Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-27 / 278. szám
4 1981. NOVEMBER 27., KEDD Jövőnkről van szó M eglehetős sietséggel zajlik megyeszerte az új okta- tási törvénytervezet vitája az iskolákban, hiszen a napokban továbbítaniuk kell a kiegészítéseket összegző jelentéseket. A kérdés: érdemes-e futtában véleményt alkotni, pusztán azért, hogy hozzászólást prezentálhassunk és megnyugtathassuk egymás lelkiismeretét — a törvény beiktatását demokratikus vita előzte meg. Nemcsak azért nyugtalanító ez a kapkodás, mert a törvényalkotás szellemével nem egyeztethető össze. Nagyobb baj, hogy a fontos meglátások, lényeges gondolatok megszületéséhez idő kell, és a megfontolásra nincs idő. Se idő, se mód. Több iskolában is azt hallottam, hogy mivel a törvénytervezetből csak egy-két páldány áll rendelkezésre, jobb híján az ősi módszerhez folyamodnak. Régen a kisbíró kidoboltatta a tudnivalókat, ma meg az iskolaigazgatók valakivel felolvastatják a törvénytervezetet, aztán ki mit megjegyzett, ahhoz szól hozzá. Jó lett volna az új elgondolásokat a szülői munkaközösségekkel is megvitatni, hiszen a tervezet többször is utal arra, milyen fontos az iskola és a család együttműködése. Érdekes elgondolkodni azon is, hogy még a közreadott egy-két példány után se kapkodnak a pedagógusok, nem jár kézről kézre. Kivétel akad, de nem ez a jellemző. Ne a pedagógusok, érdektelenek válasz irányában tapogatózzunk, mert vakvágányra jutunk. Nem érdektelenek és nem közönyösek. Mindazt, ami igazán új és jó, örömmel veszik, de — és ez nagyon is indokolt — elsősorban nem a távoli jövő, hanem a jelen megoldatlan, égető problémái izgatják őket, hiszen a mai viszonyok képezik a holnapok alapját, és ezt a tényt semmiféle törvényalkotó hangulat nem feledtetheti el a lelki- ismeretes pedagógussal. A kiskunlacházai általános iskolában épp a törvénytervezettel kapcsolatos észrevételekről beszélgettünk, amikor bejött az iskola egykori, ma már nyugdíjas igazgatója. — Azt kell, kérem, megírni, hogy 35—40 elsős nebulót nem volna szabad egy osztályba összezsúfolni, amikor tudjuk jól, hogy huszonötnél többre nem tud figyelni a tanító, képtelen mindegyiket tisztességesen írásra-olvasásra megtanítani, és a gyerek nyolc vagy több éven át szenvedi a következményeit. Ezen és az ehhez hasonló gondokon kell először vitatkozni, a jó törvényekhez a feltételeket megteremteni, és akkor vitatkozhatunk akár a jövőn, akár részletkérdéseken. Tény és való, hogy nemcsak ez a mostani törvény- tervezet, de a felszabadulás óta az oktatásra vonatkozó cikkelyek — a módosításokkal együtt — számos progresszív gondolatot rögzítettek, egyszóval jó törvényünk volt és korszerű készül, ám a gyakorlat aggasztóan lemaradt az elvek mögött. Az iskolában azt sulykolták belénk, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ami az oktatásügyet illeti, már jó ideje úgy tűnik, mintha a tétel hamis ellentétéről igyekeznénk meggyőzni egymást, hegeli bukfencek közepette. Ami a mai problémákat illeti, van egy olyan lehetséges válasz is, hogy nem mind anyagi természetűek, nemcsak tanteremhiány, pedagógushiány stb. van, és ezek megoldásában segíthet az új törvény. Ez igaz is, csakhogy gondjaink zöme, amelyeknek anyagi vonatkozása van, még jó ideig megoldatlan marad, az erőfeszítések ellenére. És ezeken nem nézhetünk túl, ki kell kötnünk a valóságnál, mert ha nem ezt tesszük, a ma elképzelt jövő csak szélfútta ábránd marad. Még tavasszal elhangzott a Parlamentben, hogy az oktatás nemzeti ügy. Jó, hogy kimondtuk, de hogy lehet valóságra váltani? A válasz egész prózai: mindenen spórolhatunk inkább, mint a jövőnkön. És a jövőnk az iskola. Ez ma már nem lehet puszta szólam. Ha ezt belátjuk és ehhez mérten nagyvonalúan cselekszünk, az új törvénytervezet valóban okot adhat optimizmusra. De csak akkor, ha... Minden egyéb félmegoldás rossz ábrándozás, a jövő elpackázása, amin nem segít a legnagyszerűbb törvény sem. pillanatnyilag várakozó állásponton vannak a mon- dottak miatt a pedagógusok, de azért is, mert a törvényt jogászok sajátos nyelvezetével fogalmazták, és a tanárok számára nem mindig világos, min mit kell érteni. Nagy Emőke Jön a cirkusz! A Győri Balett december 7-én mutatja be a Jön a cirkusz!, avagy a csodavárás története című balettet. Markó Iván a koreográfiát Vajda János zenéjére készítette. A felvételek a balettteremben és a színpadi próbán készültek. NDK kulturális napok Suhl megye táncai Az NDK kulturális napok alkalmából delegáció érkezett megyénkbe. A Suhl megyei tíz- fős néptáncegyüttes több településen lép föl a következő napokban. A csoporttal könyvtárosok is ellátogattak a testvérmegyéből. Az NDK-beü táncosok ma este Vecsésen. 28- án Pilisvörösváron, 29-én pedig Nagykőrösön mutatják be műsorukat. Budaörsön Kedves meghívás, jó műsor Wir laden recht herzlich Sie und Ihre lieben Angehörigen zu unserem Nationalitätenprogramm ein. (Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját német nemzetiségi műsorunkra.) — A kedves meghívást november 24-én, szombaton több százan elfogadták. Az új budaörsi művelődési házban 10 órára megtelt a nagyterem. S Jász Józsefnek, a Hazafias Népfront nagyközségi elnökének kétnyelvű köszöntője után a gyerekek foglalták el a színpadot. Óvodások, kis- és nagyobb iskolások adtak tanúbizonyságot német nyelvtudásukról. Bár a nagyközség lakói negyven évvel ezelőtt szinte csak ezen a nyelven — pontosabban svábul — beszéltek, az elhangzott énekekből, szavalatokból, mesékből kiderült, hogy a mai gyerekek többsége már nem a szülői házból hozta magával a szókincset, hanem aZ iskolában sajátította el. Az 1., majd a 4. számú óvoda nagycsoportosainak színes műsora mosolyt csalt a nézők arcára. Őket még nem kapta el lámpaláz, felszabadultan, tisztán énekeltek az automobilról, a kiskakasról. Grüss Gott! — köszöntötték egymást a kapuban a nagykendős nagyik, dédik, „Grüss Gott!” — köszöntötte egymást három nyolcadikos diáklány a színpadon. Így ért véget a délelőtti előadás. De nem a nemzetiségi nap. Este 7 órára svábbálra invitálták az embereket a plakátok, és a bál előtt először mutatkozott be a közönségnek a Szakáig Mátyás által vezetett budaörsi asszonykórus. El. E. A MAFILM fóti telepén Tárgyak álmodnak a félhomályban Megálmodjuk, megalkotjuk használati tárgyainkat. Létezésüknek az ember ad értelmet. Mégis — legyenek bár holt anyagból formálva — a kancsónak, a lámpának, a játékbabának története van. Sorsuk épp oly kifürkészhetetlen, mint önmagunké. Van, amelyik generációkat szolgál ki, s olyan, amelyik egészen rövid ideig funkcionál. Az egyik többet ér, mint a másik. Néha egy-egy filléres kacat jelentősége messze túlnő kincset érő társáénál. A becsesebb darabok, a nagy idők tanúi, a híres emberek kezétől érintettek a tárgyak panteonjába kerülnek: múzeumi vitrinek őrzik századokon át, s az emberek áhítattal, csodálattal vagy éppen borzongással szemlélik. A tárgyak többségének sorsa a csendes enyészet. Kiszolgálják gazdájukat, szemétre, pincék mélyére, padlások rejtett zugaiba kerülnek, s előbb vagy utóbb az örök anyagi reinkarnáció körforgásába jutnak: nagyapáink ólomkatonái matchbox-autók formájában kelnek életre, a kancsók, a palackok egy hatalmas üvegpalota ablakaiként verik vissza a nap sugarait, s az egykor gyilkos fegyverek talán békés darabjaiként újulnak meg. Mások egy kelléktár tömegsírjában várják, hogy ismét fölvirradjon a napjuk. Szemüvegek álmodnak a vaksi tudósról, aki orrára illeszti egyszer még. csillárok emlékeznek fényes szalonokra, s hiszik, egyszer még fölragyoghak. Értéktelen, pillanatnyi célokat szolgáló képek, festmények, szobrok ábrándoznak arról, hogy újból falakat díszíthetnek. Kocsmai poharak érzik a habzón futó sör simo- gatását. Ezrével sorakoznak a polcokon. Töröttek, kopottak és piszkosak, önmaguk karikatúrájaként hatnak így összezsúfolva, számokkal jelölt csoportokba osztva a MAFILM fóti telepén. Senkit sem érdeltel már múltjuk, hogy kit és milyen célt szolgáltak. De egyszer csak jön a legújabb produkció kellékese, és tárgyakat keres egy harminc évvel ezelőtti iskola berendezéséhez. Kosárba kerülnek a tintatartók, a palabtáblák. a kort idéző mesekönyvek, lámpák. írógépek. Ügyes kezek veszik munkába, hogy néhány hétre újjávarázsolják valamennyit A műtermek lámpáinak fényében támadnak föl, hogy a filmen eredeti önmagukat idézzék. V-FIGYELŐ' Különös házasság. AUs néhány napja sugárzott egy portréfilmet Zsurzs Éváról a televízió, s nyilván nem csupán azért, mert az egyik legnépszerűbb rendezője ő a Szabadság téri műsorszóró intézménynek, hanem azért is, mert éppen most futott le legújabb munkája, a Mikszáth Kálmán tollából származó Különös házasság című regény nyomán forgatott négyrészes tévéfilmje. Nos, akik végignézték amazt a vallomáscsokrot, illetőleg önvallomást, azok most eljátszogathattak azzal, hogy szembesítik a megnyilatkozásokat az elkészült művel. Mi mindenről esett szó a múltkoriban? Egyebek között arról, hogy Zsurzs Éva visszaadta és adja a játszás hitét színészeinek. Dőry Mariska különös esküvőjének históriájában szinte ez történt. A nénos alakítósereg tagjai ezúttal is nekifeledkezve lubickoltak a jobbnál jobb szerepekben: ki-ki a maga tálentu- mához mérten formáit jellemet, remekelt. Azután az is megfogalmazódott a múltkoriban, hogy a nem látható közreműködők — nevezetesen a gyártásvezetők, az operatőrök stb. stb. — szintén eszményi partnernek tekintik Zsurzs Évát. mert javaslataikat elfogadja, egyáltalán, hagyja őket kedvükre dolgozni. Buttler gróf szerencsétlen sorsfordulásának elregélé- sekor ez az együttműködés ismét tökéletesnek mutatkozott: a pénzt láthatólag nem sajnálták a számtalan kosztümre, a mutatósnál mutatósabb helyszínek kibérelésére, és a fotografálás ezúttal is a szemkápráztató látványosság jegyében zajlott le. Lukács Lóránt operatőr tapasztalha- tólag igen élvezte ezt a feladatát, amikor igazán mindenféle jelenetet — kezdve a legintimebb apróságoktól, befejezve a tömegek járás-kelésével, a kavargó utcaképekkel — fényképezhetett. Hanem Szilágyi János riporteri kérdéseire Szabó Magda, az Abigél szerzője is válaszolhatott a múltkor, és ő mint forgatókönyvíró sorolta el, miért is kellemes Zsurzs Évával az együttműködés. Pályatársa, Mikszáth Kálmán viszont b-lzonyos időponteltoló- dási okok miatt nem lehetett jelen ezen a többször emlegetett eszmecserén. így a néző csak találgathatja, hogy ugyan miként fogalmazott volna regényének átszabásáról, annak képes-hangos változatáról a jó palóc. Megeshet, ő már nem lett volna olyan elégedett, mint a ma élő kolléganője, mert ez az úimódi Különös házasság éopen abba a hibába esett, arcút M;kszáth rtündíg igyekezett és ki is tudott kerülni: a t.erjengösségbe. a helyenkénti untatásba. É'ötének egy bizonyos szakaszát minden olvasó Mik=záth-regénvek bűvöletében szokta eltölteni, ígv hát fölösleges bizonygatni, hogy ettől a klasszikusunktól énoen ez a figyelemlankasz- tás állt a legtávolabb. Az ő mondatainak mindegyike úgv indázik, úgy vesz kanVart. hogy soha-em hagvja ellan- kadni az érdeklődést a bennük szikrázó szellem Míg ellenben ez az átültetés éppen az clnyújtottságával mondott ellent az eredeti műnek. Azzal, hogy film helyett időn- kint megpróbált a regény köntösébe bújni, s addig idézett egy-egy jelenetet, ameddig az a papíron tarthatott. (Ilyennek tűnt például az utolsó rész papi kihallgatása.) Mi egyebet mondhatnánk tehát erről a kétségkívül nagyszabású vállalkozásról, mint azt, hogy éppen a felvállalt hűségével lett töb- bé-kevésbá hűtlen a nagy mesemondóhoz. Gyakorlatiasan fogalmazni: két rész is elég lett volna a négy traktus helyett. Dunavarsány. A mt három alkalommal is foglalkozott a biotechnológia hazai kérdéseivel, és e vizsgálódás keretében Dunavarsányt is felkereste a forgatócsoport. Nevezetesen azért, hogy ott milyen si- ke-rel alkalmazzák az embrió- b"j:ltetést. Ifjú. dr. Tresser Pál sajnálattal nyilatkozta, hogy nincs kellő érdeklődés eme technológia iránt. Moha évente egy anyától tíz borjú is születhetne, a szarvasmar- haterivész+éssel foglalkozó gazdaságok ezt a lehetőséget nemigen használják ki. Mindennek ellenére azonban a du- navarsánviak kísérletező kedve nem lankadt, és azt remélik, hogy mintegy tíz év múlva már egy olyan központi embrióbank is lesz hazánkban, ahonnan a legkiválóbb tulajdonságú egyedeke* lehet majd. úgymond, kikölcsönözni. Beláthatatlanok ezer a lehetőségek... Akácz László Vakító fényesség. Rövid boldogság. Mit számít most, hogy a vázát senki sem törölgeti féltő gonddal, hogy a játékbabát nem babusgatja kis gazdája, hogy a szobornak- szóló ünneplés még annyira sem őszinte, mint egykoron! Aztán hirtelen kihunynak a fények. Marad a raktár poros, időtlen félhomálya. Kopottakban, törődöttebben kerülnek a helyükre. Még sokáig él bennük a röpke, de hódító tündöklés < emléke^. S a meggyötört pici baba szívébe befész keli magát a remény: tálé legközelebb is, legalább m egyszer... M. N. P, Trencsényi Zoltán felvételei
