Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
/ Vilit! P8DIETÍÍBJS1, CCTLSÍÍLJETEK! PEST ............................ ME GYEI RZMSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÉ ES MEGYEI TBNflCS MPIA XXVIII. ÉVFOLYAM, 30G. SZÁM Ám 1.80 forint 1984. DECEMBER 31., HÉTFŐ T/7~ önnyen pórázra köthetnek bennünket K makacsul szeretett, ismételgetett i'o-/. V galm&lnk, kifejezéseink, mert akkor is a korábbi társadalmi-gazdasági magatartást sugallják, amikor azt már meghaladta az idő. így valahogy vagyunk mostanában a nehcz, nehezebb, legnehezebb nem csupán nyelvtani értelmű fokozásával, használatával, arról győzködve magunkat, amit egyre nehezebb teherként viselünk termelőként, az valami, bennünket méltatlanul érő soiscsapás, számunkra tartós rossz lapjáras a nemzetközi munkamegosztásban és a nemzetközi kereskedelemben, amiről nem te- ' hetünk, hiszen nem mi keverjük, nem mi osztunk. S mert rejtett a fogalmakba kapaszkodás póráza, már-már elhisszük, semmi bájunk, gondunk nem lenne — nem lett volna —, ha változatlan marad a világ, ha folytatódnak az aranykorszak — a hatvanas évek — fellegjárás nélküli, napsütéses esztendei. A világnak — ebbe a fogalomba sűrítve társadalom, gazdaság és politika rendkívül bonyo- lul jegyeit, jellemzőit — nem különlegessége, hanem természetes vonása a változás. A ma aranykornak látszó hatvanas években — elég belelapozni akkori lapszámainkba — sóhajt panasz, panaszt máltatlankodás, mélíatlanko- dást ingerültség követett, kergetett, mertany- nyi feszítő gondot, annyi nehéz bajt láttak, észlelték, viseltek a termelők. Holott akkor sem volt, ma sincsen szó másról, mint a világnak — az előbb jelzett értelemben vett világnak ‘— á folyamatos változásáról, átalakulásáról és ebben a folyamatban óhajaink és tetteink, terveink és tényleges eredményeink szembesítéséről. Végére értünk az 1984-es esztendőnek, a megtett út fő jellemzői, a jövő év tennivalói — az MSZMP Központi Bizottsága december 4-i ülése, az országgyűlés december 19-i tanácskozása, a népgazdaság 1985. évi tervének nyilvánosságra kerülésé után ■— ismertek, frivkj J'tal áitrJVrJhetők. ífo>it ,.s> megye termelőágazataiban a haladás bizonyos jeleit észlelve, a lakosság életkörülményeinek szerény, de a megtorpanástól megmenekedett javulását tapasztalva ki em’ékezik már a tavaly ilyenkor mondott panaszokra, esküdözésekre? Azokra a panaszokra, azokra az esküdözésekre, melyek a már-már lehetetlennel való birkózást festették megérkező ördögként a falra?! Most pedig, az előzetes adatok birtokában már arról beszélnek a termelés legtöbb terepén — még a megye gazdaságában olykor mostoha sorsra ítéltetett könnyűiparban is —, hogy sikerült túlhaladni az eredeti termelési terveket, csurrant-csöppsnt fejlesztésekre, beruházásokra is, fedél alá került az átlagosnál jobb, az előzetesen számítottnál gazdagabb gabonatermés. Ez utóbbinál maradva: fölösleges lenne felidézni a nyújtott műszakokat, azokat a példás munkaszervezési erőfeszítéseket, amelyek révén, a dolgozók áldozatkészsége folytán a mostoha időjárás teremtette akadályokat legyűrve, a megye mezőgazdasági üzemei elérték a gabonatermelésben azt, ami várható volt tőlük? Nem fö'ösleges ennek emiíté'se. mert igazolása annak, hogy erényeinket gyakran csak a szükség parancsszavára hagyjuk előcsalogatni, hogy sok esetben bevárjuk a kényszerhelyzeteket, holott megelőzhetnénk azokat, lépéselőnyre tehetnénk szert, időben, kellő felkészültséggel hadakozhatnánk teendők seregével, s nem mint olyan sokszor, menetből bocsátkozunk harcba. Egy egész társadalomra érvényes, intézményi rendszeréire célzott önkritikaként fogható fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára kibocsátott irányelveiben az a megállapítás. hogy „az 1970-es években: a világgazdaságban végbement változások tartós jellegét késedelmesen ismertük jel." Ez a késedelem szükségintézkedések sorát hózta azután magával — jelentős érvágás volt például a megye gazdálkodóinál az építmények amortizációs kulcsának csökkentése, a fejlesztési alapok egy részének zárolása majd elvonása, különösen a nagy beruházásokba kezdett mezőgazdasági üzemeknél a hitelkamatok többszöri emelése, annak visszamenőleges hatálya —, s bár ezek a szükségintézkedések döntő részükben a várt hatással, eredménnyel jártak, Világos különbséget kell tenni a között, ami a szükség, s a között ami az erény javára, számlájára írandó, írható! Veszedelmesen keveredik ugyanis a kettő, bizonyos eredmények — egyebek meílétt a kivitel és a behozatal viszonyának alakulása — olyan színezetet kapnak. minth3 a kényszer helyett a célszerű, ésszerű gazdálkodási magtartás {eremtette. hozta volna létre azokat. Innét azután elhatárolták a szükség, illetve az erény teremtette lépéseket, eredményeket, a fő figyelmet az utóbbiakra, az erények — a rugalmasság. a vállalkozási készség, a piaci érzékenység, a ráfordítások és a hozamok folytonos vizsgálata — teremtette forrásokra, alapokra irányítva. Tették ezt azért, mert rájöttek, ez a holnap, ez a jövő, kizárólag erre lehet építkezni távlati tervekkel, elképzelésekkel, így lohet kialakítani azokat a fejlődési, fejlesztési elemeket, amelyek a gazdasági haladásnak — a kongresszusi irányelvekben rögzített — gyorsításához szükségesek. Ehhez a gyorsításhoz jó partnere a központi irányításnak idei — és nemcsak idei — eredményei alapján az olyan óriás, mint a Dunai Kőolajipari Vállalat és a hozzá képest kicsiny, az Írószer Szövetkezet, a lényegesen eltérő piaci, szabályozási körülmények között dolgozó Forte Fotokémiai Ipar és a Herceghalmi Állami Gazdaság. Jó partnernek kínálkoznak, ám legyen teljes az igazság: ők is jó partnerként szeretnék látni a központi irányítást, azaz hosszabb távon megbízható kapcsolatok kovácsolóinak, az esetlegességek, a rögtönzések, az utólagos hatályú intézkedések elkerülőinek. Túlzott óhaj lenne ez? Nem az. Csakis a kölcsönösség, a partnerség teremthet tiszta helyzetet az elvárt és a teljesített, a le- , hets^ges és a tényleges teljesítmények értékelésében, megítélésében. Gazdasági gondjainkba, teendőinkbe temetkezve, elfeledkeznénk a legfontosáhbról, arról. hogy d termelés nem más, mint eszköz a népjólét megtartásához és emeléséhez? Amit az 1984-es eredmények lehetővé tettek, az nem maradt kiaknázatlanul a megyében. A tavalyihoz képest az idén több lakás került tető alá, változatlanul döntő mértékben családi házak formájában. A szeptemberben kezdődött tanévet nyolcvanhat tantermes gyarapodással várták az általános iskolák — 122 ezer gyermek oktatásáról kell gondoskodni! —, a kereskedelemben sikerült kielégíteni a lakosságnak a vegyes iparcikkek iránti megnövekedőit keresletét... Hosszan folytatható lenne a felsorolás, de kinek-kinek többet mond a saját, a családi tapasztalat, azaz van mit összegezni az óév búcsúztatásakor. S van mit számbavenni akkor is, ha a jövő esztendőt fogjuk valilatóra, mit tartogat. Mert tartogat — mit tartogat? állít elénk! — kemény erőfeszítéseket követelő három százalékos termelésnövekedést az iparban, az idei, gyors gyarapodást megtetező egy százalékot a mezőgazdaságban, ám azt is magában foglalja, hogy végre megállíthassuk a reálbérek — és a beruházások — csökkenését, szerényebbre, az ideinél kisebbre fogjuk az árszínvonal emelkedését. Változtatások, új lehetőségek jelzik — mint például a gyermekgondozási díj bevezetése, a három és több gyermek ' után fizetendő családi pótlék felemelése, a táppénzrendszer átalakítása —, hogy az adott lehetőségek között társadalmunk igyekszik polgárai életkörülményein javítani, csodákat azonban nem tehet, mert csak arra vállalkozhat, amit maga — mint termelő társadalom — meg- és előteremtett fedezetként a haladáshoz. Nehezén látjuk be ezt. még nehezeb-. ben, lassabban igazodunk hozzá, hiszen a szükség ott hagyta, hagyja keze nyomát a cser ládi költségvetéseken is, ám ugyan van már jele, de szabályt erősítő kivételként annak, hogy a családok ésszerűen módosítják a fo- gyasztási szerkezetet. Az igazodás, az átalakulás képességéiben, gyakorlatában semmivel sem kisebb az egyéni adósságunk, elmaradottságunk, mint társadalmi összesítésben, azaz hamis, téves irány lenne ott keresni a megoldást, hogy változzék a társadalom — és a gazdaság —, mi- megmaradhatunk olyannak, amilyenek vagyunk. _ g- esszebbre nézhetünk előre a jövő A esztendőben, mert’távolabbra fo- J VJ. ■§un!< visszatekinteni, köszöntve ha- zánk felszabadulása negyven esztendejét. Történelmi utak metsző- pontja a dátum, annak átfogó értékelése — ami a párt XIII. kongresszusának nemes joga és egyben megtisztelő kötelme —, honná indultunk, hová megyünk. Messzebb-e nézhetünk és kell, hogy nézzünk, felfedezve megújítva, kifényesítve erényeinket — képességeinket, tehetségünket, elszánásainkat, érdeklődésünket, szorgalminkat. —, mint forrásokat a többre, a jobbra. Árra a többre, arra a jobbra, melyeket már nem a szükség segített világra, hanem a tudatosság, a fegyelem volt a bábája. már csak egy lépés — és korántsem látszik logikai bakugrásnak — eljutni annak megfogalmazásához, hogy lám, máris szélirányban van a hajó, a vállalat, a szövetkezet, az iparig, a termelési ágazat most már előre, feljebb trregy> Valóban vannak a megyében — és szerencsére, nem kevesen — gazdálkodó egységek, amelyek 1934-ben is előre, feljebb mentek, amelyeknél nem illékony átmenet lesz a haladás, s azért nem, mert pontosan i* Amt szükség, erény
