Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-13 / 292. szám
1984. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Brigádok ankétja Műveltségfogalom Szocialista brigádvezetőket, munkaverseny-felelősöket, szakszervezeti tisztségviselőket hivott meg a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa a Csepel Autógyár művelődési házába, hogy a munkások művelődéséről, a brigádok kulturális vállalásairól cseréljenek véleményt. A tegnap megrendezett ankéton Maróti Andor, az ELTE közművelődési tanszékének docense tartott vitaindító előadást. Fölhívta a figyelmet a téma időszerűségére, mivel a jelenlegi helyzetben a régi módszerekkel nem lehet tartós eredményeket elérni. Olyan műveltségfogalmat vázolt föl, amely túlmutat azon, hogy valaki jár-? színházba, operába, olvas-e klasszikus irodalmat? Véleménye szerint a kulturáltságba beletartozik a környezethez, a munkához és az egymáshoz való viszony is. S a brigádmozgalom akkor jár helyes úton, ha a formális vállalások helyett ezeket a tartalmi kérdéseket helyezi előtérbe. Hogy mindezt a gyakorlatban mennyire nehéz megvalósítani, az a fölszólalásokból derült ki igazán. A vita résztvevői szóltak a közömbösségről, az érdektelenségről, de hallhattunk sikeres akciókról, kezdeményezésekről is. Sokan boncolgatták a brigádmozgalom és a vállalati gazdasági munkaközösségek kapcsolatát, s az utóbbinak a művelődési szokásokra gyakorolt hatását. M. N. P. Pályakezdőknek Kodály-ösztöndíj Első alkalommal ítélték oda a Kodály Zoltán zenei ösztöndíjat, amelyet a művelődési miniszter a pályakezdő fiatal zeneszerzők, zenekutatók, zenekritikusok számára létesített. A díjat Csemiczky Miklós zeneszerző, Grabócz Matron zenetudós, Király László zeneszerző és Sugár Miklós zeneszerző nyerte el. Megosztott díjban részesült Mezei János zenekutató és Szigeti István zeneszerző. Itt Kelet és Nyugat találkozik Hol készül a pontos idő? Ahol Kelet és Nyugat találkozik — hirdették a plakátok idén nyáron Londonban azt a tudományos konferenciát, amelyet a greenwichi kezdő meridián elfogadásának századik évfordulójára hívtak össze. A plakát most ott látható Erden, a Földrajzi Gyűjtemény kiállításán is, amelyet ugyanebből az alkalomból rendeztek meg. A bemutató első látásra nagyon szerénynek tűnik, majdhogynem jelentéktelennek. Néhány, fotókból és feliratokból összeállított tabló az egész. Ha azonban gondosan tanulmányozzuk a képeket és a magyarázó szövegeket — s főleg, ha van hozzáértő kalauzunk —, érdekfeszítő dolgokat tudhatunk meg a nulla hosszúsági fokról, a greenwichi időről, amelyek létezése, használata ma olyan természetes és magától értetődő. A kérdés egyik legavatottabb szakemberét kértük, hogy tárja föl a bemutatott anyag titkait: ifjabb Bartha Lajost, a Magyar Földrajzi Társaság munkatársát, aki hazánkat képviselte a londoni konferencián, és összeállította ezt a kiállítást is. A világ szélén Mi is történt száz esztendővel ezelőtt? Washingtonban ültek össze a Nemzetközi Fokmérő Szövetség 23 tagállamának képviselői, hogy egységes kezdő meridiánt fogadjanak el. Ennek ugyanis rendkívül nagy jelentősége van a térképészetben, a földmérésben, a hajózásban és az időmérésben. Hosszas vita után megállapodás született: a Greenwichi Királyi Obszervatórium nagy délkör műszerén áthaladó hosszúságot fogadják el kezdő meridiánnak. Minden érv emellett szólt. A tengerészek többsége ugyanis ennek alapján tájékozódott, mivel általában a legmegbízhatóbbnak tartott angol hajózási évkönyvet, a Nautical Almanachot használták. De a greenwichi idő szerint működött az Egyesült Államok vasútja, postája és távírószolgálata is. A kezdő délkör kérdése persze már jóval korábban is problémát jelentett. — Az ókorban úgy okoskodtak a tudósok — mondja Bartha Lajos —, hogy nem szerencsés, ha a nulla hosszúság kettévágja a térképet, azaz annak a közepén húzódik. Éppen ezért, az általuk ismert világ szélére helyezték el, s így nullától növekvő számokkal jelölhették a hosszúsági fokokat. Ez az akkori világ legnyugatibb pontján, a Szerencsés-szigeteken — valószínűleg a mai Kanári-szigetek — haladt keresztül. Hibás mérés Azután jött az oly sok mindent fölforgató reneszánsz. Sorra készültek a naptárak, s kiderült, hogy a különböző kezdő meridiánokon alapuló kalendáriumok alaposan eltérő időket mutatnak. A bécsi naptárakat Párizsban már nem lehetett használni, hiszen egy fok eltérés négy perc időkülönbséget jelent. A térképek is vegyes képet mutattak a nagy felfedezések korában, legalább 40-50 féle nulla délkör volt használatos. A legtöbben talán az egykori Ferro szigetén áthaladót fogadták el. Ennek azonban hátránya volt, hogy a szigeten nem volt semmilyen obszervatórium; a méréseket Párizsból végezték. Később ráadásul kiderült, hogy pontatlanul állapították meg a délkör helyét, s hogy az nem is a szigeten halad keresztül, hanem a nyílt óceánon — így tehát lehetetlen pontosan megjelölni. — A nemzetközi vasútfor- galom, a távírószolgálat és a hajózás egyre inkább sürgette az egységesítést —folytatja Bartha Lajos —, s így születhetett meg a döntés mintegy másfél évtizedes vita után. A már említett okokon túl Greenwich különösen alkalr. más helynek kínálkozott. Itt ugyanis már több mint kétszáz éve működött a Királyi Obszervatórium. Eleve azzal a céllal hozták létre, hogy az időmérést pontosabbá, a tengerészeti tájékozódást köny- nyebbé tegyék. Mindehhez a legkorszerűbb felszereléseket, berendezéseket használták. Ez a távcső — mutat egy fotóra kalauzom — ma is a világ legnagyobb lencsés távcsöve, I 71 centiméter az átmérője. Később természetesen egyéb csillagászati kutatásokkal is bővült a Királyi Obszervatórium funkciója. Itt kezdték meg például a Nap rendszeres fényképezését, a napfolttevékenységek vizsgálatát. A századforduló idejére Greenwich modern csillagászati központtá fejlődött Ám világvárossá növekedett az angol főváros is, s éjszakai fényei egyre inkább zavarták a megfigyeléseket. Ezért a második világháború után, 1954-ben az obszervatórium működő részlegeit áthelyezték a Londontól 80 kilométerre lévő herst- monceux-i kastélyba. Greenwich ma múzeum, amelyre az 'angolok — mint mindenre — rendkívül büszkék. — S azóta a greenwichi idő sem Gresnwichben készül — mosolyog Bartha Lajos. Az új obszervatóriumban végzik a méréseket. Leszámítják a 18 másodperces különbséget, és így kapják meg azt, amit ma is greenwichi időnek nevezünk. Megváltozott az időmérés módja is. Eredetileg távcsővel figyelték a csillagok áthaladását a kezdő délkörön, és ebből számolták ki a Föld tengelyfbrgását, a pontos időt. A mindennél megbízhatóbb atomóra megszerkesztésével megfordult a helyzet. Most már ehhez igazítjuk az időt, | és ezzel ellenőrizzük a Föld forgását, észleljük annak eltéréseit. Múltunk titkai Az elmondottaknak elsősor-r ban» tudománytörténeti jelentősége van, de érdekelheti a nagyközönséget is. Azokat, akik kíváncsiak múltunkra, a tudományos-technikai fejlődés kiemelkedő állomásaira. A ki iiállítás apjraga . az. érdi Földirajzi Gyűjtemény tulajdona marad. Nem ártana azonban a jelenleginél bővebb magyarázó szöiseggel ellátni, hogy a laikus látogató is eligazodjon a fotók és dokumentumok között. A kicsi, de jelentős kiállítás csak így töltheti be igazán feladatát. M. Nagy Péter Könnyebben megnyílnak a pénztárcák Nem a csemegézések ideje Már-már elviselhetetlen a tolongás, pajzsként szó- | rongatjuk a kosarakat és mindenkiről szakad a víz. Az 1 eladókról az örökös futkosás, rámclás miat, rólunk I pedig a nagykabát okán. A pult mindkét oldalán pa- i nasakodnak, elmondják azt amit tavaly, és ugyanezt \ halljuk majd jövőre is. Ilyen a téli könyvvásár. A kínálatban tallózva már megint nem hagy nyugodni a kisördög: lehet, hogy a kiadványok többségét nem is a könyvvásárra szánták, hanem egyszerűen mostanában ezek jöttek ki a nyomdákból? Persze nincs sok értelme töprengeni, mert ez nem az ínyenc cremegézések j ideje, hanem ajándékokat kínáló vásár. Ilyenkor könnyebben megnyílnak a pénztárcák, s az üzleti szempontok gyakran háttérbe szorítják a józan megfontolást. Egy igényes kiállítású, drágább könyv hamar belekerül a kosárba, a karácsonyfa alá, majd a polcra, és lehet, hogy soha nem emeli le onnan senki. Nem mintha silány munka volna, ám lehet, hogy esy olcsó és a megajándékozott érdeklődéséhez jobban igazodó kiadványnak nagyobb sikere lenne. A szinte mindenütt szűkös raktárak ellenére a bolti eladók felkészültek a rohamokra, s bizony nem szívesen mondják: sajnos, nincs. Valószínűleg a nemrégiben megnyílt százhalombattai könyvesbolt van a legjobb helyzetben a megyében. Egyelőre minden új kiadvány Ott van a polcokon, és a közeli raktárból hetente háromszor töltik fel a készleteket. Vácott egészen mások a tapasztalatok. A napokban tetőzik a forgalom, utánrendelésre pedig nincs lehetőség. De hallgassuk Szőke Pálné boltvezetőt. — Már most látni, hogy nagyon l:evés a gyermekirodalom. Az is érthetetlen, hogy Száraz György kötetéből csupán 30 példányt kaptunk. Lehet, a kiadó úgy vélte, hogy ezek a történelmi tanulmányok csak egy szűk réteget érdekelnek, ám a valóság egészen más. Egyébként az általános színvonalra nem lehet panasz, sok szép könyvünk van. Nagyon fogy a Giotto-, a Raffaello-album, a Bölcsességek könyvének és Rapcsár.yi Jeruzsálemének újabb kiadásai. S ilyenkor bízvást előszedhetjük a raktárból a klasszikusokat, a lexikonokat, mart ezeket is keresik. Az idén egyenletesebbé vált a forgalom, mert már a novemberi KST kifizetése után sokan megvették az ajándékot. A váci nyüzsgés után szinte kihaltnak tűnik a szentendrei könyvesbolt. De ez nem jelent semmit, hiszen a forgalom itt is eloszlik, sőt Fridii Jenőné boltvezető szerint lassan már nincs gyönge hónap. — Szinte minden őszi hónapra jut valami: műszaki könyvnapok, a szovjet könyv A százhalombattai könyvesbolt másfél millió forint értékű könyvvel várja a vásárlókat. Hetente háromszor jön az utánpótlás Hancsovszki János felvétele ünnepe, politikai könyvnapok, s máris a nyakunkon a téli vásár. Igazság szerint a kará csunyra szánt kiadványokat csak decemberben lehet eladni, de sok közülük már októberben, novemberben itt van. Nem tudom azt mondani a vevőnek, hogy nincs, amikor van. Már megpróbáltam eltitkolni, de meglátszik rajtam. A raktár kicsi, így is alig férünk el. Szentendrén Heller, Mailer, Száraz György és Platon ösz- szes munkái a sláger. Gyerekkönyvből itt ugyancsak kevés van, s könnyen lehet, hogy többször is ugyanaz kerül a karácsonyfa alá. A pomázi boltban kevesebb a könyv és több a gond. Kisgyörgy Zoltánná ezzel fogad: csak panaszkodni tudok. — Azért vannak tele a polcok, mert nincs raktár. A könyvek többsége már régen fát porosodik. Az újdonságok ugyan sokfélék, de kis pél- dánvszámúak. öt 'bizományosunk van, s örülhetnek, ha négy-öt kötet jut nekik a slágerekből. Azért még most is lehet ajándékot találni. De mit mondjak azoknak, akik szeptember óta még mindig nem tudták megvenni ez iskolákban kötelező olvasmányokat? Nincs kötelező olvasmány, szűk a raktár, a kiadók rosz- szul mérték fel az igényeket, és még lehetne tovább sorolni a gondokat. Mégis kell. jó, hogy van téli könyvvásár, mert az olvasnivaló a legszebb ajándékok egyike. És nem árt számolni sem: száz forintért két-három gyerekkönyvet lehet venni. De mit kanhatunk ugyanennyiért egy játékboltban? K. L. Heti filmtegyzet Az egyiptomi utas Simoné Signorét és Philippe Noiret Az egyiptomi utas című lilm egyik jelenetében Sajnos nem Umerem Georges Simenonnak azt a regényét (A bérlő a címe), melyből ez a francia film készült (a rendező Pierre Gra- nier-Deferre). De azt remélni merem sok Simenon- krimi alapján —, hogy ez a könyv nem olyan gyönge, mint a belőle készült film. Mi itt a baj? Az, hogy egy alapvonásaiban lélektani krimit a film elérzelmesít, el- giccsesít. Adva van egy javakorabeli férfi, Edouard (Philippe Noiret), aki valamikor az 1930- as evekben Egyiptomban él, s egy hires énekesnő inasa, titkára, barátja, sőt több is talán barátnál. Mikor a híres művésznő meghal, a francia származású Edouard vissza akar térni Párizsba. Egyetlen vagyona egy értékes gyűrű, amelyet az énekesnőtől kapott. Hazafelé hajózva, magismerkedik egy nemzetközi klientúrájú széplánnyal, Syl- vie-vel. Ettől kezdve összekapcsolódik a sorsuk, egészen addig, hogy Edouard Sylvie anyjánál talál menedéket egy belga kisvárosban. A történet fordulatait a krimi felfedése nélkül nem lehet elmesélni; a mese vége, hogy Edouard-t egy fegyenchajó nem éppen kéjutazásra viszi, a parton pedig Madame Baron, Sylvie mamája búcsúztatja. Megvan tehát a krimihez szükséges cselekmény is, a fordulatok is. Viszont az egész átcsúszik valami édeskés bájol- gásba — hol Sylvie és Liouard érzékeny szerelméről értésü-, lünk, hol Edouard és Madame Baron kölcsönös és mély vonzalmáról. A lélektani bűnügyi történet helyébe a könnyzacskókat célbavevő melodrámázás lép, és hogy csalódásunk teljes legyen, a film még egy vulgáris pszichológiai csattanót is elsüt (bár ez csak akkorát szól, mint egy eldurran- tott papírzacskó). Valamit javít a filmen, hogy Madame Baron szerepében az évek által alaposan megviselt Simone Signorét játszik, kitűnően, és hogy Philippe Noiret is igyekszik túllépni saját színészi sémáin (nem mindenhol sikerül neki). Végeredmény tehát: Az egyiptomi utas kriminek vérszegény és lassú, lélektani, drámának merő kö*heiy. Barbara királyné sírfelirata Lengyel történelmi film, ennek a filmtípusnak az összes külsődleges kellékével. 1551- ben játszódik, de a visszapillantásra szerkesztés, a jelen idejű cselekménybe a múlt villanásait beillesztő dramaturgia időben évekre tágítja ki a történetet. A film fő alakjai: II. Zsig- mond Ágost lengyel király és szép felesége, a litván származású Barbara Radziwill hercegnő. Tehát szerelmi történetről van szó — nem kétséges. A király ugyan már házas, amikor megismerkedik a gyönyörű, fiatal özveggyel, és egymásba szeretnek. A királyné azonban hamarosan meghal, s így Zsigmcnd Ágost — anyja és a főrendek tiltakozása dacára — feleségül veheti Barbarát, és azt is keresztülviszi, hogy királynévá koronázzák. Ám Barbara sem él sokáig. Hosszú szenvedés után meghal. Utolsó kívánsága, hogy Krakkóból vigyék vissza szülőföldjére, s ott temessék el. A, film kerettörténete tehát ez a hatalmas gyászmenet, mely heteken át vonul Lengyelországon át. Míg a királyt és a gyászmenetet követjük, vUlannaa fel az előzmények, kerekedik ki a nagy szerelem története. Mindez akár érdekes is lehetne, hiszen ez a szerelem valóban híresen nagy és szenvedélyes volt, Barbarát a gyönyörű Anna Dymna alakítja, aki királynői palástban vagy ruhátlanul is királyi jelenség, s akkurátusán helyén van minden korabeli öltözék, tárgy, bútor, lószerszám és fegyverzet is, tehát a korhűséggel sincs baj. Baj csupán (?) azzal van, hogy a film, úgy ahogy van, érdektelen. Semmit nem mond azon túl, hogy pontosan és körülményesen felidéz egy régi történetet. Nyoma sincs benne annak a törekvésnek, aminek egy történelmi filmet jellemeznie kell, hogy t. i. valami olyasmit óhajt közölni a múltról, amihez a jelennek is köze lehet. Ezzel az öncélú szépséggel, ezzel a történelmi hitelességbe burkolt semmitmon- aással nem tudunk mit kezdeni. Janusz Majewski rendezőtől másféle filmeket láttunk eddig. Dzsungelháború Lehet, hogy lassacskán ka- landfilmek témájává szelídül a vietnami háború története? Mintha ez a veszély lebegne a Dzsungelháború című vietnami film fölött (rendezője Whoi Nguyen). Az amerikaiak és csatlósaik elleni harc itt már sémákra redukálódik: a bátor partizánok, a hős és leleményes partizánvezér, állhatatos szerelmese, a gaz Ame- rika-bárenc, a ravasz és álnok amerikai, a népe javára kémkedő, az amerikaiakat félrevezető sofőr satöbbi — csupa olyan figura, aki a hajdani valóságos és valóban kegyetlen harcok hőséből filmhőssé alakult. Ugyanígy: a történet is a háború valóságos mozzanatainak sémává egyszerűsödött elemeiből épül fel. A filmet nézve, el kell gondolkodnunk: vajon szükségszerűen át kell-e esnie bizonyos ismert betegségeken a gyarmati sorból felszabadult, az idegen elnyomást lerázott népek filmművészetének? El- kerülhetetlen-e, hogy a fejlődő országok vagy a harmadik világ filmjeiben is felüsse fejét a sematizmus, a heroizálás, a leegyszerűsített karakterrajz és a csak az abszolút jó meg az abszolút rossz kategóriáiban gondolkodni képes dramaturgia ? Az nyilvánvaló, hogy egy vietnami film játékstílusa, dialógusai, figurái eleve mások, mint amit mi itt, Európában megszoktunk. Itt azonban nem ez a más zavaró, hanem az a szemléletmód, ami nagyon is ismerős, és ami nagyon erősen átüt a sajátos népi-nemzeti vonásokon. Takács István
