Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-18 / 271. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1984. NOVEMBER 18., VASÁRNAP Hárem osztály szükségteremben fMhíl feile a felszerelésre? Az ötszáz négyzetméteres tornateremben szüntelen a mozgás A szerző felvétele Megismerni egymást A barátságot erősítik Éppen az iskola modern vonalú új tornacsarnoka előtt állt meg az autóbusz. A hideg, ködös utcáról jólesett belépni Sándor István sződi tanácselnök jól fűtött szobájába. Örömökről és gondokról beszélgetünk. Saját pénzből — A „doboz”, ahogy az itteniek nevezik — mondja a tornateremről —, régi hiányt pótolt. Először is a rendes tantervi testnevelési óráknak lett az új otthona. Itt tartjuk a 130 tagú cselgáncs szakosztályunk edzéseit is. Sőt az ötszáz négyzetméteres küzdőterű épület hazai és nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas. Ezenkívül lesznek itt színházi előadások és közgyűléseknek is helyt adunk. — Mindezt mennyiért? — Hat és fél millió volt a beruházási költség. — Akkor hát jó időre kimerülhetett a pénztárcájuk?! — Valóban, de az akkor már tervbe vett óvoda építéséről mégsem mondtunk le. Társadalmi összefogással hoztuk létre a Dózsa György úti 50 személyes mellett. Teljesen külön épület két csoportfog- lalkozóval, két öltözővel és két vizes blokkal. Itt is ötven gyermeket tudnak fogadni. A két' épület közös igazgatással működik, így tulajdonképpen egy óvodának számít. Büszkék vagyunk rá. hogy egy fillér állami pénz nélkül hoztuk létre. — Hogy lehet ez? — Először is fölkértük erőinket, a vállalkozó szakemberek, segítők számát, valamint azt, hogy közadakozással mennyi pénzre tehetünk szert. Az anyag vásárlására kellett az induló összeg. A helyi lakosokon kfvül segítettek a Taurus Gumigyár szocialista brigádjai is. A tsz elvállalta az épület koszorúbetonozását. Értéket teremtettünk, az alig egymilliós befektetés végső, jelenlegi értéke legalább hárommillió forint. A napköziben Elégedetteknek kellene lenniük, hiszen az óvoda és a tornacsarnok sikere is szinte felhőtlen. Csupán az árnyékolja be kissé, hogy három skolai osztály már régóta szükségterembe szorul. Egyik a községi könyvtárba, másik a pártházba, a harmadik pedig a napközi ebédlőjébe. A megoldást jelentő új tantermek építésére a közismert gazdasági nehézségek miatt vajmi kevés esélyük van. Űjabb társadalmi akcióba pedig nem mernek, belevágni. „Megelégelné a lakosság, ha gátlástalanul újabb pénzadományt, vagy ingyenmunkát kérnénk” — tartják a tanácson. Pedig égető szükség volna valami megoldásra. Erről magam is meggyőződhettem: éppen a napközi kapujában sorkoznak a kicsik. Az az alsós osztály,' amelyik az ebédlőben tanul. Tanítójukat, Eördögh Andrást is velük találtam. Beinvitált, nézzem meg közelebbről a termeket. Azok a vártnál kisebbek voltak, mintha ketté vágták volna: a képzeletbeli téglalap hosszabbik oldalán voltak a táblák és kis rövid oszlopokban ültek a tanulók. Még öt ehhez hasonló nagyságú termük van, és az ebédlő, ahol ilyenkor, egy óra tájt már mindig a kanalak csörögnek, nem az írószerek. A higiénia — Egész délelőtt tanúi vagyunk az ebédkészítésnek. A zajok és illatok együttesen vonják el a figyelmet — mondja a tanító. — Ezenkívül az ötödik óránkat, ha van ilyen, másutt kell megtartani. Ilyenkor költözünk. Oda megyünk, ahová lehet, általában egy másik terembe, ahol véget ért a tanítás. Az udvarra is többen panaszkodnak; a 25-ször 12 méteres homokos, poros — eső után sáros —, területen 180 gyereknek kellene eltöltenie a szünetet. A mellékhelyiségek rágimódiak, kézmosók sincsenek, csak az ebédlőben van három csap. Ezért sokszor in- I Élnek közöttünk olyan emberek, akiknek életútija szorosan kapcsolódik Vác utolsó évtizedeinek krónikájához. Egyikük Nyerges Lajos, az MSV váci bélésszövőgyárának nyugalmazott főművezetője, a kisváci területi alapszervezet párttitkára, a városi pártbizottság tagja. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa ezt a sokoldalú közéleti tevékenységet ismerte el a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetéssel. — Olyan az életem, mint sok ezer más hozzám hasonlóé — szabadkozik, amikor életpályájáról beszélgetünk. — 1915-ben születtem Vácott és rövid megszakításokat nem számítva, azóta is itt élek. A villanyszerelő szakmát tanultam ki, de a harmincas évek válsága idején átkerültem a textilszakmába. A Siketek Intézetének Temető (ma Csikós József) utcai szakmunkásképzőjében dolgoztam, kis ideig az újpesti Magyar Pamutipari Vállalathoz jártam, végül 1940-ben a Bélésszövőgyár művezetője lettem. Később főművezetőnek neveztek ki, s megválasztottak, az üzemi pártalapszervezet titkárának. — Hogyan került kapcsolatba a munkásmozgalommal? — A két világháború között a Pannónia épülete melletti Kövi-féle vendéglő volt a váci munkásfiatalok egyik találkozóhelye. Beszélgettünk, politizáltunk. Sport, kultúra, háború: minden érdekelt. Szerettünk volna tenni valamit, valami nagyot a jobb jövőnkért. Amikor 1944. december nyolcadikén felszabadult kább el is feledkeznek erről a higiéniai minimumról. Az épület maga már több mint százéves, 1868-ban épült. Ezek az igények. A szemléltető eszközök a tanáriban, nagy szekrények mélyén kap-s tak helyet. A napközi után ismét ellátogattam a tornateremhez. Nincsenek itt a megszokott tornaszerek; bordásfal, gyűrű, mászókötél stb., jegyeztem meg magamban. Ezután tudtam meg, hogy 20 ezer forintért már megrendelték ezeket. A rávaló pénzt a gyerekekek teremtették elő vasgyűjtésből. A lelkesedés tehát hiánytalan, mondhatnánk, csak egy kis szépséghibája van még, eleddig nem sikerült szakképzett testnevelő tanárra szert tenniük. Miközben én körbe-körbe barangoltam az iskola házatá- ját, egyszer csak vidám helyre érkeztem: a művelődési házban a tanulókból újjáalakult néptánccsoport próbálta a műsorát. szülővárosom, az elvtársak bátorítottak, hogy dolgozzak a nagyobb közösség érdekében. Tagja lettem a pártnak.- Munkahelyemen, mint a szak- szervezeti bizottság elnöke segítettem az élelmiszer beszerzését, a munkásellátást. Jól éreztem magam a MADISZ- ban is, ahol élénk kulturális, sporttevékenység zajlott. Csizmadia Dániel, a Lőrincz testvérek, Kalencsik Berci, s mások színdarabokban, műsoros matinékon szerepeltek. — Miként telnek a nyugdi- jasnapok? — Unatkozásra nincs okom. Kisvácon területi párttitkár vagyok. 1957-ben ott voltam a Matejka János nevét viselő váci munkásőr zászlóalj alapító tagjai között, s ma is hordom, ha kell az egyenruhát. A városi pártbizottság tagjaként is végzek munkát, s a Váci Labdarúgó Szövetség vezetőségi tagja, a játékvezetők testületének elnöke vagyok. Feleségem szintén sokat dolgozik a közösségért. Két 'fiunk van és két unokánk: ők a család. S ha akad még egy kis szabad idő, szívesen kertészkedem. — örül munkája eredményének? — Most készülök a beszámoló taggyűlésünkre, ahol szóba kerül a város északi, Kőkapun túli részének fejlődése 1981—1985. között. Ma Vác Pf. 32 Válasz cikkünkre Az ÉDÁSZ esztergomi üzem- igazgatóságától érkezett az alábbi válasz Rózsahegyi Gé- záné lapunk október 16-i számában közreadott levelére: „A Vád Hírlap október 16-i számában Rózsahegyi Gézáné. Verőcemaros, Lugosi út 15. szám alatti lakos kifogásolta az utca nem megfelelő közvilágítását. Szobi kirendeltségünk az utca. illetve Verőcemaros közvilágítási hálózatát soron kívül felülvizsgálta, és a hibás égőket kicserélte. A Lugosi út 15. szám előtti, elhasználódott állapotú. hagyományos izzós lámpatestet, amely a megelőző javítások után valóban újra és újra üzemképtelenné vált- korszerű higanygőzösre cseréltük. A javítások megtörténte óta két' esetben ellenőriztük a közvilágítást, de úiabb meghibásodásokat nem észleltünk. A közvilágítási problémák miatt az utca lakóinak szíves elnézését kérjük.” Mi újság? Okolicsányi Lóránttól, a Hazafias Népfront városi bizottsága környezetvédelmi csoportja vezetőjétől érdemes ezt megkérdezni, mert mindig vannak friss hírei. Most például az, hogy a MÉM Növény- védelmi és Agrárkémiai Kutatóközpontja, a Pest megyei Növényvédő Állomás, a Pest megyei Tanács, a váci Városi Tanács képviselőinek részvételével Vácott befejeződtek azok a megbeszélések, melyek után hamarosan agrárkémiai tanácsadó szolgálatot létesítenek a városbem. Az indoklás nagyon is érthető. A kertbarátok, kistermelők száma egyre nő. s mind többen szeretnék alkalmazni a modern agrokémiai eljárásokat kertjükben. Azaz permeteznek, műtrágyát szórnak a földre, hogy termékenyebb legyen. Ám mindez bonyolultabb. mint eleink korában. amikor találomra adagolhatták a szőlőt védő rézgáli- cot. Vagyis szakismeretek nélkül kárt okozhatnak a talajban, a növényekben, s mivel mérgekről van szó. önmagukban is az emberek. — Milyen szolgáltatásokról lenne szó? — Tényleges tanácsadásról, akár oilyan formában is, hogy a kiskerttulajdonos. mondjuk. behozná a beteg fa levelét, s annak gondos vizsgálata után, a megállapított diagnózis alapján, a szolgálat tagjai kezelési tanácsokat adnának. De elképmár üzemeket, vállalatokat Is találunk ezen a 1 területen (nyomda, Váci Magasépítő Közös Vállalat). A népfront- bizottság, a tanácstagok, a szülői munkaközösség, a Vöröskereszt összefogásával épült a Horváth Mihály utcai sportpálya, a Vöröskereszt-sor végi KRESZ-park, az Árpád úti iskola sportterülete, a Kálvin utcai gyermekjátszóka. Több száz embert kellett meglátogatni, felkérni mindehhez. Az eredmény körülbelül 10 ezer óra társadalmi munka e fél évtized alatt. — Nem gondol a pihenésre? — Ahogy az 1985-ös naptárra nézek, többszörös jubileumra gondolok. Betöltőm a hetvenedik életévemet, negyven éve lesz, hogy beléptem a pártba, s huszonöt év óta vagyok párttitkár. Ügy érzem, bírom az emberek bizalmát. Előttem nincsen csukott ajtó. Ha kérek valamit a területnek, vagy az alapszervezet öregeinek, mindenki keresi a módot a segítésre. Amikor dr. Olajos Mihálytól, a Vác városi pártbizottság első titkárától átvettem ezt a magas szintű elismerést, magam mellett éreztem mindazokat, akikkel együtt dolgoztam. Ha továbbra is bíznak bennem. egyelőre még nem szeretnék tétlenkedni. Papp Rezső A Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak hivatalosan több tagcsoportja működik a város üzemeiben, intézményeiben. Azonban jóval többen foglalkoznak a két nép barátságának ápolásával. A Tungsram Rt. váci Fényforrásgyárában 1971-től dolgozik eredményesen az MSZBT-csoport. Bár sikeres, nem látványos ez a munka. A vezetők és az aktivisták a gyűlések, a tanácskozások helyett inkább a hétköznapi feladatokra, a társasági életre fordítanak nagyobb figyelmet. Ezekről a törekvésekről beszélgettünk Balogh Istvánnal, az MSZBT-tagcsoport vezetőjével. aki a nemrég elhunyt Tóth Imre helyébe lépett a csoport élén. — Talán nem illik ilyesmit mondani, de könnyen lehet, hogy az itt dolgozók közül ió néhányan nem is tudják, hogy amikor a Szovjetunió és népeizelhető talajvizsgálat is. amit érdemes megcsináltatni, mert nem minden talajban terem meg egyformán mindenfajta növény. Tudni kell. mivel érdemes foglalkozni, s az sem mindegy, milyen összetételű anyagokkal javítjuk, trágyázzuk a talajt, ehhez is-érdemes meghallgatni a szakember tanácsát. — Mibe kerülnének az ilyen szolgáltatások? — A tanácsadás díjtalan lesz. De ha például azt kéri valaki, hogy egyszeri permetezéshez adagoljanak neki vegyszeréket. azt meg kell vásárolnia, s az anyagköltséget ki kell fizetnie. — Tehát növényvédő szereket is tartanak majd raktáron? — Igen. — Hol lenne a székhelyük? — A Lenin úti vörös házban, ahonnét most a Gamesz költözött el. Meghatározott napökon fogadnák a tanácsot, segítséget kérőket a MÉM növényvédő szakemberei. Arra törekszünk, hogy ezt a szolgálatot minden szempontból jól képzett szakemberek lássák el. — Mikorra várható az első fogadónap megtartása? — A jövő év első heteiben tervezzük megkezdeni a szolgáltatásokat Vác és környéke lakossága számára, s számítunk a Duna túlsó oldaláról érkező kertművelőkre is. K. T. I. nek életével ismerkednek, azt az MSZBT-tagcsoport munkájának keretében teszik — mondja a titkár. — Mi ugyanis nem a szervezet meglétének hangsúlyözását tartjuk fontosnak. hanem a magyar—szovjet barátság erősítésére törekszünk. — Milyen lehetőségek kínálkoznak erre? — Kezdjük talán azzal, hogy a programok szervezésében a szakszervezeti bizottság. a KISZ és igen gyakran a köz- művelődési és munkaversenv- bizottságok is tevékenyen részt vesznek. Az MSZBT-programokat a szervezet is felveszi a rendezvényei sorába. Negyedévenként a fiatalok közötti barátság elmélyítése érdekében KISZ—Komszomol találkozókat rendezünk. A város felszabadulásának évfordulójára szellemi vetélkedőt szervezünk. ahol a szocialista brigádok Ki tud többet a Szovjetunióról? című játékunkon vetélkednek. — Végeredményben valamennyi dolgozó és tömegszervezet részt kérhet a munkából? — Valóban nagyon sok lehetőség kínálkozik arra. hogy i. gyáriak a legkülönbözőbb módon gyarapítsák ismereteiket a szovjet kultúráról, tudományról és életükről. A jobb megismerést a személyes kapcsolatok szolgálják legjobban. Több alkalommal kerül sor szovjet filmek bemutatására. A könyvtár évek óta vetélkedőket rendez. Jelenleg öt szovjet folyóirat között válogathatnák á gyár dolgozói. Szívesen vásárolják a szovjet szerzők könyveit is. — Hogyan kapcsolódik be a tagcsoport a hazánk felszabadulásának tiszteletére rendezett gyári programba? — Rendezvényeink ió alkalmat kínálnak a magyar—szovjet barátság történetének, népünk életében betöltött szerepének, kapcsolataink alakulásának, fejlődésének beműtatá- sáfa. A csoportunk vetélkedőt szervez hazánk felszabadulásának és a két nép barátságának történetéből. Előadáson ismertetjük a felszabadulás és az újjáépítés történetét. A vá*ros felszabadulása alkalmából ünnepi ülést szervezünk, amelyen a gyár fejlődését is bemutatjuk. Jövőre a forradalmi ifjúsági napok keretében szervezzük meg a KISZ—Komszomol találkozót. Surányi János A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat versenypályázat útján, január 1-től szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteit: Besnyő vendéglő, Gödöllő, Gárdonyi Géza út 11. 107. sz. Véndiófa vendéglő, Erdőkertes, Felszabadulás út 50. 127. sz. Sport italbolt, Dunakeszi, Tanácsköztársaság u. 174. 137. sz. Szurdik italbolt, Verőcemaros, Zombori u. 10. 219. sz. Éva cukrászda, Nagymaros, Kossuth tér 22. 304. sz. Kőkapu vendéglő, Vác, Dózsa György út 5. 477. sz. Árnyas büfé, Gödöllő, Szabadság tér. 484. sz. Modul—5 büfé, Vác. • 326. sz. Vasút vendéglő, Kerepestarcsa, Szabadság út 14. 312. sz. Fenyőgyöngye vendéglő, Zebegény, Petőfi tér 1. Tájékoztató adatokat a vállalat váci igazgatósága (Vác, Széchenyi út 19.) ad, november 26-tól. A versenytárgyalás december 19-én, 14 órakor lesz a 302. sz. Hattyú sörözőben: Vác, Bartók Béla út 2. ISSN Oltt-im (Vád Hfrt«K Dudás Zoltán Gazdag életpálya Nem szeretne tétlenkedni Fogadónap kertmüvelőknek Ha behozza a fa levelét...