Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
2 FEST MELYE 1984. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK Pierre Disenwfe! utóda Eüe Karami lesz Kérdések sora vár megoldásra Októberben kjár az ENSZ-csapatük mandátuma A Psjis '84 hadgyakorlat Végrehajtott feladatok rnFóKuszimm® FRAMA KÉRDÉSEK p Mitterrand elnök szocialista 2 pártja sajátos módon a ke- £ ménység mellett döntött. Ezút- ^ tál nem a jobboldal — az idén ó immár megszokott — támadá- ó saira válaszolt ilyen módon a V kormányzó párt, hanem éppen ß a szövetséges kommunista párt , £ bírálataira. Emlékezetes, hogy az 1981-es elnökválasztás és a pár hónappal későbbi parlamenti választás fényes sikereket hozott a Francia Szocialista Pártnak: Mitterrand lett az államfő és a parlament fontosabb részében, a képViiselöházban abszolút többséghez jutottak a szocialisták. Meglepetés volt hát, hogy ezek után a kommunisták is részesei lettek a kormányzásnak, hiszen a parlamenti erőviszonyok ezt nem tették szükségessé. A baloldali unió azonban nem a napi politika' igényei szerint formálódott. A kormányzati szövetség létrejöttében az játszott szerepet, hogy az elnökválasztáson a kommunista szavazatok tömege is hozzájárult Mitterrand győzelméhez, s a parlamenti helyekért vívott csatában, a második fordulóban isimét csak összefogott a két baloldali párt. A biztos szocialista fölény kialakításában tehát a Francia Ko mrnu- núsitá Pártnak része volt, a kommunista választókra pedig szüksége volt a szocialista irányítású kormánynak. Érthető, hogy a hosszú évek polgári kormányzása után hatalomra jutott baloldal közösen látott neki a feladatoknak. Ez az állapot az idei év derekáig állt fenn, annak ellenére, hogy a két párt között mind több nézeteltérést okozott a gazdaságpolitika. Az első két év reformjai, baloldali jellegű változtatásai után 1983-tól kezdve a szocialista irányítás rátért a „szigor politikájára”, ami mind több engedményt jelentett a tőkének, S egyre több terhet a dolgozó tömegeknek. Bár a rideg köz- gazdasági megfontolások ezt diktálták, a ;kommunista párt mind világosabban látta, hogy ezen. az úton a baloldal lassan elveszítheti tömegbázisának jó részét. Ez a félelem beigazolódott az idén júniusban tartott közös piaci választásokon, ähol riasztóan sok szavazót vesztettek a kommunisták, jelezve, hogy korábbi választóik jelentős része szerint a párt a kormányban levő kisebbségi helyzetében már nem képviseli elég következetesen és főleg hatékonyan a munkástömegek érdekeit. Veszteséget szenvedett a szocialista párt is, s ezek a jelzések késztették az elnököt a kormány átalakítására. Csakhogy az új kormányfő, Fabius éppen a szigorú, megszorító gazdaságpolitika híve, teihát gyakorlatilag megbízása a további jobbra húzódást jelezte előre. A kommunista párt ilyen körülmények között kilépett a kormányból. Rögtön leszögezve azt. hogy ez nem jelenti a baloldali unió felmondását, s különösen nem a támadó jobboldal elleni közös harc feladását. Július óta azonban mind világosabbá vált, hogy a szocialisták új kormányának gazdaságpolitikája nem felél meg a baloldal 1981-es ígéreteinek. A gazdaság fellendítését a tőkének -dandó kedvezményekkel, a szociális és más közkiadások ifaragásávai, a fogyasztási - dók emelésével kívánják elérni. . A kommunisták egyre élesebben bírálják ezt a tendenciát: a hét végén, a L’Hunrv nitá ünnepén, a párt vezető' ; -mét felszólították a kormányt az irányváltásra. A. K. A libanoni politikai skála legkülönbözőbb árnyalatait képviselő újságok és számos bejrúti vezető is üdvözölte a kormánynak azt a döntését, hogy hétfőtől kezdve három napon át zártkörű tárgyaláson igyekeznek egyezségre jutni a miniszterek az ország sorsát meghatározó alapkérdésekben. A mérsékelt An- Nahar nevű lap szerint e határozat megkönnyebbülést jelent a Libanoniaknak, bár igazán csak akkor fognak örülni, ha a megbeszélések sikerrel járnak. Az Al-Anvar nevű konzervatív lap viszont azt hangoztatta,' hogy az igazi döntéshozók nem tagjai a kabinetnek — a megoldás a regionális és a nemzetközi erőviszonyoktól függ. Tény, hogy Libanonban a politikai, katonai, szociális, közigazgatási és gazdasági kérdések egész sora — köztük az eddig halogatott politikaitársadalmi reformok ügye — vár megoldásra. Mind feszítőbb a pénzügyi helyzet is: a korábban viszonylag stabil libanoni font napok alatt közel 15 százalékot vesztett a dollárhoz viszonyított árfolyamából. s ez felgyorsította az inflációit. A túlnyomórészt importált élelmiszerek megdrágultak. 30 százalékkal emelték a dohány és cigaretta árát. Katonai téren viszonylagos nyugalom volt csütörtökön az országban, bár éjjel Szűk el- Garb térségében három órára kiújultak a tüzérségi összecsapások a drúz milicisták és a hadsereg jobboldali egységei között(Jjiyvel ez utóbbiak — a drúz rádió jelentése szerint — Több hónapig folytatott kemény alkudozás után, csütörtök reggel Simon Peresz és Jichak Samir kezet rázott a törvényhozásban és ezzel rátette a pecsétet a nagykoalíció létrehozására hivatott paktumra, amely különböző viták miatt az utolsó pillanatban majdnem meghiúsult. Simon Peresz, a Munkapárti Tömörülés elnöke csütörtökön a déli órákban tájékoztatta kormányalakítási képességéről Haim Herzog államfőt. A „nemzeti egységkormánynak” nevezett nagykoalíciót a legtöbb belpolitikai megfigyelő természetellenesnek tartja, tekintettel a benne részt vevő politikai csoportosulások eredetileg rendkívüli mértékben különböző kiindulópontjaira. A kormányba a Munkapárt és a Likud azonos számú minisztert delegál. A Iáét pártvezér, Simon Peresz és Jichak Samir egy-egy rövid nyilatkozatban elismerte, hogy nehéz lesz az együttműködés, mert a két pártot „mélységes ideológiai ellentétek” választják el egymástól, amelyek a koalíciós alkudozásokon is tükröződtek. A „nagykoalícióban” a parlamenti mandátumhoz jutott tizenöt párt közül hatnak lesz minisztere, tizenkilenc törvényhozó kap tárcát. Peresz, a korábbi egyezség ellenére sem voltak hajlandók a kölcsönös visszavonulásra egy stratégiai pontnál, hogy azt átengedjék semleges megfigyelőknek. Néhány lövedék a bejrúti nemzetközi repülőtér közelében csapódott be, de sem emberéletben, sem anyagiakban nem keletkeztek károk. A Kataeb (falangista) párt vezetősége csütörtökön formálisan is megválasztotta a legnagyobb jobboldali politikai erő elnökét, aki az elhunyt Pierre Dzsemajel akaratának megfelelően Elie Karami lett. Amin Dzsemajel — aki a természetes utód lett volna e tisztségben, és a valóságban egyértelmű a befolyása — apja kívánsága szerint „az ösz- szes libanoni államfője”, s így hivatalosan felette áll a pártoknak. Anders Sjaastad norvég hadügyminiszter, aki szerda este érkezett Bejrútba, csütörtökön, Nabih Berrivel, a megszállt dél ügyeivel foglalkozó államminiszterrel tárgyalt, s találkozni fog Karami kormányfővel is. Látogatásának célja a dél-libanoni ENSZ- erők (UNIFIL) keretében az országban tartózkodó norvég egységek helyzetének felmérése. Hasonló céllal tartózkodik egy szenegáli küldöttség is Libanonban. Október közepén lejár ezen erők mandátuma, s esetleges meghosszabbításáról az ENSZ BT-nek kell döntenie. A megszállt déli országrészben a legutóbbi 48 óra alatt hat támadást intéztek az éíaki a 'tervezett ötéves ciklus első felét tölti a kormányfői székben (és ^zalait Samir külügyminiszter lesz, majd pedig megfordítják a szereposztást), közölte: az új kormányzat első számú célja a gazdasági kérdések rendezése, azaz az infláció megfékezése, a fizetési mérleg hiányának és a Mii- adósságoknak a csökkentése. „FLINKER IGEL’* fedőnévvel nagyszabású hadgyakorlat kezdődött csütörtökön az NSZK-beli Bajorországban. A gyakorlaton, amely szeptember 21-ig tart, összesen 55 ezer nyugatnémet, amerikai és kanadai katona vesz részt. TEL AVIVBAN csütörtökön megnyílt a Liberális Világunió kongresszusa. A vasárnapig tartó tanácskozáson a 25 ország polgári-liberális pártjait képviselő 300 küldött a latin-amerikai és a dél-afrikai térség helyzetét, valamint az emberi jogokkal kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. AZ OLASZORSZÁGI Taran- tóban csütörtökre virradóra lenállók izraeli katonák és zsoldosaik ellen. A jeruzsále- mi rádió elismerte, hogy az egyik akció következtében Na- batije közelében meghalt egy katonájuk, társa pedig súlyosan megsebesült. Libanoni rádióadók szerint az ország területén 1982 óta 595 megszálló izraeli katona vagy tiszt vesztette életét. Az SZKP KB Politikai Bizottsága e hetí ülésén megvitatta a Szovjetunió képviselője részvételét a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának jövő héten kezdődő 111. végrehajtó bizottsági ülésén és elfogadta az ezzel kapcsolatban beterjesztett javaslatokat. A testület foglalkozott az atomenergetika 1990-ig történő gyorsított fejlesztését szolgáló, kiegészítő intézkedésekkel. Hangsúlyozta az atom- energetika jelentőségét és kiHárom közvéleménykutatás egybehangzó adatai szerint Reagan elnök változatlanul jelentős előnyben van demokrata párti ellenfelével, Walter Mondale-lel szemben. A november elején sorrakerü- lő választás, előtt, hat hétté) Reagan a szavazatok 55—56, Mondale viszont csak .40—42 százalékára számíthat. Ilyen adatokat tett közzé mind a Gallup, mind a Harris közvéleménykutató intézet, valamint az ABC televízió és a The Washington Post című lap megbízásából elvégzett felmérés. Az adatok egyúttal azt mutatják, hogy Reagan népszerűségét kihasználva a republikámisok jó eredményre számíthatnak a képviselő- házi, illetve a részleges szenátusi választáson is. A demokraták nehézségeit' tovább növeli, hogy a képviselőház etikai bizottsága úgy döntött: vizsgálatot indít a fegyveres, álarcos banditák több mint egymillió dollárnyi készpénzt és értékpapírt raboltak el egy biztosítási társaság irodájából. A három rabló betört a tizedik emeleti irodába, leütötte és megkötözte a három őrt, majd odébbállt a zsákmánnyal. NYUGAT-BERLINI bíróság egyenként '27 hónapi börtön- büntetésre ítélte a város központi klinikájának két orvosát A két nőgyógyász tavaly decemberben, egy éjjeli ügyele' alatt megerőszakolta kolléganőjét. A bíróság enyhítő kő rülménynek tudta be, hogy a áldozat „kihívóan és kacéran' viselkedett. A Pajzs ’84 hadgyakorlaton részt vevő csapatok csütörtökön — az előző napokhoz hasonlóan — pontosan Végrehajtották a harci feladatokat. Az akciókat a megfigyelőhelyről megtekintették a Varsói Szerződés tagállamai és más szocialista országok katonai küldöttségei, élükön a honvédelmi miniszterekkel. Köztük helyet foglalt Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesijelölte az intézkedések megvalósításában a különböző pártós állami szervekre, főhatóságokra és minisztériumokra háruló feladatokat. Bagdadban csütörtökön ismét arról adtak hírt, hogy az iraki fegyveres erők „tengeri párt alelnökjelöltje, Geraldine Ferraro New York-i képviselőnő ellen, annak megállapítására, megsértette-e a múltban azokat a szabályokat, amelyek a közhivatalt viselők számára előírják pénzügyeik nyilvánosságra hozatalát. Bár Ferrarót kocát),han már tisztázták száihüs;’ellené felhozott vád alól, s a vizsgálat várhatóan hasonló következtetésekre jut, annak puszta ténye is csökkentheti a népszerű jelölt befolyását a választókra. NA ÍŰ-kiildöttség Madridból Madridi jelentés szerint csütörtökön megérkezett a spanyol fővárosba a NATO egyesített katonai szervezete vezérkari főnökeinek katonai bizottsága. A TASZSZ a hírhez fűzött kommentárjában rámutat: a katonai-politikai tömb képviselői látogatásának célja, hogy Spanyolországot a NATO-hoz való teljes csatlakozás folyamatának meggyorsítására bírják. Meghatározatlan időre elhalasztották a vörös-tengeri országok vasárnapra tervezett értekezletét, amelyet Szudán javaslatára Khartúmba .hívtak össze e térség fontom vízi útjainak biztonságáról. A halasztás okát nem közölték. A térség országai közül hat, Egyiptom, Jordánia, Szaúd- Arábia, Szomália, a Jemeni Arab Köztársaság és Dzsibuti elfogadta a külügyminiszteri zintű értekezletre szóló Szudán! meghívást. Etiópia és a tett fegyveres erőinek fő- parancsnoka, Anatolij Gribkov, az EFE törzsének fónö-. ke. A gyakorlatot Martin Dzur hadseregtábornok, Csehszlovákia nemzetvédelmi minisztere irányította. Ezen a napon a gyakorlat vezetése a szovjet és a csehszlovák harckocsizóknak parancsot adott a támadásra, mert úgy ítélte meg, hogy a csehszlovák és a bolgár csapatok előnyös harci feltételeket alakítottak ki. A harckocsizok támadását a légierő és a tüzérség támogatta, s így azok sikeresen behatoltak „az ellenség” védelmi vonalába. A támadás gyorsítására bevetették a szovjet és a csehszlovák deszantegységeket. Ismét szerephez jutottak a műszakiak, akiik segítették a csapatok előrehaladását. A testvéri hadseregek katonái a Pajzs ’84 hadgyakorlat harmadik napján is nagyszerűen bizonyították internacionalista egységüket. célpontokat” — vagyis hajókat — támadtak a Perzsa (Arab)- öbölben. Iraki vadászgépek szerdán este Irán Harg-szigeti olajkikötőjétől délre eltaláltak és megrongáltak egy „tengeri célpontot”, iraki hadihajók pedig / csütörtökön hajnalban lövéseket adtak le egy, a novruzi olajmezők irányából jövő közepes nagyságú hajóra, amely ennek következtében kigyulladt. A bagdadi bejelentést egyelőre sem iráni, sem más források nem erősítették meg. Az iraki haditengerészet fői- — parancsnoka csütörtökön ismét felszólította a Perzsa (Arab)- öböl vizein hajózó külföldi tartályhajókat és teherhajókat, hogy kerüljék el a Bagdad által 1982 augusztusában kijelölt „kizárási övezetet”. Iránban szerdán meghiúsítottak egy repülőgép-eltérítési kísérletet. Az események során egy utas életét vesztette. Teheráni sajtójelentések szerint négy ember megpróbálta hatalmába keríteni a Teherán és Siráz között közlekedő egyik utasszállító gépet, de akciójukat sikerült megakadályozni. A repülőgép Iszfahánban szállt le, ahol a rendfenntartó erők tagjai letartóztatták a Modzsa- hedin Halk illegális ellenzéki szervezethez tartozó géprablókat. Ketten közülük megsebesültek. Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság viszont a nyugati flottaegységek vörös-tengeri jelenléte miatt a tanácskozás elhalasztását kérte. Izraelt nem hívták meg. A Szuezi-öbölben és Vöröstengeren cirkáló amerikai, brit, francia, olasz és egyiptomi hajóegyságek eddig mé« egyetlen aknát sem találtak, jóllehet júliusban és augusztusban Ismeretlen eredetű robbanószerkezetek az ott áthaladó hajók közül 18-at megrongáltak. Megvalósult Izraelben a nagykoalíció Együttműködés — Csak röviden... At SZKP PB ülése Moszkvában Fejlesztikez ato list héttel az amerikai választások előtt A demokraták nehézségei Meghiúsult i Éni géprablás Külföldi kaják felszólítása Elhalasztó*'ók a vtres-tengesi országok értekezlet' Egyetlen aknát sem találtak Ä SZENTENDREI KONFEKCIÓBOLT ŐSZI AJÁNLATA, REKLÁMÁRON. Férfiöltönyök, 2120 Ft-tól 3300 Ft-ig Férfi bal Ion ka bát, 997 Ft Bőrdzseki, 4100 Ft-tól 4680 Ft-ig Kamaszdzsekik, 742 Ft-tól 1080 Ft-ig Női átmeneti kabát, 1730 Ft Női kosztüm, 97ó Ft Bakfiskosztüm nadrággal és szoknyával, 1370 Ft-tól 1490 Ft-ig Steppelt lánykakabát, 797 Ft Gyermekdzseki, 384 Ft-tól 823 Ft-ig A Fest megyei Ruházati Kereskedelmi Véka iát várja vásárlóit! é