Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. NOVEMBER 3., SZOMBAT »Színházt t.pvét Pukkad-e még a polgár? ' 1896. december 10-én I egy párizsi kis színház, (a Theatre de l’Oeuvre, 1 bemutatót tartott: Alf- ^ 'íred Jarry huszonhárom «w—Jéves diák Ubü király című darabját játszották. Az esemény színháztörténeti jelentőségű. Akkora botrányt kavart ugyanis, amilyenre 1830, Victor Hugo Hernani című drámájának bemutatója óta nem volt példa Párizsban, de máshol sem. A Pesti Napló jelen volt tudósítójának beszámolója szerint: „A nézőtér közönsége valóságos forradalmi tömeggé változott. Doboltak, üvöltöttek, verekedtek”. És mindezt már a darab legelső szava után megkezdték. E szó ugyanis a „merdre” volt (melyet a daráb magyar fordításában szellemesen ültet át — a franciában is egy betűvel megtoldott alakhoz igazodva — „szahar”-nak Jékely Zoltán). Amint ez a szó elhangzott a színpadról, a címszereplő Ubü papa szájából, kitört a vihar. Negyedórás kiabálás, fütyülés, dobogás, pfujozás után lehetett csak folytatni az előadást, de azután is szinte percenként szakadt félbe a produkció. Az olyan jeleneteknél, mint amikor Übü egy nem éppen használatba sose vett vécékefét forgatott királyi jogarként, vagy amikor mértéktelen zabálása anyagcseréjének jól hallható kísérő hangjelenségeit produkálta, a közönség, mely túlnyomó többségében jój$ltö? zött, jó modorú párizsi polgárokból állt, hörgött a felháborodástól,, és úgy érezte, a szerző, a színház, a színészek szinte arculcsapják, fenékbe rugdalják, leköpik, kiröhögik, provokálják. ; Nem sokat tévedtek. Az extravagáns fenegyerekként ismert Jarry (aki mindössze 34 évet élt), valóban provokálni, gúnyolni akarta a begyepesedett francia polgárt — egy ál-, talán: a kispolgárt, a maga mérhetetlen ostobaságában, önhittségépen, műveletlenségében, s az e mögött meghúzódó hatalomvágyában, pénzsóvárságában, kegyetlenségében, törtetésében. Jacques Copeau, a fhodern francia színház egyik legjelentősebb alakja, tizenhét éves fejjel szintén jelen volt a botrányos bemutatón. Majd’ ötven évvel . később, visszaemlékezve az eseményre, azt írta: „Véleményem szerint a Théatre de l’Oeuvre leginkább azzal tarthat igényt a színművészet barátainak hálájára, hogy állathangok, füttyók, tiltakozások és kacaj kakofóniája közepette bemutatta az Übü királyt. A diák Jarry, hogy kigúnyolja egyik tanárát, öntudatlanul mesterművei alkotott; Shakespeare és a bábszínház modorát követő ecsetkezeléssel festette meg ezt a sötét és túlegyszerűsített karikatúrát. A művet epikus szatíraként értelmezték az emberiség botcsinálta vezetőjének felcsapó mohó és kegyetlen polgár ellen. Am bármily értelmet tulajdonítunk is a darabnak, az Übü király százszázalékos színház, az, amit ma tiszta színháznak neveznénk; szintetikus és alkotó színház, a valóság, egy szimbólumokra alapozott valóság határán”. A célbavett tanár egyébként Jarry fizikatanára volt; Hébert úr a ren- nes-i gimnáziumban tanította a különben mintatanuló Jarryí, aki már 1888-ban bábjátékot írt Übü-Hébert- rűl, s ezt diáktársaival elő is adta. Miről is szól ez a botránykővé lett darab? Cselekménye röviden: a dicsérő tetteket végrehajtott Übü papa nejének, a csúf és gonosz Übü mamának a biztatására is, Poszo- mány kapitány segítségével ír göli Vencel lengyel királyt és családját, s maga lesz a király. Csak Bugris- láv királyfi maiad életben, s rá vár a feladat, hogy bosszút álljon. Ubü uralkodása vérfürdőt jelent: mindenkit megölet, mindenkinek elszedi a vagyonát. Poszomány, aki Ubü ígéretei ellenére nem kapja meg a nagyhercegi címet és birtokot, az orosz cárhoz áll, A cári csapatok tönkreverik ÜbÜt és seregét, s a letett Übü, Übü mama és néhány társa hajón kénytelen menekülni. Csakhogy e szimpla történet mögött a vad diáktréfák szelleme, s a Rabelais művei óta nem tapasztalt szabad szájú írói nyelv húzódik meg. És valamiféle szorongató rémség is; a nekivadult, vértől, pénztől, hatalomtól megrészegült kispolgár tobzódása, mely mögé ma már két háború és egy fasizmus rémségeit is odaíátja a mai néző. És alighanem ez a vonala a legfontosabb ennek a minden groteszk és abszurd darab őséül szolgáló műnek. Az a fenyegetés és fenyegetettség, melyre Jarry talán még nem — vagy csak mint nem a legfontosabb darabformáló elemre — gondolt. A modern előadások viszont többnyire épp azt húzták alá, hogy Übü papa világa, s maga az „übüség” szoros rokonságban áll a fasizmussal, az elnyomással, az emberi méltóság és jogok eltiprásá- val, a megfélemlítéssel, a terrorral. A darab első hivatásos magyar színházbeli előadásán például, 1977. márciusában, a pécsi színházban Paál István rendezése egyenesen a csatornalétből felbukkanó patkány- embereknek mutatta be Übüéket, s amikor Ubü kezébe került a hatalom, pribékjeivel a nézőtérről emelték ki és hurcolták el áldozataikat (az előre ott helyet foglalt színészeket) —, tehát azt érezhettük: a rémuralom bármikor elérhet bárkit, az übüség olyan, mint a pestis, nem tekint semmit és senkit. A mostani, budapesti bemutató a Katona József Színházban, kevésbé soKkolja a közönség félelemérzetét, mert inkább szertelen, szabad szájú, fekíelen és semmit sem tisztelő, diáktréfának fogja fel a darabot, semmint a fasizálódó kispolgár természetrajzának. Zsámbéki Gábor rendezése éppen ezért a darabban rejlő groteszk komédiázás, az abszurdumig vitt hülyéskedés, blődli- zés és meghökkentő, a magyar színpadokon még megszokottá nem vált ötletek, s egyfajta mai polgárpuk- kasztás felé viszi el a darabot. Az alagsori kazánházak csőrendszerét, és a csatornacsöveket, kanálisokat együtt idéző, hallatlanul koszos, alpári, undorító benyomást keltő dísz* leiben mozgó, rongyokba öltözött csólakók, szinte a nézőtérre lebűzlő szemét és hulladék között rohan- gásznak, fetrepgengk, s maguk is oly büdösség-biirokkal vannak körülvéve, hogy a szaguk szinte lát* szik. E z a koszlott, nyomorult, szeméttelepi, alpári lét azonban, bármily mulatságos játékötletekre ad is módot (mint ahogyan az egész előadás szinte tobzódik a remekebbnél re- mekebb ötletekben), mégis csak egy rétegét tárja fel az Übü királynak. Igaz, meghökkenünk, amikor Ubü „hadserege” parancsszóra szükségét végzi, s a fenekek valóban csupasz valóságukban fordulnak felénk, és kissé talán a gyomrunk is kavarog, mikor Übü mama a lábujjai közé fogott virslit falatozza —, de ezek a szándékos ízlésprovokációk sajnos, elébe lépnek a darab kikerülhetetlen fenyegetéseinek, az übüség vi- szolyogtató és félelmetes lényege ábrázolásának. így aztán azt mondhatjuk: Jarry és az Ubü király a párizsi bemutató után, nyolcvannyolc évvel is pukkasztja a polgárt —, de a polgár, amíg • pukkad, sem magára nemigen ismer ebben az előadásban, sem el nem borzad önmaga legvisszataszítóbb és legfélelmetesebb alakváltozatától. TAKÁCS ISTVÁN Megnyílt Beck Judit kiállítása A közösség elkötelezett művésze A kortárs magyar képzőművészet egy elkötelezett .alkotójának nyílt kiállítása tegnap délután a megyei pártbizottság székházában. Beck Judit kamaratáxlatának megnyitóján ott volt Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. a rendező szervek képviseletében megjelent Szabó József, az MSZMP Pest megyei Bizottság pártalapszer- vezetének titkára, Laki Ida festőművész, a szabad foglalkozású képző- és iparművészek pártalapszerve- zetének képviseletében és Bihari József, a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. A bensőséges ünnepség nyitányaként Major Tamás színművész József Attila: Ars poetica című versét szavalta el, majd Nagy Sándorné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára mondott megnyitó beszédet. Beck Juditnak a megyéhez való Nagy Sándorné megnyitja a kiállítást. A képen balról Jobbra: dr. Kocsis Péter, a megyei pártbizottság osztályvezetö-helv"*tese, Beck Judit, Major Tamás és Kállai Gyula. Erdőst Agnes felvétele kötődését nemcsak ez a kiállítás példázza, hanem az is, hogy életművét, valamint édesapja, Beck ö. Fülöp szobrászművész kulturális örökségét kotásainak. Pest megyének ajánlotta föl. Vácott. az MTESZ székházában már formálódik a Beck-gyűjtemény. amely méltó otthona lesz a két művész alKÖVESS LÁSZLÓ Képzeletbeli barangolás a jövő könyvtárában Agy legyen a szív mellett — Milyen könyvtárba járna szívesen Kamarás István olvasásszociológus? — A re/Iormvári bibliotékában szívesen lennék olvasó. Ahol a városi könyvtárat „művelődési szertárnak” és „tudástámak” tekintik. Régi épületében és szervezeti formájában ma még képtelen megfelelni az újfajta követelményeknek. Rengeteg a kérdés, új típusú dokumentumokat és információkat igényelnek: Jó lenne, ha a könyvtár kottát, távcsöveket, lemezeket és kémcsöveket kölcsönözne. Jó lenne, ha olvasni lehetne a vitatott és cáfolt szerzők müveit, jó lenne, ha scRleal alaposabb helytörténeti dokumentumokat kínálna, ha oktatási csomagokat és más egyebeket kölcsönözne. — Ki itt a könyvtáros? — Hajdani egyetemi évfolyamtársam. Örül. hogy úgy lehet könyvtáros Reformváron, hogy egyben tanár, animátor Is lehet anélkül, hogy felaprózná magát. Boldog, hogy itt majd valóban méltó helyére kerül a könyvtár: agy leket a szív mellett, a város dolgozószobája, irodalmi szalonja, igazi városi könyvtár. A reformvári felettes hatóságok immár nem a beiratkozott olvasók vagy a rendezvényeken megjelenők számának alapján ítélik meg munkáiukat, hanem azt ellenőrzik, tudnak-e válaszolni a kérdésekre ... Természetesnek tartiák, hogy az iskolával egy vérkeringésben élő intézmény iker*estvérévei együtt a felnőtinevelés központja lesz, hogy majd a város szabadegyetemének feladatát is .ellátja. ,, . iCZUttSAilCJJ.'l.oiA.' 1 Reformvár megteremtői bizonyara meghökkentik a hagyományos könyvtárképekkel megáldottakat. Képzeletbeli kérdéseinkre a választ Kamarás István szociológus és Varga Csaba író közös művéből kölcsönöztük. A Reformvár című kötet olvasói közül a jövőbe látók a felvázolt könyvtár-ideálra bizonyára azt mondják: miért ne? A szerzők pádig Vallják: az utópisztikusnak tűnő elképzelés akár egy emberöltő alatt megvalósítható. A minap Vácott, a középvárosok információellátása címet viselő országos konferencián is e nézetek ütköztek, amikor az olva- sásszociológus elmondotta: vajon mit kel!(ene) tudnia egy városi tudástárnak, és az ott dolgozóknak? — A felvázolt jellemzők pamflet- nek szórakoztatóak. valóságnak komorak, álomnak igen szépek. Kamarás István miért tartja fontosnak a „szemléletrobbantást”? — Folyóiratok, napilapok hasábjain egyre többször szerepel az információáradat, információrobbanás kifejezés. A mai ember csak akkor érzi otthon magát a világban ha megvannak az eszközei a valósághű tájékozódásra. Ügy érzem, egyáltalán nem utópia arról szólani, hogy a bibliotékák szerepe lenne ezt a feladatot vállalni. Ehhez természetesen el kell rugaszkodni a mostani könyvtár- és könyvtárosképtől. — Ezek szerint a könyvtárügy, a hazai bibliotékák állapota meglehetősen a kívánalmak mögött ballag? — Néhány kivételtől eltekintve, sajnos, akad elég tennivaló. Kettéválasztanám a technika és a tartalom kérdését. Késik a könyvtárak tájékoztató munkáját segítő, modem felszerelés. Ma a legtöbb helyen az a legfőbb gond. milyen, mekkora katalógusszekrényt vásároljanak. Erre is szükség van. De a könyvtárosokat leginkább a modem berendezések — például személyi számítógép, videomagnó és így tovább — segítenék. Elképzeléseinkben — a jövőbe tekintve — maximalistáknak kell lennünk, hiszen csakis így lehet szó a tartalmi továbblépésről. Tudástárrá úgy válhatnának ezek az intézmények, ha naprakész, friss információkat tudnának közvetíteni. — Ily módon elébe megyünk az Igényeknek, avagy máris elmaradtunk a mai kívánságoktól? — Paradox módon ez is, az is jellemző. Ugyanis általában sokkai kevesebbet tudnak nyújtani a könyvtárak, mint amilyen kívánságokkal hozzájuk fordulnának. De mivel a legtöboen csupán könyv kölcsönző alkalmatosságnak tekintik az intézményeket, a tájékoztató, információnyújtó jelleg hangsúlyozásával élébe is megyünk elképzeléseiknek. Ügy érzem, sokkal tágabban kellene értelmeznünk a könyvtár funkcióját, mint ahogyan ezt most tesszük. Az elmélyült kutatómunkától a spontán módon keletkező kiscsoportok szellemi műhelyéig mindent el tudok képzelni ezeken a helyeken. — Mégis, mit kell tudnia a könyvtárosnak? Meg lehet-e tőle követelni, hogy modern polihisztor legyen? — A legnehezebb helyzetben az egyszemélyes könyvtárban működő szakember van. A városi bibliotékákban a csoport össztudása meríthetné ki a polihisztor fogalmát. Ügy vélem, mindig az adott hely dönti el, mely területekre irányítsuk a figyelmet Számomra a legfontosabb, hogy a könyvtáros presztízst szerezzen tudásával a szakmának. Fellépésével, kapcsolatteremtő képességével fontos közéleti ember legyen, akinek beleszólása van környezete életébe. — Milyen szerepet szánna a bibliotékáknak? — A kábeltelevíziózás, a helyi lapok szerepének növelése, a videomagnózás korában a könyvárnak a tömegkommunikáció háttérszerepét kellene felvállalnia. Jó lenne, ha egyre többen igényelnék azt. amit jómagam is: a tudástárak legyenek az emberek találkozóhelyei, ahol mindenki megkaphatja a számára oly fontos tájékoztatást, véleményt cserélhet a másikkal; egy szóval a város dolgozószobájában érezhessük, hogy: itt mindent megtudhatunk a helyi történésekről és a nagyvilág dolgairól. — Nem állítja túlságosan magasra a mércét? — De igen. Ügy érzem, éppen ez a dolgunk. ERD0SI KATALIN l«ElTv-FIGYELŐ' Bugrisláv királyfi (Szacsvay László) és Rozamunda királyné (Olsavszky Éva), a Katana József Színház előadásának szereplői 14... 4... leg... Van, aki nagyon szereti a cirkuszt, és van, aki ki nem állhatja. Az előbbiek általában arra hivatkoznak, hogy ember, . illetőleg állat elleni vétek mindenféle olyan idomítás, ami természetellenesen nagy erőkifejtésre, a testek szokatlan megerőltetésére készteti a porondok szereplőit. Az utóbbiak viszont éppen azt becsülik az artistákban meg az állatidomárok Jószágaiban, hogy olyasmit képesek végrehajtani, amire egy átlagos járókelő meg egy szokványosán tartott két- vagy négylábú nem tud vállalkozni. Akik ki nem állhatják a manézsok kunsztjait, azok az élőlények méltóságát féltik, akik meg rajonganak értük, a meglévő készségek és képességek nagymértékű feljokozhatóságát csodálják. Nos, mindezt azért lehetett és kellett előrebocsátani, mert a televízió Leg ... leg ... leg ... című — egyébként igencsak szellemtelen elnevezésű — műsora kapcsán is kezdenek hasonlóképpen összecsapni az ellentétes töltetű nézetek. Az egyik tábort bosszantja, hogy olyan csacskaságokra szegezik rá a kamerákat, mint mondjuk egy kártyavár építése, a másik trupp meg igenis megtapsolja, ha a kis lapocskákból összeeszkóbált torony a mennyezetig ér. Mi az igazság ez ügyben? Az az igazság, hogy nincs igazság. Tudomásul illik venni, hogy ez a Rózsa György által vezérelt eleven Guin- ness-lexikon egy afféle rétegműsor, amelyet lehet, de egyáltalán nem kötelező nézni. (A kettes csatornán most is ott futott tova választékként egy osztrák film.) Aki viszont felnövekedve is megmaradt rácsodálkozó gyermeknek, az egészen jól el tud szórakozni azokon a mások által lepocskondiázott erő- vagy észjátékokon. Most legutóbb például több olyan produkció is belefért abba a bizonyos egy órába, ami miatt érdemes volt kitartani az egyes program mellett. Mindenekelőtt a ve- rőcemarosi vízisízők energiatakarékos vontatási módszere tetszhetett mindazoknak, akik szeretik a jóks- délyt, a látványosan előadott szellemes viccet. AKÄCZ LÁSZLÓ
