Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-19 / 168. szám
1984. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK tor . .W/fc 17-1, 5 SZENTENDREI K^títian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 60 millió tekíss bsrukázással Épül a tisztítómű Hatezerötszáz köbméter szennyvíz biológiai tisztítására lesz alkalmas Mindennapi kenyerünket, tejünket..: Kritikus hét végék a városban A város és körzetének élelmiszer-ellátásáról beszélgettünk Reich Ferenccel, az Afész elnökével. S mintegy betetőzéséül mindannak, amit a szállítási fegyelemről elmondott, egymás után érkeztek a telefonhívások: Dunabogdányba és Vlsegrádra még nem szállítottak kenyeret és nincs péksütemény sem. A kisoroszi kétezer személyes kemping a megrendelt néhány száz zsemlét kapta meg, a nagyobb tétel kiflit nem. Éppen delet harangoztak. Az elnök követelésére a kenyérgyár főmérnökét a kemence mellől hívták a telefonhoz. A NEB tárgyalta Gázprogram A nyomáscsökkentők, a szerelvények és a fűtőberendezések hiánya gátolja a gázprogram folytatását Szentendrén is. Az ipar nem készült fel megfelelően az országos program megvalósítására. A többi körött — mint fő akadályt — ezt állapította meg a városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Mint ismeretes, ebben a tervidőszakban lehetősége nyílott a városnak is a vezetékes gázellátáshoz való csatlakozásra. Elsőként a Rózsa-kerti lakótelepre jutott el a földgáz. Ezután hozzáfogtak a városi gerincvezeték első ütemének építéséhez, amely megteremtette a feltételeket a Felszabadulás lakótelep tömbfűtőművé- nek olajról gázra való átalakítására. A 22 millió forintos kivitelezési költség felét az állami energia-racionalizálási keretből kapta meg a városi tanács, a többit az üzemek és a városi tanács állta. Az első lakossági közműtársulat 1983-ban alakult. Elsőként a Perjéssy Sándor utcában vezették be a gázt, és most van alakulóban egy 60 tagú újabb társulás. A szervezést, a munkák előkészítését azonban lassítja a bevezetőben említett anyaghiány. A NEB-vizsgálat azt is feltárta, hogy lassú, bürokratikus az ügyintézés, elsősorban a TI- GAZ-nál, de az OTP-nél is. A hiányosságok megszüntetése érdekében a Népi Ellenőrzési Bizottság eljuttatta javaslatait, észrevételeit az illetékes szervekhez. A hídépítés Két esztendővel ezelőtt építették fel a szárazföldet a szigettel összekötő hidat, s ezzel egyidőben született meg a döntés arról, hogy a partot is rendbe hozzák. Kiirtják a bozótot, kiszippantják és besűrítik az iszapot, feltöltik, kiegyengetik a területet, majd pedig fákkal, díszcserjékkel ültetik be. A parkba Szentendrén élő képzőművészek térplasztikáit, szobrait helyezik el. Nem kell különösebb témaismeret ahhoz, hogy tudjuk, rendkívül nehéz ilyen jellegű munkálatokra embert találni, s ha mégis sikerül, meglehetősen sokba kerül. A terület rendezése azonban megkezdődött, s szépen halad. Arról, hogy sikerült mindezt megoldani, összehozni, Zi- tnány Péter, a GAMESZ társaVíz és szennyvíz. Állandóan visszatérő téma lapunk hasábjain. Hazánkban gondot okoz a vízellátás, elég pár napos kánikula, máris lajt- kocsival kell szállítani a magasabban fekvő helyekre az ivóvizet. Másutt, a megye több községében akár esik, akár dalmi munkaszervezője beszél. — Tavaly először, az idén második alkalommal szerveztünk építőtábort. A szentendrei középiskolák tanulói dolgoznak, szépítik, alakítják a várost, a Papszigetet. Mivel a cél a környezet megóvása, ezért környezetvédelmi táborként indult. Ami itt van, az mind a tanulók keze nyomát viseli. Látja azokat a zsákokat? — mutat a földfal oldalában sorakozó, többezer, homokkal töltött zsákra. — Azt a korábbi csapat, a Ferences gimnázium diákjai töltötték meg egyenkint, s rakták helyükre. Most a szakmunkásképző intézet elsős tanulói vannak itt. Ott mennek éppen a hídon, ebédelni a Sörkertbe. Strandbelépő Nem túlzás azt állítani, hogy jó dolguk van a srácokfúj, akár süt a nap, csak lajt- kocsival tudják biztosítani a megfelelő ivóvizet. Szerencsére Szentendrének van vízvezetéke, sőt szennyvíztisztítója is. Igaz, hogy az utóbbi kapacitása az elmúlt időszakban meglehetősen kicsinek bizonyult, ezért döntöttek az illetékesek a bővítése felől. Jelenleg mintegy 4500 köbméter szennyvíz érkezik naponta a tisztítóba, azonban biológiai úton csak 3000 köbméter kezelésére van lehetőség. A most épülő — amelynek költségei 60 millió forintot tesznek ki — 6500 köbméter szennyvíz., biológiai tisztítására teszi alkalmassá az üzemet. Ugyanakkor az iszapot besűrítik, s ezzel megoldódik elhelyezésének gondja is. Külön épület szolgálja majd a dolgozókat, ahol szociális helyiségek, fehér-fekete öltözők lesznek. A munkálatokat előreláthatólag jövőre fejezik be. Állatorvosi ügyelet. A körzet területén júliusban az alábbi címeken kaphatnak orvosi segítséget az állattartók: 21-ig dr. Palócs András Tahi, Móricz Zs. u. 1. (26-27-1771, 22-től dr. Erdélyi Géza Budakalász, Arany J. u. 6. (26-20-362), 29-től dr. Szétag Jenő Budapest, Kis- celli u. 33. (889-381). nak. Igaz, dolgozni kell, mindennap héttől egy . óráig, utána azonban mindenki azt csinál, amit akar. Legtöbben strandra mennek, már csak azért is, mert kaptak szabad belépőt. Hetente kétszer ingyen mozijegyük van a fiúknak, sőt a Szentendrei Teátrum előadására is szerzett belépőt Zimány P^ter. Bár amikor erről beszélgetünk, megszólal egy hang: — Én nem megyek színházba! Én sem! — hangzik a másik asztaltól. — Mi sem! — szólnak a többiek. , — Egyáltalán ki akar színházba menni? — Senki — ingatják a fejüket. — Ma lesz az Alfa holdbázis a tv-ben. — A gimnazistákkal nem lehetett bírni, úgy örültek a színházjegynek. Hiába, kit ez, kit az érdekel. Az élmunkás A diákok vezetője Szente Árpád, aki szakoktatóként dolgozik a szakmunkásképzőben Mint mondta, igazán semmi baj nincs a gyerekekkel, legfeljebb az, hogy nehezen fekJhgas harag — Állítólag már elindult Vácról a komp a kenyérrel. Itt valami műszaki probléma van — mondta Reich Ferenc, amikor letette a kagylót. Tehetetlenül széttárta a karját. Nem tud kenyeret sütni. Más se* mert nincs hol. A többi kisüzemet a városban, illetve a . körzetben megszüntették, amint az új kenyérgyárat átadták. — Már szinte félünk a .hét végétől — tette hozzá. Hosszú sor kígyózik a pénztárak előtt a bevásárlóközpont ABC-jében a HÉV végállomásánál. A kenyerespolcok üresek, csakúgy, mint a péksüteményes rekeszek. Az emberek erős kifejezésekkel áldották a sütő-, meg a tejipart A raktárban ládaszámra állt az úgynevezett folyós tej; sérült zacskók tocsogtak a piszkosfehér lében. — Mi bonyolítjuk le a legnagyobb forgalmat a városban, havonta 8-9 millió forint értékben — tájékoztatott Szirmai Mihályné vezetőhelyettes. — A tejet és a tejtermékeket megkaptuk, kevésnek bizonyult, pedig többet rendeltünk a szokásosnál. Kenyeret várunk még, mert mindössze száz darab két- kilósat kaptunk, ráadásul péksüteményből is alig a harmadát annak, mint amennyit kértünk. Vasárnap pedig nem szállítanak, viszont nyitva tartunk. Elmondta, hogy kilenc óra tájban jött a kenyér és félórán belül elfogyott. A pénteken délután előszállításként érkezett kétszáz darab kenyér jelentős részét visszaküldték. Éppen a helyszínen voltak a megyei tanács illetékesei és úgy találták, a szállítmány jórésze fogyasztásra alkalmatlan. Beszélgetésünknek egy, az irodába beviharzó vásárló vetett véget. — Azt mondták odakinn, itt tehetek panaszt. Ez felháborító, ami mostanában van a kenyérrel és a tejjel! Három kilométerről, Szarvas- hegyről jöttem, három gyermekkel. A szomszédos zöldségboltban alig volt áru. Gyümölcs: néhány rekesz zöld alma. Érthetetlen, de a téren is megszenek le esténként: szeretnének sokáig fennmaradni. S míg arról faggatom a fiúkat, ki a legjobb dolgozó közöttük, az étterem vezetője szavazásra teszi fel a kérdést: mi legyen a vacsora s másnap az ebéd. Végül is bableves és mákos tészta mellett döntenek az érdekeltek. Egyébként finom falatokkal igyekeznek fenntartani a sze”ve7Ők a fiúk kondícióját. A fiúk egyhangú véleménye szerint Gallovits László a legdolgosabb közülük. Hogy miért, arról ő beszél. — Én ugyan leányfalui vagyok, de itt tanulom a festő csappant a gyümölcsárusok sora. Az óvárosba vezető út elején a kenyérgyár szakboltja is üresen tátongott. — Csak helyettes vagyok — mutatkozott be a kislány külsejű Hollenda Jánosné. — Kilenc óra után kaptam 150 kiló kenyeret, nagyon hamar elfogyott. A tej is, mert mindössze két rekeszt raktak le. Az előbb telefonáltam, azt ígérték, kenyeret még kapok. Egy német család után mentem ki a boltból, akik az üres polcra rácsodálkozva kérdezték, mi történt ebben a városban? Nehéz lett volna megmagyarázni! Szemben, az út túloldalán a csemegebolt vezetője, Ficze- re Mihályné is tele volt panasszal. Tegnap délelőtt is az utcán állt a sor, egy óra után érkezett a kenyér. A központban, a Marx téri fűszer- üzletben néhány ■ zacskó tej volt a hűtőben és kenyér is a polcokon. Csak bisztróban — Ez kenyér?! — mutatta Hollner Béláné a kemény, égetthéjú, belül sületilen valamit.— Gondolom, ezért Is maradt meg, mert különben az egész városban nincs egy darab sem. Mégis kénytelen vagyok elvinni, mert nem tudok mit adni az unokáimnak az ebédhez. Azzal is jól elkésem ma, akár a többi háziasszony, mert már másfél órája szaladgálok kenyér és kifli után. A fűszerüzlet melletti .zöldségboltban nincs gyümölcs, az apró zöld almát és körtét kivéve. Arrébb, a maszeknál 35 forintért mérték a kevéske meggy kilóját. Ami Ahogy múltak az évek, mind több lett otthon az éhes száj. Ennek ellenére Plangár József alkalmi munkás és felesége mit sem változtatott züllött, italozó életmódján, öt kiskorú gyermekükkel egyáltalán nem törődtek. (A hatodik szüszakmát. Gyakran jövök a Papszigetre, főleg strandra. Fontosnak tartom, hogy szép legyen ez a környék. Azért is jöttem a táborba, s azért hajtok annyira. r Es ezután? Mire e 6orok megjelennek, már a Móricz Zsigmond gimnázium diákjai veszik birtokukba a terepet. Vágják a bozótot, egyengetik a földet, hogy őszre minden készen álljon a termőföld szétterítésére. Jövőre pedig megkezdődik a növényzet telepítése, a képzőművészeti alkotások felállítása. Fiedler Anna Mária pedig a sört illeti: mindenki szatyrában piros címkés üvegeket láttam. A boltokban azt mondták — és mondta az Afész elnöke is — ilyenkor a Kőbányai sör fogalom. Ennek ellenére, igazán csodálkoztam volna, ha a Bükkös bisztró udvarára bepillantva nem azt látom a vendégek előtt az asztalion. Vagy később a HÉV végállomásnál a falatozóban is, ahol hűtés nélkül 16 forintért árusították. Kifcgáshalmaz — Sajnos nincs, hamar elfogyott, mert a lenti ABC-ben is kevésnek bizonyult a szállítmány — közölte a Felszabadulás lakótelep felső végén az Afész ABC áruházának pénztárosa,- amikor tej és péksütemény iránt érdeklődtem. Az élelmiszer-kisker jelzett lenti ABC-jében ezer liter tej fogyott el reggel. — Nyolc-kilenc mázsa kenyeret szoktunk eladni szombatonként — mondta Han- kó Gézáné, helyettes boltvezető. — Nem kaptuk meg mind, ezért várunk még 240 kilót. De mikorra? És milyen lesz az hétfőig, hiszen visszaküldhettem volna, azt is, amit reggel hoztak. így is elfogyott. Tejért is telefonáltam Kelenföldre, de nem tudnak küldeni, mert nincs kocsijuk meg emberük. Nem faggattam tovább, mert eszembe jutott, mit mondott az egyik boltvezető a városban: Csak a tejeseket ne hozza szóba! Simán kiszúrnak velünk: vagy utoljára kapjuk meg a rendelést, vagy kihagynak a szállításból, és akkor mit adok a vásárlóimnak? A magyarázatot, hogy nincs ember, nincs szállítóeszköz! Mindaddig, amiig végre ,,^z . . Illetékesek mean Intézkednek. Mind erőteljesebben követelik ezt a város és környékének lakói. letésétől, 1982 nyarától állami gondozásban él.) Az öt gyerek gyakran éhezett, csak a napköziben jutott ételhez, és a szomszédoktól is koldultak, kukákban turkáltak élelmiszer után. Az óvodában, az iskolában a társak elhúzódtak tőlük. A három iskolás korúnak nem vásárolták meg a szükséges tanszereket, emiatt több hetes késéssel kezdték meg a tanévet. Az órákon gyakran nem vettek részt, mert szégyelltek a testükön látható foltokat, a verések nyomait. December 1-én a nagyobbik kislányt verte meg korbáccsal úgy, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Másnap a gyámhatóság mind az öt gyermeket állami gondozásba vette. Egy napon Plangár a feleségét kereste és a sógoránál, találta meg, félreérthetetlen helyzetben. Ütötte, rugdalta, fojtogatta az asszonyt, majd egy éles kővel többször fejbe sújtotta, s csak a véletlenen múlott, hogy súlyosabb sérülése nem keletkezett. A bíróság mindkettőjüket bűnösnek ítélte, ötrendbeli, társtettesként elkövetett, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. Plangárt ezen kívül súlyos testi sértés bűntettében és ittas járművezetés vétségében. Ezért halmazati büntetésül egy év négy hónapi szabadságvesztésre ítélte. A közügyek gyakorlásától két évre, a járművezetéstől két és fél évre eltiltotta. Plangár Józseffé tízhónapi szabadságvesztést kapott. Az ítélet nem jogerős. Az 'V 4 .!» AssToéiiftottai Kádár Edit Fotó: Barcza Zsolt Igazi dzsuugellel keli felvenni a harsét TlflJflNLflTflBOlMB A Barcsay-ud- varban tbvábbra is jazz- és folkmu- zsika szól. Július 21- én, 19 órai kezdettel a B. D- Es. együttes ad hangversenyt az érj deklődőknek. Ismét lesz zenés városnézés, július 22- én 10 órai kezdettel. A tv népszerű bemondónője, Endrei Judit kalauzolja a vendégeket. Találkozás a Felszabadulás Filmszínház előtt. A nemzetiségi népművészet kedvelői e héten is láthatják a Fáklya táncegyüttest a művelődési központ színháztermében. A programra 21-én, délután ötkor kerül sor. A belépődíj 50 forint. A Templom téri Sokadalom műsorán bohócbemutató, népművészeti vásár, táncegyüttesek fellépése, valamint a színművészeti főiskolások produkciója látható, melynek keretében Joseph és Karel Capek: A végzetes szerelem játéka című darabot mutatják be 21-én és 22-én. A gyermekek a művelődési ház színháztermében izgulhatják végig az Állami Bábszínház előadásában Jancsi és Julista történetét július 23-án. A Szentendrei Teátrum előadásán Goldoni vérbő komédiáját láthatjuk, a Két úr szolgáját: július 19-én, 20-án, 21- én, 22-én és 26-án fél kilenctől. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is gondoltak a gyerekekre. Amíg a szülők bemutatókon vesznek részt, vagy orgonarnuzsikát hallgatnak, addig az apróságoknak játékos foglalkozásokat tartanak július 22-én 10.30- tól 14.30—ig. Az átalakuló Papszigst Környezetvédő diákok tábora Kádár Edit ÍÁIárgyaIoterembolm A szétzüllesztett család A város kellemes színfoltja a Papsziget. Üdülők ezrei töltik itt szabad idejüket, a camping személyzete sem nagyon panaszkodik a vendeg- hiány miatt, s a szentendreiek is szívesen lubickolnak a strand vize- ben. Azonban van egy kis szépséghibája a környéknek. Nem lehet körbesétálni a szigetet, mivel annyira elvadult a part, hogy csa.t oo™*- késsel közelíthető meg. Arról nem Is beszélve, hogy ezzel egyjdoben megindult egy eliszaposodási folyamat, s leginkább buzolgo mocsárra emlékeztet a holtág vidéke.