim sikerülnek. Tudja, az ilyen idős embe­reknek nem nagyon monda­nak nemet DR. PESTA LÁSZLÓ teg­naptól Vác város díszpolgára Kovács X. István gondok megoldását sürgetjük nyugtalanul. Első benyomásom az volt a városról, hogy a bu­dapesti út mentén dél felől bejövét kopott viskók sorakoz­tak. Itt épült fel a Földvári lakótelep. Folytathatnám a többivel, viszonyítással is, hogy honnan indultunk. A tör­ténelmi múlt itt több. mint helyi hagyomány, s ez csak erősíti a kötődésünket. A népfronthoz sokszor ér­keznek vendégek távolabbi vi­dékekről és külföldről is. Min­dig elragadtatással beszélnek épületeink, tereink szépségéről, a város hangulatáról, s tiszte­lik eredményeinket. Olyanok vagyunk mi váciak, hogy a helyi viszonyainkat keményen bíráljuk, az ellentmondásokat helyezzük előtérbe. De egyre többen szolgáltatnak bizonyí­tékot arra is, hogy ha kell, ösz- szefognak lakóhelyünkért, s ennek eredménye mindenütt látható, tapasztalható. Ezért mondhatom, hogy a közvéleményt képviselni ma sem könnyű, de ma már sok­kal könnyebb, mint évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt. Szá­míthatunk az emberekre sok­féle közös dolgaink megoldá­sában. Jó. hogy iparosodott a város, ez minden dolgaink alapja. A továbbfejlődést most a környezetvédelemmel együtt kell megoldanunk, s ez is kö­zös munkát feltételez. Együtt kell gondolkodnunk és csele­kednünk minden városát sze­rető emberrel. Bizonyítvány — Mindent az iparnak kö­szönhet ez a város — fogal­mazza meg Weisz György is —, a gondjait és az eredmé­nyeit egyaránt. Mindkettőről sokat beszélünk — mondja, s mielőtt hozzátenné, hogy nyíltan, a választók előtt mintegy szerepet cserélve kér­dez meg engem: tudom-e, ho­gyan vélekednek az emberek róluk, a tanácsi vezetők és alkalmazottak munkájáról’ Mert ezt a kérdést sohasem le­het elégszer feltenni, hogy a döntések irányt, célt ne té­vesszenek. Aztán az elnök is személyes élményeiről beszél: — Húsz éve élek itt. Buda­pestről jöttem. Az első évek­ben sokszor kérdezték odaha­za: hogy éltek Vácott? Mond­tam, hogy jól. Majdnem min­den megvan, ami Budapes­ten, csak persze mások az ará­nyok. A harmadik és a negye­dik ötéves terv idején sikerült alapvető gondjaink megoldása. Az ötödik és a hatodik tervidő­szakban sikerült összkomfor­tossá tenni a várost. Felépül­tek szép kereskedelmi köz­pontjaink modern egészség- ügyi intézményeink, s folytat­hatjuk ezt a sporttal. Az alap­vető kérdéseken túl. hogy úgy mondjam extenzív helyett az intenzív fejlesztéssel. Nagyon vigyázunk, hogy az ipar ne formálja át eltúlzottan mo­dernné ezt a ma már 38 ezer lakosú, de jellegét megőrző települést. Növeljük a zöldte­rületet, s előbbre próbálunk jutni az építészeti harmónia megteremtésében. — Fordult-e a tanácshoz valaki mostanában szegénysé­gi bizonyítványért? — kérde­zem. Az elnök csodálkozva néz. Ez a válasza. Kovács T. István ISSN 013S—2759 (Váci Hírlatf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents