Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-20 / 272. szám

mr « Wft» JF# 1984. NOVEMBER 20., KEDD SZÁZHAmMSATTA! cm A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ÍLnepség, koszorúzás, baráti est A felszabadulás emlékére illetve Ilyennek látom a mai Százhalombattát címmel. A gyerekek mellett a felnőt­tek számára is számos rendez­vényt szerveznek az ünnepség előkészítői: a Barátság Műve­lődési Központ és K'önyvtá ban fotó- és tablókiállítás nyí­lik Százhalombatta 40 éve címmel. Ugyanitt tartják Hazánk negyven éve című bri- gádivetélkedőt, a sportközpont' ban pedig a Felszabadulás Kupa kispályás labdarúgó-baj nokság döntő mérkőzéseit. Ter­veznek jégkarnevált is — ter­mészetesen hideg idő esetén — a Ságvári iskola udvarán, s nagyszabású futóversenyt a Május 1. térről. Ünnepi ülés A város felszabadulásának évfordulóján több politikai megmozdulást is .rendeznek: elsőként az óvárosi szovjet hő­si emlékműnél, majd a dunai átkelési emlékkőnél helyeznek el koszorút. Kibővített ünnepi városi pártbizottsági és tanács- ülés lesz december 6-án dél­után 3 órakor, melyen fellép a Tavasz gyermek- és a Liszt Ferenc felnőttikórus is. Ugyan­ezen a napon az esti' órákban magyar—szovjet baráti estet tartanak az MSZBT-tagcso- portok a Százhalom étterem­ben. Lassan negyven esztendeje annak, hogy az akkor még ki­csiny településnek számító Százhalombatta, határában el­csitult a fegyverzaj, s elkese­redett küzdelem után, a Dunán átkelő szovjet alakulatok fel­szabadították az apró községet. Ezt a napot, december ha­todikét ünnepli meg nemsoká­ra az elmúlt négy évtized alatt modern iparvárossá nőtt Száz­halombatta. A megemlékezés ez alkalommal is gazdag kul­turális és sportprogrammal pá­rosul; s tulajdonképpen nem egyetlen napra szorítkozik. Ligeti napok szeptemberben kezdő­dött ed az az úttörőakció, mely a város felszabdításáért hősi halált halt szovjet katonák életútját kutatta. Ezt értéke­lik december első napjaiban. Ezután november 23-a és de­cember 6-a között tartják a Damjanich úti általános isko­lában a ligeti napokat, melyet a tanintézet úttörőcsapata ren dez, Ugyancsak az ünnep alkal­mából hirdették meg azt a gyermekrajzpályázatot is. me­lyen két téma szerepel: Ilyen­nek képzelem a felszabadulást, Az ország minden fájára Könyvszolgálat: bővülő feladatok Tolihegyems Szinte naponta érkezik egy- egy teherautó a raktárba zis épülete elé, hozva a leg­újabb kiadványokat, hol Magvető, hol az Akadémiai, máskor a Gondolat vagy Szépirodalmi könyvkiadó­tól. S nem telik el úgy nap, hogy ne startolna egy má sik teherjármű, megrakod' va a már megcímzett könyv­csomagokkal, melyek aztán a posta közvetítésével megye, s az ország legkü- ; lönbözőbb városaiba és köz- ségeibe kerülnek. A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat százhalombattai könyvszolgálata ma már az egyik legnagyobb központja a vidéki terjesztésnek; mintegy ötvennégymillió forint értékű készletből (óvatos becsléssel is több mint egymillió kötetből) szolgálja ki rendszeresen a megrendelőket. A hatalmas raktárbázis az utóbbi időben mind több különleges felada­tot vállalt magára, s úgy tűnik, á szolgáltatások körének bőví­tése még nem ért véget. A sikeresen megszervezett hanglemez- és gyermekkönyv- szol,gálát után most újabb nagy feladat előtt áll a bázis több mint száz dolgozója. Számítógép, címjegyzék — A jövő esztendőtől, pon­tosabban január közepétől Százhalombattára kerül az or­szágos szákkönyvszolgálat is — tájékoztat Jován László igaz­gató. — Korábban Tatabánya látta el ezt a feladatot, de he­lyiség-, illetve épületgondok miatt a vállalat kénytelen volt máshová telepíteni az ottani á városból lészí kért és részt vállalt lágy idők fonója ! 2 Eégi tornácos ház az óvá­rosban, az Alkotmány ut­cában. Itt lakik Konics György, annak a korosz­tálynak a képviselője, ame­lyik négy évtizede, már érett fejjel, tapasztalt fér­fiként érte meg a nagy vál­tozást, a felszabadulást, s az azt követő esztendőket. Alacsony, őszhajú, törékeny embert pillantok meg a kertkapunál, s elsőre nem érti, miért kerestem fel, s miért őt keresem. — Visszaemlékezni? — kér­dezi, s tanácstalanság tükrö­ződik a szeméből. — Hát ez nagyon nehéz ... Töpreng, mitévő is legyen. Kisvártatva: — Jó, várjon egy ■siesit, hozom a '.'.apukulosot. S ahogy . kinyitja a k.uput, hamarosan úgy nyitja meg az emlékezet zárját is ... k-nyija a kaput Itt született, tősgyökeres hattal család tagjaként. Ezer- kí’ehcszázkettőt írtak akkor. Szüleinek volt egy kicsiny föld­je, ezen do’gozott ő is már gyermekkora óta. — Csakhogy nemigen aka- ródzott kapálnom — mondja —, hát rávettem az anyámat, engedjen el ipart tanulni. Nem- igén hajlott rá, de aztán még­is elszegődtem molnárinasnak. T'zenegy esztendeig szolgál­tam a Matta Árpád földbirto­kos malmában ... Közben megházasodott, csa­ládot alapított Konics György, s éldegélt, száz pengőből, egy zsák lisztből, három mázsa szénből havonta. Aztán kitört a háború, majd következett a hadifogság, s amikor hazake­rült ismét a szülőföldjére, egy új világ fogadta. Amikor megjöttem, azon-, ml beléptem a kommunista pártba. Nem volt könnyű ak­kor az élet, sok bajjal küsz­ködtünk, és sok munka is várt ránk. Én és még néhányan kommunista tagjai lettünk a községi Nemzeti Bizottságnak. Gyakran gyűléseztünk, temér­dek problémát meg kellett ol­danunk. A falu ellátása na­gyon gyenge volt; akinek nem termett, annak még kenyere sem volt, csak kukoricakását főzhetett. A malmokat is meg kellett Indítani, hogy legyen liszt, s dolgozhassanak a pé­kek. Vettünk napraforgót, vit­tük Ercsibe az olajütőbe, hogy olajra cserélhessük ... díjat. De még ezután sem pi­hent, munkát vállalat az erő­műnél, másodállásban, s ta­valy, nyolcvanegy esztendős korában vált meg a DHV-től, immár csak nyugdíjára, s kertjének termésére hagyat­kozva. Nagy idők tanújaként, mun­kában töltött é’etét szinte min­denki ismeri az óvárosban. készletet. Ránk esett a válasz­tás, ami azt jelenti, hogy ja­nuártól könyvállományunk több millió forintnyi értekkel gyarapodik. — bis persze a munkájuk is szaporodik. — Jelentősen, hiszen eddig csak a helyi igények kielégí­tésére tartottunk, iHetve sze­reztünk be néhány szakköny- vfet, most azonban ez egész or­szágot kell ellátnunk. Tulaj donképpen hozzánk fut majd be minden kiadvány, a Medi­cinától a Műszaki, a Mezőgaz­dasági könyvkiadón át a Köz- gazdasági és Jogi Kiadóig, mi­képpen hozzána érkeznek a megrendelések is, üzemektől szövetkezetektől s magán- személyektől egyaránt. — Az új szolgálat milyen változtatásokat követel meg? — Föltétlenül korszerűsíte­nünk kell módszereinket is; a tervek szerint egy mikroszá­mítógép segíti majd munkán­kat: nem csupán a készleteink adatait, hanem a megrendelők, sőt, a lehetséges vásárlók cím­jegyzékét is ezen tartjuk nyil­ván. A célunk az, hogy ne csu­pán az újdonságokat, hanem a korábban megjelent műveket is bármikor vevőink rendelke­zésére bocsáthassuk, úgy ter­vezzük, hogy öt esztendőre visszamenőleg tartunk bizo­nyos készletet a legkülönbö­zőbb kiadványokból. Mindeh­hez természetesen újabb szak­képzett dolgozókra is szüksé­günk lesz. s emellett jól meg­szervezett tájékoztató szolgá­latra is. Olcsón, kedvezményesen Ez azonban csak az egyik — bár a legnagyobb — változás a közeli jövőben. A tervek és az elképzelések között ugyanis szerepéi égy másik újdonság, Igaz, ez már csak a százhalom- battaiakat érinti. Köztudott, hogy a korábbi pavilonból a pénzügyi szol­gál latóház modern üzlethelyi- igábe telepedett át a város könyvesboltja. Az üresen ma­radt pavilonban — egy már régről jelentkező igényt kielé­gítendő — olyan üzletet szán­dékoznak kialakítani, ahol kedvezményes orron kínálják az olvasnivalót. — Esek között — tájékoztat Jeney István, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat igaz­gatóhelyettese — lesz, amit féláron vehet meg a vásárló, de akad jócskán majd a pol­cokon úgynevezett egységáras kiadvány is. Vagyis öt-, tíz- és tizenöt forintos könyv is. — Űjdonságok? — Nem. Csak azok a kötetek, melyek valamilyen arányta­lansági ok miatt itt és most teljes áron nem kelnek el. Magyarán azok az ifjúsági, szépirodalmi vagy ismeretter­jesztő művek, amelyekből túl nagy készlet halmozódott fel. ám elszállítása költséges lenne. Reméljük, ez a diákoknak és a nyugdíjasoknak vonzó lesz. Legkedvesebb olvasmányok Végezetül föltétlenül meg kell említeni a helyi könyv­szolgálat még egy kezdemé­nyezését, ami már nem a távo­labbi, hanem a közeli napok­ban bontakozik ki. A gyermekkönyvhét rendez­vénysorozatára ugyanis decem­ber 3-a és 8-a között kerül sor. feltehetően sok-sok ifjú olvasó örömére. Elsőként is a televí­zióból jól ismert Pegi látogat el a hármas számú tanácsi óvodába december 3-án dél­előtt tíz órakor. A video- és bábműsor után a Ságvári End­re Általános Iskola lesz a helyszíne a gyermekkönyvhét újabb rendezvényének: itt ma- guk a kisdiákok állíthatják ki legkedvesebb könyveiket, illet­ve válogathatnak a hét alkal­mából megjelent legújabb ki­adványok között. Mindemellett naponta meg­rendezik a gyerekek körében a Könyvről könyvért című ve­télkedőt is. Válasz cikkünkre A rejtvényfejtésnek ma­napság egyre nagyobb a divatja, gyermekek és fel­nőttek, amatőrök és profik rajonganak e játék örö­meiért, ami kellemes szóra­kozást, becses időtöltést, s hasznos ismeretek megszer­zését ígéri. E nagy lelkese­dést természetesen a kiad­ványok sokasága is jelzi, valóságos rejtvény új ság­dömping igyekszik szolgál­ni e hobbi szenvedélyei művelőit. Ez utóbbi sorában néha egészen különös kiadvá­nyok is napvilágot látnak. Legutóbb például Százha­lombattán került kezembe egy füzetccske, ami ugyan­csak komoly fejtörést ígér böngészőinek. Pontosabban: megjelenésekor még nem számított rejtvényköny­vecskének, csak az idő mú­lásával vált azzá. Nagyon egyszerűen: amit benne kö­zölnek, nagyrészt már el­évült, következésképpen csak egy ügyes és rátermett rejtvényfejtő képes eliga­zodni benne. A füzetecske neve: SZÁZHALOMBATTA TE­LEFON-ELŐFIZETŐINEK NÉVSORA. A feladvány lényege: ki-ki tudása sze­rint helyettesítse be az ott feltüntetett számokat egy másik számmal. S hogy ne legyen könnyű a megfej­tés, pluszfeladatként be sem írt számok, helyébe is szá­mokat kell írni. Nos, a százhalombattaiak között jócskán akadtak már olyan ügyes emberek, akik a nagy feladványt pontosan megoldották. Sőt, kidolgozták az új és érvé­nyes telefonjegyzéket Is. Kérdés csupán az, hogy hová küldhetik a megfej­tést? Ismét a buszülésekről Október 30-i lapszámunkban a tömegközlekedés visszásságait tűztük tollhegyre. Nevezetesen egy egészen sajátos esetei. A Volán egyik autóbuszán, mely a Kosztolányi térről indul Százhalombattára, olyan páros ülés található, amit — felte­hetően konstrukciós hiba miatt — túl szorosan szereltek a sorba, s így az utasok képtelenek leülni. Kézzel arattak Sőztesísák a turbinákba A tanácsok megalakulásáig volt tagja a bizottságnak Ko­nics György, de ezután is részt kért és vállalt a falu közéleté­ből. Egy ideig a helyi Föld­művesszövetkezet igazgató­ságának tagjaként tevékeny­kedett, aztán újabb feladatra szánta el magát: a termelő- szövetkezet megszervezésében. — Tizenöten fogtunk össze, s amink volt, bevittük a kö­zösbe. — Elmosolyodik, — Nem volt sokmindenünk, hi­szen valamennyien szegények voltunk. De gondoltuk: együtt jobban boldogulunk. Néhány eke, jószág, borona; kézzel arattunk, lovaskocsival vittük a termést a magtárba, s on­nan osztottuk ki a fejadago­kat. Később szereztünk egy rossz püfögős traktort, min­dig járatni kellett, mert ha megállt, nem lehetett újra be­indítani, Kint főztünk a ha­tárban, micsoda bablevese­ket ... de csülök nem volt hoz­zá. Újra szerveztek — Szépen fejlődtünk, min­dig jobban és jobban keres­tünk, de aztán közbejött az elienforrada’om, és hát... szétm-ent a tsz. De újra szer­veztük, 61-ben. A szövetkezet tagjaként (már a Bentavölgye Tsz kö­telékében) érte meg a nyug­Cikkünkre a Volán 20-as számú .Vállalata példás gyor­sasággal reagált. Szerkesztősé­günkhöz küldött levelükben az alábbiakat közlik: Az írás bizonyos megálla­pításaival feltétlenül egyetér­tünk, nevezetesen, valóban úgy kell az utazási színvona­lat emelnünk, hogy amellett a gazdaságosság is biztosítva legyen ... Tájékoztatásul kö­zöljük/ hogy valamennyi autóbuszunkat az Ikarus gyár készíti az előírt normatívák­nak megfelelően. A legújabb típusú autóbuszok is már há­rom éve futnak, ezekből több mint százzal rendelkezünk, az üléskiosztásra eddig semmi észrevétel nem érkezett. Utasforgalmunk figyelem­mel kísérése alapvető felada­tunk, ennek rendszeresen ele­get is teszünk. Ott, ahol szük­séges, a lehetőségeinkhez mérten többletkapacitást, többletjáratot, kisegítő autó­buszt közlekedtetünk. Ehhez minden jószándékú kritikát, főtartónk. ezért kérjük, hogy általános véleményalkotás helyett jól megfogalmazott észrevételt közöljenek, amely lehetővé te­szi , tevékenységünk jobbítá­sát ... A jól megfogalmazott észre-' vétel érdekében, hogy a job­bításnak ne legyen akadálya, közöljük a nevezetes buszról azt, amit tudunk: mindennap a Kosztolányi térről 13 óra 5 perckor induló járatról van szó. Arról a járatról, mely­nek sofőrje furcsa módon — ki tudja, mióta — nem vette észre, hogy az említett ülé­sekkel valami baj van. Lehet, hogy feltűnt: senki sem ül le rá, de bizonyára nem törődött ezzel, miért? Az utasok olyan furcsák és kiszámíthatatlanok —• gondolhatta —, ha ácsorog- ni van kedvük, hát ácsorogja- nak. Reméljük, a vállalat illeté­kesei megvizsgálják az esetet, s következő válaszlevelükben már a korrigálás lehetőségéről c7ornr>1r»s}1^ be . . . HOL, MIKOR? Nagy teljesítményű kazánokban állítják elő a turbinákat meghajtó gőzt a Duíiamcnti Hőerőmű Vállalatnál. A kétféle — olajjal és földgázzal — üzemelő kazánok egyenként és órán­ként 810 tonna gőzt termelnek. Ehhez a mennyiséghez vagy rossz minőségű olajat, így pakurát, vagy fűtőolajat, illetve földgázt használnak fel, óránként mintegy nyolc tonnát. Fel­vételünkön Walter Károly az egyik nyoleégős kazán működé­sét ellenőrzi. Kancsovszki János felvétele RENDEZVÉNYEK. Novem­ber 21-én tartja összejövetelét a mozgáskorlátozottak klubja a Dunamenti Szabadidős Köz­pontban. Az este 6 órakor kezdődő rendezvényen az Éretlenek című francia filmet vetítik a klub tagjainak. November.22-én este 8 órai kezdettel kerül sor a Spekt­rum klub foglalkozására a művelődési központban. Ez al­kalommal a Madárhangok rej­télyes világa címmel Szőke Pé­ter tart előadást. November 24-én az óvárosi művelődési házban Katalin- bált rendeznek. A zenés-tán­cos mulatság este 7 órakor kezdődik. November 26-án találkoznak ismét a nyugdíjasklub tagjai a művelődési központban. A résztvevők a Kakukk Marci című magyar filmet tekinthe­tik meg délelőtt 10 órától. Ugyanezen a napon este há­romnegyed 7 órai kezdettel a Hága klub rendezvényére ke­rül sor. Az esten Füzesi Zol­tán tart filmvetítéssel egybe­kötött előadást a Ring csilla­gai címmel. SZÍNHÁZ. November 20-án szerveznek csoportos színház- látogatást Budapestre. Az ér­deklődők a Nemzeti Színház­ban a Szélmalom lakói című darabot tekinthetik meg. Autó­busz este háromnegyed 6-kor indul a Százhalom étterem elől. Az oldalt írta: Tamási István Fotó: Hancsovszki János

Next

/
Thumbnails
Contents