Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-09 / 289. szám

A Központi Statisztikai Hi­vatal felmérést készített ar­ról, hogyan élnek a 35 éven aluli fiatal diplomások. E ré­teg létszáma meghaladja a 200 ezret, s a fiatalnak számító népesség mintegy nyolc száza­ié iát teszi ki. A felmérés idő­pontjában diplomáját a felső­fokú végzettségűek kilencven százaléka hasznosította, 7,2 százalékuk gyermekgondozási segélyen volt, 0,2 százalék fi­zikai foglalkozást választott, a többiek /eltartottak voltak. Foglalkozás szerint a mű­szaki diplomások között a leg­nagyobb a fiatalok aránya, 51,4 százalék, ugyancsak ma­gas az arány az oktatási és egyéb, kulturális területen működők között, 48,2 százalék. Az átlagosnál alacsonyabb a 35 éven aluliak részaránya az egészségügyi * diplomások kö­zött, ami főként abból adódik, hogy az orvosi egyetemeken a leghosszabb a képzési idő. Manapság a korábbiaknál sok­kal több nő szerez diplomát, amit az is mutat, hogy míg a 35 éven felüliek körében 31,5, addig a fiatalabbaknál csak­nem ötvenszázalékos az ará­nyuk. A felmérés során megkérde­zettek közül az egészségügyi, az oktatási, a jogtudományi és' Igazságügyi végzettségűek többsége úgy nyilatkozott, hogy a főiskolán, egyetemen szerzett szakmai ismereteit jó! hasznosítja munkájában. A műszaki, közgazdasági és kereskedelmi szakmában dol­gozók már jóval kisebb há­nyada vélekedett úgy, hogy a tanultakat munkájában jól fel tudja használni. A statisztikai adatok szerint a felsőfokú végzettségű fiata­lok általában később kötnek házasságot az iskoláikat ko­rábban befejezőknél, amit ta­nulmányaik hosszabb időtar­tama, későbbi önállósodásuk magyaráz. Figyelemre méltó azonban, hogy a 30—34 éves diplomás nők között nagy a hajadonok aránya. Ez a jelen­ség már nem magyarázható az értelmiségi nők hosszabb ta­nulmányi idejével, későbbi munkába állásával. Az ok az adatok értékelői szerint az a hagyományos társadalmi ér­tékítélet. hogy a férj iskolai végzettsége haladja meg vágj' legalább érje el a feleségét Mivel a diplomás nők száma az utóbbi időben nagyon gyorsan nőtt, arányuk a fiata­lok közt már meghaladja a férfiakét. Mindemellett a 35 évesnél fiatalabb diplomás férfiak mintegy a felének nem diplomás a felesége, így a fia­tal értelmiségi, nők közül so­kan nehezen találnak part­nert. A fiatal diplomások körében csökkent a házasságkötések száma, ugyanakkor növekedett a válásoké. Az utolsó népszámláláskor átlagosan minden száz diplo­más fiatal nőre 159 gyerek Ju­tott, s különösen az oktatás­ban. a közművelődés területén dolgozók közül voltak nagyon scíkan a gyermektelenek. Négy vagy annál több gyereke mindössze 231 diplomás nő­nek volt, a mintegy százezer közül. Agrártudományi Egyetem Verseny - idegen nyelven Ebben az esztendőben az ,Áliatorvostudományi Egyete­men tartották meg a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mmisztériumhoz tartozó fel­sőfokú tanintézetek országos idegen nyelvi versenyét, an­golból, franciából és német­ből. A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemet mindhárom nj'elven összesen huszonnégy hallgató képviselte a vetél­kedőn. Közülük az első napi írásbeli selejtező után, tizen­négyen jutottak be a szóbeli döntőbe, ahol ugyancsak ered­ményesen szerepeltek. A fináléban a különböző kategóriákban a gödöllői egyetem hallgatói egy első, egy második, két harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyet szereztek meg. Az an­gol B-kategória csoportver­senyén az egyetem mezőgaz­daságtudományi kara végzett az első helyen. Kereskedelmi őrjárat Drágább lett a tojás A vas- és háztartási bolt­ban nagy rendezgetésre let­tünk figyelmesek. Biztosan az ünnepi vásárlásra készülőd­nek, gondoltuk. — Á, dehogy — válaszolta örsi Rudolfné, az üzlet vezetője — a Dózsa György úton megszűnt jár- m ibolt készletének egy része került hozzánk, azt rendez­getjük. Olyan termékekről van szó, amelyeket korábban is mi árusítottunk. Közben készségesen magya­rázta a papírmunka fortélyait Belies Jánosnak. Mint meg­tudtuk, januárban őrségvál­tás lesz a boltban, örsiné helyét Belies János foglalja pl, aki tizenhárom éve keres­kedő. Pesten tanulta a szak­mát, Gödöllőn kilenc eszten­deje dolgozik. A piacon a rövid- és kötött­árut kínálók voltak többség­ben ezen a hűvös napon. Régi ismerőssel is találkoztunk, Sándor Mihálynéval, aki nem­régiben ment nyugdíjba a Ganz Árammérőgyárból, ahol 17 évet dolgozott. Savanyúsá­got árult. — Jó itt, az embe­rek között, magyarázta, nem szabad azonnal elszakadni a sokaságtól. Ahogy beszélget­tünk, egy szadai asszony rak­ta le batyuját, amelyből krumpli és tarka cukorbab Került elő. Mit kér érte — kérdeztem. — A burgonya 8, a bab 80 forint. Megjegyzé­semre, hogy de drága a babja, azzal vágott vissza, hogy ez háromszemes, s az sosem volt o'csó. S mit jelent az, hogy háromszemes? Azt, hogy egv- egy bokorba annyit kell ül­tetni. Tehát vetőmagról van szó. Végül pedig a piaci árak. Paradicsom 66, torma 60, zöld­ség 14, hagyma 10—12, ká­poszta 6, kelkáposzta 10, kar­fiol 20—36, piros retek 7, célka 8 forint. A mák 98, a gomba 96 forint. A paprika darabjáért 6, krumpli kiló­jáért úgyszintén 6 forintot kérnek. Körtét is láttunk 26 forintért. Szépen emelkedik a tojás ára: 3—3,20-at kérnek darabjáért. Cs. J.-Löl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM 1984. DECEMBER 9., VASÁRNAP Igényesebbek ? szakmunkástanuló!; Munkaruhával maskarabálba ? libben buknak, de többen nyernek is Nem kell túl komolynak lennie egy ifjúsági parla­mentnek ahhoz, hogy jó le­gyen. Erre az igazságra a Ma­dách Imre Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépis­kola fórumán jöttem rá. A diákok akkor is, úgy is lénye­ges dolgokról beszélnek, ha közben kacagásra késztetik társaikat, de még a tanárokat és az elnökségben ülőket is. De ne vágjunk a történések elébe! A szokások szerint elő­ször Mundroczó János igazga­tó tartott beszámolót arról, hogy miként valósultak meg az elmúlt ifjúsági parlament kérései. — Az 1981-es parlament ja­vaslatai két fő kérdés köré csoportosultak. Az egyik az volt, hogy milyen módon le­hetne a bukások számát csök­kenteni. Többen a tanulópá­rok szervezését tanácsolták. Sajnos ezen a területen a gondok újratermelődnek. Az elmúlt tanév végén is megbu­kott a szakmunkástanulók 18 és fél százaléka. Ez az arány rosszabb a Pest megyei átlag­nál. Érdekes ellentét viszont, hogy az országos szakmunkás- tanuló versenyeken a Pest megyei helyezések felét a gö­döllőiek szerezték meg. gyón hiányzik hat új tante­rem. Éppen ezért legfontosabb feladatunk az ifjúságpolitikai intézkedési tervben az iskola- bővítés megvalósítása. A töb­bi sem jelentéktelen: be kell fejezni a szabadtéri sportpá­lyák építését, javítani kell a tanulók szociális helyzetén, meg keil vizsgálni a szociális ellátást és az étkeztetést, kor­szerűsítésre vár a kollégiumi hálószobák világítása, s új játékokat kell vásárolnunk. Eltűnő termek — A másik lényeges kéré­setek az volt, hogy gazdagabb lehetőséget adjunk a szabad idő eltöltésére az iskolában. A sportudvar kialakításának első szakasza hamarosan megvaló­sul. Több vállalat és intézet segítségével két kézilabda-, egy tenisz- és egy futópályát építettünk. — A zsúfoltság viszont to­vább nőtt, újabb helyiségeket véve el az iskolától és a kol­légiumtól, sőt még az ifjúsági klub terme is megszűnt. Na­Összemegy, elkopik Most pedig következzenek a diákok! Bernáth Miklós 3/5. osztályos tanuló: — A gépgyárban dolgozó villanyszerelő-tanulók nem foglalkoznak épület-villany­szerelési munkával, pedig ép­pen erre kapnak képesítést! Palánkat József, 1/1. osz­tály: — Az Ikarusban dolgozók egyoldalúnak tartják a gya­korlati munkát, a gépgyárosok az elméletből hallanának töb­bet. Munkaruhánk egy-két mosás után összemegy, félláb­szárig ér, és inkább maskara­bálba való, mint munkára. A bakancsok sem hajlandók ki­várni a megszabott hordási időt. Német Imre, 1/3. osztály: — Nem tanteremnek készült helyiségekben is tanulunk, hiányoljuk a KISZ-termet. A tervezett iskolabővítésben mi is segítenénk! Körösi Ferenc, 2/3. osztály: — Az ösztöndíj nem ösztö­nöz eléggé, ugyanis a bukás­ra álló alig kap kevesebbet, mint a jól tanuló. Hangos kollégium Strobál Róbert elsős mező- gazdasági gépszerelő: — Kevés és rossz az ebéd. Azt mondják, hogy azt se esz- szük meg, amit kapunk. Igen, mert ehetetlen. A heti étrend sokszor az evőeszközökről is le­olvasható. Legalább az orszá­gos átlagot érje el a menzai étkeztetés színvonala! Rafael Beatrix elsős egész- ségügyis: — Kevesen távoznak jóllak­va az ebédlőből. Amikor a testnevelési óra a hetedik, mire megmosakszunk és átöl­tözünk, be is zár a menza. Bagyin Tünde, 3/7. osztály: — Lassan nekünk kell el­mosnunk az evőeszközöket. Csonka Tünde, 3/6. osztály: — Kellemetlen, hogy a kol­légiumban is tartanak tanítási órákat. Ez nyugalmunkat és a tisztaságot is rontja. Mundroczó János válaszá­ban többek között elmondta, hogy december 18-án a Pest megyei Étkeztetési Vállalat főmunkatársa kilátogat az is­kolába, s a tett intézkedések­ről legkésőbb az Iparkodó diáklap Madách-napi számá­ban értesülhetnek a tanulók. Az üzemi munka szakszerűsé­géről szólva közölte, hogy ahol hiányzik a tanulóknak szük­séges gyakorlati tevékenység lehetősége, ott egy-egy idő­szakra más vállalathoz küldik a fiatalokat, kiegészítő gya­korlatra. Sok elhangzott kér­désre már jóval korábban vá­laszolni lehetett volna, ha év közben felvetik. A munkaru­hát a vállalatok sajnos előre rendelik meg, s nincs más le­hetőség, mint otthon a szü­lőkkel átalakíttatni. Ha lehet. / Balázs Gusztáv Aszód Elismerő oklevél Aszód felszabadulásának negyvenedik évfordulója al­kalmából több rendezvényt tartottak a nagyközségben. Szocialista brigádok, honvé­delmi csapatok, iskolai, intéz­ményi együttesek részvételével folyt le az emlékvetélkedő, amelynek győztese az ikiadi Ipari Műszergyár Gutenberg szocialista brigádja lett. A második a helyi alakulat csapata, harmadik a Ferro- mechanikai Ipari Szövetkezet Radnóti Miklós brigádja. A kastély dísztermében le­zajlott ünnepségei, több évti­zedes közéleti tevékenységéért jubileumi emlékplakettet ka­pott: Faska Pál, Gurin László, Gazsó Pál, Kiss Ká­roly, Seregélyes János, Széles Gyula, Tiborcz Sándor, Tóth János, Udvardi Béla, Zupká István. Kiváló társadalmi munkáért részesültek elismerő oklevél­ben: Csobán Pál, Kiss Károly, Balatoni Dániel, Bojtár Mi­hály, Bakonyi Pál, Györki Lászióné, valamint a követ­kező üzemek, intézmények: Ferromechanika Ipari Szövet­kezet, Galgaparti Termelőszö­vetkezet, Galgavidéke Áfész konfekcióüzeme, Galga menti Vízi Társulat, ikiadi Ipari Műszergyár, az egyik szovjet alakulat, a domonyi és az ik- ladi általános iskola, fiúneve­lő intézet, a KIOSZ helyi alapszervezete, az aszódi ma­lom, a Petőfi gimnázium, an­nak kollégiuma, a domonyi sportkör. Siázisnuzsika Dohnányi emlékére Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester emlékének szentelik a házi­muzsika következő estjét a vá­rosi művelődési központ Gal- ga-termében, december ll-én, este 7 órakor. Közreműködik ifjabb Fasang Árpád zongora- művész, valamint az Üj Bu-' dapest Vonósnégyes. Tagjai: Kiss András, Andrássy Pál (hegedű), Bársony László (mélyhegedű), Párkányi Tibor (gordonka). A műsorban Doh­nányi három műve hangzik el: Passacaglia,' Hat koncert, Zon­goraötös. A belépődíj 20 forint. Ä nap programja December 9-én. Gödöllő, művelődési köz­pont: Az előítéletek ellen Gyermekek lelki problémái Mindig is diszkréten kezelt témával foglalkoztunk leg­utóbb, amikor a kerepestar- csai Flór Ferenc Kórház gyer­mek- és ifjúsági pszichiátriai osztályának létéről, az ott fo­lyó gyógyító munkáról szá­moltunk be olvasóinknak. Tisztában vagyunk vele, hogy sajnos nem kevés szülőt, s más hozzátartozót érint a téma elevenen, amikor arról van szó, hogy gyermekük bölcsődei, óvodai magatartása és ott mutatott képességei alapján döntenek az illetéke­sek, hogy csemetéjük normál, általános vagy kisegítő isko­lában kezdheti meg (esetleg fejezheti be) tanulmányait. Iskolai jelzés Nem mindegy, hogy a bizo­nyítványba milyen típusú is­kola pecsétjének lenyomata kerül. Hiszen a tapasztalat szerint érthetetlen és értel­metlen előítélet kíséri a kise­gítő iskolába járó vagy ott végzett fiatalt éveken át, amíg nem tudja valódi képességeit bizonyítani. Éppen ezért vál­lalkoztunk arra, hogy előíté­lettől mentes képet segítsünk kialakítani a pszichés problé­mákkal küzdő fiatalok érde­kében. Ismét megkerestük a kere- pestarcsai kórházat, hogy megtudjuk, mi módon s miért kerülnek a gyermek- és ifjú­mek pszichés problémái hátte­rének tisztázásában , — más egyéb módszerek alkalmazása mellett — az esetleges agresz- szív megnyilvánulások szocia­lizált levezetésében, a hosszas kórházi tartózkodásból eredő zavarok megelőzésében. sági pszichiátriai osztályra a kis emberpalánták, s onnan milyen úton-módon juthatnak vissza a társadalomba, család­ba? — Az egészségügyi alapellá­tás orvosai küldik hozzánk a gyerekeket, beleértve a kör­zeti, az ifjúsági és körzeti gyermekszakorvosokat, az óvo­da, az iskola jelzései alapján. Előfordul, hogy oktatási intéz­ményben, vagy nevelési ta­nácsadásban dolgozó orvos küldi hozzánk a gyereket. Olyan is megtörtént, hogy a gyermek önmaga jelentkezett felvételre — fogott bele a fo­lyamat ismertetésébe dr. Kiss Mária, a gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztály osztály- vezető főorvosa. — Mi történik a gyermek­kel, ha az osztályra fölveszik? — Megpróbáljuk tisztázni, hogy a gyermek pszichés problémái mögöt* mi /rejlik, beteg-e vagy c , rovidebb ideig tartó beilleszkedési za­vara van? S mi a lehetősé­geinkhez képest igyekszünk Segíteni. Természetesen a gyermek önsegítési készségét is figyelembe kell vennünk. Agresszív hajlani — Milyen módszerekkel dol­goznak? — Osztályunkon programo­zott foglalkoztatás történik, ami segítséget jelent a gyer­Választás Egy hétre előre kidolgozzuk a napirendet a gyerekekkel közösen, ebben van kreatív játék, torna, kreatív és mun­katerápia, autogén tréning, valamint pszichoterápiás, kis­csoportos és pszichodrama- tikus foglalkozás, kézdte el magyarázni dr. Kiss Mária, majd átadta a szót munkatár­sának, Bartos Klára gyógype­dagógus-pszichológusnak: — Nagyon szorosak a napi programok, az ébredéstől a lefekvésig úgyszólván órán­ként peregnek az események, éspedig azért, mert a gyere­kék főleg magatartási problé­mák miatt kerülnek ide (rossz szociális háttér követ­keztében), megtanítjuk nekik az önprogramozást, ami cél­tudatossá teszi életüket. — Nagyon szeretik a gyere­kek a főorvos asszony által felsorolt foglalkozásokat, kü­lönösen a pszichodramatikus jellegűeket, éppen ezért dra- matikus bábcsoport is indul, amit kolléganőm. Kökény Vera pszichológus vezet majd. En­nek a sajátos bábozásnak a lényege az, hogy élményszin­ten feldolgozzuk a kis beteg pszichés problémáját, felszín­re hozzuk rejtett lelki konf­liktusait, s lehetővé tesszük, hogy a gyermek kiválaszthas­sa azt a megoldát, ami igazán énközeli a számára. Hogy mi történik az osztá- gyon gyógyított, vizsgált gyer­mekekkel, ha visszakerülnek korábbi környezetükbe, arról ismét dr. Kiss Mária beszélt. Elmondta, hogy háromhavonta átnézik a náluk tartózkodott gyermekek kórlapját, s a szo­ciális gondozónő kimegy a te­rületre, ott igyekszik segíteni a gyámhatóságon keresztül vagy fölkeresi a gyermek óvodáját, iskoláját, nagyobbak esetében munkahelyet is se­gít keresni. A gyermek- és ifjúsági pszi­chiátriai osztályon kezelt vagy vizsgált gyerekek úgy illesz­kedhetnek be régi közössé­gükbe, hogy távollétük okáról a szülőkön, az érintett orvo­sokon s pedagógusokon kívül más nem tudhat. Így az osz­tályról kikerülő fiatalok nem érezhetik magukat megbélyeg­zettnek. Bánásmód Most már csak az a kérdés marad hátra, hogy az óvodá­ba, iskolába visszakerülő fia­talok további életük során hogyan illeszkednek be a kö­zösségekbe, szükséges-e nekik egyféle megkülönböztetett bá­násmód, s ha igen, mi módon, s kik révén kapják azt meg? La A. Filmvetítés, elemzés 5. osz­tályosoknak, 12 órától. Vetess Ferenc emlékkiállítá­sa, megtekinthető 10—18 óráig. Ikiad, klubkönyvtár: Videomozi, 19 órakor. Galgahéviz, művelődési ház: Búcsúbál a galgahévizi ze­nekarral, 20 órakor. December 10-én. Gödöllő, művelődési köz­pont: Francia filmkörkép F. Truf­faut Lőj a zongoristára. Ké­szült 1960-ban, 19 órakor. Iskolaotthonos szabad idős foglalkozás, 14.30 órakor. Ok­tatófilmek vetítése (környezet- ismeret), 11.40 órakor. Törté­nelmi játszókor 5. és 6. osztá­lyosoknak, 14 órakor. Veress Ferenc emlékkiállítá­sa, megtekinthető 15—19 óráig. Galgahéviz, művelődési ház: Helytörténeti klub: Hogyan éltek elődeink sorozat, Ván­dorlás a pusztákon, 18 órakor. Előadó házigazda: Erősvári Pál tanár. Mozi Vasárnap: Az emberevő medve. Színes, szinkronizált szovjet kaland­film. Csak 4 órakor! Pereputty. Színes, szinkroni­zált szovjet film. 6 és 8 órakor Hétfő: A kurta farkú Peti cica. Színes, szinkronizált svéd rajzfilm. Csak 4 órakor! Gyilkosok utcája. Színes, szinkronizált francia krimi. 6 és 3 órakor. Csak 16 éven fe­lülieknek. 6 és 8 órakor. ISSN 0133-1857 í-mamöi Hírlapi Sf atísitikaí felmérés Diploma, házasság, válás

Next

/
Thumbnails
Contents