Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

Városi gimnázium NDK-vendégck Az NDK-beli Suhl megye bői tartózkodtak, városunkban vendégek a héten, a Török lg nác Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában. A schmal kaldeni óvónőképző szakkö' zépiskola négy pedagógusa az első napon énekórákat hall gatott meg, tanulmányozva az itt is alkalmazott Kodály módszert, amely nagyon ér­dekli őket. Énekkari próbán is részt vettek, s elmondták, hogy a tapasztalatokat otthon, az éppen soros átszervezéskor hasznosítani fogják a zenei nevelésben. Az ifjúsági moz­galom munkájával is ismer­kedtek, s megállapodtak fiata­lok csereakciójában. A máso­dik napon a gödöllői János utcai gyakorlóóvodába láto­gattak, ahol két foglalkozást néztek végig. Az egyiket egy óvónőképzős diák, a másikat az egyik óvónő vezette, mind­kettő énekóra volt. Utána szakmai eszmecserét folytat­tak. Este pedig hangulatos bú­csúesten vettek részt a gimná­ziumban. A küldöttség itt- tartózkodását arra is felhasz­nálták, hogy megállapodja­nak a jövő nyári csereüdülés részleteiben. E szerint tíz gye­reket és Húsz felnőttet fogad­nak mindkét helyen. Szorgal­mi időben énekkarok és sportcsapatok kölcsönös láto­gatását szervezik meg. Diákoknak, felnőtteknek Számítógép Általános és középiskolá- soknak, valamint felnőtteknek hirdetnek számítógépes tanfo­lyamot a gödöllői művelődési központban. Az általános isko­lásoknak szervezett kurzuson alapszintű gépkezelést és ba­sic nyelvismeretet oktatnak. Időtartama huszonnégy óra, részvételi díj 500 forint. A kö­zépiskolások szintén alapszin­ten ismerkednek a tárggyal, de több géptípuson. Van egy másik téma is: A számítógép és a középiskolai tanulmá­nyok, programozási ismeretek, avagy hogyan tud segíteni a számítógép a házi feladatok megoldásában. Mindkét tanfo­lyam 24—24 órás, a tandíj 800 forint. A felnőtteket négy kategó­riába sorolták. Az elsőben ba­sic nyelvismeretet, programo­zást és gépkezelést oktatnak, 24 órában, magánszemélyek­nek 1500, intézményeknek 2000 forintért. A másodikba je­lentkezők emelt szintű tanfo­lyama Commodore—64 típusú gépek, teljes konfigurációk üzemeltetését, basic nyelvű programok készítését tanulják. A harmadik speciális kurzus agrárszakembereknek. Az idő­tartam és á díj megegyezik az előzővel. S végül vállalati igé­nyek esetén speciális tanfolya­mok szervezését is vállalják. Ebben az esetben a tematika, a díj, az időtartam megegye­zés szerinti. A tanfolyamokat csak meg­felelő számú jelentkezővel in­dítják. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 2C0. SZÁM 1984. NOVEMBER 4., VASÁRNAP Ekhdon nem pihenhetnek Falainak a fagy beálltáig Kereskedelmi őrjárat Kicsi a felhozatal Megnőtt az idegenforgalom, a gödöllői temetőbe igyekvők számú megsokszorozódott ezekben a napokban. Halot- taik sírjához ki tudja, hogy honnan is jönnek az emberek. Jó volt hallani az elismerő szavakat azoktól, akik a Dó­zsa György úton haladtak: szép lett a térség, most már városi. Hozzátartozóim sírjai után a 48-as hősök emlékéhez is el­látogattam. Meglepetten lát­tam. hogy ezúttal sem szaba­dították meg a gaztól. Sokan égettek viszont gyertyát, és vittek virágot. A temetőből a városköz­pontba igyekvőn egy meleg kávéra betértem a Joli presz- szóba. Mintha itt- is megnőtt volna a forgalom, többen tar­tózkodtak benn a szokásos­nál. Mióta megindult a közle­kedés az átépített úton, több a vendég. A szerződéses üz­letben négyen dolgoznak, ket­ten-ketten felválta szolgálják ki a betérőket. A másodosz­tályú presszóba pár nap múl­va bekapcsolják a gázt, s' egyenletesebbé válik a fűtés. A piacon a virág volt a legkeresettebb áru, melybő! bőséges választékkal szolgál­tak a termelők. Ami a zöld­ség- és gyümölcsfelhozatalt illeti, a kereskedők szerezték be a szebb termékeket. A rö­vidülő nappalok miatt világí­tásnál történik a ki- és bera- ■kodás. Néhány árat feljegyeztünk. A szőlő 30—34, a retek 0, a saláta 8, a karfiol 14—1G, a káposzta 6, az eper 100, a pap­rika 20—28—32, a szép para­dicsom 50, a kevésbé szép 20, a zeller 18, a vöröshagyma 14, a dughagyma 30, a fokhagy­ma 40, a zöldség 14, a laska­gomba 86, a burgonya 5,50— 6,20, a tojás 2,70 forint. Cs. J. rült pénzbe, melyet Salgótar­jánból viszont ingyen szállí­tottak, s a festék. A hangosí­tás a katonák ügyességét di cseri. A falak faborítása még mindig tart. Az egyik szülő hatalmas pálmát ajándéko­zott az iskolának. Az Ipari Műszergyár két személyi szá­mítógépet vásárolt. A testkultúra otthona A szinte egymás mellett fekvés is arra ösztönzi az is­kolát, az óvodát és a klub­könyvtárat, hogy nevelési köz­pontként működjenek. A kí­sérlet be is indult — erre nem kaptak többletpénzt —, s vannak biztató eredmények. Azok közé sorolhatjuk a szakkörök nagy számát és vá­lasztékát. Az iskola ad otthont a számítástechnika, a csilla­gász, a barkács, a természet- járó, az atlétika — ebből négy csoport van —, az ifjúsági Vöröskereszt és a színjátszó szakköröknek, valamint az al­sós kamarakórusnak és a né­met nyelvi klubnak. A műve­lődési intézmény újdonsága a fúvószenekar, az alsós népi tánccsoport, a citeraegyüttes és a fotókör. Mivel a szom­szédságban épül az Áfész új. azaz bővített üzletháza, és a posta is, szinte minden meg­található lesz egy helyen. A művelődés rendszeréből nem hiányozhat a testkultúra ott­hona sem. Ebben alighanem mindenki egyetért Ikladon. A tornacsarnok története az új iskola megnyitásához nyúlik vissza. Az ikladiak tár­sadalmi munkája révén 300 ezer forint megmaradt a be­ruházásra szánt pénzösszeg­ből. Ezzel a pénzzel vágtak az építkezéshez, melynek tervét Balatoni Dániel okleveles épí­tésztechnikus társadalmi mun­kában készítette el. Tavaly az alapot betonozták és a csővá­zas szerkezetet állították fel. Idén a nagyközségi közös ta­nács félmillió forintot jutta­tott anyagvásárlásra. A tár­sadalmi munka eddigi értéke 800 ezer forint. — Ha minden szülő csak a maga 2—3 napját dolgozná le, vígan be tudnánk fejezni a munkát. Hiszen nem néhány egyén célja az, hanem a köz­séget szeretnénk gyarapítani vele — érvel Klavigyik Pál, a szülői munkaközösség társa­dalmi megbízottja. Fiatslok képviselői Volt diákok is visszajöttek dolgozni, például Braun Pál és Hrncsár László, akik a fia­talokat képviselik az építke­zésen. A Galga-parti összefo­gás Termelőszövetkezet veze­tésének is sokat köszönhetnek Ikladon, ingyen fuvarokkal segítették már az új iskola­szárny munkálatait is, most sem hagyták magukra a kez­deményezőket, akik bíznak nagyszabású tervük megvaló­sításában, s abban, hogy az ikladiak eddigi áldozatválla­lása elismerést, támogatást érdemel. B. G. Vasárnap: Csalogány, Színes. ... szovjet meséfiim. Csak 4 órakor! Szeirtiváneji szexkomédia. Színes amerikai filmvígjáték, 6 és 8 órakor. Hétfő: Szarvacska-manócska. Szí­nes, szinkronizált szovjet me­sefilm. Csak 4 órakor. Láttam az új világ születé­sét. Kétrészes, színes, szinkro­nizált szovjet történelmi film. Csak 6 órakor. Bécsi vendegek Ifjúság, zene, élmény A Bécsi Zenegimnázium Kamarazenekara adott hang­versenyt a művelődési köz­pont színháztermében. A ren­dezvény létrejöttét a helyi szervezőkön kívül az Ifjú Ze­nebarátok Magyarországi Szervezete, a Jeunesses Mu- sicales támogatta. A bécsi mu­zsikusok Pécs és Mohács után mutatkoztak be közönségünk­nek. Több száz gödöllői, vala­mint jó néhány környező köz­ségből és városból érkezett ál­talános iskolás töltötte meg a termet. A program nagyon szeren­csésen alakult. A barokk mu­zsikától a klasszikuson át, ko­runk zenéjéig jutottak el. Az indító Corelli: concerto gros- sóban hallhattuk a kisebb hangszercsoportok és a teljes zenekar felelgetését, versen­gését. Ez a szerkesztési forma az előfutára a klasszikus kor­ban kikristályosodó verseny­műveknek, amelyekben egyet­len hangszer áll általában a zenekar élén. Ezt a formai változást nyomon is követhet­jük, hiszen harmadik műsor­számként Haydn: C-dúr gor­donkaversenye szólalt meg. A zenekar játékára és Petra Härtl csellózására is a kidol­gozottság, a világos formálás volt jellemző. A szép és szí­nes zenekari hangzásokban a Mozart-szimfónia megszólalá­sakor gyönyörködhettünk. A kétórás hangverseny szünet utáni részében hangzottak el XX. századi alkotások. Azok gyerekek, akik időközben eltávoztak, sok érdekességtől fosztották meg magukat. Bartók: Tíz könnyű zene­kari darabjában ráismerhet­tünk azokra a népdalokra, amelyeket gyakran hallunk énekelve vagy a zongorára írt Bartók-feldolgozásban. De mi­lyen meglepetéseket tartoga- I tott számunkra a Maros Ru­dolf által készített hangszere­lés! A Cickom, Icike-picike, Megöltek egy legényt és a töb­biek, mind-mind új hangzási köntöst kaptak. A záródarab­nak szánt Britten-szimfónia pengetett hangzásaival, tételei­nek változatos karaktereivel tartotta ébren a figyelmünket. örülünk annak, hogy ven­dégeink voltak és annak, hogy fiataljaink egyre gyakrabban helyben elérhetik mindazt a kulturális értéket, melyet a művészetek rejtenek. Befoga­dásának azonban feltételei, előzményei vannak. Egyszeri találkozástól csak kivételes alkalommal várhatunk el eredményt. Számos ismétlődő találkozás szükséges ahhoz, hogy el tudjunk igazodni egy művészeti ág sajátos nyelve­zetében, jelrendszerében, hogy érdeklődésünk szokássá vál­jék. A jutalom — remélem — maga a koncertélmény volt a jelenlévőknek és a részvé­telért esetleg előre megígért énekötösök csak a színházte­rem ajtaján segítették be a gyerekeket. Ének- és zeneok­tatásunk abban mérhető le, ha a mostani diákok az iskolapa­dokat elhagyva, az ötösök nél­kül is jelen lesznek a közön­ség soraiban. Reméljük, hogy a jövőben is sok-sok színvo­nalas, szép hangversenyen kerülhet közel Gödöllő ifjúsá­ga a zenéhez, melyet a teljes életet élő eipber nem nélkü­lözhet. Elgépiesedő (lemezját­szók, magnók, tv, rádió) kör­nyezetünkben fel kell ismer­nünk és ismertetnünk az élő előadások értékeit. A csak itt és most születendő produk­ciók megismételhetetlenségé- ben rejlő varázslatot. B. K. A nap programja November 4-én. Gödöllő, művelődési köz­pont: ~GSC-sakk-verseny,- 9 -órakor. Játsszunk együtt! (Gyer­mekfoglalkozás), 15 órakor. Klejst Homburg hercege (a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka), 19 órakor. TRIÁL-j átéli vásár, 10—18 óráig. A hagyományok értékei, fo­tókiállítás, megtekinthető 19— 18 óráig. November 5-én. Gödöllő, művelődési köz­pont: Játék műalkotásokkal. Az Iskolatelevízió azonos című 'műsora alapján; 12 órakort ­Technikaóra (papírkalap ké-* szításé), A szövés elertíei', (a technika tantárgyhoz). 11 órakor. Videomozi, 18,30 órakor. Régi sikerfilmek. Sanghaji asszony. Készült 1974-ben, 17 órakor. A hagyományok értékei, fo­tókiállítás, megtekinthető 15— 19 óráig. á vÉ?6s ié hírét is gyarapítják Sport, testedzés az egyetemen Lapunkon kívül a Népsport­ban olvashatunk a legtöbb­ször városunkról. Mintha ez utóbbit nem értékelnénk kel­lőképpen. Pedig ugyancsak Gödöllő hírét jobbítja min­den sportsiker is. A városi klub, a GSC nemzeti bajnok­ságokban küzdő csapatai mel­lett ugyancsak Gödöllőn ala­pozza meg eredményeit az egyetemi sportolók közössége, GEAC. repel. Jó a védelmük, köny- nyen lehet, hogy a megyei másodosztály elsőségéért küz­dő GEAC I. tőlünk erősít. Zsúfolt pályák Egyre jobbén Testnevelő tanár hatására változtatott irányt, s lett ma­gyar—történelem szakos pe­dagógus helyett maga is test­nevelő Sári Géza, az Agrár- tudományi Egyetem tanszék- vezetője. Hivatalból a GEAC szakmai elnökhelyettese is. Tőle kértünk tájékoztatást az egyetem sportéletéről. Ami annyira összetett, hogy nem is tudom, hol kezdjem. A leg­többen bizonyára a futballra szavaznának. Lássuk!- Vannak magasabb szín­vonalú szakosztályok,-de a fo­ci a legnépszerűbb. Ma gödöl­lői viszonylatban a GEAC I. a legjobb, s már kezd kiala­kulni a városi közönsége. Há­rom füves pályával lehet is redményeket elérni. Az egye­tem hallgatóságából egyéb­ként akár három csapatot ösz- sze lehetne szedni. Az ősszel kialakított GEAC II. is — melynek magam vagyok az edzője — mind jobban sze­— A futballhoz tehát nagy­szerűek a körülmények. De más létesítményeknek sem látja híját az egyetem! — Nem is könnyű felsorol­ni! A bőségben csak az za­var, hogy mindezzel szintén nekem kell foglalkozni, per­sze munkatársaimmal együtt. A megyei atlétikai és sparta- kiád-versenyekre rendszere­sen a mi pályáinkat kérik. A legelső természetesen a sport- csarnok. Rajta kívül kilenc teniszpálya, egy adogatópálya, hét kézilabda-játéktér, a már említett füves pályák, atléti­kai és kosárlabdapályák, fe­dett és nyitott uszoda, torna­terem, lőterem, kondicionáló­terem szolgálja a diáksportot és a felsorolás nem teljes. — Sokan irigykednek a GEAC-ra, s magára az egye­temre is ... — Augusztus végén országos tanszékvezetői értekezleten hangoztatta az OT3H illetéke­se, hogy amíg az egyetemi, főiskolai egyesületek nem a hallgatók és dolgozók sport­jára rendezkednek be, addig egy helyben topognak. Nos, ezt szeretnénk elkerülni, ami­kor az ajánlásban szereplő irányt választottuk. Az álta­lános cs középiskolásokat sem rekesztjük ki, létesítményein­ket ők is használják, de néz­ze meg a különböző pályák órarendjét! Elég zsúfoltak. Szakosztályainkban is spor­tolnak nem itt tanuló, vagy dolgozó fiatalok. A gondot in­kább az okozza,- hogy a ki­mondottan városi egyesület, a GSC szűkölködik a pénzben. Igazi csemege — Ritkán olvashatunk la­punkban a többi szakosztály­ról. Pótoljuk adósságunkat! — A B-kategóriás atlétikai szakosztályunk olyan sporto­lókat nevelt, mint Grcsa, Ta­más, Csiszár, Kácsor. A je­lenlegi tehetségek közül a tá­volugró Gippert Bea, a gát­futó Bágyi Róbert, na és ter­mészetesen Kirchoffcr tanár úr gyaloglói, maratonistái emelkednek ki. C-kategóriás az öttusa. — Az NB I-es kardcsapat Gödöllő eléggé el nem ismert büszkesége, az utánpótlásne­velésben is fontos feladatokat vállal. (Megjegyezzük, a sport- csarnok első igazi csemegéje is a vívókhoz fűződik, a sztár­parádé Gaudini Kupa rende­zése. Beszélgetésünk után sze­reztem tudomást arról; hogy 1985 elején hasonló szintű kardviadal várható.) NB li­es női kosárlabdacsapatunk van, a férfiak a megyei baj­nokságban küzdenek. Ott sze­repel az öregfiúk gárda is. A lovasszakosztályt az állat­tenyésztési tanszék tartja fenn, de versenyzőik a GEAC sikereit gyarapítják. A me­zőgazdasági karon lovasokta­tás is van. — Immár az egyetem szí­neiben küzd az NB Il-es fér­fi röplabdacsapat. Tagjainak hatvan százaléka úgyis egye­temista volt. Megyei elsőósz- tályú férfi és másodosztályú női kézilabda-együttesünk is van. Három t betűs követke­zik: a tájfutók, a természet- járók és a tömegsportosok. — Ennyit dióhéjban a szak­osztályokról. A klubon kívüli fiatalok edzettségéért mit tesznek? — A korábbi két év helyett már háromig kötelező a test­nevelésórákon való részvétel. A minisztérium feltette a kérdést, van-e akadálya an­nak, hogy minden évfolyamon bevezessük ezt az oktatást? A válasz: csak a nevelői lét­szám emelésével lehetséges a változtatás. Amikor egy évvel meghosszabbították a tárgy életet, csupán egy új státust kaptunk. így most heten va­gyunk. Katonának vonult kol­légánkat, Sima Jánost helyet­tesíti Cseh Zsuzsa, a kosara­sok edzője. Szeretnénk meg­tartani. Legalább a nyolca­dik betölthető állásért küz­dünk. Szemben a társakkal A sok lehetőség valósággal ingerli a diákokat a sporto­lásra. Hiszen éppen kilépnek a kollégium ajtaján, s máris szembetalálkoznak a pályák­kal, vagy a GEAC-melegítős társaikkal. Balázs Gusztáv ISSN 0133-1951 fciildtrtlöl Hírlap- Az ikladiak jószerivel min- ■ dent maguknak köszönhet- ; nek. Az óvoda építésében 1980- ban, az iskola régi épü- , létének padlózatcseréjében 1981- ben, az új szárny építé­sében 1981—82-ben végeztek hatalmas társadalmi munkát; tavaly lambériáztak, s alapoz­ták a tornacsarnokot. A tár­sadalmi munka elszámolásá­nál mindig összegezni szokás. A megjelent emberek együtt mennyi értéket hoztak létre. Érdekes volna kiszámítani, ezek az önzetlen emberek mennyi fizetségről mondtak le a közösség javára! Ha ezt megtesszük, arra is gondol­junk, hogy e munka helyett egyéni céljainknak megfele­lőbben is tölthették volna el hét végi napjaikat, s nemcsak pihenéssel, hanem a manap­ság ismét olyannyira keresett és megfizetett napszámost munkával. Anyag a helyszínen És még most sem pihen­hetnek! Lehet, hogy sokan elfáradtak közülük, esetleg azért, mert látták, az idén megjelent 158 társadalmi munkás ugyanazt a 40—50 embert jelenti, vagy mert ta­pasztalják, másutt kevesebb ilyen áldozattal is többre men­nek. Az iskola kilincsel, a Pest megyei Testnevelési és Sport- hivatalhoz fordultak többek között segítségért;- illetve az úttörőszövetséghez. Pályáza­ton is részt vesznek azért, hogy a befejezéshez pénzt kapjanak. A remény nem változtat azon a tényen, hogy néhány hét múlva véglegesen itt a tél, s akkor a külső falazási munkálatokat nem lehet to­vább folytatni. A legfontosabb most a falak hátralévő részé­nek felhúzása, a tetőfedés. Az előbbihez az anyagok a hely­színen vannak, csak jelentke­zők kellenek a hét végi na­pokra, mostanra is. A tornaterem gondját leszá­mítva a 242 tan'ulós iskola iga­zán nem panaszkodhat. Az új szárny arra példa, hogy lehet családias épületeket tervezni és kivitelezni a tanodák szá­mára is. Az építéshez méltó a berendezés és a használat. Tisztaság fogad mindenütt, míg Stiindl Gáborné igazgató kísér. Minden teremben üveg­táblák vannak. Nem így vet­ték azokat, ahogy most ki­néznek. Csupán a síküveg ke-

Next

/
Thumbnails
Contents