Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-07 / 262. szám

Sznpermaraíom’. tájfutó.«. labdarúgás Jubileumi sportversenyek Október 31-e nevezetes dátum Pest megye történe­tében. Ekkor — pontosabban negyven évvel ezelőtt — szabadult fel az első Pest megyei község, Jászkarajenő, amelyet azután sorban követtek a többiek, egészen ad­dig, míg az utolsót, Budajenőt is felszabaditották a szov­jet csapatok. Űj fejezet kezdődött, az el­telt négy évtized gyökeres vál­tozásokat hozott, így a sport­élet területén is. Se szeri, se száma a felszabadulás óla épült sportcsarnokoknak, a mi­nőségi és tömegsportot szolgáló egyaránt ú.i és még újabb lé­tesítményeknek. A szinte min­den igényt kielégítő sport­komplexumok közül a teljes­ség igénye nélkül elég néhá­nyat említeni: a ceglédi, a százhalombattai vagy éppen a szigetszentmiklóisd sportcsar­nokot a megye határain túl is nagyon sokan megirigyelhet­nék. A gyökeresen új társadalmi berendezkedés a sportéletben is fordulatokat hozott. Minden­ki számára megnyílt a lehető­ség, a kitárt kapukon mind többen nyitnak be, hogy a fel­kínált lehetőséggel élve, a mozgás örömét élvezve tegye­nek egyet s mást a fizikai ál­lapotuk karbantartásáért. A tömegsportban rejlő lehetősé­gek ugyan még korántsem ki- aknázottak, de az elért ered­mények mégis biztatóak a kö­vetkező évtizedek Pest megyei sportéletét illetően. November 7. és a felszaba­dulás 40. évfordulóba tisztele­tére megrendezendő megyei ünnepi eseménysorozatban ko­moly rész jut a jubileumi Sportversenyeknek. Elég mind­járt az elején megemlíteni az I. Duna menti szupermaratonj elnevezésű hosszútávfutó via­dalt, amelyet a szervezők — élükön a Pest megyei Testne­velési és Sporthivatal illetéke­seivel — hosszú hónapok szí­vós munkájával készítettek elő. s mely a gondolat meg­születésétől kezdve a kettős évforduló tiszteletére meghir­detett eseménysorozat szerves résziét képezte. A szupermaratoni futás, a megyén keresztül-kasul ka­nyargó, kétszáz kilométeres ju­bileumi tisztelgés már a hét­fői. a soroksári VOSE-pályán volt rajtot megelőzően is több fronton csatát nyert. A Bala­ton körüli, hasonló távú — és szintén a Pest megyei Testne­velési és Sporthivatal sokol­dalú támogatását élvező — verseny jogutódia megkapta az Országos Testnevelési és Sport- hivatal. valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elvi támo­gatását. A ma Vácott befeje­ződő erőpróba szakmai sikert aratott: a felmerült nehézsé­gek ellenére számos külföldi résztvevő már most kinyilvání­totta részvételi szándékát az 1985-ben ugyanebben az idő­ben megrendezendő sziuperma- ratonira. A mai utolsó 68 kilométer lefutásával befejeződik a ket­tős jubileum alkalmából kiírt megyei rendezvénysorozat leg­rangosabb ja, amelynek fon­tosságát csak aláhúzta adnak tömegsport] ellege. A szuper­maratonin ugyanis azok is el indulhattak akik nem minősí­tett sportolók, de akik hosszú évek szívós edzésmunkájával a legnehezebb feladatok meg­oldáséira js képesek, bizonyít­va ezzel az emberi szervezet teherbíró képességének jósze­rivel határtalan voltát, s egy­ben a sport jellemformáió, akaraterő-növelő szerepét is. Az I. Duna menti szuper­maratoni — és ez örvendetes tény — korántsem az egyetlen a megemlékezést, a tisztelgést célzó versenyek között. E hét vasárnapján például a tájfu­tók rendeztek Pildsszentlászló térségében ünnepi nemzetközi viadalt amelyet immár har- minckettedszier írtak ki novem­ber 7_-e tiszteletére. A követ­kező napokban pedig a leg­népszerűbb megyei sportág, a labdarúgás is bekapcsolódik a? évforduló alkalmából életre hívott rendezvények sorába: a kerek labda szerelmesei no­vember 12-ig nevezhetnek a Pest megyei Labdarúgó Szö­vetségben a Felszabadulási Kupa megyei teremlabdarúgó- emléktornára. Jocha Károly A franeiúk szerint Minden lehetséges... Kedden a délelőtti órákban megérkezett a székesfehérvá­ri UEFA Kupa visszavágóra a Paris SG labdarúgó-együtte­se, valamint a kíséretet alko­tó 30 újságíró és 60 szurkoló. Az MTI munkatársának Geor­ge Peyroche, a francia együt­I. Dana menti szupermaratoni Póczos átvette a vezetést mmm Itt még együtt az élboly. Balról i Surlm. Tabajdl. Póczos (takarva). Molnár, Polak éa Szabó I. Trencsónyi Zoltán (elvételei rúly Ernő mindjárt a rajt utáni kilométereken elhúzott társaitól, s előnyét fél távig mintegy 800 méterre növelte. A kritikus szakaszt a Szent­endrei-szigeten kijelölt, több mint nyolc kilométeres hurok jelentette Kis Király számára. Irama valamelyest esett, s a rendkívül jó erőbeosztással futó Póczos Tahi tótfaluban beérte.- A 2. napi sorrend: 1. Póczos (magyar) 4:08:13 ó, 2. Kis Ki­rály (magyar) 4:10:21 ó; 3. Po­lák (csehszlovák) 4:15:13 ó. A 4—5—6. helyen három Pest megyei futó, Szabó L, Pajor T. és Molnár I. ért célba. Összetettben Póczos 8:28:05 órával vezet, megelőzve Kis Királyt (8:28:59) és Polákot (8:36:01). A befejező napi 68 kilomé­tert szerdán reggel 8 órakor kezdik a versenyzők a Hotel Dunakeszi elől rajtolva, hogy a Vác—Gödöllő—Dunakeszi háromszöget befutva, ugyan­oda érkezzenek is vissza. J. K. A verseny eddig legkellemesebb meglepetésszerzője: a váci pajor Tibor Izgalmas, taktikai trükkök­kel fűszerezett, színvonalas etappal folytatódott az I. Du­na menti szupermaratoni fu­tóverseny. A 2. napi fejadagot az Esztergom—Szentendre kö­zötti 64 kilométeres táv jelen­tette a 43 főre csökkent me­zőny számára. Az előző napon a négy kár­vallott közé tartozó Kis Ki­Területi bajnokság Ma forduló Ma teljes fordulót bonyolí­tanak le a területi bajnokság Duna-csoportjában. A mérkő­zések 13 órakor kezdődnek az -elöl állók otthonában: E. MIM Vasas—H. Kossuth KFSE, Vasas Ikarus—H. Bem SE, Dömsöd—H. Szondi SE, Érd—Oroszlányi Bányász, Pénzügyőr SE—Göd, Építők SC—Ráckevei Aranykalász. tes edzője a következőket mondotta: — Nem vagyok irigylésre méltó helyzetben. Nem elég, hogy Párizsban 4-2-re kikap­tunk, a korábban sérült Rocheteau után az elmúlt bajnoki fordulóban Toko is kidőlt a sorból. Még nem tu­dok csapatot hirdetni. Egyéb­ként is hátra van a kedd délutáni edzés a Videoton- stadionban. Milyen eredményt vár? — Szeretnénk feledtetni a páíizsí fiaskót. Miért ne nyer­hetnénk? Valaki is számított arra, hogy a Videoton négy gólt rúg Baratellinek a Pare des Princes stadionban? A francia újságírók is meg­lehetősen tanácstalanok. Nem tudják, miiyen összeállításban küldi pályára csapatát Pey­roche edző. A legnagyobb gondot a támadósor összeállí­tása okozza, hiszen vérbeli csatárerényekkel egyedül az osztrák Niederbacher/ rendel­kezik. Kosaras vereségek Még javíthat a Kőolaj Nem hozott szerencsét a D. Kőolaj férfi kosárlabda­csapatának a legutóbbi két forduló. Kétszer, léptek pályá­ra és mindkétszer vereséget szenvedtek. A balsikerek kö­zül főiként a KSI elleni szá­mított „fájdalmasnak”, hiszen! a papírforma előzetesen nem ezt ígérte. Elsőként otthonában ját­szott a csapat: D. Kőolaj— KSI 71-95 (35-43), a ár. Aradszky (14), Baricza (12), Bittai (2), Dani Cs. (13), Nagy (7), Balogh (10), Tiller (7), Körmendi (2), Lehel (4), ösz- szetételű együttes biztosnak látszó két pontot hullajtott el. A balszerencse már a mérkő­zést megelőző edzésen a csa­pat mellé szegődött: Dani István, az egyik legponterő- sebb játékos megsérült, így nem szerepelhetett a találko­zón. A KSI-t tavaly kétszer is sikerült legyőzni, így biza­kodva néztek most is a talál­kozó elé. Hogy elmaradt a siker, annak három oka volt: a KSI remekül kihasználta magassági fölényét — három két méteren felüli játékost szerepeltetett —, a hazai csa­patból ez alkalommal hiány­zott a megszokott tűz, lendü­let. És végül: a második fél­idő elején kipontozódott Dani Csaba is, és ez már végleg megpecsételte a Kőolaj sorsát. A következő mérkőzést a Közgazdasági Egyetem ellen vívták idegenben a száziha- lombattaiak. A találkozó vég­eredménye 97-56, a félidőé 45-27 volt. A Kőolajból a kö­vetkező játékosok szerepeltek a mérkőzésen: Balogh (5), Nagy (4), Dani Cs. (20), Bit­tai (4), dr. Aradszky (6). Cse­re: Baricza (5), Tiller (2), Le­hel (10). Sajnos, az előző napi várat­lan vereséget nem heverték ki a battaiaik, végeredmény­ben nem tudtak komoly el­lenállást kifejteni ezen a ta­lálkozón. Végig a Közgáz ve­zetett és még csak esély sem volt az egyenlítésre. ■ A D. Kőolaj az őszi sze­zonban eddig hat mérkőzést vívott, háromszor győzött, és háromszor verséget szenve­dett. Jelenleg a középmezőny elején tanyáznak, a hátralévő kilenc fordulóban javíthat­nak pozíciójukon, Ma egyébként a csapat ott­honában MNK-mérkőzésen a NIKE Fűzfő AK-val mérkő­zik 15 órai kezdettel. És még egy battai kosaras hír: a kcriiU A GEAC nyert és élre Örkényben zárt kapuk Megyei másodosztály, 11. forduló. A GEAC megnyerte a rangadót, és ezzel a tabella élére ugrottak csoportjukban, Vácszantlászló már a második győzelmét is megsze­rezte. Az újrajátszott mérkőzésen ismét a Bugyi csapata nyert a Gyömirő ellen. A H. Esze Tamás SE hét közben kikapott, de a hét végén kiütötte a Szokolya csapa­tát. A Halásztelek hét közben ver­te a katonacsapatot, hét végén le­lépte a Verőcemaros gárdáját. A Diósd még a pilisvörös vári sokk­hatás alatt van. A fegyelmi bi­zottság az Örkényi Feketét öt évre eltiltotta mindennemű sporttevé­kenységtől, és a csapatot kötelez­te, hogy a hazai mérkőzéseit ide­genben játssza le. Pomáz—Diósd 4-2 (1-0) Pomáz, 200 néző. Vezette: Szacs- ky. Pomáz: Puha — Szabó, Hegedűs. Laszlovszky, Lévai, Csernyik (Ka­tona), Laczkó, Melicher (Kovács1). Püspöki, Stancil. Tamás. Edző: Pintér Sándor. Diósd: Marton — Miseta. Kovács, Herczog. Kroh, Kapuvári. Bakos, Drenovits, Bacsó. Mester, Wágner, Edző: Tátrai Vilmos. Nagy iramban kezdett mindkét csapat, de ez a lendület csak húsz percig tartott. Utána leült” a mérkőzés, csak a két tizenhatos között folyt a nem nagy színvona­lú játék. Az első említésre való esemény a harmincötödik percben történt. Egy hazai támadásnál a jobb szélről beadott labdába az egyik diósi védő kézzel ütött bele. A játékvezető azonnal sípolt, és a ll-es pontra tetette a labdát. A büntetőt Püspöki végezte el, a bal­ra mozduló kapus mellett a jobb sarokba rúgta a labdát. 1-0. A szü­netig már említésre méltó esemény nem történt. A második félidő ugyanolyan eseménytelenül kezdődött. A néző­ket nem hozta lázba a mutatott játék. Majd a hatvanadik percben ritmust váltott a hazai csapat, aminek rögtön meg is lett az eredménye. Tamás jó labdával be­tört a 16-oson belülre, ahol csak buktatni tudták, ll-es! A bünte­tőt ismét Püspöki, az elsőhöz ha­sonlóan értékesítette. A diósdiak nem nagy ellenállást tanúsítottak az eddigiek folyamán, de úgy tűnt, a két ll-es után fel­adják. Nem ez történt, kitámad­tak, és ők bánták. Mert a hetve­nedik percben Hegedűs egy távoli Totótippek 1. Frankfurt—Mannheim x 2. Leverkusen—Bremen 1, x 3. Monchengladbach—Bayern 2, x 4. Hannover—Ulm 1 5. Hertha BSC—Solingen x 6. Nürnberg—Wattenscheid 1 7. Freiburg—Obérhausen 1 8. Duisburg—Aachen 2, x 9. Cremonese—Verona x 10. Intemazionale—Juventus 2 11. Napoli—Avellino x 12. Torino—Milan x 13. Arezzo—Lecce l Pótmérkőzések: x. x. l. szintén az NB II-ben szerep­lő lányok legutóbb a MAFC ellen léptek pályára és 77-22 arányban alulmaradtak. A Kőolajban egyetlen felnőtt korú játékos szerepelt csak — a többiek sérülések miatt hiányoztak —, így nem tud­tak méltó ellenfele lenni az NB II listavezetőjének. Bódi István 1984. NOVEMBER 7., SZERDA lövéssel növelte a hazai csapat elő­nyét. 3-0. A vendégcsapat csak a 80. percben tudott szépíteni, egy kapu előtti kavarodásban Wágner lőtt a hálóba. 3-1. A válasz még abban a percben megérkezett Stancil révén. A kapufáról kipat­tanó labdára ő érkezett elsőnek és nem hibázott. 4-1. A hazai csapat tartotta az eredményt, de ez nem sikerült, mert Mester mesterien kiugrott, és a kifutó kapus mellett a hosszú sarokba lőtt. 4-2. A hazai csapat ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. Ügy lát­szik. sokkolta a diósdiakat a múlt héten elszenvedett vereség a Pi- lisvörösvártól, mert a vendégcsa­pat enerváltan, szétesően és min­den elképzelés nélkül játszott. Jók: Püspöki, Lévai, Tamás, il­letve a Diósdbó! senkit nem lehet kiemelni. Ifieredmény: Pomáz— Diósd 3-1. Eredmények. A-csoport: Gyömrö —Monor 0-1 (2-1), Pilis—Tániószele 4-0 (1-3), Vácszentlászlő—Üllő 3-1 (2-2), Kiskunlacháza—Kakucs 0-0 (1-1), Nagykáta—Örkény 3-3 (1-0). Hermád—Gödöllő 2-3. Bugyi—Iklad 1-1. B-csoport: Törökbálint—Pécel 1-1 (1-0), Fortuna SC—Dunavarsány 1-1 (0-5), H. Esze Tamás—Szokolya 7-1, Nagymaros—Veresegyháza 3-3 (3-2), Pilisvörösvár— Zsárnbéki Med. Tsz 1-0 (1-2). Halásztelek—Verőce­maros 7-0 (1-2). Hét közben ját­szották: Gyömrő—Bugyi 0-1. Ha­lásztelek—H. Esze Tamás SE 2-0. Az A-csoport állása: GEAC 18 pont, Hernád 16 pont. Pilis 16 pont. B-csoport: Pilisvörösvár 17 pont. Halásztelek 16 pont. Verőcemaros 15 pont. Szacsky Zoltán November 7. tiszteletére Nagymaroson Új pályát adtak át Meglehetősen színes a nagymarosi sportélet pa­lettája, mint azt a nagy­község vízisport-egyesületé- nek programja is repre­zentálta a közelmúltban. Az elmúlt 4 év alatt kö­zel 10 millió forintot köl­töttek sportcélokra a köz­ségben. Igaz, erre kénysze­rítettek is bennünket a kö­rülmények — hangoztatja Niedermüller Ferenc, a nagyközségi tanács elnöke, hiszen a régi sporttelep he­lyén építkezések kezdőd­tek. A Spartacus SE felnőtt, Ifi és serdülő labdarúgói egyelőre még salakos pá­lyán készülnek mérkőzé­seikre. Az, új, mintegy 4,5 hek­tárnyi sportcélokat szolgá­ló területen az ÉRTI beépí­tési terve alapján folyama­tosan fejlesztik sporttele­püket a nagymarosiak. Teg­nap délelőtt — november 6-án az új, füves labdarú­gópálya átadására került sor, amelyet Zoller József­től, a Mélyépítő Vállalat építésvezetőjétől vehetett át Niedermüller Ferenc. Az eseményen ott voltak a nagyközség társadalmi gazdasági és politikai ve­zetői, a sportegyesület képviselői, s megjelent Princz Lenke, a váci váro­si pártbizottság politikai munkatársa. Az idei beruházás mint­egy másfél millió forintjá­ba került a nagyközségi ta­nácsnak, s ehhez közel 609 ezer forint értékű társadal­mi munkával járult hozzá a sportot kedvelő lakosság, az egyesületek baráti köre, a helyi üzemek dolgozói. A sportolóknak mintegy 260 négyzetméter alapterü­letű hideg-meleg vízzel el­látott öltöző áll rendelkezé­sükre. a fűvel bevetett pá­lyát egyelőre még nem ve­szik birtokba. Elkészültek a futópálya földmunkái is. A helyi vezetők bíznak ab­ban, hogy a K. D. I. B.-hez benyújtott pályázat alap­ján támogatást kapnak a területen kialakítandó 7 te­niszpályához is, amelyek a helybel. üzemek segítségé­vel egyszerre szolgálhatják a lakosság sportját és az idegenforgalmat. A nagymarosiak örülnek az új létesítménynek, s er­ről sok szó esett a művelő­dési ház falai között, az esti ünnepségre gyüleke­zők körében is. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség szóno­ka Pálmai László, a váci városi pártbizottság titkára volt. Az ünnepi beszéd elhang.. aás-a után a nagyközség művészeti csoportjai adtak színvonalas műsort az ün­neplő közönségnek. K. T. I. MOZIMŰSOR NOVEMBER 8-TÖL 14-IG ABONY 8— 9: Mária-nap* 10: Harctéri regény* 11— 13: ó, kedves Harry! BUDAÖRS 8—11: Egy tiszta nő I—n.* 11: A jégmezők lovagja (du.) 12— 13: Játszani kell! CEGLÉD, Szabadság 8—11: A XX. század kalózai (du.) Szentivánéji szexkomé- dia (este) 12—14: Csínom Palkó (du.) A szenzáció áldozata (este) CEGLÉD, Kamaraterem 8—11: Te, rongyos élet* 10—11: A cárlány és a hét da­lia (du.) 12—14: Robbanásveszély DABAS 8— 9: Abba 10—11: Családi összeesküvés* 12: Klapka légió DUNAKESZI, Vörös Csillag 8—12: Gandhi I—n.* 10—11: No, megállj csak! (du.) DUNAKESZI, József Attila 8: A betyárkapitány 11: Megbocsátás 12: A kobra napja** 14: A három fivér* DUNAHARASZTI 8—13: A Jedi visszatér ÉRD 8— 9: Harctéri regény* 11: Grog* 12—13: Egy tiszta nő I—ti.* FÓT 8—11: A gonosz Lady** 11: A cárlány és a hét dalia (du.) v 12—13: Altatódal nászágyon** GÖDÖLLŐ 8—H: Maximka (du.) A szenzáció áldozata (este) 12—14: Fel a fejjel! (du.) Grog* (este) GYAL 8— 9: Hét merész kaszkadőr 10—11: Abba 12—13: Halálcsapda** KEREPESTARCSA 8— 9: Játszani kell! 10—11: Pereputty* 12—13: Omega, Omega MONOR 8—10: ó, kedves Harry! 11: Szarvacska-manócska (du.) Mária-nap* (este) 12—13: Huckleberry Finn és a csirkefogók (du.) Harctéri regény* (este) 14: Szent Lőrinc éjszakája* NAGYKÁTA 8— 9: A kobra napja** 10—11: A szalamandra* 12—13: Vassza I—II.* NAGYKÖRÖS, Arany János 8—11: Arany a tó fenekén 12—14: Szentivánéji szexkomé' dia NAGYKÖRÖS, Stúdiómozi 8—11: A postakocsi I—H. 9: Robbanásveszély (du.) 10—11: János vitéz (du.) 12—14: Te. rongyos élet* PILISVÖRÖSVÁR 8— 9: Excalibur I—II.** 11: Negyedik fázis* 12: A csoda vége* POMÁZ 8— 9: Grog* 10—li: Játszani kell! 12: Gracs fivérek RÁCKEVE 8—13: King Kong* SZENTENDRE 8—ti: Pereputty (du.) Tűzharc* (este) 1.2—14: A betyárok (du.) A nagy álom** (estei SZIGETSZENTMIKLÓS 8— 9: Pereputty* 10—H: A tajga császárának végnapjai (du.) Karate lengyel módra** (este) 12—13: Hét merész kaszkadőr TAPIÓSZELE 8— 9: A szalamandra* 10—11: Vassza I—n.* 12: Harc a vízen VÁC, Kultúr 8—11 f*A csalogány (du.) Altatóda] nászágyon** (este) 12—14: A kicsi kocsi újra szá­guld VÁC, Madách Imre 9: Mágnás Miska (du.) Tanúk nélkül (este) 14: Tűzharc* VECSÉS 8—11: Omega, Omega U—12: Gyerekek a Kék-tő he­gyéről (du.) 12—13: Pereputty* * 1, éven aluliaknak nem ajánlott. •• Csak 16 éven felülieknek.

Next

/
Thumbnails
Contents