Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-20 / 247. szám
1984. OKTÓBER 20., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Egy cikk, egy levél cs a válasz Menyasszonyi fátyolként fehér? BEFŐZÉS - NAGYBAN A hatalmas tömlőből a negyvenkilenc hektoliteres tartályt 'töltik tele paradicsomlével. De a konzervgyár udvarán körülnézve kiderül, hogy nagyüzem van náluk is. Folyamatosan érkezik be a nyers, feldolgozásra váró paradicsom, mégpedig naponta 50 vagonnal szállítanak a gazdaságok. Ez a mennyiség nem jelent túlzott megterhelést, hiszen éppen feldolgozó kapacitásuk felét teszi ki. A vonalak mellett sincs megállás. Folyamatosan töltik dobozokba, mégpedig ötkilósokba a sűrített paradicsomot, melynek jelentős része kerül exportra. Horváth Irán gondos mérlegelés után úgy dönt, a Tobozba néhány dekát tölteni kell, nehogy súlyhiányos legyen. V. E. Hancsovszlii János fölvételei Üvegbe, palackba zárják a nyár ízeit, zamatát — sűrítmény vagy lé formájában — napjainkban a Nagykőrösi Konzervgyárban is. Ám amíg a gyártó sorokra kerülhet a termény, sok munkát ad a mezőgazdasági dolgozóknak is. A nagykőrösi Mészáros János Tsz- ben Fruttas Balázsáé és Pálíi Istvánná szedi, majd konténerbe önti a paradicsomszemeket. S a termést jó közepesnek minősítik. A léüzem garata a tsz-ben szinte nyeli a belé zúduló arany-piros széniekéi. Hogy félkész termékként, lé formájában adja vissza a kellő mosás után. Hiszen a garatba zúduló paradicsomot Kaszala István és Radies József erős vízsugárral mossa tisztára. Kaptuk az alábbi levelet, amelyet néhány jelentéktelen stilisztikai változtatástól eltekintve, teljes egészében közlünk. Tisztelt szerkesztő úr! Megyei lapunk október 3-t számának címoldala közli azt az írását, fejtegetését, amelyben úgy tűnik, hogy a napszámos munkát, életformát, életmódot sírja vissza. Törteit említi példaként, ebből általánosít. Szükségesnek és igényeltnek tartja a napszámos munkát. Törteién. Nem tudom, honnét szerezte be az információit, amelyek igen tévesek. A lakosság Törteién nem csökkenő, inkább növekvő. A lélekszám 1883. december 31-én a községben 5153 volt, 197 fővel több, mint 1975- ben. Három főre teszi azok számát, akik napszámos munkából élnek. Szerintem inkább tengetik az életüket, ugyanis csak annyi alkalmi munkát vállalnak, amennyivel a napi italra valójukat megkeresik, ha egyáltalán valaki is igénybe veszi szolgálataikat. Napszámos munkára ma nem a szükség kényszeríti az embereket, hanem a modernebb életvitelhez szükséges anyagi fedezet bővítése. Nsm egy buszvezető, ipari munkás vállal hét. Végén kőművesek mellett segédmunkát, vagy a tsz traktorosa a saját gépével szántást, kaszálást, sapálást a kiskertekben, természetesen idős embereknél is. De ezek a napszámosok már nem kenyérmorzsára valót keresnek, hanem futja belőle, legalábbis pótol valamit a szintes ház gerendáinak vagy a gépkocsi üléshuzatának az árához. A kenyerük is fehér, nem olyan barnás és száraz, mint 40—50 évvel ezelőtt volt. Aki az akkorit ette, az ezt igen jól tudhatja. Az idősebbek közül, még a mi faiunkban is sókan elmondják, hogy milyen volt a napszámos életmód. Azt is hozzátennék, hogy egyáltalán nem baj, hogy „eltűnőben” van. Gyalog jártak a községből a nyolctíz ' kilométerre volt uradalmakba dolgozni, a munkakezdés az év minden időszakában „napkeltekor” kezdődött, s ekkorra a munkavégzés helyén kellett lenniük. A munka befejezése „napnyugtakor” volt. Ma egy napszámos naponta megkeresi egy mázsa búza árát (351 Ft), akkor egy hónapig dolgozott ennyi búzáért. Húsra, kalácsra csak ünnepeken telt, a szalonnát csak a családfő étrendje tartalmazta, de azt fröstökre és ebédre is. Ma háztáji és kisegítő gazdaságot nagyon sokan tartanak fenn. Nem mérik az emberek az ott eltöltött időt. A cikk szerinti napi másfél óra — a statisztikus becslése. A mi falunkban az itt élő értelmiség akarva-akaratlanul „rááll” a paraszti életmódra. Közülük sokar a kertjükben, a tanács által értékesített hétvégi telkeken termelik meg a konyhára való zöldséget és gyümölcsöt. A gyógyszerész, a termelő- szövetkezet, közgazdásza, a mezőgazdász paradicsomot, paprikát, cukorrépát termel — szerződésre. A pedagógusok sertést nevelnek. Ebben a munkában a gyerekeik is részt vesznek — és nem viszolyogva —, a magnó, a kerékpár, esetleg a kismotor kilátásba helyezett megvásárlása reményében. Az iskolának ún. gyakorlókertje van, ahol a gyerekek megismerkednek a mezőgazdasági munka minden fogásával a permetezésen kívül. Azok is, akiknek odahaza erre nincsen módja, kert hiányában. Tehát a minimális mezei munka fortélyait elsajátíthatják. A több mindenhez értésre csak annyit jegyzek meg, hogy az orvosnak sem kell értenie az esztergályos szakmához, de a péknek sem a traktorhoz. Ahhoz értsen jól, amit élethivatásként választott, de ahhoz értsen jól. Egyébként a ribiszke nem minden tájon őshonos növény, így nem furcsállhatja, ha a középiskolás leány esetleg szemenként szüretelte. De azt lehet, hogy tudja, hogyan kell a hibrid kukoricát címerezni, mert megmutatták és elmagyarázták neki azok, akik tudják, hogyan kell. A lakókörnyezetre vonatkozó példái jogosak, de Törteire nem érvényesíthetők. Ha járt a községben, ezt látnia kellett volna. A törteli emberek szeretik a rendet, a tisztaságot. Nem irtják a gyümölcsfákat, hanem ültetik. Ültetik még az utcákon is, már ahol a 'közlekedést nem akadályozza. Látná csak a meggy virágzásakor a falut. Az utcák menyasszonyi, fátyolként fehérlenek, s a fák termését üyegbe sorakoztatják még az ifjú asszonyok is. 3\iíégcso3áliiátl®‘^á^yüSjjt -„Bánél- . lakps” és a példát tovább vihetnék ablakaik alá, ha más célból nem, gépkocsi-árnyékolónak. A cikkben írt témákban nem Törteit kellett volna kiválasztani, illetve pellengérre tenni, hanem olyan települést, ahol ezek vitathatatlanul fennállnak. Ha mégis, akkor jobban körül kellett volna néznie és reálisan tájékozódnia Törteién. Faika János jjT Szereti községét Fajka János, ha vette a fáradságot, írógéphez ült, hogy megtiszteljen bennünket levelével. A lap október 3-i számában Eltűnőben címmel megjelent vezércikk rövidebb volt, mint az arra reagáló levél, azaz vélelmezzük, a nyilvánvaló félreértelmezéseken túl valami olyasmit is érintettünk, ami érzékeny pont, ami elfogultságokat csihol. Van, amivel könnyen végezhetünk. Írásunknak a község népessége lassú fogyatkozására való utalása, szemben kedves levélíróink vélekedésével, • helytálló. Törtei lakónépessége az 1980. évi népszámláláskor 4821 fő volt. Tavaly, azaz 1983. december 31-én 4867 lélek. A múlt esztendőben ötvenkét élveszületéssel nyolcvankét halálozás, 113 odaköltö- zéssel 151 elköltözés állt szemben; a mínusz hatvanhárom ember, egyetlen év alatt. Mi sem áll távolabb szándékainktól, mint szépíteni azon a gyalázatos korszakon, amikor — mint írtuk cikkünkben — „fogcsikorgató vetélkedés ment, kit fogadjanak fel, ki rekedjen a hoppon maradtak között” a napszámosnak jelentkezők közül, de mert a levélben szerepel a napszám és a búza árának viszonya, a tényékhez való hűssjg megköveteli a pontosságot. Az 1934 és 1939 közötti öt év átlagát nézve, egy mázsa búza ára 18—20 pengő volt, a napszámbérek pedig a következők voltak: szintén évi átlagban: férfi- napszám 2,50, női napszám 1,70, gyermeknapszám — mert bizony ilyen is volt, hivatalos helyesléssel! — 1 pengő. A búza termelői átlagára 1983-ban 344 forintot tett ki állami felvásárlás esetén, 490 forintot piaci értékesítéskor száz kilogrammonként. Most már csak az a kérdés, hogy — a vélhetően pozitívumként említett — egy napszámkereset egy mázsa búza levélbeli arányhoz mit szóljanak például az ipar fizikai foglalkozású alkalmazottjai, akiknek idén január és július között, hét hónap átlagában, a havi bére 4958 forint volt? Számokról, egymáshoz viszonyításukról eny- nyit. jT Nehézzé teszi dolgunkat Fajka János akkor, amikor félreért — félremagyaráz? — mondatokat, bekezdéseket, hiszen nincs kínosabb annál, mint amikor a szerzőnek azt kell ismételgetnie, nem ezt írta, nem ezt írta. Nem írta, nem sírta vissza — miért tette, miként tehette volna?! Nem írta, hogy szép volt, helyes volt, emberi volt a napkeltétől napnyugtáig... de a hosszúra nyúló felsorolás helyett, mi mindent nem írt a szerző, amit ugyanakkor neki tulajdonít Fajka János, könnyű szívvel állíthatom, élvezettel és örömmel olvastam mindazt, amit faluja, az ott élők Védelmében papírra vetett. örömmel olvastam — sokadszor tapasztaltam, nem először járva a községben — a szorgalomról, a kör- nyezetcsinosítási igyekezetről, a gyerekek gyakorlókertjéről szóló szavakat, de fokozódó aggodalommal észleltem, ' a nemes lokálpatriotizmus már-már túlságosan fehérre téteti azt a menyasszonyi fátylat, mely nagyon szép akkor, ha meggyfák virágvilágát jelképezi, de vezeklések idejének lehet az előre vetítője akkor, ha e fátyol alatt egymással ösz- sze nem illő dolgok bújhatnak meg. Mert jó dolog — Törteién is, másutt is mindenütt — a szorgalom, a kőművesek mellett vállalt hét végi segédmunka, de jó dolog-e — ne fedje szemérmes csend! — az a csinos napszámbér, amelyből bizony bőven futja a képletes mázsa búzára, s amelyet nem, az építőmester jó szíve fifáttét ki. Jhanem kifizet valójában és ténylegesen az az építkező, aki a fogát csikorgatja, mert fogy a pénze, mert a hitelekért kamat jár ... jvT * -'í.% 1. - ? Itt '.jutunk el oda, ahová elindultunk, s ami miatt úgy véltük, a szerkesztőségnek, a szerzőnek címzett levél nyilvánosságot és választ követel. Nyilvánosságot, mert egyre gyakrabban találkozunk azzal a furbsa érzékenységgel, amely — Fajka János becsületesei! le is írta — pellengért fedez fel a jó és a rossz feletti töprengésben, a falu, a város bármely dolgának, az ott élők mindennapjai bármely mozzanatának kérdőjelessé tételében. Kedves levélírónk soraiból úgy tűnhet — és/ gyakran hivatalos levelekből is ez sugárzik —, hogy Tör,- télén — és mindenütt másutt, ahol hívei élnek ennek az érzékenységnek — a dolgok a lehető legjobban kialakított mederben haladnak előre. Minden’ eredmény, minden vívmány ...! Meggyőződésem, eredményeink éppen attól igazak, vonzóak, hogy nem társítjuk azokhoz á mindent. befedő fehér fátylat. Mert eredmény — ahogy október 3-i cikkünkben írtuk, a társadalmi-gazdasági fejlődés természetes jegye — a napszámos munkabérre rászorulók eltűnése, de eredmény-e, hogy az emberek nem mérik a háztájiban, a kertben eltöltött időt, hogy levélírónk szerint a gyógyszerész, a közgazdász szerződésre paradicsomot, paprikát termel, , hogy a gyermek a beígért magnó, robogó fejében vesz részt e foglalatosságokban, hogy a bakfis szemenkint szedi a ribiszkét... Felszabadulásunk negyvenedik évfordulójára készülve — és ez Törteién éppen nem távoli dátum — semmi más, csakis az eredmények és a gondok, a megtett út és a meg nem oldott feladatok, az elért magaslatok és a felhalmozódott feszültségek együttes, párhuzamos megmutatása az, ami tiszta, reális, azaz igaz képet ad fiatalok és idősek, lakó- vagy munkahelyi közösségek, munkások és parasztok, azaz a köznapi ember, ha szabad e fenséges, de sokat koptatott szóval élni, a nép számára. Mert nem takarni kell, hogy vaunak — Törteién és másutt — kopár udvarok, elhagyott szülők, szüleik készségeit át nem vevő fiatalok, gyermekeikre nem ügyelő szülők ... Nem takarni kell ezt, hanem — változtatni azon. MÉSZÁROS OTTÓ
