Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

1984. DECEMBER 24., HÉTFŐ

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Pont kerül szívügyük végére

Hegyesúcsen szSvádő szerelem

^ Ilona érkezik először! z.kék dzseki, farmer, vilá- ^ goobarna haj, cseri es mosoiy£ — Tudod, a Tibi mindig

^ pontos, de a szakmérnökire ^ készül és ma délután zárt- ^ helyi dolgozatot ír az egye- ^ temen, azért késik — mond- ^ ja. — Csak nem történt í valami baj? — teszi hozzá ^ aggódva.

^ Tíz perc múltán kiderül, ^hogy minden a legnagyobb ^ rendben. Tibor almát rágcsálva újságolja: négyes, 2 vagy ötös várható. Pajor ? Tibor kisportolt, bajuszos, ^ harmincéves fiatalember, íj A MERT biztonságtechni- á kai osztályának mérnöke, | minőségeüenör. S akivel 2 éppen karácsonykor köti Rosszé az életét: a 25 éves ^ Mattkovich Ilona, a Kaév- ^ Technoimpex közös irodá- £ jának az üzletkötője. Nehe- ^ zen jött össze a mostani ta- ^ lálkozó, hiszen mindketten í Vácról járnak be a főváros- ? ba. Budapesten az elfog- ^ Ialtságuk, Vácott pedig a ^ késői érkezés miatt hiúsult meg a beszélgetés. Most a v szerkesztőségi szobában '• ülünk.

Hamupipőke

— Parancsolj, tiéd a szó, úgyis szeretsz beszélni — engedi át a terepet Ilona.

— Már aktuális volt, hogy pontot tegyünk az ügy végére — mondja Tibor. — Kiderült, hogy jól megvagyunk egymással, hát akkor jöjjön áz esküvő. A karácsonyt tartjuk a legszebb ünnepnek,

ezen döntöttünk mellette. Meg aztán véletlenül volt a fiókban két karikagyűrű, családi ereklye gondoltam: ne heverjenek már ott!

— Na persze! Es én voltam a Hamupipőke, akinek pontosan illett az ujjára — veti közbe Ilona, akit Tibor egyszerűen csak Cicának becéz.

— A jegyesség alatt furcsa, szokatlan érzés volt, hogy ez a valami ott vanf az ujja- mon — folytatja Tibor. — Azon kaptam magam, hogy másként viselkedem mint korábban, mert most már komolyan kell venni a dolgokat.

— De ezt nem lehetett észrevenni rajtad, — fricskázza párját Ilona.

Minden találkozásnak, szerelemnek megvan a maga története, s mondhatni: mindegyik egyedi, nagyszerű és regénybe illő. No de ilyen romantikusai! Ez a szerelem ugyanis a hegycsúcson szövődött.

— Régóta ismerjük egymást, hiszen egy környéken lakunk, egy társaságba jártunk, ugyanazzal a vonattal utazunk — mondja Tibor. — Ráadásul ugyanahhoz a hegymászó egyesülethez tartoztunk. Tavasszal elmentünk a barátainkkal egy tátrai túrára, ami még jobban összehozta a társaságot.

— De akkor még nem látszott rajta semmi — kommentálja az eseményeket Ilona. — Mindenesetre megbeszéltünk egy újabb külföldi túrát és az előkészületek során sokszor találkoztunk. Már régen elintéztük a hivatalos forA közös érdeklődés összetart

Erdősi Ágnes felvétele

getésbe az időközben érkezett Stoll Béla, a budapesti Könyves Kálmán gimnázium diákja, Dunakeszi szülötte. — Számomra Radnóti példakép, hiszen olyan ember volt, aki miniden körülmények között vállalni merte önmagát. Benevezéskor azt hittem, mindent elsöpör majd a Petőfikul túsz. No meg vidámságot, jókedvet vártam, s ehelyett Radnóti Nem tudhatomja került az első helyre. Hogy miért? Szerintem, mi, fiatalok nagyon sebezhetők vagyunk, s ez tükröződik a versváiasztásainkban. Sokunknak fáj — magamat is beleértve —, hogy olyan messze tőlünk élnek a világban magyarok. Fáj, hogy milyen sokan nem kötődnek ehhez a földhöz. Erre a fájdalomra ad gyógyírt az ő szép, őszinte szavakba foglalt hazaszeretete. Aztán a másik. A mi korosztályunkra ugyan nem jellemző a politizálás, de a hidegháborús szelek fuvallatát érezzük. Nem akarunk háborút. Radnóti is tudta, milyen a szenvedés, milyen • fegyver- ropogásban élni. A mi gondolatainkat a békéről úgy képes visszaadni, ahogyan cs.ak érezni tudjuk valahol ott, leg- belül.

Szuda Éva és a törteli Sátrán Hilda, a ceglédi Közgazdasági Szakközépiskolába járnak. Éva Juhász Gyula Szerelem? című költeményét választotta, Hilda pedig Radnóti Levél a hitveshez című versét. Éva kissé pironkodva közli, hogy ő bizony a romantikus hangvételű alkotásokat olvassa elsősorban, mert azok fejezik ki legjobban az ő belső világát is. A szerelem, a tiszta érzelmek némi nosztalgiát ébresztenek a múlt iránit, amikor még nem palástolták hányavetiséggel a fiúk és a lányok az őszinte szenvedélyeket. Ezt keresi — ki csak titokban, ki nyíltan — minden fiatal a költészetben. Van, akinek elég, ha verseket olvas, van, aki szereti elmondani. van aki önmaga is kísérletezget a poétikával. Hiszen szinte valamennyiünkben ott élt valaha a költő, aki sajnos fiatalon meghalt, mi pedig sokkal szegényebben — de túléljük ezt a halált.

A vers szeretetéről azonban nem mondunk le, hiszen egy- egy költemény megvigasztal bánatunkban, s feleletet is adhat ki nem mondott kérdéseinkre. Egy német drámaíró, Hebbel fogalmazza meg talán legjobban, hogy miért is áll könyvespo,Icáinkon az a soksok verseskötet: költők által álmodik az emberiség — s mi szeretjük a szép álmokat...

Kő. Zs.

maságokat, de a kapcsolat megmaradt. Aztán jött a túra, utána a nyár, úszás, evezés, és ez lett a vége — tárja szét a kezét.

Előnyben...

Az indulás, a pályakezdés, az otthontererhtés áLtalában megrázkódtatásokkal jár. Ok szerencsések, mert nem kell lakásra kuporgatniuk, nagy előnnyel kezdik közös életüket.

— A Duna-parton van egy ötven négyzetméteres kis házam — mondja Tibor. — Amikor hajdanán a nagymamáinak építkeztek, fölhúztak még egy épületet. így gondoskodtak a gyerekeikről, az unokáikról. A bátyámék is ott lakták, amíg sikerült összehozniuk egy nagyobb, lakásra valót. Szoba, komfortos a házikó, de később lehet bővíteni. Nagy dolog, ha az ember a maga életét élheti.

— Ami kell a házassághoz, nekünk megvan: a szerelem, a lakás — teszi hozzá Ilona. — Ügy gondoltuk, hogy hamar lesznek gyerekeink, őket is meg akarjuk tanítani azokra a dolgokra, amiket szeretünk. Kirándulásra, hegymászásra, a síelésre, az úszásra, hiszen bennünket is a közös érdeklődés tart össze. Azért persze megvannak a magunk kedvtelései is. Én például szeretek zongorázni és egy kórusban énekelek. Elcipelem Tibit is és mindig megmondom neki, hogy mikor mit kell figyelni — bújik ki belőle megint a kisördög.

— És persze a munkában is szeretnénk előbbre jutni — mondja Tibor. Továbbra is vállaljuk a bejárást, mert Pestén nagyobbak a lehetőségek. Szeretnék égy, kicsit mozgékonyabb foglalkozást találni, Cicát pedig egyre inkább a nyelvtanulás érdekli. De semmiképpen nem költözünk el Vácról, mert szeretjük a Dunát, a környező hegyeket, a szabad levegőt. Ott vagyunk otthon.

Szappanház

A jelek szerint megoldáshoz közeledik Japán és Törökország furcsa viszálya, miután a tokiói fürdőhatóság elhatározta, hogy a szigetországi prostitúció fellegvárainak számító török fürdőket szappanházzá kereszteli át. Eszerint januártól számos speciális fürdő ezen a néven hirdeti majd a tényleg szappanos fürdéssel kezdődő szolgáltatásait.

Az előzményekhez tartozik, hogy a tokiói török nagykövetség és a Japánban élő törökök túlnyomó többsége már régóta tiltakozik a nemzeti büszkeségüket sértő eredeti elnevezés miatt, amely mintegy húszéves múltra tekint visz- sza — e fürdők tevékenysége ugyanis fokozatosan kiegészítő szolgáltatásokkal párosult.

A tiltakozás végül meghallgatásra talált, s a fürdőtulajdonosok körében mozgalom indult inézmé- nyülc találó átkeresztelésére. Rendkívül sok javaslat érkezett, végül azonban az illetékesek a csupán egy személy által indítványozott Szappanház mellett döntöttek, mondván, hogy ez tükrözi leginkább a fürdőjelleget.

Űj nevet kapnak az érintett török fürdők speciális alkalmazottai is. Ok lesznek a szappanozó lady-k.

A szentendrei műenéer

Az Építéstudományi Intézet mikroklíma-laboratóriuma Szentendrén egy olyan báhut készített, amely alkalmas az emberi test szárazhöleaiiásának modellezésére. Az ún. skandináv mintájú műember összeállításában a svéd állami építőipari kutató intézet szakértői működtek közre, akik magukkal hozták a náluk alkalmazott műembert is, amelyet a Volvo gépkocsik mikroklímájának tesztelésére használnak. Most a gépkocsivezetőre gyakorolt huzathatást vizsgálják. Nálunk a dán típusú próbababa készült el, amely teljesen emberszerű, bár nem mozog. Észleléseit számítógépek rögzítik automatikusan. Ilyen jellegű műember jelenleg a világon csupán három-négy létezik. Az ember formájú műszert haszonnal alkalmazhatja a ruházati ipar: például az öltözékek szigetelő képességének rögzítésére. A mostani vizsgálatsorozat magyar—osztrák—svéd nemzetközi kooperációban történik

Ha megkérdezik

Az esküvő után jön a nászút, de nálunk ez sem szokványos:

— Egyelőre nem megyünk sehová, megvárjuk a tavaszt, a nyarat — mondja Tibor, — bár lehet, hogy még a télen összehozunk egy sítúrát. Nekünk most minden közös program nászút

— Hát ez nagyon jó! — kacag Ilona, akinek persze megint eszébe jutott egy tréfa. Mondjuk megkérdezik: hány, nászutatok volt? Akkor azt, feleljük: tíz.

K. L.

Válóper Bcccaccio-médra

Az ön felesége férjhez ment

timent a divatból a régi mondás, mely szerint a házasságok az épben köttetnek, de nem számíthatnak több sikerre az olyan törekvések sem, melyek matematikai képletekkel próbálnák igazolni a párválasztás helyességét. Az. egyik embernek elsőre sikerül megtalálnia az igazit, a másik többször is próbálkozik és esetleg csödöt mond. A következő kis történetet magánügynek lehetne tekinteni, ha a meglepő fordulatok végül súlyos visszaélésekre nem vezettek volna. A különös válási história egyes részei Boccaccio tollára méltó komédiára emlékeztetnek, de a befejezés drámai: a vádlottak padjára került egy korábban kifogástalanul dolgozó bírónő, aki ennek az egy ügynek a megítélésénél nem állt hivatása magaslatán.

utazásba, elegáns búcsúvacsorát rendezett. Ezen az eseményen vett részt — egy közös barátjuk meghívására — a bírónő is, aki ekkor ismerte meg Máriát.

Utazás Ausztráliába

Az előzmények egészen 1978-ig nyúlnak vissza, amikor a történetben szereplő Mária és Aldo hűséget esküdött egymásnak. A csinos, fiatal magyar nő és az ausztrál férfi házasságából gyermek is született. Az apa hazájába visszatérve igyekezett mielőbb megszerezni családjának a bevándorlása engedélyt. Ez akadálytalanul sikerült, ám hiába készültek el a szükséges okmányok, a fiatalasszonynak nem volt sürgős az utazás. A férj 1980 karácsonyán látogatott ismét Magyarországra, most már azzal az eltökélt szándékkal, hogy magával viszi az övéit.

A feleség beleegyezett az

i közöm hozzá?

A minap, hazafelé tartva munkahelyemről, láttam egy embert. Kora délután volt. amikor mindenki rohan valahová. Azért figyeltem fel arra az emberre, mert ö nem rohant sehová. Mozdulatlanul feküdt a járdaszigeten. Sok ember ment el mellette, nem hajolt le hozzá senki.

Valamiképp úgy alakult a helyzetem, hogy rengeteg hivatali elintéznivalóm akadt a nyáron. Eleinte még csak-csak tűrtem, hogy ügyeimet képtelen voltam elintézni, mert N. előadó szabadságon volt, M. osztályvezető külföldön töltötte idejét. X., a helyettese költözik, s nem jő be néhány napig. Bátorkodtam megemlíteni — több, sikertelen hajnali vizit után —: úgy szokás elmenni szabadságra, hogy minden folyamatban levő dolgot átadnak a helyettesnek. Mintha kínaiul beszéltem volna az egyébként kedves, majdnem udvarias hölgyeknek.

Nem tudom, hogy a járdaszigeten fekvő ember epilepsziás volt-c, netán szívroham érte utói — vagy csak merevrészeg volt. Nem tuuom, hogy a hivatal kedves hölgyeinek mennyiben meríti ki munkájuk szellemi kapacitásukat. Tudok viszont mást, azt, hogy ebben az országban nem egészen ötmillió dolgozó mindennapi tevékenységének eredményességétől függ a több, mint tízmilliós állam jelene és jövője.

Mindezeket pedig azért tudom, mert nekem van közöm hozzá. Egyiátalán — mindenhez van közöm, ami ebben az országban történik. A bőrömön, az életem minőségének alakulásán mérném le, ha egyszer — talán éppen a milliónyi mi közöm hozzá? miatt — nem tudnánk teljesíteni nemzetközi kötelezettségeinket. Tudom, mert megszenvedem naponta, hogy ez a fémkémény közöny, amely átlép a földön fekvő ember fölött, amely nem tiltakozik minden létező főrumon a hanyag vagy éppen az el nem végzett munka ellen — milliárdos károkat okoz, mérgezi a társadalom közhangulatát, veszélyezteti a tisztességesen dolgozó polgárt. Ml lenne, ha mindannyian azt mondanánk, hogy: ml közöm hozzá?

Bízom benne, hogy feltörjük e jeges közöny páncélját. Bízom, mert tudom, hogy az ember értelmes lény, s ha nem másként, saját életének egy-egy kudarcából rádöbben, hogy egyedül, törtetve és rohanva, a földön fekvőn átlépve, magára marad a szocialista társadalomban. Abban a társadalomban, amelyben — ha még nem is mindenki fogta ezt fel — mindenkinek mindenhez köze van.

Hegyes Zoltán

A házaspár nem sokkal később, január 28-án, a Ferihegyi repülőtérről — ahová több barátjuk is kikísérte őket — elutazott Ausztráliába.

Ám az ifjú asszony nem érezte jól magát új otthonában, ahol az anyagiak sem úgy alakultak, ahogy elképzelte. Alig két hónappal elutazása után, Mária gyermekével együtt visszajött Magyarországra.

Röviddel később pedig felkereste a bírónőt, és kérte, hogy intézze a válóperét.

A bírónő azt ajánlotta, hogy próbálja meg a lakás bejelentését azon a területen, ahová az ő hivatala is tartozik, és így nem lesz akadálya a dolognak. Ezután elkészült a keresetlevél, amiben meghatónak látszó történet szerepelt:

Az ifjú nő és gyermeke egy héttel a családfő elutazása után kelt útra Ausztráliába, ott azonban a repülőtéren senki sem várta őket. Később sem találkozott a férjével, akinek felkutatása a magyar külképviseleti szervek segítsége ellenére nem vezetett eredményre. Panzióban lakott gyermekével együtt, majd eladta ékszereit és egyéb holmijait, hogy haza tudjon térni Magyarországra.

A címzett ismereti sn

Az elhagyott hitves a keresethez két levelet is csatolt, melyek ismeretlen jelzéssel érkeztek vissza Ausztráliából. Ám némi szépséghibája volt ezeknek a bizonyítékoknak, ugyanis a dátum nem stimmelt. Mint ahogy a válóperben szereplő két tanú — akik részt vettek a búcsúesten — is tisztában volt a valóságos helyzettel. Egyikük annak idején ki is kísérte a házaspárt a repülőtérre.

A bírónő munkahelyén nem

szólt arról, hogy ismeri a feN perest és közeli barátságban, van az egyik tanúval, így fá-J osztották az ügyet és 1981’. május őrén le is zajlott a vár lóper. Nem keresték meg á Külügyminisztériumot annak tisztázására, hogy a fiatalasz- szony igénybe vette-e a külképviselet segítségét férje állítólagos felkutatásánál. Nem törődtek az ismeretlen jelzéssel visszaérkezett levelek dátuma és az utazás időpontja közti eltéréssel sem.

Így Mária néhány héttel hazatérése után már elvált asz- szony volt, de amikor Aldo nyáron Magyarországra látogatott, erről az apróságról nem tett neki említést. Mint ahogy arról sem értesítette őt, hogy még abban az évben új házasságot kötött Becsben, egy osztrák állampolgárral.

BÉróbcl vádtott lelt

Ám később egy bécsi ismerős levelet küldött Aldónak, melyben megírta neki, hogy a felesége férjhez ment. A férfi tavaly januárban jött ismét Magyarországra, ekkor már megkapta a bontóperben hozott ítéletet. Felkereste a bírónőt, aki először nem akart emlékezni a tárgyalásra, és ismeretségükre sem. Ám előkerült a búcsúvacsorán készült fénykép, melyen együtt szerepelt a házaspár, a két tanú és a bírónő, aki és a válóperben szereplő két tanú a vádlottak padjára került. Ügyükben a Budakörnyéki Bíróság hozott ítéletet. Mint megállapították, a bírónő — a felekhez fűződő ismeretsége miatt — nem volt alkalmas az ügy elfogulatlan megítélésére. Az eljárás, amit lefolytatott, lehetőséget teremtett arra, hogy megingassa az állampolgárok hivatalos személybe vetett bizalmát. Hivatali visszaélés bűntettéért egyévi — három év próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre és ötezer forint pénz- büntetésre ítélték.

A bontóperben hamisan tanúskodó két személyt tíz, illetve hat hónap — két év próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre és háromezer forint pénzbüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős.

Gál Judit