Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-15 / 191. szám

1984. AUGUSZTUS 15.. SZERDA Fáradtságot mér Konditeszt ‘ Hordozható reakcióidő-mérő gyártását kezdték meg Duna­keszin a Dukát Műanyag és Papíripari Kisszövetkezet elektronikai részlegében. A konditeszt elnevezésű készü­lék aszerint minősíti a kondí­ciót, hogy a készüléken vélet­lenszerűen felvillanó fényjel­re a vizsgált ember milyen gyorsan nyomja meg a beren­dezés gombját, lép rá pedáljá­ra. A választás ideje, azaz a reakcióidő a készülék képer­nyőjén “ milliszekundumban jelenik meg. s ebből a szak­emberek már következtetni tudnak az illető fáradtságára, idegállapotára. A készülék hordozható, 9 voltos telepről működik, így a gépjárművezetők helyszíni ellenőrzését is lehetővé teszi. •Alkalmazása elsősorban a targonca-, daru-, munka- és erőgépvezetőknél, fokozottan veszélyes üzemek, bányatérsé­gek nagy értékű és pontosságú berendezéseinek kezelőnél le­het hasznos. A balesetek meg­előzésén kívül a sport terüle­tén is alkalmazható. A hordoz­ható reakcióidő-mérőt a Skála Metrón keresztül szeptember­től forgalmazzák a gyártók. Segít a nyári óvoda Szabadságidő a csapágygyárban Megvettek két felvonulási épületet Akik még nem mentek el szabadságra, azért, akik meg már túl vannak rajta, azért dolgoznak kevésbé intenzívebben így a nyár derekán, mint ősszel vagy télen. A többiek meg? Éppen szabadságon vannak. — Mindez persze így nem egé­szen igaz, nem lehet igaz. S különösen nem az ipari üzemek­ben, ahol a termelés, ha nem is zavartalanul, de folyik. Tervszerű betegállomány Diósd, Gördülőcsapágygyár. A belépőnek nem tűnik fel, hogy kevesebben lennének itt, mint máskor, egyrészt, mert már-már megszoktuk a mun­kaerőhiányt, másrészt, mert a gépek üzemelnek, a görgőválo­gatóban serényen jár az asz- szonyok keze. — Természetesen mór az éves termelési feladatok ösz- szeállításánál figyelembe vesz- szük a szabadságokat. Év ele­jén üzemekre, csoportokra le­bontva, minden .hónapra elké­szítjük — statisztikai becslés­sel — a szabadság- és a be­tegállomány-tervet. — Kisné- met András termelési főosz­tályvezető szerint a termelés­Kenuval, hajóval a Dunán Szakács őrzi a bográcsot Kalandozás vízi emberekkel Megittak egy sört a parti falatozóban, majd a Duna felé vették útjukat. Ott állt a két kenu, telepakolva minden, tá­borozáshoz, túrázáshoz szük­séges kellékkel. Betolták a vízbe, beléptek, kényelmesen elhelyezkedtek és elkezdtek evezni fölfelé, Visegrád irá­nyába. — A legkisebb gyerek há­rom és fél éves, a legöregebb én vagyok. Krisztusi korba léptem májusban — mutatja be a csapatot Mayer Gábor, közben előrekiált a másik ke­nu gazdájának. Angyal Zol­tánnak — Szólj a többieknek, hogy indulunk! — A „töb­biek” annyit tesz, mint a csa­lád és a túra tagjai, akik a strand homokján ugrándoz­nak, kicsit bohóckodnak, a gyerekek beszaladnak a Duná­ba, lebuknak, majd kacagva lehuppannak a parti homokra. Borús ugyan az idő, néha — amikor úgy gondolják a fen­tiek — megerednek az égbolt csatornái, utána, mintha mi sem történt volna, lassan fel­száradnak a járda betonkoc­kái... Irány Kisoroszi! Gyakran kötnek ki Duna- bogdányban a vén folyó túrá­zói. Megmozgatják a hosszú üléstől berozsdásodott ízületei­ket, a boltban bevásárolnak még egy-két dolgot, amire szükség lehet az esti főzésnél, a gyerekek fagyit kapnak a Heim-féle presszóban, a fér­fiak sörrel vagy egy könnyű fröccsel erősítik kondíciójukat, s irány Kisoroszi. — Nyolcast csinálunk — magyarázza Mayer Gábor, mi­közben húz egyet a lapáttal, ezzel tartva egyenesben az ősi vízi járművet. — Hétfőn in­dultunk, tegnapelőtt Szentend­re alatt kötöttünk ki, tegnap Tahiban, most Vácig meg sem állunk. Úgy gondoltuk, holnap leszaladunk egész Százhalom­battáig. Megkerüljük a Cse- pel-szigetet, s körülbelül tíz nap múlva érhetünk vissza Budapestre. Jó dolguk van ezeknek az embereknek. Nem sajnálják a fáradságot, megszervezik a tú­rát és vízre szállnak. Estén­ként kikötnek, tábort vernek, bográcsban valami finomat főznek és feledi testük-lelkük a munkát, a tizenkét hónap súlyát. Pihennek ... Nem messze Tahitól szintén készülődik egy kis csapat az estére. A szakács bősz cerbe­rusként őrzi a bográcsot, a fű­szereket, senkit nem enged a közeibe. Ez a vacsora az ő al kotása lesz. Suttyomban bele­kóstoltam a paprikás krumpli­ba. Ez aztán finom! A tízfő­nyi társaság, tagjainál talán csak a csapat kutyája éhesebb. Nyüszítve köröz a bogrács körül, menne is neki, ha nem riasztaná el a tűz, a forróság. Nyugtalanul szaglász a levegő­ben, szinte remeg fenntartott orra, s izgatottan vakkant egyet. Aztán rájön, hogy et­től ugyan nem lakik jól, neki­indul a csendesen hömpölygő Dunának, bemegy pár méter­re. minfegy incselkedve a fel­nőttekkel, gyerekekkel, akik féltőn kiáltanak utána: — — Csöpi! Csőpi! Gyere ki, kiskutyám, gyere ki! — majd, miután megelégelte az incsel- kedést, szépen megfordul, a part felé veszi a tempókat, s loncsos, vizes bundával meg­áll kisgazdája mellett... Mo­solyogva ránéz s jól megrázza magát. Az emberek — mi mást tehetnek — félreugranak és lőtávolon kívülre szalad­nak ... Cirkáló csirkehad Közben befut a menetrend- szerinti hajó, Esztergom— Visegrádról Tahi kikötőjébe. Nó, ezt a kikötőt nem kell na­gyon komolyan venni: nem más, mint egy ponton, aminek nekitámaszkodnak a megérke­ző hajók. Az egyszemélyes ál­lomás vezetője, Kristóf Mi­hály, akár egy igazi tengeri medve. A csíkos trikó tekintér lyes pocakot takar, bőre bar­na a naptól, széltől és a víz­től. Elkapja a matróz által kihajított kötelet és a ponton­hoz erősíti. Kinyílik a bejára-, tot jelző korlát, kiszállnak az utasok. Elől egymás nyomá­ban iskolások igyekeznek, kí­sérőjük figyelmesen számol: 2, 4, 6, aztán megint 2, 4,.. Hiába, nehéz ezt a cirkáló csirkehadat számba venni! Mögöttük idősebbek, vigyázva lépegetnek, óvatosan halad­nak a nedves deszkák között — Nincs több kiszálló? — néz vissza a hajó belsejébe a matróz, majd — választ nem hallván — kezdi befelé te­relni az új utasokat. Egy jelzés a hajó kapitánya és a megállóhely vezetője kö­zött, amit más talán észre sem vesz. Lehet, hogy egy szemhunyorítás volt csupán. És indul a hajó tovább. Esernyő alatt Leányfalu bájos kikötőépü­lete előtt már esernyővel vár­nak az utasok. A hajó abla­kán lassacskán gördülnek vé­gig az esőcseppek, a nedves üvegen a part fái megtörnek, Szentendre templomtornyai mulatságos formákat vesznek fel. A lombok alatt sátorozók visszahúzódnak a vászon vé­delmébe, s onnan nézik a lomha folyót, a rajta elhaladó hajókat, a nyári Dunát... Fiedler Anna Mária ben éppen ezért nem okoz fennakadást a nyár. — Baj csak akkor van, ha egyszerre mennek szabadságra és betegállományba az embe­rek, mint most a köszörű­üzemben. Az ebédjegy árából Bukszár Tamás a görgőkö- szbrű üzem vezetője. Miután elmondom neki, miről szeret­nék írni, ő is rögtön a szabad­ságolási tervet veszi elő. — Júniusban erősen rákap­csoltunk, így, ha nem is telje­sítettük, de legalább megkö­zelítettük a féléves termelési tervet. Emiatt többen túlóráz­tak, mások elhalasztották a szabadságukat. Ráadásul az óvodák és bölcsődék is ilyen­kor zárnak, akinek pedig be­utalója van, annak nem mondhatom, hogy menjen máskor nyaralni! Így aztán júliusra összetorlódtak a sza­badságok, és néhány hét óta naponta kilenc-tíz ember van betegállományban. Nem em­lékszem rá, hogy nyáron vala­ha is ennyien megbetegedtek volna egyszerre. Megoldás? Hiszen a terme­lés mégsem állítható le. — Vállalati gazdasági mun­kaközösségek, mellékfoglalko- zásúak alkalmazása, túlóra. És a nyári óvoda! Ahol sok édesanya dolgozik, ott bizony nem kis segítséget jelent ez a szolgáltatás. Kótai Jánosné és Szvoboda Györgyné görgővá­logatók. A nagyobb tíousból 14 ezer darabot, a kisebbikből 77 ezer darabot vizsgálnak át naponta. Gyermekeik akkor is járnak oviba, amikor a ta­nácsi szünetel. A gyárba vi­szik magukkal őket. — Rengeteg játékuk van, az óvó nénik helyesek, csak az ebédjegyet kellett megven­nünk a gyereknek, amiért reggelit és ebédet kapnak — mondják. Szvoboda Györgyné amíg tehette, a nagymamához vitte gyermekét, de két hétre sza­badságot kellett volna kiven­nie. Kényszerszabadságot. De szívesebben tartogatja ezt az időt a nyaralásra, amit vi­szont nem mindig sikerül ösz- szeegyeztetni az óvodai szü­nettel. S mibe kerül mindez a vállalatnak? Ónodi Antal szo­ciálpolitikai osztályvezető be­szél a kezdetről: — Korábban egyre több helyről hallottuk a panaszt, hogy a szülők, nyaralás után — helyett — fizetés nélküli szabadságra is mennek, ami­kor bezár az óvoda, az iskola. Néhány éve fejeződött be gyárunkban egy rekonstruk­ció. Két felvonulási épületet nem hagytunk lebontani, meg­vettük az építőktől. Az egyik napközi lett, a másik sport­klub. A tömegsportunk bázisa; teniszezők, röplabdások, lövé­szek vették birtokukba. Ilyen­kor, nyáron azonban a sport­élet is lanyhább, s mivel víz, villany, W. C. van az épületben, a KÖJÁL is engedélyezte, hogy nyáron a gyerekeket he­lyezhessük el benne. Nyári óvodát a munkásotthonban nyitottunk először, napközit pedig éppen egy esztendeje. Egy kis gyakorlat — Az épület tehát megvolt, a szülők érdeklődtek, szak­képzett gondozónőt kellett még szereznünk. Csak most éreztük igazán, mire jó a kap­csolat a helybeli óvodákkal, is­kolákkal. Másodállásban fog­lalkoztattuk nevelőiket. S a kisegítő személyzetet az élet maga adta. Több gyári dolgo­zónk gyereke jár óvónőkép­ző, tanárképző iskolába, így a nyári gyakorlaton egy kis pénzt is keresnek. Eller Erzsébet A zöldség becsülete Mostoha most a sorsa Számtalan esetben leírtuk, elmondtuk már. hogy mező­gazdaságunk szerves része a háztáji állattartás, növényter­mesztés, egyszóval: a kisáru- termelás. Sőt, enélkül gondok lennének az élelmiszerellátás­ban, az exportvállalásaink tel­jesítésében. Ez a tény. no és a piaci zöldség-, gyümöcsárak késztettek arra, hogy körül­nézzünk, mi a helyzet ma az Áfész felvásárlótelepein, ahol a háztájiban megtermelt árut veszik át. Kevés a kanna Üticélunk Ráckeve és kör­nyéke. A nagyközség átvevő- helye a falu főutcáján van, könnyen elérhető helyen. Kun­csaftra várva az ajtóban támaszkodik a vezető. Kala­pács István. — Nem nagyon foglalkoz­nak errefelé zöldséggel, leg­alábbis nem olyan mértékben, hogy idehoznák a termelők az árujukat. Meg aztán jobbára keveslik is azt a pénzt, amit mi adni tudunk, így inkább maguk viszik ki a piacra, vagy Budapestre, a Bosnyák- ra. Nálunk főleg az exportra szánt cikkek mennek. Tavasz- szal a csiga, aztán a nyúl, a méz, a galamb, mostanában hozzák be a mákgubót, ennek kilóját 10,50*ért vesszük át, a borkövet, ez 8 forint. Tavaly volt meggy és cseresznye is, de az idén már azt sem hoz­tak. Most különben a méz a sláger, a héten szinte minden­nap több mázsát hoztak be. Csak az a baj, hogy nincs még elég kanna. Nemrég szállított; be Szigetbecséről Vrbovszky András huszonhat kanna mé­zet, lenne még neki, de nem tudtam edényt adni. Virágra álltak át — Mennyiért veszik át a ■mézet? iu.v — A vegyes kilóját har­minc, az akácmézet harminc­hét forintért. Ha vándorlásból — az ország más vidékeiről — származik, két forinttal többet fizetünk. így szeretnénk hoz­zájárulni az utazás, a szállítás költségeihez. Akárhogy is: ahhoz képest, amit a vásárló a boltban hagy egy üvegcse mézért, kevésnek tűnik ez az összeg. Nagyobb mérvű zöldség- gyümölcsfelvásárlás Dömsö- dön van. Ott — amint azt Ne- csász Imre, a telep vezetője elmondta — igyekeznek meg­szervezni a beszállítást. Jelen­tősebb mennyiségnél egyene­sen a Zöldérthez viszik a föl­dekről az árut. Előtte gondos­kodunk göngyölegről, szállító- eszközökről. Legnagyobb gon­dot az jelenti, ha a Zöldért nem tud kocsit biztosítani. Ha az Áfész járműveivel kell megoldani a szállítást, az min­dig problémát okoz. — Most kevesebb a dol­gunk — mondja Necsász Imre. — A szilva még nem érett meg, a barack már lefutott. Csak cefrebarackot hoznak be, amit exportra viszünk. Kiskunlacházán a telepet zárva találtuk, szabadságon van a vezetője, de tudtunk beszélni Dobos Józseffel, az Áfész felvásárlási főosztályá­nak vezetőjével. — Minimálisra esett vissza a zöldség, gyümölcs termelése a környéken. Akinek pedig van, az eladja saját maga. Vissza­esett a paprika: néhány esz­tendővel ezelőtt nagyon dívott a fóliázás. Legtöbben Áporkán foglalkoztak vele, ám az otta­niak most átálltak a virágter­mesztésre. Kié a haszon? — Mi a helyzet a felvásárlá­si árakkal, mennyiért veszik és mennyiért adják tovább az árut? — Holnap veszünk át öt mázsa paradicsomot az egyik termelőtől, kilóját 5,30-ért, ezt a Zöldértnek 5,50-ért adjuk to­vább, tehát csak 20 fillér nye­reségünk van minden kilo­grammon. Nálunk nem ez áz üzlet. A nyúl, a galamb, a pe­csenyebárány* a toll. Ez mind>i exportáru. Ezekből gyakorla­tilag folyamatos a felvásárlás. így néz ki tehát napjainkban a felvásárlás Ráckeve környé­kén. Kevés a zöldség-gyü­mölcs. amire pedig nagy szük­ség lenne. F. A. M. Bába Mihály: *Wióózatéréó F ekete János tmk-lakato® hatvankét esztendős korában gondolt először arra, hogy nyugdíjba megy, hadd érez­ze, élvezze még jó erőben a megérde­melt pihenést. Jól teszi, Jani bácsi, mondta neki a műhelyfőnök, dolgozott már eleget. De a gyártól még nem szeretnék elszakadni, töprengett egy kicsit az öreg, ha visszajöhetnék mint nyugdíjas ... Bármikor, Jani bácsi, ve­regette vállon a főnök, hiszen tudja, hogy a jó szakemberre mindig szükség van. Szépen búcsúztatták. Ajándékot ka­pott, megvendégelték, még a műhely­ben is csináltak egy görbe délutánt. Néhány napos otthoni tétlenség 'után leutazott a telkére. Hajnalban horgászni ment, napközben meg kapálgatott, kerí­tést javítgatott vagy a szomszédokat lá­togatta. Felesége halála óta egyedül fő- zögetett már régen, nem okozott neki gondot a meleg ételek elkészítése. Ha- 1 lászlé, lebbencs, zöldbableves, tökfőze­lék, lecsó, paprikás krumplik, néha pör­költ, gulyás került az asztalára, ha sike­rült a közelben húst szereznie. Vá­ratlanul azt vette észre, hogy gömbölyö- dik, egyre szűkebb derekán a nadrágja, arca pirosodik, bámul és párnásodik. Jó dolgomban elhízom itt, gondolta, mint az egyszeri vezérigazgató, aki járni is elfelejtett, mert mindenhová kocsi­val furikáztatták. Augusztusban ősziesre fordult az idő, beszorult a kalyiba konyhájába és ott tétlenkedett. Régi könyveket, újságokat olvasgatott vagy bömböltette a rádiót. Nem találta helyét. Leveleket írogatott a gyerekeinek, hogy most már hamaro­san visszamegy Pestre és odavárja őket látogatóba. A rossz idő meg a türelmet- • lensége aztán egy reggel összecsomagol- tatott vele és hazakergette. Hétfőn reggel kiment a gyárba. A sza­kik örömmel, csipkelődve üdvözölték: hogy megfiatalodott, pocakot eresztett, meg hogy olyan barna, mint egy uszo­dai ficsúr, vagy talán egy csini élet­társra akadt. A műhelyfőnök is mele­gen rázogatta kezét, közben: haraptak a halak? akadt-e a halászléhez jó társa­ság, no meg bor? Ugye, hogy így is le­het élni? — záporoztak a kérdései. Fe­kete János válaszolni sem tudott, csak mosolygott és már csak azt érezte, hogy a főnök keze kicsúszik az övéből és ro­han tovább. Utánasietett. Csak azit akarom mondani, fújt, hogy szeretnék visszajönni. Ügy, ahogy megbeszéltük. A főnök megtorpant. Megállt. Szemöl­döke sapkája széléig szökött. Egy pilla­natnyi csend után azt mondta: persze, persze, hogyne, Jani bácsi, nem feled­keztem én meg semmiről, csak most azt sem tudom, hol áll a fejem a sok sür­gős munka miatt, no meg itt van még az adminisztrálás is. Hanem Jani bácsi, jöjjön vissza egy vagy két hét múlva, akkor már nem lesz itt bolondok háza; leülünk, elbeszélgetünk. Hát minden jót, jó pihenést! Hány percig állt ott a műhely köze­pén? Ki tudja. És az elengedett tenyere meddig lógott a levegőben? Ki tudja. Lassan megfordult, intett, köszönt a sza­kiknak, hamarosan jövök, mondta még és kiment a műhelyből. Nem ült villa­mosra. Gyalog ment úgy három meg­állót. Közben azon töprengett, hogy miért olyan nyugtalan. Kedvesen fogad­ták, nem fordultak el tőle. A portás is megismerte, szó nélkül beengedte. És a főnök is... A főnök? Legyintett. Le­ment a kis pincébe, ahová oly sokszor be-betértek egy pohár borra munka után, legtöbbször péntekenként. Lassan teltek a napjai, pedig le-le- ment a parkba sakkozni, délutánonként meg moziba oldalgott.. E gy hét múlva megint ott volt a gyárban. Tereferélt egy kicsit az emberekkel, aztán megkereste a mű­helyfőnököt. Egy hét múlva, egy hét múlva jöjjön Jani bácsi. Egy hét múlva ismét ott volt. Te, Ja­ni, üdvözölte kacagva Zoványi Feri, amióta nyugdíjas lettél, többet jársz a gyárba, mint mikor itt dolgoztál. Har­sogtak. Mosolygott ő is. És ment a fő­nökhöz. Csak az adminisztrátorlányt találta a kis irodában. A főnök elvtars értekezik. Nagyon elfoglalt. Talán a hét végén .:. Ott volt a hét végén, de akkor meg a főnök nem volt. Valami családi ügy miatt néhány nap szabadságra ment. Nem baj. Talán egy hét fnúlva több szerencsém lesz, mondta Fekete János. ■ Otthon távirat várta: az esti vonattal érkezik a lánya meg a veje. Sebtiben kitakarított, elmosojjatoitt, leszaladt vá­sárolni. Csirkepaprikást főzött nekik, mert tudta, hogy azt mindketten szere­tik. A bor mellé néhány üveg sört is vásárolt, mert a veje szeretett ebéd után. vacsora után sörözgetni. Vidám hangulatban étkeztek a gye­rekek. Jókedvűen belakmároztak és csak aztán mesélték el, hogy néhány napig maradnak, mert bevásárolni jöt­tek fel. Itt mégiscsak nagyobb a válasz­ték, mint a faluban, meg a szomszédos se hótt, se eleven kisvárosban. Fekete János meg elmondta, hogy hamarosan visszamegy a gyárba dolgozni a régi he­lyére mint nyugdíjas. Csak még a fő-, nőkkel nem sikerült beszélnie, pedig már ötször is kint járt emiatt. Fater, mondta öblös hangján a vő, ne szalad­jon olyan szekér után, amék nem akarja felvenni. De van nekem egy ja­vaslatom : a kertünkben összetákolok egy kis műhelyt, váltsa ki a nyugdíjas ipart és jöjjön le dolgozni. Arany éiete iesz. Egy tmk-lakatos mindenhez ért. Lesz munkája, ne féljen. Ha nem akarja fel­adni a pesti lakást, hát ne adja. Kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken dolgo­zik. a szombatot, a vasárnapot meg a hétfőt Pesten tölti, pihenéssel. Ha meg­gondolta, adjon fel egy táviratot. H árom nap múlva kikísérte a gyere­keket az állomásra. Akkor még nemigen gondolkodott veje javaslatán. Másod-, harmadnaponként kiment a gyárba, de ígérgetésnél nem jutott to­vább a főnök. Egyszer, amikor bement a műhelybe, egy gúnyos hang ütötte meg a fülét: már megint itt van a ku- nyerálós kis öreg. a hülye főnök még hitegeti. Szó nélkül kifordult a műhely­ből. A portásnak is ímmel-ámmal kö­szönt. Hosszú évek óta először botorkált haza részegen. Másnap is alig józano- dott ki. Se részegen, se józanul nem ér­tette, hogy mi történt körülötte a rég ismert emberekkel. Szavuk olyan lett számára, mint a szappanbuborék. Aztán elküldte ve.jének a táviratot: Tákold össze a kis műhelyt. r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents