Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

1984. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Velünk, a közös hazában» Akik már átöltöztek SZLOVÉN BARÁTOM kisfia párhuzamosan két nyelven tanult meg szavakat formálni, gondolatokat közölni. Most három évesen egyformán szépen beszéli a szlovént és a magyart. Véletlenül sem keveri a kettőt. Társaságban pontosan tudja, kihez, melyik nyel­ten kell szólni, e képes akár a mondat közepén is váltani. Szülét értelmiségiek, mindketten azon, fáradoznak munkájukkal, hogy nemzetiségük nyelve, kultúrája és hagyományai tovább éljenek. Mint ahogy minden bizonnyal fontos a nemzetiségi tudat fönn­tartása azoknak a fiataloknak is, akik énekkarokban, táncegyütte­sekben dolgoznak népük kultúrájának megőrzésén. Mégis, legutóbb egy nemzetiségi találkozón elcsodálkoztam: a színpadon kívül nem hallottam idegen szót. Melyik a természetes? A körülmények, a szűkebb társadalmi és a családi környezet, a lehetőségek mennyire befolyásolják a nyelv- használato't, a szokások megőrzését? Erről beszél Gombár Sándor, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége választmá­nyának tagja, a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet elnökhe­lyettese. — Dabas tizenötezer lakosából minegy ötezer a szlovák anya­nyelvű. Többségük a nagyközség első kerületében, az egykori Sá­riban él, Viszonylag zárt közösségben. Magam is ott születtem és nőttem fel, s ott élek ma is. Ebben a kerületben még most is kevés a magyar család. A szlovákok közül pedig többnyire csak a fiata­lok költöznek.el. Sáriban még ma is természetes a szlovák nyelv a boltban, az utcán. Különösen az idősebbek tartják a szokásokat, ők még hordják a régi szlovák ruhákat is. De a középkorú asszonyok már átöltöztek, a fiatalokról nem is beszélve. Pedig még az én le­génykoromban is sokan jártak szlovák viseletben. — Nagyobb baj, hogy nemcsak a ruhát veszik le, hanem mind többen hagyják el anyanyelvűket is. A fiatal szülők már nem be­szélnek szlovákul a gyerekekkel. Igaz. azok egyelőre megtanulják még a nyelvet a nagyszülőktől, legalább a megértés szintjén. Az első kerületi általános iskolában eddig 436 gyerekből 403 tanult szlovákul. Az idei beiratkozás adatai elszomorítóbbak. A leendő el­sősöknek már harminc százaléka nem fogfa tanulni anyanyelvét. — Hogy mi lehet ennek az oka? Egyre több a vegyes házasság, ezekben a családokban már többnyire csak magyarul beszélnek a szülők, és a gyerekek is. S mivél a szlovákok lakta részen már nincs építési telek, mind több fiatal, költözik a falu más részébe, lazul a kapcsolat a szlovák közösséggel. S a falu többi iskolájában nincs szlovák nyelvoktatás. Pedig a szövetségben igyekszünk mindent megtenni, hogy ébrentartsuk a nyelvtanulási kedvet. Nálunk például nincs pedagógushiány. Sikerült kinevelni, ösztöndíjjal taníttatni szakembereket, közülünk valókat. Még az óvodában is van szlová­kul beszélő pedagógus. A lehetőség tehát adott. Volt egy olyan programunk is, hogy az első kerületben az egész oktatás szlovák nyelven folyna. A szülők tiltakoztak, mi pedig nem erőltettük. — Azért nem adjuk föl. Kapcsolatunk van a pilisszentlászlói és pilisszentléleki szlovákokkal, szoktunk közös programokat, vetél­kedőkét szervezni. Természetesen szlovák nyelven. A gyérékek tne- hetnek szlovák olvasótáborokba Csehszlovákiába•és a Balaton mel­lé. Itt aztán egy szót sem illik magyarul szólni. A könyvtárunkban is van megfelelő mennyiségű szlovák nyelvű könyv. Az iskolában a nyelv mellett tanulják dalainkat, táncainkat. Most egy nyelvművelő klubot tervezünk létrehozni, hogy mind többen sajátítják el az iro­dalmi nyelvet. — Szeretnénk egy tájházat is. Vettünk is egy régi szlovák pa­rasztházat. Csak attól” félek, előbb-utóbb összedől, ha nem kezdünk vele valamit. A pénznek sem vagyunk bőviben és sokáig húzódott, a helyreállítási terv elkészítése is. De már_ gyűjtjük hozzá az anya­goit: eredeti berendezést, régi használati tárgyakat. DABAS CSAK EGY-az. ország nemzetiségi községei közül. Pél­dája ázonban nem egyedi. A gondok, az eredmények és a hétközna­pok másutt is hasonlóak, legyen szó akár szlovák, aká-r német, vagy délszláv nemzetiségről. Ha megyünk az utcán., nem vesszük észre, hogy nemzetiségi községben járunk. A munkahelyeken, a _ külön­böző választott testületekben, a közéletben sem tudnánk kiválasz­tani más anyanyelvű honfitársainkat. A dologban s_az ünnepeken is egyek velünk. Hogy mennyire élnek azokkal a lehetőségekkel, ame­lyek államuk következetes nemzetiségi politikája révén köztudottan igen tág teret adnak minden egyes nem magyar ajkú állampolgár­nak a teljes élethez, attól függ, mekkora a nemzetiségen belül az a mag amely szívén viseli kultúrájának, hagyományainak fennma­radását. Akiknek fontos, hogy nem húsz, de még több száz év múl­va is tudják az utódok, kik voltak az őseik, honnak jöttek, hogyan éltek és dolgoztak, minden támogatást megkapnak múltat őrző tö­rekvéseikhez. Mert nekünk is fontos az, amiért munkálkodnak. M. NAGY PÉTER Az aranylakodalora Az emlékezés eltünteti az időt Cseppnyi házuk nem tudott volna befogadni ekkora sokadalmat. Igaz, ők a sokadalmat nem akarták. Le­gyen csendes az ünnep, kettőjük között maradó. Hiszen kettőjüké. Ódzkodva fogadták legidősebb lá­nyuk szándékát, majd őnáluk jön­nek össze. Ott elférnek. Tágas a ház, az udvar nagy. Edesapámék csak öltözzenek fel szépen, mákra ne legyen gondjuk, így szóit a verdikt. Tartották magukat hozzá. A leg­szebb ruhájukat vették fel. Még azon a napon Hat gépkocsi bújt bádogbixkaként egymáshoz szombaton a Szabadság utcában Kocséron. A házigazda, Harsányi József és a felesége, min­denkit azzal fogadott: Ilona ment énük. Ilona. Harsányiék első gyer­meke, s az első unoka, ű ment, az ezerötszázas piros Lada kormányá­nál ülve, a nagyszülőkért. Azokért, akikért a sokadalom összegyűlt. Mert ötven esztendeje, 1934. augusz­tus 2-án mondotta ki az igent Ud­varos Ferenc és Selemári Anna, let­tek égy pár a .maguk akaratából, és az égiek jóváhagyását kérve. Let­tek egy pár, maradtak ötven esz­tendőn át, elérkezve az aranylako- da lomhoz. ötven év! Sudár törzsű fák hamu­vá váltak, ezer holdak szaleadtak darabokra, hogy majd újra egye­süljenek, birodalmak lettek semmi­vé, hírességek tűntek el és bukkan­tak fel újak, ez a két ember meg fogta égymás kezét, el nem eresz­tette, fogja ma is; amikor kisegí­tették őket Iionáék kocsijából, ez volt az első mozdulatuk. Ott álltak, zavart megilletődöttséggel, legszebb ruhájukban is a legszerényebbek a sokadalomban. Gyermekeik, mind a négy. A három vő, az egy szem meny. Az unokák, többüknek már a házastársa is. Két dédunoka. Fe­renc bácsi testvére és annak csa­ládja... Harminckilenc köszöntő, két. köszöntött. Ezt is megértük — mondotta súgva párjának Udvaros Ferenc. Selemári Anna, Udvaros Ferencné bólintott, szólni nem tu­dott; potyogtak a könnyei. öt évtizedé, azon al napon, au­gusztus másodikán, amikor Udvaros Ferenc és Selemári Anna egy pár lettek, örök pihenőre tért az agg elnök, a német birodalom forma szerinti első embere, Hindenburg, s egy Adolf Hitler nevezetű kancel­lár még azon a napon forma szerint is a saját kezébe vette mind a tör­vényhozói, mind a végrehajtói ha­talmat, melléje a hadsereg fölötti parancsnoklást. Ferenc bácsi erős, de kis termetű férfi. Azért elvitték katonának. Le­töltötte a soridejét, megjárta afron- tet, volt hadifogoly. Mi volt a leg­nehezebb ezekben? Négy gyermek­kel maradt Annus itthon! Ennyi a felelet, nem több. Mögötte? Ki- rhondatlanul? Jajdulások, befelé fo­lyó férfikönnyek, parancsok, lövész­árkok, erőltetett menetek, tábori le­velezőlapok, átvirrasztott éjszakák, otthon, otthon, mi lehet...?! Ki, T alálkozás mi adhatna ezekért kárpótlást, elég­tételt, feledtető vigaszt? Mennyi fér­firettenet, mennyi asszonykín! 'Ak­kor azonban, ötven esztendeje még nem sejthették, ez is reájuk vár. Ez is, s mennyi minden más , még. Seiemári Anna arcáról eltűnik az é?er ránc, a mosolyra húzódó száj simítja el, szégyenlős szemérmessé­gei hangzik el: nagyon szerettük egymást. Ennyi elég ötven eszten­dőhöz? Vagy éppen ez a legtöbb?! Már az ünnepien feldíszített asz­talnál ülnek, természetesen az asz­talion, zavaruk nehezen múlik, hiszen miattuk ennyien...?! Miat­tuk! Akik soha, egy pillanatra sem álltait az érdeklődés reflektorfé­nyében, mert ‘mi lett volna rajtuk az érdekes, a másaktól elütő? Az ifjú férjnek két hold föld a vagyo­na. Selemári Annának, az ifjú asz- szonynak a kelengye a hozománya. Több? Honnan?! Abban az eszten­dőben, 1934. október 6-án Payer Ká­roly, Györki Imre, Mónus Illés, a Magyar Szociáldemokrata Párt kép­viseletében felkeresi Gömbös Gyu­la miniszterelnököt, hogy — az új­ságok jobbik részének fogalmazása szerint — a városi és falusi dolgozó tömegek súlyos nyomorának enyhí­tését szorgalmazza kormányzati in­tézkedésekkel ... Szegénység, nélkülözés, kiszol­gáltatottság, nyomor. A szavak köntöse is emlék, ha a köntös alat­ti, a tartalom azzá, emlékké lesz. A négy Udvaros gyerek mindegyike kijárta a nyolc osztályt, kettő a középiskolát is, egyikük diplomát szerzett. Abban az esztendőíjen, 1934. május 2-án a felsőház jóvá­hagyja az 1934: XI. törvénycikket a középiskolák szervezetéről, tanul­mányi rendjéről, tananyagáról. Fe­renc bácsi hány osztályt járt? Hár­mat. És Annus néni? Kettőt. Meg­kérdezhető lenne a miért? Aki tud­ja, az tudja, aki meg nem, az úgy­sem érti. Mint az unokák egyike, aki kábelekkel bajlódik. Cinkosan „kacsint: videóra veszem,: azt-örege­két. Markolja a kisebb vagyont érő hordozható kamerát. Jobb felvételi szöget keres, hogy szalagra kerül­hessen a két kis öreg, legszebb ru­hájukban, amiért — bocsánat a gondolatért —, annyit sem adna a használtcikk-kereskedő, amennyi­ből egy videokazettára futná... de hát — ezért bocsátható meg talán a gondolat —, egyszer már szembe kellene nézni azzal is, kikre, mire és hogyan építkezett azoknak a nemzedékeknek a sora, amelyekből 'most maroknyi ül itt, az ünnepi asz­tal körül; lakás-, háztulajdonosként, gépkocsik, háztartási és híradás- technikai gépek birtokosaiként, kül­földről címzett levelezőlapok kül­dőiként. Mindenki eljött Durkó Gábor rajza Videón az öregek. Nem tudják. Nem értik, mi az. Talán észre sem Veszik a buzgólkodó gyereket, ha igen, úgy tesznek, mintha nem lát­nák. Nem az ő • dolguk. Nem az ő világuk. A gyerek világa a lesz, az övéké a volt. Egyre több a volt. Volt emberek, volt tárgyak, j volt események. Az embertől elvehetnek mindent, elhagyhat maga mindent, de az emlékeit viszi, mint vérét, sejtjeit, csontjait. Ez a legnagyobb vagyona. Ez a legnagyobb terhe. Harsányi József termelőszövetkezeti tag és felesége házában aperitifet hordanak körbe. Pálinka, vodka, konyak. Emlékek vagyona, emlé­kek terhe? Hagyjuk most. Mintha protokollfőnök dirigálná, • olyan hierarchikus rendben koccintanak az ünnepeitekkel a jelenlévők. Még a gyerekek, is. Üdítővel. Csókok. Harmatos szemsarkok. A fájós lá­bak a széken tartják a két kis öre­get. Ferenc bácsi hetvenhét, Annus néni hetvenhárom esztendős. Min­denki lehajol hozzájuk. Szavak hullámzása ringatja őket. Egészsé­gükre; sok jót; adja meg az isten a gyémántlakodalmukat; édes nagyi- kám; vigyázzanak nagyon egymás­ra ... Hullámzanak a szavak, zson­gás lesz belőlük, olykor Udvaros Ferenc lopva a párjára pillant, az meg reá, talán jobb lett volna, ha otthon maradnak, kérdi az egyik szempár, talán igen, talán nem, fe­leli a másik, hiszen ... Hiszen meny­nyire kevés ünnep volt az életük­ben Nem volt rá idő, mód, nem volt szokás. Most meg ez a díszesen felterí­tett asztal, kezdik behordani a ie- veses.tájakat rá, ahogy illik, az elsőt kettejük elé teszi le Harsányiné, legidősebb lányuk, az ünnepség rendezője, szervezője az ország sok tájékára elérő hívásoknak, gyertek, megrendezzük édesapánk és édes­anyánk aranylakodalmát... Min­denki eljött, aki meghívást kapott. A1 legidősebb Ferenc bácsi testvére, hetvennyolc éves. A legfiatalabb Miklóska, a dédunoka, héthónapos. Közöttük hetvenhét' év, s osztásje­lekként különböző korúak csoport­jai, a tágan értelmezett család tag­jai. Mit hoz az itt lévőknek, azok­nak, akik fizikailag megkapják a lehetőséget erre, a következő ötven esztendő? Föimérhető-e? Lehetet­len. Mert lássuk csak, abban az év­ben, 1934-ben, amikor ez a házas­ság létrejött, olyan tények szere­peltek az újságcímekben, mint Lengyelország és Németország ba­rátsági és megnemtámadási szer­ződésének megkötése; Magyaror­szág és a Szovjetunió diplomáciai kapcsolatának felvétele; a budapes­ti és a főváros környéki cipész- munkások sztrájkja; Dollfuss oszt­rák kancellár meggyilkolása; Göm­bös Gyula tárgyalásai Rómában Mussolini olasz miniszterelnök­kel... Bizonyos, hogy az újságcím­mé lett események döntő részéről Udvaros Ferencnek és párjának fo­galma sem volt, de mondhatjuk-e ma ezt a mai eseményekre és a mai Udvaros Ferencekre és párjuk­ra...?! Ferenc bácsi hatvanhárom éves volt, amikor életében az első regényt elolvasta. Az Egri csillagok volt ez. Állítsuk szembe őt és a videós unokát? Aligha lehetne igaz­ságtalanabb társítást kiagyalni! Az emberek nem emelhetők ki figurák­ként adott világukból, környezetük­ből, vagy ha igen, csakis a nevet­ségessé tétel kockáztatásával. Mégis, erre a hibára gyakori a hajlam, akaratlanul is, mert az unokák har­sány derültséggel szemlélik, amint szeretett, tisztelt nagyapjuk komó­tosan’ bicskát húz elő, és azzal ap­rítja fel a sült húst, ügyet sem vet­ve az odakészített rozsdamentes .•■evősszközökrg. - NpL így szoktam meg — mentegeti észrevett illet­len tettét zavartan Ferenc bácsi, s Annus néni korholására sem hagy fel a művelettel, megbízható bi- csak az, szolgál évtizedek óta, igaz, a sok fenésbe, köszörülésbe már igencsak megvékoinyodott a pengé­je, de akkor is...? Miért ne?! Ö még érti is, érzi is. ember és esz­köz, ember és használati cikk fény­évnyi különbségeket rejtő viszo­nyának eltérő minőségeit, s ezért, hogy bár a süteményes villa sem hiányzik az asztalról, ő bizony meg­fogja a rétest, úgy eszi. Köszöntők. Ajándékok. Cipő. Ru­haanyag. Fejkendő. Tányérok. Csok­rok. Desszertesdobozok. Otthonka. Papucs. Díszdobozos tucatnyi zseb­kendő. Csészék, Teáskanna. Hasz­nos és haszontalan holmik serege, mert az idős ember már másként látja a tárgyakat, mint a fiatalabb, hiszen olyan kevés kell már, s az a kevés is olykor sok, amikor rend- béntartásáról, javításáról gondos­kodhat. Persze, köszönik szépen, kü- lön-küiön mindenkinek, "erőtlenül tiltakoznak, minek ennyi drága minden, ekkora költséget...! S fel­áll Ferenc bácsi, ahogyan illik, vá­laszolni a jókívánságokra, a pohár­köszöntőkre, rekedt a hangja, lát­szik, a föld művelése, nem a sza­vaké volt a kenyere, különösen nem ilyen sokadalom előtt. Hálásak va­gyunk ezért a szép napért, s azért, hogy eljöttetek valamennyien... ne­künk ez a boldogság ... mi soha nem akartunk többet, csak hogy be­csületes emberek legyenek a gyere­keink, az unokáink ... mi igyekez­tünk azok lenni, dolgoztunk, küsz­ködtünk, megöregedtünk... Merénylet áldozata Abban az esztendőben, amikor Udvaros Ferenc és felesége egy em­berpár lettek, rákerült a történe- • lemkönyvek lapjaira, hogy a Kirá­lyi Kúria ítéletet hirdetett Karikás Frigyes és Killián György perében; Baljós jelekkel teli égbolt 'alatt elindult egy emberpár. S akikkel együtt indultak itthon és a világ­ban, de akik nem érkezhettek el oda, ahová ők?! Az ilyenek meg- rendezhetetlen, megünnepelhetetlen aranylakodalmával mi les? .. .71 Mert abban az esztendőben, 1934- ben ... Mert ebben az esztendőben, 1984-ben ... Telnek a történelem- könyvek. Mikor lesz helye ezekben az an- nalesekben egy aranylakodalom­nak?! mészáros orrú i

Next

/
Thumbnails
Contents