Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-12 / 189. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP Téglagyári hőférkép Majd megjelenik egy hirdetés A téglagyár nem meleg hely, egyenesen forró. Ez az áldott jó nap még ferdén kül­dözgeti a sugarakat, no de ak­kor sem képes megzavarná a bölcs mozdulatlanságban gub­basztó, csupasz, ló nélküli fuvaros kocsikat, szemközt a bejárattal. Benn az udvaron is gyülekeznek a zsákmányra várók, jó néhányan összefu­tottak, s persze ugrásra ké­szen meredeznek a motorizált teherhordozók. Füstölgés Sétáljunk! Indulásnak épp elegendő annyi: Horváth Ist­ván. a gyár rokonszenvesen őszinte vezetője cigarettából immár a napi két csomagnál tart. Néhány szál a nemrég lebontott évszázados kemen­ce emlékére: s ha megmarad, ha netán megújítják, ki dol­gozott volna mellette? Senki. Az ifjak messze kerülik az agyagégető telepet. Újabb szá­lak a terv miatt: mert bármi­ként szemléljük, túlméretezet­tek ezek a számok. A ceglé­di téglagyár legkorszerűbb munkaeszköze az emberi kéz, s e kéz, amint öregszik, egy­re több terhet cipel. Idén 200 ezerrel több téglát kelle­ne égetniük (összesen 7 mil­liót), nyersből pedig 500 ezer­rel fejelték meg a tervszámot, ami így most 7 millió 600 ezer darabra ugrott. Meglesz? Majd nemsokára hirdetés jelenik meg az újságban: melós ke­restetik. Lesz jelentkező? Egy szippantás az égő csikkből: szóval 5 ezer alatt senki nem keres. Aztán van, aki a 9 ez­ret is hazaviszi. De akkor az­tán dolgozik. Mégis... Fogy a pakli: Létszám? A kisebb gond. Munkaerő? Hát ez az. A minőség, uram, a minőség. Tavaszi fagy Tényleg itt az ideje, hogy ózonslukk érje a tüdőt. S egy kupac képében elő is bukkan. A rakás alapanyaga az olajos iszap, környezetszennyező, a PVCSV választja ki, van be­lőle bőven. De ha fűrészporral keverik, könnyedén megbarát­kozik a téglasajtoló felé igyekvő anyaggal, a kemencé­ben meg szépen egymásba ga- balyodnak. Egy csomó káros melléktermék tűnik így el. Ez új, ez jó. — Nagyon kellene még két műszárító csatorna — mond­ja Horváth István. — Mert egyszerre 12 ezerrel több kis­méretű téglát készíthetnénk elő ütemesen az égetéshez. A piac mindent elnyel, muszáj növelni a teljesítményt. Meg aztán fölszabadulna női mun­kaerő is. Nem mindegy. Ta­vasszal az égiek megint be­nyújtották a számlát: 130 ezer darab kis méretű tégla fagyott meg a szabadtéri szárítóban. Polónyi Ferenc művezető indulatos. A többiekért. A javáért. Homlokán veríték­gömbök cseperednek, mihelyt a kemencéhez érve magyaráz­ni kezd. — Na látja, ezt kellene job­ban megfizetni. A 40 fokos Effendik, nadrágféken Tábor itt és tábor ott L egutóbb, amikor a Ceg­lédi Állami Tangazda­ság bedei központjában volt dolgom, nem akartam hinni a szememnek. A jókora porta legvégiben hatalmas faforgács- és pozdorjahegy magasodik, járművektől veszélytelen te­rület, oda látni a raktárépü­letektől. Oda láttam én is és mit láttam? Apró emberké­ket, mintha manók ! szállták volna meg a forgácspíramist, meg a közelében lévő bok­ros területet, a fedett színt. — Mi a manó?! Ok meg kicsodák? — Nem éppen manók, csak most olyanok, a nyári szün­időben. Néhány dolgozónk szeretett csemetéje játszik ott, természetesen felügye­lettel — mondták az irodis­ták. A tangazdaság ugyan­is egy nyári kisiskolás nap­közit is nyitott, könnyítve ez­zel több szülő dolgán, akik nyáron nem tudták hová, biz­tonságba helyezni csemetéjü­ket. Reggel hozzák, munka után viszik őket, a cég mun­kásbuszával, magukkal. A felügyeletért nem, egyedül az ebédért kell valamennyit fi­zetni. A' srácok persze először — nem is lettek volna igazi srá­cok —, az irodanegyed nyí­rott sövényes, szép virágos­kertjét vették boldogan bir­tokba. No, lett is nemulass, rögtön megszületett a sza­bályzat, amely a „lehet — nem lehet” felsorolásával á tar­tózkodási helyüket is megha­tározta. Ki-ki lehet a mamá­jának, papájának legdrágább gyermeke, legékesebb virág­szála: a féltve gondozott vi­rágágyásból hipp-hopp kife­lé! Van itt elég hely, tágas is, árnyas is! Ha pedig zi- mankósra fordul az idő, hát „gyerekszobává” lép elő az ebédlő. Ott a televízió, néz­melegben úgy 300 mázsa tég­lát mozgat meg egy ember a műszak alatt. És akkor éppen csak annyi időre jut friss le­vegőhöz, míg a kocsit a nyí­láson behúzza. Valóban, csak ■ a bolond irigyelheti a téglaberakókat. Szinte ragacsos a hőség benn a kemencében, ahol az égetni valókat egymásra pakolják. De viselik szótlan: megszok­ták, ha már ez a dolgok rend­je. — Higgye el nekem, az a legnagyobb baj, hogy miköz­ben egyre-másra épülnek a vikendházak, pont azoknak nem jut tégla, akiknek lak­niuk nincs hol — mondja a művezető. Szénpor száll Farkas Pál ötvenéves. Bő­re olyan fekete a szénportól, mint a kéményseprők ruhája. Az égetők a födémbe vájt lyukakon át táplálják a lán­got. A padlástér hője fullasz- tó, ide fújja szikkasztó lehe­letét a kemence is. A levegő menekül, helyette szénpor szállong, s halad a légutakon át. Ha majd egy illetékes ar­ra vetődik, biztosan eltöp­reng: vajon miért nem egész­ségre ártalmas munkahely (mármint papíron) a Farkas Pálé. — Azt írja meg — int a szénbőrű ember, hogy mióta Polónyi Ferenc itt a műveze­tő, azóta rendesen keresünk. Megírom. V. S. hetik a műsorát, vásárolt a gazdaság egy sereg filctollat, ceruzát, festéket, papírt is kaptak kilószám, lehet raj­zolni, festeni. A legszebb rajzokból lám, rögtönzött bemutató díszük az étterem falán. A felnőttek meg-megállnak előtte, elmo­solyodnak, úgy mennek tovább ebéd után. Jobban megy a munka, ha tudják, hogy Ve­ronika, Kati, Virág, Enikő, Rudi, Tqmás, Zoli, Laci és a többiek (ne soroljuk, mert olykor húszán is itt töltik a nap javát), jó környezetben vannak, szépen múlik a nya­ruk. Most épp a koppányi. aga vívja a csatáját. Egy effendi nadrágféken siklik le deszka­lap segítségével a pozdorja- hegyről, a háremhölgyek, he­lyesebben az épp itt lévő há­rom kis hölgy, honnan, hon­nan nem, egy cicamicát ke­rítettek, hízelikedőfajta cir­most, szelídíteni sem kell. A közelben rácsos kerítés, kapujában rendész néni kötöget. A kerítésen túlról zene árad, hazatértek a ku- koricázó sátorlakó bedei épí- tőtáborosok. Innen meg? — Innen lassan elvonul a kis csapat. Az óra kismutatója a hármason, a nagy a tizen­kettes felé közeledik. Besé­tálnak hát, az irodák előtti kis térre. Ma könyves nap van, jön az autóbuszkeré­ken gördülő Cegléd-címeres, oroszlándíszes mozgó könyv­tár. A gyerekek a bibliobusz anyagából kölcsönözhetnek. Egy kis csapat, a Bedében élő, szünidőző nagyob­bacskák közül, már ott vára­kozik. Ülnek a pádon, ülésén, támláján, könyvkupac mellet­tük. könyv az ölükben, étel­iemben velük harsogó arany­színben nevet a kukoricatáb­la. < (e. k.) ^agymosás Léket kapott az ég. Elein­te csak hűvös szél trappolt át a városon, aztán meg villá­mok ciikkantak, békétlenül mormogott a határ. Fél óra tán, amíg a nagymosás tar­tott, s végeztével már fel is kapaszkodott a nap. Az Alszegi út elágazásai­nál, a mellékutcák katlanjár ban hatalmas tócsák sötétlet­tek mozdulatlanul, odébb a betonszalag szélén gyűlt ösz- sze a mocskos víz. s színültig telt az árok is. A legszebb ké­pet mégis a művelődési köz­pont előtti tér mutatta. Az autók kerékagyig gázolva pocsolyában fröcskölték előre meg oldalt az iszapos kotyva- lékot. Aztán reggelre eltűnt minden, csak a sár maradt, (v.) Vissza a vcmítlioz • • Ösvény a sínpályák mentén Bár néha-néha nagyon messz- sodorta az idő, a vas­úthoz mindig ragaszkodott. Most hetvenéves. Nyáridőben kinn a teiken hajlong, estefe­lé tér csak meg telepi laká­sába. Mi minden fér bele het­ven évbe? S a hetven évből egy órás beszélgetésbe? — Hol kezdjem? — A gyerekkornál, ha ma­radtak emlékmorzsák. Kiss József mesél. — 1919-es vagyok, apám odaveszett a háborúban, én már csak fényképről ismer­tem. Négy elemi, a körülmé­nyek ennyit engedtek akkori­ban. Azután gyerekként, if­jú emberként parasztoknál szolgáltam. 1936-ban jelent­keztem pályamunkásnak még a szomszéd városban, Nagy­kőrösön. Ettől fogva kísér a vasút. Persze, úgy volt az, hogy abban az időben havon, ta fölmondták nekem. Hogy miért? Mert ha 3 hónapig egyfolytában alkalmaznak, véglegesíteniük kellett volna. Hát inkább fölmondták, meg rögtön vissza is vettek. Sokáig várt — Jött a katonaság, 41-ben szereltem let Mikor hazakeve­redtem, hívtak többfelé is dolgozni, de én azt mondtam, nem, s újra a vasúthoz sze­gődtem pályamunkásként. Az egyenruhának vadgalamb- színe volt, az igazolványnak, vagyis a szabadjegynek meg zöld. De ez csak egy évig tar­tott, mert 1942-ben én is, má­sokkal együtt, SAS-behívót kaptam. Vonatra raktak, irány a front. No de előtte kihir­dették, hogy aki jegyben jár, kap öt nap eltávozást, há­zasodjon meg sebtiben. Ilyen gyorsan mentek a dolgok. — A tábori konyhát mindig kilőtték, kenyér, élelem nem volt, répa meg tenyérben dörzsölt búza jutott. Hát én aztán nem vártam sokáig, a Donnál a legelső csöndben, néhány társammal, átálltam a szovjetekhez. Mit mondjak, egyáltalán nem olyan hely­zetbe kerültem, amiről egy ifjú férj álmodik. Karácsony­kor 62 fok hideget mértünk. De legalább enni kaptunk és cigarettát is. — 1944-ben érkezett hoz­zánk Gábor ezredes. Azt mondta, aki hajlandó fegy­vert fogni Magyarország fel­szabadításáért, az nála jelent­kezzen. Mentiünk. Még egy anüfasiszta tanfolyamra is sort kerítettek. Úgyhogy en­gem 1945 januárja már Bé késcsabán ért, innen gyalo­goltam Haza Nagykőrösre, fegyverrel a vállamon, lőszer, rel. Utána még Fehérváron harcba álltam, és csak év végén jöttem vissza véglege­sen. — Megint megkerestek in- nen-onnan, de csak a vasút­hoz vágytam. Innentől kezd ve rövid idő alatt sok min den történt: Szegedre men tem előmunkási tanfolyamra (az előmunkás vezeti a vas­úti csapatot), már csapatban dolgoztam, amikor párttitkát lettem a nagykőrösi állomá­son, majd a városi pártbizott­.ság titkára megkeresett, hogy végezzem el a tartalékos tisz­ti tanfolyamot is. öt hónapig tartott. I/ Gondolnak hóra, esőre Tovább folytatódik a Malomtószél tereprendezése Cegléden. A szánkózódombot remélhetőleg az időjárás a télen majd hasz nálliatóvá teszi. Készül a területet övező esővízelvezető árok is. Képünkön a Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Társulat kot­rógépe dolgozik Papp Ferenc irányításával Apáti-Tóth Sándor felvétele •— 1952-ben kerültem Ceg­lédre a járási és városi MHSZ elnökeként. A család is követett rövidesen. így volt ez 1954-ig. Mert ekkor a me­gyei MHSZ-titkárral össze­kaptam. Nem 6okat vacillál- tam. telefonáltam Juhász Ist­vánnak Szegedre, a vasút- igazgatóságra. hogy kellene munkahely Szóval visszaka­nyarodtam a MAV-hoz. Mo-nd. ták is, hogy épp Cegléden keresnek elömunkást. Eleinte az Abonyig, aztán meg a Szolnokig tartó részen dol­goztunk. Közben sikerült el­végezni az általános iskolát. 1957-ben léptem be a mun­kásőrségbe. Tisztességgel — Az 1959-től 62-ig nyúló időszak kemény volt. Bevon­tak a mezőgazdaság átszer­vezésébe. Ez volt a tagosítás. Paprikás hangulatban zajlott. Ki jó szívvel, ki meg vasvil­lával fogadott bennünket. 1966 táján kezdődött a szo­cialista brigádok szervezése, illetve a versenymozgalom. A mi csapatunk is kapott egy csomó elismerést 74-ben mentem nyugdíjba, de ma­radtam munkásőr s az egyik lakótelepi pártalapszervezet- bem bíztak meg tisztséggel. Lakáskérvcny Ennyi Kiss József történe­te. Megá’lást ma sem ismer, apró földje kinn az öregsző­lőben van, a Gyarmati-tanyá­nál kell balra kanyarodni, az alma, a cseresznye, a szőlő megterem. Helye van minden­nek a csekély nyugdíjpénz mellett. — 1966-ban adtam be Ceg­léden lakáskérvényt. 1979-ben lett belőle lakás. Hát ez egy kicsit rosszul esett. Varga Sándor Fától fáig a főutcán Ha valaki rövid idővel ren­delkezik, és mégis képet sze­retne kapni egy városról, ál­talában sétára indul. Megné­zi a főteret, a nevezetessége­ket, a környező házakat. Bete­kint a boltokba, és szemügy­re veszi a piacot is. A telepü­lés képe kezd kirajzolódni. Ajánlatos a főutcán is végig­sétálni, mert ez is sokat el­árul az ott lakó emberek mindennapi életéről. Cegléden a vasútállomástól kiindulva sokan ismerkednek városunkkal. A tekintetet szép fasbrával a Rákóczi út fogja meg. Kellemes a látvány. Az első fához érve feltűzdelt hir­detést vehetünk észre. Tovább­haladva örömmel látjuk, hogy vékony sugárban négy ágon folyik az éltető viz a Kölesei téri díszkútból.. Kár, hogy a kifolyócsapot elferdítették. Nem lenne nehéz helyére ten­ni. A fák törzsére erősített hirdetések elkísérnek egészen a Szabadság térig. Ezeket rög­zítik tűzőgéppel, rajzszeggel, gombostűvel és különböző méretű szegekkel, kinek mi akad a keze ügyébe. A boltok előtt a hirdetések száma hir­telen megszaporodik, mert ott sok ember fordul meg. A Délibáb cukrászda és a tanácsháza közötti fákon va­lósággal dúl a harc a helyért. A kínált holmik választéka széles. Vehető tanya, vemhes tehén, hobbikért, babakocsi, motorkerékpár, telek stb. A hirdetések legfőbb helye a piac, ahol sok vidéki ember fordul meg. A csúcstartó az a japán akác, amelyik 10 hirde­tés alatt nyög. A hirdetők nem ismeretle­nek. Mindenhol ott a pontos cím vagy a telefonszám. Va­lamit tenni kellene az illeté­keseknek, hogy ez a helyzet megszűnjön. A Kossuth téren a piac ol­dalán három, fa törzsére sze­gezett nagy tábla hirdeti évek óta: Városgazdálkodási Vál­lalat kerékpármegőrző helye. A Széchenyi út és a Kátai út sorkán régen kiszáradt egy formás akácfa. Két fóliába csomagolt hirdetés viszont túlélte. Ilyen és ehhez hasonló kép sajnos, sok van a váro­sunkban. Ezt észre kell vennt nemcsak a környezetünk vé­delme miatt, hanem jó hí­rünk érdekében is. Ezek ap­róságok, ám mégis szót érde­melnek. Nem találhatnánk va­lami jobb megoldást? K. S. Kétszer esik azért is Délután. Lüktető, poros, csapzott délután. Rőt fé­nyei aranybama foltokban ömlenek szét az országúton. A hosszútávfutó egyenletes léptei dobolnak az aszfalt­szalagon. Egyre távolodnak a város egymáshoz préselt horpadt mellű házai, loholó emberekre kacsintó boltok kirakatszemei. Még ott vib­rálnak az idegekben a bosszúságok, e fűrészfogú kis démonok. Néhány perc, amíg kiala­kul a szív, tüdő, izmok, láb, kéz tökéletes összhangja. Amíg a mozgás plasztikus, szép lesz. Aztán, mint vala­mi magasfeszültség, hirte­len átcikázik a testen a mozgás öröme. Ettől a pilla­nattól kezdve elszivárognak a gondok. Lassan a feledés konok sötétjébe süllyed a külvilág. Csak a magány marad, s a homlok mögött felvillanó képek, gondola­tok. 13 éves szikár fiú, ziháló lélegzettel, amint az atléti­kai válogató verseny ered­ményhirdetésére vár: — El­ső lett: Opra István. Az ok­levél átvételekor biztatást remélt, de az elnök ennyit mondott: Kisfiam győztél, de belőled sosem lesz futó. Dacosan összeszorított fo­gak között megszületett el­határozás: csak azért is! Rendszeresen jár edzésre, de a szigorú papa a kitűnő bi­zonyítványt szabja feltéte­lül. Tanulmányait Budapesten folytatja, ahol a Vasas iga­zolt atlétája lesz. 100 méte­ren 11,2 másodpercet fut. Kimondottan a rövid távo- kat szereti. Sikeresen sze­repel a budapesti ifjúsági versenyeken. Befejezi isko­láit és visszatér a szülővá­rosába. Mivel a mozgásról képtelen lemondani, pró­bálkozik. A kézilabdánál köt ki. Baleset. Minden ál­mot, elképzelést kettétör. A csapattal legtöbbször eluta­zik, de ez már nem az iga­zi. Az eredmény tőle füg­getlenül alakul, s így el­veszti varázsát. . Zuhanás az időben. 13 év a múlt szakadékéba hullt. ,A test alakot vált. Már csak emlékezetében sejlik fel a karcsú atléta. Persze ily módon is lehet élni, dolgoz­ni, de ... A békés semmit­tevés kényelmes foteljában szendereg, amikor egy új­sághír felrázza. „126 kilo­grammos diszkoszvető lány két év alatt annyit fogyott, hogy a maratoni távot tel­jesíteni tudja.” Ismét a dac ... 1981 januárjában kezdi az alapozást. Kemé­nyen állja a gúnyolódások sortüzét. 6—7 hónap kitar­tó munkája után 42 kilomé­tert fut. A célját elérte. Ek­kor nem szabad feladni! És ez a legnehezebb időszak. Idegeiben érzi, hogy nem tehet semmit. Csak a sport szeretete segíthet. Ez az, ami átlendíti a holtponton. Mindig újabb versenyre ké­szül. Este. Görbe hátú, asztmá­sán köhögő autók suhan­nak. Neonok hunyorognak az egyre sűrűsödő sötétség­ben. Magányos alak fut a kenyérgyár előtt. Fehér Ferenc ISSN 0133-280# (Ceglédi Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents