Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-29 / 280. szám

Tisztelgés és számvetés ] Wtw i A felszabadító harcok a mai Magyarország területén 1944. szeptember 23-tól 1945. április 4-ig tartottak. A Kár- pát-imedencében lezajló küz­delem kis része volt annak a nagyarányú hadműveletnek, amely több hadszíntéren folyt a német fasizmus teljes meg­semmisítésére, elsősorban a szovjet hadsereg, valamint a szövetséges csapatok részvéte­lével. A gödöllői körzet települé­sein lezajlott harcok az egész­ből parányi részt képviselnek, a második világháború néhány éves történetéből alig több, mint egy hónapot tesznek ki. Mégis azt diktálja a köteles­ség, hogy negyven esztendő távlatából visszanézzünk és tisztelegjünk azok előtt, akik hazánknak ezt a kis darabját felszabadították, akik közül sokan örökre itt maradtak. A volt aszódi és gödöllői já­rás területén a II. ukrán front csapatai harcoltak Malinovsz- kíj marsall vezetésével. Terü­letünk fontos volt mindkét szemben álló félnek. A német hadvezetés Budapest védelmé­nek fő állásait építette ki ezen a vidéken, a szovjet csapatok a magyar főváros felszabadítá­sa szempontjából tartották fontosnak elfoglalni ezeket a területeket. A mai gödöllői körzet tele­pülései több szakaszban sza­badultak fel. Elsőként Zsám- bok, Túra, Vácszentlászló, Gal- gahéviz, Hévizgyörk, Dány, Valkó területéről űzték ki az ellenséges csapatokat novem­ber 16—19-e között. Ezt köve­tően vált szükségessé a front és a főparancsnokság részéről, hogy újból értékeljék a német és saját csapataik erőviszo­nyait, a fővárosért indítandó hadművelet stratégiáját. Szükség volt az addig folya­matosan harcoló szovjet csa­patok pihentetésére, friss erőkkel, eszközökkel való megerősítésére. A december 5-én indított újabb támadás során szabadult fel Verseg, Kartal, Domony, Aszód, Iklad, Galgamácsa, Váckisújfalu, Vácegres, Bag, Erdőkertes, Veresegyház, Szada, Gödöllő, Isaszeg, december 12-ig bezá­rólag. A körzetnek a főváros­hoz egészen közel eső közsé­gei a Budapest felszabadítá­sáért kezdett harcok során nyerték el szabadságukat 1944. december 26—29-e között. Ke­repes, Mogyoród, Pécel, Nagy- tarcsa, Kistarcsa. Csömör volt az utolsó, körzetünkhöz tarto­zó felszabadult település. A körzet egyes településein eltérő volt a harcok mérete, ' intenzitása, hisz az itt zajló küzdelem egy világméretű bir­kózás apró mozzanata volt csak. De a front átvonulása mindenütt nagy anyagi káro­kat okozott, több száz szovjet román katona életét követelte, polgári lakosok lettek áldoza tai a csatának. A német fasisz­ta hadsereg itt harcoló egysé­gei, és az akkor még velük szövetséges magyar csapatok is jelentős veszteségeket szen­vedtek. A felszabadult községekben egyre gyorsuló ütemben kez­dődött meg az élet. Élelmet adni, a romokat eltakarítani, a sebesülteket ellátni, a halot­takat eltemetni, a közrendet megteremteni... ezek voltak az első feladatok, amelyeket a falvak lakói — a szovjet katonák hathatós segítségével — elvégeztek. A helyreállítás az élet megindításának élére a kommunisták, a szociálde­mokraták, a dolgozó emberek, a haladó gondolkodású értel­miségiek álltak. Gödöllő felszabadulását kö vetően a településen kialakí­tott hadifogolytáborban 1945 január elején megkezdődött a demokratikus magyar hadse reg 3. magyar vasútépítő dán dórjának és más hadosztályai­nak szervezése, melynek ered­ményeként két zászlóalj feb ruár közepén már munkába állt. A gödöllői és jászberényi táborokból mintegy nyolcezren jelentkeztek a felállított had osztályokba. A felszabadult területen, a Galga, a Rákos, a Szilas men­tán történelmi léptékkel mér­ve is óriási változások követ­keztek. Az iparosítás, a szocia lista nagyüzemi mezőgazdaság kialakítása, az agrárfelsőokta- tás, majd a kutatás-fejlesz­tés intézményrendszerének megteremtése, a közlekedés, az ellátás, a közművek fej­lesztése megváltoztatta ennek a környéknek az arculatát is. Míg a volt aszódi és gödöllői járásban 1949-ben a népszám­láláskor körülbelül 90 ezer ember élt, napjainkra már több mint 140 ezren laknak, boldogulnak területünkön. Az a táj, amely egykor az uralkodó osztály kiváltságosainak pihe­nő és lakhelye volt, ma ennek a 140 ezer embernek nyújtja természeti szépségeivel, gazda­sági, társadalmi, kulturális adottságaival a megélhetés, a jó életkörülmények lehetősé­geit. A körzetben megkezdődött felszabadulási ünnepsé­gek, a különféle rendezvények és a ma tartandó ünnepi párt- bizottsági és tanácsülés célja, hogy megemlékezzünk a 40 éve történtekről, tisztelegjünk a hősök előtt és megmutassuk, a magyar nép, körzetünk szor­galmas lakói hogyan éltek a szabadság adta lehetőséggel, milyen eredményeket hozott a békés építőmunka. Herczenik Gyula a városi pártbizottság első titkára A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 280. SZÄM 1984. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Hírünk egykor és most A várossá válás hosszú útján Gödöllő felszabadulás utáni négy évtizedének csaknem a fele telt el városi rangban. Ezenközben lélekszáma jócs­kán gyarapodott, a mai har­mincezres szám önmagában is városi méreteket jelez. Városi méreteket és városi igényeket. Ebben a tekintetben aligha­nem nincs ellentét tősgyöke­resek és beköltözöttek között. Valamennyien városi szintű közlekedést, kereskedelmi, szolgáltatási, egészségügyi, kul­turális ellátást várnak, s nem kevésbé ugyanilyen bölcsődei, óvodai, iskolai hálózatot, la­kást. Milyen szép volt a Város­major utca meg a Kossuth Lajos út. A minap hangoztat­ta ezt két régi gödöllői. Olyan patrióta, aki kezdettől fogva a városi státusért fáradozott, s most hajlottabb korában sem szűnik meg tenni lakó­helyéért. Idestova két évtizede városáért, amit oly jólesik ne­ki kiejteni. Az említett két utca, s még jó néhány azonban megváltozott. Régi épületek tűntek el, hangulatos részek adtak helyet az újnak, lakó­épületeknek, közintézmény­nek, üzletnek. Aki emlékszik a régire, aki azokban a hangulatos utcák­ban, tereken töltötte életének jelentékeny részét, arra gon­dolva, milyen ára volt remé­nye beteljesülésének, a város­sá válásnak. Ára van ennek, még ha eszményi állapotokat feltételezünk is, amikor te­hát esak az okvetlenül szüksé­geset pusztítjuk el, helyet ad­va az újnak, a modernnek. Eszményi állapotok azon­ban nincsenek. Gödöllőn is le­romboltak olyasmit, ami ma­radhatott volna. Alakíthatták volna a városiasodó település arculatát jobban, szebben is. Ezt felemlegetni csak annyi­ban érdemes, amennyiben ta­nulságul szolgál a mai és a holnapi építkezésekhez, a vá­ros további formálásához. Az okos a más és önmaga hibái­ból is tanul. A fejlesztés, a városiasodás folytatódik. Épül az új pártbi­zottsági és tariácsépület, a ki­r ^^™***~ ' Részlet a Dózsa György útból. segítő iskola, s a napokban kö­zölhettünk képet arról, hogy a Karikás Frigyes iskola tan­uszodájánál is megmozdult valami. Ezeket a pihenőházakat helybeliek építik. Városi igé­nyeik egyik fontos eleme ez. Valaha üdülőközpontként is számon tartották Gödöllőt, amit a régiek mindig szívesen emlegetnek fel, hozzátéve a hírességek nevét, akik a leve­gő tisztasága, a táj szép-ege miatt jöttek ide, pihenni, nya­ralni. Ám nem ezért volt országos híre Gödöllőnek. Mindenek­előtt a kastélyának köszönhet te, no meg a királyi váróter­mének. Azokban az időkben minden a kastély körül for­gott, mondogatják a régiek. Kastélya, királyi váróterme volt. így fogalmaztunk az imént, tudva, hogy az nem a gödöllőieké volt. Most már az. Sajnos egyik sincs olyan álla­potban, amivel dicsekedni le­hetne. De már megkezdték a tervezést, aminek eredménye­ként minden bizonnyal éppen olyan szépek lesznek ezek az épületek, mint voltak. Gödöl­lő hírének emelői, akárcsak az elmúlt negyven esztendőben kialakult oktatási, kutatási, tudományos központok, válla­latok, üzemek, szövetkezetek, amelyek a várossá válást elő­Forrd volt az a nyár Ekével törték szét a talpfákat Az 1944. évi nyár mintha forróbb lett volng, mint az előzőek. Márciusban meg­szállták az országot a né­metek, Horthy Miklós kor­mányzó is rövidebbre vette gödöllői tartózkodásának ide­jét. A szokásos kettő helyett egy hónapig tartózkodott a kastélyban. Kszdőcatt a terror kezdődött a földi pusztítás, feldúlták a vasútvonalakat, felgyújtották a MÁV-állomást, a királyi várótermet, a pálya- mesteri lakást, a raktárakat. Nem kímélték a Veresegyház­ra vivő vasutat sem. Három hatalmas mozdonnyal vonta­tott ekével kettétörték a talp­fákat, a sínszálakat szétrob­bantották, a vezetéktartó osz­lopokat megsemmisítették. November 3-án kezdődött a terror. Dregonya Józsefet, Kobzi Jánost, Valentini Jánost és Székelyhídi Lajost elhur­colták. Valamennyiüket a csendőrőrsre vitték, onnan Vác—Komárom—Sopronkőhi­da volt az irány. Székelyhídi Lajost sikerült Garaczi Imre * , református pap közbenjárása- ujrOKOZdsS ra elengedtetni. A többiekért késve érkezett a mentőakció. Igen sok német volt Gödöl­lőn, ami fokozta a lakosság rossz hangulatát, idegesítette az embereket. Az üzletek előtt ácsorgók, a jegyrendszer, a közelgő front, a rohangáló ka­tonai járművek és a német katonák jelenléte mind-mind hozzájárult az elégedetlenség­hez. Az 1919-esek nem pihentek, itt-ott találkoztak. A főhadi- , , , , szállásuk Czeczulics János KlUfilÜS megtagadva asztalos kisiparos Munkás ut­cai műhelye volt. Itt talál­kozott Kobzi János, Dregonya József. Hajduczi János, Valen­tini János és még néhányan. A front közeledett, szaporod­tak a berepülések. Szeptem­ber 19-én bomba esett egy Szőlő utcai pincébe, megölte Erimmel József gödöllői la­kost Bomba rombolta le a Kerektető utca 2-es számú emeletes házat, Gutter József és családja tulajdonát. Meg­Akcióba léptek a nyilasok, állandó igazoltatásokkal zak­latták az embereket. A front irányából visszavonuló kato­nákat összefogdosták és a kastélyba hurcolták. Decem­ber 8-án elrendelték Gödöl­lő kiürítését, amit a lakosság nem hajtott végre. A HÉV továbbra is közleke­dett, az ide-oda utazó vasuta­sok hozták magukkal Pestről a Magyar Futár című nyilas lapot, amelyben az állt, hogy az oroszok felrobbantották Gödöllőn a vasúti hidat (fe­lüljárót). A híd valójában akkor már fel volt robbant­va, de azt a németek cse- lekedték. Aszód és Isaszeg irányából mind jobban közeledett a front, az ágyúk tüze esténként már látszott, mennydörgésük a nyári viharra emlékezte­tett. Nap , mint nap újabb és újabb falragaszok voltak ol­vashatók. Parancsok és ren­deletek utasították a lakossá­got, dolgozott a hitleri propa­ganda. Voltak, akik Pestre mentek, mondván, ott más lesz az élet, mint vidéken. , __, De cember 8-án a tüzérségi ütegek elvonultak Gödöllőről. .Az emberek elbújtak, alig lehetett valakit látni, csupán a pakoló németeket és a nyi­lasokat. December 11-én a Juharos-tetőn és Antal-he- gyen egészen fel a blahai dombig megjelentek a felsza­badító előőrsök. A szovjet csapatok több irányból jöttek, gyalogosok, lovasok híradósok követtek egymást. Az első napon, 11-én a felszabadító csapatok el­jutottak a község középpont­jáig, a mai Dózsa György útig. Aránylag nem volt nagy ellenállás, itt-ott néhány lövés hangzott. , A lövészektől tartó szovjet katonák óvato­san nyomulak előre. Másnapra szabad volt a község, az em­berek előjöttek rejtekhelyük­ről. Czeczulics Jánosék lakásá­ra egy szovjet tiszt érkezett, akivel a községházára men­tek, ezzel kezdődött az életet újrateremtő munka, a lakos­ság ellátásának megszervezé­se, a romok eltakarítása, a vasútépítésben való segédke- zés a szovjet katonáknak, működésbe lépett az elöljáró­ság. Jelentős minden nap Kommunisták és szociál­demokraták, régi mozgalmi emberek, a jövő pártmunkásai önzetlenül munkához láttak. Megalakult a polgári őrség, melyre nagy szükség volt, mert az elnyomatás napjai­ban nagyon meglazult a fe­gyelem. Népgyűlést szerveztek a mo­ziban, ahol gyertyafénynél beszélt idősebb Czeczulics Já­nos az egybegyűltekhez. Cél­ja a lakosság megnyugtatása volt. Ezen az eseményen ott volt a község szovjet poli­tikai és városparancsnoka. A gyűlés elérte célját. Szovjet katonák üzembe ál­lították az első pékműhelyt, és adták a kenyeret a kiéhezett lakosságnak. Minden nap és óra nagy jelentőségű volt. Életet jelentő. u Csiba József segítették, illetve a folyamat részeként születtek. Város. Ma már természete­sen fogalmaznak így helybe­liek és idegenek. Amikor most, az emlékezés pillanatában egy rövid visszatekintés erejéig megállunk, nemcsak hátra, hanem előre is nézünk. Lát­juk a további hosszú utat, s bízunk benne, azt is végigjár­juk, okosabban, körültekin­tőbben. Kör Pál Emlékezzünk! Bank László nemrég meg­jelent füzete a Harcok, hősök, hamvak címet viseli, s arról szól, milyen a háború. A szer­ző végigjárta a gödöllői von­záskörzetet, az egykori harcok színhelyét, megszólaltatta a túlélőket, számba vette a ha­lottakat. A katonákat, a civile­ket, a hősöket, az áldozato­kat. A nagy történelmi tab­lókon a csaták nem mutat­koznak meg teljes valójuk­ban, nem érzékelhetők a ször­nyűségek, a szenvedések, az embertelenségek. Bank László összegzésében láthatók, noha ilyesmire nem utal, csupán fölidézi az eseményeket, meg­szólaltatja a szemtanúkat Ilyeneket olvashatunk: A templom előtti téren két hé­ten át feküdt négy levente, akiket dezertálás címén agyonlőttek... Egy ideig lá­togatták a hozzátartozók a kö­zös sírt, a fejfát is ők csinál­tatták, de pár éve már nem jön senki... A leventék 19, 21, 16, 18 évesek voltak. Egy másik leírás: Az ágyúzás iszonyatos volt, azt kellően felidézni, elmondani nem le­het. .. azt a rengeteg halot­tat ketten, az öcsémmel több mint egy héten át hordtuk, te­mettük. Minden nagyobb göd­röt, bunkert felhasználtunk. A halottakat, hősöket és ál­dozatokat elhantolták. Leg­többjük csontja jeltelen he­lyen porlad a határban, templomkertekben, utak men­tén, mélyedésekben, laposok­ban. Olykor emberi csontot forgat ki az eke vasa. Jár- tunkban-keltünkben jussanak eszünkbe, emlékezzünk egy másodpercig, hogy alant olya­nok porladnak, kik ma is itt járhatnának vagy másutt, s örülhetnének a napsütés­nek. K. P. Bunkerban, pincében Kétfelé futott a család Egy régi kép, egy kisgyerek, ki tudja már, miért nevet. Egy másik arc, egy kisleány, ki tudja már, miért vidám. Sze­gény fiú, szegény leány, nem tudja még mi vár reá. Nem sejti még a kisfiú a kisleányt, nem ismeri, nem tudja még, hogy elveszi, s lesz két gyerek, egy kisfiú, egy kisleány, s két háború. Minden nagypapa és minden nagymama története ez Bródy János versében megfogalmaz­va. Én régi képek helyett ele­mi népiskolai értesítőköny- vecskéket találtam róluk. Az első háború nyomát egy be­jegyzés őrzi a karácsonyi év­közi értesítőben: Háború miatt csak december 1-én kezdődött a tanítás, így osztályozható nem volt. Sok évnek kellett eltelnie, sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy megértsem: a század kor­társai a front szón a második világháborút értik. Az első ke­gyetlen eseményei tőlünk messze történtek. A második aztán pótolta az elsőt is. — November 23-tól decem­ber 8-ig volt itt Bagón a front — emlékezik vissza nagyapám. — De már egy héttel előtte is, senki sem kételkedett abban, hogy ideér, senki sem marad­hatott nyugodt. A németek árokásásra hajtották a bagia- kat. Ám az árkokat végül is nem használták semmire, nem jelentettek akadályt a szovje­teknek, akik dózerrel betemet­ték, s hamar átkeltek rajtuk. — Amire tűzvonalba kerül­tünk, már senki sem maradt a házakban. A pincékben ke­restünk menedéket, vagy a kertekben ásott bunkerokban. Két méter széles, négy méter hosszú volt a miénk. Szép ge­rendákkal takartuk be, rá föl­det, s tőkéket raktunk. Nem sejtettük mi, hogy mi vár ránk, milyen a háború. — A bunker alatt hallottuk az első emlékezetes lövést Aszód irányában. Szinte süví­tett a fejünk fölött elszálló lö­vedék. Amikor mi is kaptunk egy kisebb bombát — repülő­gépről észrevették a bunkert — a vészkijáraton át testvé­rem házának pincéjébe szalad­tunk. Onnan tovább menekül-, tünk. Én Tóth Boris néni pin­céjébe, nagymamád és apád Boda Antal sógor menedéke alá. Közben állandóan lőttek, így futhatott kétfelé a család. — A szovjet támadást egy időre visszaszorították a né­metek, akkor kerestük rneg egymást. Később már az utcák között húzódott a frontvonal. A Hősök terén szemben álltak a csapatok. — Sok múlott azon, hogy ki hogyan bírja idegekkel. Az egyiknek sikerült az állandó harcok között disznót vágnia. Persze nem perzselhették meg, éppen csak megnyúzták, de legalább volt élelme a család­nak és az odahúzódó rokon­ságnak. Könczöl Ferenc, Tóth örzsi nénéd férje viszont nem bírta a várakozást. Elindult a falu másik vége felé. Nem hallgatott a német felszólítás­ra — lelőtték. Két hétig fe­küdt a teteme az utcán, s csak a front elvonulása után tudta meg a felesége, hogy özvegy maradt. December 8-án nagy német repülőtámadás érte a falut. Nagyapám még emlékszik az időzített bombák becsapódási helyére. Az egyik ház téglafa­lát tíz méterrel nyomta arrébb a légnyomás. Akna is becsapó­dott abba az épületbe, mely­nek pincéjébe bújtak. Nem robbant fel, legurult a pincé­be. Boda Elek kivitte, a front után elásta. Olyan bátor em­ber volt, hogy egy másik ház falából kiálló aknát is megfo­gott. Felrobbantott vasúti, ország­úti hidak itt is a németek után. Aszód nagy állomásán egyetlen sínpár sem maradt épségben. Felrobbantották azt a Galga-hidaí is, melyet nagy­apám épített. A pusztítások kárát nehéz megbecsülni. Nem a szovjeteknek okozott gondot. Ők a harmadik napon már te­lepítették az új telefonvonala­kat, egy hét elteltével egyvá­gányú hidakon megindult a vasúti közlekedés, lépésben, de mentek a vonatok. Balázs Gusztáv ISSN 0133—13» ICMttaai I t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents