Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-26 / 200. szám

4 1984 AUGUSZTUS 26., VASÁRNAP A honismeret fontos támasza az iskola Érzéseket, gondolatokat formál Tudományos igénnyel Feltár és összegez Az elmúlt években fellén- dült ifjúságkutatás legfrissebb eredményeit tartalmazza A magyar Hiúság a nyolcvanas években című kötet, amely a Kossuth Könyvkiadó gondozá­sában jelent meg. A könyv keresztmetszetet ad az ifjúság problémáival fog­lalkozó tudományos tevékeny­ségről, s sok információt nyújt a mai magyar ifjúsággal kap­csolatos kérdésekről. A szer­zők nemcsak azt tartották szükségesnek, hogy az egyes konkrét problémákról — mint például a fiatalok anyagi-jö­vedelmi és lakáshelyzete, egészségi állapotának jellem­zői — adjanak közre újabb elemzéseket, hanem arra is vállalkoznak, hogy segítsék a távlati társadalompolitikai el­képzelésekkel jobban össz­hangban levő ifjúságpolitikai koncepció kialakítását. A kötet első részében az if­júságpolitika általános kérdé­seire elméleti igényű választ kereső tanulmányok kaptak helyet, a téma olyan ismert szakembereinek tollából, mint Huszár István, Gazsó Ferenc és Ancsel Éva. A második rész­ben Az ifjúságpolitika tudo­mányos megalapozását szol­gáló kutatások című akadé­miai kutatási főirány eddigi eredményeit tárják a nyilvá­nosság elé a tanulmányok. ízig-vérig mai történet, iz­galmas, drámai fordulatokkal bővelkedő regény Pálfalvi Nándor Volt egyszer egy lovam című legújabb könyve. Az író nem ismeretlen az ol­vasó előtt, hiszen mint jóne­vű riporter, szerkesztő két év­tizeden át szerepelt a televízió- baji. Készített dokumentumfil­meket, megírt sok-sok ripor­tot, cikket, majd — most már évek óta — a Képes Újság rovatvezetője. Közben megírt tizennyolc kötet könyvet — többől film is készült. A mos­tani írása véleményem szerint eddigi legjelentősebb alkotá­sa. Vallomás ez a regény ön­magáról és kortársairól, a korról, amelyben élünk. Három napba sűrítve Bízvást mondhatnánk ön­életrajzi műnek, de nem az, bár tele van gyerekkorára utaló visszaemlékezésekkel. Első személyben beszéli el a történetet. Maga az író is cse­lekvő részese az események­nek. A regény három napjá­ba szinte belesűríti az egész felszabadulás utáni világun­kat. A mű egy nógrádi falu keresztmetszetét adja, úgy, hogy közben megelevenedik a mai társadalom. Leírja a fej­lődést, az emberek változását, a karrierizmust, a marakodá­sokat, gyarlóságokat, az orv­vadászatra vedlett funkcioná­riust, a korrupt Áfész-vezetőt, a lelkiismeretlen orvost, aki pénzért árulja a leszázaléko- láshoz szükséges papírokat. A küzdő, a nehézségeket legyű­rő munkás típusát, aki őszin­tén dolgozik, végzi feladatait, akármilyen helyzetbe kerül is. JTorró, szenvedélyes szerel­mek is kibontakoznak, tragé­diába torkolló emberi kapcso­latok is leíródnak a könyv lapjain. Vilma életének meg­rajzolása a könyv legsikerül­tebb része. Igazi mai nő meg­formálását adja Vilma szemé­lyében, aki valahol életcélt tévesztett és sorsa a semmi­be zuhant. Pedig milyen asz- szony volt! Ismertem ezt az asszonyt — írja a szerző —, a bőrét, a szeme villanását, amely kislányos frisseséggel, s talán tisztasággal, de inkább romlottsággal szolgálta már akkqr is Vilma túlfűtött sze­szélyeit. Kísért ez engem so­káig ... Később hallottam, hogy férjhez ment egy kato­natiszthez, aztán elvált, ott­hagyta a közgazdasági egyete­met is és hazautazott, ott egy nálánál sok évvel öregebb rabiátus emberhez ment férj­hez. aki végül is megölte. Miért? Ennek története a re­gény. Kassai Anton kiállítása Eldorádója: a Kárpátok A nagy hegyek — a vége­láthatatlan erdőségekkel, pa­takokkal, homályos völgyek­kel, a természet évszakonként váltakozó csodáival — elra­gadják az emberi képzeletet. Hogyne ragadná meg a Kár­pátok hegyvonulata a festő fantáziáját. Kassai Anton, a Szovjetunió Kárpáton túli te­rületén, Ungváron élő festő­Jellemábrázolása erőteljes, különösen a regény központi figurái kidolgozottak, a valós életből vett arcok, emberek. Hasonlóan erőteljesen rajzolta meg a falu fejlődését, azt a változást, amely szinte vala­mennyi helységünkre jellem­ző. Hisz a változásban, örül is neki, de mégis tele van kéte­lyekkel, s ezt a tanácselnök­kel folytatott párbeszédben meg is formálja. — Mit nevez maga fejlő­désnek? Ezeket a házakat, a vízvezetéket, az aszfaltutat? ... Hisz ezek tárgyak, eszközök, körülmények. De megszűnt-e a képmutatás, a pökhendiség, az erőszak? Különbek, job­bak lettek az emberek, hogy szép új házakban laknak, autó áll az udvaron és termálvizet isznak? És a vezetők job­bak-e? Megértőbbek, önzet­lenebbek? Maga nem látja, hogy az emberek ma is éppen olyan érzéketlenek egymás baja iránt, mint kétezer évvel ezelőtt. Vajon lehet-e ezért csakis a mai vezetőket elmarasztal­ni, a szocialista társadalom­nak betudni? Az író maga ad­ja meg a választ, hogy nem lehet. Évszázadok mulasztását nem lehet behozni néhány év­tized alatt. A mai vezetésen nem lehet számon kérni az évszázados elmaradottságot, az emberek önzését. Igaz az a tétel is, hogy az anyagi lét sokkal hamarabb, gyorsabban változik, mint az emberek fel­fogása, érzése, eszmevilága. Optimista a hangvétele Az fró idézi gyermekkorát, amikor arról álmodott, hogy nappali holdfényben száguld, ahová nem érnek fel a meg­szokott gonoszságok. Azt a ré­gi magát keresi falujában, de mind messzebbre távolodik tőle. A mai gondok súlya le­húzza, sárba ragasztja, elgon­dolkodtatja a világ folyásán. Ennek ellenére mégis optimis­ta a regény hangja, mondani­valója, kifejezi az író hitét az új világban, amelynek képvi­selője a regénybeli Viktor, az a minden nehézségeken átgá­zoló, örök optimista ember, aki az író számára a kapasz­kodó, a biztos pont, akire le­het számítani, s akit még gyermeke, egyetlen lányának megölése sem ingatta meg a szocialista társadalomban, az emberekben való bizakodásá­ban. Jó regény a Pálfalvi Nán­doré, méltó arra, hogy mi­nél többen elolvassák, s álta­la még jobban megismerked­jenek mai életünk egy darab­jával. Gáli Sándor művész a Kárpátok vonzásá­ban él és alkot. Szülőföldje e táj, itt nőtt fel, erdész édes­apja gyakran magával vitte távoli erdei útjaira. Most, a Budapesten, a Szov­jet Tudomány és Kultúra Há­zában nyílt tárlata bizonyítja, hogy máig is milyen benső­séges a kapcsolata a termé­szettel, szülőföldjével. — A Kárpátok lelkét sze­retném megmutatni — mond­ta a festőművész a megnyitó előtt, képeit rendezgetve —, szervesen összenőttem e táj­jal. A Kárpátok eldorádó a festő számára, amely újabb és újabb kincseket rejteget, amelyeket fel kell fedezni, meg kell találni. Ám a táj nemcsak látvány számomra, mert a táj ember nélkül nem létezik, mint ahogy az ember sem környezet nélkül. Meg kell örökíteni — őrizni — az ember által birtokba vett ter­mészetet az utókor számára. Képein sajátos eszközökkel ábrázolja a természet változó, múlandó és megörökítésre mél­tó témáit, az erdő zöld homá­lyát, a hegyvidéki alkonyok és hajnalok pírját, a hegyi pa­takok ezüstjét. A természeti szépségek mellett megjelennek vásznain a tájformálta ember és a tájat formáló emberi akarat; a hegyi falvak hagyo­mányos. tájba illő házsorai, múltat idéző fatemplomai, és a mai ipari társadalmat idéző objektumok, hidak, völgyzáró gátak, gázvezetékek is. Kassai Antonnak, az Ukrán SZSZK kiváló művészének képei eljutottak Kanadától Japánig, az Egyesült Álla­moktól Svédországig. Most hazánkban köszönthetjük a művészt, aki személyesen részt vett tárlatának megnyi­tásán a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. CSALÁDI TCKÖR. Valaha volt a Lányok-asszonyok, a szombat reggelek nemcsak a nők körében kedvelt maga­zinműsora. Szerkesztésmódja, mely valaha éppen közvetlen­ségével lopta be magát a hall­gatók szívébe, a rádiózás ál­talános reformja közepette végül is már kimódoltnak tűnt. Mint ahogy disszonáns­nak hatott, hogy a család gondjait egyedül a nőknek kell magukra vállalniok. Alig­hanem ezért született az új műsor, mely ugyanúgy a család különböző gondjaival foglalkozik, de most már va­lamennyiünkhöz szól. Nem­csak igazságokat oszt, hanem velünk együtt töpreng azon, hogyan lehet életünk minősé­gén javítani. Javítani való bennünk is akad, akik időnként nehezen teremtünk harmóniát magunk körül. Talán azért is, mert nem mindenkinek volt rá módja, hogy kiegyensúlyozott családban szerezzen ilyesfajta indíttatásokat. A közelmúlt­ban befejeződött zebegényi tá­borban a legkülönbözőbb fog­lalkozású önkéntes nevelők éppen erre tanítgatták az egyébként veszélyeztetett kör­Társadalmi méretekben is mindinkább erősödik az a fel­ismerés, hogy az eddigieknél többet kell tennünk hazánk múltjának, hagyományainak, eredményeinknek a számbavé­teléért, tudatosításáért. Hon­ismeretünk nélkülözhetetlen önbecsülésünkhöz, jelenünk helyes értékeléséhez, jövő fej­lődésünk hitéhez. A szocialis­ta hazafiságra, az internacio­nalizmusra nevelés legfőbb színtere az iskola. Újabb állomás Az elméletre a gyakorlat felel. A Hazafias Népfront Országos Honismereti Munka- bizottságának egyik legutóbbi, reprezentatív felmérése sze­rint például az országban mű­ködő csaknem 900 honismereti szakkörnek több mint a fele az oktatási intézményekben tevékenykedik; közülük is a legtöbb (72 százalék) az álta­lános iskolákban. Ez az adat azonban nem fejezi ki az is­kola tényleges szerepét a szak­körök irányításában, mivel a művelődési intézmények áltai fenntartott és az egyéb kate­góriában szereplő szakkörök vezetői is — túlnyomó többsé­gükben — pedagógusok, több­nyire humán szakos tanárok. A szó jó értelmében: nevelők. Az ő honismeretre nevelésük­ben most újabb lépés várható. Szeptemberben új tantervek lépnek életbe a tanárképző főiskolákon, s a leendő törté­nelem szakos tanárok tanter­vében önálló, féléves stúdiu­mot kap a helytörténeti kuta­tás. Ezzel kapcsolatban kér­tünk nyilatkozatot dr. Nagy Józseftől, a művelődési mi­niszter tanácsadó testületéként működő történelmi szakbizott­ság elnökétől, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola fő­igazgató-helyettesétől. A neves történész szerint az új, önálló stúdium Valóban lehetőséget teremt arra, hogy a helytörté­nészképzés még jobban kitel­jesedjék, e szervezeti változ­tatás azonban semmiképpen sem kezdete, hanem újabb ál­lomása egy több évtizedes fo­lyamatnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a helytörténeti kutatás a honismereti mozga­lomnak immáron hagyomá­nyosan a legvirágzóbb ága, a 900 szakkör közül például több mint 500 a helytörténeti búvárkodást tűzte ki fő fel­adatául. A tanárképző főiskolákon a történész hallgatók a Beveze­tés a történettudományba tárgy keretében eddig is meg­ismerkedtek a helytörténeti kutatás módszertanával, s kö­zülük sokan tanulmányaik teljes négy évére — és tanár­kodásuk idejére is — ezzel a területtel kötöttek szövetséget. Számos igényes diplomamun­ka választotta témájául a nyezetben élő gyerekeket — ahogyan erről az egyik riport beszámolt. Felnőttek számára sajnos, nem rendezhető valamiféle ha­sonló tanfolyam, amely a sza­badság alatti kikapcsolódásra tanítana, pedig nekünk sem ártana. Bármennyire !s vá­gyunk a gondtalan szabad időre, egy a szokásostól elté­rő harmóniára, ha eljön a va­káció ideje, sokan mégsem találják a helyüket. Erről is szólt a műsor. Például arról az angyalföldi munkásról, aki oly sok közös év után, most ízlelgeti a családjával a sátoros országjárás örömeit. A fafaragó asszonyról, aki ci­vilben testnevelő tanár. Ilyen, s hasonló példák sora biztat arra, hogy bátran vál­laljuk, a sajnos csak rövid hetekre szóló másságot. Aki­nek még maradt szabadsága — az idén, aki már túl van rajta —, jövőre próbálja meg a vakáció alatti újjászületést. Erre vezette rá hallgatóit Ju­hász Judit és Balogh István műsora. VIZARADAT. Bán Béla. megannyi úgynevezett falu­műsor szerzője, A föld, ame­helytörténetet, s ez részben a főiskolák sajátos helyzetéből is adódik, lévén mindegyik intézmény vidéken: Egerben, Nyíregyházán, Pécsett, Szege­den és Szombathelyen. Kincseink megmentésének, önismeretünk gazdagításának vágyától indíttatva fordult — különösképpen a hatvanas évek elejétől — az érdeklődés a szűkebb pátria felé, s e munkának jó keretet adnak a hallgatók tudományos diák­körei is. Maradandó értékű tanulmányok születtek ily mó­don. Szeged környékén pél­dául a demográfia, a néprajz, Eger, Nyíregyháza vidékén az agrártörténet, Pécsett a nem­zetiségi jellegű kutatási té­mákban, és formálódik a szombathelyi tanárképző főis­kola sajátos arculata is, ahol a történelem szak oktatása csak a hetvenes évek közepén indult meg. A helytörténeti kutatás — érthető módon — elsősorban a hivatásul a história megis­merését, oktatását választó fiatalemberekhez kötődik, fő­iskolákon, egyetemeken egy­aránt. A főiskolai, egyetemi oktatók keresik azokat a for­mákat, módokat, amelyek ré­vén a hallgatók felkészítése minél eredményesebb lehet. Ezek sorában néhány éve fi­gyelmet keltett a szegedi Ju­hász Gyula Tanárképző Főis­kola kísérlete. Az 1977—78-as tanév II. félévétől három fél­éves honismereti szakkörveze­tői szakkollégiumot szerveztek. Huszonheten vállalkoztak ar­ra, hogy kötelezően előírt ta­nulmányaik mellett heti 3 órában behatóbban ismerked­jenek a szakirodalommal, a forrásmunkákkal, azok fel- használásával és a honisme­reti körökkel. Tizennégyen szereztek oklevelet, s nem csupán történelem szakosok. Leendő magyar-.és énektaná­rok, valamint népművelő sza­kosok is. Nem kötelező Dr. Nagy József történész beszélgetésünk során felhívta a figyelmet arra: túlságosan leszűkítenénk a kört, ha a fel­sőoktatási intézmények honis­mereti felkészítő tevékenysé­gét csak történészek szemszö­géből értékelnénk. A szegedi példa is jelzi, hogy a szülőföld megismerésének igénye vá­lasztott szakjaiktól függetlenül él a fiatalokban; másrészt pedig az országban meglevő honismereti szakkörök közül több mint háromszáz például a néprajzzal foglalkozik, és sok helyütt tárgya a kutatás­nak a műemlékvédelem, a ré­gészet, a népnyelv. A tanár­képző főiskolák ősszel meg­újuló tanterve sem csupán a történészeknek hoz változást. Az újdonságok közé tartozik, lyen élünk című sorozatban, most a hazai mezőgazdasági termelés egyik alapvető ter­mészeti feltételéről, a vízről, a csapadékról, s végül az ön­tözésről beszélgetett dr. Ko­vács György akadémikussal. Tévedés lenne azt hinni, hogy egy ilyen szakmai kérdés csak keveseket érdekelhet. Lakóhe­lyétől, származásától függetle­nül ma már szinte minden második ember közvetlenül kapcsolódik a mezőgazdaság­hoz, a kertműveléshez. Az ál­talában hajnalonként elhang­zó tanácsadó műsoroknak ép­pen ezért gyakran nagyobb a visszhangjuk, mint a legiz­galmasabb krimiknek. Laka­tosok és tisztviselők, tanárok és orvosok vitatják rendsze­resen, boldog egyetértésben a gyümölcstermesztés, a fóliás kertészkedés vagy a bor keze­lésének szakmai fortélyait. Nem kell attól sem tarta­nunk. hogy az ilyen és ehhez hasonló ismeretterjesztés tu­dálékos kontárokat nevel. Sőt bízhatunk benne, hogy az új ismeretek általában is bőví­tik ismereteinket. Ezzel ped’e már nemcsak a mezőgazdáié? nyer. Cs. A. hogy a fél-fél éves régészeti és néprajzi speciálkollégium közül az egyiket minden hall­gatónak kötelezően választa­nia kell, de aki úgy érzi, hogy bírja erővel és idővel, mindkettőt felveheti tanult diszciplínái sorába. Értéket őriznek A régészetről és a néprajz­ról is elmondható: nem az új tanterv révén ismerkedhetnek velük közelebbről a tanárje­löltek. A speciálkollégiumok eddig is megvoltak a főisko­lákon, nem kötelező tárgyként, azonkívül pedig évek óta nép­szerűek a különböző főiskolák és múzeumok közös nyári tá­borai. A szegedi főiskolások a hetvenes évek elején pél­dául több nyáron át részt vál­laltak a Móra Ferenc Múzeum ópusztaszeri ásatásainál, az egriek pedig régésztáborukat rendre a Dobó István Mú­zeummal együtt szervezik. Ügyszólván nincs a főisko­lákon olyan tanszék, amely­nek a hatósugara ne érne túl a patinás épületek falain — mondotta dr. Nagy József. Egyetemes jellemzőjük, hogy a hallgatókat nemcsak oktat­ják, a legkorszerűbb ismere­tekkel vértezik fel, hanem ne­velik is őket, formálják érzé­seiket, gondolkodásukat, erősí­tik a hazaszeretetei. Az ének tanszékeken például — több­kevesebb szállal kapcsolódva a hivatalos tantervhez — szinte mindenütt nagy kultu­sza van a népzenekutatásnak, a népdalgyűjtésnek. Számos értéket őriznek a hangszala­gok, kottáskönyvek. Az or­szágszerte folyó (sok helyütt már befejeződött) és Európá­ban egyedülálló földrajzinév- giiűjtés sikerében is jelentős részük volt és van a tanárje­lölteknek. A nyelvészeti tan­székek irányításával szabad. * idejüket feláldozva járják a fiatalok a településeket, a fal­vak határait, kérdezik az öre­geket. jegvzik emlékeiket. Másutt pusztuló nyelvjárá­saink megörökítésén fáradoz­nak — sikerrel — a hallgatók. Deregán Gábor Munkába állnak a restaurátorok A tervek szerint ősszel is- m<i tuiyuujatv annak a r'enu- kivui ei it'ktío az papit- es per- yatnennouexneit a restaurálá­sát, melyet ltiiV-oen Abaul Hanna torok szuitan adott vissza hazunknak. Mint az né­hány eszienaeje K.aeruit, az n-gyetemi Könyvtáriján őrzött kódexeit — köztük ÍZ Korvina — állapota az utoooi évtize­dek során olyan erősen káro­sodott, hogy mar-már kétsé­gessé vált megmentésük. Az Országos Széchényi Könyvtár resiaurátor-iaoora- lóriumaban tavaly kezdtek meg nemzeti kincseink restau­rálását. Első Lépésként meg kellett állapítani a károsodá­sok okát, mikrobiológiai és kémiai vizsgalatok nyomán ki­dolgozni a mentési eljárások módszereit, es eszközeit. A fertőtlenítés, a sérült lapok megeiositése, valamint a kó­dexre később került bőrkötés javítása es konzerválása után eddig csaknem tíz — XV. szá­zadi — papirkodexünk került vissza az Egyetemi Könyvtár, különleges, Kiimatizált pán­célszekrényébe. Hasonló eljá­rásokkal sikerült már meg­menteni egy korvinát, perga­menkódexet is, mely'.ől az aranyozott iniciálékat kiderít­hetetlen okokból, valamikor kivágták. A legrosszabb állapotban le­vő, mintegy 20 pergamenkódex restaurálását ősszel fogják el­kezdeni, mihelyt az úi Szé­chényi Könyvtár építési mun­kái azt lehetővé teszik. A munka várhatóan több évig tari majd. Az egyes korvinák­ra külön-külön összeállított terv kidolgozásakor felhasz­nálják majd a szakemberek, az előző munkák és az Unesco által támogatott szakértői ta­nulmányutak tapasztalatait, valamint a Bőripari Kutató Vállalattal kötött szerződés kutatási eredményeit is. Drámai fordulatok Volt egyszer egy lovam A művész egy festménye előtt Budapesten Rád IOFIGYELO I

Next

/
Thumbnails
Contents