Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-18 / 296. szám
wwr MK4m » #; 1981 DECEMBER 18., KEDD Tápiószecsői hagyományőrzők jubileuma Hogyan is volt annak idején? jj Tovább kell még szántoágatni a Tápióvölgye meze| jét, hogy az ősöktől visszaí maradt népművészet felg színre kerüljön. A tápiószecsőiek nem véletlenül választották mottóul a fenti sorokat, amikor a hagyományőrző népi együttes jubileumára készültek. A Tápió- ságban az idősek ajkán még a régi énekek, a sublótfiókban a szép ősi viselet. Az esztendő jeles ünnepein, de főképpen karácsony táján felelevenednek az egykori szokások. A hajdanvolt rítus, ének és tánc az évtizedek során átszíneződik. Nem nyílnak ki öntörvényűén a népművészet kincsesládái. ha a faluközösség nem akarja. Tápiószecsőn szerencsére egyre többen faggatják a nagyapákat: miként is volt annak idején? S a hallottakat megpróbálják színpadra vinni, hogy a már-már ieiedésoe me. rüit szépségeket közkinccsé tegyék. Ily módon beépülhetnek a csalódok, az emberek életébe a mindennapokat nemesítő szokások, tulajdonságok. Több generáció A szecsői templomtorony de magas ... száll az ének a színpadról. A falu apraja-nagyja eljött, hogy hallgassa, hogy a többiekkel együtt dúdolja: Harmincöt esztendős a tápiószecsői hagyományőrző népi együttes. Az ünneplés közepette visszaemlékeznek az eltelt esztendőkre. — Ilyen sokan talán még sohasem voltunk — tekint körbe Ofella Sándor, az együttes vezetője. — Nemcsak a művelődési házban, de a csoportban sem. Több generáció ropja együtt a színpadon. Már az óvodások is ott toporognak a szüleik mellett. Hirtelen nem is tudom, mire emlékezem a legszívesebben vissza. A legkedvesebbek számomra természetesen az itthoni bemutatkozások, mert csaknem mindenki ismeri a dalokat, táncokat. Tudják, mi miért történik, hiszen Tápiószecsőn gyűjtöttük. Voltunk az Operaház színoa- dán, a jugoszláv tengerparton, láttuk a fehér éjszakákat Le- ningrádban és bejártuk hazánkat is. — Táipószecső olyan kis pont a térképen, hogy még itthon sem tudnák hol van, ha mi el nem híresztelnénk — szól közbe Rákosi Györgyne, aki a kezdetektől részt vett a gyűjtésben, a földolgozásban. — Legjobban a csárdást szeretem járni. A műsorok közül mindig a legújabb a legkedvesebb nekem. Fodros blúzban, hímzett pruszlikban, bőszoknyában — alatta négy fehér keményített alsószoknya van — ünneplőben állnak körben az asszonyok. Még néhány suttogó szó Jelenet a hagyományőrző műsorból és kezdődhet a műsor. Mielőtt színpadra lépnének, kifaggatjuk őket. Csörgős szoknya — Buzsákról, a híres somogyi faluból jöttem ide már elég regen — mondja Tábori József né. — Másfél esztendeje énekelek együtt a szecsői asz- szonyokkal. El nem nzuiasztanék egyetlen próbát sem. — Szinte az egész család benne van az együttesben — kapcsolódik a beszélgetéshez Balogh Jánosné. — Lányom, fiam is itt ropja. Szeretünk nótázni, mindig jóked. vűek vagyunk, ha együtt lehetünk. — Nagy ünnepekkor — például, amikor a fiam megnősült — még felvesszük a régi ruhákat — szol Mészáros Haj- ] faeiné, aki a iegjobaan ért a' Viselethez.,— Nem is olyan1 rég volt, amikor levetettem a bószoknyát. Kicsit sajnálom, | mert nagyon szép. Milyen a ruhánk? A fehér varrott ing, az ujján három fodor van. Felette a hímzett pr oszlik. A szoknyát bőre ráncolják, alatta a négy-öt alsószoknya csörgésre keményített. Ilyenkor télen elkelt a jó meleg berliner kendő. Régen nemigen kötöttünk a fejünkre kendőt. A lányoknak szalag volt a hajában, a menyecskék hajadonfőit jártak. — Legkisebb gyermeken otthon van a nagymamával — meséli Lesti Józsefné, az énekesek között a legfiatalabb. — Már ő is próbálgatja a dalt, a lépéseket. — A szecsői lakodalmast kedvelem a legjobban — felel Ofella Sanyi bácsi unokája. — Igyekszem mindent eltanulni a nagyapámtól, hogy a gyerekeket már én taníthassam be. Legalább százan vagyunk; a kicsinyek is ügyesek, lelkesek. Családi karácsony Közben a művelődési ház nagytermében — ami pénteken este ugyancsak szűknek bizonyult — megkezdődött a jubileumi nyitány. Vásárhelyi László, az OKISZ művész- együttes vezetője elhozta csoportját vendégszereplésre. A kétbotos, a verbunk, az üveges, az ostoros — mind nagy siker volt. Nemcsak szerepelni jöttek, meg is nézték a tápió- szecsőieket. akik ügyesen szerkesztett műsorral mintegy keresztmetszetét adták a három és fél évtized fellépéseinek. A lakodalmas rövidített változata után újdonsággal lepték meg a közönséget. A Családi karácsony című népszokásos életkép a keresztény vallás énekeit, rítusait elevenítette fe! a színpadi megjelenítés törvényszerűségei szerint, megemelve. A játékok, a dalok, a” énekek egyaránt a család ösz- szetartozásának jelképeit elevenítették meg szép, átgondolt előadásmódban. Három és fél évtized nagy idő a hagyományőrző népi együttes életében. A jubileumi műsor a bizonyíték: mennyi mindent meríthetnek még az ősöktől visszamaradt népművésze tbőL Erdős! Katalin Szecsői dal szól a színpadról A legjobbak Gödöllőn Tehetségkutatás, átgondoltabban Milyen geológiai tulajdonságok jellemzik a budai Várhegyet? Milyen kémiai tulajdonságai vannak a Várhegy alapját képező márkának? A kérdésekre természetesen nem olvasóinknak kell felelni. Ilyen és ehhez hasonló feladatokat kaptak az ik az általános iskolások, akik az egyéni tchetsógkutató pályázat természetkutató ágazatába beneveztek. A választék bőséges volt: magyar, orosz, nemzetiségi nyelvek, eszperantó, az említett természetkutatás, matematika, technika és mezőgazdaság. A felhívás megmozgatta a gyerekek fantáziáját. A megyéből több, mint kétezer dolgozat érkezett be. A legjobbnak ítélt munkák szerzőit december 15-én, szombaton beszélgetésre hívták Gödöllőre, az Erkel Ferenc Általános Iskolába. Itt dőLt el. kik azok, akik a legjobbak lévén, további feladatokat kapnak. részt vehetnek a megyei verseny második fordulójában. Akik itt is az elsők között végeznek, Csillebércen találkoznak, a nyári országos táborban. Első benyomások Elsőként a magyarosokhoz kukkantottam be. A hatodikos Kis Anikóval beszélgettek épp. A váci kislány mérhetetlen zavarával küszködve, de okosan válaszolgatott a dolgozatával kapcsolatos kérdésekre. Ügy tűnt, azt igyekeznek kideríteni, mennyire önállóan dolgozott. A beszélgetés néhány percig, meglehetősen formális mederben csörgedezett. Mélyebbre ásni nem volt idő, hiszen rendkívül sok gyereket kellett meghallgatni. — Milyenek az eddigi tapasztalatai? — kérdeztem Rudolf Ottóné megyei szakfelügyelőt. \ — Ma divattéma a tehetséggondozás és kampányszerű ;.endülettel láttunk a feladathoz, úgy. hogy pedagógiailag nem átgondolt, minit kéne ezt csinálni a gyakorlatban. Meny- nylségileg ugyan megmozgatta a gyerekeket, de ez nem azonos a minőséggel, holott itt épp ennek a felszínre hozatala lenne a cél. Ezért nem váltotta be a pályázat a hozzá fűzött reményeket. Az elgondolás az volt, hogy a tanulók önállóan dolgozzanak, így kimaradt az első, az iskolai szűrő, s a tanári segítség is. Azoknak nyílt tehát elsősorban tér, akiknek a szülei segítettek. Azon munkálkodott az egész család, sokszor hiúságból, hogy a gyerek továbbjusson. Itt maximum arra van idő, hogy eldöntsük, milyen részben tekinthető önálló munkának a dolgozat, de tíz perc alatt kideríteni, hogy ki tehetséges. a lehetetlennel egyenlő, amikor a tehetségek amúgy is nehezen összemérhetők. Szeretném hangsúlyozni, nem a verseny ellen szólóit, csak ha csináljuk, átgondoltabban tegyük. Véleményem szerint reálisabb eredményt kapnánk, ha otthoni felikészü- : és után itt írnák meg a dolgozatot, egyedül. Ez a jelenlegi forma áldemokratikus. Gergely Péter megyei szakfelügyelővel, a pályázati bizottság elnökével folytatjuk az eszmecserét. Könyvtárban búvárkodtak — A dolgozatokból kiderült, hogy a gyerekek meglehetősen tetemes anyagot gyűjtöttek össze. Dolgoztak lexikonokból, régi újságokból, levéltári gyűjteményekben búvárkodtak. Ezek alapján oldották meg a természetkutató ágazatban kiírt feladatokat. Ebben az ágazatban a beszélgetést itteni közös írásbeli és kísérleti feladatok megoldása egészíti ki. Mindenesetre magam is úgy látom, reálisabb képet kapnánk, ha a dolgozatot nem otthon, hanem tanárok előtt írnák meg. Ez a pályázat csak egy alternatíva a tehetségek felkutatására. Fontosabb lenne, hogy megtaláljuk, megteremtsük az egykori Eötvös Kollégium utódait, a tehesé- gesek iskoláit. A folyosón Kis Anikó almát majszolva bandukol felém. Nincs valami bizakodó hangulatban. Bár néhány méternyire ültem tőle, nem emlékszik, hogy ott voltam a beszélgetésen. — Hogy érzed, sikerült? — Nem hiszem, nagyon izgultam. és olyankor nem tudok igazán gondolkodni. — Szerinted elég volt az idő, hogy valamit megtudjanak rólad? — Nem — mondja, és leszegi a fejét. — Jött még valaki tőletek, aki szerinted tehetséges? — Bénik Tamás — mondja, és Tamás, mint akit az iskolában felszólítanak, ott terem. — Te miért jelentkeztél? — kérdezem. — Tetszett a kiírás, köny- nyűnek találtam a feladatokat. — Segített valaki? — Nem, apu átnézte a dolgozatot, mielőtt beküldtem. — Apukád tanár? — Nem, orvos. Eredményhirdetés után A beszélgetés késő délutánig tartott. A 304 kisdiákból' 189 kapta meg a második forduló feladatait. A társadalomkutatók közül 21, magyarból 41, orosz nyelvből 30, németből 7, szlovák nyelvből 16, szerb- horvát nyelvből 5, román nyelvből 1, eszperantóból 13, technikából 13, mezőgazdasági ágazaton 21 gyerek jutott tovább A ma téma ti Icából pályázók közül 171-en oldhatják meg a második feladatsort. Nagy Emőke Bravúros koncert a Sportcsarnokban Nehéz volt a búcsú Ki tudja,, megtelt volna-e akár egyszer is a Budapest Sportcsarnok, ha egyszerűen csak Fonográf-koncertet hirdetnek? De most ennél többről volt szó: Szörényi Levente utoljára állt a színpadon. Ez elég volt ahhoz, hogy pénteken, szombaton és vasárnap tízezrek zsúfolódjanak az arénába. Leszögezhetjük: bravúros koncert volt. Elmaradt a más együttesektől megszokott felhajtás: a lézer, a tűzijáték és a füst is csak gyéren ereszkedett a színpadra. De a zömében harmincasokból, negyvenesekből álló közönség nem Is erre volt kíváncsi, hanem a zenére és a korosztályuk életérzését megfogalmazó dalszövegekre. És mindenekelőtt Szörényire és Bródyra, akik az elmúlt húsz év során olyasmit adtak ennek a generációnak, amit ma is. a jövőben is magáénak vall. A minden biccentésre, szimbólumra fogékony közönség ezúttal sem csalódott. A végsőkig kidolgozott szerzemények, a lírai, intellektuális szövegek már az első percekben példátlan tapsorkánt váltottak ki. Ám ami ezután következett, azt lehetetlen tollal visszaadni, mert katartikus élmények váltották egymást. Az egyik ilyen csúcspont a vendégként fellépő Koncz Zsuzsa dalaihoz fűződik (Kárpáthyék lánya, Ha én rózsa volnék), majd az Európa csendes és a Szózat megzenésített változata emelte a hangulatot. Azt hittük, most már nincs tovább, ennél többet nem kaphatunk. A dübörgő taps azonban visszaszólította a színpadra a zenekart, s a meghatottsággal küszködő Szörényi Levente így szólt a publikumhoz: akkor most vége, lement a függöny és elkezdjük elölről! Régi sikerekkel fűszerezett ráadás következett, amelyben szóhoz jutott a csa'ádi hagyományokat folytató 14 éves Szörényi Örs, aki tehetséget mutatva csépelte a dobokat. A végül is négyórás koncert újabb adalékkal szolgált a Szörényi—Bródy szerzőpáros eddigi pályafutásához, s kifejezte azt, amit egyik dalukban így fogalmaztak meg: az ész bajjal jár, de bűn az ostobaság. K. L. Mit játsszunk? Simay István felvételei Pájfcr. i>«*• Meglehetősen későn — röviddel este tíz óra előtt — kezdték vetíteni az .. .és elszakad az ezüstkötél című tévéjátékot, amelynek alapjául Alekszej Kazancev színműve szolgált és amelyet Nemere László rendezett. Aki azonban vállalta a virrasztást, nem bánta meg, mert ebben az igencsak terjedelmes eszmecserében Ismét föltűnt színjátszásunk nagy örege, Páger Antal, aki a nagypapa szerepében megint lenyűgözte szépszámú híveit. Ezúttal — tőle szokatlan módon — kis ^ecskeszakállt viselt és ez az apró elváltozás tökéletesen elég volt ahhoz, hogy káp- rázzon a szemünk és megkérdezzük önmagunktól: ez ugyanaz a bácsi, aki a múltkor Galgóczi Erzsébet históriájában azt a kedves vén pavot játszotta? Páger ugyanis ezúttal megint más és mondani sem kell, hogy megint nagyszerű volt. Filozofálgatása, szentenciáinak újból és újból való kihirdetése közben a nróféták szavainak mélysége, az a sokat emlegetett élet- bölcsesség rebbent tova a szigorúra összevont ajkakról. Egyszerűen nem lehetett nem figyelni reá! S ezzel egyúttal azt is jeleztük, hogy a többi Tv-figyelo szereplő alakítása bizony halványka volt hozzá képest. Hernádi Judit most is megismételte önmagát, a partnereként feltűnő Máté Gábor pedig általában harsányabb volt a kelleténél, lévén ő mindeddig inkább színpadi, mintsem stúdiószínész. Tehát a bemutató rangadója kizárólag és egyesegyedül: Páger. BtfÓíl Lajos bácsi hetven- esztendős lett. Küllemre azonban mit sem változott a volt labdarúgó szövetségi kapitány és amint azt a róla készített sportmúzeumi adás is bizonyította, a fociról alkotott véleményét sem formálta át, amióta nyugalomba vonult. Váltig imádja ezt a labdaker- getősdit és meccsre csupán csak azért nem jár, mert — igy mondta — ha egyszer megint kimenne, biztosan ott ragadna valamelyik csapat kisoadján. Öröm volt ezt a vallomást tőle hallani, aminthogy azok a kis titkok, amelyeket így utólag elárult, azok is joggal kelthették fel a sportbarátok figyelmét. Hogy például miért favorizálta annyira Albert Flóriánt — ő fedezte fel, ő állította be elsőként a válogatottba —, s hogy például egyszer tévedésből az angol rádió riporterének a mikrofonjába panaszkodott, s ezért aztán idehaza státusából kitessékelték. A foci deres fri- zurájú mágusa végezetül azt is kijelentette, hogyha újra kezdené, bizony nem vállalná el a kapitányságot, mert az eléggé kellemetlen poszt. Inkább csak egy klub, egy csapat szolgálatába szegődne, s azzal próbálna elérni bizonyos sikereket. De hát erre már nem keríthet sort, lévén a vállain az a hét évtized. A szurkoló ilyenformán vele együtt már csak hátra tekinthet és a sok-sok neki köszönhető gólra gondolva azt suttoghatja, kiálthatja, amit hajdan a meccseken: köszönjük, Lajos bácsi! Vetélkedők. V4get ért vasárnap délután az Elmebajnokság, Egri János kérdezz-fele- lekje, amelyet a múltkoriban oly ragyogóan parodizált Gál- völgyi János, amikor a Szeszélyes évszakok különben kínos percei elkövetkeztek. A kiviccelés nem volt véletlen, mert bizony ez a játék igazán alkalmas arra, hogy valaki így tréfára vegye. Egyszerűen azért, mert nem igazi fejtörő: a játékvezető faggat benne, a versenyző meg felel, ha tud. Elmét mozgatni, az észt igazán megjáratni egyszer sem kellett; vagy beugrott a válasz vagy nem. És — sajnos — a ml televíziónk egyéb hasonló vállalkozásai is a tudom-nem tudom tételre épülnek. Rózsa György telefonosdija éppen úgy, mint Vágó István A fele sem igaz! című társasjátéka. (Ez utóbbiról szólva nem lehet elhallgatni, hogy igencsak hullámzó színvonalú produkció, mert a felkért válaszadók vagy hajlandók megtanulni a feleleteket, vagy nem. Pedig ez a felkészülés mindenki számára kötelező lenne.) Az előfizető vágya tehát: egyszer egy olyan tévés játékot szeretne látni, amelyben nem az igenek és a nemek váltják egymást, hanem kell hozzá mellékesen egy kis logika is. Egy kicsi mozgás, de — észmozgás, — mozgatás..., Akácz László
