Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-24 / 172. szám
Lorasinsa-bajnoksag Fodornak most nem ment Rádiházán kifogástalan körülmények között rendezték meg a lovastusa-bajnokságot, amelynek Pest megyei indulói is voltak. A bajor és lengyel lovasok révén nemzetközivé előlépett verseny lebonyolítását például számítógép segítette. A győzelmet — leginkább hibátlan tereplovaglásának köszönhetően — az enyingi ME- DOSZ versenyzője, Horkay Gábor szerezte meg a háromszoros címvédő szombathelyi Horváth Zoltán előtt. Pest megyében bajnoki címért egyedül a fóti Fodor Gabriella lovagolt, mivel a felnőttek a középosztályban versenyeztek az érmekért. Balogh István — Sződliget — a könnyű osztályban lovagolta Szanyi nevű hántását. A szakvezetés úgy döntött, a lengyelországi A kategóriás erőpróbára készülő válogatottak legjobb lovaikkal azok kímélése céljából itt induljanak. Baloghot mint tartalékot jelölték a csapatba. Fodor Gabriella nem tudta visszafogni Agenort. A gyorsasági versenylovak sebességével száguldottak a pályán, Age- nor meghúzta a lábát és a díjugratás előtti kondícióvizsgán kizárták az ifjúsági kategóriából. öller Tibor rutinja kevés volt. A szintén sződligeti lovas jó ösvényen jár, jövőre már az élen végezhet. V. P. G. F-I : fordulatos» futam Brands Batcüi»bcn Jól számolt a Komputer Hogyne tartaná a világ legszebb Forma—1-cs pályájának a Brands Ilatch-it Niki Lauda, az osztrákok Komputernek becé- cett sztárpilótája, hiszen akárcsak két éve, idén is megnyerte itt az Angol Nagydíjat. De kezdjük az elején. A televízió jóvoltából a helyszínen lévő kétszázötvenezerrel együtt megcsodálhattuk a fordulatokban gazdag futamot. Piquet és Prost rajtolhatott az első sorból és ebben a sorrendben érkeztek az első kanyarba, aho-1 aztán ösz- szekoccant Cheever és Palmer. Lauda és Warwick megelőzte az addig harmadik helyen autózó de Angelist. s a Prost—Lauda duó üldözőbe vette a vezető Piquet Brab- h-amjét, s a 12. körben pitka ügyesen elmentek a brazil fiú mellett, amikor leintették a futamot, mert Palmer RAM- Hart kocsijának roncsai veszélyesen közel voltak a pályához. Az újraindítás a 11. kör állása szerinti sorrendben volt, de most nem tudott élni a lehetőséggel Piquet, Prost elévágott, mögöttük Lauda jött. Majd a Renault-csapat, Warwick és Tambay, és a fekete- arany Lotusok, de Angelis és Mansell következett, őket a ferraris Arnoux és B rab haitijében Fabi üldözte. Az öt első az élen elhúzott. Prost egyre növelte előnyét, s Lauda egykori tanítványával, Piquet-vel csatározott, végül megelőzte. Harminchárom kör volt még hátra, amikor Prost sebesség- váltója felmondta a szogála- tot, s kiállt. Senna mögé Tambay zárkózott fel hatodiknak. Lauda és az őt üldöző Piquet lekörözés közben fennakadt egy bolyon, de átvergődtek a száguldó akadályokon, közbén az osztrák 204 kilométer feletti körátlaggal felállította a nap csúcsát. Piquet kocsija egyre lassult, többen elmentek mellette. A szerencsétlen Tambay Re- nault-ja az Utolsó körben '■ kigyulladt. Végül hetvenegy kör után Lauda 42 másodperccel nyert. Niki Lauda a győzelemért kapott kilenc pontjával megelőzte az eddigi legtöbb VB- pontot gyűjtött Jackie Stewar- tot, s ő vezeti á világranglistát. R. P. A Brands Hatch-i GP végeredménye : 1. Niki Lauda (osztrák), McLaren, 1:29:28 6, 2. Warwick (brit) Renault, 3. Senna (brazil) i’oleujärt-iiart,-4. de Angelis, 5. Al- DŐrétb, r. AVnóuxí A Forma—1-es világbajnokság pontversenyének állása: 1. Alain Prost (francia, McLaren) 34,5 pont, 2. Lauda (osztrák, McLaren) 33, 4. de Angelis (olasz, Lotus-Renault) 26.5, 4. Arnoux (francia, Ferrari) 23.5. 19S4. JÜLIUS 24., KEDD fflclysíín: Kalifornia Baljós jelek Az elmúlt héten az egyik kaliforniai McDonalds étteremben történt tömegmészárlás elég sötét árnyékot vet az ottani biztonsági problémák-a, hiszen a tömeggyilkos legalább száz golyót lőtt ki, s 21 embert ölt meg, mielőtt a mesterlövész rendőr végzett vele. Vannak más baljós jelek is: az elmúlt tíz napban az FBI és a rendőrség vizsgálatot folytatott olyan halálos fenyegetések ügyében, amelyeket a Ku Klux Klan küldött hat fejlődő ország olimpiai bizottságának. Aggasztó az is, hogy ismeretlen tettesek 50 plasztik robbanószerkezetet loptak el egy San Diego közelében levő katonai raktárból, s pár napja a rendőrség őrizetbe vett egy magántestőrt, aki zsebében egy revolverrel sétálgatott a sportolók szálláshelyének közelében. Egyébként a 30 fokos hőségben és a szmogban valósággal fortyogó városban 18 ezer FBI-ügynök, titkosügynök helyi rendőr és magántestőr nyüzsög. „Ügy vannak felszerelve, mintha a III. világháborúra készülnének” — állapította meg kesernyés humorral egy sportoló. Kardos fellebbezett A labdarúgás .nyári életét alaposan felkavarta Kardos József átigazolási ügye. A válogatott hátvédet az MLSZ átigazolási bizottsága egy évre kizárta a kedvezményes át;ga- zolásból. Kardos a döntés ellen fellebbezést nyújtott be az MLSZ elnökségéhez, melyet az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint e héten tárgyalnak. Mészáros és ZaUolacck zászlót cserél (balra). Nem sikerült a vendéavéclöKnek megakadályozni Mészárost a kapura fejelésben.' EDtérbcn Dávid (a jobb oldali képen) Göd, 800 néző. Játékvezető: Temesvári. Göd: Benes — Petró, Hor- nyák, Boskovics, Gere (Vanda Z. 48. perc) — Sebestyen, ttu- csek (Vanda R. 48. perc), Zámbó (Roller 46. perc) — Bencze — Papp, Mészáros. Edző: Bundzsák Dezső. Zasova: Miek — Dida, Jur- esea, Dávid, (Michal 80. perc), Viega — Knebl, Zakolacek, Milian — Mikulenka, Petru- zela, Hruska, (Mitas 48. perc). A gyönyörű göd-aiisói erdei labdarúgópályán rendezték meg a Szabad Föld nemzetközi kupa első mérkőzését. A nagyszámú nézősereg nagy tapssal fogadta a két csapatot, s a hajrá Göd mellett felhangzott a dotoho is. Lelkesedés Kezdés után két perccel az örökmozgó Petró elfutott, beadását Miek kapus kiütötte és a szemfüles Bencze laposan a kapu jobb oldalába helyezte a labdát (1-0). A gól után a lelkes, vendégek percei következtek, egymás után futottak a sárga-feketék akciói, ám a gödiek hátsó alakzatai jól állták a rohamokat. A 20. percben Mi- Hcwr lövését Benes fölétornázta, .majd., göiji, oRISfiSfe. -következtek. Mészáros, a Pest megyei gólkirály lőtt kecsegtető helyzetben mellé, hamarosan javíthatott, ezúttal zúgó kapuSzép időben nagy siker Kegyeibe fogadta az időjárás a Budapest Rallye-t, végig szép időben versenyezhettek a volánforgatók, s mivel nem esett, szép számú közönség is megcsodálhatta Pest megye szerte ügyességüket, látványos küzdelmüket. Ebből villant fel néhány epizódot fotóriporterünk. Porzik a murva a váci Lakos—Drágán pár Ladája alatt Hideg fejjel, végig vezetve nyerte a versenyt Mészáros a kettős őrizetben, David és Dida között kapura emel. Hancsovszki János felvételei fát lőtt. A vendégek legnagyobb helyzete egy Benes-ök- lözés utáni szögletet követően alakult ki, a beívelést az előrehúzódó Jurcsea közelről erősen lefejelte a gólvonalra, de Benes óriási bravúrral megfogta a labdát.-Kiegyenlített Játékkal ért véget az első félidő, a sokat futó, lelked vendégek is gyakran birtokolták a labdát, ám közülük csak Milian jelentett veszélyt a gödi kapura távoli lövéseivel. Fejesgólok Szünet után ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták. Negyedóra után jöttek rá a hazaiak, hogy csak a széleken vezetett támadásokkal tudják megtörni a szívósan védekező vendégek ellenállását. Ekkor átvették a játék irányítását, s Vanda Róbert az 58. percben kapufát lőtt. Négy perc múlva ismételhetett a fiatal középpályás, bődületes erejű lövését a jobb oldali kapufáról vágódott a hálóba (2-0). Két perc múlva Bencze fejese pattant a hálóba ugyanonnan (3-0). A 77. percben sakkmatt helyzetben Mészáros fejelt gólt (4-0). Három perccel később Sebestyén is fejjel eredményes (5-0), s a végeredményt a gólkirály Mészáros állította be közvetlenül lefújás előtt (6-0). A sportszerű mérkőzés végén az ugyancsak sportszerű közönség nagy tapssal köszöntötte a levonulókat. Nemcsak a gödi gárda, de szurkolói és a mérkőzés rendezői is jelesre vizsgáztak vasárnap délután. Göjl-dicsóret Bundzsák Dezső, a gödi si- kerecíző elégedett volt a számszerű eredménnyel, de a játék csak időnként elégítette ki igényeit. A gödiek a felkészülési időszak elején tartanak, s a csapatjátékban ez érződött olykor-olykor. Végeredményben azonban minden csapatrészében felülmúlta vendégeit a Pest megyei csapat, s a csehszlovákiai visszavágó előtt esélye van, hogy revansot vegyen a két év előtti döntős Hernád vereségéért. Jók: Petró, Bencze, Mészáros. illetve Jurcsea és Milian. Hasznos tanácsok Kezdőknek A Sportpropaganda Vállalat gondözásábah'‘megjelent a Magyar Természetbarát Szövetség kiadványa, a „Természetjáró 1X1”- A kiadvány hasznos tanácsokkal szolgál főleg a kezdő természetjáróknak. Ismerteti a természetjárás ágazatait, a természetjárók jogait és kötelességeit, a túrázói minősítést, a jelvényszerző túramozgalmakat, az öltözködést, a felszerelést, a túrázás gyakorlati tudnivalóit, a túravezetők szerepét, az egészségügyi tudnivalókat. Totó Sok telitalálat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 29. játékhetén 13+1 találatos szelvény 23 darab volt, nyereményük egyenként 100 156 forint. 13 találata S3 fogadónak akadt, nyereményül; egyenként 55 236 forint. Az 1331 darab 12-es szelvény értéke 1551 forint. Tizenegy találatot 15 643-an értek cl, nyereményük egyenként 132 forint, míg a 102 780 darab tíz- találatos szelvényre 30 forintot fizetnek. Totóeredmények: 1, l, x, 2, I, x. x, 2, 1, 1, 1, 1, x, x. A Bácskai—rákozdi duónak nem hozott szerencsét a 13-as rajtszám Ezúttal nagyon fegyelmezettek voltak a nézők is, itt a Czink—Iványi kettőst figyelik Illő Barcza Zsolt felvétek távolságból, lei SKODA billenős gépkocsikat adunk szerződéses vállalkozásba, előnyös feltételekkel Szükség esetén fuvarfeladatot is adunk. A VOLÁN 1. sz. Vállalat 9. sz. igazgatósága szerződéses üzemeltetésre kiad SKODA billenős gépkocsikat, pótkocsival is. A versenytárgyalást szeptember 3-án és 5-én 14.30 órakor tartjuk a Budapest XXL, Csepel, Szállító u. 2. szám alatt. Jelentkezést augusztus 24-ig fogadunk el. Részletes tájékoztatás a 330-705-ös és a 144-470-es telefonszámon kérhető. IEFIÍ Szabad Fold Kupa — megnyugtató előny a visszavágóra Hat gólt lőtt a gödi gárda