Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-09 / 212. szám

Psarfasneert a fcéléssi® Agyárban Ä vaiéság teljes Ismeretében Vita, kritika, jovesletck, asiysgi támogatás yj/x ci A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP Művelődés a dCM-ben Gazdag tartalom, sokféle forma lakóterületi fcEariatokaf is megoldassak Üj formákkal, gazdag választékkal, az igények és a sajátos adottságok jobb figyelembevételével többet adni — a nyári vakáció végén, az őszi és téli hónapok meg- teívezésánek idején ezt a feladatot tűzik maguk elé az illetékesek. így történt ez a DCM-ben is, ahol az elkép­zelésekről Wágnerné Kohári Máriát, a gyári kultúrbi- zottság vezetőjét kérdeztük meg. — Ahogy már említettem, ilyen a gyermekklub, amely sok érdekes programot Ígér a kisiskolásoknak — lesz pél­dául nyári élménybeszámoló, tábortűz mellett szalonnasütés és kirándulás. De ilyen az aerobic-tanfolyam is: heti egy órára tervezzük, s ha összejön legkevesebb a tíz résztvevő. — Ez alatt ugyanis nem éri meg a szervezés — a közeljö­vőben indítjuk is. S végül meghirdettük a szabás-varrás tanfolyamot is: az elmúlt években igen nagy volt az érdeklődés, úgyhogy bízunk abban; így lesz most is. Újdonságok — Várható-e olyan újdonság ebben a „szezonban”, ami ta­valy nem volt? — Nagy reményeket fűzünk a szocialista brigádok, a nyug­díjasok, illetve az ipari tanu­lók klubjához. — Ezeket új formákként szervezzük meg. Bár ilyen, vagy olyan formá­ban eddig is működtek. Tu­lajdonképpen ezek is egy-egy sajátos réteg igényeit elégítik ki — ezért gondoltuk, hogy a programok összeállításakor be­vonnánk az érdekelteket is. A szakmunkástanulók esetében például — hatvan fiatallal szá­molunk — szórakoztató dél­utánokat, aktuális és ismeret­gazdagító előadásokat, jótéko? vetélkedőket tervezünk; de természetesen mindig fő szem­pontnak tekintve, hogy ők mit akarnak. Nyilvánvalóan o nyugdíjasoknak más az érdek­lődési körük, így tehát az á esetükben más eszközökkel és más módszerekkel kell dol­gozni. Végül említem, de nem utolsósorban a szocialista bri­gádok klubját, ettől igen so­kat várunk. Arról lenne szó, hogy ily módon segítsük őket kulturális vállalásaik teljesí­tésében, egyáltalán abban, hogy megfelelő teret és támo­gatást kapjanak az ismeretek gyűjtögetéséhez. Brigádok Egészségügyi, aktuális gaz­dasági és politikai előadások megszervezésére gondoltunk, szórakoztató vetélkedőket ter­vezünk, sportprogramokat ren­dezünk: olyan választékot kí­nálunk tehát, amely egyben minta és példa arra is, hogy miként lehet' a lehetőséggel élni. — Ügy tudom a felszabadu­lási évforduló és a pártkong­resszus tiszteletére nemcsak gazdasági, de kulturális válla­lásokat is tettek. Ennek kere­tében milyen közművelődési programokra kerül sor? — E kiemelkedő események méLtó nwgünn-eplésére való­ban megkezdődtek az előké­születek, s ' várhatóan igen gazdag kulturális programra kerül sor. Lesz bélyegkiállítás és szavalóverseny, vetélkedő­sorozat és sportprogramok — dolgozóink tehát sok lehető­ség közt választhatnak. Mi úgy érezzük, ez a felkészülés már most gazdagítja a köz­művelődést. V. É. Váciak a megyei csapatban Szenlercsúcsek Gyulán A délutános műszakváltás után sem szünetel a Magyar Selyemipari Vállalat váci bé­lésszövőgyárában a munkagé­pek zaja. A Rádi útiak ezen cseppet sem csodálkoznak, hiszen míg évekkel ezelőtt matuzsálem korú gépmonstrumok szőtték a keimet, ma már európai színvonalú, korszerű gépsorok­ról kerülnek le a termékek. Természetesen többszörösére növelve a kezdeti évek terme­lési eredményét. Az üzem zaja nem hallat­szik a kultúrterembe, ahol if­júsági parlamentre gyülekez­nek a gyáregység fiataljai. El­jött az eseményre Somogyi László igazgató és a helyi párt- és szakszervezeti bizott­ság vezetője is. Az eddigi eredményekről, intézkedések­ről Fehér Zoltánná főkönyve­lő tartotta a beszámolót. Eb­ben összegezte mi minden va­lósult meg a legutóbbi ifjúsá­gi parlamenten elhangzottak­ból. Pályakezdők Többek között a gazdasági vezetők nagy gondot fordíta­nak a pályakezdő fiatalok be­illeszkedésére, továbbtanulási lehetőséget biztosítanak szá­mukra. A fiataloknak jelentős sze­repük van a gyáregység éle­tében, mivel a dolgozók több mint egynegyede harminc éven aluli. A KISZ-szervezettel és a szakszervezeti bizottsággal kö­zösen rendszeresen vizsgálják, hogy a fiatalok a végzett mun­kájukkal arányosan részesül­nek-e az anyagi, erkölcsi elis­merésben. A gyesről és a sorkatonai szolgálatról visszatérőket min­den esetben a korábbi munka­A Madách Imre Művelődési Központ új kezdeményezés­ként az ifjúságnak Vasárnapi klub címmel szervez hétvégi programot. Ezzel állandó lehe­tőséget biztosít elsősorban ti­zenéves fiatalok számára, sza­bad idejük kulturált eltöltésé­hez. A klub minden vasárnap délután 15—20 óráig rendez különféle programokat. ' A programkínálatban többek között játékos vetélkedőket, különféle foglalkozásokat — gyöngyfűzés, bábkészítés, agya­gozás szerepel —. de lesz filmvetítés, disco és táncház U. területén helyezik el. A bejáró és a kisgyermeküket egyedül nevelő édesanyáknak munka­idő-kedvezményt adnak. Foko­zott figyelmet fordítanak a nyolc osztályt el nem végzett fiatalokra és megteremtik an­nak a lehetőségét, hogy az ál­talános iskolát befejezzék. A legutóbbi parlamenten többen szóvá tették a lakás- vásárlási támogatást. A válla­lat anyagi lehetőségéhez mér­ten segíti az otthonteremtő fiatalokat. Kéf évvel ezelőtt például négyen kaptak, közel 400 ezer forint kamatmentes kölcsönt OTP-lakás vásárlás­hoz. Műszaki utánpótlás Támogatják a fiatalok évről évre szervezett sportrendezvé­nyeit. 1982-ben tíz, tavaly ti­zenkét, ez év első felében pe­dig hét alkalommal szerveztek ilyen jellegű eseményt. A harminc éven aluliak kö­zül két fiatal osztályvezetői, kettő csoportvezetői beosztás­ban dolgozik. Az elmúlt évek­ben többen kaptak jutalmat, négyen „Kiváló dolgozó” ki­tüntetésben részesültek. Ami viszont pillanatnyilag még nem éppen dicséretes, az a szövődé műszaki utánpótlá­sa. Viszont már különböző in­tézkedéseket tettek a gondok enyhítése érdekében, leg­alábbis ez derül ki Fehér Zol­tánná szavaiból. Így az után­pótlás érdekében kapcsolatot teremtettek a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskolával. Tanulmányi szerződések köté­sével kívánják elérni, hogy az érettségi megszerzése után az ott végző mechanikai és elekt­roműszerész fiatalok a gyár­egységben vállaljanak munkát. Sportkedvelőknek különféle versenyeket rendeznek. Bemutatkoznak a művelődé­si központ klubjai, szakkörei. Erre egy-egy iskolai csoport is lehetőséget kap. Az ügyeseb­bek rajzversenyeken vehetnek részt. Az itt szereplő munká­kat helyszíni kiállításon is be­mutatják. Szerepelnek még a programban Vasárnapi muzsi­ka címmel amatőr együttesek, zenekarok. Számítanak a fia­talok ötleteire, kezdeményezé­seire is. P. L. Az elmúlt három év ered­ményei azt bizonyítják — hangsúlyozta a főkönyvelő —, hogy a fiatalok teljesítették az akkori hozzászólásaikban vál­laltakat. Mind a rekonstruk­cióból, mind a gyár előtt álló termelési feladatokból kivet­ték a részüket. Évenként sike­resen részt vesznek a vállalat által rendezett különböző szak­mai vetélkedőkön, pályázato­kon. Sokat vállalnak a gazda­ságos anyagfelhasználás és a technológiák korszerűsítést szolgáló programok teljesíté­sében. A beszámoló elhangzása után többen kértek szót a fia­talok közül. Különösen Batár Miklósné, Kántor Sándor, Tő­kési Krisztina és Brezovszky Istvánná kifogásolták a pálya­kezdők bérezését, a műszaki utánpótlás helyzetét, a társa­dalmi munka jelentőségét és a gyár fiataljainak ifjúságpoliti­kai célokra felhasználható anyagi támogatását. Elemzés Somogyi László igazgató a kérdésekre válaszolva megkö­szönt minden javaslatot, ötle­tet. ígérte, hogy az elhang­zottak elemzésére hamarosan sor kerül, s ez, akárcsak a par­lament más megnyilvánulásai elégedettséggel tölthettek el minden bélésszövőgyári fiatalt. Surányi János QrvesS il§ye!sü Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap: dr. Fruzsi nszky Ibolya. Szeptember 10-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éj­szakai ügyeletet a városban: hétfőn: dr. Áfra Tamás, ked­den: dr. Bellavics Erzsébet, szerdán: dr. Kiss Péter, csü­törtökön: dr. Hajmer Viktória. pénteken: dr. Füredi Gyula. szombaton és vasárnap: dr. Kreiner Lenke. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.) Telefon: 11—525. A beosztás hétközben meg­változhat. íhséb MomEi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): szeptember 10-től 12-ig délután fél 4 órakor a Gyere­kek a Kék-tó hegyéről című színes, szinkronizált svéd if­júsági filmet vetítik. — Este fél 6 és fél 8 órakor a Hófehér című új színes magyar rajz­játékfilmet játszák, 14 éven fe­lülieknek. Grimm meséje nyo­mán írta és rendezte: Nepp József. Madách Filmszínház (a mű­velődési központ nagytermé­ben): szeptember 12-én, csak délután 5 órai kezdettel a Ke­resztapa című amerikai bűn­ügyi film harmadik és negye­dik része került a váci nézők elé, III-as, kétszeres helyáron, csak 16 éven felülieknek. Brigádnapló Fiatalek egy Helytörténeti kiállításra ké­szülő főtéri fényképeket lát­tám a napokban. Színié hihe­tetlen, hogy mennyire megvál­tozott a város centruma, alig fél évszázad alatt. A harmin­cas-negyvenes években ott volt a piac, a műemlék épüle­tek utcai frontján különféle üzletek — hentes, üveg-porce- iánbolt, kézimunkaüzlet — s más elárusítóhelyek sorakoz­tak egymás mellett. Az épüle­tek egy-egy régi kereskedő­család nevét őrizték (Tragor- ház. Oltó-ház, Inczédy-ház). ÜZLETEK MA IS találha­tók a Március 15. téren. A piac eltűnt, hatalmas zöld gyep fpg- laija el a térközép nagyobbik részét. Az egyik legrégibb üz­let a 17-eS számú épület ut­cai frontján található: Méter­árubolt Valamikor hangzato­sabb volt a neve: Menyasz- szony-bolt. Kovács Károly, aki nyugdíjasként dolgozik ma is az üzletben, elmondta, hogy több mint száz évvel ezelőtt — Milyen szempontok sze­rint tervezik a munkájukat? — Alapvetően két irányban fejlesztjük tevékenységünket — hangzik a válasz —, egy­részt folytatjuk az eddig jól be­vált, hagyományos közműve­lődési gyaikorlatot. másrészt pedig új formákkal szeretnénk gazdagítani a választékot. Min­dig az igények és a lehetősé­gek alapján tervezünk: figye­lembe vesszük mi az. amit szívesen vennének és fogadná­nak a dolgozók, de ugyanak­kor azt is mérlegeljük, mi az, amit megvalósíthatunk. A filmvetítések például a hagyo­mányos programok közé tar­toznak, de mivel ismét van ér­deklődés, így újra indítjuk: a Ságvári klubban minden hét­főn kora délután a gyerekek, este pedig a felnőttek részére vetítünk filmeket. De a mozi­hoz hasonlóan a könyvtári nap is régi. hagyományos program: ennek keretében ^hetente ked­den és csütörtökön kölcsönöz­hetnek dolgozóink könyveket. Igények szerint — A gyári közművelődésnek mindig a sajátos lehetőségek és adottságok szabnak irányt Itt melyek ezek? — Nálunk az a körülmény, hogy a deákvári városrészben — ahol dolgozóink többsége is lakik — nincs mód a rendsze­res művelődésre, mozi és egyéb művelődési intézmény híján, megszabja a mi munkánkat is. Pótolni igyekszünk a hiányt, ezt .szolgálja például a mozi. Tulajdonképpen tehát arról van szó. hogy amikor a köz- művelődési terveket összeál­lítjuk,' nemcsak a gyári. de egyben a lakótelepi igényeket is figyelembe vesszük. így pél­dául névadóünnepségeket szer­vezünk. a népfront- és a lakó­gyűléseknek a klubban helyet biztosítunk, egyszóva] klu­bunkkal területi feladatokat is szolgálunk. — Lesznek-e az idén réteg­igényeket kielégítő tanfolya­mok? régi IsíÉsei nyitották meg, ugyanezen a helyen. Csak a kirakatok let­tek nagyobbak, meg az iroda- helyiség került az üzlet végére. S a neve lett egy kissé pró­zaibb. Ö még emlékszik arra, hogy lovaskocsi állt az üzlet elé. Mindent megvásároltak, ami az esküvőhöz kellett. A menyasszonyi ruhától, pártától kezdve a házasságkötés után­ra szükséges ágyneműt s más ruhaféleségeket. Sokszor más nem is nagyon fért a kocsira. Paulik György üzletvezető már nem emlékszik erre az időszakra. Érthetően, a régi bolt mai személyzete hat fia­talból áll, van egy tanulójuk s Kovács Károlyon kívül Frick Pálné pénztáros szakította fél­be a nyugdíjas éveket, hogy pótolja a hiányzókat. Kell is a segítő kéz, mert ezekben a napokban sok vevőt vonz az árleszállítás. Szőnyeg, függöny, paplan kapható az eredeti ár­nál olcsóbban, amíg a készlet tart. Minden év szeptember első felében kerül megrendezésre — a híres gyulai Várfürdőben — az országos szenior úszó­bajnokság. Az idén tizenegye­dik alkalommal tettek eleget a meghívásnak és Pest megye színeiben — a Váci Vízmű és a Ceglédi -Vasutas SE sportolói néhány budapesti versenyző­A DŐLT NÉPSZERŰ, von­zó egy kicsit a régi, patinás varázs isy Idén január- augusztus hónapban 2 millió százezer forinttal nagyobb volt a forgalmuk, mint 1983 első nyolc hónapjában. A forgalom növekedésének egyik motorja a Radnóti Miklós brigád mun­kája. Naplójuk azt bizonyítja, hogy szívesen segítik a válla­lat- és a boltvezetés kezdemé­nyezéseit. Tavaly a fehér hetek ide­jén az előirányzatot, majdnem másfélszeresére teljesítették. A váci búcsú idején kitelepültek az üzlet elé, ez' is a bevételi előirányzat magas túlteljesíté­sét hozta. Sikeres volt a sze­zonvégi vásár. Ünnepi eseményeket is rög­zít a napló. Kedves ünnepség a nemzetközi nőnapon. A bri­gádtagok megemlékeztek az 1848-as szabadságharcról és a Tanácsköztársaság kikiáltásá­ról. A felszabadulási ünnepsé­gen a brigád is koszorúzott. Részt vettek a május elsejei felvonuláson őket is meghív­ták a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évfordulóján rendezett ünnepségre. vei kiegészítve. A versenyt a Pest megyeiek részéről dr. Tóth Andor a Váci Vízpiű SE úszószakosztályának vezetője szervezte. Sajnos az iskolai tanévnyi­tás a verseny időpontjával egyezett, így tartalékos csapat­tal voltak kénytelenek indul­ni, mert a pedagógus verseny­zők a versenyen nem vehettek részt. Ennek ellenére a megyei pontversenyben a második he­lyezést érték e\ 259 ponttal, csupán a szolnokiak előzték meg őket 471 ponttal. A ver­seny során több résztvevő or­szágos szenior csúcseredményt ért el, amelyet az eredmények között külön feltüntettünk. A verseny négy korcsoportban került megrendezésre. Az 1. korcsoportban a 40— 50, a II-ban 50—60, a III-ban 60—70 és a IV-ben a 70 éven felüliek versenyeztek. ★ A múlt évben tragikus kö­rülmények között meghalt Cseuz Ferenc tiszteletére kiírt díjat a II. korcsoportos 50 mé­teres mellúszásban a Pest me­gyei versenyző Schenk Miklós nyerte meg. A tiszteletdijat a néhai versenyző fia adta át a győztes részére. . A legeredményesebb női ver­senyző részére kiírt tisztelet­díjat Domonkos Dénesné Pest megyei versenyző kapta meg. ISSN C13S—«39 (Viel Hlrtagt Víz, villany, csatorna Ki kap telket SzőSigsten? Sződliget északi részéin új háziak emelkednek. — A lakosság részéről sokan jelentkeztek azzal az igénnyel, hogy szeretnének itt építeni — tájékoztatott Dóra Péter vb-titkár. A hármas építési övezetben 118 családi ház épül. A telkek nagysága 200 négyszögöl tartós használat alapján. Az OTP-n keresztül fizették be a használati díj 30 százalékát. Ezért az OTP 6—10 év között határozza meg a tör­lesztési hitel idejét. A szerző­déskötéstől számított három év után használatbavételi enge­délyt kell kérni. — Mibe kerül a telek? — 100—102 ezer forintba. Ennek a 30 százalékát kell be­fizetni. — Kik igényelhetnek? — A tulajdonosok fele sződ- ligeti, 30 százaléka váci. 20 százalék egyéb területről jött. Elsősorban az kap telket, aki tanácsi bérlakásra jogosult. A sokgyermekesek, elsősor­ban sződligetiek. — Mit jelent a parcellázás második üteme? — Erre körülbelül 1986-ban kerül sor. Az itt levő telkek a kettes építési övezetbe tartoz­nak. Ez azt jelenti, hogy víz, vil­lany. csatorna közműveket is biztosítunk. A tanács felke­reste a megyei OTP-igazgató­ságot, s kérte, hogiy a közmű elkészítését segítsék. Felül­vizsgáltattuk a parcellázási tervet. A gazdaságos terület­kihasználás és megfelelő lé- lekszám érdekében átdolgoz- tattuk az AÉTVE-vel. így 317 házhely került kialakításra (az addig terven szereplő 192- vel szemben). Ami azt jelenti, hogy" a telkek kialakításánál tömbtelkes forma fog megva­lósulni, s így jobban tudnak alkalmazkodni az igényekhez Arról nem is beszélve, hogy kettő-öt lakás építhető egy tömbbe, s ezáltal a közmű költsége is csökken. Vácnak ötven telket biztosítottunk. Így a szennyvíz elvezetése Váchoz kapcsolható lesz. A vevőkijelölési jogát biztosít­juk Vácnak, hogy a kínálatát bővíteni tudja. A második övezet területén októberben kezdődik a víz- és csatornaközmű építése. Így a jövő nyáron már a vizet is bevezethetik a lakóházakba, — A hitelfelvételt most bo­nyolítják. — Számításunk sze­rint 4.5—5 millió forintba ke­rül. Házanként 19—22 ezer fo­rint körüli összegre lehet szá­mítani. Az összeg egy részé­nek befizetése után további 15 év alatt kell törleszteni — mondta végül a vb-titkár. Solymosi László Vasárnapi klub Vetélkedők, filmvetítés P. K.

Next

/
Thumbnails
Contents