Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-11 / 239. szám
Tömegsport verseny és fut ónap Cegléden Nagy siker — sok induló Cegléden, a város sportlétesítményeiben került sor az ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok Pest megyei olimpiájának döntőjére. A KISZ Pest megyei és Cegléd városi Bizottsága, a PTSH, a Szakszervezetek megyei Tanácsa, valamint a Városi Tanács V. B. művelődési és sportosztálya különös gonddal szervezte meg az eseményt, melyet tt sporttal a békéért mottóval rendeztek. Kedves és rangos vendégek érkeztek a városi tornacsarnokban megtartott ünnepélyes megnyitóra: Tolna Sándor, a KISZ Cegléd városi Bizottságának titkára mutatta be a résztvevőknek a Magyar- országon tartózkodó nicara- guai békedelegáció két tagiát: Olga Adiles Lopezt, a nica- raguai forradalmi kormányzó- tanács tagját, a Béke-világta- nács elnökhelyettesét, valamint Eva Conrado Florest, a távoli ország megbízott és rendkívüli nagykövetét. Az áléinak köszöntő szavai után elkezdődhetett a verseny, a tornacsarnokban, a környező iskolák szabadtéri pályáin, a CVSE-sport- telepen, s a KÖZGÉP ceglédi gyárának lőterén. Az érdeklődés most is a kispályás labdarúgás iránt volt a legnagyobb, de említést érdemel a férfi lövészetben lőállásba induló ötvennyolc induló Is. Az ISZN Pest megyei olimpiájához szervesen kapcsoló dott a városi tömegsport fuA »portes.mónyen részt vettek a nicaraguai vendégeli is. Felvételünkön — balról jobbra — látható: a tolmács, Podmaniczki István, a ceglédi városi pártbizottság titkára, Olga AdUes Lopez, a nicaraguai forradalmi kormányzótanács tagja, Éva Conrado Flores megbízott és rendkívüli nagykövet és Bognár János, a KISZ ceglédi Bizottságának politikai munkatársa. Kisfaludi István felvétele tóverseny, melynek rajtját a CVSE pályáján jelölték ki. A jelentkezőknek választásuknak megfelelően 3, 7 és 14 kilométert kellett teljesíteniük. A hosszabb távokon külön nehézséget jelentett az esőtől felázott talaj» A három kilométert teljesítőknek szerencséjük volt, mert ők a városban kijelölt útvonalon futottak. A kétszáztizenkilenc induló többségét fiatalok alkották. A legfiatalabb résztvevő 4 éves Horváth Bertalan, a legidősebb pedig Csendes György volt. ök különdíjat kaptak. Ezenkívül valamennyi futó sorsoláson vehetett részt, melyen értékes tiszteletdíjakat nyerhettek. A rendezéshez jelentős segítséget nyújtott a rendőrkapitányság és a honvédség is. Befejezésként mintegy negyven próbázója volt a KBT által szervezett kerékpáros ügyességi versenynek. Ungureán László 1984. OKTÓBER 11. Szerdai forduló Bravó, ZTE! Tegnap teljes fordulót bonyolítottak le a labdarúgó NB I-ben. Az eredmények: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd 0-0, Vasas—FTC 1-1 (1-0), PMSC— SZEOL AK 3-0, (3-0), Eger— ZTE 0-4 (0-1), DMVSC—Tatabánya 1-0 (0-0), Videoton—Ha^ ladás 2-0 (2-0), Rába ETO—Békéscsaba 3-1 (1-1), Csepel— MTK-VM 2-0 (1-0). íi hazai pi'tlra most is előny volt Biztos solymári pontok A magasabb osztályokban játszó kézilabdacsapataink most igazán nem „panaszkodhatnak”: győzött a PEMÜ SE, a Ceglédi KÖZGÉP, a Dunakeszi és a Csepel Autó női együttese is. A megyei első osztályú felnőttbajnokságban az IM Vasas és a Budakalász veresége révén a Vác már megnyerte a bajnokságot. A nőknél az éllovas V. Forte II. csapata mögött a Solymári PEMÜ együttese esélyes az osztályozóra. Megyei totó Nincs telitalálat Több mint 1200 szelvényt küldtek be tippelőink a 8. hétre. Ezúttal sem volt köny- nyű a meccseket eltalálni, amit bizonyít: telitalálat egy sem akadt. Tizenöten értek el hetest, közülük sorsoltuk ki a nyerteseket. Tíz-tíz szelvényt nyert: Jancskár Zsolt (2635. Vámos- mikola, Ipolysági út 28.), Koós Pál (2120. Dunakeszi, Dimitrov u. 10.), ifi. Kovács Vendel (2440. Százhalombatta, Rózsa F. u. 2. III. 11.), Németh József (2750. Nagykőrös, X. Szolnoki u. 4.), Balázs Gábor (2767. Tápiógyöre, Dózsa Gy. u. 18/c.), Bulejsza János 2800. Vác, Burgundia u. 2.), Pásztor András (2315. Szigethalom, Móra F. u. 36.), Szalay Zoltán (2100. Gödöllő, Ádám u. 20.), Nagy Ferenc (2344. Dömsöd, Szabadság út 119.), Liebhardt József (2600. Vác, Zrínyi u. 18.). A nyereményeket postán küldjük el. Gazdag válaszfék * Érdi spartakiád Érden, a városi sportpályán rendezik meg október 13-án az I. lakóhelyi spartakiád döntőit, ahol a versenyzők asztaliteniszben, kispályás labdarúgásban, lövészetben, sakkban mérhetik össze tudásukat. A Tyrrell-irükk Profinak kedvez Forma—1-es változatok A Forma—1 Idei nyolcadik futama, a detroiti nemcsak azért emlékezetes, mert a fiatal brit szupertehetség, Martin Brundle második lett, hanem azért is, mert a verseny után különféle szabályta- lahságokat észleltek kocsijában, a ma már idejétmúlt Tyrrell-ben. Utólag diszkvalifikálták, s elvették pontjait. A Nemzetközi Autósportszövetség most döntött az akkori eredményről, eszerint az utána következők egy-egy hellyel előre lépnek, így a VB-lista második helyezettje, ATain Prost az akkori ötödik negyedik leit, s egy ponttal többet könyvelhet be magának. Ez a pont szinte semmit nem változtat a végelszámolásban, hiszen McLarenes márkatársának, Niki Laudának 66 pentja van, neki most 62,5. Ha Prost nyer, 71,5 pontos lesz, riválisának legalább másodiknak kell célba érnie, akkor 72 ponttal világbajnok. A harmadik hellyel csak 70 pontig jutna, s ez akkor is kevés lett volna, ha nem kap plusz egy pontot Prost. Persze lehet másképpen is. Ha Lauda nem szerez pontot, Prostnak ©lég egy harmadik hely is. R. P. NB I B. FÉRFIAK PEMÖ SE—Szondi SE 28-19 (16-8) Solymár, 250 néző. V: Mó- zer. Szabó. PEMÜ SE: Müller, Behovics, (7), Debreceni (3), Gách, Hol- czer (3), Král (7), Somogyi (7). Csere: Berényi, Mátyás, Szőke (1). Az 5. percben már 5-1-re vezetett a PEMÜ csapata az NB I B jelenlegi 3. helyezettjével szemben. Ezt az előnyt az első félidőben megduplázta. A második félidő 16. percében már 24-12-re vezetett a Pest megyei csapat, és a nagy előnye birtokában kicsit kiengedett. Ennek ellenére ezen a mérkőzésen a PEMÜ csapata ellenállhatatlan volt, nagyon jól játszott, jobban alkalmazkodott az esős időjáráshoz. Jók: Müller, Král, Behovics, Somogyi. B F Ceglédi KÖZGÉP— Komlói Bányász 22-18 (10-19) Cegléd, 600 néző. V: Géczi, Pintér. KÖZGÉP: Győré — Nagy (5), Tiba (5), Pásztor (1), Pod- horszki, Túlik (5), Dér (5). Csere1 Túróczi, Fees, Bosnyák (1), Tóth I., Lengyel. Mindkét csapat alaposan megszervezte védőjátékát, s ezért a szokásosnál kevesebb gól esett. Az 5. percben még csak egyszer találtak bele mindkét oldalon a kapuba. A KÖZGÉP 4-3-ra vezetett először, majd a rossz helyzetkihasználása miatt 8-8-nál újra egyenlő lett az állás. Szünet után jobban játszottak a ceglédiek, s gyakorlatilag már a 42. percben eldőlt a két bajnoki pont sorsa (15-11).' A hajrában. 21-15-ös állásnál már a cserék is szóhoz jutottak. Győzelmével .szép ..fegyvertényt hajtott végre a KÖZGÉP, hiszen a bronzérem egyik várományosát verte végül biztosan. Sikerükben nagy szerepe volt annak, hogy az emberelőnyös helyzeteket kihasználták. Jók: Nagy, Tiba, Túlik, Győré. U. L. Az NB I B állása három fordulóval a befeiezés előtt: 1. Ú. Dózsa (már feljutott az NB I- be), 2. Békéscsaba (32 pont), 3. Szondi SE (28), 4. Komló (27), 5. PEMÜ SE (28). 7. Ceglédi KÖZGÉP (23), 8. Fóti Tsz SK (21),... 13. D. Kőolaj (18), A jövőben is előtérben az*utánpótlás Közpon tokban, A megyénkben alkalmazott háromféle titánpóüás- nevelési módszer közül mindenképpen a legkorszerűbbnek az egyes sportági nevelési ltözppntokban — kiválasztott sportágak alapján — folyó munka tekinthető. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy vajon ők, a legjobbak hogyan tették a dolgukat a közelmúltban. Több sportágban Vác, evezés, kajak-kenu. Az utánpótlás-nevelési központok közül a legeredményesebb területnek Vác tekinthető, ami alapvetően a területi adottságok és a bázisháttér szerencsés találkozásának, valamint a jó képességű edzői gárda munkájának köszönhető. A további eredményes tevékenységhez feltétlenül szükséges a vonzáskörzetből történő rendszeres felfelé áramoltatás megoldása — elsősorban Nagymarosról — az élversenyzők megtartása érdekében nagyobb városi ösz- szefogás, valamint a tagozatos középiskolákban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Gödöllő, atlétika, öttusa. Az itt végzett munka alapvető hiányosságai közé tartozik és egyben meg is határozza azt, hogy például évek óta megoldatlan a város testnevelési és sportmozgalmának irányítása, az egvetem és város egyéb iskoláinak kapcsolata. Gondot okoz továbbá az öttusa esetében, hogy úszni csak az egyetem kis méretű medencéjében lehet. Budakeszi, atlétika, vívás. Budakeszi adottságai a legoptimálisabbak a megyében — tagozatos általános és középiskola működik, megfelelő kollégiumi férőhellyel rendel, keznek — a lehetőségek kihasználása ennek ellenére mégsem kielégítő. Két ok miatt sem. Az egyik, hogy az együttműködő Vasas SC érdekeltsége inkább csak néhány általuk „nagy tehetségnek” ítélt fiatal beiskolázásában és figyelemmel kísérésében merül ki. A másik, hogy a megye egyéb településein érdektelenség mutatkozik a Budakeszire történő beiskolázás iránt. Ez utóbbira bizonyíték, hogy a testnevelési tagozat számára biztosított kollégiumi férőhelyek kihasználtsága csak kb. 60 százalékos. A negatívumok mellett azonban azt is el kell mondani, hogy a középiskola négy évfolyamán tanuló 97 tagozatos diák közül 21 korosztálya élvonalához tartozik. Cegléd, asztalitenisz, birkózás. Szervezetten és eredményesen működik az asztalitenisz sportágban a Ceglédi Vasutas A-kategóriás szakosztályára épülő utánpótlási központ. A szakosztály létesítményhelyzetének további javításával és főfoglalkozású utánpótlásedző alkalmazásával hosszú távon is biztosítható az eddigi eredményes, az eredeti elképzeléseknek megfelelő munka. Sajnos egészen más a helyzet birkózásban. Sem az iskolai háttér nem biztosított, sem a megfelelő személy. Szigetszentmiklós, birkózás, ökölvívás. A Csepel Autó Vasas SE birkózó és ökölvívó sportágakban tervezett utánpótlás-nevelési központja az elmúlt években az elvárásoknak gyakorlatilag nem tudott megfelelni. Mégpedig azért, mert hiányzott a munka egyik alapvető feltétele, a megfelelő létesítmény. Tavaly az új sportcsarnok átadásával ez a probléma megoldódott. Változatlanul élő gond viszont az edzői gárda biztosítása. További tennivalók A sportági központokban folyó munkáról az előzőekben adott vázlatos értékelésből és a hiányosságok felvetéséből már automatikusan adódnak ugyan a tennivalók, de azért talán nem árt, ha néhány szóban ismertetjük a központokkal szembeni jövőbeni elvárásokat. Gödöllőn nem halasztható tovább a város testnevelési és sportmozgalma irányításának megnyugtató megoldása, és a jövőbeli megfelelő munkavégzés alapvető feltétele, az úszás létesítményhelyzetének javítása is. Vácott elsősorban a rendkívül pénzigényes vízi sportágak felszereltségét kell javítani és újabb szakemberek munkába állását kell elősegíteni. Cegléden az asztalitenisz mellett súlyemelésben kell sportági utánpótlási központot kialakítani. A kezdeti lépések már megtörténtek, kísérleti jelleggel 24 fős létszámmal már működik a 203-as Bem József Szakmunkásképző Intézetben ilyen bázis. Sziget- szentmiklóson a sportcsarnok átadása után a vonzáskörzet iskoláinak együttműködésével, megfelelő szakemberek alkalmazásával. illetve a központ új működési rendjének kidolgozásával kell a munkát tovább javítani. Végül Budakeszin a meglevő feltételek jobb kihasználása érdekében az együttműködő Vasas SC vezetésével kell a központ további tennivalóit tisztázni. Szélesíteni a kart Jó hír, hogy az öt felsorolt sportági utánpótlás-nevelési közDont működése mellett a jövőben Dunakeszin, Érden, Százhalombattán, Nagykőrösön és Szentendrén tervezik hasonló jellegű szervezet létrehozását. A sportágak kiválasztására az iskolai és az esetleges kollégiumi háttér biztosítására csak a helyi érintett szervek megfelelő előkészítő munkája után kerülhet sor. Bó. I. 14. Szilasmenti Tsz SK (15 pont). NB II. KELETI CSOPORT Dunakeszi VSE—Pénzügyőr 25-21 (14-10) Csömöri út, 300 néző. Dunakeszi VSE: Tillmann — Germán (3), Lambech (8), Kiss (2), Flaschkai (6), Csendes (6), Gendur (4). Csere: Orosz, Molnár, Sándor, Valentin. A múlt heti idegenbeli vereségét követően ezúttal ismét vendégként pályára lepő Vasutas biztos győzelmet aratott. , Végig színvonalas küzdelemben, a dunakesziek előnye állandóan 3—4 gól volt. A játékosok közül Gendur teljesítménye emelkedett ki. • B. T. NB n. NŐK. KÖZÉPCSOPORT Csepel Autó—Jánoshalma 24-18 (14-8) Csepel Autó: Bakó — Burg- hardtné (2), Zsizsikné (8), Te- mesi (3), Farkasné (2), Sallainé, Gyárfás (5). Csere: Kövér, Szabó (2), Németh (1), Molnár (2). Az „osztályozó” szélén álló vendégek ellen a Pest megyei csapat végig jól játszva biztosította a bennmaradást. Az autógyári csapat jelenleg a csoport 7. helyén áll, és még esélye van a 6. hely megszerzésére. Jók: Zsizsikné, Gyárfás, Bakó. B. A. MEGYEI I. OSZTÁLY. FÉRFI FELNŐTT Nagymaros—Budakalász 15-11 (7-6). Nagymaros. Ld.: Ber- czelly, Homyák, Szórágy (4— 4—4), ill. Weisz (4). Gödöllő— Abony 32-20 (14-11). Abony. Ld.: Horváth (8). illetve Halasi (6). GEAC—Gyömrő 25-24 (12-13). Gödöllő. Ld.: N. Kovács (13), illetve Szél (9). GEAC—Nagykőrös 19-12 (9-8). Nagykőrös. Ld.: N. Kovács (6), illetve Mátrai (4). TX Autó —V. Izzó 22-21 (11-8). Szigetszentmiklós. Ld.: Naurasics (8), illetve Kovacsics (9). Budakalász—IM Vasas 25-23 (15-13). Budakalász. Ld.: Blonszky (10), illetve Raffay (9). Gödöllő— Tököl 33-30 (17-15). Gödöllő. Ld.: Hegyi, Malizs (9—9), illetve Lipsz (11). IM Vasas— Gyömrő 18-9 (11-5). Iklad. Ld.: Urbán (5), illetve Nagy (3). Gödöllő—Pilisvörösvár 27-16 (15-11). Gödöllő. Ld.: Urbán (7), illetve Áprily (7). NŐI FELNŐTT Tóalmás—Dömsöd 21-18 (10-6). Tóalmás. Ld.: Kiss (9), illetve Katona (6). V. Forte II. —Gödi Tsz SK 25-23 (15-11). Göd. Ld.: Spargl (14), illetve Benedek (11). Piíisszentiván— Tápióvölgye 25-17 (11-9). Pilis- szentiván. Ld.: Steckl (12), illetve Misinszki (7). Hernád— Cegléd 11-11 (5-5). Hemád. Ld.: Krekács (4), illetve Gyöngyösi (6). PEMÜ—Gödöllő 19-15 (10-7). Solymár. Ld.: Justus, Brannauer (4—4), illetve Urbánné (7). IFJÚSÁGIAK. FÉRFIAK IM Vasas—Gyömrő 18-5. Budakalász—Nagymaros 23-12, Gödöllő—Abony 21-15, V. Izzó —Cs. Autó 31-23, Gödöllő—Pilisvörösvár 10-9, Budakalász— IM Vasas 35-15, Gödöllő—Tököl 20-12. IFJÚSÁGIAK. NŐK Tóalmás—Göd 11-6, Göd—V. Forte II. 22-13, Piíisszentiván— Tápióvölgye 17-10, Cegléd— Hernád 13-7, PEMÜ—Gödöllő 25-9. II. OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT Dabas—Hernád 18-13, Gálga- kartal—Dunakeszi II. 23-18, Verőcemaros—Domony 34-22, Mogyoród—Verőcemaros 20-20, Domony—Túra 38-18, Albertir- sa—Dunakeszi II. 29-12, Veresegyház—Albertirsa 22-16, Dabas— C. KÖZGÉP II. 41-7, Hernád—Veresegyház 16-13, Erdőkertes—C. KÖZGÉP 17-13, Túra—Mogyoród 23-17. II. OSZTÁLY. NŐI FELNŐTT GEAC—Erdőkertes 19-17, Nagymaros—Budaörs II. 16-12, Dány—Nagymaros 15-8, Diósd —Isaszeg 23-14, Kartal—Verőcemaros 19-18, Budaörs II.— Tér ilTegy 13-7. Berthóty Attila Váci győzelem a megyei rangadón Kikapott asFTC Gödöllőn Az öregfiúk labdarúgó-bajnoksága hetedik fordulójában igencsak kitettek magukért az „öregek”. A mérleg nagyon kedvező, hiszen 9 csapat győzött, 5 döntetlen született, és csak négy vereség csúszott be. Ebből is egy a megyei rangadón született Vácott. Az eredmények: Ercsi Kinizsi— Diósdi Csapágygyári TC 0-0. Gödöllői SC—Ferencváros 3-1. (A forduló meglepetése, a gödöllőiek a szezon legjobb formáját mutatták.) Gödi Dunamenti Tsz SK— IKARUS 3-1. (A gödi Csillag találatát a fővárosiak két öngóllal toldották meg.) Budaörs—XIV-XVI kerületi IKV 2-2. (Góllövő: Farkas és Árendás.) Nagykovácsi SE—Gamma 5-0. Tápióság—Telefongyár 2-2. Váci Izzó MTE—Budakalászi TSE 2-1. (A kalásziak a félidőben Sárosi góljával vezettek, de a második félidőben a váciak Bánáti két találatával fordítani tudtak.) Dunakeszi Vasutas SE—Vasas Láng 3-1. (A mezőny legjobbja Czipó volt, aki mesterhármast ért el.) Vegyép- szer—Dunakeszi Konzerv 2-0. HPSE—Veresegyház 0-1. Fö- TAXI—Mogyoród 2-0. Volán SC—Fóti Tsz SE 3-1. BKV Metró—VOSE 0-0. Solymári PEMÜ—Gép és Felvonógyár 4-0. Pomázi KSK— FŐTÁV 5-1. (A helyiek újabb sikere már nem is meglepetés.) Tápiószecső—ÉRDÉRT 1-1. Pécel—K. Dózsa 7-0. (A péceli gőllövők: Mikes (4), Császár (2), Pálinkás. A hét gól ellenére a vendégek kapusa, Bánovics a mezőny legjobbja volt.) A nyolcadik fordulóra október 15-én, hétfőn kerül sor. Egy mérkőzést előre hoztak. kezdési idő 15.30. A műsor: Diósd—Göd, IKARUS— Gödöllő, Nagykovácsi—ÉVIG, Gamma—Budaörs, Elektromos—Tápióság, Telefongyár— DVSE, Láng—Vác, Budakalász—Z. Validus, Mogyoród— HPSE, Veresegyház—Fót, VOSE—Pestimre, Békásmegyer— Pomáz, Ékszerészek—Solymár, ÉRDÉRT—Pécel. A Fö- TAXI—D. Konzerv mérkőzés 12-én, pénteken lesz a fővárosban, a Bánkút utcai pályán. A Tápiószecső szabadnapos. Nyitrai József Totőtippek 1. Homburg—Ulm x 2. Freiburg—Saarbrücken 1 x 3. Fortuna Köln—Statt. Krickers 2 4. Darmstadt—Wattenscheid 5. Duisburg—Offenbach 6. Atalanta—Cremonese 7. Avellino—Ascoli 8. Como—Udinese 9. Lazio—Napoli 10. Milan—Roma 11. Sampdoria—Fiorentina 12. Torino—Internazionale 13. Verona—Juventus 1 x 1 1 X X 2 x X 1 it 1 2 X Pótmérkőzések: x, 1, x. A vízügyi építő vallalat földmunkagép-javító és -gyártó üzeme FELVESZ minősített hegesztőt (kiemelt fizetéssé1), motorszerelő, gépszerelő, lakatos, géplakatos, hegesztő, autóvillamossági szerelő, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kovács és esztergályos szakmunkásokat, valamint árfelelősi beosztásba árkalkuiótort, piackutatót, műszaki előkészítőt, műszaki rajzolót, gyors- és gépírót. mik Jelentkezni lehet a következő címen: Vecsés. Dózsa György út 8?., vagy telefonon: 343-780, illetve Vecsés, 60, 65, 275.