Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. AUGUSZTUS 4. mm Los Angeles»! olimpiai mozaik Súlyemelésben európai arany Ma hat sportág küzdelmeit idézzük meg röviden. Úszás­ban öt, birkózásban három, sportlövészetben két, torná­ban, súlyemelésben és vívás ban. egy olimpiai bajnokot avattak. Úszás. A szünnap után is­mét benépesült a McDonald­Augusztusban színhely Moszkva Rangos kosaras találkozó Bulgária, Magyarország, a Koreai NDK, Kuba, Lengyel- ország, Csehszlovákia és az NSZK már visszaigazolta részvételét azon a női kosár- labdatornán, amelyet — ter­mészetesen a szovjet csapat íészvételével — augusztus 22 —30. között rendeznek Moszk­vában. A nyílt nemzetközi viadalon nemcsak a sokszoros olimpiai, világ- és Eúrópa-bajnok hazai, de a moszkvai olimpián máso­dik helyet elért bolgár, vala­mint : az EB-ken az érmesek között szerepelt magyar, len­gyel és csehszlovák csapat is jelentős erőt képviselő induló Csakúgy, mint a májusi ha­vannai selejtezőn az olimpiai szereplés jogát kiharcolt Ku­ba, valamint az Ázsiában a legjobbak közé számító KNDK válogatottja is. A csapatok először selejtező két vívnak. A csoportokban az első két helyen végzők jutnak a középdöntőbe, amelyet au­gusztus 29-én bonyolítanak le. A következő napon vívják a döntőt, illetve a 3—4. helye­zést tisztázó mérkőzéseket. Követésre méltó ötlet Nyári Afész Kupa A hasznos kezdeményezés­nek mindig sikere van — rpég a sport területén is. A Ráckeve és Vidéke Áfész dkon törekvése is ezek közé tartozik, amellyel vállalta, hogy á területükön bekap­csolódik a sportesemények szervezésébe és rendezésébe, Álig tíz nap telt el az érintett egyesületek és a helyi veze­tőkkel történt megbeszélés óta, máris megrendezték az Áfész alapította nyári ku­pa labdarúgótorna első for­dulóját. Sikeres rajt volt. 'i A négy csapat — Áporka, Pereg, Kiskunir.cháza és Szi­getbecse — mind alacsony osztályú egyesület, de a nyári holtszezont jól egészíti ki ne­kik ez az esemény. A játé­kosoknak biztosítja a lehető­séget a bajnokságra való fel­készülésre, a nézőknek jó szó­rakozást gyújtanak a körmér­kőzéses formában lebonyolí­tásra kerülő találkozók. Min­den mérkőzést Ki'skunlachá- zin, a MEDOSZ-pályán ját­szanak. A kiírás szerint ván- dorkupáról van szó, s jövőre a4 leendő győztes otthonában lesznek a mérkőzések. Érdekességnek számít az is, hogy öt cserejátékos szere­peltethető a mérkőzéseken és az eredménytől függetlenül 5r5 büntetőt rúgnak a csapa. tok a végső helyezések eldön­tése céljából. Az első forduló eredményei: Kiskunlacháza—Aporka 6-0. Bár a mérkőzés nagyobb ré­szében a lacháziak szinte egy kapura játszottak, mégis csak a hajrában sikerült a győzel­met kiharcolni. Kitün-t: Horák Kálmán. Pereg—Szigetbecse 2-0. Jó iramú, kicsit kemény mérkő- zéseji szerencsés körülmé­nyek között nyert a Pereg a meglepetések csapata ellen. Jó: Németh István, Kovács Benő, Farkas László. A második forduló augusz­tus 5-én vasárnap lesz. 15.30 órakor: Áporka—Pereg, 17.30 órakor: Szigetbecse—Kiskun­lacháza. Befejezésül érdemes a dí. jakról is szót ejteni. Az első helyezett csapat elnyeri a vándorkupát, valamint kap 3000 Ff-ot és egy labdát. A 2—4. helyezettek 2500, 2000, 1500 Ft-ot, valamint 1 lab­dát és oklevelet vehetnek át majd a • harmadik forduló után, aug. 12-én, a díjkiosztón. Ezen kívül még lesznek kü- löndíjak is. Ennek a hasznos kezdemé­nyezésnek úgy gondoljuk lesz­nek még követői, esetleg meg lehetne rendezni az Áfész Kupa győztesek tornáját is. B. F. A CSEPELI PAPÍRGYÁR most kialakítandó számítóközpontjához és információs rendszeréhez íeBvéielre keres jól képzett szakembereket: rendszerszervezőket információs rendszer tervezésére, kialakítására (CODASYL ismeretekkel rendelkezők előnyben), operátorokat, akik TPA 1140-es, TPA 1148-as vagy hasonló számítógépek kezelésében gyakorlottak, gyakorlott gyors- és gépírókat (érettségizettek előnyben), programozókat (TPA 1148-as ismeretekkel rendelkezők előnyben), keresünk továbbá telexgépkezelőt Jelentkezni lehet a Csepeli Papírgyár személyzeti osztályán, írásban vagy telefonon. Cím: Budapest XXI., Duna u. 42. 1751 Telefon: 279-620, 301-es és 535-ös mellék. uszoda, újabb öt számban avattak bajnokot. • • 490 m-es férfi gyorsúszás, olimpiai bajnok: George Di- carlo (Egyesült Államok) 3:51. 23 perc, új olimpiai csúcs, 2. John Mykkanen (Egyesült Államok) 3:51.49, 3. Justin Lemberg (Ausztrália) 3:51.7-9. A 100 m-es női pillangó­úszás kettős amerikai győzel­met hozott, a világcsúcstartó­nő Meagher fölényesen sze­rezte meg az aranyérmet. 100 m női pűlangóúszás, olimpiai bajnok: Mary T. Meagher (Egyesült Államok) 59.26 mp, 2. Jenna Johnson (Egyesült Államok) 1:00.19 p, 3. Karin Seick (NSZK) 1:01.38. A toronymagas esélyes, vi­lágcsúcstartó kanadai Victor Davis nyerte a 200 m-es férfi mellúszást, úgy, hogy több mint egy másodpercet lefara­gott saját rekordjából, s két és fél másodpercet vert a má­sodik helyezett ausztrál úszó­ra. 200 m férfi mellúszás, olim­piai bajnok: Victor Davis (Ka­nada) 2:13.34 p világcsúcs, 2. Glenn Beringen (Ausztrália) 2:15.79, 3. Etienne Dagon (Svájc) 2:17.41. A 100 m-es női mellúszás­ban megszületett a Los Ange- les-i olimpia első holland aranyérme, Petra van Stave- ren révén. A győztes ráadás­képpen olimpiai csúcsot is ja­vított. 100 m női mell, olimpiai bajnok: Petra van Staveren (Hollandia) 1:09.88 p, olimpiai csúcs, 2. Anne Ottenbrite (Ka­nada) 1:10.69, 3. Catherine Poirot (Franciaország) 1:10.70. A nap befejező úszószáma, a 4x100 m-es férfi gyors váltó világcsúcsot hozott az ameri­kai staféta révén. A házigaz­dák négyesíogata nagy küz­delmet vívott az. ausztrálok­kal, s minden bizonnyal ez a kiélezett versengés is hozzá­járult a rékordjavításhoz. 4x100 m férfi gyorsváltő. olimpiai bajnok: Egyesült Ál­lamok (Christopher Cava­naugh, Michael Heath, Matthew Biondi, Ambrose Gaines) 3:19.03 p világcsúcs, 2. Ausztrália 3:19.68, 3. Svéd­ország 3:22.69. Sportlövészet. Eldőlt az olimpiai bajnoki cím sorsa a harmadik női számban is. Női kisöbű sportpuska, 3x40 lövés összetett, olimpiai baj­nok: Vu Hsziao-hszüan (Kí­nai Népköztársaság) 531 kör, 2. Ulrike Holmer (NSZK) 578, 3. Wanda Jewell (Egyesült Államok) 578. A férfi gyorstüzelő pisztoly­lövők második napi küzdel­meiben a negyedik helyen ál­ló japán Kamacsi kitűnően célzott, nemcsak behozta az első nap után élen álló román Iontól elválasztó kétkörös hát­rányát, hanem még újabb két kört rá is vert riválisára, aki­nek a másódik hellyel kellett 'megelégednie. Férfi gyorstüzelő pisztoly, olimpiai bajnok: Takeo Ka­macsi (Japán) 595 kör, 2. Cor- neliu Ion (Románia) 593), 3. Rauna Bies (Finnország) 591. ★ Torna. Az amerikai férfi és a román női győzelemmel zá­rult csapatversenyek után a 36 tornászt felvonultató férfi egyéni összetett döntőt ren­dezték meg. Az aranyérmet az 1956. no vember 12-én Oszakában szú letett Koji Gushiken vehette át, aki már 1979-ben vb-sze^ replő volt, miként 1981-ben és 1983-ban Budapesten is. Férfi torna összetett egyéni olimpiai bajnok: Koji Gushi­ken (Japán) 118.700 p, 2. Pe­ter Vidmar (Egyesült Álla­mok) 118.675, 3. Li Ning (Kí­nai Népköztársaság) 118.575. ★ Birkózás. Három súlycso­portban fejeződtek be a kö­töttfogású birkózó bajnokság küzdelmei. A három arany­érmen három nemzet ver­senyzői osztoztak. 51 kg-ban olimpiai bajnok: Acudzsi Mi- jahara (Japán), 2. Daniel Ace- ves (Mexikó), 3. Dae Du Bang (Dél-Korea). 74 kg-ban olimpiai bajnok: Jouko Salomáki (Finnország), 2. Roger Tallroth (Svédország), 3. Stefanu Rusu (Románia). Nehézsúlyban az amerikai Blatnick szerezte meg az aranyérmet, akiről tudni kell, hogy 1982. júliusában rákkal operálták, s úgy tűnik, telje­sen visszanyerte egészségét. +100 kg olimpiai bajnok: Jeff Blatnick (Egyesült Álla­mok), 2. Thomas Johansson (Svédország), 3. Refik Menü­se vies (Jugoszlávia). ★ Súlyemelés. Négy egymást követő kínai győzelem után európai aranyérmest avattak az olimpiai súlyemelő verse­nyek váltósúlyú küzdelmé­ben. A győztes a 31 éves Karl- Heinz Radschinsky, az NSZK hatszoros bajnoka és 31 nyu­gatnémet csúcs tulajdonosa. Váltósúlyban (75 kg) olim­piai bajnok: Kari-Heinz Rad- SGhinsky (NSZK) 340 kg (150, 190), 2. Jacques Demers (Ka­nada) 335 (147,5, 187,5), 3. Dragomir Cioroslan (Romá­nia) 332 (147,5, 185). Á Vívás. Mauro Numa nyerte a férfi tőr egyéni bajnokságot? miután a döntő asszóban 3:7- es vesztett állásból 10:9-re győzött a nyugatnémet Behr ellen. Ezzel Olaszország az olimpiák történetében hatod­szor nyert férfi tőr egyéni aranyérmet. Férfi tőr, egyéni olimpiai bajnok: Mauro Numa (Olasz­ország), 2. Matthias Behr (NSZK), 3. Stefano Cerioni (Olaszország). Mét végi sportműsor Ezúttal gazdag választék Megélénkül a hét végén me­gyénk sportélete. Több helyütt rendeznek tömegsportnapokat, versenyeket. Szombaton Ceg­léden 18 órakor férfi NB I/B kézilabda-mérkőzést játszik a Közgép SE és a T. Bauxitbá­nyász együttese. Ráckevén folytatódnak az Aranykalász Kupa nemzetközi ifjúsági tor­na helyosztó mérkőzései. Meg­kezdődnek a Fészek-napok sporteseményei is. A foci szerelmesei .kispályás labdarúgásban mérik össze tudásukat a göd-felsői pályán. A férfiak örömére női csapa­tok is indulnak, az asztalite­niszezők pedig egyéniben ve­télkednek. A gödi Dunamenti Tsz SK labdarúgó-szakosztá­lya és a Váci Izzó MTE közö­sen rendezi meg. a göd-alsói pályán a nemzetközi labdarú­gó ifitornát. Vasárnap a pályi körpályán 10 órakor indul a férfi és női hosszútávú kerékpár-bajnoksag mezőnye. A gödi Fészek-na­pok eseményei Dunakeszin folytatódnak a Vasutas-pályán. Itt a teniszezők, az asztaliteni­szezők párosban versenyeznek. Göd-felsőn a kispályás foci döntőit tartják, majd a kézi­labda-rangadók fináléjára ke* rül sor. Augusztus 4. és 5-én a Nyári SZÖVOSZ Kupa kis­pályás labdarúgótorna idei te­rületi döntőjét Sződligeten rendezik meg. Göd-alsón be­fejeződik az ifi labdarúgók nemzetközi tornája. Egész napos sportprogram várja Százhalombattán a Du­nai Kőolajipari Vállalat a dol­gozóit. A sportnapon többek között atlétikai viadalra, új­ságíró válogatott—DKV-válo- gatott mérkőzésre lehet ellá­togatni. A Ráckeve és Vidéke Áfész Nyári Kupa labdarúgó­torna második fordulójára 5- én kerül sor, ahol Áporka— Pereg és Szigetbecse—Kiskun­lacháza csapatai mérkőznek egymással. És végül a puszta- vacsi békefesztiválon gazdag sportprogram várja az odalá­togató kedves olvasóinkat. Aranykalász torna Hazai győzelem ? Az Aranykalász Kupa har­madik napján a magyar válo­gatott nagyszerű küzdelemben, megérdemelten nyert 1-0-ra, a Szovjetunió ellen. Az „A”- csoport másik találkozóját Svájc—NDK vívta, ahol 2-1-es eredmény született. A „B”- csoportban a bajor tartományi válogatott Csehszlovákia ellen nyert elsöprő‘fölénnyel 3-1-re. Franciaország és Jugoszlávia „párharca” 1-0-lal fejeződött be. Ma, 17.40 órakor Magyaror­szág válogatottja küzd a ba­jor tartományi válogatottal az aranyéremért. KW ILL Kereskedelmi Vállalat felvételt hir­det az alábbi ,munka­körbe : gépírni tudó vevőszolgálati előadó. Jelentkezni lehet: RA- VtLL műszaki és ve­vőszolgálati osztály, Budapest XIII.. Dózsa Gy. út 122. Telefon: 2D o-217. _______________ A NEFAG Nagykőrösi Üzeme felvesz tmk- műheiybe 2 fő gyakor­lattal rendelkező vil­lanyszerelőt. Bérezés az érvényben levő ren- delikezés alánján meg­egyezéssel. Jelentkezni lehet a munkaügyi előadónál. DüNASZOLG Gt. Vil­lanyszerelő Üzeme fel­vesz kezdő villanysze­relő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jő kereseti lehetőség! Jelentkezés (személye­sen) : Hurik József üzemvezetőnél, Vác, Rá dl üt. 33. A TRIAL KERESKEDELMI VÁLLALAT FELVESZ kezdő vagy gyakorlott STATISZTIKUSOKAT közgazdasági és szállítási osztályaira. Jelentkezés és információ: TRIAL munkaügyi csoport, Bp. V., Deák Ferenc utca 17. Telefon: 172-321, 186-792. Pályázat osztályvezetői munkakörre. ,,B” ka­tegóriás. kereskedelmi vállalat budapesti köz­pontjában pályázatot hirdet: áruforgalmi osztályára osztályve­zetői munkakör betöl­tésére. Feltétel: felső­fokú végzettség és legalább 5 éves gya­korlat. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal a Budaoestkörnyéki TÜZÉP Vállalat sze­mélyzeti osztályán, Budapest VIII., Práter u. 22. Telefon: 340- 567/24. A beadott pá­lyázatok bizalmas ke­zelését biztosítjuk. Bu­da oestkörnyéki TÜ­ZÉP Vállalat személy­zati osztály. __________ A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Kollé­giuma takarítónőket, portásnőket és férfi segédmunkásokat ke­res felvételre. Bérezés 'a 16/1983. A3MH. sz. rendelet alapján. Je­lentkezni lehet szemé­lyesen a kollégium gazdasági osztályán. Élettani intézet (Bu­dapest, Pf.: 259. 1444) felvesz vegyésztechni­kusnőt vagy laborató­riumi asszisztensnőt ku ta tói ab o r a tó riu m - ba. Jelentkezés írás­ban. Energetikai osz­tály keres felvételre segédfűtőt. Jelentke­zés : Czibulás Bálná­nál, 138-695 telefonon. Belső ellenőrt közpon­tunkba felveszünk, mérlegképes könyvelői képesítés szükséges Budapestkömyóki TÜ ZÉP Vállalat. Buda­pest, Vili., Práter u. 22. Személyzeti osztály. Telefon: 340-587/24-es nie lék. Varrónőket és szabá­szati dolgozókat kere­sünk felvételre köz­ponti üzemházunkba. Minden szombat sza bad, jó kereseti lehe tőség! Egy műszak! Jelentkezés minden­nap 8-tól li óráig, Terstyánszki Lajosné személyzeti vezetőnél. Ceglédi Háziipari Szö­vetkezet, Cegléd, Mé­száros Lőrinc u. l. szám A ceglédi Lenin Mgtsz Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Gt. (Cegléd, Pesti út 76. Tel.: 11-299) FELVÉTELRE KERES: SZERELŐ, LAKATOS, HEGESZTŐ SZAK­MUNKÁSOKAT. A Pest megyei v ii- lanyszerelő Vállalat felvesz: nagykátaj te­lephelyére tmk-veze- tőt (gépészmérnöki vagy gépésztechnikusi képesítésűt) budapesti telephelyre, munka­ügyi osztályra gyors- és gépírót. Rugalmas munkaidő. Kiemelt béren felüli juttatá­sok. Jelentkezni lehet: személyesen önélet­rajzzal személyzeti oszátlyvezetőnél. Bp. XII., Városmajor u. 12—14. V. em. 53. Tel.: 155-237, ________________ Sz igethalom, Dobó Katica u. 27. sz. alatti varrodába szigethal­mi, halásztelki és szi- getszentmiklósi női la_ kosokat varrónőnek 1 műszakba — betanítá­si idővel — felvesz FEDOSZ ISZ. Jelent­kezni lehet a varroda- vezetőnél 7—16 óráig. Az Öbuda Mg Kerté­szeti I'sz pomázi vető­mag- és terménybolt­jába üzletvezetőt ke­res. Jelentkezni lehet a kereskedelmi főága- zat..ál a (U86-56ü-as) ií»iofnns7Á~«on. ___ Pé nzügyi előadót ke­res a gödöllői Agrár- tudományi Egyetem gazdasági főigazgató­sága. A munkakör be­töltéséhez pénzügyi, számviteli főiskolai vacy felsőfokú költ­ségvetési tanfolyami végzettség és pénz­ügyi gyakorlat szük­séges. Jelentkezés: Személyesen a gazda­sági főigazgatónál. Cím: Gödöllő, Páter Károly u. 1. Szitanyomásban jártas »gépírni tudó admi- minisztrátort és anyagkönyvelőt keres a SZIGETKERT GT szigetszentmiklósi központjába. Jelent­kezés személyesen a Szigetszentmiklós, Kun Béla u. 3. szám alatt vagy a 06-25-66- 550-es telefonon. A FEVDI központi szál­lítási csoportjához (bel­városi munkahelyre) felvételre keresünk ad­minisztrátort. Jelentke zés: személyzeti osztá­lyon (Budapest, VII.. Dohány utca 16—13.1 vagy telefonon: 222-019 A Fővárosi Tanács V. B. Csecsemőottho­na, valamint Eü. Gyer­mekotthona felvételre keres 17 éven felüli, szakképzett és szak- képzetlen csecsemő- és egészségügvi gyermek- gondozón őket, vála mint egyéb munkaerő­ket az alábbi munka­helyekre : Csecsemő­otthona, Bp. XII., Re­ge u. 1—4. Telefon: 166-534. 366-333, csecse­mő Gondozónő, egész­ségügyi gyermekgon- dezónő (éjszakára is), asztalos, villanyszere­lő, munkaügyi előadó szakács, konyhai kise­gítő, fűtő (állandó jel­leggel). takarító (nyugdíjas is). Csecse­mőotthon, Bp., Völgy u. 21. Telefon: 364-982, takarító. Csecsemőott hon. Bn. II., Gárdonyi u. 25. Telefon: 164-619, csecsemőgondozó­nő. takarító. Eü. Gyer­mekotthon, Bo. II., Báthori u. 6. Telefon: 165-699, eü. gyermek- gondozónő, szakkép­zett és szakképzetlen, takarító. Gondozónők a főnővérnéil, egyéb dolgozók a gazdasági vezetőnél jelentkezze­nek. Szállást lehetőség szerint b*^ojtftiöB']*. « w Felvételre " * ift-'rf'sírit önálló jogi csoportunk részére jogi előadót, jogász végzettséggel, gyors- és gépírót. Te­lefon : 135-280/159-es me1 lék, _______________ Ve rőcemaros Nagy községi Közős Tanács műszaki előadói mun­kakörbe felsőfokú, technikusi vagy szak­középiskolai kénesíté- sű tigvintézqt keres Az ICO felvenne po- má.zi telepére raktá­rost. Érettségi szüksé­ges. Jelentkezni lehet a személyzeti vezető­nél, telefon: (28) 25- 354. A Pest megyei Ipar­cikk Kereskedelmi Vállalat gödöllői mun­kahelyre gázcserete­lep-vezetői munkakör betöltésére munkatár­sat keres. Szakvizsga megszerzését vállala­tunk biztosítja. Nyug­díjasok jelentkezését is várjuk. Budapest V., Deák Ferenc u. 23 Telefon: 173-881. Monori ÁG szolgálta­tó kerülete felvételre keres tehergépkocsik javításában járias cso­portvezetőt vagy mű­vezetőt. Általános tmk-munkák végzésé­ben, irányításában jár­tas csoportvezetőt v. művezetőt. Fizetés: megegyezés szerint szakmai és iskolai végzettségtől és gya­korlattól függően. Je­lentkezni lehet: Mo- nor, Vasadi u. 1. sz. (Benzinkút mellett.) Zsila László üzemveze­tőnél. _________________ Vá ci Kötöttárugyár (váci gyára) felvétel­re keres üzemszerve­ző, számítógépes programozó, szakirá­nyú felsőfokú végzett­ségű szakembert. Je­lentkezni lehet a vál­lalat személyzeti ősz tályán: Vác, Sallai l. u. 8—10. 2600. Telefon: 10-866. Érettségizett fiatalokat ÁRUFORGALMI és ÜGYVITELI munkára felveszünk. Budapest környéki TÜZÉP Vál­lalat. Budapest, VIII., Práter u. 22. Személy­zeti osztály. Telefon: 340-587 24-es mellék. Kisszövetkezet és szakcsoportja felvétel­re keres munkával és vezetővel rendelkező lakatos épületgépész, technológiai és gé­pésztervező, napi ta­karító. lomtalanító, udvari sm. csoporto­kat. Valamint meg­rendelővel rendelke­ző bedolgozókat. Te­lefon: 772-290. A gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem felvé­telre keres gépkocsi- rakodókat, Jelentkezni lehet: Agrártudományi Egyetem szállítási- és gépjárműellátási osz­tály. Gödöllő. Páter Károly u. 1. _________ Ve zető beosztású dol­gozó mellé g:/ors-gép- írót felveszünk. Buda- p estkörnyéki TÜZÉP Vállalat, Budapest Vili., Práter u. 22. Te­lefon: 340-587/24. Sze­mélyzeti osztály.___ Gé pészmérnököt keres felvételre a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Szabadság üt 26.) beruházói kivitele­zési, műszaki előkészí­tési, tervezői munká­D él-Pest megyei Ta­nács Építőipari Válla­lat építésztechnikust és épületgépész-techni­kust vesz fel. Jelent­kezni lehet szombat kivételével mindennap fél 8-tól 16 óráig a sze­mélyzeti vezetőnél, Cegléd, Kosárhegyi u. з. sz,_________________ Ár uforgalmi e 1 őad ót tüzelő- és épitőanyog- osztályainkra fen e- szünk. Buda pestkör­nyéki TÜZÉP Vállalat. Budapest Vili., Práter и. 22. Személyzeti osz­tály. Telefon: 340-587/ 24. Sürgős! Olcsón, áron alul eladó 212 n.-Öles, gyümölcsfákkal beül­tetett, bekerített telek Albertirsán. kb. 1 lem­re az épülő gyógyfür­dőtől, a főút mellett. Víz. villany van. Ér­deklődni lehet: ífj. Odorán János, Al­berti rsa, Rákóczi u. 13. 2730. __________________ IZ S mkp. alig hasz­nált, újszerű állapot­ban eladó. Érdeklődni 18 óra után. Abony, Vasvári Pál u. 6. Mu* csányi Isitvánnál. .IjSladó Nagykőrösön, '"’Niiklósz János u. 17. számú ház. Érdeklődni Tatabánya V. kér., Kulik Gyula tér 9. IV. 4. 2800. Luk Fe­renc. ________________ Ce gléd, Kisfalud! utca 5. szám alatt azonnal beköltözhető kertes családi ház eladó. __ Verőcemaros-Ma- gyarkúton kétszobás. * összkomfortos hétvégi ház — betegség miatt — eladó. Érdeklődni lehet: Vác, Csaba utca 8. Telefon: 11-721 (12— 14 óráig)._________ Ny íregyházán, a sóstói erdő mellett négylaká­sos társasházban 2 szobás, étkezős, (ebéd- lős), gázfűtéses lakás (220 nm-es kerttel) el­adó vagy elcserélendő váci vagy Vác környé­kén lévő kertes csalá­di házra. Levélcím: Bötykös Csaba, Nyír­egyháza, Honfoglalás utca 53. 4400.________ Há z eladó 900 négy­szögöl telekkel, azon­nal beköltözetően. — Abony, Ceglédi út 74. Érdeklődni lehet Abonyban, Ceglédi út 40. szám alatt. Boroshordók nagy vá­lasztékban kaphatók. Székesfehérvár, Szé­chenyi út 130. (Házépí­tők boltjától 50 m.) Redőny-, reluxakészf- tés rövid határidővel. Tel.: 297-340.________ Pe sti 100 nm-es, S és fél szobás lakásomat elcserélném vidékire. Érdeklődni: Albertirsa, Pozsonyi út 45 . 2730. Dahlia fajtabemutatót tartunk augusztus 19- t.ől kb. szeptember kö­zépig, mmden vasár­nap Har ka Csóba ag­rármérnök, Gödöllő. Tamás ti 18 Aszódon országos ál­lat- és kirakodóvásár augusztus 18-án, szombaton. A Ceglédi Állami Tangazdaság szakcsoport! kezelésre BÉRBE ADJA 250 korás NAGYKÖRÖST SERTÉSTELEPÉT. V e rse n y tá r g y a 1 ás a jelentkezések lezárása után, várhatóan szeptember hóban lesz. Rövid határidőre vél- laljuk Ikarus 211-es, valamint IK—250-es, 255-ös, 256-Os, 266-os és 280-as típusú autóbu­szok javítását, kar­bantartását, sérülés utáni javítását, festé­sét, vizsgáztatását. Vo­lán 20. sz. Vállalat (Volánbusz) váci üzemigazgatóság, Vác, Deákvári fasor 4. (Pf.: 157. 2600). Telefon: (27) 12-668. Telex: 28-2285. /

Next

/
Thumbnails
Contents