Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-07 / 184. szám
^/x\mivel szolgálhatunk Több mint fél évtizede vezette be az Állami Biztosító a betegség-, baleset- és poggyász- biztosítást a külföldre utazók részére. Az évről évre növekvő turista- forgalomnak, külföldi rokonlátogatásoknak köszönhetően a BBP igen gyorsan népszerűvé vált a magyar turisták körében. A kiutazók több mint 60 százaléka igénybe veszi. E szerződésben ugyanis a biztosító a baleset- és poggyászbiztosításon kívül vállalta azt is, hogy a külföldön, sürgős orvosi ellátásra vagy kórházi ápolásra szoruló magyar állampolgárok helyett az orvosnak, kórháznak — az illető ország pénznemében — megtéríti a gyógykezeléssel kapcsolatos kiadásokat. A tőkésországokban igen borsos kórházi ápolási költségek, gyógyszeráruk stb. átvállalása megfelelő biztonságot ad a magyar turistáknak. (Ráadásul az egyébként sem a magyar turisták zsebéhez szabott külföldi gyógykezelési költségek az utóbbi években jelentősen emelkedtek.) Példa erre annak a Kanadában rokonlátogatóban járt honfitársunknak az esete, akit 1983 júliusában súlyos érrendszeri panaszokkal, agyvérzéssel szállítottak kórházba. Az első, 70 000 dollárról szóló kórházi számlát az ÁB november közepén kapta meg. A végösszeg azonban énnek a dupláját is elérheti. Az első évihez — 1978-hoz — képest, 1982-ben tizenegyszeresére nőtt a hirtelen' megbetegedés, sürgős orvosi ellátás alapján egy kárra kifizetett forintösszeg. Valamivel szerényebb mértékben emelkedett a baleseti és a poggyászkárokra nyújtott térítés: 1978- ban egy kárra 1957 forint, 1982-ben 4318 forint jutott. A költségek nagymértékű növekedése késztette a biztosítót arra, hogy az idén január 1- től módosítsa a betegség-, baleset- és pogy- gyászbiztosítás feltételeit és díjait. — A BBP díja a kinttartózkodás első 30 napjára napi 10 Ft, a folyamatos külföldi tartózkodás 31. napjától a napi térítés 20 Ft-ra nő. Ha valaki egyénileg — magáncélból utazik, minimálisan 10 napra, maximum 1 éves időtartamra kérheti a biztosítást. Az utazási irodák által szervezett utazásoknál csak a társasutazás tényleges napjaira fizetendő a biztosítás. Tehát például egy háromnapos bécsi utazásnál személyenként és naponta 10 Ft-ot fizetnek a résztvevők. A díjemeléssel párhuzamosan — szolgáltatásbővítésként — a 100 000 forintos balaesetbiztosítá- si összeget 150 000 forintra emelték. Az Állami Biztosító megállapodott az American International Group nevű, az egész világra kiterjedő szervezettel rendelkező biztosítási intézettel abban, hogy a sürgős orvosi kezelésre, kórházi ápolásra szoruló magyar állampolgároknak, a biztosítási kötvényben meghatározott esetekben és feltételekkel képviseletein keresztül segítséget nyújt. 1984. január 1-től némileg módosult a szocialista országokban érvényes baleset- és pogy- gyászbiztosítások díjtétele is. Az utazási irodák által szervezett társasutazásoknál napi 5 Ft a díj. Az utazási irodáknál egyénileg váltott „tasakos” biztosítások tarifái: 15 Ft-os tasak 1—3 napra, 30 Ft-os tasak 4—9 napra, 7 60 Ft-os tasak 10—15 napra, 100 Ft-os tasak 16—30 napra, 30 napot meghaladó időre a díj: napi 5 Ft. Ha valaki az Állami Biztosítónál, a MALÉV- nál vagy az Autóklubnál köt biztosítást: 1— 3 napra 15 Ft 4—10 napra 50 Ft all. naptól napi 5 Ft Megszűnt tehát az a korábbi előírás, hogy csak minimálisan tíz napra köthető a biztosítás. Szolgáltatásbővítésként ennél a biztosításnál is 100 000 forintról 150 000 forintra növelték a balesetbiztosítási összeget. Uj betegség-, baleset- és poggyászbiztosítási tarifák .Amivel szolgálhatunk 1^9 TEÁTRUM étterem, Szentendre Somogyi-Bacsó part 1. Telefon: (26) 11-797. Kedvező áron bőséges adagot kínál vendégeinek. Videodiszkó, tánczene. A parkolóban autósmozi. KŐKAPU vendéglő, Vác Dózsa György u. 4. Telefon: (27) 11-920. Magyaros, családias hangulatú vendéglő. Étlapján halételek és a régi magyar konyha ízei is megtalálhatók. Esténként cigányzene. Ont is szívesen látja u a Vest megyei Vendéglátóipari H Vállalat PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓ ÉRDEN augusztusban is ÉRDEMES felkeresni a Buda környéki Áfész Érdi Skála Áruházát! Ruházati cikkek 30—40%-os árengedménnyel, valamint műszaki cikkek nagy kedvezménnyel kaphatók, amíg a készlet tart. A Ráckevei Aranykalász T ermelőszövef kezet faüzemének ajánlata: R-T-4-es hétvégi faházak, konténer faházak, modul rendszerű faházak, szaunák, kerítéselemek, OTP-re is, rövid határidőre.