Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
Exportra dolgozlak PEST MEGYEI VHÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVIII. ÉVFOLYAM, 203. SZÄM Ar«: I. SO 1984. AUGUSZTUS 29., SZERDA Jé félévet zárt a PEMÜ A Váci Kötöttárugyár termékei az utóbbi években egyre több elismerést szereznek a hazai és külföldi piacokon. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a folyamatos rekonstrukció eredményeként ma már minden termelési szakaszban korszerű gépek dolgoznak. Képünkön a kelmét készítő folyamatos körkötőgépek. Erdős! Agnes felvétele Bővítik i vállalati géppark®! Sikeres félévet zárt a Pest megyei Műanyagipari Vállalat és a tervek szerint alakul termelésük a harmadik negyedévben is. A vállalat egymüliárd 458 millió forintos árbevételt ért el januártól júliusig, ez egyharmad résszel több, mint tavaly azonos időszakban. Az éves tervezet kétharmad részét, azaz 227 millió forint nyereséget mondhat magáénak az első félév után a PEMÜ. Termelésük nagyobb hányadát, egymilliárd 285 millió forint értékű terméket belföldön értékesítettek. Szocialista országokba 28 millió forintért, .tőkés országokba 39 millió forintért szállítottak. Ezzel tulajdonképpen az éves exportterv időarányos részét teljesítették. Az eredményes gazdálkodást nehezítette, hogy lényeCSILLAGOK Nem, mert ha mégis, köny- nyen megtörténnél, a jövő evre kivitelező neikül maradna!!, avagy olyan szerződést tesznek eléjük, amelyben kamatos kamattal szerepel az, amit tavaly kifogásoltak, nem fizettek ki... Bonyolítja a helyzetet, hogy a legtisztességesebb eljárás esetén is a tanácsnak költségvetési tételek sorát nincsen módjában elemezni, ellenőrizni, el kell hinnie, hogy az, ami ott áll a papíron, valóban annyiba kerül. S K az annyi gyakran meghökkentő. A szigetszentmiklósi — tanácsi — lakásépítéshez a kecskeméti házgyárból hozatta a kivitelező az elemeket. Egy lakás paneljeinek szállítási költsége 140 ezer forintot tett ki, ami természetesen — ahogyan azt a szakemberek fogalmazzák — ráterhelődik a lakás árára, azaz hízik a számla végösszege, s a határ már-már a csillagoknál ... A csillagok említése nem puszta képLetesség, hanem valósághoz kötődő vélemény, mert egyre gyakrabban hallani a tanácsoknál: a lakásépítési áraknak valami módon álljt kell mondani, hiszen a jelenlegi helyzetben, amikor kizárólag a csillagoknál lenne remélhető a kivitelezői szám- lázógépsk megpihenése, teljesíthetetlenné válnak az amúgy is szerény lakásépítési tervek! Teljesíthetetlenné, mivel a tanácsok rendelkezésére álló összegből, a drágulás miatt, kevesebb új otthon kerülhet tető alá. V élhetnénk, a megyében sajnálatosan olyan csekély a célcsoportos la-' kásápítés aránya az otthon- teremtés egészén belül, hogy nem sokat oszt vagy szoroz, miként alakulnak ott, a csillagok felé rugaszkodnak-e a költségek. Ne vélekedjünk így! Aligha lehet ugyanis elég nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a célcsoportos lakásépítés teremtette otthonok döntő része olyan fiatal házasoknak* nagycsaládosoknak, szociális hátrányokkal küzdőknek jut, akik máskülönben nem képesek önálló bérleményhez , fedezetet megtakarítani, az önálló tulajdon pedig végképp kívül áll mozgásterükön. A 11 795 forintos négyzetméterenkénti ár ezért nem pusztán gazdasági — technológiai, költséggazdálkodási — kérdés. Sokkal több annál. De elég-e, ha ezt csupán a tanácsok értik, s ami lényegesebb, érzik a saját bőrükön?! M. O. ________/ B iztos, hogy túlzás a megjelölés, szerencséseimen nevezni azokat a repülésekét,1 amelyeken az idei, szűkös esztendóoen is tető alá kerülnek ún. célcsoportos lakások, a kifejezésben azonban van néhai igazság, hiszen a nagyon kévés lelosztasakor a sok-sok jogosult varos, község közül azon szerencséseiknek jut a pénzooi, anol az új otthonok a legközelebb állnak a befejezéshez. S abban, hogy a legközelebb állnak, bizony szerepe van a szerencsének is, a kivitelező tanúsította jóakaratnak vagy közömbösségnek, mert a tanácsok — és ezt nem érzékeli az állampolgár, igaz, nem feladata számolni ezzel — kiszolgáltatottjai a különböző építőipari cégeknek. Annak ellenére kiszolgáltatottak, hogy mind többet 'fizetnek egy-egy lakás átadása számlájának kiegyenlítésekor. Az idén csupán három városban — Dunakeszin, Százhalombattán, Gödöllőn — nevezhető jelentősebbnek a célcsoportos lakásépítés, másutt ha futja valamire, akkor annyira, területet készítsenek elő, alapozásnak lássanak neki, a jövő évi, azutáni nekilendülés reményében. Bizonyos, hogy a szűkösség is fokozza a tanácsok érzékenységét, ám véljük', nem pusztán ez az oka a mind gyakoribb fej- csóválásnak, dühöngésnek, vitáknak. Oka ezeknek a számlák végösszege is, mert ma a megyében a tanácsok átlagosan 11 795 forintot fizetnek ki egy-egy új otthon négyzetméteréért...! Hangsúlyozzuk, átlagról van szó, mert sajnálatosan nem sorolandók a kivételek közé a 13—15 ezer forintos négyzetméterenkénti ún. költségek, s azért úgynevezettek, mert hajiunk a kételkedésre, valóban létező, valóban indokolt költségek-e ezek, ha akkorák, amilyenek. A kiadások ilyen, folyamatos és gyors emelkedésének egyik következménye a megyében a célcsoportos lakásépítésnél az alapterületek némi zsugorodása, 1984-ben az átlagos nagyság egy-egy úi otthonnál 56,8 négyzetméter, s a számla végösszege, amelyet az építtető tanácsnak ki kell egyenlítenie, 670 ezer forint. Elvben persze létezik a lehetősége a szoros elszámoltatásnak, a számlák ellenőrzésének,' a feltüntetett és a ténylegesen teljesített technológiái részelemek összevetésének, ám mint a tapasztalt tanácsi vezetők, műszaki ellenőrök mond iák. ezzel a lehetőséggel élni nem ajánlatos. gesen emelkedtek az elmúlt időszakban a bankköltségek, és a termelési kiadások között még mindig magas az anyag- költség, ezen belül is az importált anyagoké. Az egyes gyáregységek nem azonos arányban járultak hozzá a vállalati eredményekhez. A cipőipari gyár például annak ellenére, hogy kiemelkedő része volt az exportterv teljesítésében, több problémát nem tudott megoldani. Mennyiségben igen, ám választékban nem mindig látták el időben megrendelőiket, mivel a talp gyártása egyenetlen volt a három műszakban dolgozók között. A műszaki cikkeket folyamatosan, hétvégeken is termeltek. A gáz- és a padlófűtéshez, illetve öntözőrendszerekhez szükséges csövek csalt így készülhették el elegendő mennyiségben. Űj tevékenységként ebben a félévben kezdték meg a műanyag lemezek gyártását is. A gyáregységeknek elsősorban a szervezésben kell fejlődnie a jövőben. A gépészeti gyár szerszámkapacitásával, javító és karbantartó üzemével az egész vállalati gazdálkodás motorja, ezért logikus a bővítése. Az idén már mintegy 32 millió forintért vásároltak gépeket, közöttük CNC vezérlésű másoló marógépet, cipőipari másoló marót és kisebb kéziszerszámokat, célgépeket. A zsámbéki gyár, a ceglédi cipőgyár és a budapesti gyár (elsősorban a két utóbbi árbevételének nagyságrendje marad el jelentősen a többi gyárénál) összességében szintén teljesítette első féléves feladatait. A vállalat egészéről végül is elmondható, hogy a második félévben még következetesebben, ■ még nagyobb rugalmassággal, figyelemmel kell dolgozniuk éves terveik teljesítésért. 504 Ma: 3. oldal: Valóban tegyen [fedve: a vevő 4. oldal: Gktctási központ fülűden A csendes változások festőié 6. oldal: Jogi tanácsok Tallózás üzemi Ispokbsn 7. oldal ' Padlóra -került • űz SZTK 8 oldal: Zebrát gázéit a tehereató Mi okozta az ürömi tragédiát? X Szakmai kcwfflfét is fs&ftri&sk /r Értékesek a szövetkezeti erdők Tegnap több mint 300 szakember részvételével tartották meg Nagykőrösön a VI. országos termelőszövetkezeti erdő- gazdasági napot. Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese megnyitó beszédében az országos kitekintés mellett az erdőgazdálkodás megyei eredményeit ismertette. Ezután Le- hoczky Mihály, .a TOT főtitkárhelyettese tartott előadást, amelyben rámutatott: ma már Két évre kitiltha'ják a piacról Letörik a spekulációt A belkereskedelmi miniszter rendeletben szabályozta a vásárok és a piacok létesítésének, működésének teltételeit. Az új jogszabály Intézkedéseket tartalmaz a piacokon kialakult lánckereskedelem letörésére, valamint egyéb visszaélések megszüntetésére, a szigorú szabályozás a piaci spekuláció terjedése és nem utolsósorban az idén nyáron rekordmagasságot elért zöldség-gyümölcs árak miatt vált szükségessé. A piacon beszerzett terméket viszonteladónak érieKesí- tani, illetőleg a piacon viszont- elaaáo céljáoól — a fogyasztó, illetve feinasználó részére történő közvetlen értékesítés kivételével — terméket vásárolni tilos. Vonatkozik ez a tilalom az eloooi termeKexKel folytatott ügynöki tevékenységre. is. Így a nagybani piacon főként a termelők árul- hatnaK, és árujukat kizárólag az auamd és a szövetkezeti kiskereskedelem, a magánkereskedők, a fogyasztók és a felhasználók szamára értékesítne- tik. Ezentúl tehát tilos a piacon értékesített, illetve ott beszerzett termékekkel való lancolatos kereskedés: a termelő és a kiskereskedelem arukapcsolatába történő beékelődés. Ez ugyanis gazdaságilag indokolatlan és a fogyasztói árak emelkedésével is jár. A tilalom megszegője — akár vállalat, akár szövetkezet, akár magánkereskedő — nem árusíthat a piacon két esztendeig. Ugyancsak két évig nem árusíthatnak a piacon azok, akiket a vásár, illetve a piac rendjének megsértése vagy veszélyeztetése miatt, illetve a kereskedés gyakorlásával vagy a fogyasztók megkárosításával összefüggő bűncselekményért elítéltek vagy szabálysértésért két éven belül három alkalommal megbüntettek. A rendelet egyidejűleg intézkedik a kínálati helyzet javításáról is: kedvezőbbé teszi a termelők és a feldolgozók számára, a fogyasztók részére -történő árusítás lehetőségeit a piacokon. Ezentúl a tanácsi szerveken kívül a vállalatok és a szövetkezetek is létesít* hétnek piacokat. Az új rendelet, az autóvásárok forgalmát' is szabályozza. Eszerint az autóvásárokon nem hozhatók forgalomba az erre kijelölt állami vállalatoktól (Merkur, Konsumex) vásárolt új személygépkocsik _ az átvételtől számított három éven belül. > A rendelet betartását szigorúan fogják, ellenőrizni, s az ellene vétőket felelősségre vonják. Ugyanakkor egyszerűsödik a jövőben a helyfoglalás rendje. Nagyfokú önállóságot kaptáit a vásár-, illetve piaotartó tanácsok. Megáldani a tcrmészetromlást Tervszerűbb tájvédelem Az elmúlt néhány évtizedben olyannyira megváltozott a Dunakanyar, hogy aki régen járt erre, csak nehezen ismer rá. örvendetes ez az átalakulás abból a szempontból, hogy tízezrek helyett ma már százezrek töltik itt egyszerre szabadságukat. Sajnálatos azonban, hogy a fejlődés sok helyütt tervszerűtlen. Többek között ezekről a kérdésekből volt szó a Közép-Dunavi-dékí Intéző Bizottság és a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöksége szakembereinek tegnapi eszmecseréjén, melyen ott volt többek között dr. Sá- ghy Vilmos, a KDIB és Borvendég Béla, az. építőművész szövetség elnöke. A területbejárás során a szakemberek Szentendre, Leányfalu, Tahi, Visegrád. Dömös. Esztergom, a pilis504 ezer hektár a termelőszövetkezetek tulajdonában, illetve használatában levő — erdőgazdálkodás alá vont — terület. Az utóbbi öt esztendőben a szövetkezetekben valósult meg az erdőtelepítések sok egynegyede. A továbbiakban hangsúlyozta: a szövetkezetek korábbon főként tűzifaként hasznosították az erdeik- ből kitermelt fa nagy részét. Az elmúlt években azonban — elsősorban a gazdaságok műHárem hete! késett Az időjárás jó három héttel késleltette a szabadföldi zöldségek beérését. A kiskuftlacházi Petőfi Tsz-ben csak /most érett be a paprika, amelyet tizenöt hektáron szednek. Igáz, a termés szép, egészséges, húsos szaki, technikai fejlődése következtében — emelkedett az értékesebb, úgynevezett ipari fa kitermelésének aránya. A szövetkezetek körültekintően foglalkoznak az erdőtelepítéssel és felújítással is, amelyre évente mintegy 250 millió forintot fordítanak. A gazdaságok 87 csemetekertet tartanak fenn 250 hektárnyi területen. A Dél-Pest megyei erdészeti és faipari társaságok munkájáról többek között a helyi Arany János Termelőszövetkezet elnöke, Sz. Tóth László számolt be. Hangsúlyozta: Nagykőrös és környéke gyenge talajadottságú földjein van jelene és jövője is az erdőnek. Ezt követően Hajdú László, a ceglédi, Lengyel János a tá- pióbicskei tapasztalatokat ismertette. A tanácskozáson bejelentették: a Rákosmezeje Termelő- szövetkezet Aranykalász és Mészöly Gyula szocialista brigádja hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére fásítási és parkosítási versenyre hívja ki a mezőgazda- sági és szakszövetkeze+eket. Az elnöklő Főző József, a Pest megyei TESZÖV elnöke is csatlakozásra, részvételre szólította a tanácskozáson részt vevő szakembereken keresztül a mezőgazdasági dolgozókat. A termelőszövetkezeti erdő- gazdasági nap ártalmából szakmai bemutatót is rendeztek, amelyen á fakitermelés és -feldolgozás legújabb műszaki eszközeit ismerhették meg a találkozó résztvevői. maróti öblözet és Kisoroszi környékére utaztak. Megállapították, hogy az egyébként közérdeket szolgáló területfejlesztés több település határában tervszerűtlen volt. Ennek következménye, hogy néhány üdülőövezetben még a pihenéshez szükséges minimális infrastruktúra is hiányzik, s mert se a tanácsoknak, de az állami költségvetésnek sincs pénze jelentősebb beruházásokra,'gyors javulásra nem is számíthatunk. Figyelemre méltó, hogy az idegenforgalmi központokban már ma is nagy a zsúfoltság, máshol különleges természeti értékekkel rendelkező területeket is a parcellázás és a környezetszennyeződés veszélye fenyegeti. A két társadalmi szervezet szakembereinek véleménye szerint a jövőben különösen a zártkertek körüli tisztázatlan kérdések rendezésére, a legértékesebb növényzet és állatvilág megóvására kell a fő figyelmet fordítani. És természetesen az építészetben is vigyázni kell a tájjellegek megőrzésére. Mépfroitfmozgslom Magyar-vietnami tapasztalatcsere A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására kedden hazánkba érkezett a Vietnami Hazafias Front KB Elnökségének küldöttsége, amelyet Huynh Tan Phat, a Vietnami Hazafias Front KB Elnökségének elnöke, az államtanács elnökhelyettese vezet. A.küldöttség megbeszéléseket folytatott a Hazafias Népfront vezetőivel és tanulmányozza majd a népfront- mozgalom bizottságainak munkáját. Áttekintést kap választási rendszerünk sajátosságairól. s tájékozódik az állam és az egyház viszonyát meghatározó kérdésekről. A delegáció részt vesz a vietnami nemzeti ünnep alkalmából rendezendő baráti találkozókon, politikai eseményeken. A küldöttség repülőtéri fogadtatásánál jelen volt Nguyen Lung, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. iiKözélet Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter kedden lengyelországi hivatalos baráti látogatásra Varsóba érkezett. A repülőtéren vendéglátója, Florian Si- wicki vezérezredes, nemzet- védelmi miniszter fogadta. i