Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-07 / 210. szám
OKI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Versesben a beruházásokért-Változtattak a magatartásukon javítják a mmmégzt és a szervezettséget i Három-négy éve nehéz helyzetbe került az építőipar, hiszen alaposan megcsappant a nyereség, a 10-es évekhez képest. Az építési beruházások visszafogása először a tervezőintézetekben, majd rövid időn belül az építőipari szervezetek területén is éreztette negatív hatását. Először a nagyobb mammutváltalatokat érintette ez a helyzet, de aztan a kisebbeket is. Az új beruházásoknál életbe lépett a verseny, amely az árakat természetesen lefelé viszi. Némi vigaszt csupán az jelentett számukra, hogy az idei nyár kedvezően alakult, hiszen a szabadtéri munkákat az időjárás nem zavarta. Valós árak Hogyan állnak jelenleg, milyenek a jövő kilátásai? — ezekről faggattuk Gellér Nándort, a gyomról székhelyű Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat igazgatóját. — Sokan azt tartják, hogy a beruházások előtti verseny- tárgyalások formálisak, nem jelentenek konkurrenciát. Ezzel szemben én azt állítom, hogy hasznosak és reálisak. Ugyanis a versenytárgyalásokon a versenyajánlatokban az építmények valós ára jelenik meg, abból már nem lehet sokat engedni, csak a vállalkozó nyereségének rovására, vagy szerényebb igényeket -keil megvalósítani. — Ezek szerint az ÉSZKV is nehéz helyzetben van? — A mi helyzetünk sem könnyű jelenleg, de úgy érezzük, hogy tisztességes, jó minőségű munkával azért még talpon maradhatunk hosszú távon. Az építőipari egységek fontos feladata most és a következő években is a szervezettség javítása és a minőségi munka előtérbe helyezése. Ma már a beruházók kevesebb pénzért, jó minőségű munkát várnak az építőktől és ez természetes. A beruházások visz- szafogása és az ebből adódó kevesebb munkalehetőség teremtette azt a helyzetet, ami a kivitelezők szempontjából elég nagy baj. — Változtatni kellett korábbi magatartásunkon, a vállalaton belüli gazdálkodásban. Legfontosabb célkitűzéseink ugyanis nem változtak: minden évben el kell érni a betervezett nyereséget. Ez biztosítja a létszám stabilitását — bér- és nyereségoldalról is —, a fejlesztési alap tekintetében pedig az eszközök szinten tartását jelenti. Az elmúlt években kollektívánk bizonyította, hogy lehet rá számítani. A monori Forrás Áruház, a ve- csési szakorvosi rendelőinté- zet és a többi beruházás is a mi alkotásunk. Kevesebb gépkocsi — Jelenleg melyek a legfontosabb munkáik? — A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat részére élelmiszer ABC-áruházat építünk Gyomron. Az átadás határideje: az év vége. A Helios Ruhaipari Szövetkezetben emeletráépítéssel tanulóbázist hozunk tető alá szintén még ebben az évben. Hárem éve tart a tápió- szecsői központi napközis konyha építése. Eredetileg 600 adagosra tervezték, később ezerre, ezért ''Húzódik a befejezés, de a jövő év első negyedévében átadjuk. A fővárosban ABC-áruházat, szolgáltatóházat és lakásokat építünk. — Hogyan sikerült az első félév? — Félévi nyereségünk elérte a hárommillió forintot, s ezt jó eredménynek tartjuk. Sikerült javítanunk a készletgazdálkodáson. A 21 milliós anyagkészletünket 14,5 millióra csökkentettük. Félmillió forint bérmegtakarítást tudtunk elérni, ezt az összeget célprémiumként a kiemelt beruházásokon dolgozók részére kívánjuk fordítani. — Stabil a létszámunk, de nem mondhatunk le a fizikai állomány gyarapításáról, illetve az adminisztratív dolgozók létszámának csökkentéséről. Ugyancsak a félévi eredmények közé sorolhatjuk, hogy félmillió forinttal kevesebb volt a szállítási költségünk, több gépkocsit kivonMegosztva az örömöt Méltóan a névadóhoz A Monori Állami Gazdaság szolgáltató kerületében dolgozik a Che Guevara brigád. A kollektíva tevékenységét az egymás segítése jellemzi. Beteg kollégájuk támogatása folyamatos volt. Társadalmi munkában vállalták, hogy a Fazekas családnak a ház melléképületét felépítve átadják. Az építőanyagok beszerzésével egy időben, minden szabad időt kihasználva szorgoskodott a brigád. A közelmúltban mind a család, mind a brigád örömére megtörtént az építkezés befejezése és az ünnepélyes átadás. Az átadás napján találkozott a brigád első alkalommal úgy. hogy munka nélkül, az örömöket megosztva, együtt ünnepeltek. Az átadáson részt vett a gazdaság igazgatója, a pártbizottság titkára, az szb-titkár és a munkák menetét nagyban segítő szolgáltató kerület igazgatója. A család örömét még fokozta az is, hogy a gazdaság igazgatója és a szocialista brigád újabb meglepetéssel szolgált. Fazekas János hosszas betegsége folytán leszázalékolt nyugdíjassá vált. Éppen ezért — ismerve nehéz anyagi helyzetüket — a vállalati szociális segélyezési keretből a gazdaság igazgatója 30 ezer forintot nyújtott át, a szocialista brigád pedig két kismalacot vásárolt a felépített melléképület azonnali hasznosítására. Beszélgetés közben minden gazdasági vezető és brigádtag kinyilvánította, hogy a család támogatása folyamatos lesz. Ki-ki a maga területén mór azon gondolkodik, hogy miben lehetne a jövőben is segítségére a Fazekas családnak. A családtól elbúcsúzva, kifelé jövet már látták, hogy a nemrégen épült családi ház festése nincs megoldva, s még a kerítés is hiányzik. A Szegletes János vezette kollektíva tagjai — ahogyan idejük engedi — minden bizonnyal ezt a gondot is megoldják majd. tunk a forgalomból, a kevesebb .jármű is elég alapon. — Nem volt könnyű feladat a 40 órás munkahétre való átállás. Nehezen szoktak bele, de a munkaintenzitás megfelelőnek mondható. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mór kidolgozza mindenki a napi kilenc 'órát. Biztató kilátások — Milyenek a kilátások a következő esztendőre? — Igyekeznünk kell, hogy a kapacitás minél előbb biztosított legyen 1985-re is. Eddig a munkák 60 százaléka már megvan, a többiért még az elkövetkező hetekben, hónapokban kell harcba szállnunk. A versenytárgyalásokra is színes prospektust készítettünk, amelyben bemutatjuk a vállalat által végzett beruházásokat. Igyekszünk a legelfogadhatóbb árakat ajánlani, s a kiszabott határidőt tartani. Csak így maradhatunk versenyben, a többi vállalattal. Legközelebb a gyömrői iskolabővítésre tűznek majd ki versenytárgyalást, igyekszünk megszerezni a beruházási jogot Gér József Tárlat Hét végén is Eredetileg úgy volt, hogy a monori Nagy István Galériában máig tekinthető meg a Gyömrő művészete és múltja című kiállítás. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat nyitva tartását két nappal meghosszabbították, így a hét végén szombaton és vasárnap 8-tól 16.30-ig még megtekinthetik az érdeklődők. Olvasónk Javaslatai a külonkiadfaskan Hasznos, de egy előre mm lelet Szívesen áldoznának társadalmi vmmlml — Javaslataim segítő szán- dékúak. Monori születésű vagyok, s bár Pesten lakom, szülőfalum várossá fejlődése nekem is szívügyem — kezdi levelét olvasónk, Csiló István, aki javaslatait az augusztus 20-i különszámunkban megjelent kérdezőszelvény mellé csatolta. Rágyánszki Pált, a városi jogú nagyközségi tanács elnökét kerestük meg az írással, ő válaszolt Madari Gyula, a MÜTEF osztályvezetőjének közreműködésével a kérdésekre. Sorompcs akadály Monor közlekedését javítani kellene — írja olvasónk. — Jó lenne a 4-es műutat bekötni a város vérkeringésébe, de a két sorompó (az Ady és a Ságvári utcai) akadálya ennék, s csak időpazarlással, bosszúsággal jár. Ahogy nő a járművek száma, nő az áthaladó vonatoké is, lassan már alig lesz átkelésre idő. A pénz kevés, az alul-f elül járó építése csak álom. Ha viszont kiépítenék a Monori-erdö felé vezető földutat, s a sorompók elkerülésével a 4-es műútról könnyen be lehetne jutni Mo- norra, sőt, a Budapestre induló buszok is erre közlekedhetnének, s felvéve az erdei utasokat, a 4-esen jutnának sorompók nélkül a fővárosba. Az út kiépítésének külön haszna lenne, hogy szorosabb kapcsolatot teremthetne a település és Monor között, s valóban monoriakká válnának az erdeiek, akik e cél érdekében bizonyára szívesen áldoznának társadalmi munkát is. — A földút kiépítésével kapcsolatosan nyitott kaput dönget Csiló István — mondta Rágyánszki Pál tanácselnök. — Régi terve ez a vezetőknek, s nem is mondunk le róla, de a 2 és fél kilométeres út kiépítése húszmillió forintba kerülne. Hatalmas Összeg ez, ha arra gondolunk, hogy „jó esztendőben” a tanácsnak egy-két milliós út-híd kerete van, s jórészt megoldhatatla- nok a község belső útviszonyai is. A húszmilliós költségre Madari Gyula bólintott: bizony, csak első hallásra tűnik köny- nyen megvalósíthatónak a két és fél kilométeres szakasz sá- lárddá tétele.- ... azért valóban sosem mondtunk le a megvalósításról, s „araszolva” próbáljuk elérni a Monori-erdöt, egy ötAlacsony a bérszínvonal Gyógyszertár épül Ecseren Az ecseni Rákosmezeje Tsz- ben is gondot jelent a szakemberek hiánya. Az építő ágazatban például csak kőműves szakmunkás van olyan létszámban. ahogy azt a munkák megkívánják. Az asztalosok brigádjából, is hiányzik legalább tíz ember, s szükség lenne lakatosokra és villany- szerelőkre is. A szakemberhiánynak egyszerű oka van: alacsony a bér- színvonal, s amikor új belépő jelentkezik, a felajánlott órabérért nem dolgozik, s továbbáll. Mindezek ellenére a termelőszövetkezet különböző üzemeiben folyamatosan tudnak munkát biztosítani. Nálunk nincs kényszerszabadság, a meglevő dolgozók igyekeznek legjobb tudásuk szerint serénykedni. A villanyszerelők brigádja egész évben el volt foglalva, is bőven van még tennivalójuk az év hátralevő részében is. Az asztalosok és a lakatosok további piac utáai kutatnak. A környéken és a fővárosban is van még lehetőség új munkák szerzésére. Visszatérve az építőágazatra, az ott dolgozók már többször is bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A bizalom tehát megvan velük szemben, ezt igazolja az ecseri községi tanácstól kapott legutóbbi megrendelés is. A négy és fél ezer lakosú településen az egészségügyi alapellátást javítja majd az új gyógyszertár, amelyet a Pest megyei Tanács Gyógyszertári Központja létesít a művelődési ház melletti üres telken. Jelenleg egy kisegítő gyógyszertár áll csak az ecseriek rendelkezésére. A gyógyszereket így a rászorulók' kénytelenek a fővárosban. Maglódon, vagy Gyömrőn beszerezni. A Rákosmezeje Ts2 építőipari ágazata lesz a gyógyszertár kivitelezője, jövőre szeretnék, ha elkészülnének vele. A gyógyszertárhoz egyébként szolgálati lakás is csatlakozik majd, így bizonyára nem lesz nehéz gyógyszerészt sem találni a leendő új intézménybe. Péteri Csodakarikás Szeptember 8-án, szombaton délután négy órakor a Csodakarikás című mesejátékot mutatja be a Budapesti Meseszínpad a Péteri Erkel Ferenc Művelődési Ház nagytermében. Káva Búcsúból Egész napos búcsút tartanak Káván szeptember 9-én, vasárnap. A hagyományos búcsúi bál 19 órakor kezdődik a klubkönyvtárban. száz méteres szakaszt például sikerült-is leszönyegez- nünk a Kossuth Lajos utca vegén. S amint lesz rá pénzünk, a kiépítést folytatni kívánjuk. Egy emberként Ám, ha a buszközlekedés megváltoztatásával tennénk fel körkérdést a lakóknak, alighanem éles véleményütközésekkel találkoznánk. A monori telepi lakók egy emberként állnának ki a régi rend mellett, s minden bizonnyal a Péteriek is jelentkeznének: nekik is jó lenne egy pesti buszjárat. Ezt pedig a Volán nemigen bírná kapacitással.. A földút kiépítésének von- zata Csiló István következő javaslata. Ha létrehoznák a szilárd burkolatú- utat — írja — az új út melletti vizes, nyárfás réteket, a Bogárzó haszontalan földjét parcellázásra lehetne hasznosítani, s nem kellene erőltetni a vasút mögötti területen (például a Detrich tanyán) az építkezéseket, kizárva ezzel az oda költözőket a városközpont előnyeiből. — Igen ám — töpreng a tanácselnök — csakhogy ennek a javaslatnak eleve feltétele a 20 millióba kerülő út. S távlati terveink úgy készültek, hogy ne kelljen művelés alól kivenni mezőgazdasági területeket, márpedig a Monori-erdő felé vezető földút két oldalén a folyamatosan művelt földek vannak túlsúlyban. Azért is parcelláztunk a Detrich-tanyán, ahol viszont kihasználatlan földterület állt rendelkezésünkre, belterületen. Mindsnt mérlegelve A válaszokból is érezhető: a tanácsi vezetők mindent mérlegelve kell, hogy előre gondolkodjanak, s a pénzügyek ismeretében kell elvetniük jó szándékú javaslatokat, amelyeket mindazo'náltal megköszönnek, hiszen jól együttműködni csak a lakó- , és szülőhelyüket szerető, fejlődést segíteni kívánó állampolgárokkal lehet. K. Zs. Útjavítás, akadály Ezekben a napokban útépítő munkások lepték el a gyömrői utcákat. Először folyékony bitument öntöttek az úttestre, majd apró köveket, 's emiatt forgalom- korlátozásokra is sor került. A hét közepén a Budai- pest körgyűrűhöz tartozó Mendet úttal voltak elfoglalva, néhány órára lezárták a forgalom elől a két kilométeres szakaszt. A járművezetők egy része azonban fittyet hányt a tiltó táblákra, s behajtott a területre, egyesek még száguldoztak is. Vajon nem gondoltak az esetleges balesetveszélyre? Helyzetkép a focksapatról Ä lelkesedés eret adhat Bár még csak az elején tart a labdarúgók őszi idénye, körzetünk csapatai meglehetősen váltakozó sikerekkel vették eddig az akadályokat. Csak becsübtgól A megyei I. osztályban különösen siralmas a Ferihegy SE labdarúgóinak gyenge szereplése. Három találkozón léptek eddig pályára, s mindegyiken öt gólt kaptak, s mindössze a Dány ellen futotta egy becsületgólra. Sok játékos leállt, s az utóbbi napokban veszélybe került a csapat további léte. Remélhetőleg, az illetékesek megtalálják a kátyúból való kivezető utat, mert ezt kívánja a sport- szerűség és a körzet legna- gobb településének érdeke is. Sülysápon nagyon örültek a vasárnapi pontszerzésnek a Kartal ellen. Kis szerencsével akár a győzelmet is megszerezhették volna, bár a vendégek előtt több helyzet adódott. Az első két fordulóban bekapott kilenc gól önmagáért beszél, dicséretes viszont, hogy a kartali csatárok nem tudtak betalálni hálójukba. Gondot jelent számukra, hogy Béres, a csapat gólzsákja bevonult, s nem szerepelhet a jövőben náluk. A megyei II. osztály A-cso- portjában szereplő négy együttesünk vereséget szenvedett az első fordulóban. Különösen a monoriak sajnálhatják a Kiskunlacháza elleni fiaskót, hiszen nekik reményük volt akár a győzelemre is. A többiek múltjukhoz méltatlan rajtot vettek, s töbh góllal szenvedtek vereséget. Pilisi öröm Monoron, úgy tűnik, rendeződik a helyzet, jelentősen erősödött és javult a játékos- állofnány. s ez további sikerek biztosítéka lehet. Gyömrőn ellenkező a helyzet. A néhány játékos távozása alapjaiban gyengítette a társaságot, s a helyükre került fiatalok sem úgy hajtanak, ahogy azt joggal elvárná tőlük a vezetés. Mindenesetre n vasárnapi Nagykáta elleni vonalrangadó már vízválasztónak is beillik. Mindenképpen győzniük kell, ha el akarnak kerülni a jelenlegi mélypontról. Pilisen nagy örömet okozott a csapat múlt vasárnapi győzelme Nagykátán. A játékosok bebizonyították, hogy nehéz helyzetben is helyén a szívük, s meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak az esélyesebb gárda otthonában. Ha ez a tűz tovább lobog, akkor vasárnap ismét örülhetnek, bár nehéz dolguk lesz az egykor szebb napokat is átélt Kiskunlacháza ellen. Fekete ló Üllőn nem változott a Játékosállomány, ugyanazok állnak a rendelkezésre, akik tavaly. A csatársor az Örkény ellen villogott, de remélhetőleg tartalékoltak néhány találatot a vasárnapi gödöllői kirándulásra is. Az egyetemisták gárdája amolyan fekete lónak számít, hiszen ők későn kezdték az őszi idényt a tanév miatt. Ma délután játsszák le ugyanis az első fordulóiból elmaradt. Vácszentlászló elleni találkozójukat __________G. J. Ny áregyháza Old boyok Szeptember 8-án, szombaton délután fél ötkor a nyáregyházi sporttelepen barátságos hírverő mérkőzést játszanak a helyi öregfiúk a mononak hasonló korú csapatával. Gombán, az autós kertmoziban, 20 órától: Egy tiszta ne i—n. Gyömrőn, a strand kertmoziban, 20 órától: Kincs, ami nincs. Maglódon, a művelődési házban, 16.30-tól és 18.30-tól Te rongyos élet. Vecscsen, 17.30-tól: Skalpvadászok. A kertmoziban, 19.30- tól: Languszta reggelire. Monoron, 18-tól és 20.30-tól: King Kong. (M3N 0JM-~2C51 (Monori HMkPt