Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-19 / 220. szám
Képzőművészeti világhét Sokszínű program Pécelen A képzőművészeti világhét alkalmából, szeptember 24-e és 30-a között, sokféle programmal várják az érdeklődőket Pécelen. Hétfőn, szeptember 24-én három kiállítást nyitnak meg a nagyközségben. A Szemere Páll Általános Iskolában, a gyermök- rajzpályázat a városból és a községekből beérkezett legjobb darabjait mutatják be. Az iskola nyolcas-kilences termében Dobos Olga szak- felügyelő egyidejűleg átadja az úttörőelnökség ajándékait a pályázat legjobbjainak. A művelődési ház nagytermében a fővárosi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola növendékei mutatkoznak be. A kiállítás révén bepillanthatunk az iskola tevékenységébe. A kiállítást megnyitja Fábián Dénes, a Gödöllőn élő festőművész, az iskola tanára. Textilművészek művelt állítják tkd a nemrégen átadott helybeli népfrontsaákház- harn. A fiatal művészek bemutatójának címe: A textil- művészet ágazatai. Megnyitja Nánai József, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának elnöke. Valamennyi megnyitó ideje délután 3 óra. Kiállításmegnyitó a következő napra is marad. Kedden délelőtt 11-lkor a Petőfi Sándor utcai iskolában a Pécelen élő Pannonhalmi Zsuzsa keramikus iparművész tárlatát Tóth István, a péceli tanács elnöke nyitja meg. Ekkor adják át a művésznő ajándékát, az iskola aulájában elhelyezett kerámia faliképet. Valamennyi kiállítás a világhét idején délelőtt 8-tói délután 6-ig látogatható. A következő napokban is sokféle rendezvényt tartanak Pécelen a képzőművészethez kapcsolódóan. Szerdán, 26-án lesz a gödöllői körzet rajta- náraónak őszi továbbképzése, s egyúttal megtekintik a kiállításokat, a kerámiaműhelyt, és diaképes vetítést is tartanak számúikra. Pénteken este fél 7-kor Kovács Károly művészettörténész lesz a vendége a községben működő Ráday-kilub- nak. A rendezők nemcsak klubtagokat várnak a beszélgetésre. Szombaton délután 2 órától az ugyancsak Pécelen élő Karsai Zsigmond festőművész, a népművészet mestere várja az érdeklődőket a művelődési házba. A beszélgetés témája a népművészet és a képzőművészet kapcsolata. Közreműködik a Sebő-együttes. Befejezésül táncház. Vasárnap a kicsik örülhetnek. A művelődési házban délelőtt 9-től déli 12-ig játszóház, szakközépiskolás tanulók részvételével. A legügyesebb gyerekek ajándékot is kapnak. Ugyanezen a napon, délután 2-től 4-ig a népfront székházában Fésűs Károly restaurátor várja azokat a fiatalokat, akiket ez a tevékenység érdekel. i/. A tavalyinál sikeresebb A hosszúra nyúlt nyári szünet után ismét kifeszítették a röplabdahálót a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola tornatermében, újra pályára léptek a gyors kezű lányok. A Gödöllő felszabadulásának közelgő évfordulója alkalmából kiírt, hagyományossá vált tornán vettek részt a Gödöllői SC sportolói, három, szintén NB Il-es vendégcsapattal együtt. Az eredmények: BHG—Hatvani Kinizsi 3-0, GSC—Üjlaki SC 2-1. Hatvani Kinizsi—Újlaki SC 3-0. . A tornát igy a BHG csapata nyerte. Szép sikert könyvelhet el a GSC gárdája, hiszen az elmúlt évi Felszabadulás Kupán az utolsó helyen végeztek, most pedig egyedül nekik sikerült megszorítaniuk a BHG-t. Az Újlaki SC és a Hatvani Kinizsi sima vereséggel vonult le a pályáról. A BHG elleni első játszmát a GSC nyerte, majd kiegyenlítettek a vendégek, s a maguk javára fordították az eredményt. Mint Körösfői László edző elmondta, örömteli, hogy az eddig kemény diónak bizonyult hatvaniakat is sikerült két vállra fektetni. A gödöllőiek a következő összeállításban Téptek pályára: Somogyiné Szántó Zsuzsa, Süpek Ildikó, Kardosné Tóth, Katalin, Kolozs Julianna, Körösfői Flóra, Szentivánszky Zsuzsa. Csere: Ádám Györgyi, Bódi Krisztina, Kiszel Erika. Javult a csapat nyitásfogadása, eredményesebbé vált a támadójáték. A küzdőszellemmel ezúttal sem volt baj, fejleszteni kell viszont a isánco- lást és a nyitásokat. Egyenletesebb teljesítményre, nagyobb figyelemösszpontosításra lesz szükség a szeptember 29-én kezdődő bajnokságban. B. G. LLŐ 3 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 220. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 19., SZERDA r Rései—Istaszeg Áfész t/ Kevés a fi fatal boltvezető r Húzódoznak az anyagi felelősségtől Idestova tizenöt év telt el azóta, hogy pártunk Központi Bizottsága meghozta ifjúság- politikai határozatát, azután megszületett az 1971. évi ifjúsági törvény, amely alapvetően határozta meg nemcsak a társadalmi, hanem a gazdálkodó szervek, intézmények feladatait is. Az egyes minisztériumok ezután már a konkrét feladatokat is kitűzték az általuk képviselt ágazatokra, így a belkereskedelmi miniszter a fogyasztási szövetkezetek ilyen irányú tennivalóira is határozatot adott ki. Megbecsülés A Pécel—Isaszeg Afész-nél elsődlegesen éppen ezt vették alapul, amikor az első ifjúságpolitikai intézkedési tervet kidolgozták. A helyi végrehajtás mikéntjét számonkérő ifjúsági parlamenteket ezek után rendszeresen megtartották, az ötödiket éppen ezen a hétvégen. Itt hangzott el az az Ifjúságot is dicsérő megállapítás, hogy a Pécel—Isaszeg Áfész a legutóbbi, 1981. évi ifjúsági parlament óta is sokat fejlődött, s jól állnak a VI. ötéves tervre vállalt kötelezettségek teljesítésével. A dolog persze kölcsönös: a munkáját jól végző fiatal ebben a fogyasztási szövetkezetben is megbecsült. Róluk szólt a dicséret, azokról a harmincon innen lévőkről, akiknek közük van hozzá, hogy a péceli fogyasztási szövetkezet a megyében évek óta az elsők között van, de az országos összehasonlításban sem állnak rosszul: ezt bizonyítja a két év előtti Dicsérő oklevél, amely azért is kijárt, mert a 280 szövetkezet közül a 26. helyre sorolták őket. Növekvő bér A fiatalok itt elsősorban szocialista brigádok tagjaiként vállalnak, s tesznek so kát mindezért. De mit tettek a vezetők, s testületeik a legutóbbi parlament tizennyolcpontos intézkedési tervének megvalósításáért? Erről is folyt a számonkérés a napokban zajlott eseményen. A fiatalok beilleszkedésében nagy szerepet tulajdonítanak annak, hogy az elmúlt hú rom év alatt tizenhárom fiatal végzett szakmunkásképző Iskolát, jórészt az élelmiszer szakon, mások vendéglátói jogosítványt szerezhettek az Áfész segítségével. Az említettek közül mindössze egy hagyta el a szövetkezetét. A fiatalok bérének alakulása te. figyelemre méltó, , noha megállapíthatták: boltcsoportonként, részlegenként van szóródás a fiatalok ilyen irányú elismerésében is. Ami tény: tavaly félévtől mostanáig átlagosan 9,3 százalékkal nőttek az Áfészben az átlagbérek, ezen belül a fiataloké 8,6 százalékkal. Meghívások Sokszor panaszt hallunk arról, hogy a munkahelyek gyakorta megfeledkeznek a gyerAz ifjabbak már nem értik Szőnyeg a szilvafák alatt Ha nyugalmat és csendet kívánok magamnak, könnyű dolgom van. Kívánságom teljesítése pénzbe sem kerül. Teszek egy sétát a szőlőhegyen. Kínálják termésüket a körte-, alma-, őszibarack-, a szilvafák, a forgóknak nevezett dűlőutakon diót ropogtathatok. Ha úgy kívánom, egyetlen mozdulattal szakíthatok magamnak kéklő oporto, vagy sárgáin csillogó mézes szőlőfürtöt. Üres a szőlőhegy, kevesen járják. Messziről hallatszik néha egy-egy kerti traktor zúgása, amivel a termést viszi haza a fiatal gazda. Mert a szőlőben az utóbbi években sok mindent termelnek. A kipusztult tőkéket nem pótolják, hiszen annak termésére három-négy évet kell várni, s erre nincs idő. Hozzák a pánzt Ültetnek krumplit, babot, paradicsomot, pattogatni való kukoricát, de láttam tököt és a húslevesnek ízt, színt adó sárgarépát is, A szilvafák alatt hamvasan kéklő szilvaszemekből szőnyeget terített az ágakat rázó késő esti szélvihar. Nincs, aki összeszedje. Pedig milyen ital csöpögne a szilva cefréjéből! Valamikor minden szemért lehajoltak. Ma a szomszédnak kínálják: kapkodd össze, ott van a fák alatt a rengeteg gyümölcs — biztatják egymást, de senki nem ér rá, hiszen a szőlőhegy zöldeldő tőkéinél már-már lombjukat hullató fáinál százszor, ezerszer értékesebb a háztáji, a kert, ahoi most szedik a paradicsomot, a babot, s hegyekbe rakják a burgonyás zsákokat, kupacokba dobálják a céklát, halmot építenek a lila hagymából, meg a káposztából. Ezek hozzák a pénzt. Furgon, utánfutó A mai harminc-negyven évesek ezeknek a termeléséhez értenek. A szőlő meg a gyümölcskultúra napjainkra megkopott, kifakult. Pedig gyerekkoromban messze földön híres volt a hévizgyönki szilvának, sárgabaracknak, meg az étkezési szőlőnek, amit ha gondosan tároltak, a karácsonyi piacon jó pénzért lehetett értékesíteni. Másfél óránál is több, hogy sétálok a szőlőhegyen, s egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Tudom, hogy mivel hétvége közeleg, szinte alig van család a faluban, ahol ne készülődnének piacra. Személyautók, furgonok, utánfutók robognak majd hajnalban a Lehelre vagy a Fény utcába, a Rákóczi térre, vagy a Goráira, hogy a főváros piacain ott legyen a Ga’ga menti friss zöldség. Gyümölcsöt talán egy-két család árui. Ök is szerényen kézikosárból. Az is legtöbbször férges, ütődött, nem veheti fal a versenyt a márkás gyümölcstermelő vidékek portékájával. . De nem volt idő a permetezésre sem, mint ahogy most sincs idő a tőkék közötti babrálásra, a fák koronájának szövőlepkétől való megőrzésére. Nagyapámtól hallottam, hogy az 1500-as években Nádasdy gróf arra kérte a feleségét, hogy kertjéből küldjön Bécsbe korán érő sárgabarackot, mellyel a királynak kedveskedhetik. Arról is tudunk, begy az 1600-as években Magyarországról aszalt gyümölcsöt nagyobb tömegben szállítottak külföldre. Lengyel- országban ma is vengerkának, azaz magyarnak, masyar kának neveznek egy bizonyos apró szilvafajtát. Befőtt, lekvár Gyerekkoromban — ötven évvel ezelőtt — új gyümölcs- fajtákkal ültették tele a szőlőhegyet, amelyeket kertészek kezei nemesítettek, s amelyek ízben és nagyságban is fölülmúlták a korábbiakat. Ezek már valóban a népmesék szőlői, mosolygó almái, csengő barackjai, kéklő szilvái voltak. És ezek a gyümölcsök aszalva, befőttnek elrakva vagy lekvárnak megfőzve télen sem hiányoztak a falusi háztartásokból. A gyümölcsöt régebben cukor nélkül tették el, s közöttük legnépszerűbb a szilvalekvár volt. Mennyi szilvát össze lehetne szedni a fák alól, $ mennyi szilvalekváros derelyét, kenyeret fogyaszthatnánk egész télen csoki és cukorka helyett az édesszájú apróságok. Levesnek Is jó — Hogy készült a szilvalekvár? — kérdezem a nyolcvannégy éves Földes lstvánnét. — Az igazi úgy — válaszolja —, hogy a kimagozott gyümölcsöt kívülről besározott fenekű rézüstbe töltötték. Az üstöt földbe ásott katlanra helyezték, és óvatosan tüzeltek alatta. Az adandó kavargatást az úgynevezett vitorlás karóval végezték. A lekvárfőzés egy teljes napig is eltartott A szilvaciberét egészen sűrűre főzték. Amikor a lekvár cserépfazékba, szilkébe került, az állás folyamán annyira megkeményedett a felszíne, hogy le sem kellett kötni. — De az aszalt szilva is finom volt! — emlékezik és emlékeztet Földesné. A kenyérsütés után még melegen maradó kemencébe tepsibe raktuk a szilvát. Télen levest főztünk belőle. A fák alja telítve van lehullott gyümölccsel. Arra gondolok az elveszejtett értéket látva, hogy életünk alakulása egyszer még szükségessé teheti az aszalt gyümölcsök, a házi lekvárok újbóli felfedezését. És talán ismét lehajolunk a fák alatt pusztuló gyümölcsért. Fercsik Mihály mekgondozdsi segélyen, tehát az otthon, tartózkodó dolgozóikról. Nos a Pécel—Isaszeg Áfész korábbi ifjúsági parlamentje követelte a vezetőségtől, hogy gondoskodjon róla: a gyesen lévők elszakadása ne fokozódjék. Kereken kimondták, hogy évente legalább egy termelési tanácskozásra őket is meg kell hívni. Mi történt ezzel szemben? A meghívások ellenére 1982-ben a kismama találkozók egyikére négyen, a másikra tizennégyen jöttek el. Nem sokan. A termelési tanácskozásra való meghívást még ennél is kevesebben vették komolyan. Vajon ki adna ezek után jó tanácsot arra, mikor, mi foglaltassák az intézkedési tervekben? Jutalmak Mindezek ellenére a szövetkezet igyekszik a távollévőkkel jó kapcsolatban maradni, nem feledkezik meg róluk. A három év alatt 26 gyesen lévő, Illetve sorkatonai szolgálatát teljesítő kapta meg törzs- gárdajutalmát. Csaknem száz kismama és harminc tanuló kapott nyereségrészesedést. Természetesen azzal Is foglalkoztak az ifjúsági parlamenten, hogy hány fiatal vezetőt neveltek ki. A szövetkezetben száz, harminc év alatti dolgozik, a legtöbben boltokban, mások a vendéglátásban és a központi igazgatásban. Igaz ugyan, hogy a vezetői munkakörökben találhatók fiatalok is, de kisebb arányban, mint az kellene. A Pécel—Isaszeg Áfész ifjúsági parlamentjén most újabb kívánságokat fogalmaztak meg a fiatalok. Hogy ezek teljesítése miképpen alakul, az attól is függ, hogyan felelnek meg maguk is annak, amit várnak tőlük. A következő parlamentjükig lesz idő erre cselekvőén válaszolni. F. I. Dózsa György út flüssfski lsejárás Műszaki bejárást tartottak a felújított gödöllői Dózsa György úton a kivitelezők, a köziekedésrendészet és a tanács képviselői. Kijelölték a buszmegállók végleges helyét, megállapodtak a szükségesnek látszó módosításokban. így például a Delta előtt előrébb helyezik a megállót jelző táblát és o Kossuth Lajos utca felé eső részben is meghosszabbítják a buszok megállóhelyét, már csak azért is, mert egyidejűleg több jármű is tartózkodik ott. A műszaki bejáráson azt is megtudtuk, hogy az utat, ha semmi nem jön közbe, szeptember 26-án átadják a forgalomnak. Eszperantó Tanulás I/* és gyakorlás Az eszperantót gyakorolni kívánóknak kínál lehetőséget a gödöllői művelődési központban minden hónap első keddjén tartandó összejövetel, 17 és 19 óra között. A városból és a körzetből várják az eszperantistákat. S aki még nem ismeri a nyelvet, de szeretné megtanulni, arra is gondoltait. Októberben kezdődnek és haladóknak rendeznek nyelvtanfolyamot. Lehet választani, heti egyszer, illetve kétezer kétórás foglalkozás között. A részvételi díj tanulóknak 400, illetve 600, a felnőtteknek 500, illetve 800 forint. Jelentkezni a művelődési központ portóján lehet. Iskolások bajnoksága A gödöllői általános iskolás csapatok szabadszombati kispályás labdarúgó-bajnokságának következő fordulóját szeptember 22-én 8.45 órától, a következő párosításban tartják meg a Petőfi Sándor Általános Iskola sporttelepén (zárójelben a csapatok évfolyamszáma) : Karikás—Petőfi (5. évfolyam), Damjanich—Erkel (5.), karikás—Erkel (8.), Damjanich—Petőfi (8), Karikás— Erkel (7.), Damjanich—Petőfi (7.). H nap programja Nagy tarosa, falumúzeum: Önódi Béla festőművész kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. wm Mozi — Mackenna aranya. Színes amerikai westernfilm, 4, 6 és 8 órakor. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat versenypályázat útján, november 1-től szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteit. 102. sz. Szőlő italbolt, Vác, Bacsó Béla út 35. 109. sz. Kartól bisztró, KartaJ, Felszabadulás út 70. 172. sz. Kincsem italbolt, Göd-alsó, Pfalczer út 1. 127, sz. Sport italbolt, Dunakeszi, Tanácsköztársaság út 174. 137. sz. Szurdik italbolt, Verőcemaros, Zombori út 10. 219, sz. Éva cukrászda, Nagymaros, Kossuth tér 22. 325. sz. Halászkert vendéglő, Vác, Liszt Ferenc rakpart 9. 327. sz. Galga étterem, Aszód, Szabadság tér 1. 477. sz. Árnyas büfé, Gödöllő, Szabadság tér 483. sz. Modul 7 büfé, Vác 484. sz. Modul 5 büfé, Vác Tájékoztató adatokat a vállalat váci igazgatósága (Vác, Széchenyi út 19.) ad, október 1-től. A versenytárgyalás október 18-án, 14 órakor lesz Vácott, a Hattyú sörözőben (Bartók Béla út 2.). ISSN 01331SST «Oődtrnat Hírlap) »