Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
12 1984. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT Il flS EK MR, 1984. szeptember 8. Hifi • Szombat. Mária, Adrienn napja. A Nap kél 6.12 — nyugszik 19.11 órakor. A Hold kél 18.59 — nyugszik 3.46 óraikor. Gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé várható eső, zápor, főként keleten zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, elsősorban a Dunántúlon több helyen megerősödik. Keleten is hűvösebb időre kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül valószínű. KINEVEZÉS A Minisztertanács Vissi Ferencet az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettesévé nevezte ki. FOGADÓÓRA Nagy Sándorné, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, szeptember 10-én, 10-től 13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Korszerű gépek segítenek a esapágygörgfik osztályozásában a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárában. Pötörke I.ászlóné a Censor nevű gép segítségével, percenként 60 darab görgőt osztályoz. — Vásárnaptár. Vasárnap Dabason és Pilisen országos kirakodóvásár lesz. Autóvásárra várják az érdeklődőket Dabason és Nagykőrösön. — Szakközépiskola épül. A kőolaj-feldolgozás egyik hazai fellegvárában, Százhalombattán a jövendő szakemberek képzésére vegyipari szakközépiskolát és gimnáziumot építenek. Az új tanintézet kiviteli tervei már elkészültek, s az idén a mintegy 20 miliő forintra előirányzott munkálatok elkezdődnek. — Haszonbérlet. A Galga- völgye Tsz három esztendeje rendszeresen bérbe ad tagságának olyan területeket, amelyek nagyüzemi táblában gazdaságosan nem műveLhetők. Eddig 60 haszonbérleti szerződés megkötésére került sor, s a jövőben további területeket jelölnek ki hasonló célra. EDUARD MÖRIKE SZÁZNYOLCVAN ÉVE, 1804. szeptember 8-án született, és 71 éves korában, 1875-ben halt meg Eduard Mörikc német költő és elbeszélő, az antik kultúra, Goethe és a romantika, valamint a népköltészet kiváló ismerője, folytatója. Orvos fiaként teológiát tanult, majd nyolc éven át különböző helyeken volt vikárius. Betegsége miatt 1843-ban lelkészként nyugalomba vonult, s 1851-től másfél évtizeden át Stuttgartban irodalmat oktatott. Elbeszélőként a Noltcn festőművész című terjedelmes regényével jelentkezett; a címatíó hős tulajdonképpen szerzőjének költőiesitett mása. A mű realisztikus pszichológiai ábrázolással is kísérletezik, bár nem ez adja művészi értéket, hanem sokkal inkább a történetbe belefonódó mesék, mítoszok, dalok, árnyjátékok sorozata. Híres, nálunk is megjelent műve a Mozart prágai utazása című művésznovellája, amellyel a szerző kilép a romantika köréből. Füzeta lakban A KGST és hazánk Megjelent füzet alakban Marjai Józsefnek, a Miniszter- tanács elnökhelyettesének az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján a közelmúltban elhangzott előadása KGST-csúcsértekezlet es hazánk címmel. Hő- és hangszigetelt T olúahlakok A Fémmunkás székesfehérvári gyárában újfajta alumínium tolóablakok gyártását kezdték meg. A műanyag bélésű gyártmány kiváló hő- és hangszigetelő. A tolóablakot az építőipar a Clasp-rendsze- rű épületek — főként iskolák, óvodák — kivitelezéséhez használja fel. A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Battonyán megtartott 36. heti ióttósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10,20,44,64,80 Őszi-téli Siesta cipők Kényelmes, laajlckouy talp A Sabaría Cipőgyár az őszi- téli szezonra eddig 1,3 millió pár cipő és csizma szállítására- kötött szerződést a belkereskedelmi vállalatokkal, s ugyanez időben 1,6 millió párat szállít külföldre. A belföldi kínálat mintegy négyötöde a Siesta márkajelzésű — a láb alakját fölvevő kényelmes, hajlékony tálpú — cipő. A divatszínek e télen a paletta sötétebbjei lesznék, ezekben az. árnyalatokban különösen jól mutatnak a puha felsőbőrű lábbelik. A női’, cipők és- csizmák sarokmagassága változatos, túlnyomóan 1—5 centi közötti. Euyeteml előkészítők matemati- fcábof — levelezőknek a budapesti tó,:scf Attila Szabadegyetem szervezésében! Tizenkét, nyolc feladatból álló levélben az írásbeli felvételihez szükséges anyagot — postán megküldött — mintafeladatokon keresztül ismerik tneg a résztvevők, megoldás után javítva visszakapják, majd négy alkalommal személyesen is konzultálhatnak az érintett témákról neszvételi díj: 700 Ft. Felvilágosítás és beiratkozás: szeptember 10- tői 21-ig, 15-től 19 óráig a szabad- egyetem titkárságán, Budapest vili.. Múzeum utca 7. Telefon- 533-189. Egyetemi, főiskolai felvételt vizsgára előkészítés a József Attila Szabadegyetemen: biológiából, fizikából, kémiából, matematikából. magyar nyelvből és Irodalomból. történelemből, politikai gazdaságtanból. Beiratkozás: szentemben 10.-től 21-ig, minden munkanapon 15—19 óráig — szombat kivételével - a TIT budapesti szervezetében. VITT.. Múzeum u. 7. Felvilágosítás: a 335-189-es telefonon. Nyári szünet után ismét várja kedves vásárlóit a gödöllői zenebutik a művelődési központban. Lemez, kazetta, HiFi, adás-vétel. T.: 866-407, 12—14 óra között. Hogy igazodjanak a sportos típusú szabad idős cipők iránt megnőtt kereslethez, a nyáron új fröccsöntő gépet állítottak munkába a szombathelyi gyárban. Gázlók Rajka és Szob közölt Nehezen hajóznak a Hsa ásást Gázlós a Duna Szigetköznél és a Gönyü alatti folyószakaszon is: Rajka és Szob között a hajók már csak kétharmados terheléssel tudnak közlekedni. A közös magyar —szlovák Duna-szakaszon két magyar és két szlovák kitűzőhajó segíti az őszi csúcsforgalom zavartalan lebonyolítását. Ezek a hajók napkeltétől napnyugtáig a vízen vannak, időben jelzik a közlekedő teher- és más hajók számára a vízállás változásait. A következő napokban újabb apadásra és a hajózási feltételek további romlására kell számítani Szigetköznél' és az egész magyar Felső-Dunán. Kooperációban az Örkényiekkel Radiátor családi liázha A Csepel Vasműben rövidesen új termék, a kisméretű radiátor sorozatgyártását kezdik meg, mégpedig a különféle csövek előállításánál keletkező hulladékanyag fel- használásával. A kis radiátorok iránt egyre nagyobb a kereslet, különösen a családi házat építők körében, s a kereskedelem mindeddig nem tudta folyamatosan kielégíteni az igényeket. A radiátorgyártás rendkívül munkaigényes, felszerszá- mozása is tetemes költséggel jár. A vasmű kooperációs partnert keresett. Végül is az Örkényi Lenin Termelőszövetkezettel megállapodtak az első — 100 készülékből álló — sorozat közös előállításában. A többféle típus között van olyan is, amelyik a legkorszerűbb lapradiátorokhoz hasonlít, s jelenleg tart a hatósági vizsgálat. A vállalat csak ezután kezdheti meg a radiátorok sorozatgyártását és értékesítését. A vasmű tervei szerint ezeket a radiátorokat nemcsak a kis lakások fűtési rendszereihez használhatják maid. hanem társasházak, lakótelepi lakások fűtéséhez is. Legalább két évtizedig Nem eszi me?* a rozsda Legalább két évtizeden át biztonságosan védi a korróziótól a nagyfeszültségű távvezetékeket a Magyar Ásványolaj - és Földgázkísérleti Intézetben kidolgozott új kenőanyag. Az új terméket a Villamosipari Kutató Intézet és a Vasipari Kutató Intézet is levizsgáztatta. Megállapították, hogy a készítmény teljes értékűen helyettesíti az eddig importált kábelvédő anyagokat, s nemcsak a hazai körülmények között használható, hanem megőrzi jó tulajdonságait akár a tengerpartok sós, párás éghajlata alatt is. Már megkezdték az új kábelvédő gyártását. Az idén 100 tonnányit állítanak elő — s ezzel legalább 5 millió forint értékű deviza kiadásától mentesítik a népgazdaságot — a későbbiekben több száz tonnára emelik a gyártott mennyiséget. Elmerültek az adminisztrációban A pcdßgogaas tanítson! Művelődési minisztériumi utasítás jelenik meg a közeljövőben. amelynek alapján lényegesen csökkennek majd a pedagógusok és az általános iskolai igazgatók adminisztrációs terhei. A rendelkezés célja, hogy a nevelők még inkább az iskolai munkára fordíthassák energiájukat. A tervezett utasítás szerint például nem kötelező vezetni osztályfőnöki feljegyzéseket, illetve úgynevezett személyiséglapokat. Nem lesz kötelező az írásos óravázlat készítése, csupán a lelkiismeretes felkészülés eszközeként ajánlják azt. Nem követelhetnek a pedagógusoktól saját munkájukat értékelő Írásos jelentéseket, önértékeléseket. A tantervekben előírt felmérő és témazáró dolgozatokon kívül nem lesz munkaköri kötelességük egyéb felmérések íratása, javítása, értékelése. Nem kell átlageredményeket kiszámítaniuk, a családlátogatást dokumentáló írásbeli munkát végezniük, s nem kötelezhetik őket a gyámügyi szervek tanulói jellemzések, környezettanulmányok írására. Az iskolatej-akció szervezésére, takarékbélyeg árusítására, a tanulói balesetbiztosítási díjak beszedésére, egyéb pénzbegyűjtésre és az ezekkel a tevékenységekkel járó írásbeli feladatok elvégzésére, a közművelődési intézmények jegyeinek árusítására, a folyóiratok terjesztésére, az iskolán kívüli akciók, versenyek, ünnepségek szervezésére, valamint a társadalmi szerveknek szóló jelentések, előterjesztések készítésére sem kötelezhetők a jövőben a nevelők. Gasztrofól vad Vecsésról Késeibb bégnek a szarvasok A szarvasvadászati tilalom feloldásával megkezdődött a vadászati főszezon. Amíg más években e dátum a szarvas- bőgés időszakának kezdetével Épül az iskola Dabason Már állnak a főfalak Tavaly kezdték meg építeni a dabasi új általános iskolát a nagyközség harmadik kerületében, a tanács költségvetési üzeméinek kivitelezésében. A mintegy negyvenötmillió forintos beruházás hagyományos módszerekkel készül, és a tervek szerint már a következő év őszére át szeretnék adni. v'&í, ÍA 1IÁ»1Ó~ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.20: Kulturális programok 8.25: Családi tükör 8.55: A vezetői engedélyekről 9.10: Az elmúlt hét műsoraiból 10.00: Hírek. Időjárás 12.00: Déli krónika 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok 13.30: Kontinensek — szántóföldek 14.00: Hírek. Időjárás 14.05: A hét embere 14.15: Népzenei példatár 14.25: Magyarán szólva 14.40: Irodalmi figyelő 15.10: Bolgár néptáncok 15.25: Üj zenei újság 15.55: Reklámparádé 16.00: 168 óra 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: Nicolár Zabaleta hárfázik 17.45: A KNDK nemzeti ünnepén 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárás. Sport 18.45: A szülőföld muzsikája 19.30: A Rádiószínház bemutat ója 20.23: Pablo Casals gordonkázik 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Európa hangversenytermeiből 23.43: Operaáriák 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Sztereó beállító műsor 8.11: Nóták 8.20: Tíz perc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 8.57: Reklám 9.00: Hétvége a Sághi családnál 10.30: Hírek. Útközben 10.35: Joan Sutherland énekel / 10.57: Bobby Darin felvételeiből 18.40 11.30: Hírek. Útközben 18.55 11.35: Fúvószene táncritmusban 19.00 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 19.05 12.30: Hírek. Útközben 19.45 13.03: Ifjúság, merészség 21.18 14.00: Magunkat ajánljuk 21.50 14.30: Hírek. Útközben 22.09 14.35: Rátonyi Róbert műsora 22.39 15.15: Földen, vízen, levegőben 23.30 16.00: Slágerek mindenkinek 16.30: Hírek. Útközben 8.00 16.50: A Rádió Dalszínháza 8.05 17.44: Sport 8.25 18.00: Hírek. Útközben 8.55 18.05: Mozaik 9.50 39.05: Sporttudósítás 10.05 19.50: Közkívánatra 11.30 20.30: Hírek. Útközben 12.20 21.19: Én is az erdő fája voltam .. • 13.55 21.39: Bájleíró ábécé 15.45 22.00: Slágermúzeum 15.55 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 16.50 23.20: Slide Hampton felvételeiből 16.55 24.00: Hírek. Időjárás 17.35 3. MŰSOR 17.55 7.00: Román nyelvű műsor 7.30: Szlovák nyelvű műsor 18.10 8.00: Hírek. Időjárás 18.55 8.05: Műsorismertetés 19.00 8.08: A kiállítótermek program* 19.10 jából 19.15 8.17: Bartl Erzsébet hangverse- 19.30 nye 20.00 9.22: James King énekel 20.05 9.55: Schumann: Esz-dúr zon- 20.30 goranégyes 20.35 10.25: Slágerlista 21.55 11.00: Hírek. Időjárás 22.00 31.05: Mozart-művek 22.40 12.24: Dalfelvételek 23.25 13.00: Hírek. Időjárás 23.30 13.05: Műsorismertetés 33.07: Lemezbörze helyett 17.35 14.00: Zenekari muzsika 17.40 15.12: A lebegő fiú 18.30 16.00: A kamarazene remekeiből 19.25 17.05: Madrigálok 19.35 17.30: A Korái együttes felvételei 20.00 18.00: Kritikusok fóruma 21.25 18.10: Népzene sztereóban 23.45 Rejtett kincsek Széljegyzetek Hírek. Időjárás Cseh előadók albuma Szimfonikus zene Régi fúvósmuzsika Operaáriák Nemzetközi trombitaverseny A dohány Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ Tévétorna Román nyelvű műsor Kuckó Winnetou, a meszkalero Testünk A hétpettyes lovag Az Onedin család Képújság Haladás VSE—FTC Hírek Az ember és a tenger Reklám Zene-bona A KNDK ünnepén Nemzetközi tv-szakácskönyv Mitiők — Tinirandevú Képújság Reklám Tévétorna Esti mese Tv-híradó Vers mindenkinek Breki és a többiek Menő Manó Fogd a pénzt és fuss! Menő Manó Nonstop nonsens Wall Street Crash Meghökkentő mesék Tv-híradó 3. 2. MŰSOR Képújság Auditórium maximum A Cég ügyeiről MAFILM-magazin CSOP—II. Ibsen: Peer Gynt Tv-híradó 2, Képújság A főfalak már állnak, és helyén van a koszorú is. Jelenleg a mellékfalakat húzzák fel és a födémszerkezetet építik. Ez annál is inkább fontos, mivel csak a födémszerkezet elkészültével válik lehetővé az épület téliesítése, a munkák folytatása a hideg hónapokon is. Amennyiben ezt nem sikerül megoldani október végéig, kétségessé válik a jövő szeptemberi határidő betartása. Ám, ha a kivitelezés a mostani tempóban halad, elképzelhető, hogy a második szint falait is felhúzzák az idén. párosul, addig most — a MAVAD-tól kapott információ szerint —, a meleg idő miatt a párválasztás néhány héttel eltolódik. így is felélénkült a vadászturizmus. Több száz külföldi vendég járja már az erdőket, zsákmány után kutatva. A szakemberek szerint a kedvezőtlen időjárás miatt különlegesen nagy értékű trófea elejtése nem várható ugyan, ám a februárig tartó szezonban a tavalyinál több szarvas kerülhet puskavégre. Az elejtett szarvas trófeáját — jó pénzért —, megvásárolhatja a külföldi vadász, az állat húsa pedig a vállalat feldolgozóüzemeibe kerül, s keresett exportcikk készül belőle. A MAVAD vecsési feldolgozója a csepeli mirelitüzemmel együttműködve, most új terméket kísérletezett ki: a gasztrofól vadételt. Megfékezték a lángokat Vita után gyújtogatás Tinnyén, a Bocskai út 47. szám alatt családi vita közben a férj felgyújtotta a szobába általa összehordott papírhalmot. Szerencsére a tüzet idejében észrevették és eloltották. A gyors beavatkozásnak köszönhetően az anyagi kár jelentéktelen. Nagykőrösön leégett a melléképület a Varga Jenő út 10. szám alatt. A tűz a lakóház tetejére is átterjedt, a lángokat azonban gyorsan megfékezték a helyi tűzoltók. A kár itt sem jelentős. A tűz okának vizsgálata folyamatban, van. Jogosítvány nélkül Elütötte a kislányt Nem adott elsőbbséget. Dunakeszin Kárász! József, 30 éves helyi lakos gépkocsijával nem adott elsőbbséget egy másik személygépkocsinak, amelyet Poljük Bálint 47 éves dunakeszi lakos vezetett. Az ütközés következtében Kárászi könnyebben megsérült, viszont mind a két autóban jelentős károk keletkeztek. Zebrán gázolt. Vácott, Be- recz László horpác-si lakos gépkocsijával nem adott elsőbbséget egy kijelölt gyalog- átkelőhelyhez érve és elütötte a 35 éves Holmann János helyi lakost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Járdára hajtott. Kisnémedi belterületén, Kissné Farkas Ildikó 21 éves helyi lakos személygépkocsijával felhajtott a járdára és elütötte Lénárd Rita 13 éves tanulót, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint Kissné vezetői engedély nélkül ült a volán mögé. A rendőrség valamennyi baleset ügyében folytatja a vizsgálatot. _______. . _ a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. Bf QT MCpVFI U P AQ Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pl. 311 Irányiiószám: 1446. - Kiadja a iLOl lYIkUILI III It Lnf Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza térő. 1958. Felelős kiadó: WH Imre vezérigazgató. — A szerkesztőság és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. —------------------ - —------------------—5Szerkesztőségi titkárság: 142—228.-------------------------------------------FiOKSZERKESZTOSCCFINK: ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér 1 Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap. Érd. Lenin ól 33. 2030 Telefon: 45-352 Gödöllői Hírlap, Gö döllő Szabadság út 2 Pf 14. 2100. Telefon: 20-79«. — MonoriHirlap Moncr, Kossuth u. 71. Pf 51. 2301. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác Lenin úr 45 Pf 32 2601 Telefon’1 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- 96 152 pénzforgalmi Jelzőszámra. a lan ára- 8 óldal 140.Ft. 12 oldal 1.80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft. egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap (index- 25 084 HU), 'iSSN'0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1967 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2661 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-276» (Váci Hírlap), \