Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-29 / 202. szám

8 1984. AUGUSZTUS 29., SZERDA Hírek ÄRDELEAN pal VIKÁRIUS BEIKTATÁSA A magyarországi görögkele­ti román egyházmegyei kon- zisztórium Árdeleán Pál ma- gyarcsanádi lelkészt választot­ta konzisztoniumi elnökké és püspöki vikáriussá. A ma­gyarországi román ortodox egyház új vezetőjét dr. Vasile Coman nagyváradi püspök a gyulai román ortodox nagy­templomban iktatta be tiszt­ségébe. Az ünnepélyes beikta­tásnál jelen voltak az Állami Egyházügyi Hivatal, Békés megye és Gyula város állami, társadalmi szerveinek, vala­mint a Magyarországi Romá­nok Demokratikus Szövetségé­nek képviselői. Dr. Vasaié Co­man püspök és Árdeleán Pál vikárius kedden találkozott Bugár Péterrel, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhe­lyettesével. — Már érvényes. A Mávin- form jelenti: tekintettel arra, hogy egyes iskolákban a tan­évnyitó ünnepséget augusztus­ban tartják, a tanulók szep­temberre váltott havijegye már mostantól érvényes. Hí rri ELOIIE.1EI.EES Változékony, enyhe idő felWi­MfXrt j zaporeső | futóeső napos A hét közepétől az Atlanti- óceán felől változó nedvességtar­talmú, de enyhe légthullámok érik el a Kárpát-medence területét. Többször megnövekszik a felhőzet és kisebb esők, futó záporok ki­alakulhatnak. A hőmérséklet haj­nalban 11, 16 fok között, a kora délutáni órákban 25 fok körül alakul. A hét végétől túlnyomóan napos, száraz idő várható. A nap­pali felmelegedés kissé erősödik. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK Hazánkban az elmúlt héten a nappali felmelegedés erősödött, szombatra elérte a 26—31 fokot is. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­sékletek 8—1*1 fok között váltakoz­tak. Kedden és szerdán az észak­keleti megyékben futó záporok alakultak ki, a lehullott csapadék mennyisége azonban csak egy-egy kisebb körzetben érte el az 5 mm-t. Vasárnap már több helyről jelen­tős hozamú záporokat jelentettek, például Gyöngyösön 26 mm-t mér­tek. Nagy csapadék általában az Északi-középhegység területén és előterében hullott, de 10 mm-t meghaladó mennyiség esett Csong- rád megyében is. A héten szerdán az évszakhoz képest hűvös lesz az idő, a nappali felmelegedés 19—24 fok között va­lószínű. Csütörtöktől a nappali fel- melegedés erősödik, a hőmérsékleti csúcsérték 25 fok fölé emelkedik, a jövő hét elején -25—30 fokos maximumok várhatók. Éjszaka 11, 16 fokig hűl le a levegő. A hét fo­lyamán időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, szórványosan zá­AUTÓÁTVÉTELI SORSZÁMOK BUDAPESTEN, AUGUSZTUS 28-ÄN Trabant Limousin Hycomat 841 Trabant Hycomat Combi S3 Trabant Limousin 24 408 Trabant Combi 8 299 Wartburg Limousin 12 885 Wartburg de Luxe 17 466 Wartburg de Luxe, tolótetős 3 772 Wartburg Tourist 7 135 Skoda 105 S 8 658 Skoda 120 L 13 957 Skoda 120 GLS 989 Lada 1200 31 669 Lada 1300 S 12 382 Lada 1500 12 117 Lada Combi 5 748 Moszkvics 13 439 Polski Piát 126 P 19 630 Polski Fiat 1500 4 526 Dacia 20 984 Zasztava # 137 porok, zivatarok is kialakulhatnak de számottevő csapadék általában nem várható. A jövő héttői kevés­bé lesz változékony az időjárás. Talajnedvesség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százaléká­ban az említett időszakban. Megye 0—50 cm 50—100 cm mélységben Bács-Kiskun 20—25 25—30 Fejér 15—20 20—25 Komárom 15—20 25—30 Nógrád 15—20 35—40 Pest 25—30 20—25 EAUBER JÓZSEF KILENCVEN, ÉVE, 1894. augusztus 29-én született Szolnokon, és 43 éves korában, 1937-ben halt hősi halált Spa­nyolországban, a , köztársasá­giak oldalán Klaüber József sütőmunkás, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Munkáscsaládból származott, s péksegédként jutott el a szakszervezethez, majd 1913- ban a Szociáldemokrata Párt­hoz. Végigharcolta az első vi­lágháború valamennyi frontját; 1918-ban részt vett háborúelle­nes röplapok terjesztésében. A Tanácsköztársaság alatt — 1919 áprilisától — zászlóaljparancs­nokként védte hazáját. A prole­tárdiktatúra megdöntése után az internálás elől Ausztriába emigrált, majd Olaszországban, később megint Ausztriában folytatott forradalmi tevékeny­séget. A párt utasítására 1923 februárjában illegális mpnkára hazatért. Miután rendőrkézre került, 13 évi fegyházra ítélte az ellenforradalmi bíróság. A fogolycsere-akció során sikerült szabadulnia, s éveken át a Szovjetunióban dolgozott, kü­lönböző vezető posztokon. Mint az internacionalista ma­gyar zászlóalj politikai megbí­zottja, Landa Oszkár néven a íipanyolországí Villafrance de Castillo mellett esett el, a fa­siszta csapatok elleni offenzí- vában. Olcsó üzemanyag drága életeket oltott ki Mi okozta az ürömi tragédiát? Tegnap már megírtuk a Pest megyei Hírlapban, hogy tragédiát okozott Ürömön a Budakalászi út 15. számú csa­ládi ház garázsában' felrob­bant pb-gázpalack. A rendőrségi vizsgálat azóta megállapította, hogy az au­gusztus 24-én este 9 órakor történt tragikus balesetet — melynek következtében a 30 éves Czakó Jenöné a helyszí­nen életét vesztette, férje, a 34 éves Czakó Jenő pedig négy nappal később a kórház­ban belehalt sérüléseibe — egy házilag gázmeghajtásúvá alakított Zsiguli személygép­kocsi szakszerűtlen feltöltése okozta. Azon az estén a házaspár mindkét gyermeke — a 11 éves kislány és ötéves kisfiú — a házban tartózkodott. Cza­kó Jenő, aki korábban enge­dély nélkül gázüzemeltetésűre szerelte át 1200-as Zsiguliját, a ház mellé épített garázsban dolgozott. Egy 11 kilós pb­Eredményjelző Budaörsről Plovdivba Utasítást is továbbít Számos nagy jelentőségű nemzetközi sporteseménynek voltak már fontos szereplői azok a korszerű, elektronikus vezérlésű eredményhirdető táblák, amelyeket több mint egy évtizede gyártanak a Texelektro Szövetkezet buda­örsi üzemében. Ezek a beren­dezések hirdettek eredményt egyebek között a mexikói olimpián, az ötkarikás müncheni találkozón, tavaly a szófiai jégcsarnokban meg­rendezett téli Universiadén. A bolgár megrendelők elégedett­ségét jelzi, hogy nyomban a versenyeket követően, újabb eredményhirdető táblát ren­deltek a Texelektrótól a plov- divi stadion részére. Jelenleg ezen a 22 méter hosz- szú, 7 méter magas berende­zésen dolgoznak a budaörsi üzemben. Ä korszerű, teljesen automatikus eredményhirdető táblán nyolc, egyenként 30 be­tűhelyes sor áll majd a köz­lendők elhelyezésére. Szállí­tására és helyszíni szerelésére ez év végén kerül sor. A budaörsi üzemben éppen a napokban készült el a BVSC Szőnyi úti vízi sporttelepének számítógéppel összekapcsolt vízilabda eredményhirdető­táblája. Megfelelő memória- egységek arra is lehetőséget nyújtanak, hogy a bíró egy-egy gomb megnyomásával utasítá­sokat juttasson el a mérkőző játékosoknak. A berendezés alkalmas futtatott reklámszö­vegek közlésére is. K. Z. A SZIM fejlesztette ki Öt «{dalról mar Nagy értékű számjegyvezér­lésű szerszámgép szállítására kötött szerződést a Teohnoim- pex az NSZK-beli Krones-cég- gel. A Szerszámgépipari Művek­ben kifejlesztett eddigi legna­gyobb magyar szerszámgép el­ső példányát 1983-ban szállí­tották a szintén NSZK-beli Vorwald-cégnek. A berende­zés jól bevált a nagy méretű munkadarabok egyidejűleg öt oldalról való pontos megmun­kálásának eszközeként. A 100 tonnás marógéppel akár 300 tonnás munkadarabokat lehet automatikus vezérléssel meg­munkálni, marni, fúrni. Külö­nösen azért gazdaságos az üzemeltetése, mert a munka­darabokat csak egyszer kell befogni, ami jelentősen gyor­sítja a munkát. A múlt évi üzlet nyomán a Tech női mpex széles körű piacikutatást vég­zett, s ennek első eredménye most a Krones-cég 1,4 millió márkás megrendelése. A cég a világ legnagyobb palackozócímkézögép gyártója, berendezései jól ismertek a hazai palackozóüzemekben is. |A nÁDIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.25; Jó reggelt! Zenés műsor 8.00; Hírek. Időjárás 8.05; Műsorismertetés 8.20; Mai kulturális programok 8.25: Kötődésem a tájhoz 8.55; Utazó ügyintézők 9.10; Nóták 9.44: Kis magyar néprajz 9.49; Tarka mese, kis mese 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Epizódok Verne életéből 10.34: Filmzene 10.43: Wilhelm Furtwängler ve­zényel 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? ,12.40; Reklám 12.45: Utak, ösvények 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmeíódiák 14.19: Kritikusok fóruma 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Operafelvételek 15.28: Szíriusz és a Rettenetes Vendég... 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Reklám * 16.05: Regi muzsika 16.29: És a rejtjel elhangzott 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: összekuszált szálak... 17.30: Dalok és találkozások 18.01: Olasz filmszínészek énekel­nek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin 19.15: Világirodalmi Dekameron 19.51: Népdalok, néptáncok 20.40: A zene nem ismer határo­kat 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Lengyelországi utazás 22.30: Verbunkosmuzsika < 22.45: A Rádió Lemezalbuma 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Barabás Mihály táncdalai­ból PETŐFI RADIO 4.25: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Forradalmi dalok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 9.45: Fúvóspolkák 10.00: Zenedélelőtt 11.30: Hírek. Útközben 11.35: A Szabó család 12.05: Cigánydalok, csárdások 12.30: Hírek. Útközben 13.25: Útikalauz üdülőknek 13.30: Labirintus 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Angot asszony lánya 14.30: Hírek. Útközben 15.00: Diákfoci 15.10: Reklám 15.13: Slágermúzeum 16.00: Helyettem írták 16.30: Hírek. Útközben 16.35: Tudományos könyvespolc 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.30: Hírek. Útközben 18.35: Kirándulás a spanyol pop­zenében 19.21: Magyar nóták 19.45: A Madness együttes felvé­teleiből 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Rádiószínház 21.50: Az élő népdal 22.00: Halló, Pozsony! Halló, Bu­dapest! 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Gülbaba 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés 8.57: A kiállítótermek program­jából 9.00: A Budapesti Fúvósötös ját­szik 9.43: Hangverseny 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: A leprások ápolónője 11.35: Dzsesszarchívum 12.00: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés 13.07: Magyar irodalmi arckép­csarnok 14.00: Az erdő háborúja 14.40: Kamarazene 16.24: Cár és ács 17.30: Újdonságainkból 18.10: Régi fúvószene 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Nagy siker volt! 20.53: Mint a zene 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 10.00: Tévétorna 10.05: Lábus postás • 10.35: Delta 11.00: Utazás Alcarriába 11.50: Képújság 17.15: Hírek 17.20: Beszédművelés 17.45: Újdonság az iskolában 18.20: Képújság 18.25: Reklám 18.30: Társadalmi vitában .. , 19.20: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 19.25: Reklám 19.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Késői szerelem 21.55: Magyar antifasiszták Euró­pában 22.50: A hét műtárgya 22.55: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.45: Képújság 18.50: Szókimondó 19.30: Európa bölcsője 20.30: ön hogyan döntene? 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Nemzetközi kosárlabda- torna Moszkvából 23.20: Képújság gázpalackról magas nyomású tömlőn keresztül szívatta gép­kocsijába a gázt felesége se­gítségével. Hogy gyorsabban végezzenek, elektromos hősu- gárzóval melegítették a palac­kot. . A vizsgálat eddigi megálla­pításai szerint a túlnyomás miatt gázszivárgás követke­zett be és egy kipattanó villa­mos szikra idézte elő a rob­banást. A hatalmas detoná­cióra — mely a garázs vasaj- taját is kiszakította és a he­lyiséget romba döntötte — azonnal odarohantak a szom­szédok, ők oltották el a lán­gokat és értesítették a men­tőket. A szerencsétlenül járt házospáron azonban már nem lehetett segítem. A fiatalasz- szonyt a rázuhanó tetőszerke­zet agyonütötte, férje pedig, aki 80 százalékos égési sérülé­seket szenvedett, a Kun utcai kórházban belehalt sérülései­be. Németh Attila rendőr őr­nagy, a Budai Rendőrka­pitányság bűnügyi osztályá­nak vezetője elmondta, hogy a KM és a B1VÍ együttes en­gedélye alapján — kivételes esetekben — a biztonsági elő­írások szigorú betartása mel­lett engedélyezik csak a gép­kocsik gázzal történő üzemel­tetését. Ebben az esetben azonban engedély nélkül bar­kácsolták át a kocsit. Tudo­másuk szerint a beépített kar­burátort külföldön vásárol­ták; a beszerelés, a feltöltés szakszerűségét senki se ellen­őrizte. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a gáz átvezetése nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. Mivel a pb-gázra jelentős az állami dotáció, tehát jóval olcsóbb üzemanyag, mint a benzin — a közúti ellenőrzé­seknél többször tapasztalnak ezzel kapcsolatos visszaélése­ket. A szerencsétlenül járt Czakó Jenő úgy leplezte az át­alakítást, hogy személygépko­Robbanás után a helyszínen csijának csomagtartójában el­helyezett gázüzemanyag-tar- tályra gumiköpenyt húzott, mintha az pótkerék lenne. Ha a rendőrök a közúti el­lenőrzéseknél házilagosan gázmeghajtásúvá alakított gépkocsira bukkannak, a hely­színen kiszereltetik és elko­bozzák a berendezést. Az en­gedély nélküli üzemeltetés szabálysértés, melyért az el­követőnek büntetést kell fizet­nie. A tragédia most arra fi­gyelmeztet, hogy életüket, testi épségüket kockáztatják azok, akik a biztonsági szabá­lyokat kijátszva, ily módon próbálnak takarékoskodni. Az ürömi községi közös ta­nács igazgatási főelőadójától, Csurilla Erikától megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt Czakó házaspár két árván maradt gyermekéről rokonaik, gondoskodnak. Továbbra is a nagyközségi óvodába, iskolába fognak járni, mert nem akar-' ják őket kiszakítani megszo­kott környezetükből.-Gál Judit Irodalmi kávéházi estek Ősztől folytatni akarják Visegrádon úgy őrzi az em­lékezet, hogy két évtizede ott született meg az irodalmi presszó gondolata. Mégpedig a Leányfaluban élt Fábián Zol­tán író hívta meg művészba­rátait: írókat és költőket, szí­nészeket és zenészeiket a viseg­rádi Fő utca őrtorony presz- szójába. Ezeknek a hangula­tos, nyitott, zenélő versmondó baráti összejöveteleknek éve­ken át vendége lehetett bárki, aki kedveli a művészeteket. Több esztendős szünet után egy kezdeményező kedvű fia­tal házaspár — a kopott presz- szót Florenc néven hangulatos szórakozóhellyé alakította át — vállalkozott rá, hogy eredeti helyén feleleveníti a hagyo­mányt. A szentendrei Nosztal­gia kávéház és a Nosztalgia Egylet közreműködésével ke­rült sor hétfői napokon Em­berközelben címmel a zenés irodalmi kávéházi estékre Vi- segrádon. A megnyitás óta rendeztek már író—olvasó ta­lálkozókat, fellépett a Florenc cukrászda miniatűr színpadán Császár Angéla, Balogh Eme­se és Pécsi Ildikó. Ezeknek az irodalmi estek­nek a rendezése nem kifeje­zetten üzleti vállalkozás, ma­gyarán nem nyereséges, nem is törekednek erre. Szívesen folytatnák ősztől isimét — mert van is rá igény Visegrádon —, ha akadna olyan intézmény, amely anyagiakat is áldozni tudó partner lenne a Dunaka­nyar- újabb kulturális rendez­vénysorozatának életben tar­tásához. Villanycszlopnak ütközött1 Zebrán gázolt a teherautó Gyorshajtás. Szadán Túri Nagy Sándor 27 éves segéd­munkás személygépkocsijával lehajtott a jobb oldali útpad­kára, ahol egy villanyoszlop­nak ütközött. A férfi, aki nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, megsérült. Szabálytalanul előzött. Ceg­léd határában a 4-es számú főúton Sipeki Lajos 23 éves villanyszerelő személyautójá­val megelőzött egy tehergép­kocsival vontatott nyergesvon­tatót, s mivel túl hirtelen tért vissza az úttest jobb oldalára, nekiütközött a gépjárműnek. A személygépkocsi megpördült és az árokba borult. Utasa, Pásztor Gabriella 16 éves ta­nuló megsérült. Elütötte a gyalogost. Abony- ban a 4-es számú főúton Schmidt Antal művezető teher­gépkocsijával elütötte a kije­lölt gyalogátkelőhelyen áthala­dó Zsemlye Mihályné 76 éves nyugdíjast. A baleset- azért törtépí, mert Schmidt Antal nem adott elsőbbséget. Felborult a gépkocsi. Halász­telken Solymosi Ferenc 39 éves lakatos személygépkocsijával egy útszéli fának ütközött és felborult. Utasa, Varga Ferenc 40 éves szerelő súlyos sérülé­seket szenvedett. Nem adott elsőbbséget. Vá­cott Ringlub István 45 éves felszolgáló személygépkocsijá­val nem adta meg az elsőbbsé­get Mészáros Imre 17 éves mo­torkerékpárosnak, aki az ösz- szeütközés következtében meg­sérült. A rendőrség valamennyi bal­eset ügyében folytatja a vizs­gálatot. • / A Míicvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Fősierkesztő: Sági Agnes. ­nrPT ItrPVCI UIDI AD £i<:7c?kesztö?helvettes' Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6 Postacím: Budapest. Pí. 31! Irányltószám: (446. - Kiadja a ital M tu I ti Hüllnr líiHapkfldó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1« Felelős kiadó. Till Imre vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 330-130. ­_____------------------------------------'IÍ^^^Í1ellTk^árfé,v4K~2r.<.iiirtt Hírlap, reeléd. Kossuth tér I Pí. 19 2701. Telefon: 11—»00. - Erűi Hírlap, Érd. Lenin út 33 . 2030 Telefon: 15-352 Gödöllöi Hírlap, .i t 5 Pf M »ion Telefon• 20-TO6 — MonorlHirlap Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörös! Hírlap. Nagykörös. Hösök tere 7 . 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác. Lenin Gödöua, Szabadság út *■ .£*•. ^ő^oSs - A látKit lőállltjaa Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető.: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál. ÍV l1i01- Jne',J ÍAznnn-V Hír^nIrodánál (nos acfm Budapest V József nádor tér l. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH! 215-S5152 pénzforgalmi jelzőszámra, a kézbesltőknél és a posta Kozpom j^lap ‘^öV.zeiésT dil My hónapra 34.- Ft. egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204 - Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: WO,- Ft. - ISSN 0133-0653 Pest megyei Hírlap (Index: 2a5 m HU). ísSN'‘W33-26M (Ceglédf Hmíáp), ISSN 0209-5167 (Érdi Hírlap), ISSN «133-1957 (Gödöllői Hírlap). ISSfc 0133-2651 (Monon Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap). [SSN 0133-275» (Váci Hírlap). ‘ MA * 1984‘ ansusztus 29. «*•» • Szerda. Beatrix, Erna napja. A Nap kél 5.59 — nyugszik 19.30 órakor. A Hold kél 9.06 — nyugszik 21.07 óraikor. 8 VvTníxni-TivvtXvTryXi Folytatódik a derült, száraz idő, általában gyenge lesz a légmozgás. Erősödő nappali felmelegedésre számíthatunk. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. — Szünetel az autópiac. A Fővárosi Tanács csarnok- és piacigazgatósága közli, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár idején — szeptember 14—23. között — nem üzemelteti a X. kerületi Dobi István úti hasz­náltautó-piacot. — Közlekedésről népsze­rűén. Közlekedésbiztonsági napot rendeznek szeptember 3-án Dunakeszin, a Mechani­kai Laboratórium melletti autóparkolóban. Általános is­kolásokat, középiskolásokat segédmotor-kerékpáros, a fel­nőtteket kategóriánként sze­mélygépkocsi-vetélkedőre vár­ják a szervezők.

Next

/
Thumbnails
Contents