Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984. JÚLIUS 1., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Csobánka, vihar előtt Bólyi Guth Vilmos pasztell je Hunyadi István: D ömösi ceruzavázlat Mielőtt elköszönnék tőletek, lássam rejtek-völgyeid, habzó patakjaid s az olvadó-szemű kamaszt, ki én lehettem, velem kószált apám is, aprózva kurta lépteit, a ták hajában piros-arany kaláris. Itt állt a templom, ótorony, fahíd a szárazérrel, balkézt a Vadálló Kövek, hinnéd leszakadóban, odább a Rám-patak zuhog, a szirtfal összehajlik, hol mordul csörtetése, emlékszel, apám, a tompa dobverésre mellűnk alatt, amíg hl zkén dobbant a láb? Ki tudná melyikünk volt e robajlásban vidámabb? Ránk permet esőzött, terítve könnyű fátylat, lehet-e nálunk boldogabb szegény? Fiú botorkál sírja felé, az apa halhatatlan, magánya sem riasztja, kis jelre vár, fülel, ha szólítom, megintcsak útra kel. Kiss sirír Sorok a suhanásban Majd évek múlnak el és arra rettenek hogy rázkódik az ágy és zúgnak a falak S fölsikoltanék hol van az anyám? Hol van aki volt? Majd évek múlnak el észre se veszem lrgalmaznak-e éhínségeim? Szeretetlenül vergődve tovább mivé változik a csillagarculat? Minden ugyanúgy fájdít és emészt? Vagy föl se foghatom pillanatokban évezred suhan?! Zsombok Tirnár György Tévédráma-------------- egy óriás. Hatalmas | A z apu | és magas, akár az • ------------*— apukák, a világ min den apukája, a feje fent van a házak ablakai között,' néha még azon is túl. Fent, fent, olyan magasan, hogy oda csak lifttel lehetne felmen. ni, ha Balázs csak egyetlen egyszer is egyedül mehetne fel a lifttel, és közben óriásapu meg lent maradna a földszinten. Dé azt nem lehet. A baj az, hogy lifttel mindig együtt mennek, apu meg Balázs, így azután apunak a feje a liftben is ugyanolyan magasan van, akár az utcán, az ablakok között. Apu fejét mégis el lehet érni könnyűszerrel vagy a díványon, vagy a padlószőnyegen, vagy a kiságyban, ha elalvás előtt Balázs fölé hajol eszkimópuszira, de legjobban amikor apu felkapja és felemeli, akkor egyforma magasak lesznek, szem a szemmel, szemtől szembe, aztán még feljebb lendíti egészen addig amig a keze felér, Balázs olyankor az ablakok fölött kalimpál hasát kidüllesztve, apu feje meg lent, alatta, mélyen, ami legalább két emeletnyi, és Balázs ebben a helyzetben biztosan tudja, hogy apu ekkor kiscsoportos. Kicsi. Egészen kicsi. Balázs — akit apu Balunak szólít —, kicsi. Olyan kicsi, mint a világ minden óvodájában a közepes csoportosok, de már nem olyan apró mjnt a kiscsoportosok — azok a mesesarok előtt játszanak mindig, el nem mozdulnak onnan, és Réka néni úgy vigyáz ráiuk, mintha valaki el akarná lopni őket, meg felsorakozva ülnek letolt nadrágjukkal a lábukon, úgy biliznek a vécé előterében —, egyszóval Balu náluk már nagyobb, de még nem annyira, hogy nagycsoportos legyen. Balu ezt nagyon jól tudja, pontosan ismeri a helyét ebben a világban, nagyság szerinti beosztásban. A dolgoknak három, jól kitapintható értéke van számára: kicsi, közepes és nagy. Furcsamód apu mindhárom kategóriába belefér. Az apu ezért egy óriás. Balu erre büszke; azért pedig öntudatos, mert már régen egyedül végzi a dolgát, ügyesen húzza le meg fel a nadrágját, sőt, papírral ki is törli tisztára és az óvodában Inkább visszatartja, de kivár ha a harmadik ülőke foglalt, mert az ne. ki megszerzett helye. Arra minden körülmények között igényt tart. Bilit már otthon sem használ. ——-—j apu kezébe kapaszko- I Ball! I dik. Húzatja magát.------------ Apu hozzá igazodik, úg y megy, hogy Balu győzze lépéssel, de Balu nem siet. Nagy emberek - kis történetek MARK TWAIN, A LEVÉLÍRÓ Mark Twain, a híres amerikai író, amikor valamelyik könyvén dolgozott, nem volt kapható arra, hogy levélét írjon. Barátai ismerték ezt a tulajdonságát, de néha felmerült mégis olyan kérdés, amelyre sürgős választ kellett kérni az írótól. Egyik kollégája és barátja szintén abba a helyzetbe került, hogy írnia kellett híres írótársának. Aztán hetekig várt a válaszra — hiába. Végre néma figyelmeztetésképpen küldött neki egy üres levélpapírt meg egy bélyeget. Minap táviratot kapott Mark Twain tői a következő szöveggel; „A papírt és a bélyeget megkaptam, de a boríték hiányzik.” SHAW ÉS A NÖVÉNYEVÉS G. B. Shaw, a világhírű angol író sok írásában tett hitet a vegetáriánus táplálkozás mellett. Egyszer szanatóriumi ápolásra szorult, és az orvos, aki ismerte 3 nagy író elveit művei alapján, diétára fogta, és egy ízben zöldséggel töltött hasét kapott. : Shaw elfintorította az orrát, és így szólt; — Ilyet ír az ember, de nem eszik ilyet!... DUMAS ÉS HITELEZŐI Alexandre Dumas, a híres francia regényíró igen könnyelmű volt, és ezért gyakran pénzzavarba került, úgyhogy sok hitelezője volt. Egyszer egyik írótársával sétálgatott a Bois de Boulogne-ban, amikor egy angol úrral találkoztak, akit nemrégen mutattak be Dumas-nak. Hosszabban elbeszélgettek, és az angolnak láthatólag az volt a célja, hogy megtudja Dumas lakcímét, és alkalomadtán vizitelhessen nála. Azonban a regényíró igen diplomatikusan ki tudta kerülni, hogy lakcímét megadja. Végre is elváltak, és Dumas továöo- sétált írótársával. — Nagyon érdekelne, hogy miért nem mondtad meg ennek az úriak a címedet — érdeklődött Dumas-nál. — Tudtommal nem hiteleződ. — Az igaz — felelte Dumas egykedvűen —, de még lehet. MOZART ÉS A KEZDŐ Mozartot bécsi tartózkodása alatt felkereste egy kezdő zeneszerző. A mester éppen a Varázsfuvola című operáját komponálta, éjjel-nappal lázasan dolgozott, ezért nem vette jónéven, ha látogatók zavarták. — Mi kell, barátom? — kérdezte türelmetlenül. — Kérem, mester, azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogyan kell zenét szerezni — tette föl a furcsa kérdést a „szépreményű” zeneszerzőjelölt. Mozart elmosolyodott a naiv kérdésen, és csöndes humorral válaszolta; — Sajnos nem tudom, mert még én sem kérdeztem meg senkitől. SZOMORÚ KÖLTÖZKÖDÉS Mark Twain pályája kezdetén nagyon szegény volt. Egyszer találkozott az utcán egy hölggyel, aki szívesen pártfogolt fiatal tehetségeket. A hölgynek feltűnt, hogy Mark Twain szivarskatulyát visz a hóna alatt, és bizony meglehetősen kopottan van öltözve. Nyájasan meg is kérdezte a hölgy, a szivardobozra mutatva: — Mondja, kedves barátom, mit sétáltat ott abban a dobozban? Mark Twain a dobozra nézett, és kissé regiználtan válaszolta; — Ó, semmit... Csak költözködöm. A DETEKTÍV REGÉNY-OLV ASŐ Edgar Wallace, a híres angol de- tektívregény-író Párizsba érkezett Amikor a hordár feltette a pogy- gyászát a kocsira, és megkapta a borravalóját, levette a sapkáját, és így szólt; — Köszönöm szépen, Wallace úr! — Honnan ismer maga engem? — kérdezte meglepetve az író. Elolvastam az összes regényét, és megtanultam azokból, hogy mindent megfigyeljek, és a látottakból levonjam a következtetést. Ma benne van az újságokban, hogy ön Londonból Párizsba érkezik. Amint kiszállt a vonatból, azonnal megláttam, hogy ön tipikus angol, mert rövid pipát szív. — Es ez az egész, amiről megismert? — Nemcsak ez — felelte a hordár, — A bőröndjén rajta van a névjegye. Összegyűjtötte: Stenczer Ferenc — Gyere — mondja apu —, meglátogatjuk a nagyit. — Hol lakik a nagyi? — kérdezi Balu. — Itt. Nem is olyan messze. — Ebben a kertben? — Igen. Gyere. Balu apu kezébe kapaszkodik. Csüng rajta. Szétterpesztett lábakkal, csusszantva bóklászik, húzatja magát, mint aki nem akar menni. Sárga faleveleket rugdos, meg mindent, amit meglát a földön. Apu megáll. — Na?! Gyere •— biztatja. Balu felnéz apura. — Ki az a nagyi? — kérdezi. Apu leguggol. Közepes csoportos lett, szemük szemtől szembe. Balu meghúzza apu bajuszát, mind a két oldalát, és felkacag, hasát kidüllesz- ti. Apu az orrát Balu orrához nyomja. Két lapos orr egymáson, a hegyük kifehérlik. Egy pici és egy nagy. — Eszkimópuszi! — mondja apu. Csinálják. Dörzsölik orrt az orrhoz. Apu feláll. — Még! — kiáltja Balu könyörögve. Apu felkapja Balut. Hatalmas eszkimópuszi a magasban, aztán felemeli a feje fölé, ameddig a kezét nyújtani tudja. Balu az ablakok között repked. Apu kiscsoportos lett. Egészen kicsi. Balu most nagycsoportos. Egészen nagy. Kacagnak. Balu gurgulázva, apu nagyon hangosan, jóízűen. Balu ismét a földön. Közepes csoportosan. — Menjünk — mondja apu. — Jössz? — Vigyél — kérleli Balu. — Én viszlek, de kinevetnek. Te már közepes vagy. nem?-----------------—. Balu már nem I Beleegyezik, | húzatja ma.---------------------------------faleveleket sem rugdos, kézenfogva mennek — nagy kézben a kicsi, de a méretek különbözősége ellenére is nagyon jól összeillik a két marok — mennek a sárguló lombú fákkal szegélyezett úton. Kétoldalt sírhalmok, kőkeresztek, síremlékek, elszáradt koszorúk vázai, friss és régi virágok, zöld borostyánzuhatag. itt-ott a sírhalmok között csendesen matató öregasszonyok feketében, mozdulataik a megnyugvásé, néhol, a távolban, halk beszélgetések, csak szófoszlányok, és csend, mindenütt csend, körös-körül, ök ketten, kézenfogva mennek. Egy piciny meleg kéz a nagyban. B alu szólal meg. — Apu. Ki az a nagyi? — Az én anyum. — Az anyu? — Nem. Az anyu az én feleségem. N — Az más? — Más. Egészen más. Balu megáll, visszahúzza aput. — Neked is van anyud? — kérdezi éles odáLkozva. — Volt — Most akkor nincs? — Nincs. Azaz... — apu meggondolja magát, nem folytatja. — Hol van az anyud? — Itt. — Ebben a kertben? — Igen. Hozzá megyünk. Mindjárt meglátod. — Meglátogatjuk? — Meg. — Süti lesz? — Ha meglátogattuk. Utána. — Akkor siessünk. — Balu húzfca aput. Apu felveszi és viszi a sírok között, szűk helyeken lépdel, kanyargósán, egy kicsit bizonytalanul. Néha megáll, tájékozódik, aztán határozottan egy sírhalom felé tart. Megáll a sírnál, Balut leteszi ,a földre. pontosan olyan, mint a A sír többi sír, se ápoitabb,------------ se ápolatlanabb. Műkősíremlék, rajta hamismárványtábla, név és évszámok aranyozott jelei, Akár a szomszédokén, meg mindenütt körben. ÖsszetévéSzthetőn. Apu most ugyanúgy viselkedik, mint az öregasszonyok: matat a síron, elszáradt virágokat rendezget, gyomlál, de csak találomra, felületesen. Balu áll, és nézi aput meg a sírkövet. Apu, mintha véletlenül lenne, megsimítja a hamismárványtáblát. Elgondolkozik. Balu figyel. Apu hirtelen feleszmél. — Itt vagyunk — mondja. — Hol? — A nagyinál. — Ég a «agyi? Azt mondtad, látogatjuk»««-»^ — Itt lakik. Eltemették. — Miért temették el? — A nagyi meghalt. — Ki lőtte le? — Nem lőtték le. Meghalt — Aki meghalt, azt lelőtték — mondja Balu meggyőződéssel —, én láttam'a tévében. — Ugyan, Balu, Ez butaság. Balu hallgat, nem érti, ez se nagy. se kicsi, *e közepes. Apu zavartan igazgatja az elszáradt virágokat, aztán hirtelen felemeli Balut, félszegen biccent a hamismárványtáblának, és újra kanyargósán lépked a sírok között. Amikor kiérnek az útra, rögtön leteszi Balut, de Balu megkapaszkodik a nyakában, nem engedi el aput. — Na?! Mi a baj? — kérdezi apu. — Ugye apu, te meg az anyu sose mentek a tévébe bele? — Balu öleli apu nyakát. Nagyon szorítja. Zentai László: Emlék-szerelem Hallgatag éjt, szeretőm eleven vonalát felidézem. Sziklatorokban akác lengeti zöld seregét. Szusszan a hegy hasa, dong, őrző alahárdok a szűrtek. Oly butaság régmúlt vétkek után kutyamód újra csaholnod! Az érv nekigyürkőzhet sok ezerszer, s bármire gondolhatsz. Léted idő-guzsal.ván elszakad egyszer a szál! Hadakozhatsz ellene még, de zárkaszobád reteszét nem töri föl gyönyörű társkeresés. Ami volt: elmúlt. Cábár menedéket — élveteg emlékért — mért kutatod, ha halott? Zalán Tibor: Variációk nem lettél csöndem csak kivérzett árnyam nem lettél árnyam csak törött nagy szárnyam nem lettéi szárnyam és nem tettél árnyam lettél a csöndemben könnyező társam nem lettél könnyem csak árnyam a csöndben nem lettél szárnyam csak kiszáradt földem nem lettél földem és nem lettél könnyem lettél az árnyékom álma: a csöndem
