Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-18 / 194. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! XXVIII. ÉVFOLYAM, 194. SZÄM Ara: 1,40 forint 19S4. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT kz emberiség jövőjéért Jóban, rosszban a barátokkal, közösen a szövetségesekkel Sarlós ^ István beszéde Gyöngyösön •• Ötéves tervünk legjelentősebb vegyipari herisbézása Az együttműködés követendő Marjai József mondott köszöntőt Százhdombaftán Rátosi Ernő Ismertette a vendégekkel az új üzemcsoport‘működését Példamutató beruházás. Az eleve Is rövidre szabott határ­idő előtt készült el, az építők és a szerelők fegyelmezett munká­jának eredményeként olcsób­ban, mint tervezték. S ami a legfontosabb a tervezők alapo­san megíontolták, hogy mire költik cl a hat és fél milliárd forintot. Olyan üzemek készül­tek el Százhalombattán, ame­lyek, s a hozzájuk hasonlóak a nemzet boldogulásának biztosí­tékai lehetnek a jövőben. Hogy a példánál maradjunk ez a ka­talitikus krakküzem évente, az eddig csak erőmüvek fűtésére használható fűtőanyagot dolgoz­za fel benzinné, gázolajjá, pro­pilénné, kénné és egyéb érté­kes anyagokká. „„ A hatodik ötéves terv legna­gyobb hazai beruházása egye­bekben is példamutató. Például abban, hogy némely elődjével ellentétben már jóval az ünne­pélyes avatás előtt dolgozni kezdett az üzemesoport, s az elkövetkező hetekben, hónapok­ban már nem lesz rajta építeni, s javítanivaló. Olyannyira nem, hogy az üzem június óta hasz­not hajt, környékén parkosítot­ták a terenet, valamennyi ha­zai. s ar ünnepségre érkezett külföldi vendég elismerését ki­váltotta, előtte díszük Kígyós Sándor szobrászművész tér­plasztikája is. Az alkotmány napját meg­előző ünnepségre .több mint ötszázan, az építésben, szere­lésben közreműködő vállalat küldöttje jptt el. Ott volt az üzemesoport avatásán Marjai József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának tagja, miniszterel­nök-helyettes, dr. Kapolyi László ipari miniszter, Somo­gyi László ÉVM-minisztsr, Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Barta Miklós, a Pest megyei Tanács vb-titká- ra. Beledi Dezső, az MSZMP KB alosztályvezetője, Török István külkereskedelmi mi­nisztériumi államtitkár, Jám- _ bor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára és Halasi Márton, a KISZ Pest megyei Bizottsá­gának első titkára. Részt vett az üzemcsoport-avatáson Ni­colas Salgó, az Amerikai Egyesült Államok és Hubert Dubois, a Francia Köztársa­ság rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete. Kora délután a vendégek autóbuszokon indultak üzem­A művészi alkotás Kígyós Sándor munkája. A háttérben látható prak­tikus csőkígyó a DSV, valamint a beruházásban részt vevő vállalatok dolgozóinak munkáját dicséri látogatásra. Marjai József, dr. Kapolyi László, Somogyi László, valamint az őket kí­sérő Rátosi Ernő, a DKV ve­zérigazgatója és Pázmányt Gábor, az új üzem vezetője társaságában megtekintették az európai mércével mér­ve is korszerű üzemet. Vala­mennyiük véleménye szerint az új technológia nemcsak korszerű, de magán hordozza az építők lelkiismeretes mun­kájának jegyeit is. Itt nincs egy csúnyán kiképzett felület, elnagyolt, elhamarkodott bel­ső tér — s Marjai József vé­leménye szerint —, ez azt bi­zonyítja, hogy a hazai építő­ipar is képes magas színvo­nalú teljesítményekre. lyozta többek között, hogy évi egymillió tonna, eddig csak fűtőolajként hasznosítható alapanyagból tudnak ezentúl értékesebbet előállítani. Csu­pán ebből az üzemből napi 1450 tonna benzin, 550 tonna gázolaj, és jó néhány más, min­den piacon értékesíthető ter­mék, például propilén kerül forgalomba. Az építőket, a ha­zai és külföldi szerelőket, a munka során mindvégig kész­ségesen közreműködő francia és amerikai licencadókat di­cséri, hogy a beruházás fél évvel a határidő előtt, az előre meghatározott költségeken be­(Folytatás a 3. oldalon.) ffetéridií eSÖtf, ©ScséSsban A vendégek egy csoportja megtekintette a francia—ame­rikai és természetesen magyar eljárások alapján készített üzemcsoport számítógépes irá- nyitótermét. Innen a szakem­berek nemcsak, azt tudják fi-*- gyelemmel kísérni, hogy vala­mennyi kémiai folyamat elő­írás szerint zajlik-e le, de szükség esetén — szintén a számítógépek közreműködésé­vel —,' bele is avatkozhatnak a folyamatokba. Mégse higy- gyük azt, hogy a vegyiparnak ez a korszerű ágazata már tel­jesen nélkülözi az ember köz­reműködését. Hiszen a kompu­tereket is .szakértők irányítják, a központ bejáratánál pedig oxigénpalackok és gázálarcok csoportja figyelmeztet arra, hogy végszükség esetén itt is számítani kell az emberi helyt­állásra. Az üzemlátogatás után a DKV dolgozói, az építkezésen a licencszerződések megköté­sében részt vevő vállalatok munkatársai, valamint a hazái és külföldi vendégek nagygyű­lésen vettek részt a, vállalat színháztermében. Kovács P. József előadómű­vész mondta el Juhász Gyula: A munka; . valamint Rákos Sándor: Rapszódia a békéért című költeményét. Ezután Rá­tosi Ernő megnyitotta a gyű­lést. Ismertette rz újonnan fel­avatott üzemcsoport népgaz­dasági jelentőségét, hangsú­Alkotmánynapi nagygyűlést és kenyérszegő ünnepet tartottak pén­teken Gyöngyösön. Mintegy hatezer résztvevője között — a fennállá­sa 650. évfordulóját ünneplő Gyöngyös lakói mellett — ott voltak a környékbeli községek, ipari települések képviselői, Heves megye és Gyöngyös város párt- és állami vezetői. A Himnusz elhangzása után Barta Lajos, az MSZMP Heves megyei bizottságának első titkára kö­szöntötte a résztvevőket, majd" Sarlós István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszé­det. • Az augusztus huszadik! ün­nep arra ösztönöz, hogy szól­junk történelmi múltunkról, és arról az örökségről, amit az előttünk járt nemzedékek hagyták ránk. Az alkalmat ar­ra kell felhasználnunk, hogy a történelmet ma formáló nem zedékek számára levonjuk a szükséges tanulságokat — mondotta elöljáróban Sarlós István. — A magyar nép történelmi tapasztalatai arról tanúskod­nak: bennünk, magyarokban -van kellő erő, tehetség ahhoz, hogy a nehézségeken átlábal­junk. Múltunkban gyakoriak Voltak azok a tragikus esemé­nyek, amelyek végzetesen ve­szélyeztették hazánk létét. Az egykori kortársak közül sokan Várták ez időkben, hogy vég­leg eltűnünk a történelem Színpadáról. S nem nekik, há­tiam azoknak lett igazuk, akik ‘a vész láttán az összefogást, a 'bukás után az újrakezdést hir­dették. A történelem nekik adott igazat — hazánk ma je­lentősebb szerepet tölt be a Világban, mint történelme ko­rábbi kiemelkedő szakaszaiban. I — Mai gazdasági és társa­dalmi gondjaink eltörpülnek a ■múlt veszélyhelyzetei mellett. Előnyünk a múlttal szemben, ■hogy a mostani, nehéznek tű­nő teendőink annak a tudatos törekvésnek a következmé­nyei, melynek szellemében az elért eredményekkel nem va­gyunk elégedették. Az előrelé­péshez szükséges, hogy a gondjaink súlyát növelő hi­báinktól megszabaduljunk. Le­küzdésükhöz szükség van a fegyelmezett munlzám, a kor­szerű gondolkodásra és a kö­zösségi szellem fejlesztésére. — Ma, az épülő szocializmus korában arra törekszünk: az egves társadalmi csoportok ér­dekei úgy érvényesüljenek, hogy ne sértsék mások jogos érdekeit. Arra törekszünk, hogy mindenki értse mások társadalmi tevékenységének fontosságát, s kialakuljon a kölcsönös segítség gyakorlata. — Több mint egy évezrede élünk Európa közepén, ha­zánk mindig a különböző irá­nyú mozgások, útvonalába esett — mondotta a továbbiak­ban. Ez is oka annak, hogy történelmünk — úgymond — nyugtalan Volt. De ez az álla­pot is bizonyította számunk­ra: nem lehet és nem is sza­bad egyedül maradnunk. Ba­rátokra és szövetségesekre van szükségünk jóban és rosszban egyaránt. Jogunk van ahhoz, hogy emelt fővel járjunk a vi­lágiban; népünk fiai mindig és mindenütt ott voltak, ahol népek és országok szabadsá­gáról vagy függetlenségéről volt szó, S ugyanezt a segítsé­get mi is megkaptuk. Jól tud­juk, hogy a történelem az élet tanítómestere. S ha tud­juk, akkor kövessük intő sza­vát: törekedjünk arra, hogy határainkon kívül is sok ba­rátunk, szövetségesünk legyen. — Hazai tapasztalataink ár­tól szólnak, hogy barátaink és szövetségeseink nemcsak az azonos világnézetű emberek Soraiból kerülnek ki, hanem azokéból is, akiknek más a vi­lágnézetük, de velünk azonos 1nézeteket vallanak, ha az em­beriség jövőjéről, tehát a béké­ből vagy hazánk sorsáról van szó. A nemzetközi életben pe­dig természetes szövetsége­seink azok az országok, ame­lyek velünk együtt a szocia­lista tábort alkotják. Az egyet­értés, a szoros együttműködés­re való készség minden érde­kelt ország gazdasági és kul­turális fejlődését serkenti, s lehetővé teszi # folyamatos és kölcsönös tapasztalatcserét. — A mai, válsággal terhes világban szükséges a nemzet­közi kapcsolatok fenntartása és fejlesztése, mert az embe­riség csak akkor érezheti ma­gát biztonságban, ha a min­dennapi politikában természe­tessé válik az eltérő társadal- ’mi rendszerű országok kormá­nyainak és népeinek egyetér­tése a döntő politikai és gaz­dasági kérdésekben. Ma még távol vagyunk attól, hogy megnyugtató legyen a helyzet, de ezt a célt el kell és el is fogjuk érni. — Napjainkban-, amikor fel- szabadulásunk közelgő 40. év­fordulójáról beszélünk, arról is szólnunk kell, hogy az 1939 után kialakult veszélyhelyzet­ben, ha nehezen és lassan is, de létrejött a fasizmus elleni nemzetközi összefogás. Ennek döntő' szerepe volt abban, 'hogy a második világháború az emberiségnek az emberte­lenség feletti győzelmével fe­jeződött be. Elismeréssel és hálával szólunk azokról, akik ebben az embert próbáló kor­ban emberek maradtak, és 'kemény harcokban diadalra vitték az emberiség, a béke •ügyét. Ha csak az lenne a , Szovjetunió, a létező szocializ­mus érdeme, hogy oroszlán­részt vállalt ebben a küzde­lemben, már akkor is érthető •az az, érdeklődés és tisztelet, amely iránta és az új társada­lom iránt világszerte kialakult. ' — Felszabadulásunk 40. év­fordulójának esztendej ében kerül sor a párt XIII. kong­resszusára. Megszoktuk, hogy a mi kongresszusaink nem egyszerűen eszmecserékre, ta­nácskozásokra adnak alkat- mat, hanem sokkal inkább' az •elemzésre, a jövőbe vezető új kimunkálására. Az elemzésnek, most az a célja, hogy megállapítsa: helytállóak voltak-e a XII. ’kongresszus útmutatásai, min­denki és minden időben meg- tette-e azt, amit a társadalom­mal szembeni kötelezettsége előírt. A „mindenki" itt és most elsősorban az intézmé­nyekre, testületekre, politikai és más erőkre vonatkozik. Az ítéletalkotás a kongresszus dolga. Ahhoz azonban, hogy a párt e legfelsőbb fórumán va­lós vélemény és döntés ala­kuljon ki, az szükséges: né­pünk a soron levő hónapokban véleményt mondjon a múltról és a jelenről, a jóról, és a rossz­ról, s arról, hogy mit vár a jövőtől. Ebben az értelemben lehet a kongresszus az egész magyar társadalom akaratá­nak kifejezője és jövőnk for­málója — mondotta végezetül Sarlós István. Befejeződtek a magyar—szovjet tárgyalások Mindkét fél érdekében Németh Károly fogadta L. Kosztandovot A nagygyűlés résztvevői A Parlamentben megtartott plenáris üléssel és emlékeztető elfogadásával befejeződtek a magyar—szovjet vegyipari megbeszélések. A két tárgyalócsoportot Marjai József miniszterélnök- helyettes és Leonyid Kosztan- dov, a Szovjetunió miniszter- tanácsának elnökhelyettese ve­zette. Megállapodtak, hogy a nép­gazdaságok igényeinek világ- színvonalú kielégítése érdeké­ben a kölcsönös szállítások egyeztetése . mellett összehan­golják a fejlesztési, beruházási célkitűzéseiket és kutatói, ter­vezői erőforrásaik kölcsönös hasznosítását. Egyetértettek abban, hogy a következő terv­időszak tervegyeztetési mun­káit ebben a szellemben segí­tik elő. Értékelve a vegyipar terüle­tén jelenleg meglevő egyezmé­nyeket, megállapították, hogy azok mindkét fél érdekeit jól szolgálják, és megfelelő alapot nyújtanak az iparági kapcso­latok további elmélyítéséhez. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára hivatalában fogadta Leonyid Kosztandovot. A Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnökhelyettese meg­beszélést folytatott Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyet­tessel, az Országos Tervhivatal elnökével, Kapolyi László ipa­ri miniszterrel. A delegáció tegnap elutazott Magyarországról. B Köz ÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke Indonézia nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Suharto indonéz el­nököt. Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke pén­teken fogadta Nguyen Lung rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság új ma­gyarországi nagykövetét, aki átadta megbízóieveiét.

Next

/
Thumbnails
Contents