Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-13 / 266. szám
I‘r\r .MAC»13?!. NOVEMBER 13., KEDD HNF-tanácskozás Olvasáskultúra Az olvasáskultúra fejlesztésének kérdéseát. tűzte hétfői ülésének napirendjére a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Olvasó népért munkabizottsága. Vargha Balázs, a HNF gyermek- és ifjúsági irodalom munkacsoportjának vezetője beszámolójában kiemelte: az utóbbi időben újra megszaporodtak a kisiskolások olvasási tudásával kapcsolatos észrevételek. Egyes vélemények szerint az általános iskolát végzett gyermekek nagy része nem tud olvasni, nem szereti meg az irodaimat. Ha van is némi igazság az ilyen és ehhez hasonló megállapításokban, egészében mégis egyoldalúak és túlzóak — mondotta Vargha Balázs. A szakemberek szerint az olvasástanítással kapcsolatos felfogások kedvező irányban módosulnak. Vannak viszont figyelmeztető adatok is: a geyrmekkönyvtárakból kölcsönzött kötetek száma 1980— 1983 között 5 millióról 3,4 millióra, a gyermskolvasók — rendszeresen könyvet forgatók — száma pedig 20 százalékkal csökkent. A vitában felszólalók hangsúlyozták: Az olvasásfejlesztésnek alkalmazkodnia kellene a gyermekek természetéhez, „vidámabb”, tréfásabb módszerekre volna szükség a tanításban. Napjainkban azonban túlságosan háttérbe került a televízió mellett a könyv, az irodalom, az olvasás. összefoglalójában Vargha Ba-lázs hangsúlyozta: a Hazafias Népfront arra törekszik, hogy az olvasás fejlesztéséről szóló vitákon minél több hasznosítható módszer kerüljön napvi-ágra, így a különböző felfogások, nézetek ütközhessenek. Diák újságírók között Folytatódik a játék Milyen tanárt viseljünk? — kérdezi a szerző, majd később megadja a választ. Olyat, aki: kellemesen elcseveg az órán mindenről, s ami a legfontosabb, gondosan kerüli a tankönyv által előírt anyagok megtárgyalását. Ez a tanár soha nem alkalmatlankodik, kérdéseivel nem zavarja feleslegesen a tanulóifjúságot. Sajnos az ilyen nebulóoktató szinte beszerezheíetlen hazánkban. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek a vágyálmok az egyik iskolai újságban láttak napvilágot. Az Ifjú tollnok, aki csak hosszas unszolásra vált meg időlegesen a több művét is közlő kiadványtól, egyike azoknak a diák újságíróknak, akik legutóbb Pilisszenikc- reszten adtak egymásnak találkozót. Mi derült ki a két nap alatt? Először is az, hogy az összejövetelnek csupán annyi köze volt a továbbképzéshez, hogy annak az Igazságügyminisztérium oktatási és politikai továbbképző központja adott otthont. Bár a szervezők reménykedtek benne, sőt kifejezetten kérték, hogy a középiskolák főleg azokat ajánlják, akiket korábban is, mégis csupa új arccal találkozhattak. Ennek oka lehet a figyelem hiánya, de az is, hogy az elsősök még nem, a harmadikosok, negyedikesek pedig már nem hajlandók erre áldozni a szabad idejüket. S mert minden rosszban van valami jó: ezúttal tehetséges, érdeklődő társaság gyűlt össze. Ezt azárt érdemes megjegyezni, mert tavasszal például olyanok is kopogtattak, akik kis túlzással élve: a nevüket m tudták helyesen leírni. V-FIGYELO IjjílÖlJS Pál. Az irodalomtörténet iránt kevéssé érdeklődő nézők is figyelemmel hallgathatták azt a monológot, amelyet Ignotus Pál — Igno- tusnak. a Nyugat legendás szerkesztőjének a fia — mondott mikrofonba röviddel halála előtt. Egyrészt mint látvány- és hangélmény kötötte le figyelmünket ez az egy órán át tartó vallomás hiszen egy nagyon okos. sokat tapasztalt, jó humorú ember szólt hozzánk szinte szóhiba nélkül, kristály- tiszta logikával. Másrészt pedig az volt rendkívül érdekes. amit elsorolt. Nevezetesen az a rengeteg emlék, újdonság- számba menő tapasztalás, amelyet ő felgyújtott annak idején. Hallhattunk tehát a Nyugat körül összesereglett írók sokaságáról, köztük is elsősorban Babits Mihályról, aki a kisebbik Ignotus számára az abszolút költőt testesítette meg. Aztán pedig nem kevesebbet József Attiláról, akit szerkesztő- társának mondhatott a nyilatkozó. lévén ő is a Szép Szó szerkesztője. Mindemellett felvillantak azok a portrék, amelyekről olyan legendás alakok néztek vissza ránk, mint Hatvány Lajos vagy Kassák Lajos, ez a két. egyaránt nagy formátumú, de nézeteiket tekintve nem egy platformon álló kiválóság. Remek volt tehát ez a visz- szarévedezés abba a korba, amikor az új magyar irodalom megszerveződött, majd világirodalmi értékeket teremtve kibomlott. Említett erényei mellett még azért is kiemelkedett a hasonló megnyilatkozások sorából, mert egy olyan valaki kapott szót. aki kicsi gyermekségétől volt tanúja az eseményeknek, és aki maga — lévén úgymond, egyszerű publicista, literatúrai babérokra nem ácsingózó személy — minden elfogultság nélkül tudott értékelni, értelmezni. (Némi bánatos felhang csak akkor telepedett rá mondandójára, amikor édesapjának a Nyugat éléről való eltávolítása került sorra. Ezt a lépést. kimondva, kimondatlanul. ő is sérelmesnek érezte.) Vikiül. Furcsa módon szintén a megnyilatkozás kulturáltságát kell dicsérni a Vágtass velem! című portréf lmről szólva, amelyben az év énekese. Vikidál Gyula mondott el egy s mást magáról két rockkon car t-fei vétel közben. Igen. Vikidál Gyula, ez az immár húsz éve a pályán levő szólista szépen artikulál. Hogy amúgy magánúton járt-e beszédtanórára, arról nem esett szó. mindenesetre azonban ő vette a fáradságot és megtanulta tisztán kiejteni mind a magánbeszód mondatait, mind a dallamokra szerzett rigmusokat. Ez nem kis erény abban a szakmában, ahol — kiki tapasztalhatja nap mint nap — szinte kötelező divat a magyar szó kifacsarása, a legin- gább az angol nyelv artikulációja irányába való igvekvés. Lám. nem csupán abból vizsgázott jelesre a népszerű Koppány vezér, hogyan törekedhet fel a reflektorok fényében egy hajdani karosszérialakatos, hanem abból is. hogy a kiei- tés minőségét tekintve milyen értékes lehet ez a feltörekedés. Akácz László Kiderült továbbá: nem mindenki akar újságíró lenni, hanem inkább önmaguk megmutatásának, a közéleti szerepvállalásnak a színtere az alap. Jópofa játék, amelyben olykor minden skatulyát felrúgva a gyengébb tanuló is lepipálhatja eminens társát. Föltűnt az is, hogy az ifjú zsurnaliszták egyáltalán nem fukarkodnak a kritikával, még a pedagógusok meg- bírálásáva] sem. Néhol olyan tréfába bújtatott epés véleményeket lehet olvasni, amely nemcsak szerzőiket, hanem az apró szúrásokon felülemel kedni képes, a megjelenéshez áldásukat adó tanárok hozzáállását is dicséri. A hu moros cikkek, a diákcsínyek, a vidám kirándulások hordalékai amúgy is bő teret kapnak az újságokban. Míg sok lap ezekkel van tele, addig másutt a mozgalmi, a tanulmányi témák hemzsegnek. Bizonyos, hogy a helyes arány kialakítása a hozzáértő szerkesztőktől és az iskola- vezetéstől is függ. Néhány vérbeli riportot, sőt publicisztikát is hoztak magukkal, írtak a helyszínen, mégis az az általános, hogy nehezen igazodnak el a műfajok tengerében. Persze nem várható el, nem az a cél, hogy nyakig merüljenek a szakma rejtelmeibe, ám az alapkérdések tisztázása segíthet a mondanivaló megformálásában. A beszélgetések, viták eredményeként a második napon már sokan ráéreztek erre, s Izgalmas munkák születtek. Az iskolaújság tényleg csak játék, de komoly játék. A sokszínű diákélet bemutatásán túl felelősségre, önismeretre nevel. Azokat Is, akik olvassák, de főleg azokat, akik írják. Lehet, hogy sohasem z belőlük újságíró, ám az ellenkezője is megtörténhet. Mindenesetre a játék folytatódik: nyáron egyhetes tábor lesz Sződligeten. K. L. Pilisvörösvári polka, keringő Körben állnak a gyerekek, a színpadon kezdődhet a játék. Az apróságok után a nagyobbak már tánccal mutatkoznak be. A rangidősek pedig fölsorakoztatják mindazt a kulturális értéket, ami Pi- xisvörösvárcn három évtized alatt összegyűlt. Régi táncok és énekek elevenednek meg, mai köntösben. Mert a gyűjtők tudták: rendbe kell szedni az emlékeket. A színpadi megjelenítés pontos koreográfiát kíván. A tiszta forrásból merített alapanyagot új formába öntötték, a néző számára is élvezhetővé tették. Generációk Harmincesztendős évfordulóját ünnepelte a hét végén a pilisvörösvári néptáncegyüttes. Majdhogynem három generáció váltotta, egymást ez idő alatt. Sok vagy kevés mindez egy amatőr együttes életében ? Arra mindenesetre elég, hogy ne feledjék el a lépéseket, hogy a gyerekek el Idén tízmillió kötet Könyvnyomtatók év végéje Dobáson van az ország egyik legjelentősebb középkategóriába tartozó nyomdaüzeme. Hírüket elsősorban arról a sokféle iskolai tankönyvről ismeri az ország, melyekből általános és középiskolások, egyetemi és főiskolai hallgatók egyaránt tanulnak. Igényes munkájáért évről évre dicséretet cs jutalmat kap a tankönyvkészítő versenyben a Da- basi Nyomda. Mint arról Bálint Csaba igazgató tájékoztatott, idén is 1500—1800-féle kiadvány készül el náluk, s ebből majdnem ezer a színes tankönyv, a szép- irodalmi, illetve a gyermekeknek szóló kiadvány. Akad közöttük igazi különlegesség is. A közeljövőben jelenik meg Rágd kártyák címmel egy kön yvkülön,! eg esség, de ide sorolhatjuk a szintén nyomás alatt álló negyedikes szerb- liorvát olvasókönyvet, illetve a nyolcadikosoknak szóló, román nyelvű maíematikakönyvet. Az igazgató tájékoztatása szerint gondokkal kezdődött az idei év elsősorban azért, mert tervezett, munkájukat könnyítő beruházásokra nem volt pénz. Az első hónapokban kicsit elmaradtak a maguk által tervezett programtól, de az év második felében behozták a lemaradást, s most már nyugodtan várhatják az évi végi számvetést. Cs. A. Népművelő szobrász V/Jikor áprilisban fölál- lította a krakküzem el6 szobrát, úgy gondoltuk, a megnyíló új művelődési központban csinálunk egy szép kiállítást. Arról beszéltünk, látni kell az üzem, a vállalat dolgozóinak, milyen szobrokat készít Kígyós Sándor, mert így lehet teljes a kép. Így lehet jobban érthető az emberi küzdelmet kifejező, az arányérzéket, fantáziát gazdagító mű. Kígyós Sándor szobrász meghalt. Elvitte az alattomos betegség negyvenegy évesen. Az ilyen hír hallatán nem csupán megdöbben az ember, hanem elgondolkodik is. A debreceni diákból előbb zenész, majd népművelő lett és szobrászként fejezte be életét. Két éve Amerigo Tot ezt irta kiállítása kapcsán: „Pécsvárad lesz a jövő szobrász centrum — és ezt Pécsvárad Kígyós Sándornak köszönheti —, akit megtanultam csodálni a pesti kiállítása alatt. Köszönöm, hogy ezt a lehetőséget megadta nekem”. Lassan tíz éve, hogy népművelő szobrászként megismertem. Gyulán arról beszélt, hogyan csinálunk mi népművelők, kiállításokat. „A kiállításszám, a művész neve, rangja a döntő és nem a közönség, a szű- kebb pátria”. Hónapokkal később ott volt Királyréten, ahol néhányan arról vitatkoztunk, ezt a népművelői szakmát hogyan kellene megújítani. Népművelő volt akkor is, amikor egyetemi tanárként Pécsett oktatott, akkor is, ha a televízióban a képzőművészetbe vezetett be fiatalokat, időseket. „Formaszépség és monumentalitás”. Ezeket mondta, mikor egy éve bementünk az épülő üzemhez. Decemberben a makettot hozta bemutatni, már megjárta Pécs és Pest kórházait. Krakkmunka utolsó köztéri szobra. Vállalta a rövid határidőt, mert egyre fogyott fizikai ereje, de a „szoborcsiná- lás” újra értelmet adott a betegség elleni küzdelemnek. Májusban ment el Amerigo Tothoz, hogy erőt adjon az idős mesternek. Hazaérkezésekor újra kórház. Kemény kövekbe, márványba, fémbe, szívós fába faragta gondolatait, véleményét a világról. Hozzájuk képest, illékony eredmény, hogy megújult a népművelői szakma, megnyíltak a művelődési otthonok azokért, akik a környezetében élnek. Ll atalmas rézlemezekből *-* harangokat formált, fölfűzte egy ágasfára, és jó zenészként harangozott Gyulán egy régi szemléletnek. Szóljanak a harangok érted Kígyós Sándor. Takács Péter Perdül a szoknya. Babarc! vendígfúvós (a cím fölött Jobbra). Előadás után (a cím fölött balra) Trencsényi Zoltán felvételei tanulják szüleiktől a dalokat. Generációk váltották egymást. A jubileumi műsorokon együtt dobbant a szívük a táncosoknak és a nézőtéren ülőknek. A község apraja- nagyja ott tolongott a művelődési házban reggeltől késő estig, szombaton és vasárnap. A Dunántúlról érkezett babar- ci fúvósok muzsikájára ropták a kicsinyek táncházán a vörösváriak. Az esti bálon pedig a helybéliek húzták a talpalávalót. — Mióla megépült az új művelődési ház, megduplázódott a tánccsoport — mondja Kovács István, a ház igazgatója. — Pillanatnyilag száz- húszan vannak a csoportokban. Szerencsére bőven akad utánpótlás. A hagyomány- kincs felmutatásával kulturális értéket teremt az együttes. Éppen ezért szeretnénk a nemzetiségi kultúra módszertani központját megteremteni. Kedvencek Állandó próba, gyakorlás. Ahhoz, hogy egy néptánccsoport színpadra léphessen, el kell sajátítani a technikai tudást. A kisebbek még figyelik lépéseiket. A nagyokra nyugodtan mondhatjuk: technikai fölénnyel, jó érzékkel valósítják meg a koreográfiái elképzeléseket. — Tizenöt esztendeje, az énektanárom biztatására csatlakoztam a csoporthoz — mondja Botzheim Mátyás, aki a jubileumi alkalommal Szocialista kultúráért kitüntetést kapott. — Azóta egyfolytában táncolunk. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is. ötéves a kislányunk, már próbálgatja otthon a lépéseket. Remélem, jövőre ott lesz a kicsinyek között. — Sok az élmény, bejárunk országot-világot — kapcsolódik a beszélgetésbe Csicsman- cai Tibor, aki ugyancsak a Szocialista kultúráért kitüntetés tulajdonosa lett. Pilisszántóról járok át, immár tizedik esztendeje. Már nem is tudom elképzelni, hogy mást csináljak a szabád időm alatt. Természetesen néha nehéz az időpontokat összeegyeztetni, de azért mindig ott vagyunk a próbákon. Mit szeretek a legjobban? Amit most a gálán táncoltunk, abból szinte mindegyik kedvencem. Ha választani kell, akkor a dunántúli ugrásra és a rezgős polkára szavaznék. Egyszerűség — Meglehetősen sok munkánk van a ruhákkal — szó közbe Majncek Józsefné. O készíti az öltözékeket és kíséri fellépéseire a csoportot. — A táncok stílusához próbáljuk igazítani a ruhákat. Egyszerűségre törekszünk. Azt hiszem, sokak tetszését megnyerte a kék-fehér összeállítás. Valamikor én is a táncosok között voltam. Most a lányom ropja a színpadon. Az együttes immár másodszor kapott Szocialista kultúráért kitüntetést. Wencel József, koreográfus! munkásságáért nívódíjban részesült. Tőle kérdeztük meg, hogyan tovább ? — Nem panaszkodhatunk, hogy kevés a fellépési lehetőség — mondja. — A hazai és külföldi szereplések — kiváltképpen az idén — egymást követték. Körülbelül nyolcvanszor voltunk színpadon. Mindez biztonságérzetet jelent: egyre határozottabbak a színen a táncosok. Igaz, vagyunk elegen, de az ősszél még egy gyerekcsoportot szeretnék indítani. A műsort pedig budai hegyekbéli gyűjtéssel bővítenünk. Már az alapanyag megvan, csak ki kell találni a megfelelő képét. Kicsik és nagyok együtt ropták a táncot a pilisvörösvári bálon. Itt nem kellett vigyázni a lépésekre, a színpadi rendre. A jubileumi ünnepi percek után pedig ismét kezdődhetnek a próbák, jöhetnek az újabb és újabb bemutatkozások. Erdősi Katalin
