Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-04 / 207. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA- --- - ^ , XX VIII. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 4., KEDD A búsára büszkék U Nincs veszélyből az eredmény Élét hónap számvetése az Árpád Tsz-ben A tsz-gazdák az idén talán a gabonáról beszélnek a legszívesebben. Arra joggal büszkék, hiszen Jászkarajenő és Kőröstetétlen búzatábláiról átlagosan 53,6 mázsás termést takarítottak be. Még frissen él az augusztus huszadiki ünnepség résztvevőinek emlékezetében dr. Lakos László tsz- elnök bejelentése, aki elmondotta, hogy az idén 7 midiié kilogramm életet termett ez a határ. Tejből több Bizony, nagyon keld az efféle sikerélmény, mert mással nem sok dicsekednivalója van a növénytermesztésnek. Tavasszal még olyan gyönyörű képet mutatott például a cukorrépa, hogy rekordtermés távoli reménye csillant meg. Ez az óhaj mára a múlté, mint ahogy a kukorica várható mennyisége is elmarad a tervezettől. Ez a kíméletlen szárazság áthúzta az Árpád Tsz egyébként megalapozott számításait. A dinnyeeladás a vége felé jár. Az árára nincsen panasz, de a kedvelt gyümölcsök nem híztak meg a kívánt méretűre s ez megint csak pénzt vett ki a zsebükből. A paradicsom száz ' hektárja gyengén fizet. A réti- és a lucernaszéna első kaszálása kedvezett, ám a többi azóta is sínyli' a kedvezőtlen időjárást. A silókukorica betakarításával megkezdődött az őséi munkák időszaka. Most a felénél járnak, és várhatóan meglesz az állatállomány számára szükséges téli takarmány. •' Az állattenyésztés túlteljesíti tervét. Szép a tejtermelés. Az év végére megközelítik a tehenenként fejt hatezer litert. A marhahizlalás eredeti elgondolásuknak megfelelően alakul. A háztáji gazdaságokba további húsz tehenet helyeznek ki tartásra, tenyésztésre. Néhány éve prémes kisállatokkal is foglalkoznak. Nutriatelepükről Franciaországba exportáltak tenyészállatokat. Most készítik elő a következő szállítmányt. A háztáji tenyésztőktől, is átveszik a prémeket, az idén eddig több mint háromezer darabot adtak tovább. Kifizetődő ez a foglalatosság is. A szövetkezet telepén ötszáz anyaállat van. Felfutóban az ágazat. A növénytermesztés csalfa reményeinél biztosabb bevételnek ígérkezik az a pénz, ami az ipari tevékenységből származik. Az ekék műanyag kormánylemeze kisebb tételekben eljut a nyugati országokba is. Itthon fél év alatt ezer darab talált gazdára. Nemrégiben a Borsbd-Abaúj- Zemplén megyei szántóversenyen kiemelkedő eredményt érték el a műanyag kormány- 1 mezzel szerelt ekékkel. Remélik, hogy ez a siker is gyártmányuk népszerűsítését, széles körű elterjedését szolgálja. Hosszabb időre Másik nyereséges ágazatuk az évítőrészleg;~ amely nak?- ázerűefi felismerté a jelén szükségletét. Olyan időszakban, amikor megcsappant a beruházásokra fordítható ösz- szeg, különös jelentősége van annak, hogy sikerült jó megrendelésekre szert . tenniük, amelyek hosszabb időre ellátják őket munkával. Ügy kezdődött. hogy a Pécsi Hőerőmű Vállalat részére 1982-ben elvállalták egy nagy széntároló műanyaggal való burkolását. Ez a referenciamunka olyan nagyszerűen . sikerült, hogy egymást követik az újabb és újabb megbízatások az ország különböző részeiből. Azóta otthonosan mozogTörténelmi kiáltás A ceglédi helyőrségi művelődési központ emeleti nagytermében szeptember 13-án este hat órákor kiállítás nyílik Negyven éve történt címmel. A nád nyilas rémuralomtól a feliszabadulásig tartó időszakot mutatja be a Munkásmozgalmi Múzeumtól kölcsönzött anyag, amelyet Horn Emil, a múzeum tudományos főmunikatáirsa tár a látogatók elé. \y Télre telik a muszájkert v^.s; nak a hőerőművek széntárolóinál, fogadógaratai és vagonbuktatói körüL Szorgalmas és jó munkájukkal húsz százalékkal túlteljesítik tervüket. Dr. Lakos László tsz-elnök elmondotta, hogy az Árpád Tsz-ben igyekeznek minden lehetséges módon ellensúlyozni az asz^jyból származó kieséseket. Az állattenyésztés és az ipari ágazat sokat tesz ennek érdekében. Természetesen a növénytermesztők is igényesen és igyekezettel látják el feladatukat. Közepes kilátások A vezetőség legutóbbi ülésén, ahol az év első hét hónapjának eredményeit vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy összességében jó közepes gazdasági esztendőt zárhatnak. Pillanatnyilag húszmillió forintos nyereségre számíthatnak, ami ugyan valamivel kevesebb a célul tűzött összegnél, de a nehéz körülményekhez képest nem lebecsülendő eredmény. T. T. Vége a nyárnak Amire mindig vsn közönség Ahány város, annyi szokás. Sőt, ahány ember, annyi. Éppen ezért nem valami könnyű dolog közművelődési programot, vagy lakótelepi napokat rendezni. De — hogy alkalmanként erre, vagyis saját munkánk nehézségeire is ráirányítsuk a figyelmet — végeredményben nehéz az eseményekről tudósító helyzete is, hiszen legyen a sikernek még annyi objektív, szemmel látható jegye is, az itt élőkben' alakul ki a végleges döntés: megérte kimozdulni a lakótelepi lakásból, amit ugyan szidhat az ember naphosszat, mégis személyes zuga, megszokott helye. Így a ceglédi lakótelepi napok rendezvénysorozatának korábbi epizódjait most hagyjuk. Tény viszont, hogy a záróakkord, az utcabál óriási sikerrel zajlott le a minap. Régi élmények Ami már csak azért is elgondolkodtató, mert újra megerősít bennünket föltevésünkben, nevezetesen, a legkolosz- szálisabb ötletek, s ebből következően a rendezvények is, általában nem valami agyafúrt, istentől-embertől elszakadt (ahogy szokás mondogatni...) ötletek földreszállásai, hanem valami régi tipp korhű fölmelegítései. Ezzel korántsem akarunk gúzsba kötni minden kísérletezni vágyó koponyát és gondolatot, hiszen ellenpéldaként csak Nagykőröst és legutóbbi cifrakerti napját kell említenünk, mégis, olykor-olykor jól jön ha a tudatalattinkban, vagy génjeinkben elraktározott ősrégi közösségi élményeinkhez fordulunk, megerősítésre. S a táncra, jó zenére mindig volt közönség ... Ahogy az utcabálra is... Persze, remek volt a hely Tejstop _ Ki állítja meg a kocsit? Szénát, szalmát tárolnak az állattartó gazdák a ceglédi Örkényi úti szérűs- — vágy népies nevén a muszájkertben. A nyári hónapokban gondosan összegyűjtött takarmány a jószágok téli etetését biztosítja. Képünkön Huszár Ferenc fuvaros — aki a kazalrakásnak is mestere — lovainak visz takarmányt. Apáti-Túth Sándor felvétele Kíváncsian várom a fejleményeket, vajon végleg le kell-e mondania Pálóczi Lászlónak tejtermesztői és-kézbesítői feladatáról. Könnyen lehet, hogy a derék vízvezetékszerelő mester (egyébként CAT-os) összevonja a szemöldökét, ha meglátja, miféle sosemvolt szakmát biggyesztettem én a neve mögé. Mentségemre mondom: kora hajnali elfoglaltságának leírására keresve sem találtam jobb, pontosabb kifejezést, mint ez. Az ötletadónak ugyan nem bukkantam nyomára, de annyi bizonyos, hogy jó nyolc esztendővel ezelőtt a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat berkeiben kezdett éledezni és kapott erőre egy emberszabású elképzelés. Lényege: rendszeresen jusson el a legegyszerűbb reggeli mindazoknak a lakásába, akik ezt igénylik, ráadásul korai időpontban. Vagyis: erről jön a tejiparosok autója, amarról meg a kenyérgyáriaké, s a lépcsőházakban máris együtt áll a reggeli. Csupán egy vállalkozó kedvű lakótárs kell még, aki az ajtókilincsre akasztott szatyrokba helyezi a kívánt adagot tejből, kakaóból, kifliből, zsömléből. Egy szóval sem állítottam, hogy ez az ügy korszakos jelentőségű, esetleg egy kézlegyintéssel le is tudhatnánk, ha nem lenne olyan üde színfolt emberszabású megnyilvánulásokban korántsem bővelkedő világunkban. S ha nem lenne életmódformáló hatása. Hiszen akinek már fél hat tájban a kulcslyuk alatt lóg a reggelije, annak nem kell korán kelnie, hogy aztán sort állhasson az egyébként fél hétkor njfitó boltok valamelyikében, ha ugyan még a nyitás előtt nem kell munkába indulnia. Egy apróság, ami enyhíthet a reggeli kapkodás feszültségén. Ennek az apróságnak eleinte nem kevés emeletes ház lakói örültek. Már-már megszokták, de aztán, amint az lenni szokott, sorvadozni kezdett, majd elhalt a tej- és kifliterjesztésnek ez a változata. Nem tudni, miért. Épp csak írmagnak maradt egy, a Széchenyi út 39—41-ben. Pálóczi László érdemes tejterjesztő és -kézbesítő rendszerint háromnegyed ötkor kelt, hogy a közel félszáz család számára a reggelit szortírozza, szállítsa, elhelyezze, s hogy mindezzel legkésőbb hajnali hatra végezzen, rendeltetési helyére juttatva mintegy ötven liter tejet és 150 darab péksüteményt. Ez utóbbit a ceglédi kenyérgyár autója hozta (és hozza még most is), a fehér italt pedig a kőröstetétleni tejüzem járata. Mégpedig az, amelyik Budapestre igyekezett, s így útja épp a szóban forgó Széchenyi úti ház előtt vitt el. Persze ez a járat ma is létezik, mint annak előtte, csak most már nem áll meg, hogy a két műanyagládányi tasakos nedűt a lépcsőházban hagyja. Miért? Azért nem áll meg, mert1 nem lehet megállnia. Időközben ugyanis e tájon megváltozott a forgalmi rend. a Széchenyi úton igen szép, kék alapon piros csíkos tdb- lák feszítenek, figyelmeztetve arra, hogy fel is út, le is út, viszont ócsorogni nem lehet. A kőröstetétleni járat sofőrje a saját bőrén tapasztalta ezt az új szabályt, mikor a kérdéses ház előtt általában a közlekedési rendőr bizonyos pénzek befizetésére tett célzást, nem is egyszer. Azóta nincs tej, nincs reggeli. A lakók attól tartanak, nem is lesz, mert bár valamivel odébb tudna parkolni az autó, de az már messze van. Legalábbis ahhoz, hogy onnan a tejesek a házig cipeljcv a két ládát. Különféle kétségbeesett ötletek röppentek a levegőbe, de a megoldás szerintem kizárólag a kőröstetétleni tejüzem jóindulatán múlik. S azon. hogy ha létezik ez a jóindulat. elbír-e némi engedményt. Mert a szállító autó könnyűszerrel bekanyarodhat a Beloiannisz utcába, s ott igen gyorsan vissza is tud fordulni. Mit veszít? Három percet, s háromszáz méterre való benzint. De jóval többet nyer annál. Varga Sándor kiválasztása is. Való igaz, an-’ nak idején nem gondolhattak erre is, de most a Kossuth-szo- bor előtti tér kiválóan alkalmas az összecsődülésre, a rá- csodálkozásra, majd a bekapcsolódásra. Délután hattól szólt a talp- alávaló (ha ez a régiesnek tűnő kifejezés egyáltalán még alkalmazható a mai d. j.-k által bűvöit elektromos efíektus- kavalkádra) este tízig, s a bál,' ismét csak régi törvényeknek eleget téve, akkor áilt legjobban, mikor végét kellett vetni. Nekik szól De hatkor hol van még a vége...? Az áram/kígyók között rendet teremtő György Zoltán és segítőtársai rendbeteszik a hertzeket, voltokat, amperokat, s, ami a legfontosabb, a wattokat is. Aztán mordul egyet a mélynyomó, felszisszen a dómsugárzó, s már szól is a ZENE. Azt nem lehet mondani, hogy erre mindenki őrült, fergeteges táncba kezd — a mai táncok nem is ilyenek — de azért néhányan rákezdik — főként a legkisebbek, tudván, ki kell használni a szülői engedélyi-belenyugvást az enapi későbbi lepihenéshez. Kisvártatva, a tér sarkán, letelepszik az ügyeletes szotyolaárus is, s a tömeg, ahogy sötétedik, egyre jobban átveszi a ritmust, felszabadul, s táncol. Van is mire. A legfrissebb, még rádióban sem hallható slágenszámokat játsszák (György Zoltán talányosán feleli a honnan van meg kérdésre: — az az én gondom ...), s a tömeg határozottan ismeri ezeket. Néha egy-egy kéréssel is odamerészkednek a keverőpulthoz, s ezek nem elutasításra, de később a szó legszorosabb értelmében mégha Ugatásra találhatnak. „Ez nekem is egyfajta segítség a műsor összeállításában. Másrészt, meg a kérések általában valami jól ismert számra vonatkoznak, így már csak ezért is érdemes játszani azokat” — vélekedik a lemezhajtó, majd bedobja az idei nyár talán legnagyobb slágerét, a Raf együttes feldolgozásában felcsendül az önkontroll. Erre még a holtak is megmozdulnának — de itt csak fiatalok vannak, s érzik, nekik szól a zene... A diszkókban másutt megszokott szövegközbékiabálás itt nemigen zavarja meg a zenét. Ha tehát valaki ahhoz szokott, talán kissé szárazabbnak érezheti ezt a stílust. Viszont eredményes, s a lényeg — ez. Értik a zenét „A ceglédi közönség nagyon jó” — állítja György Zoltán — aki máskülönben nagykőrösi, s személyében is eleven példája a senki sem lehet próféta ... kezdetű régi mondásnak. Mitől lehet jó egy közönség, elvégre, szintén egy régi mondással, azt úgysem lehet lecserélni? „Ki akarja lecserélni? Attól jók, hogy értik a zenét!” — kapom az újabb feleletet, majd újra fülre simul a keresőmagnó fejhallgatója. Ebben maradtunk. S a zenére éhezőknek bizonyára jó hír, hogy a közeljövőben Nagykőrösön is lesz utcabál... Ballal Ottó Bő kínálat Megjelentek a városközpontban a Kossuth Művelődési Központ hatalmas plakátjai. Ezek a hirdetmények az ősszel induló szakkörök, klubok, tanfolyamok sokaságából kínálnak választékot minden érdeklődőnek. Ki-ki kedve szerinti elfoglaltsággal töltheti majd őszi, téli estéit. Fogadóórák Sárik Jánosné, a városi tanács elnökhelyettese szeptember 5-én, szerdán délelőtt 8- tól 12 óráig fogadóórákat tart a városházán hivatali helyiségében. Dalcsjáfék ovisoknak A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola a most kezdődő tanévben dalösjáték- foglalkozásokat (zenei kisteíőí1' képzőt) indít az 5—6 éves óvodásoknak. A hetenkénti hétfői, csütörtöki összejöveteleken a gyerekek alapképességeinek — zenei hallásának, ritmusérzékének — fejlesztését és az éneklés megszerettetését szeretnék elérni. Az iskola az érdeklődő szülők számára szeptember 6-án, csütörtökön délután öt órakor az épület pincéjében levő kamarateremben tart megbeszélést. Az első foglalkozásra szeptember 10-én kerül sor. CÉG LÉ D I A P R Ó H I R D E T É S E K Felveszünk egy műszakos varrodai üzemünkbe szakképzett és betanított varrónőket. Munkaidő: 7.30-tól 16 óráig. Bérezés: teljesítménybér + prémium. Jelentkezni lehet a Ma<?var—Szovjet Barátság Mgtsz központjában, Cegié<i, Jászberényi út 130. Te- lefon: 10-288. _________ A P VCSV ceglédi Üzemmérnöksége felvesz vízóra-leolvasót, villanyszerelőt, lakatost, gépírni tudó általános adminisztrátort. Jelentkezés az üzem m émökségveze- tőnél, Cegléd, Pesti út 65. sz. alatt. Az Aszfaltútépítő Vállalat Ceglédi Építés- vezetősége azonnali belépéssel felvesz nappali portást. Érdeklődni lehet: tel.: 10-631. Telephely: • Cegléd. Jászberényi út 17. Cegléd központjában sürgősen eladó egy 3 szo-ba, ‘ összkomfortos, 84 négyzetméter alap- területű öröklakás. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a 10- 386-os telefonon, délután._________________ Cegléden, a Budai úti megálló mellett a 338. számú beköltözhető ház, 800 négyszögöles földterülettel eladó. Érdeklődni Cegléd, BajcsyrZsilinszky utca 8. vagy a helyszí- nen, 17 óra után. ______ 40 0 négyszögöles földterület, fele szőlő, lakható kis épülettel, építési engedéllyel és rajzzal eladó. Érdeklődni: Cegléd, Szüret u. 91. szám. Kétfalcos cement cserép, kb. 800 darab eladó. Cegléd, Fátyol utca 4. szám alátt. Érdeklődni este 6 óra után, szombat, vasárnap egész nap. ______ El adó a város központjában 3 szoba, konyha, előszobás házrész. Érdeklődni: Cegléd, Kozma Sándor u. 3. II. 5., Vlnczéné. Eladó háromégős gáztűzhely palackkal. Cegléd, Bercsényi ut- ca 43. szám, Szarvas. Eladó 62 négyzetméteres, erkélyes OTP-s lakás kp. + OTP-át- vállalással. Cegléd, Táncsics Mihály u. 1. I. lh. I. em. 4._______ Albertirsán, Temesvári út 25. szám alatt 150 négyszögöl és Viola utca 74. szám alatt 319 négyszögöl építési porta eladó. Érdeklődni lehet Huszár Györgynél, Albertirsa, Temesvári út 25. szám. Cegléden, a Budai üt 13. szám alatti 170 n.- öles építési telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Cegléd. Ugyer 12. dűlő 852/b. Petrovlcs. Eladó Nagykőrös, Toldi utca ll. szám alatt félkész ház, lakható melléképülettel. Érdeklődni : Cegléd, Csengeri utca «3. Eladó 1077 négyszög- öles szőlő, az öregszőlőben. Értekezni lehet: Cegléd II. kér., Horváth József utca 18. szám. _________________ Ké tszobás, komfortos, utcai fél házrész eladó vagy OTP-s lakásra cserélhető. Cegléd, Szarka utca 24. Érdeklődni este 6 után. Eladó egy szoba, konyha, kamra, mosdófülkés ház, 200 négyszögöles telekkel. Cegléd, Csákány út 16 szám. „Kenderföld.” Cegléd, Dózsa György utca 15. szám alatt bútorozott szoba, konyha albérletbe kiadó. Érdeklődni a szociális otthonban, Országnénál. _____ ■________ El adó 90 l-es olajtüzelésű fürdőszoba-kályha és egy darab hordozható cserépkályha. Cegléd, Alszegi út 61. szám. Nyugdíjas szakácsnőt egyszemélyes konyhámba, étlap szerinti étkeztetésre alkalmaznék, ugyanide takarítónőt felveszek. Érdeklődni: Cegléd, Széche- nyi út 93,. Hajdúné. Wartburg de Luxe eladó. Cegléd; Mező utca 23/A.. Boros. ______ Ba betta kismotor eladó. Cegléd, Budai út 6. szám._____________ El adók beépíthető telkek Külső-Pesti út 114. szám alatt, Abrahám- nénál. Benzinkúthoz kb. 200 méterre. (Diófa közön kell bejönni.) Villany van. Külön bejáratú bútorozott szoba egy személynek kiadó. Ceg- léd. Vasvári utca 18. Három szoba, összkomfortos. garázsos, kertes házrész eladó, Érdeklődni lehet: Cegléd. Vécsey u. 13., Hajdú, este 7 után. Cegléd, Széchenyi út 43. szám alatti, II. emeleti, két és fél szobás szóv. lákás eladó Kp. + OTP. Érdeklődni: Cegléd, telefon: 11- 087. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap 4