Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT A közös segíti a háztájit Biztonságot jelentő juttatások A mezőgazdasági termelőszövetkezetek által a tagoknak biztosított egyik legfontosabb juttatás a Háztáji föld, ami jelentős kiegészítője a gazdaságban dolgozók jövedelmének. Az esetek többségében hasznuk áttételesen érvényesül; a saját részre, vagy eladásra szánt állatállomány nevelkedik fel a saját művelésre fogott földdarabok termésén. Az Arany János Termelő- szövetkezetben minden évben 170 hektár körüli területet osztanak szét erre a célra, pontosabban szólva hagynak meg tulajdonosának, hiszen mindkét részről az a törekvés érvényesül, hogy a huzamosabb birtoklás egyfajta tulajdonosi szemléletet váltson ki, ami megfontoltabb, következetes gazdálkodásra Ösztönzi a földek művelőit. Magyarán, az elkövetkező időket tekintve is maximálisan gondját viseljék azoknak. Igen előnyösnek mondható az a mellékesnek látszó körülmény is, hogy a szöv«tke- zet minden esetben igyekszik megkönnyíteni a növénytermesztés nehéz munkálatait, megadja hoz?á a kellő feltételeket. Vetőmagot biztosít, a nagyobb munkálatokhoz gépi--segítséggel járul-hozzá a" vetéstől kezdve a betakarításig. Az idős, munkát már nem bíró tagok földje közös művetés alá kerül, ők termény vaj*y készpénz1 formájában kapják meg háztájiuk után járó részüket. Azok száma elenyésző, kik természetben sérti tartanak rá igényt, hisz a nyugdíjasok között is sokan vannak, akik áz állattartásban találják meg kiegészítő jövedelemforrásukat. — Éppen ezért a tagoknak járó kedvezmények koránt sem merülnek ki ennyivel, a szarvasmarha-tartók részére legelőt is biztosítanak, idén 250 hektár gyep került kiosztásra, emellett az alszegi és kürtilaposi csorda járásokon 56 hektár rét áll rendelkezésre, ahol 96 darab belterületen tartott tehén legelhet. Csaknem 20 hektár lucernát — tavaly csak 14 hektár volt —, pedig elsősorban a kisállattenyésztők részére osztottak szét, ebből 5,8 hektár jutott a nyúltenyésztő szakcsoport tagjainak. S itt eljutottunk odáig, hogy szóljunk azokról a lehetőségekről is, miket a kívülállók ugyancsak kihasználhatnak. A szövetkezet méltányos kikötések mellett- nem zárkózik el a külső igények teljesítése elől sem. Ez nagyon lényeges, hiszen az állattartók jelentős hányada jószerével a gazdaságon keresztül juthat biztonsággal, és kellő mennyiségben takarmányhoz. — Természetesen csak az esetben, ha szerződésben állunk, vagyis a gazdaságon keresztül értékesítik állataikat —„egészíti ki a gondolatot Boros János, a háztáji ágazat vezetője. — Idén 9 ezer sertés és 70 darab szarvasmarha leadására kötöttünk megállapodást, s ez a mennyiség közel azonos a tavalyival. A kívülállókat ez esetben éppúgy megillette a legelő, emellett 400 tonna alomszalmát is kiosztottunk, valamint búzát, árpát, rozsot, ősszel kukoricát is kapnak az igénylők. — A szerződések milyen előnnyel járnák még? — A sertéshizlalók például amennyiben teljesítették vállalásaikat, a következő év elején, minden esetben 15 forint takarmányszállítási visz- szatérítést kapnak állatonként. A szarvasmarhákat kilogrammonként egyforintos felárral vesszük át. — A háztáji ágazat támogat-e más vállalásokat7 — Elsősorban az igények és lehetőségek szabják meg ezt, körülményeinkre általában a fent elmondottak jellemzőek. Példa rá, hogy idén a sárgarépaföldek megmunkálását is szorgalmaztuk, ez viszont eléggé népszerűtlennek bizonyult, csak négyen jelentkeztek rá, így mindösz- sze 1,8 hektárt sikerült kiosztanunk. / Miklay Jenő felújítás Kisvállalat - jé esélyekkel h sicmszécf város is megrendeli* Amikor napjainkban egyes építőanyagok hiányáról beszélünk, legtöbbször a magánerőből építkezők sirámai jutnak eszünkbe, s ritkán tesszük fel magunkban a kérdést, vajon a szűkös körülmények milyen problémát okoznak mondjuk egy közel száz főt foglalkoz tató munkahelynek, mely kollektíva tagjai elsősorban éppen az építőipari tevékenységből élnek. Csúszás nélkül De ne is bonyolódjunk bele e kérdésbe, kézenfekvő rá a válasz, hogy ami máshol gondot okoz, az náluk koncentráltabban jelentkezik, hiszen egy nagy csomó munka időbeni kimenetele függhet az anyagellátástól. A Nagykőrösi Építőipari Kisszövetkezet ennek ellenére szerencsés helyzetűnek mondhatja magát, ugyanis a 84-es év első felében jobbára olyan munkálatokat végeztek, ahol éppen a legjobban hiányzó építőanyagokra — tégla, cserép — volt a legkevesebb szükség. Ebből eredően máris megvan a magyarázata Halmi Balázs műszaki vezető kijelentésének, miszerint a félév folyamán időbeni csúszás nélkül, tervek szerint végeztek feladataikkal. — Mik voltak a legfontosabb munkálatok? — Kezdem a helyiekkel, részt vettünk a kultúrotthon átalakításában, ahol a kiállíHalaszthatatlan tennivaló Mindenre van ellenszerük Vasgélk nem kapható Növényvédelem. A kártevők el'leni küzdelem a kertészek halaszthatatlan tennivalói közé tartozik nyáridőben. Gyakran előjön tehát a kérdés, vajon kaphatók-e a szükséges vegyszerek. A napokban a Szolnoki úti gazdaboltba tértünk be. ahol Fakan Mihály üzletvezetőtől érdeklődtünk. — Könnyű a válasz, tulajdonképpen mindennel el vagyunk látva. Rovar- és gombaölő szerek bőséges választékát találják vevőink, az általános hatásútól kezdve a speciális készítményekig. Nem érdemes felsorolnom mindannyit, hiszen mindenki tudja, mit kell keresnie levéltetű, peronoszpóra, vagy éppen rothadás ellen, ha mégsem, akkor mi készséggel segítünk. Akkor sincs baj, ha éppen . kifogyott valami, legtöbbször helyettesíteni tudjuk mással. Egy gondunk azért van, deciliteres mennyiségű készítményeket, valamint a hiány- betegségek kiküszöbölésére szolgáló vasgálicot, sajnos, egy ideje nem tudunk adni. Másokkal rsisgosslasii Sárgult lapokon regél a múlt ríthetetlen sokfélesége némiképpen csapongóvá tette a szívélyes házigazda és a vendég közötti beszélgetést. Egy köteg perirat A főorvos az asztalon nyugvó lapok sokaságáoól tatalomra vett ki egy-egy darabot, s mint a szerencsés kezű gyöngyhalász, kincseket emelt- a magasba. Az Arany János korabeli nagy tanári kar tudós tagjának, Losonczy professzornak kéziratos fizikajegyzetei hidrosztatikai témát taglalnak. A főgimnázium önképzőkörének. 1921-es színlapja is megvan, amely az Igiói diákok előadását adja tudtul. Társaságában lapul 1919-ből egy röplap, amelyet a Tanácsköztársaság leverése után a bevonult románok adtak ki. Akár díszes diplomának is beillenék az az obsitoslevél, amely tudtul adja, hogy Szabó József nagykőrösi református, nőtlen jogászt immáron végleg elbocsátották a katonaságtól. (Jó partinak ígérkezhetett a házasulandó kisasszonyok körében ...) Ebben kulásáról, szervezéséről is sok fontos adalékkal szolgálhat a téma iránt érdeklődő majdani feldolgozóknak. Álljon itt most csupán egyetlen irat pecsétes papíron: ,,Orvosi bizonyítvány. Hogy Szépe Pál még 1845. évben szekerestől felfordult és a jobb oldalára egy hordó ráesett, úgy hogy kéntelen voltam rajta eret vágni, de tökéletesen meg nem gyógyult, úgy hogy máig sem bír a hátgerince rendesen hajolni. Bizonyítom Nagykörösön, november 5-én 1850. Hofman lgnácz hites orvos.” Közkinccsé t*nr.r A gyűjtemény egyik legkedvesebb darabja az a verses útleírás, amelyben Szabó Edvárd nagykőrösi péklegény írja le utazását a régi Osztrák—Magyar Monarchiában. 1859. május 28-án indult el Kecskemét irányába és október 31-én tért vissza szülővárosába. Ennek a később városi jegyzővé lett IN terátus hajlamú embernek a kéziratos könyvecskéjét szeretné sajtó alá rendezni, és megjelentetni a főorvos. Valószínű sokan elolvasnák a versbe szedett naplót, amely egy egyszerű ember szemével láttatja az akkori közállapotokat, a nép s a haza sorsát. A több ezer lapra tehető iratmennyiséget látva, á főorvos úr hosszú időre gondoskodott magának hasznos elfoglaltságról. Vele együtt reméljük, hogy céljg teljesül, és minél többet közkinccsé tehet belőle. Tamasi Tamás tóterem, valamint a klubszoba belső burkolási munkálataival bízták meg szövetkezetünket. A csecsemőotthont 50 férőhelyes óvodai létesítménnyel bővítettük. A MÁV rekonstrukciójának keretében ideiglenes felvételi épületet emeltünk. — Az Arany János gyógyszertár szennyvízvezetékét a városi csatornahálózatba kötöttük, valamint az ideiglenes buszállomás kialakítását is mi végeztük. Természetesen emellett a lakosság részére tetemes mennyiségű gázfűtési szerelési munkálatokat vállaltunk. Van megbízatás — Vidéken pedig? — Cegléden a szociális otthon teljes elektromos felújítása volt a feladatunk, s ugyancsak a szomszéd városban 20 lakásnak a felújításával végeztünk. Egyébként ez a munka tovább folytatódik, ugyanis újabb 20 lakás kerül sorra, s ez közel 7 millió forint értékű vállalást jelent. Mindezek az apróbb munkálatokkal együtt valamivel több mint 14 millió forint árbevételt eredményeztek az első félévben, s ebből 2 és fél millió forint jött ki tiszta nyereség formájában. — A továbbiakban milyen megbízásokat kell teljesíteniük? — Kapacitásunk egész évre le van kötve, napjainkban már folyamatban van a bíróság épülete alatti napközis konyha korszerűsítése. Ez mintegy 5 millió forint értékű munka lesz, év végére befejezzük. Úgyszintén elkezdtük a csecsemőotthon kazánházának gázfűtésre való átalakítását és mosodájának bővítését, ez meg 7 millió forintot tesz ki, s előreláthatólag át fog húzódni a jövő év elejére. Két szakcsoport — A ceglédi lakásfelújításokon kívül kaptak-e más vidéki munkát? — Ehhez még hozzáteszem, hogy Cegléden 90 otthont’ kell majd összességében rendbe tennünk, kapacitásunk egy része tehát le lesz kötve huzamosabb időre. Ezenkívül a lajosmizsei MÁV-állomás teljes rekonstrukciója jelenti egyelőre — 5 millió forinttal — a fontosabb külső megbízást. — Munkaellátottság tekintetében nem lesz problémánk, 34 millió forintos éves árbevételi tervünk nincs veszélyben. Különösen a két szakcsoport megalakulása óta könnyebbedéit a helyzetünk. Közreműködésük által ma már olyan apró munkákat is elvállalhatunk, amire eddig nem volt lehetőségünk. — Az egyik csopprtba 5 szobafestő társult, 8-an pedig a gázszerelői munkákat vállalják. Célunk, hogy a továbbiakban hasonló kollektívák jöjjenek létre, úgy tűnik, még legalább két csoportnak helye lenne nálunk. Szakembergárdánk nagyjából kielégítő létszámú, igaz kőműves szak- és segédmunkásokból mindig hiányunk volt, várjuk most is a jelentkezőket. Miklay Jenő Edzőtáborban az ifik mm A Kinizsi sportpályán az FTC ifjúsági első csapata — Perlaki István edző vezetésével — labdás technikai bemelegítést tart a napi négy órás edzés keretében. A vendégek elégedettek a városunkbeli elhelyezéssel és az ideális felkészülési lehetőséggel Varga Irén felvétele PORTHIREK Asztalitenisz-siker Debrecenben három nap 16 együttes mérte össze erejét, tudását a közlekedési és szállítási dolgozók szakszervezetének országos asztalitenisz csapatbajnokságán. A 21-es Volán Vállalatot két nagykőrösi és egy fővárosi központbeli dolgozó képviselte. A csoportos selejtező mérkőzések során a budapesti MA- LÉV-et és a Hungarocamiont, valamint a Győri AFIT-ot egyaránt 2-1-re verték a 21- esek. Az elődöntőben a rendező Debreceni Volánt, a döntőben a fővárosi BKV Előrét győzték le, szintén 2-1-re és ezzel az első helyen végeztek, megérdemelten. A körösi Rákosi Lajos mind az öt mérkőzését megnyerte, a budapesti dr. Németh négy, a szintén körösi Strifler Albert egy egyéni győzelemmel járult hozzá a sikerhez. Az értéket növeli, hogy minden csapatban volt egy-egy nevesebb játékos. Az 1983/84. évi Pest megyei serdülő fiú asztalitenisz csapatbajnokság végeredménye a következő; 1. CVSE I. 2. CVSE II. 3. Sí. Petőfi L 4. GSC 1, 5. Sz. Petőfi II. 6. Sz. Petőfi III. 7. CVSE III. 8. Ferihegy SE 8. GSC II. 10. Nk. Kinizsi I. 11. Nk. Kinizsi II. 12. örbottyán 13. Perbáli Tsz I. 28 27 28 24 28 22 1 128: 12 54 4 110: 30 48 6 109: 31 41 28 21 7 106: 34 42 28 18 10 81: 59 36 28 18 10 83: 57 36 28 15 13 76: 64 30 28 14 14 76: 64 28 28 13 15 59: 81 26 28 12 16 65: 75 24 28 9 19 46: 94 18 28 7 21 46: 84 14 28 622 31:10912 14. Nk. Kinizsi III. 28 5 23 34:106 10 15. Perbáli Tsz II. 28 — 28 1:13* — Kosárlabda Az 1983/84-es bajnoki év Pest megyei ifjúsági férfi kosárlabda-bajnokság végeredménye a következő: 1. Monor 8 7 1 523:448 15 2. Vác 8 5 3 514:430 13 3. Cegléd 8 4 4 400:439 12 4. Nagykörös 8 2 6 379:117 10 5. Dunakeszi 8 1 7 245:327 9 6. Budakeszi visszalépett 7. Nagyltáta visszalépett A budakesziek összmérkőzé- seik 50, a nagykátaiak 42 százalékát játszották le. Szombati sportműsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 10 óra: Nagykőrösi Kinizsi ifi—Csepel SC ifi, előkészületi mérkőzés. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) t a tárgykörben a kitartó hűség megnyilvánulása ugyancsak fellelhető. A közismert kecskeméti szemészíőorvos eljegyzési kártyája, majd öt évvel későbbről ugyanazzal a leánnyal az esküvői értesítés. Ez is mutatja, hogy a húszas évek elején egy kezdő orvosnak sem volt könnyű biztos egzisztenciát teremteni és családot alapítani. Szente János ügyvéd vagy kétszáz levele, irata egy csomóban várja a rendezést. Néprajzi szempontból sem közömbös az a megállapodás, amely egy tanya felépítésével kapcsolatban tartalmaz minden részletre nagy alapossággal kiterjedő megkötéseket. Megtudhatjuk, hogy már 1848 előtt volt pénzintézet a városban, ahonnan valaki 400 forint kölcsönt vett fel. A gyűjtemény legrégibb darabja 1637-ből származik, s benne a mezei hadak főkapitánya azon kesereg, hogy nincs oly erő, amely sikerrel összefoghatna a török kiűzésére. Nem hajlott a gerince Az anyag kilencven százaléka nagykőrösi eredetű és jelentős része az egészségüggyel függ össze. Annál is inkább, mert dr. Pál Endre fiatal orvos kora óta, 1949- től gyűjti az ezzel kapcsolatos dokumentumokat, és a szocialista egészségügy kialaAz állami élet számos mozzanatát a hivatalok megsárgult papírjai idézik. Jóllehet levéltárunkban vannak ilyen csemegék, de a fent említett irományok egy közismert nia- gángyűjtő birtokában vannak. Dr. Pál Endre nyugalmazott főorvos házának szőlőlu- gasos tornácán tölti mostanában napjainak nagy részét. A kerti asztalon hatalmas irathalmaz látszólagos összevisszaságban. Keze ügyében nagyító, olló, seregnyi színes filctoll, porecset, iratrendező doboz, papírlap. Majd’ négy évtized szoVgos gyűjtésének gyümölcsét rendezi tudományos alapossággal, hely, téma és időrend szerint. A bőség zavara Egyelőre a bőség zavarával küszködik^ Egy-egy dokumentumról órákat lehetne beszélni, oldalakat írni. Szeretne majd sort keríteni erre is: másokkal megosztani a birtokában lévő bőséges hely- történeti ismeretet. Akár előadások, akár újságcikkek formájában szívesen közreadja a tudományát. A témák kimeA hajdanvolt körösi élet sok színes, tanulságos epizódja szinte nyomtalanul belevesz a múlt homályába. Néha azért — talán a sors szeszélyéből —, fel-felvillan egy-egy szikra, ami közelebb hozza a ma élőkhöz a régi 'időket. Vajon ki tudott közülünk például arról, hogy a tizenkilencedik század derekán leánykiházasító társaság is működött városunkban? Most viszont iratok igazolják létet.