Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-20 / 221. szám
1981. SZEPTEMBER 20.. CSÜTÖRTÖK WfCiWMs* m an A város környéki bizottság Hétköznapi gondok megoldása Az elmúlt héten a Szentendrei-sziget településeinek általános rendezési tervéről tanácskozott a város környéki bizottság. A házigazda Tahitótfalu államigazgatási vezetői mellett az ülésen részt vettek Szentendre, Kisoroszi, Pócsmegycr, Pomáz, Visegrád és Szigetmonostor illetékesei is. Megbeszélték, hogy az általános rendezési tervnek megfelelően a négy szigeti község megkeresi az együttműködés lehetőségeit. Ennek első megnyilvánulása a közös gazdasági ellátó szervezet. Környezetvédelem Az értekezleten megvitatták a szennyvízelvezetés és elhelyezés módjait, beszéltek Kisoroszi vízellátási gondjairól és a sziget környezetvédelméről is. Második napirendi pontként a szentendrei Városgazdálkodási Vállalat képviselőjének részvételével arról tanácskoztak, hogy a tahitótfalui tanács teherautójával és a vállalat segítségével megpróbálják a háztartási és egyéb hulladékokat összeszedni a szigetről. Az illegális lerakodóhelyek elsősorban Horány és Surány körzetében szaporodtak el. A jelen levők elmondták, hogy az üdülőtulajdonosok a különböző dűlőutak mentén rakják le a változatos összetételű háztartási hulladékot. Az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy ezeknek a dűlőutaknak a bejáróit sorompóval kell elzárni, s a szemetelő-kkel szemben szigorúan kell fellépni. A város környéki bizottság ülésének következő témája a Dunakanyar Áfész kérésének megvitatása volt. Köztudott, hogy a térség ellátása hússal, töltelékáruval, zöldség-gyümölccsel és mirelittel gyenge. Az Áfész vezetői ennek okát abban látják, hogy nem rendelkeznek hűtőkocsival az említett termékek szállításához Hűtőkocsi Ezért azzal a kéréssel fordultak a szigeti és a körzetbeli községekhez, hogy azok járuljanak hozzá egy hűtőkocsi árának előteremtéséhez. A kérést az ülésen részt vevő tanácselSportolási hhstőségek Hátul kullognak a sorban erre a terület igénybevevőjét. Azóta még labdarúgócsapata sincs a községnek. Pócsmegye- ren is az utóbbi három esztendőben szűnt meg a sportélet. Hét esztendeje pedig még barátságos mérkőzésen megverték az Üjpesti Dózsát. Pilisszentkereszten is megszűnt a szakosztály. A buctü- kalászi futballpálya még megvan az Omszki park mellett, a községnek azonban nincs csapata, a gyerékék idegen egyesületekbe járnak. Hajdan pedig NB II-ben fociztak. Pomáznak megyei másodosztályú csapata van, más semmi. A jégkorongozóknak nem sok közük van a községhez. Pilísszentlászlón sincs sportélet. Kivétel Pilisszántó, ahol a tanács figyel a sportolásra, s évek óta erős labdarúgócsapatuk van. A felsorolás befejezéséül még egy adat. Az elmúlt tíz évben a körzetben nem rendeztek falusi spartakiádot. Pedig a tanácsok vezetői is ismerik a rendelkezéseket. De ki kéri tőlük számon a végrehajtást? Ki figyel arra, hogy a lányoknak az egész körzetben nincs sportolási lehetőségük? A rendszeresen sportolók nagyon kevesen vannak, még a megyei átlaghoz kénest is. Tizenhárom községből csak háromban van tornaterem. Közülük egy vadonatúj, egy csak jóindulattal nevezhető tornateremnek. A témához egy hét múlva visszatérünk. nökök — igaz, nem egyhangúan — jogosnak találták. Szentendre 50, Pomáz 20, Du- nabogdány, Tahitótfalu és Visegrád 10—10, Csobánka, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pi- lisszentlászló, Pócsmegyer. Kisoroszi és Szigetmonostor 5—5 ezer forintot fizetnek be a Szentendrei Városi Tanács fejlesztési alapjának betétszámlájára. Kóbor kutyák Ezután az ülés résztvevői meghallgatták Havas Imrének, Szentendre város tanácselnök- helyettesének tájékoztatóját arról, hogy a körzetben az idén már altatópuska segítségével fogják össze a kóbor kutyákat és macskákat. Elsősorban a fővároshoz közeli nagyközségekben volt sok a befogás. A kisebb községek alig vették igénybe a gyepmesteri szolgáltatásokat, ezért október 1-től csak bejelentett esetekben megy ki a szakember. A szolgáltatás is átalánydíjas lesz. Havas Imre bejelentette azt is, hogy a befogott kóbor állatok viszonylag kis száma miatt indokolatlan az előző években tervezett közös fejlesztés. Nincs szükség arra sem, hogy a térségben kényszervá- góhidat építsenek, mert a sziget területén is egyre kevesebben tartanak állatokat. SZENTENDREI tírlan A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Dimnbogdányban szorít a cipő Felújított iskolák ' Hogyan készültek Szentendre és a körzet alsó fokú intézményei az új tanévre — kérdeztük Dombóvári Tibor gazdasági felügyelőtől, a városi tanács művelődési, egészség- ügyi és sportosztályán. — A városban tizeinkét óvodaépület, három általános, egy kisegítő és egy zeneiskola található. Ezenkívül hozzánk tartozik a vízi telep, a parktábor és a Pannónia úti tábor. Az óvodák közül a Vasúti villasoron levőben volt nagyobb arányú munka. Kicseréltettük a villanyhálózatot. A többiben festettünk. Az általános iskolákban bőven akadt tennivaló. A Rákóczi úti oktatási intézményhez csatoltuk a városi tanács volt egészség- ügyi osztályának épületét, amelyben tantermeket alakítottak ki, a Felszabadulás lakótelepi iskolában pedig a tanáriból és a könyvtárból. A körzethez tartozó községek közül említhetjük PilisVillanófény A Szamárhegy a belváros része, településünk egyik legrégibb emléke. Hosszú évtizedekig zegzugos utcáiról, varázslatos hangulatáról volt híres. Innen nyílik a legszebb kilátás a folyamra és a Dunapa r ti sétányra. Az utóbbi időben azonban sok gondot okoz e városrész Szentendrének. Csak nemrégiben derült ki, hogy a domb mélyében pincelabirintus található, s a föléje épült lakóházak megóvása igen sok pénzt emésztett fel. A pinceerősítés munkálatainak lassan a végére jártunk, eltűnnek az építkezéssel együtt járó homok-, kavics-, mész- és cementkupacok. Joggal remélhetjük, hogy visszaáll a régi, kedves városkép. Több jel mutat azonban arra, hogy ez nem következik be. A szamárhegyi lakóházak tulajdonosai ugyanis nem törődnek azzal, hogy méteres gaz övezi a lépcsőket, az utcák keskeny rézsűjét, a néhány négyzetméteres közterületeket. A keskeny, betonból kialakított csapadékelvezető csatornákba több helyütt szemetes szennyvizeket öntenek. Az utcák is piszkosak. Az egész városrész a nemtörődömség, az elhanyagoltság képét mutatja. Csodálkozunk, hogy az itt lakókat mindez nem zavarja. A Szamárhegy közel fekszik a példásan rendben tartott városközponthoz. Az innen nyíló utcácskák szinte csalogatják a turistákat a dombtetőre. Nem jó reklám városunknak az a benyomás, amit Vendégeink innen magukkal visznek. Két baráti találkozó Szentendrén együttműködik a kertbarátok és a kisállattenyésztők klubja a mozgáskorlátozottak egyesületének szervezetével. Ez év nyarán két közös baráti találkozót rendeztek Pismány-hegyen, illetve Ízbégen. A napot baráti beszélgetéssel, kertlátogafással, Vágják a kukoricát kisállat-kiállítással és szalonnasütéssel tették emlékezetessé. A szentendrei példa ajánlható más egyesületeknek is. Augusztustól ismét tartják a havonta szokásos klubnapot, legutóbb dr. Mádi Szabó Zoltán körzeti orvos volt a vendégük. A napokban kerül sor a mozgáskorlátozottak éves közgyűlésére. A régi és új klubtagok megjelenését egyaránt várják. *. - ■*> .,-í f, Az Obuua Tsz gépei vágják a s ' /kukoricát a szentendrei medencében, szomszédságában. MM az új kenyérgyár szentkeresztet; ott ugyancsak bővítettük az iskolát. Sziget- monostoron a karbantartást végző kisiparos későn kezdte a munkát; szeptember elsejére nem készült el. A legnagyobb gondjaink a dunabogdányi intézmény napközis épületével vannak — teljesen tönkrement. A tanácsnak nincs pénze a javíttatásra, most a megyétől kértünk segítséget. Az említetteken kívül másutt felújított iskolákban dolgozhatnak a tanárok és a gyerekek. Kerékpártúra Városunkban a hét végén Is élénk volt a turistaforgalom. A Martos Flóra Gimnázium tanulói Csoszor János tanár vezetésével a Fő térről indultak tovább a Ságvári Endre turistaházhoz. Hajójáratok, kikötők nyomában Merrefelé árad a Duna? A pócsmegyeri hajóállomás bontásáról írt cikkünkre többen is különböző észrevételeket tettek. A megjegyzések között kettő egyöntetű véleményként fogalmazható meg. Általában nem értenek egyet az olvasók azzal, hogy a Mahart gazdaságossági okokra hivatkozva megszüntette a hajójáratokat a Kis-Dunán, s azt sem helyeslik, hogy a már meglevő épületeket elbontják. A héten Szigetmonostoron jártunk, s megkérdeztük Antal Gyulánét, a tanács vb-titkárát, hogy nekik nincsenek-e a hajózással kapcsolatos gondjaik? Kiderült, hogy bizony vannak ilyen problémáik. Kezdjük a Duna főágával, ahol Horány és Dunakeszi között kómpátke- lőhely, hajóállomás és a Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat egyik vízi jármű-kórháza található. A fejtörést a Mahart-hajóállomása okozza. Még abban az időben épült, amiitor Horány jelenleginél jóval kisebb üdülőhely volt. Az elmúlt tíz esztendőben azonban 1700 hétvégi ház, vállalati üdülők sora épült mintegy három kilométer hosszan a Duna-parton. A kikötő a település déli csücskére került, sokan azért nem jönnek hajóval, mert nem vállalkoznak a távgyaloglásra. A vb-titkár biztos abban, nosv az üdülőfalu földrajzi közepére helyezett hajóállomásnak számottevően növekedne a forgalma, hiszen hétvégenkint 4—5 ezer ember látogat Horányba A hajóállomás áthelyezésének gondolata nem az elmúlt héten született. A Mahart, s Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat és a község illetékesei már a kikötő új helyét is kijelölték, a Nagy-Du- na-sor-sétánynál, a Harangvirág utca magasságában. A Mahart 1981 novemberében ígéretet tett egy 30 méter hosszú cölöprendszerű móló felépítésére. Az ötletet a javító vállalat is örömmel támogatta, mert bővíteni akarta a műhelyét, s a déli kikötő az útjában volt. Szerette volna a dolgot siettetni, ezért a Budai Tervező Kisszövetkezettel kidolgo- tatta az áthelyezés menetét. (A kishajózási vállalat 114 ezer forintot fizetett ezért.) A számítások szerint a dolog 5—S millió forintos költséggel megoldható létt volna. Igaz, mindez 1982-ben volt. A fonalat ezután elvágták a párkák. Mindenki hallgat a dolgokról immár harmadik esztendeje. A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalatigaz- gatója, Lakatos Barnabás "s pesszimista. Azt mondja, hogy ma már legalább i4 mililó forintba kerülne a hajóállomás áthelyezése. A Mahart pedig ennyi költséget nem vállal. Horánynak meg Szigetmonostornak pedig marad a déli kikötő. A Kis-Dunán azonban még rosszabb a helyzet, 1982 óta nem állt meg hajó az állomáson. A Mahart a kikötőt fiatal házasok üdültetésére akarja használni, az épületben vizesblokkot kívánnak létesíteni, immár két éve. Eddig csak egy szabadtéri mellékhelyiség ösz- szetákolására futotta az erejükből. Csak azt nerri értjük, hogy ez a kikötő miért nem nehezíti az árvízvédelmet, hiszen pontosan olyan, mint a pócsmegyeri, amelyet ' viszont ezzel az indoklással bontanak. Lehet, hogy a folyam Szigetmonostornál nem hajlandó áradni? Vagy a BU- VIZIG-et csak a tanácsi kezelésben levő hajóállomás zavarja feladata megoldásában, a Maharté nem? Nem valószínű, hogy mi, laikusok meg tudjuk érteni eme bonyolult ösz- szefüggéseket. Azt azonban látjuk, hogy a Kis-Duna lassan elmocsaraso- dik, mert a hajózás megszüntetése óta a medrét senki nem kotorja. Biztosan nem gazdaságos. . A TÁRGYALÓTEREMBŐL! Elcsalta a gyerekeket A Szentendrei városi Bíróság négyévi, börtönben eltöltendő szabadságvesztésre és a közügyektől ötéves eltiltásra ítélte Kormos Istvánt több rendbeli, fiatalkorúakon élköveteti nemi erőszak kísérletéért. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Kormos István 7—8 éves leánygyermekeket csalt el a pilisszántói régi temetőbe azzal a mesével, hogy kiscicát mutat nekik. Később más ötlete támadt, azzal próbálkozott, hogy temetőrongálőkat keresnek, s őt bízták meg a nyomozással. A gyerekek általában gyanútlanul követték a vádlottat. Közülük néhányat azzal vetkőztetett le, hogy megnézi, van-e a testén a temetőrongáláskor keletkezett karcolás. Volt olyan eset, hogy a kislány sikoltozására elszaladt, máskor megtörtént a kísérlet az erőszakos nemi közösülésre. Másodfokon a Pest megyei Bíróság tárgyalja a bűnügyet Az oldalt írta: Vicsotka Mihály Fotó: Erdösi Ágnes Részletek a járási-városi í sportfelügyelőség 1981 má- \ jusaban készített jelentésé- | bői, amelyet az MSZMP í városi végrehajtó bizottsa- Í ga számára készített. 'í A sportmozgalom állami ^ és szakmai Irányításában í hiányosságok mutatkoztak, í A községi tanácsok testne- í velést és sportot irányító í tevékenysége ‘alig fejlődött, g a sportalbizottságok nem í funkcionáltak. Kevés az ^ aktívák száma. Az iskolai 'í testnevelés a tornaterem- í hiány miatt lassan fejlo- í dött. A természeti adott- í ságainkat sem hasznal- í tűk ki. A labdarúgáson ki- í vfil nincs meghonosodott í sportág járásunkban. Az általános iskolások 4,9 sza- ^ zaléka sportol rendszere- í sen. A jelentés az 1977-től ^ tapasztalható állapotokat értékelte. — Azóta, a helyzet a falvakban romlott, Szentendrén javult — summázta Hajdú Gábor, a MES osztályvezető- helyettese. Idézet az MSZMP XII. kongresszusának határozatából: Az egészség megőrzésében, a fizikai erőnlét fejlesztésében fontos szerepe van a testnevelésnek, a testedzésnek, a sportnak. S végül tartalmi idézet abból az utasításból, amely a tanácsok sporttal kapcsolatos feladatait írja elő. Ezek között szerepel az, hogy szervezik, segítik, illetékességi területükön kiírják és lebonyolítják a munkahelyi olimpiák és spartakiádok versenyeit és egyéb tömegsport-akciókat. Ellátják a sportegyesületi vezetőállású dolgozók és társadalmi aktívák jutalmazásával kapcsolatos feladatokat. Szervezik a lakosság testnevelési és sport iránti igényeinek kielégítését. Még sorolhatnánk a feladatokat. Hajdú Gábor mondja: — A három évvel ezelőtti párthatározat nyomán minden községben sportbizottság alakult, de ezek nem elég tevékenyek. Egy-két kivételtől eltekintve a tanácsok nem figyelnek a falvak lakosságának mozgásigényére. Most pedig csak vázlatosan idézünk néhány szembeszökő jelenséget, Csobánkán két éve megszűnt a sportegve- sület. Szigetmonostoron dolgozott egy le'kes testnevelőtanár. Varga Imre. aki olyan asztalitenisz-cs-apatot csinált, hogv megyei serdülő ba jnok is volt a fiatalok között. A tanár elment, megszűnt minden. Visegrfidon építkezés miatt felszámolták a foeipá- lvát. Űjat nem éofteltek, pedig OTSH-rendelet kötelezi