Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-16 / 192. szám
■ AbONYI KRÓNIKA! Járuljon hozzá a család is Hetes napközi a vágyuk Nem kérdezik, mi van a Jóskával A társalgóban csak kisebb csoport üldögélt, többségük a csendes udvarba kívánkozott. Itt ugyancsak ki-ki kedve szerint vá sztott: volt, aki napfényben fürdette arcát, mások az árnyékos részt választva, kempingágyakon pihentek. A tálaló nyitott ablakán át tányérok csörömpölése hallatszott ki, közeledett az ebédidő. A váratlan vendéget egykettőre körülfogták, és szívesen beszéltek sorsukról, vágyaikról. Rossz egyedül A hetvenesztendős Székely József hosszú ideje egyedül él. Magányából hat esztendeje szabadult ki, azóta rendszeres látogatója az abonyi idősek napközi otthonának. — Ez a lehetőség is sokat jelent számomra, de ha hetes napközit csinálnának, az még jobb lenne. Amikor az ember lába ennyire elnyomorodik, és nincs senki támasza, bizony nagy segítség volna. Mert különben ki törődik velem? Nem jön senki, hogy megkérdezze: — Mi van a Székely Jóskával? Nem látogat otthon senki, azt sem tudják létezek-e vagy sem. Jó szomszédaim vannak, de nem érdeklődnek, megszokták, hogy ide bejárok, és tudomásul veszik. — A hét végét hol tölti? — Otthon. Aki már csak kézzel hajtható kocsival tud közlekedni, meggondolja, elinduljon-e valahová. Van egy televízióm, az az egyedüli szórakozásom. Ellátásomról ilyenkor egyelőre magam gondoskodom, tudok főzni. Ez meg nem gond, csak az a -kegyetlen magány, az nagyon rossz. Kontor Sándorné 80 éves. ű ugyancsak nagyon szeretné, ha nem kellene délutánonként hazajárni, és reggel újra bejönni. Három gyermeke van, akik sűrűn meglátogatják. Már régen magukhoz akarták venni, de negyvenöt esztendeje az abonyi lakásában él, amelytől nem tud megválni. — Az öreg fát nehéz átültetni — mondja ki a régi bölcsességet. — Nem tudok- elszakadni a községtől, itthon es ebben a közösségben érzem jól magam. Az azonban még jobb lenne, ha hetes napközit csinálnának ebből a mostaniból, akkor folyamatosan együtt lehetnénk. Egy nyolcvanéves embernek nem jó egyedül tölteni az éjszakákat. / — Számomra az lenne az igazi, ha szombatra és vasárnapra is maradhatnánk — veszi át a szót Hajnal Cyuláné. — Főleg télen, mert így az egész héten fűtetlen lakásban bajos lesz meleget csinálni. — Gyermekei nincsenek? — Van kettő. A lányom, sűrűbben, a fiam ritkábban látogat meg. Lányomék magukhoz vennének, hívtak többször, de hogy menjek? Másfél szobás lakásban négyen laknak. A gyerekek nagyok, a lány unokám egyetemre jár. Helyszűke — Mindenki igényelné a hetes napközit? t — Ha nem is mindenki, de sokan — siet a válasszal Kontor néni. — Itt van például ez a 90 éves asszony. Ö is messziről jár be. Neki ugyancsak sokat jelentene. — Bizony, szegénykém, reggel jön, délután pedig hazaballag — kapcsolódott a beszélgetésbe özvegy Vígh Istvánná. — De ezt csak addig teheti, amíg az idő nem romlik el. Télen, a csúszós úton képtelen elbotorkálni, pedig szeretne. S ami szomorú az egészben: nyolc gyermeke van, de egy sincs, akire számíthatna. Sajnos, nem ő az egyedüli, akiről megfeledkeztek az utódok. — Szeretünk itt lenni, mindent megkapunk. A vezető és a két dolgozó nagyon lelkiismeretes, még a bevásárlást is elintézik, elhozzák a gyógyszereket. Jó lenne, ha éjszakára is itt maradhatnánk. A beszélgetésből kiderült, hogy az abonyi idősek napközi otthonának lakói általában elégedettek az ottani körülményekkel. Háromszori étkezésben részesülnek, a pihenés és szórakozás feltételei is megvannak: televíziót nézhetnek, rádiózhatnak, újságol olvashatnak. Amit kifogásoltak, az a szűkösség, és amit nagyon óhajtanak, az folyamatos bentlakás lehetősége. Pénz híján Az elhangzott óhaj teljesíthetőségéről megkérdeztük a nagyközségi tanács vb-titká- rát, dr. Pásztor Ferencet, aki a következőket mondta: — Célszerűnek látjuk az idősek napközi otthonának fejlesztését és bővítését. Sajnos, saját pénzünkből nem telik rá, ezért már 1983-ban benyújtottuk kérelmünket a megyei tanácshoz, és támogatást kértünk erre a célra. Az idén sem tudják kérelmünket teljesíteni. Csupán 50 ezer forintot kaptunk, ez azonban csak a kisebb karbantartásokra, javításokra elegendő. — Az idős emberek elmondták, hogy a szükséges anyag részben megvan. — Valóban, és társadalmi munkásokat is tudunk szervezni, azonban ahhoz, hogy az építést megkezdhessük, legalább 5—600 ezer forint kell — hangzott a válasz. Az öregekről való gondoskodáshoz nem elég a társadalom erőfeszítése. A tánácsok és társadalmi aktívái lehetőségeikhez mérten, mindent megtesznek, hogy az idős korúak napjait szebbé tegyék. A család szerepét mégsem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha megoldhatatlan az össze- költözés, és nincs más lehetőség, akkor hozzanak áldozatot a gyerekek is. Legalább anyagilag segítenének az érintett szülők hozzátartozói az idősek sorsúinak rendezésében! Gyuráki Ferenc CEQLÉDI Otília A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Beváltok ez új formák Emelkedjen a szakmai színvonal Életrevaló társulások, munkaközösségek — GT, VGT, ÜGMK — rövidítések,. betűjelzések, napjainkban használatos szavakhoz. A társulásokat pár éve, hogy néhányan, mint szolgáltatók és szolgáltatást igénybe vevők, kezdték kóstolgatni. Azóta, mint tények igazolják, rájöttek az ízére. A gazdálkodási formák korszerűsítése néhány éve Cegléden is megindult, szélesedő folyamattá vált. Legutóbb, amikor a városi tanács végrehajtó bizottsága is tárgyalt róla, megállapították, hogy nincsen rossz hatással a kereskedelmi ellátásra, a szolgáltatások bővülésére, azok színvonalának alakulására. Nyereségük megnőtt Cegléden kis szövetkezetek, szövetkezeti szakcsoportok, gazdasági munkaközösségek, szerződéses és jövedelemérdekeltségű kereskedelmi egységek vannak, és jelentős szerepet töltenek be máris a város életében, helyzetének alakulásában. Tavaly január 1-től kisszövetkezet lett a Stylus Faipari Szövetkezet. önmagukért beszélnek a gazdasági tevékenységet tükröző adatok. Termelési értékük, nyereségük ugrásszerűen megnőtt, jobb a cég árbevétele, dolgozóit a munka fejében jobban tudja honorálni. A lehetőségek azonban még szélesebb skálán mozognak. Ipari, szolgáltató szakcsoport Cegléden 1983—84-ben összesen négy alakult. Ök csak a szövetkezet nevében, annak felelősségével vállalhatnak munkát. Gazdaságosan működnek, nem rosszabbul, mint amit akár, ha kísérletképp is elvártak tőlük. Jelentős a Dél-Pest megyei Afész már régebben megalakult szakcsoportjainak működése. Ezek nemcsak Cegléden, haA példakép közelében Többet kell támadni- Az Abonyi Tsz Sportkör birkózószakosztálya legalább egy negyedszázada az egyesület egyik legeredményesebben működő szakosztálya. Igaz, egy újabb Varga János nem bukkant fel mostanában, de az egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok feltűnése óta, legalább húsz élvonalbeli nevelődött a nagyközségben. Tarjányi János edző szerint jelenleg a szakosztály legeredményesebb sportolója. Szávai Zsolt. A tizenhat éves fiatalember nyolc éve birkózik. — A kezdet nem volt köny- nyű, sokáig nem jött be semmi — meséli. — Aztán néhány évvel ezelőtt az úttörőolimpián második lettem, később pedig, amikor a serdülő korcsoportba kerültem, többször területi bajnokságot nyertem, sőt legutóbb magyar bajnok lettem. A fiatal birkózó az idén meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatottba és közelmúltban a Romániában megrendezett szabadfogású ifjúsági barátság versenyen a magyar csapat tagja volt. — A háromnapos versengésen, nyolc ország vett részt — folytatja. — Sajnos, teljesítményünk a várakozás alatt maradt, szakvezetőink leg alább tizennyolc pontot reméltek, és összesen ötöt sikerült gyűjteni. Én súlycsoportomban hatodik lettem, rajtam kívül még két versenyzőnk tudott pontot hozni. — Mi volt a gyenge szereplés oka? — Szerintem félénkek voltunk, kevés akciót indítottunk. Meglátszott, hogy a hazai versenyeink nincsenek oiyan színvonalasak, mint a szovjeteknél. Súlycsoportomban például rendkívül dinamikusan birkóztak a koreaiak és a bolgárok. Többet akcióztak, a lenti helyzeteket jobban kihasználták, mint mi. — Milyen a további program? — Meghívtak Tatára, az edzőtáborba, ahol a közelgő lengyelországi Európa-baj- nokságra készülünk. Valamivel jobban szeretnénk szerepelni. mint Romániában, ezérl az eddiginél még komolyabban veszem az edzéseket. Ha Lengyelországból hazatérünk újabb nagy verseny vár, a magyar bajnokság. Sajnos, Szávai Zsolt sem sokáig képviseli Abony színeit Több élvonalbeli egyesület hívta, és úgy döntött, hogy ezentúl a Honvédnál folytatja a birkózást. Mint mondta, ott jobbak a lehetőségek. Két abonyi mellett, ő lesz a harmadik annál az egyesületnél, ahol Varga János most az edző. Bár nem ő irányítja majd Szávai Zsoltot, de a fiúnak mégis tetszik, hogy a példaképe közelébe kerül. Gy. F. nem a környező településen lelhetők: Csemőben, Cegléd- bercelen, Albertirsán, Törteién, Abonyban, Jászkaraje- nőn. Méztermeléssel, nyúlte- nyésztéssel, zöldségtermesz-, téssel, sertéstartással foglalkoznak, több mint 440 embert foglalkoztatnak, s mint kide- dült, még jobban is kihasználhatnák a szakcsoportban rejlő lehetőségeket a maguk és a népgazdaság hasznára. Betartják a szabályt Gazdasági munkaközösségből eddig 30 alakult, mintegy százötven személlyel. Kutatással, tervezéssel, fejlesztéssel foglalkozik a Sztráda Műszaki Tervező Munkaközösség, amelynek tíz tagja van. Hét személyes a Ceglédi Mélyépítő Szolgáltató GMK, amelynek hét tagja van, öt főt számlál a Garancia Epü- letkarbantartó és Szolgáltató Gmk. Gazdálkodásuk egyértelműen nyereséges. Árbevételük magas, alkalmazottakat foglalkoztatnak, így többlet- munkát vállalhatnak. 1982— 83-ban 15 vállalati gazdasági munkaközösség alakult. Előnyük többféle, mint az önálló munkaközösségeké. Ez kiváltképp a kötelezettség vállalásában előnyös a számukra. Az idén több vállalati, gazdasági munkaközösség alakult, mint önálló. Érthető, hiszen az önállóban a tagok egész magánvagyonukkal felelnek, nemcsak azzal, amit bevittek. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint, a munkaközösségek betartják a működésükre vonatkozó jogszabályokat, a társasági szerződés előírásait, szakmai követelményeket, más hatósági előírásokat. A gmk-k tevékenysége is megfelel a jogszabályban lelhető, előírásnak, az ellenőrzések nem találtak alapvető hiányosságokat. A tanács illetékes osztálya műszaki, szakmai ellenőrzéseket végez, emellett más szakhatóságoknak is van ellenőrzési joguk, mint például a tűzrendészetnek, a KÖJÁL-nak, az adóhatóságnak, a társadalombiztosítási igazgatóságnak. Ezek nem jeleztek az utóbbi időben szabálytalanságot. Hiányos hozzáértés Kiskereskedelmi tevékenységet Cegléden 216 kereskedelmi egységben látnak el, emellett vannak szerződésben üzemeltetett boltok, vendéglátóhelyek. Jövedelmi érdekeltségű üzletet a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Pesi megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat tart fenn Szerződéses formára vállalkozót leginkább a vendéglátóipari területen találni. A szerződéses boltokban tapasztalni, hogy szakképzettsége csak a vezetőnek van. A tanács vb határozati javaslatot fogadott el, miszerint jónak látná, ha a szerződéses üzemeltetésű üzletekben javítanának az alkalmazottak szakmai színvonalán. A tanácsi szakigazgatási szervek jövőre komplex ellenőrzési programot állíthatnak a mun- katervükbe, a gazdasági munkaközösségek, a szakcsoportok a kisszövetkezetek, a szerzőid déses és jövedelemérdekeltségű kereskedelmi egységek tevékenységének rendszeres ellenőrzésére. E. K. Szabadtéren HfSese, sport, diszkó Cégié.', n augusztus 19-én, vasárnap délután a Károlyi Mihály lakótelep központjá- sport- és kulturális események zajlanak. Ezen a napon 11 órakor kezdődik az Alkotmány Kupa lábtenisz-bajnokság a strandon. A gyerekek 16 órától a Csalóka Péter című mesejátékot nézhetik meg az alkalmi szabadtéri színpadon. 19 órától a felnőttek is színielőadásra hivatalosak: Az elrabolt hercegkisasszony című mulatságos darab kerül színre, harsány komédiázással. A város központjában a Szabadság téren 19-én este diszkó lesz. Eloiarod a bemutató terauA kertbarátok ceglédi mékbemutatója, amelyet gusztusra terveztek, technikai okokból elmarad. Ma adják át Negyven gyerek bölcsődéje Alkotmányunk születéséről és államalapító első királyunkról az abonyiak ma, csütörtökön délután emlékeznek meg. A település központi ünnepsége 16 órakor lesz a Tószegi úton épült új, 40 személyes bölcsődénél, amelyet ezúttal adnak át a picinyeknek. Az avató és emlékbeszéd után, társadalmi munkásokat tüntetnek ki és itt szegik meg az új búzából sült kenyeret. Az érdeklődők az ünnepség ' után belülről is megtekinthetik a régen várt gyermekintézményt. (Minderről lapunkban már szóltunk.) A rendezvény előtt egy órával a termelőszövetkezeti emlékműnél, Somogyi Árpád tavaly felállított Kenyér című alkotásánál, koszorúzási ünnepséget. rendeznélk. Augusztus. 19-én, vasárnap délután 4 órakor az Abonyi Lajos Falumúzeumban Írásos adatok Abony történetéhez címmel kiállítás nyílik. Hétfőn mindenkit szívesen látnak a nagyjárási erdőben, 1 ahol majális lesz a szokott helyen. A zenét kedvelők szórakoztatásáról a művelődési ház gondoskodik. Az áfész büfét állít fel. Az erdőben rendezik meg délelőtt 10 órától az immár hagyományos Alkotmány Kupa kispályás labdarúgótornát. IVSIf lát a fotóművész? A Kossuth rádióban augusztus 17-én, pénteken délelőtt 10 óra 5 perckor “h Gyermekrádió műsorában Révkalauz címmel hangzik el adás könyvről, képről, színházról, zenéről.és moziról. Az összeállítás keretében sugározzák a Cegléden élő Apáti-Tóth Sándorral készített beszélgetést, amelyben arról beszél, hogy mit lát a fotóművész? Tiszta termekbe térnek A kicsinyek előtt kapuit rövidesen megnyitja, egy hónap szünet után a cscmői óvoda. A nyári szünidő alatt az épületben festettek, most javában tart a nagytakarítás, az óvoda dolgozói serénykednek. Augusztus elejétől vidámsággal, gyerekekkel telnek a most meg kongó termek Apáti-Tóth Sándor [elvétele Bővítésre vár az iskola A ceglédi Török János Szak- középiskola sokféle fontos feladatot lát el. Egészségügyi szakiskolaként, szakközépiskolaként működik és állategész- ségőröket is képez. Megnövekedett szerepkörének csak nehezen tud eleget tenni szűkös körülményei miatt. Mindenképpen indokolt felújítása és bővítése. Várhatóan három szakaszban kerül sor ezekre a munkákra. Tanulmányterv készül, s annak alapján látnak hozzá az új tantermek megépítéséhez. a modernizálás folytatásához. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap',