Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

MKiírni 1981 OKTOBER 21., VASÄRNAP Sorsfordulónk ünnepére készülve Történelemlecke felnőtteknek J ■ Hogyan követték egymást az események Vccséscn, ^ üllőn. Nagykovácsiban, Szentendrén, Tahiban? Miért ^ térnek el a történészek kutatásai által feltárt adatok a í helybeli állításoktól? Milyen politikai, hadászati célok >/ határozták meg az adott helyen az eseményeket? Sorol- ^ hatnánk a kérdéseket, amelyek a hét végén a felszaba- ^ dulásunk eseményeivel foglalkozó ankéton elhangzottak. ^ Pedagógusok, helytörténészek, levéltárosok gyűltek össze ^ a Fővárosi Pedagógiai Intézetben, hogy véleményt csc- ^ réljenek. Dr. Tóth Sándor hadtörténész vitaindítójában ^ az események mozgatórugóinak lényegét fogalmazta meg. í Érzékeltetve: a történeti helyzetek valóságos feltárása 6 nem is olyan egyszerű. Cs. Szabó László reménykedése Egy évvel ezelőtt hozta a postás Londonból, október 13-án keltezett levelét, amelyben a következőket írta szó szerint: Kedves Uram., szeptember 16-i levelét és többrendbeli fi­gyelmét nagyon szépen köszönöm, igazán jól­esett. Nekem végtelenül kedves néhány nevet említ levelében; Ferenczy Erzsi boldogult fe­leségem egyik legjobb barátnője volt, én máig nagyon nagy szeretettel és tisztelettel gondo­lok rá, hasonlóképpen jólesett olvasni levelé­ben szeretett tanártársam, Barcsay Jenő ne­vét. Ha látja őket, legyen szíves adja át sok­sok kézcsókomat az egyiknek, ölelésemet a másiknak. Köszönöm szépen a könyvet, most már — hála Istennek — két példányom van belőle, mert vagy a szerkesztőség, vagy maga Tóbiás pár hét előtt postázta. Beszélgetésünk több esztendős, átírása — néhány apró hiba kivé­telével — kitűnő, csak hálás lehetek a közlő sért. Hálásan köszönöm, hogy megtisztelt egyik hazai könyvem; Közel s távol elolvasásával Sajnos, nem tudom, meddig és milyen mér­tékben tudom szolgálni a magyar irodalmat, mert egy ideje makacs betegséggel küszkö­döm, amely erőmet is, kedélyemet is megle­hetősen kikezdte. Koromra való tekintettel nehéz reménykedni, de azért tegyük meg, csak azért is. Az említett köteten kívül egr éven belül még két könyvem jelent meg, egy esszékötet a hazában (Alkalom), s egy önélet­rajz (Hülő árnyékban), idekint, Nyugaton de a nekem járó kevés tiszteletpéldányt rég szét­osztottam; ha bármelyik nagyon érdekelné, megpróbálok küldetni a kiadóval. Sok szíves üdvözlettel és nagyrabecsülés­sel. Cs. Szabó László.” Eseményfaggató A röpke délután kevés volt ahhoz, hogy a Pest megyében történteknek akár csak egy hányadát is elemezhesse az előadó. A Magyar Történeti Társulat Pest megyei cso­portjának és a TIT helyi szer­vezetének közös rendezvényé­ről mindenki azzal az élmény­nyel távozott; egy kicsit bete­kinthetett a kulisszatitkokba. Abba, miként fejti meg, ho­gyan faggatja a szakember az elmúlt időket. Bár az ankét a késő délutá­ni órákig tartott, mégis néhá- nyan maradtak, hogy azon- nyomban érzékeltethessék be­nyomásaikat. Elmondották, ho­gyan kamatoztathatják mind­ezt otthon. — Az ankét szervezésekor meglehetősen nagy gondban voltunk — kezdte a beszélge­tést Szabó Imre, a Történelmi Társulat Pest megyei csoport­jának titkára. — Az esemé­nyek feltérképezése több kö­tetben már meg is történt. Ép­pen ezért inkább egy-egy Pest megyei jellegzetességre szeret­tük volna a figyelmet irányí­tani. Az előadók szervezésénél egy terület szakembereire gon­dolunk. Őket hívjuk meg. hogy beszéljenek kutatói módsze­reikről, válaszoljanak a feltett kérdésekre. — Meglehetősen kis óraszám­ban tanítjuk a történelmet — sorolta Kátai Szilveszter, a nagykátai Damjanich Gimná­zium és Kertészeti Szakközép- iskola igazgatóhelyettese. — Történelemszakosként legin­kább az összefüggésekre hí­vom fel diákjaim figyelmét. Felkészülten — Egy kicsit sokan voltunk a mai délutánon — meditált Nemes Istvánná, a gödöllői ál­talános iskola igazgatóhelyet­tese és munkatársa. Major Jenöné. — Szűkebb körben több idő marad a részletké"- désekre. Mi a gyerekeknek él­ményszerűvé szeretnénk tenni a történteket. Vetélkedők?1 rendezünk, pályázatokat irtunk ki. A tanulók magnófelvételrs visszaemlékezéseket gyű itenek Nemegyszer komoly kutató te-' vékenysáeet folytatnak, hogy minél jobban felkészülhesse­nek. — Steinmetz kapitány a mi községünkből indult utolsó út­jára — szólott Parázsó Gézá­né, az ecseri általános iskola tanára. — Az évfordulókor az ő útját járjuk végig képzelet­ben. Ily módon fogalmazódik meg számunkra konkrétan a történelem. — Főként a tanórákon kívül tudjuk jobban elmélyíteni diákjaink tudását — gondol­kodott hangosan Fehér László. az üllői általános iskola igaz­gatóhelyettese. A honismereti kör tematikája és az úttörő- csapatok programja egymásra épül, amikor az üllői harcok után nyomozunk. — Nyolcadikosoknak tanítok történelmet — fűzte hozzá Ősz Béla, a vecsési iskola igaz­gatója. — Napról napra halad a láng a magunk készítette tér­képen, követve a negyven esz­tendővel ezelőtt történteket. Magam is ízlelgetem az új tör­ténelemkönyv ide vágó fejeze­teit. Sajnos, az olvasókötet még a régi, így nem követi a tankönyvet... — A szakmunkásképzőkben a szakkörök munkája tükrözi a helybeli események felkuta­tásának szándékát — fogal­mazta meg Listák László szak- felügyelő. — Ott, ahol a tör­ténelemtanár helybeli és szív­ügyének tekinti a kutatást, ott lelkesednek a tanulók is. Reális képet — E délután jó alkalom volt arra, hogy ellessük, miként készítsük fel a propagandis­táinkat az évforduló ünnepsé­geire — mondotta Papp Mik­lós, a megyei oktatási igazga­tóság tanszékvezetője. — Poli­tikatörténeti, mozgalmi szem­pontból tartunk előadásokat. Szívesen fogadjuk az iskolák kéréseit is. — A helytörténészek, a pe­dagógusok feladata, hogy fel­kutassák a mindennapok ese­ményeit — fejezte be a beszél­getést Szatmári Lajos, a Tör­téneti Társulat tagozatvezető­je. — A gyűjtések, a krónikák o folyamatokat ábrázolják. Történelmi sorsforduló ünne­pére készülve egy pillanattá megállunk. Elődeinkre emlé­kezünk és a harcokra, ame­lyeket minden család egyéni­leg élt át. A múlt faggatása a dolgunk — és ez nem is ke­vés. Azért a vita, a kutató buz­galom, mert ünneplőibe öltözöt­ten js reális történetképet sze­retnénk hagyni a következő ge­nerációnak. Erdösi Katalin Becsből hazajött kedves vá­rosába, Budapestre, hogy ma­kacs betegségével itthon küsz­ködjön, hogy írni már nem tudván — diktálja megjelenés előtt álló kötetének befejező részeit. Egy pesti kórház be­tegágyán reménykedett és szolgálta a magyar irodalmat, gazdagította azt a nyelvet, amelyen felnevelkedett, ame­lyen írt, gondolkodott, álmo­dott. Összegyűjtött elbeszélései­nek fülszövegére Kosztolányi hitvallása került: Az, hogy anyanyelvemen irok, nem fo­galmazás, hanem a lélek léleg­zése, a legközvetlenebb közlés, szabad úszás, ösztön és élet. Jó kát hete temettük el vég­akarata szerint a sárospataki temetőben, és még megközelí­tően sem tudjuk felmérni azt az irodalmi, kultúrhistóriai, művészettörténeti veszteséget, amely halálával ért bennünket. Egy éve még bízott, biztatott, küszködött, írt, dolgozott, író­gépe fölé hajolt, levelezett, töprengett haza és nagyvilág dolgain, gondjain. S ma már csak kegvelettel idézhetjük emlékét. Németh László, Illyés Gyula, Szabó Zoltán után Cs. Szabó László csillaga is ott ra­gyog már, világít az egyetemes magyar kultúra egén a legmű­veltebb elmék sorában huma­nista eszményeivel, ábrándjai­val. csalatásaival. igazságaival, félelmeivel és következetessé­gével. Reménytelensége ellenére alakja méltó helyet kap nem­zetünk tudatában, a miénkben is meg az utánunk következő­kében is, mert vándorbotját a magyar történelem nagy szel­lemei fogták, irányították, szentelték meg. A heidelbergi hídon Szenczi Molnár Albert könyökölt mel­lé és az utrechti, leiderii ha­rangszót Apáczai Cserévelt Tótfalusi Miklóssal hallgatta. Bethlen Miklós útitársa a ten­gerparton és Komjáti Bene­dekkel járja végig a krakkói királysírokat. Canterburyben Szapsi Csombor Mártontól kér útbaigazítást és Erásmus sír­kövét a bázeli dómban Pápai Páriz Ferenccel betűzi latinul. Ügy érzem, ereje fogytán, KOPOGTATÓ. Ez alkalom­mal Pest megyébe is ellátoga­tott a Perjes Klára összeállí­totta magazinműsor. Farkas Vince nyugalmazott hajóska­pitány zebegényi múzeumát mutatta be a riport. Ez a gazdag gyűjtemény és alko­tója szerepeit már a mi la­punk hasábjain is, így nem­csak az újdonság varázsa te­hette figyelmessé a Pest me­gyei hallgatót, hanem módja volt az érdekességek mögött az emberre is alaposabban odafigyelni. Farkas Vince pe­dig valóban érdekes szemé­lyiség. Nem csupán különle­ges hobbyja miatt az. Élet- története szinte regény, s mégsem ez volt ami igazán megfogott. Az az alapos fel- készültség, szakismeret, s té­májának szeretete volt lenyű­göző, amellyel amatőrök és professzionisták között egya­ránt csak ritkán találkozni. Ügy hiszem, ilyesmire csak azok képesek, akik felnőtt­ként is őrzik a gyermekkori lelkesedést, akiket történelmi sorsfordulók, tovatűnő évtize­dek sem ingathatnak meg ab­ban a hitben, hogy nir(cs fon­tosabb dolgunk a világon, minthogy egymás életét szeb­bé tegyük. Ez a Zebegény idegenfor­galmi rangját is emelő, új múzeum nekem tehát azért is kedves, mert egy számomra például is szolgáló emberi magatartás ékes bizonyítéka. KÉRDEZZ — FELELEK, őszintén mondom, soha unal­masabb műsort nem hallot­tam a szerelemről, mint ami­lyent a Petőfi rádió sugár­zott. Mint minden hasonló esetben gyanút fog az ember, hogy a hiba vajon nem saját magában keresendő-e. Prüdé- ria, érzelemszegénység, éret­lenség, vagy valamilyen más ok miatt nem képes ráhango­lódni az együttgondolkodás­ra. Bár saját kritikusom nem lehetek, mégis az a gyanúm, ez esetben a hiba nem az én készülékemben van. Az ötlet, s természetesen ezek után már a megvalósí­érezvén betegségének elhata' masodását, egy kicsit életmű vére is góndolt, amikor 1981- bsn egyik tanulmányát ezek­kel a mondatokkal fejezte be- Márpedig tudták a régi böl­csek, hogy egy civilizáció sor­sa végül nagy személyisége­ken fordul meg. Árnyékuk, az életet gazdagítva, szépítve sza­kadatlanul elvegyül a szüle- ter.dőkkel; halandókból így válnak egy város, egy haza. egy műveltség nemzetközi vé­delmezőivé. Bihari József A képen: Baresay Jenő alkotá­sa, az író emlékére tás volt szerencsétlen. Szenv- telenülj nem is -beszélgetve, Hanem csak egy kérdőív rub­rikáit kitöltve, senki sem ké­pes megosztani vadidegenek- kel legbensőbb titkait. Akkor sem, ha szándéka szerint ez. teszi, ha semmit sem titkoi el, sőt minden szava igaz. A riporter, Müller Tibor nagyo. tévedett, amikor azt hitte, hogy ezit a jelenséget kívül­állóként, egy mérnök alapos­ságával lehet elemezni, s mint valamiféle kórképet a nagy- közönség előtt megjeleníteni. A három szereplő, Nemes György író, Pardi Anna költő és Másik János zeneszerző, annyi szépet és igazat elmon­dott már erről az életet iga­zán emberivé tevő érzésről. Meghallgatva a hangfelvételi, hitem szerint már ők is azt vallják, ezzel a műsorral nem jutottunk közelebb a bennünk rejlő nagy titok nyitjához. ÜJ MŰSORREND. Átszer­vezte műsorrendjét a rádió­szerkesztőség, s kérte a kriti­kusokat, mondjanak véle­ményt az újításról., Én azt ta­pasztaltam, nem jártunk rosz- szul az átszervezéssel. A dél­előtti magazinok kifejezetten jók. Elsősorban azért, mert nem szokásainkat akarják át­alakítani, hanem éppen azok­hoz igazodnak. Néhány mű­sor ideje megváltozott, bár ezekben nem látom a rációt, nem fáj miatta a fejem. Csu pán a Petőfi éjszakai unal­mas, álmosító műsorrendjét érzem mostohagyereknek. Mert kik is hallgatnak éjsza­ka rádiót? Azok, akik autó­val az ország útjait járják, akik estétől reggelig vállalnak műszakot, ahol összejött egy vidám társaság. Valamennyien friss, üdítő hangokra vágy­nak. S ha akad is kivétel, az álmatlanságban szenvedőké, a fogfájósaké, nem hihetjük, hogy az Éjféltől hajnalig cí­mű összeállítás csak miattuk született. S ha így is lenne, egy kicsit pattogósabb ritm.us, nagyobb tempó nekik sem árt. Csulák András Hagyományőrző csömöriek Csömörnek a hétezer lélekszámú községnek a határa, hatszáz méterre közelítette meg Budapest közigazgatási területét. Reg­gelente az 5.17-es HÉV-vcl kel útra az ipari munkások zöme, míg a hétórai HÉV-et a tisztviselők és a pesti iskolába járó diákok töltik meg. De Csömör öregjei ma is hagyományőrzők, sokan járnak népviseletben, és még ma is foglalkoznak hím­zéssel. A képen: Vrana Miliályné egykori menyasszonyi fej- díszével és kedves párnáival. Horváth Éva felvétele Ország—világ Ami a híradóból kimaradt , a színpad mögé, az öltö­dbe: mi történik odabent, hogyan ké­szülnek a szereplők a játékra? Izgalmas dolog. Így vagyunk egy-egy híradói képpel, akár a moziban, akár a tévé képernyőjét látjuk. Jól fésült, öltözött emberek, modern repülőterek, elegáns szalonok, amelyeken, illetve amelyek­ben az államférfiak, a protokoll meg­annyi résztvevői találkoznak. De mi történik addig, amíg ezek a találkozók létrejönnek, amíg a pillanatokat meg­örökíti a kamera? Erre ad választ Va­salt Szabó TAszlŐ Ami a híradóból ki­maradt című könyve, amely most jelent meg a Kossuth Kiadó Ország-világ so­rozatában. A szerző a Magyar Filmhír­adó operatőre, aki az utóbbi három év­tizedben nagyon sok kormánydelegációt kísért el útjára, fotózta őket, s felvéte­lei megjelentek a híradókban. A kamerás ember, ahogyan magát Vasali Szabó László nevezi, felcsapott újságírónak, s feljegyzéseiből egy na­gyon érdekes riportkönyvet készített. Rendkívül sokat tapasztalt, látott útjai során, de mindent nem őrzött meg a kamerája, a filmfelvevő objektíve. S ami kimaradt a filmriportokból, most elol­vashatjuk ezekben a szellemes, könnyed hangvételű, lebilincselően megírt ripor­tokban, amelyek fellebbentik a fátylat a háttérről, s megismertetnek bennünket a protokoll mögötti világgal. A szerző például igencsak hangulatos képet fest Helsinkiről, amely annak idején otthona volt az európai békeér- tekezlstnek, s olyan volt államférfiak­nak adott találkozásra lehetőséget, mint Ford, Lconyid Brezsnyev, Kekkonen, Wilson. Rendkívül izgalmasan írja le, hogy a finn vendéglátók miként ren­dezték meg mintaszerűen a találkozót, hogyan szervezték meg a példás rendet, biztonságot, hogy a találkozó végig za­vartalan legyen. Leírja, hogyan jutott el álmai váro­sába, Isztambulba, amelybe még akkor szerelmesedéit bele, amikor Gárdonyi Géza gyönyörű regényéberi, az Egri csillagokban olvasott arról. Az író olyan vonzóan festette le Isztambult, hogy mindig vágyott arra, hogy egyszer el­jusson oda. S lám, teljesült kívánsága. A bevezetőben azt (rja a szerző, hogy életében nem írt le egyetlen sort sem egyetlen újságba sem, bár megkapta az újságírói igazolványt is. Nem is vágyott erre a babérra, de most az emlékek nem hagyták nyugodni, olyan élmé­nyekben, helyzetekben, epizódokban vett részt, amelyek nem maradhatnak csak az ő titkai. Ezért fogott tollat, és írta le élményeit úgy, ahogyan benne élnek. A szerzővel együtt eljutunk néhány földrészre is, így Ázsiába, Afrikába, Vél-Amerikába. Megismerkedünk né­pekkel, nagy világvárosokkal, különbö­ző társadalmi rendszerekkel, népi ha­gyományokkal, különleges ételekkel, táncokkal, szokásokkal — az élettel, amely mindenütt a világon rendkívül tarka, hallatlanul érdekes, s ebből Va­sali Szabónak sikerült egy nagyon szép csokrot átnyújtani az olvasónak. Köz­ben megtudjuk, hogy mennyire ismerik, szeretik a világon népünket, hogyan tisztelik államfárfiainkat, miként szö­vődnek a barátságok. S hogyan került a kamerás ember néha lehetetlen hely­zetbe, miként tudta magát kivágni, s találta meg a hangot a vendégfogadók­kal. Egy világot fest le maszk és smink nélkül. Az dCVCn riportírásokat színes és fekete-fehér hangulatos fotók egészítik ki. Az Ország-világ sorozat legújabb kötetének szép tipográfiájáért, képszer­kesztéséért, a nyomdai munkáért Kun Gábort, Fábri Magdát és az Athe- naeumot illeti a dicséret. Hali Ká n flór »Rádiófigyelőm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents