Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-30 / 203. szám
Szolidaritási nap A stadionbao Az őszi antiimperialista és szolidaritási akciósorozathoz kapcsolódva a KISZ városi bizottsága szeptember 21-én szolidaritási napot rendez. A sportstadionban délután négy órakor sorra kerülő eseményeden juttathatják kifejezésre a fiatalok elkötelezettségüket a béke ügye iránt. Az eseményen neves együttesek és előadók is közreműködnek. Wác a hazai lapokban A Tv-híradó méltatta Gábor Istvánnak, a modern magyar kerámiaművészet egyik úttörőjének életútját megemlítve, hogy a 93 éves korában elhunyt művész munkásságát róla elnevezett emlékház őrzi majd Vácott. A Népszava A különbség értéke című cikkében a többi között arról írt, hogy a váci Forte gyár a fotócikkek világforgalmából mindössze egy százalékkal részesedik, termékei mégis 50 országban megtalálhatók. A Fonómunkás adatai szerint a Pamutfonóipari Vállalat váci gyárában az új 100 százalékos fésült pamutból az üzem 92 százalékos első osztályú részarányt ért el. Reklamáció nem volt az év folyamán. A Népművelés hírül adta, hogy Radnóti-emlékkiállítás nyílt a váci Madách Imre MűKonyvek a művelődésről Közművelődés a Tungsram Rt-ben Vo!*, aki Amerikából jött Felnőttek az iskolapadban Virágot helyezett a tanári asztaira VÁC I A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK Két-hárcm év Hiúivá: falún ••• Rekonstrukcióval - vagy anélkül? Régi berendezésekkel is lelkesen Az irodaépület alagsorában szűk, kanyargós folyosó vezet el a Tungsram Rt. közművelődésének „fellegvárához”. A klubban délelőtt7 lévén csak a takarítónő dolgozik. A színpad melletti ajtó tenyérnyi helyiségbe nyílik. Itt találom Papp Lászlót, a gyár közművelődési bizottságának titkárát, aki a Radnóti Miklós születésének évfordulója alkalmából készült fotókiállítás képeit rendezgeti. — Kölcsönkérték az anyagot, s most szállításra készítem elő — mondja. Majd beszél arról is, hogy a kinagyított felvételeket ő maga készítette. A gyárban évekkel korábban nem volt túlságosan pezsgő a közművelődési munka. Szerveztek ugyan alkalmanként többféle rendezvényt is, ám azok csak kevéssé elégítették ki az itt dolgozók kulturális igényeit. Papp László köze! egv évtizeddel ezelőtt lett függetlenített népművelője a gyárnak. Az elmúlt időszakban sokféle ötlettel, új kezdeményezéssel színesítette a munkahelyi művelődés és szórakozás lehetőségeit. Kapcsolatok — 1970-től dolgozom a gyárban, hét évet a munkapad mellett töltöttem el, esztergályosként. Közben a főmechanikai üzemrészben voltam kul- túrfelelős, majd később megbíztak a gyári művelődésügy szervezésével. Az itt dolgozók csaknem fele bejáró. Ez a tény másutt sokféle gondot okoz. — A kezdetben elsőként az tönt fel, hogy nem volt semmiféle kapcsolat a kulturális intézmények és az üzemek között. Sok telefonhívásba, személyes utánjárásba került, amíg egy-egy rendezvényre jegyet szerezhettünk, vagy előadót kérhettünk fel. Jelenleg olyan jól kiépített kapcsolatunk van, hogy szinte bárkit fel tudunk kérni. De nem csak a város határain kívül, hanem Vácott is élő kapcsolatokat alakítottunk ki. Több üzemmel van együttműködési szerződése a közművelődési bizottságnak. Közülük ta’án elsőként a Fortét, a Kötöttárugyárat, a 204-es szakmunkásképző intézetet, a Radnóti Miklós Általános Iskolát és a Madách Imre Művelődési Közpon*ot említeném. — ílvente körülbelül tizenkét kénznm.üvésreti kiállítást szervezünk. A kiállítótermünk- hen 1ehatiSsA-*et kannak a bemutatkozásra az amatőr és munkásfestők is. Több fotóA város legrégebbi tanintézetének, a Sztáron Sándor Általános Gimnáziumnak egyik tantermét kinyitották a napokban. A 16-os számú osztály ajtaján nem tanulók léptek be: deresedő hajú öregdiákok velődési Központban a költő születésének 75. évfordulóján. Az érdekes anyag azóta Pest megyei vándorútra indult. A Magyar Hírlap beszámolt arról, hogy kedvezményesen juttatnak telkeket a mozgás- sérülteknek 12 Pest megyei városban és nagyközségben. A felsorolásban olvashatjuk a váci tanács nevét is. Az Esti Hírlap tájékoztatása szerint a Magyar Zeneművészek Szövetsége több hangversenyt rendez felszabadulásunk 40. évfordulójának tiszteletére. Vácott októberben rendezik a kamarakoncertet. A Népújság (Heves) legutóbbi hétvégi ajánlatában javasolja a turistáknak, hogy látogassanak a Dunakanyarba, tekintsék meg Vác, s a környező. sok természeti szépséget őrző helységek nevezetességeit pályázatot hirdettünk meg, A kiállításaink többsége később a város különböző üzemeiben, intézményeiben is közönség elé kerül. Évente több író-olvasó találkozót, politikai fórumot szervezünk. Ezeket általában nagy érdeklőaésluséri. A sikerhez bizonyára az is hozzátartozik, hogy elsősorban olyan közismert szakembereket hívunk meg, akik önmagukban is jelentős egyéniségele Olyan témákról beszélnek, ami a közvéleményt foglalkoztatja. A vendégeink voltak többek között: dr. Czeizel Endre, Marosán György, Chrudinák Alajos, Farkas Bertalan. Egységes terv A gyár közművelődési bizottságának tagjai között találjuk a helyi párt-, a KISZ, a szakszervezet, a Vöröskereszt és más szervezetek képviselőit. — A bizottság elsődleges célja, hogy a közművelődést minél egységesebbé tegyük. Míg korábban minden szervezet saját programokat készített, ma már ezt közösen csináljuk. A sokféle ismeret mellett ezeknek a formáknak a nagy előnye az is, hogy az anyagi eszközöket célszerűbben tudjuk felhasználni. — Korábban megszüntettük a KISZ-klubot. Helyette kialakítottuk a gyári klubot, amely hetente rendszeresen várja az érdeklődőket. Ugyanakkor nagy hagyományai vannak a szocialista brigádok klubjának. Programjaik között különféle előadások, műsorok, vetélkedők szerepelnek. Igen népszerű a film-, fotó-, és az utazók klubja. Nagyon kedvelt időtöltésnek számítanak a munkások körében az élmény- beszámolók. melyeket diavetítéssel kapcsolunk egvbe. Van két zenekarunk is. Velük műsoros bálokat, zenés összejöveteleket. klubdélutánokat rendezünk. Proeramíainkról p havonta megjelenő köz művelődési híradóban tájékoztatjuk a dolgozókat. A kiadvány ezentúl közérdekű, gazdaságpolitikai információkat is tartalmaz, fgy az üzemi demokrácia egyik jelentős fóruma. Irodalmi délutánok A gyárnak több mint 12 ezer kötetes könyvtára van, ahol a kölcsönzés mellett vásárolhatnak is a dolgozók. — Jelenleg közel nyolcszáz a beiratkozott olvasóink száma — tájékoztat Szegletes Jó- zsefné könyvtáros. — Évente foglaltak helyet az iskolapadban. Domokos József hivatalsegéd két órával korábban érkezett. Virágot helyezett el a tanári asztalra, a népköztársasági címer mellé zászlókat tett. Harmincéves iskolai találkozóra jöttek azok, akik 1953- ban fejezték be ugyanitt középiskolai tanulmányaikat. 36 nevet sorolt fel az egykori osztálykönyv — most húszán jelentek meg. A legközelebb lakók néhány utcával arrébb, Vácról, a legtávolabbi osztálytárs Chicagóból érkezett. Egy tanár, Bánhidi László — a biológia és a kémia szaktárgyak oktatója — volt jelen a testületből. A távolról érkezettek érdeklődtek Gajtkó István, Szimon Béla, Inczédy Já- nosné tanárokról. Kegyelettel emlékeztek meg azokról, akiknek már csak emléküket őrzik, Kerekes Sándorról. Peu- kert Károlyról, Sólyom Károlyról. Az osztálytalálkozót egy órára tervezték, kettő lett belőle. Amikor elindultak, hogy hozzátartozóikkal részt vegyenek a verőcemarosi társasebéden, az USA második legnagyobb városából érkezett osztálytársuk könnyes szemmel nézett vissza az iskolapadok- ,ra... P. R. több ezer kötetet kölcsönöznek a dolgozók. A huszadik század irodalma, a klasszikusok mellett igen keresettek a szakkönyvek. Évente mintegy 200 ezer forint értékű könyvet vásárolnak. Könyvkiállítások, pódiumműsorok, irodalmi délutánok, író-olvasó találkozók növelik az irodalmi légkörrel szerzett olvasók számát. Surányi János Fotósaink Hímévé Drezda, Potsdam A Dunakanyar Fotóklub tagjainak egy csoportja szerdán Drezdába utazott, ahol bemutatja munkásságának újabb eredményeit. A következő állomás Potsdam lesz, ahol szeptember másodikén megnyílik három váci fotóművész: Kocsis Iván, Lehotka László és Török László kiállítása. — Jó napot kívánok! — Üdvözlöm, uram! Mivel szolgálhatunk? — Azt mondták nekem az Áfész közvontjában, hogy a szövetkezet üzleteiben átveszik a kistermelők áruit. — Ez így igaz. — Tehát akkor tőlem is? — Mit hozott? — Burgonyát. — Burgonyát? Mennyit? — Tíz kilót. — Csak tízet? — Igen. Es uborkát is any- nyit. Behozhatom? — Kérem, átvesszük — mondja az üzletvezető, de kissé hitetlenkedve néz rám. Én is elmosolyodom, s most már bemutatkozom. — Régebben határoztam el, hogy egyszer kipróbálom valamelyik üzletben hogy tényleg átveszik-e a felkínált árut. — Tudja, a burgonya gyanús volt, mert eddig azt nem nagyon hoztak, főleg ilyen kis tételben. Napi áron Rózsa Imréné a Sirály utca 6. sz. alatti Afész-élelmi- szerbolt, a népszerű faház üzletvezetője. Tapasztalt kereskedő, aki már 1975 óta dolgozik a területen, s öt éve ő veA Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár váci gyárában — a létszámcsökkenés ellensúlyozása, s a termelés szinten tartása, illetve növelése céljából — á VI. ötéves tervidőszakban rekonstrukciót határozott el a nagyvállalat. A terv azonban terv maradt — a külső és a belső körülmények kedvezőtlen változása, s az anyagi lehetőségek szűkössége „rheg- állj-t” parancsolt az elképzelések megvalósításának. Érthető módon ez igen, kedvezőtlenül érintette a váci gyárat — problémáik megoldásának elodázása újabb bajok forrása. Hogyan tehát tovább? — kérdésünkkel Reményi Józsefet, a gyár igazgatóját kerestük fel. Változások — Gyárunk valóban nincs könnyű helyzetben — tájékoztat az igazgató —, a jövőt illetően pedig különösen nincs. A létszám évente hét-nyolc százalékkal csökken, hosszú távon tehát mindenképpen olyan folyamattal kell számolni, ^tmely egyre nehezebb körülmények elé állítja a kollektívát. Természetesen tisztában, vagyunk azzal is, hogy — mivel a nagyvállalat egy gyára vagyunk — vállalati szemmel is látnunk kell a probiémákat, nevezetesen azokat, amelyek miatt a rekonstrukció elmaradt. Jól tudjuk: a piaci feltételek módosultak, az anyagi eszközök szűkösebbé váltak, s ezért a nagyvállalatnak elsősorban azokat a gyárait kellett fejleszteni, ahol a fő profil, a fésűsfonal gyártása történik, illetve ahol a beruházások által a tőkés export növelését sikerült elérni. Szeretném hangsúlyozni, ezeket a körülményeket ismerjük és megértjük, csakhogy ez nem változtat szorító helyzetünkön, gondjainkon. A terv például — 665 tonna fonal — ugyanannyi, mint az elzerti a boltot. Nem könnyű terepen. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat korszerű ABC-áruháza közvetlen szomszédságában. Amikor az felépült. a faház sorsáról így szólt a kérdés: — Legyen, vagy ne legyen? A vásárlók szava volt a döntő. Ragaszkodtak hozzá. Még a nyári hónapokban is eléri az egymillió 600 ezer forintot a forgalom. — Szóval, milyen kínálatnak örvend a kistermelők részéről? — Közepesnek mondható. Annyit hoznak, amennyit el is tudunk adni. Visszautasítani amiatt, hogy az áru esetleg a nyakunkon maradna, nem nagyon kell. A kínálatunk előnve főleg az. hogy frissen érkezik az áru, közvetlenül a termőhelyről, s ezt a vevők is szívesen vásárolják. — Milyen árakat fizetnek? — Hát nézzük csak — emelkedik fel az íróasztala mellől az üzletvezető, s egy stencilezett ívet tanulmányoz. Ez a napi árak listája, melyet az Áfész értékesítési főosztályán készítenek, s küldenek ki rendszeresen. Ezek szerint például augusztus 27- én az őszibarackot 17 forint múlt esztendőben, mert nincs lehetőségünk többet termelni. Holott igény lenne rá, ha többet gyártanánk: piaca lenne a terméknek. A problémákról sokszor, sok fórumon szó esett. Az üzemben minden szinten szót váltottak a nehézségekről, majd a gyár helyzetével a városi pártbizottság is foglalkozott. Ott is arra kerestek feleletet, miként lehet, s főként mikor lehet fejlődést elérni? — A városi pártbizottságtól eddig is sok segítséget kaptunk — mondja az igazgató —, s ezt ezután is várjuk. Az a tény például, hogy a nagyvállaiaic vezetőitől tájékoztatást kértek a rekonstrukció helyzetéről, pontosabban várható kimeneteléről, igen fontos volt számunkra is, mert ez hozzásegített, hogy a problémák közös átgondolásával közösen keressük a legjobb megoldásokat. Ennek értelmében a több elgondolás közül az látszik a leginkább megvalósíthatónak, hogy az elkövetkező években a legkorszerűtlenebb kártológépek és fonógépek közül néhányat kicserélünk. Jelenleg úgy látszik, két kártológép, egy keverőgép és három fonógép megvásárlására lenné tálán keret — ez mintegy harmincmillió forintot jelentene. Persze hozzá kell tennem, ennek az összegnek az előteremtése is komoly feladat, s bizonyára nem könnyű a nagyvállalatnak. De ez valóban nélkülöz- hetétlen — jelen viszonyaink ezt a beszerzést nagyon sürgetővé teszik. S hogy mikorra várható mindez? Azt hiszem, két-három ' év mindenképpen kell, amíg az üzemben működnek a berendezések ... Módszerek Ha arra gondolunk, hogy a teljes rekonstrukcióhoz 150 millió forint kellene, úgy ez az 60 fillérért vásárolták meg, s kilónként 22 forintért árusították. A befőzni való őszibarack kilójáért 12,60-at adtak, s 16-ért került a fogyasztókhoz. — Milyen tételeket kínálnak? — Változó. Tavaszi primőrből hoztak már tíz csomag retket, előfordult, hogy a háziasszony kínálta fel a befőzésből kimaradt pár kiló cseresznyéjét, Vagy hoznak kát kiló zöldbabot, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Nemrég 50 cső kukoricát kínáltak, amivel először foglalkoztunk, de azt is el tudtuk adni. Legfeljebb osztályoz — Tyíegmondariá, hogy havonta milyen mennyiséget vásárolnak fel? — Kartonok kerülnek elő, összeadás következik. — Júliusban például 250 kilogramm sárgabarackot vásároltak a kiskerttulajdonosoktól, augusztusban 18Ó kilogramm őszibarack került így a fogyasztókhoz a faház kereskedőinek közvetítésével. A boltvezető nem térhet el a főosztályon megállapított • napi felvásárlási és eladási áraktól, nem alkudhat,, legfeljebb osztályoz. De hát az a nehéz, mert kevés rá az idő. — Sikerül mindig megegyezni? — Nincsenek vitáink. — Megírhatom,, hogy hozhatják az árut, akár a legkisebb tételben is, a kistermelők? — Szívesen átvesszük. K. T. I. összeg valóban „jelentéktelen". Csak. hát a mai helyzetben minden forint számít, a helyét minden fillérnek meg kell gondolni. Igaz, ha a rekonstrukciót idejében kezdik, s ha kis lépésekkel, folyamatosan próbálnak előrelépni, úgy bizonyára ma könnyebb lenne:.. S hogy mi lesz addig, amíg a2 új gépeket nem állítják üzembe? Addig a gyárnak belső tartalékait kell mozgósítani — mégpedig igen nagy erőkkel. — Nincs más lehetőségünk — mondja végezetül az igazgató —, mint az eddigieknél is jobban odafigyelni minden erőforrásra, s amj van, azzal okosan élni. Ilyen például a sokat emlegetett és sokszor elővett szervezés, amely valóban jelentősen segíthet. Eddig is gyakorlat volt, hogy alkalmaztuk a gyáron belüli átcsoportosításokat — ez ezután is gyakorlat marad. A másik lehetőség a vállalati gazdasági munkaközösségek tevékenysége: ezek szintén pótolhatják a hiányzó szakembereket. Végül: foglalkozunk szakmunkástanuló-képzéssel — ettől szintén sokat várunk —, s alkalmazunk nvugdíjasokat, akik nélkül valóban n°m boldogulhatunk. őket különösen szelhetném kiemelni, ugyanis teljes értékű dolgozókként, lelkesen. s ieen nagy áldozatkészséggel tevékenykednek. Jó munkával Végezetül egy adat: mindezen nem könnyű feltételeik közepette a gyár csupán egyetlen százalékkal maradt el a féléves terv időarányos teljesítésétői. Jól dolgozott tehát a kollektíva, igyekezett úrrá lenni a nehézségeken, jóllehet az Igazgató úgy ítéli meg: elégedettek nem lehetnek, mert bármilyenek Is a körülmények, vannak még kihasználatlan s nem igazán kamatozó területek, ahol erősíteniük kell. Vasvári Éva Két végi labdarúgás Szombaton 13.30 órai kezdettel játsszák a Fortuna II— Vámosmikola mérkőzést az északi csoportban. Az északiak vasárnapi mérkőzései 15.30-kor kezdődnek: Perő- csény—Ipolydamásd, Letkés— Köspallag, Bernecebaráti—Má- rianosztra és Szob—Váci Amatőr. Ifjúsági mérkőzés: Bernecebaráti—Márianoszt- ra 13.30-as kezdettel. A déli csoportban a Váchartyán— Csővár mérkőzés 14 órakor kezdődik, a többi — Galga- völgye—Püspökszilágy, Vácrá- tót—Vácduka, Galgamácsa— Dunakeszi SE és Rád—Űrboty- tyán — 15.30-kor. Az ifjúsági mérkőzések kezdete 13.30: Galgavölgye—Püspökszilágy, Vácrátót—Vácduka, Galgamácsa—Dunakeszi SE és Rád—Őrbottyán. A Váchartyán—Csővár ifi 12.30-kor kezd. A serdülőbajnokság első fordulójára vasárnap délelőtt kerül sor. A Nagymaros—Verőcemaros 9 órai kezdettel, a Dunakeszi VSE—Vácduka, Göd—Szokolya és a Fortuna— Dunakeszi SE serdülőcsapatok mérkőzéseit 10 órakor kezdik. A Váci Amatőr a hazai mérkőzéseit a DCM-pályán játssza. Az elsőként írt csapatok játszanak a hazai pályán. ISSN Ois»—a?» (Váci Hírlapi Fogyasztók és termelők előnye Friss gyümölcs a kertekből A faházban átveszik az árut