Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-04 / 207. szám

1081. SZEPTEMBER KEDD Tanévnyitó a Politikai főiskolán Elmélet próbaköve a gyakorlat Diplomakiosztó és tanévnyi­tó ünnepséget tartottak hétfőn a Magyar Szociálista Munkás­párt Központi Bizottságának Politikai Főiskoláján. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Óvári Mik­lós, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Bevezetőben a Központi Bi­zottság nevében köszöntötte a Politikai Főiskola tanárait, a tanulmányaikat kezdő, folytató és végző hallgatókat, a főisko­lán dolgozókat. Elismerőleg szólt arról a hároméves ke­mény munkáról, amelynek eredményeként elméleti, poli­tikái Ismerétekben gyarapodva most átveszik a végzett mun­kájuk gyümölcsét, a diplomát. A főiskolán elsajátítható mar­xista—•leninista elmélet — mondta — nem önmagáért való, hanem azért van rá szük­ség, hogy jobban megértsük helyzetünket és az abból adó­dó feladatokat sikeresebben tudjuk megoldani. Az elméleti képzés mellett a gyakorlat cél­ja az, hogy — megfelelő tu­dásanyag birtokában — való­ságos kérdésekre valódi vála­szokat találjon, gazdagítva ez­zel az elméletet is. Ezért a Po­litikai Főiskola fontos feladata, hogy az élet ütőerén * tartsa a Kezét, ne bírálója, hanem ak­tív részese legyen a társadal­mi folyamatoknak. A hallgatók ismerjék, propagálják a párt politikáját, a gyakorlati ta­pasztalatok birtokában pedig maguk is vegyenek részt % politika alakításában. Ezután arról szólt, hogy az előttünk álló időszak különö­sen fontos lesz a párt és az ország életében. Megkezdődött a XIII. pártkongresszus előké­szítése, amelynek sorén át kell tekinteni a XII. kongresszus határozatainak végrehajtását, elemezni az ország helyzetét, megerősíteni a párt politikájá­ban mindazt, ami bevált, és előre matató, választ adni a pártot, az országot a lakossá­got foglalkoztató legfontosabb kérdésekre. A mostanság meg­élénkülő vitáknak is a párt eszmei, politikai egységének erősítését kell szolgálniuk. Külpolitikai témákra térve övári Miklós — egyebek közt — hangsúlyozta: a mostani bo­nyolultabb helyzetben is min­den lehetségest megteszünk, hogy folytatódjék a békés egy­más mellett élés egyedül ész­szerű irányzata. Belső építőmunkánkróil szól­va övári Miklós elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalko­zott. Kiemelte: a magyar nép­gazdaság tíz éve áll ellent egy rendkívül nehéz nyomásnak. Ez idő alatt egyensúlyi hely­zetünket megőriztük, egyes fontos területeken még sike­rült is javítanunk. Szólt óvári Miklós a Köz­ponti Bizottság áprilisi határo­zatáról, mely azért is talált kedvező fogadtatásra, mert nem a további gazdasági meg­szorításokban keresi a nehéz­ségekből kivezető utat, hanem a hatékonyabb gazdálkodás további javítására ösztönöz. A végrehajtás feltételezi azt, hogy a gazdaságban — az irá­nyítás rendszerétől egyébként függetlenül is meglevő — vad­hajtásokat' következetesen szá­moljuk fel. Teendő ez most, már a kongresszus előkészíté­sének szakaszában, de rriégin- kább az lesz a kongresszus után. A közvélemény pozitívan reagált azért is az áprilisi ha­tározatra, mert az nem vala­miféle újat kezdett megint a gazdaságirányításban, hanem szerves folytatását, tökéletest tését jelenti az 1956 óta követ kezetesen folytatott politiká­nak. E politika érvényesítésé­hez, az előttünk álló feladatok megoldásához, bizalomra, ma gabiztosságra, egységre és ki- nek-kinek a helytállására van szükség — hangsúlyozta a Köz­ponti Bizottság titkára. Övári Miklós beszéde után Szabó József rektor, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja átnyújtotta a diplo­mát a Politikai Főiskola el­múlt tanévben végzett 218 hallgatójának. Az ellenőrzés nem öncél Mindkét fél érdeke ugyanaz Magyar-bolgár barátsági hét (Folytatás az I. oldalról.) ba, ahonnan vágott virágot, fő­ként rózsát kapnak. A vendégek megtekintették a szövetkezet pesthidegkúti meriklón laboratóriumát. Ked­ves pillanata volt a találko­zónak, amikor a Rozmaring Tsz Dimitrov szocialista bri­gádjának vezetője kérte Nikola Gencsevet, írjon néhány sort a kollektíva naplójába. A bol­gár delegáció vezetője ezt je­gyezte be: Boldog lehet az a brigád, amely a bolgár nép di­cső fiának, Dimitrovnak nevét viseli. Kívánom, hogy a név­adóhoz méltó harcossággal tel­jesítsék feladataikat gyönyörű országuk felvirágoztatásáért. ★ Bulgária és Magyarország baráti kapcsolatai a sport terü­letén is erősödnek, s mindkét nép életében, fontos szerep jut a verseny- és tömegsportnak. Egyebek között erről szól Ivan Pejkovszki, a Bolgár Kulturá­lis Tájékoztató Központ igaz­gatója a szentendrei művelő­dési központban tegnap dél­előtt megnyitott, a Bolgár sport negyven éve című fotódoku­mentációs kiállításon. A bolgár sportolók sikereit az 50-es évektől számíthatjuk, amikor létrejött a szervezett testnevelési mozgalom és hoz­záláttak a tárgyi feltételek megteremtéséhez. Az elmúlt 35 évben az országban összesen 16 ezer 682 sportlétesítmény épült. Bulgária a világ legjobb sporteredményeit elérő orszá­gai közé tartozik, az olimpiai játékokon, világ- és Európa- bajnokságokon összesen 341 arany, 462 ezüst, és 447 bronz­érmet szereztek. Az eredmé­nyek jelzik, hogy a verseny­sport széles alapokból táplál­kozik. A tömegjelleget a ha­gyományos szpartakiádok il­lusztrálják a legjobban, ame­lyeket az 1944. szeptember 9-i szocialista forradalom győzel­mének évfordulója alkalmából rendszeresen megrendeznek. A legutóbbi, ötödik versenyeken hárommillióan vettek részt. Gyakorta adnak helyet rangos világversenyeknek, találkozók­nak. kongresszusoknak, nem­régiben pedig Szófia benyúj­totta az igényét az 1992. évi téli olimpiai játékok megren­dezésére. A nagyméretű, színes tab­lók aa elmúlt negyven eszten­dő nagy sikereit, az izgalmas versenyeket, összecsapásokat elevenítik fel. A kiállítás szen- t.etnber 16-ig várja az érdek­lődőket. Már megszirfil feltűnik a Pest megyei Iprrcikk Kereskedelmi Vállalat papír- és írdszcrbolt ja, ahová Ladányi Imréné há lózatf ellenőrrel igyekszünk, Shr áll az Utcán bejutásra vár­va és benn Is sokait válogat­ják a tanszereket; fűzeteket, írószerekét, egyebeket. A PIK ellenőre a kijárat! ajtón lép be, elkéri az egyik vásárló ko­sarát és blokkját. Ez az úgy­nevezett csothageilenörzós he­lyettesíti a próbavásárlást, minthogy körzetének boltjai­ban már jól ismerik. Rövid vizsgálódás után születik megállapítás: minden rendben Közben Kiss, Gyöngyi pénztá­ros kasszát csinál, a szalagot átadja Ladánylnénak, s ezzel kezdetét veszi a soros ellen­őrzési program, A vevők sem angyalok Czilik Ed éné üzletvezető kis kuckójába vonulunk hátra ahol a hálózati ellenőr, a kü' löhféle bizonylatokat, számlá­kat, a pénzíárkönyet .ég több •ötletszerűen kiválasztott cikk árát vizsgálja a meghatározott szempontok szerint. Éppen beletemetkezne a munkába amikor kis incidens zavarja meg a bolt nyugalmát. Egy asszony fizetés nélkül óhajtott távozni, azt állítván, az őt kérdőre vonó Berti Mihályné pénztárosnak, hogy a másik hölgynél egyenlítette ki csak­nem 200 forintos számláját. Ez lett volna Kiss Gyöngyi, aki alig valamivel előbb csi­nált kasszát. Nosza ismét zá­rás. A háborgó asszonyság va lóban nem fizetett. Később sem. Dúlva-fúlva elvonult, a bolti dolgozók nyeltek egy na­gyot, s tovább folytatták a munkát. — Hát igen, a vevők sem angyalok — mondja Ladányi Imréné, aki maga is hosszú éveken át állt a pult túlsó ol dalán. — Nekünk azonban nem az ilyesfajta kisebbségre kell fi­gyelnünk. Rendszeres ellen őrzéseinknek két fő szem­pontja van: A fogyasztók ér­dekvédelme valamint a tár­sadalmi tulajdon védelme.; Illusztrálásul különféle prog­ramokat tesz elém a PIK há­lózati ellenőre. Szerepel ezek között olyan, amikor egy-egy város valamennyi, a vállalat hoz tartozó egységét vizsgál jak, máskor a szerződéses üz­letekben tartanak célvizsgá­latot, megint más alkalommal a gázcseretelepeket nézik meg. Ezeknél az ellátás, rendszeres­ségén, színvonalán és persze a amennyiben javul? Nos, az orvosi szakvélemény feltünte­ti azt is, hogy mjkor lesz idő­szerű az újabb vizsgálat (két, esetlég több év múlva), ami­korra várható valamiféle vál­tozás a beteg állapotában. Bizottságok, szakvélemények­ről szóló jegyzőkönyvek, orvo­si leletek, kartonok — akták. De ezek bői arcok tűnnék az orvosok elé, legtöbbször két­ségbeesett, nem is annyira ön­magukért. inkább a szerettei­kért aggódó emberek. Nehéz helyzetben vannak. Ha rok­kantsági nyugdíjból kell eltar­taniuk a családjukat, akkor azért. S ez még a. jobbik eset. Mért megtörténik, hogy a múnkaképesség-változás nem éri el a rokkantság mértékét, az eredeti munkakört azon­ban nem lehet ellátni. Képzel­jünk el például egy szövőnőt gerincműtét után. Gépéit Ke­zelni nem képes. Nehezére esik otthonában a háztartás is, fokozottabban venné igénybe á szolgáltatásokat, de nem te­lik rá, özvegyen él, idős szü­leivel. gyerekekkel. Helyzeté­ből adódóan idegei is kezdik fölmondani a szolgálatot, neu­rózisa van, és így tovább. Mégis: egészségi állapota sze­rint nem rokkant, elesik a számára biztonságot jelentő rokkantsági nyugdíjtól. Az or­vos emberileg megérti ezt a szövőnőt (s mindenkit hasonló esetben), ám szakvéleményét mindenképoen a valós tények­nek megfelelően adja ki. S töpreng talán álmatlan éjsza­kákon, mert segítőn i nem tud, hiszen nem áll módjában. Sók a rés Furcsának tűnhet, mégis ki kell jelentenünk: pillanatnyi­lag az jár jobban, aki meg­rokkan. Miért? Azért, mert a megváltozott munkaképessé­gűek számára nagyon beszű­kültek a munkavállalási lehe­tőségek. Hogyan? Az egész- légügyi és a pénzügyminisz­ter együttes rendelete ellené­re? Annak ellenére, hogy kor­mányunk messzemenően és rendszeresen foglalkozik a re­habilitáció kérdéseivel? Saj­nos, igen. A fent említett rendelet ki­mondja, hogy „A megváltozott munkaképességű dolgozó fog­lalkoztatásának biztosítása — az e rendeletben megfogalma­zott kivételekkel — annak a munkáltatónak... a feladata, Ahol a dolgozó a megváltozott munkaképességének megálla­pítása idején munkaviszony­ban (szövetkezeti tagsági vi­szonyban) állt. Ezt a feladatát a munkáltató megfelélő mun­kakör biztosításával, szükség esetén betanítás vagy szak­képzés segítségével látja el. A megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató mun­káltató e rendeletben megha­tározott feltételek szerint a feladat ellátásához pénzügyi támogatást is igényelhet." Amennyiben azonban az ere­deti munkahelyen az arra rá­szoruló dolgozót — igazolt kö­rülmények miatt — nem tud­ják foglalkoztatni, akkor az elhelyezést á 1 hnácsi szervek segítik elő. És eléggé sok a rés az ere­deti munkáltató és a tanácsok között, de sok magán az eljá­ráson belül is, gyakran kide­rül, hogy ném tudják az illp. tékesek. mit kellene tenni, vagy nem törődnek kellőkép­pen a hozzájuk forduló embe­rekkel. Mihdezt tükrözik azok a levélek — ét sajnos, igen szép számmal —, amelyek az Országos Orvosszakértői Inté­zetbe érkeznek, amelyekben magukat a szakadék szélén érző emberek segítséget kér­nek. S ezek a támaszért kiál­tó sorok sohasem maradnak megválaszolatlanul, holott en­nek az Intézetnek az ilyenfaj­ta utógondozás nem feladata. Egyszerűen nem bírják ki az itt dolgozók, hogy ne adnának felvilágosítást a betegnek ar­ról, . kihez, milyen szervéhez, testülethez menjen, hol és mi­féle segítségét kaphat. Az idé­zett rendelet előírja, hogy ahol üzemorvosi szolgálat van( ott vállalaton belül megválto­zott munkaképességű dolgo­zókkal foglalkozó bizottságot kell létrehozni és működtet­ni, legalább három taggal: a munkáltatói rehabilitációs megbízott, a szakszervezet képviselője, s az üzemorvos részvételével. A tanácsok is hoznak létre helyi, illetve te­rületi rehabititdciós bizottsá­got, amelynek üléséin meghí­vottként részt , vész az Orszá­gos Orvosszakértői Intézet te- rületüeg illetékes bizottságá­nak Képviselője is. A munkaképesség megvál­tozásáról szóló szakvélemény­ben az orvosok előírják a re­habilitációs foglalkoztatás fel- tételeit is. Ennél többet azon­ban ném tehetnek. Áz a lap­rendelet jó. Hiányzik viszont a befejező láncszem: a meg­felelő munkahely. Rendelet adta lehetőségük a tanácsi re­habilitációs bizottságoknak, hogy megbízólevéllel ellen­őrizzék a környék vállalatait, üzemeit, szövetkezeteit, meg­állapítandó, hátha ki tudnak préselni egy-egy rehabilitációs munkahelyet. Ez Pest megyé­ben elég gyakran sikerülni szokott, így tudják az orvos­szakértői intézetben. Es éppé» a Pest megyei tapasztalatok alapján állítják: a rehabilitá­ció sem kizárólag egészségügyi probléma, hanem olyan, amelynek megoldásából ala­posan ki kellene vennie a ré­szét az egész társadalomnak. Méltó utánpótlás Az Országos Orvosszakértői Intézetnek mintegy ötven ál­landó bizottsága működik el­ső fokon, A legmélyebb fele­lősségtudattal dolgozik száz- harmlncnégy orvosszakérfő, közülük kilencvenhárman fő­állásban. Legtöbben különbö­ző szakvizsgákkal a hátuk mögött, nagy gyakorlattal, sok emberi tapasztalattal gyürkőz- nek a munkával — zömmel elavult környezetben. S hogy ez mennyire kedvezőtlen, azt legjobban azok a betegek tud­ják, akik megfordultak már e testületeknél, s maguk Is szenvedő alányai voltak — s lesznek — a mostoha munka- körülményeknek. Lehet, hogy, azt is csak a betegek tudják, mennyire fontos — és súlyos — mind az egyén, mind a tár­sadalom számára minden egyes döntés, ami ezekben a szakértői bizottságokban szü­letik? A tudományos és erköl­csi-anyagi megbecsülés alap­ján — amelyben az érintett orvosok részesülnek — úgy tűnik. A legjobban képzett, legtehetségesebb orvosok nagy többsége — akikre ebben a munkában if nagy szükség volna — messze elkerüli az intézethez tartozó bizottságo­kat. Kétséges a méltó utánpót­lás lehetősége. Pedig a rászo­ruló emberek sorsáról dönte­ni kell azután js, amikor a törzsgárda nyugdíjba megy. Bálint Ibolya pénzkezelés szabályosságán túl különös figyelmet szentelnek a tűz- és balesetveszély miatt a biztonságnak. De térjünk vissza a papír­boltba. Amíg az ellenőr a számokat bújja, az eladótér­ben nézelődöm. A pultok te­le, noha a nagy ostrom, a ked­vezményes füzetvásár már le­zajlott Nem marad irkák nél­kül, aki most akarja beszerez­ni azokat. Egységcsomagban és küiön-külön is kapható. Ál­talában minden szükséges is­kolaszer megtalálható színes ceruzából akad hiány, de az is csak most, mert több kelt, el, mint számítottak rá. Viszont Üres kézzel távozik, aki mond­juk alufóliát, kamrapolcra va­ló díszítőpapírt, ácsceruzát vagy éppen papírvágó ollót keres. Izgalom nélkül — Ezek országos hiánycik­kek — világosít fel Czilik Edé- né. •— Egyébként., amit lehet beszerzek, igyekszem színesí­teni a kínálatot. Ez nem ke­vés fáradságba kerül, sokszor kell áruért menni, elsősorban a fóti. Piérthez, de ha kell. Pestre is. Jól felfogott érde­künk kívánja így, hisz ha nincs elegendő készletünk, köztük kapós cikkek, akkor non jön össze az átlagosan ha­vi kétmillió forgalom. A pirosköpenyes üzletveze­tő hol az Irodában, hol a raktárban, máskor a pultnál bukkan fel. Láthatóan nem kelt benne szorongást az el­lenőrzés. Érthető. Ladányi Imréné a kimerítő vizsgálódás után is mindent rendben ta­lált, az árak. árkiírások pon­tosak voltak, a számlázások előírásosak és megfelelő a pénztárkönyv vezetése. Sza­bályos az ellátmány felhaszná­lása, ugyanúgy az áru tárol ás. És ez nem egyszeri, de általá­nos tapasztalat ebben a bolt­ban, A panasz jogos volt — Két éve vagyok a Pest megyei , Iparcikk Kereskedel­mi Vállalatnál, Vác és környé­kének 26 egysége tartozik hozzám — ezt már Pesten, Nefejelcs utcai kis irodájuk­ban tudom meg Ladányi Im­réné hálózati ellenőrtől. — Örömmel mondhatom, hogy ez alatt az idő alatt kör­zetemben nagyobb horderejű szabálytalanság nem történt. Pedig nem vagyunk elnézőek — teszi elém az elmúlt hóna­pok ellenőrzési jelentéseit, amelyekből kitűnik, hogy a vállalat minden jelzésre rea­gál, érkezzen az akár ellen­őröktől, a Kereskedelmi Fel­ügyelőségtől, vagy a vásárlók­tól. Halásztelekről például egy vásárló így írt: Szokol rádió­jához rossz jótállási jegyet kapott, s amikor visszavitte a készüléket, reklamálására udvariatlan elutasítás volt a válasz. Mivel ebben a vegyes iparcikikboitban nem ez volt az első szabálytalanság, a ve­zetőt osztályvezetői figyel­meztetésben részesítették. Ha­sonlóképpen a ceglédi bútor­bolt vezetőjét a bútorok minő­ségének és az átvételi időpont feltüntetésének hiánya miatt, valamint azért, mert elmu­lasztotta a vevők kártalanítá­sát. A harmadik osztályveze­tői figyelmeztetés Szigethal­mon történt, ahol a próbavá­sárlás 16 tételéből kilencnél mutatkozott eltérés. A Pest megyei Iparcikk- Kereskedelmi Vállalat vezetői úgy tartják: a fogyasztók ér­dekeinek védelme egyszers­mind a vállalat jó hírének vé­delme Is. Ezért — ha kell — az indokolt szigor. Szigethi Teréz Erősíteni nemzetközi kapcsolatainkat ,, Mezőgazdaság és technika A Magyar Agrártudományi Egyesület és a mezőgazdaság műszaki fejlesztésének nem­zetközi bizottsága rendezé­sében a Kertészeti Egyetemen 40 ország szakemberei­nek részvételével nemzetközi tanácskozás kezdődött hétfőn a- mezőgazdaság műszaki fej­lesztéséről. Vóncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter megnyitó előadásában a többi között elmondta, hogy a hazai agrártermelés fejlesztésében különösen fontos szerepe van a gépesítésnek, a kemizálásnak. a műszaki fejlesztésnek. En­nek nyomán sok fontos agrár­ágazatban korszerű termelé­si módszerek alakultak ki s váltak általánossá. A további előrehaladás érdekében erősí­teni szükséges nemzetközi kapcsolatainkat a tudomány, az oktatás, a termelési együtt­működések területén egyaránt, mindenekelőtt a KGST kere­tében. Ugyanakkor bővíteni kívánjuk kapcsolatainkat min­denkivel, akitől tanulhatunk, vagy akinek segíthetünk nö­velni az agrárágazatok telje­sítményét, gazdaságosságát. A megnyitóin részt vett Hu­bert Andre Marie Dubois, Franciaország budapesti nagy­követe. Amikor a csoki megérik • • • Mert éretlenül bizony nem a legfinomabb a közkedvelt ko­nyakos meggy. Am a vásárló kezébe már olyankor kerül, ami­kor túl van a gyártást követő 48 órás, úgynevezett összeérésl időn. Ilyenkor már kitűnő csemege a cukorral reakcióba lé­pett alkoholos meggy. A közkedvelt csokoládégolyó a gombai Fáy András Tsz édesipari üzemében készül Trencsényi Zoltán felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents