Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-10 / 187. szám
f 19K4. ATIOTTSTTUS 10.. PÉNTEK I II E K BBBM flffn . 1934. augusztus 10. 171(1 . Péntek. Lőrinc napja. A Nap kél 5.33 — nyugszik 20.04 órakor. A Hold kél 20.02 — nyugszik 3.41 órakor, gVAiriTtTtt n>ftjTTtas■ Többször lesz erősen lei- hős az ég, és záporok, zivatarok várhatók. Lóként a Dunántúlon felhőszakadás és szélvihar is kialakulhat. Egyébként mérsékelt lesz a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 lók között alakul. KITÜNTETÉS Péter Józsefet, a Nemzetközi Szemle szerkesztő bizottságának elnökét, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom régi harcosát 90. születésnapja alkalmával az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön az MSZMP Központi Bizottságának székházéban Lakatos Ernő, a Központi Bizottság agi- tációs és propágadanda osztályának vezetője adta át. FOGADÓÓRA A KEIIMI szigorított méret- és súlyelőírásainak megfelelően július végéig 125 ezer iskolatáskát adott át a kereskedelemnek, a Bonyhádi Ruházati Szövetkezet. Az igényeket azonban.még ez sem elégíti ki, így augusztus folyamán újabb ötezer táskát készítenek el, köny- nyü, tetszetős kivitelben Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese 1934. augusztus 13-án 10—13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Biztonságos kályha Olyan villamos kályhát alakítottak ki a MÁV dunakeszi Járműjavító Üzemében, amelyikbe nem folyhat bele a víz. Évek óta gondot okozott ugyanis a vasutasoknak, hogy a kocsik nagymosásakor a mosófolyadék megrongálja az elektromos vezetékeket, a kályhákat. Az új gyártmány nemcsak sokkal biztonságosabb, mint a régi, de az élettartama is hosszabb. A villamos kályha mintadarabja már elkészült. Még a Minőségi Ellenőrző Intézet vizsgálata és jóváhagyása van hátra, és megkezdődhet a gyártás. EUGENE DENNIS NYOLCVAN ÉVE, 1904. augusztus 10-én született, és 57 éves korában, 1961-ben halt meg Eugene Dennis amerikai munkás, neves kommunista vezető. Volt tengerész, rakodómunkás, tehergépkocsi-vezető sti>. 1924-ben belépett az Egyesült AlLamok Kommunista Pártjába. Csakhamar kitűnt szónoki és szervező képességével, s hamarosan vezető pártfunkciókkal bízták meg Dél-Kaliíorniá- ban. 1938-ban beválasztották a párt központi bizottságába, ahol .William Z. Fosterrel együtt küzdött az E. Browder-féle an- timarxista vezetés kártékony politikája ellen. E nehéz küzdelmekben megedzödött pártmunkásként 1946-ban az Egyesült Államok Kommunista Pártjának élére került; 13 esztendőn át — 1959-ig — ő volt a párt főtitkára. A kommunistaellenes hisztéria éveiben is nagyszerűen helytállt. Még 1947-ben egy évi börtönre ítélték, majd 1949-ben koholt vádakkal — a központi bizottság tizenegy tagjával együtt — öt évi börtönbüntetésre; 1953-től haláláig ő töltötte be a párt elnöki tisztét. A piacokat járva . * Árharc és 1 Hosszú-hosszú sor a Fény utcai piacon. Az egyébként nem túl nagy forgalmú augusztusi csütörtökön a fogyasztók szokatlan érdeklődésére hamarosan megleljük a magyarázatot: az őszibarack kilóját 11,80-ért meri a kiskereskedő. A gyümölcs színe, nagysága első osztályú s a varasodásokat leszámítva, kitűnő portékának látszik. A főbejárat közelében árusító hölgy azonban más meglepetéssel is szolgál. A paprika kilóját 18, a paradicsomét 18-ért adja. Nem kérdeztük meg szomszédjait, meddig tűrik el az árletörést. . — Nálunk semmi sem olcsóbb fogad a 219-es Zöldért eladója, miért is engednénk az árból? — kérdezi az állami szektor nyereségérdekelt képviselője, ö a sárgadinnyét Külföldön is szabadalmaztatták ' Mordostos szőlőművelés A Licencia Külkereskedelmi Vállalattal kötött szabadalmi cs know-how-hasznosítási szerződés alapján a nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezetben megkezdik a Babó-féle ágas-kordonos, biológiai termcsszabá- lyozású szőlőművelés nagyüzemi alkalmazását. Az eljárás Babó Tivadar kertészmérnök 20 éves munkájának az eredménye. A feltaláló a szőlőtermesztésnél olyan magasművelési módszert dolgozott ki, amelynek alkalmazásával lényegesen csökkenthetők a termesztési A gyermekvárosból az első otthonba Fiatalok garzonháza Foton Az otthonteremtés sok gondot okoz azoknak a fiataloknak, akik a 18. életévüket elérve, elköltöznek p fóti gyermekvárosból. A nagyközségi tanács és az intézmény vezeLepkeinvázió ellen Egyszerű védekezés Nagy tömegekben repülnek az amerikai fehér szövőlepkék. Az alma-, a körte-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva, a juhar-, az eperfák leveleinek fonákjára rakott tojáscsomókból kikelő apró kis hernyók röviA KEMPINFORM jelentése szerint a hét végén az alábbi kempingekben van még szabad hely. A Balatonnál Siófokon, a Gamásza kempingben és Ba- latonszemesen még 300-300 személy számára van hely. Egerben több száz üres , helyei kínálnak és Szilvásváradon, a fogathatjó világbajnokság színhelyén is fogadnak még vendégeket. Szombathelyen és Bükfürdőn szintén sok turistát el tudnak még helyezni, öri- szentpéteren és Pannonhalmán ugyancsak van hely a kempingezőknek. Dombóvár-Gunaras fürdőn, Fadd-Domboriban, Dunaföld- váron és Szekszárdon 50-100 szabad sátorhely várja a turistákat. A Baranya megyei kempingekben az üdülőházak ugyan megteltek, a sikondai, a harkányi és a pécsi Mandulás kemping azonban sáto- rozókat és lakókocsival érkezőket még befogad. Hajdúszoboszlón és Debrecenben, valamint a Hortobágyon korlátozott számban még akadnak helyek a vendégeknek. A Vekeri tavi kemping szintén várja a Ví- ker.dezőket. Miskolctapolcán az Autós és az Éden kempingben sok a szabad hely. Aggteleken és Hollóstetőn szintén, s Mezőkövesden is még 150 sátorozó fér el a hét végén. desen megkezdik a károsítást. Szeptember közepére a fáik egész lombozatát lerághatják, ha nem védekeznek ellenük, ami pedig igen egyszerű. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja szerint a kártétel méreg permetezése nélkül is megakadályozható. Rendszeresen — hetenként legalább kétszer — figyelni kell a fákat, s ha észreveszik az első 1—2 leveles, „pókhálós” szövedékes hajtásvégeket, leveleket, azonnal vágják le és tapossák össze azokat. Ilyenkor ugyan is az apró hernyók még együtt vannak, egyszerűbb az elpusztításuk. Ha késlekednek. a hernyók szétmásznak a fa koronájában, s akkor már a legbiztosabbnak tartott vegyszerekkel sem lehet jó hatásfokkal védekezni. tői most olyan garzonház építésével kívánnak ezen segíteni, ahol a gyermekvárosból kiköltözők — mindaddig, amíg keresetükből saját lakást biztosíthatnak maguknak — megfelelő első otthonhoz jutnak. A már épülő fiatalok háza három emeletén, kétszemélyes, fürdőfülkés szobákban, negyvennégyen nyerhetnek egyidejűleg elhelyezést. Az épületben ifjúsági presszót, klubszobát, barkács- hclyiséget, olvasót is létesítenek a szabad idő kulturált eltöltésének biztosítására. Az épület gazdaságos kihasználását szolgálja, hogy a földszinten — szolgáltatóház jelleggel — olyan üzletsort alakítanak ki. ahol helyet kap a Patyolat felvevőhely, a TIGÁZ kirendeltsége, a fodrászat és kozmetikai szalon. A helyiségek egy részét — pályázat útján — magánkereskedőknek és szolgáltató tevékenységet folytató kisiparosoknak juttatják. A garzon ifjúsági és szolgáltatóház építését még az idén befejezik, hogy a lakók jövőre elfoglalhassák új otthonukat. K. Z. költségek és a gyümölcs minőségének megőrzése mellett, növelhetők a hozamok. Az új eljárás újonnan és régebben telepített szőlőknél egyaránt alkalmazható. Mindkét esetben három, illetve négy év után feleslegessé válnak a szőlőnél az olyan munkák, mint a hajtásválogatás, a csonkozás, a kötözés és a metszés. A feltaláló által kidolgozott biológiai módszerre! szabályozható a szőlőtőkék hozama, s biztosítható a termés mennyiségének és minőségének megfelelő összhangja. A nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezetben, korábban már 30 hektár régi telepítésű szőlőt műveltek meg e módszerrel) Az eredmények igen biztatóak; az új művelési eljárással, mintegy két és félszeresére növekedett az árbevétel, A kezdeti tapasztalatok alapján, most nagyobb területen, száz hektár új telepítésű szőlőben látnak hozzá a találmány hasznosításához. Arra számítanak, hogy az új megoldással az eszközhatékonyság is mintegy 80 százalékkal javítható. A magyar találmány iránt nemcsak itthon, külföldön is érdeklődnek. Az eljárást már az NSZK-ban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, valamint az USA-ban és Ausztráliában szabadalmaztatták. Értékesítését eddig azonban a hazai referencia hiánya akadályozta, mert a külföldi gazdálkodók szerettek volna a gyakorlatban is megismerkedni a módszerrel. A nagykőrösi kísérletek így egyben elősegítik a magyar találmány külföldi értékesítését is. Köszönetét mondunk mindazok lak a közeli és távoli rokonoknak. 6 szomszédoknak, barátoknak és nunkatársaknak. akik felejthetet- en férjem és édesapánk. Lailacz flihály temetésén Üllőn, részt vetek. sírjára koszorút és virágot he- yeztek, fájdalmunkban együtt íreztek. Valamint köszönetét mondunk az üllői galambszövetség tag. jajnak Is. Gyászoló család. RADIO ES TV MIISORABÖL KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! 8.20: 8.00: Hírek. Időjárás 8.30: 8.05: Műsorismertetés 8.35: 8.25: Galuppi: A vidéki filozó- 8.44: fus 9.31: 9.33: Vidéki óvodások énekelnek 9.53; 9.53: Lottósorsolás! 10.00: 10.00: Hírek. Időjárás 11.30: 10.05: Hobbi Dominó 11.35: 10.35: „Üzenjük” 12.30: 10.40: Népdalkónisok 12.35: 10.59: Lottóeredmények 12.40: 11.00: A kétarcú díva 13.15: 11.34: Napos oldal 13.45: 12.00: Déli krónika. Lottó 14.00: 12.30: Ki nyer ma? 14.30: 12.45: Olimpiai híradó 14.35: 13.15: Hétvégi panoráma 14.15: Chopin: b-moll szonáta 15.25: 14.44: Magyarán szólva 15.35: 15.00: Hírek. Időjárás 15.A5: 15.05: Nóták 15.27: A Bíborbanszületett 16.30: 16.00: Húszas stúdió 16.35: 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: 17.05: Leopold Stokowski vezényel 18.30: 17.35: Utazzon hozzánk! . 18.35: 18.00: Madrigálok 19.40: 18.15: Hol volt, hol nem volt..« 20.30: 18.30: Esti magazin 20.35: 19.15: Népdalok 21.35: 19.35: Ásó, kapa vagy bíróság 22.00: 20.35: Operettkedvelőknek 22.30: 21.30: Ami a számok mögött van 23.00: 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.25: 22.25: Tíz perc külpolitika 24.00: 22.35: Filharmonikus zene 23.29: Operaáriák 8.55: 24.00: Hírek. Időjárás 9.00: 0.10: Melódiakoktél 9.24: PETŐFI RÁDIÓ 10.00: 4.25: Reggeli zenés műsor 12.00: 8.00: Hírek. Időjárás 12.55: i 8.05; Az izraelita felekezet ne- 13.00: gyedórája Tíz perc külpolitika Hírek. Útközben Ecuadori népzene Slágermúzeum Intermikrofon Lottósorsolás! Zenedélelőtt Hírek. Útközben Tánczenei koktél Hírek. Útközben Édes anyanyelvűnk Népi muzsika Operettfelvételek Időjárás- és vízállásjelentés Dallamról dallamra Hírek. Útközben A Dallamról dallamra folytatása Könyvről — könyvért Egészségünkért A Kajagoogoo együttes felvételeiből Hírek. Útközben ^ Jó utat! ötödik sebesség! Hírek. Útközben Slágerek mindenkinek Régi nóta, híres nótja Hírek. Útközben Sokíéle Táncházi muzsika Ritmus! Eszmék faggatása Hírek. Időjárás. Sport A mai dzsessz Hírek. Időjárás 3. MŰSOR M ü soris mertetés Érdekes szigetek Brahms: B-dúr vonósnégyes Zenekari muzsika : Mefistofele : Pillanatkép : Hírek. Időjárás 13.07: A párizsi bolha piac on találtam 13.37: Andor Ilona vezényel 14.00 : 25 éves „A Szabó család” 15.00: Goldmark: Sába királynője 15.13: Zenekari muzsika 17.00: Fialni muzsikusok világ- m találkozója 17.30; Operafelvételek 17.55: Üi kamarazene-felvételeinkből 18.50: Végh György összegyűjtött versei 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Otto Klemperer hangversenyfelvételeiből 20.5j: Barokk zene 21.30: Opera-művcs/lemezek 22.30: Az élet szerelme 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 10.00: Tévétorna 10.05: Utazás egy mosolyért 10.40: Stanislaw Lem: Pirx kalandjai 11.30: Csillagok a porondon 16.20: Hírek 16.30: Csak gyerekeknek! 17.15: Ablak 18.30: Telesport 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Az európai ember 21.30: A fele sem igaz! 22.00: A róka szemében 23.35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 19.30: Ablak 20.00: Josef Suk: Esz-dúr szerenád 20.30: Csendes élet 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Zenés nyári estéit I.IL csirke 24-ért, a silányabb ősziba rackot 19,80-ért, a jobbat 27,110-ért, az uborkát 14-érl méri. A csepeli Duna Tsz viszont változatlanul igyekszik mérsékelt áraival, minél több vevőt magához csalogatni. Boltjukban a sárgadinnye 22, az őszibarack 12, a paradicsom 12, az édes paprika 12, és a tojás 2,30-ba került. Szép számmal jelentek meg a kistermelők is a Fény utcában. Aki a va'sárnapi ebédhez fejtett babot akart venni, tőlük 50 forintért beszerezhette. Ugyancsak az ő standjaikon láttunk főznivaió kukoricát, ami ezekben a napokban még csemegének számít. Egy csövet 8 forintra tartott az élelmes termelő. Legfontosabb ncpélelmezósi cikkeink egyike, a burgonya, a múlt héthez képest, 80 fillérrel drágult a budai piacon. Most a magánkereskedők általában, 8,80-ért mérik kilóiát. Aki persze jobban körülnéz, és van ideje, végigjárni az üzletek, boltok so rát a gváli Szabadság Tsz 12- es számú elárusítóhelyén ugyanehhez az áruhoz 7 forintért jut. — O. K. — mondhatnánk minderre, akik szeretnénk, ha a kereskedők a javunkra konkurrálnának. — O. K! — reklámozza az Óbudai Közért Vállalat, a szív, máj, és zúzamentes. fagyasztott csirkéjét, 31 forintos áron, állítólag nagy sikerrel. A vállalat egy másik húsüzletében is érdeklődtünk : — Belsőség ugyan nincs, de csülök, köröm olcsó levesnek való, bőven akad — mondták. Végezetül a piac kapuján kilépve, megállapíthattuk, sokan keresik a nagy- kátai házikenyeret, amit készítője mozgó boltjában kínált.-fA-mr* V. B. Szentendrei kaláka Kedvező mérleg Az év első felének elteltével a társadalmi munkások is értékelték tevékenységüket. Szentendre lakói az első félévben 5 735 435 forint értékű társadalmi munkát végeztek városukért. Ez a produkció a tavalyinak több mint kétszerese. Legtöbb munkát általában fi saját lakóhelyükön végeztek a szentendreiek. Járdát építettek, fákat, cserjéket ültettek. parkokat rendeztek, murvát terítettek szét a föld felszínén. A népfront által indított városszépítési akció során több, mint ötszázezer forint értékben állították helyre az utakat tavasszal. Ez volt a harmadik Szoltori opá« Ismeretlen tettes, feltehetően csütörtökön hajnalban, ellopta ifjabb Blaskó János váci szobrászművész ölelkezők című műalkotását a salgótarjáni szabadtéri szobor- kiállításról. A tolvaj a Tanácsköztársaság tér középpontjában elhelyezett, kis méretei ellenére monumentális hatást keltő plasztikát — bazalt térelemek háromszögében álló bronzba öntött ölelkező párt — letörte talapzatáról. A salgótarjáni rendőrkapitányság a műkincs csonkítás-lopás ügyében megindította a nyomozást. A salgótarjáni szabadtéri szoborkiállítások történetében a csütörtöki gaztett sorrendben már a harmadik. Néhány éve idősebb Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész Dózsa György lovas faplasztikáját, tavaly Hadik Magdolna Gondolkodó című márvány- szobrát emelték el. Igaz. idővel mindkettő megkerült, s remélhetőleg megtalálják ezt a harmadikat is, / A salgótarjáni rendőrség a lakosság segítségét kérte a kisplasztika felkutatásához és a tolvaj kézrekerítéséhez. Fazsindellyel fedték be Fclújkoiiák a íófiirdőt Befejeződtek a hévizi tófürdő létesítményeinek korszerűsítési munkálatai: a nemzetközi hírű 'gyógyfürdő valamennyi szabadtéri épületét újjáépítették. Elsőként a tó északi részén levő strandfürdőt és a kabinsort újították fel. Ezt követte a tó közepén álló, 1600 négyzetméter alapterületű gyógyászati főépület újjáépítése és a főbejárat áthelyezése. Végül a gyógyászati épülethez tartozó iszapkezelőt, s a tavat körülvevő parkot renoválták. Az iszapkezelőben tegnap megkezdték a masszázshoz és pakoláshoz szükséges berendezések elhelyezését. A tófürdő 1975-ben kezdődött rekonstrukcióját úgy valósították meg. hogy közben nem szünetelt sem a betegek kezelése, sem a fürdővendégek fogadása. A rekonstrukció eredményeként a hévizi állami gyógyfürdőkórház a korábbinál mintegy 30 százalékkal több vendéget fogadhat a korábbiaknál jobb feltételek között. Az építkezésnél számos különleges eljárást és anyagot alkalmaztak. Egyebek között nagy gyain fatartalmú vörösfenyőt használtak, amiből 2200 köbmétert építettek be. az épületeket a szlovákiai Zsolna környéki, tartósított anyaggal átitatott fazsindellyel fedték be. A takaráshoz félmillió zsindelyt használtak fel. A tófürdő épületei az újjáépítés után is megtartották sajátos stílusukat, a kupolás, tornyos külsőt, belsejüket azonban korszerűen rendezték be. Súlyos balesetek Gépkocsi az árokban Körültekintés nélkül. Érden egy személygépkocsi elütötte Pándi Bertalan 64 éves nyugdíjast, aki kerékpárjával körültekintés nélkül hajtott a főútvonalra. A férfi megsérült. Gázolás a zebrán. Százhalombattán, a kijelölt gyalogátkelőhelyen, Géczi János 16 éves tanuló segédmotoros kerékpárjával elütötte Vincze Zsuzsanna, 6 éves gyermeket, aki könnyebben megsérült. A baleset azért történt, mert a segédmotoros elmulasztotta az elsőbbségadást. Személygépkocsinak ütközött. Pilisvörösváron Petró Mária 23 éves háztartásbeli egy álló gépkocsi mögül kerékpárját tolva az úttestre haladt és személygépkocsinak ütközött. A vigyázatlan Petró Mária megsérült. Szabálytalanul kanyarodott. Vácott, a Lenin utcában Gáspár Sándor 49 éves rokkant- nyugdíjas, kosdi lakos szabálytalanul kanyarodott balra személygépkocsijával és összeütközött Szabados Sándor 31 éves sződligeti kézbesítő motorkerékpárjával. A karambol következtében a motoros súlyos, az autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. Felborult. Csemőn a Fő utcában ittasan motorozott Szűcs István növénytermesztő gépszerelő és felborult, könnyű sérülést szenvedve. Nem adott elsőbbséget. Mo- noron Schiff László 37 éves segédmunkás személygépkocsijával nem adott elsőbbséget Borbulya Ferenc 24 éves motorkerékpárosnak. Az összeütközés következtében Borbulya Ferenc súlyosan megsérült. Gyorsan hajtott. Tápió- szentmártonban Szőri Levente 21 éves tanuló személygépkocsijával nem az útvonalnak megfelelő sebességgel haladt és az útmenti árokban felborult. A személygépkocsi vezetője és utasa Koré Andrea megsérült. Szabálytalan szállítás. Cegléden Boka Ferencné, 28 éves parképítő. aki kerékpárján szabálytalanul szállított egy csomagot, nekiütközött egy előzésben levő személygépkocsinak. Az asszony megsérült. A rendőrség valamennyi baleket ügyében folytatja a vizsgalatot.