Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-07 / 132. szám

mr MH. VT 1934. JŰNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Szigorral a szemofelők ellen Megsrízní a táj vonzerejét A kornyezetvéJelem n Pilisien is közügy A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság melynek területén több országos és helyi természetvédelmi terület, a hazai és a kül­földi turisták által szívesen látogatott kirándulóhely van — a múlt héten számolt be környezetvédelmi tevékenységéről az MSZMP szentendrei végrehajtó bizottságának. dályozása érdekében, a park­erdőgazdaság folyamatosan megvásárolja a táj képe szem­pontjából legértékesebb, és még megmenthető területeket. Viscgrádon legutóbb négymil­lió forintot fordítottak a Vár­hegy Duna felőli oldalán lé­vő magánterületek megvételé­re. Tervszerű program alapján védik a területen levő élő vi­zeket, építik ki a források, patakok medrét. A helyi ter­melési tevékenység nem ve­szélyezteti a vizek minőségét.' Ám, ha az eredményeket a tennivalókkal mérik össze, a Pilisi Állami Parkerdőgazda­ság még mindig nem lehet elégedett. Ka lobban a láng A pilisi és budai tájvédel­mi körzet, a Bioszféra rezer­vátum^ s a dunakanyari üdü­lőterületek jelentősége indo­kolja, hogy a parkerdőgazda­ság fokozott figyelmet fordít a környezetvédelemre. A park­erdő jellegből következően az egyik Legnagyobb, erdőt, élő­világot pusztító veszélyt az erdőtüzeit jelentik. A hegyvi­déken kiépített tűzvédelmi jel- zőszoigálat, valamint a tava­szi, kritikus időszakban műkö­dő társadalmi erdei szolgálat azonban eredményesen teve- kanykedik az erdőtüzek meg­előzéséért. Amíg az elmúlt évben több mint 230 ezer fo­rint értékű fa lett a lángok martaléka, addig idén — bár ez a kedvező időjárásnak is köszönhető —, nem volt je­lentős tűzkár mostanáig. Felvásárolt értékek Környezetvédelmi1 szem­pontból nagy problémát je­lent az erdőszéleken_ illegáli­san elhelyezett szemét es nul­ládéit. Elsősorban az utak, a települések közelében rakják le kártékony szállítmányukat a felelőtlen autósok. Az el­múlt évben a rendszeres sze­métgyűjtés és takarítás mint­egy hatmillió forintba került, s kétezer kilogramm szemetet gyűjtöttek be. A szabálysér­tők szigorúbb felelősségre vo­násával, és a szemétgyűjtés rendszerének jobb megszerve­zésével igyekeznek csökken­teni az erdőt csúfító hulla­dék mennyiségét, ■< V:» ■ A parkerdőgazdaság legje­lentősebb természeti értéke, maga a változatos szépségű táj. Megóvása érdekében csak gondosan tervezett, sokolda­lúan egyeztetett ipartelepítés­re. parcellázásra, vagy más gazdasági tevékenységre ke­rülhet sor. A települések ter­jeszkedése, a belterületi zöld felületek parcellázása ugyan átmenetileg enyhít a tanácsok pénzügyi gondjain, de emellett egy sor környezetvédelmi probléma újrateremtődéséhez vezet, A beépítések megaka­Van még tennivaló Dr. Bordűr Béla, a gazda­ság igazgatója megállapította, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az erdőket elárasz­tó szemetelés megakadályozá­sára, s előre kell lépni — újabb vállalati források igény- bevételével —, a táj értékei­nek megóvásában is. A park­erdőgazdaság rendelkezésére álló, széles körű lehetőségeket pedig fel kell használni a Környezet- és természetvéde­lem jelentőségét bemutató propaganda erősítésére. Műsorafánht Június 8-án, 15 órakor Ádám Erzsébet, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésznője lép fel a művelődési központ­ban. A Nap árnyéka című pó­diumműsorát Hajdú Győző ál­lította össze. Aznap nyílik Csó- ti Gábor faiparművész kiállír tása is. Június 10-én, Pünkösdi bok­réta címmel pódiumműsort és kirakodóvásárt rendeznek a művelődési központ parkoló­jában. Az ifjúsági fúvószene­kar megnyitója után a buda­kalászi Lenvirág táncegyüttes és a bagi Muharay együttes szórakoztatja a közönséget. A Vajda stúdióban 10-én Szörtsey Gábor festőművész tárlatát tekinthetik meg. A piac igényei szerint Hiánycikkeket pótolnak Az Erdészeti Gépgyártó Vállalat mezőgazdasági és erdőműve­lésre alkalmas zárt rendszerű gépsorait országszerte sok helyen alkalmazzák ma is. Ám a piaci helyzet változásával csökkent a kereslet, s a sokfajta — több mint ötvenféle — lus darab- számban készült, speciális igényeket kielégítő gépek helyett új termékek gyártására kellett berendezkednie a vállalatnak. Az idejekorán megkezdett piackutatás, a meglévő terme­lési tapasztalatok, technikai, technológiai lehetőségek ész­szerű alkalmazásának eredmé­nyeként a vállalat termékszer­kezete jelentősen átalakult, mintegy 60-70 százalékban úi cikkeket készítenek. A BNV-n is nagy* sikert aratott a lakossági igényel? felmérése nyomán konstruált személygépkocsi-utánfutójuk. Minden valószínűség szerint a hazai piacon is kelendő lesz a jelenleg nyugati megrende­lésre gyártott virágtartó ta­licska. A színvonalas kivitele­zésű akácfa talicska eredeti rendeltetése szerint nem hasz­Panaszkönyv helyett Megyeszerte, de Szent­endrén s a Dunakanyar­ban már évek óta tapasz­talhatjuk, milyen örvende­tesen javul a vendéglők külleme, a kiszolgálás színvonala. Az elmúlt, vég­re nyáriasan forró hétvé­gén azonoan újabb, fejlő- dőképességünköt, kulturált­ságunkat alátámasztó je­lenséggel találkozhattunk. A Lupa Csárda, amely néhány éve még ütött-ko- pott falaik, rozzant vasasz­talok között fogadta az eve­zésben, úszásban kifáradt, farkaséhes nyaralókat, ma szabad tűzhelyével, sötét tölgyasztalaival igazán az ízléses, szép éttermek közé tartozik. A külcsín azonban értékelendő belbecsét is ta­kar. Míg a régi, kockás ab- roszú kertvendéglő izzadt pincérei kurtán közölték a későn érkezővel: az étel el­fogyott, esetleg nem is volt, mert a szakács a lábát tör­te, addig ma választékos ki­fogásokkal távolítják el a vendégeket. A vasárnap déli, piros­ra sült tömeg nyugodtan el­helyezkedhet az ányas asz­taloknál, de étel felszolgá­lására csak a fedett részen levő asztalok némelyikénél (amelyik nem foglalt a ,rö­videsen érkező csoport szá­mára) van módja a sze­mélyzetnek. Hely van bő­ven, várakozzanak csak nyugodtan a kerti hat-nyolc asztalnál, amíg az étterem három-négy asztala meg­ürül. — Igaz, hogy szombaton még kint is lehetett ebé­delni, de értsék meg kérem, hogy akkor kevesebben voltak, és ezért ott Ls ad­hattunk ételt. Most sok a vendég, így csak jóval ke­vesebben ebédelhetnek egy­szerre. Akivel erre a magyará­zatra forogni kezd a világ, s logika után kutat, az még megtudhatja, hogy ma már hullik az akácvirág, ami tegnap még nem hul­lott, ezért csak a tető alatt lehet enni, valamint azt is, hogy bizonyos ködös ren­deletek lehetőséget adnak az üzlet vezetőjének annak elbírálására, hogy hol és hány ember ebédelhet. Ha a mardosó éhség vég­képp kiváltja az agresszi­vitást a várakozóból, s pa­naszkönyv után kiált, még azt is közlik vele, hogy mindez nem ok a panasz­könyv átadására, vegye tu­domásul, hogjt ha Végre asztalhoz jut majd a kije­lölt helyen, kifogástalan ki­szolgálásban részesül, s nem lesz Oka panaszra. Ha nem várja ki, magára ves­sen. Mindez az éhesen távozó­kat nem vigasztalta. Bár az belátható, hogy a kulturált elutasításért járó dicséretet nem a panaszkönyv lapjai­ra kell írni. Inkább ide ... nálható ugyan, de kertek és lakások díszítésére jól bevált Hagyományos termékeikhez sem lett azonban hűtlen a vál­lalat. Tavaly, a Világbank ga­bonaprogramjához meghirde­tett mezőgazdasági munkagé­pek versenyén első helyezési értek el szervestrágyaszórő gépükkel, s idén ismét pá­lyáztak. Széles körű érdeklő­désnek örvend — a Közgéppel közös fejlesztésben készült — Varuta 62—R-es rönkszállítá gépük is. A nullszéria gyártá­sát idén megkezdik, s a to­vábbiakban a konkrét meg­rendeléseknek megfelelő mennyiséget készítenek. Az erdőgazdaságok eddig, hasonló rendeltetésű szállítóeszközt csak valutáért vásárolhattak. A piackutatás után a kistér., melók, a kerttulaidonosok ál­tal keresett cikkek gyártását is elkezdte a vállalat. Szintén a BNV-n került nyilvánosság elé a kisüzemi használatra al­kalmas komposztáló gép. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet prototípusa alapján, saját fejlesztésben elkészített komposztáló a kerti hulladé­kok, gallyak, levelek aprításá­ra alkalmas, s a komposzt a szerves trágya helyett hasz­nálható. Az új termék — az érdeklődéstől függően — ' még az ősszel piacra kerül. SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA %a*og#suiciíii autóznak Módosított menetrend Remélik, javul a közlekedés A Dunakanyar vonzereje egyre nő, és Szentendre, altár célként, akár az észak felé tartók útirányában — állomásként sokak programjában szerepel. Ä város lakóinak szempontjából sem mindegy, hogyan közelíthetik meg munkahelyüket, vagy ked­velt pihenő-nyaraló területeiket. A Volán 20-as számú Válla­lat igyekszik szolgáltató lenni, s az évközben felmerülő igé­nyeknek megfelelően június harmadikétól módosította sok járatának menetrendjét, a negyvenórás munkahéthez, s a hétvégi csúcsforgalomhoz al- kalniazkodva. Egyes járatok indulási időpontjának meg­változtatása előtt, illetve a já­ratok megszüntetése, vagy újak indítása esetén utasszámlálás­sal, előzetes felméréssel győ­ződtek meg arról, hogy az arra járók időbeosztásához hogyan igazodhatnának legjobban. A HÉV-menetrend módosí­tása már január elsejével élet­be lépett, s az eddig tíz per­cenként közlekedő vonatok csúcsidőben már nyolc percen­ként követik egymást. A pálya és felsővezetékek folyamatos felújításával az üzemzavar le­hetősége is csökkent. Idén csupán két esetben került sor a szerelvények leállítására és HÉV-pótló autóbuszjáratok in­dítására. Részben átadták már — s remélhetőleg még ebben az évben végleg elkészül — a szentendrei új kocsiszín is, amely a járművek karbantar­tói számára nyújt majd az eddiginél lényegesen jobb munkakörülményeket. A város belső közlekedési, rendjét tavaly módosítottál? sétálóutcák, a gyalogosforga­lom számára lezárt területek kijelölésével. Ezzel egy időben növelték a centrum közelében levő parkolóhelyek számát is. Idén tovább kívánják fejlesz­teni az autósforgalom elől el­zárt terület nagyságát, ezzel is biztosítva a belváros nyugodt, balesetmentes megszemlélésé­nek lehetőségét A gépkocsi tulajdonosok azonban — úgy látszik — nem elégszenek meg az ingyenes parkolással. Sokan — figyel­men kívül hagyva a közleke­dési táblákat — továbbra is igénybe veszik a közlekedés elől elzárt utcákat. Ezért az idén sor kerül a városközpont forgalmi rendjének módosítá­sára. A nyáron új utak építésére, illetve kisebb szakaszok asz­faltburkolattal való ellátására is számíthat a lakosság. A László-telepen a József Attila utca egyik szakaszát, a Lukács fivérek és a Pogány Kálmán utca között a Radnóti Miklós utcát építik át az idén. Az Eg- ressy út és Dunakanyar körút sarkán a hamarosan átadásra 'kész üzlet előtt is megváltozik majd a forgalmi rend. A bolt könnyebb megközelítése érde­kében a Budapest felől érkezők számára balra kanyarodó sá­vot jelölnek majd ki. EzredmEliméterre Mindig pontosan ellenőrizve mm Az egész országot ellátja esz- tergatokmányokkal a Petém szentendrei gyára. A pontos munka egyik biztosítéka az ál­landó ellenőrzés. Képünkön az elkészült szerszámok élszögelt vizsgálja ezredmilliméter pontosságú digitális mikrosz­kóppal Püspöki János meós. Megnyílt az ínyenc Gyors volt a felújítás Most már riasztót is felszerellek Szokatlan dörrenésre riadtak április hatodikán virradatkor az Óbuda Tsz ínyenc kisvendéglőjének szomszédságában levő há­zak lakói. Robbanás okozta a furcsa zajt, s reggelre kelve ki­derült, az ínyenc étterem raktárában történt a baj. A siralmas látvány, a kiégett üzlethelyiség természetesen sokáig foglalkoz­tatta a környékbelieket. Azt beszélték, betörők jártak ott, s munkájuk nyomait eltüntetendő, gyújtották fel a helyiséget. A vizsgálat azonban megál­lapította, hogy a tűznek tech­nikai olca volt. A szabálytala­nul bekötött elektromos veze­ték gyulladt ki. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszön­hető csupán — tizenhét perc alatt értek a helyszínre —, hogy az étteremben tárolt hét gázpalack közül csak egy, a tűzfészekhez legközelebb álló robbant fel. Nem esett kár a szomszédos helyiségekben, épü­letekben sem. A baleset után az Óbuda Tsz hamar gondoskodott a kedvelt vendéglő helyreállításáról. A robbanást követő ötvenedik napon már megnyitotta kapuit az ínyenc. Harverné Gergely Erzsébet, az üzlet vezetője a helyreállí­tás alatt szinte minden1 percét a helyszínen töltötte. — Igyekeztünk szezonkez­Hőlégliaüon-bemutató Juniáiis a vízitelepen Gyermeknap ugyan már el­múlt, de hétvégére mégis újabb vidám program várja a szent­endrei úttörőket. Juniálist rendez szombaton a Kossuth A mezőgazdasági és erdészeti gépeken kívül számos új termék készül a s zentendrei Ergépnél. Többek között személygépkocsi­utánfutó fék nélküli kivitelben, virágtartó talicska és még sok más. Képünkön Pacó Sándor a Lady nevű utánfutóra szereli fel az irányjelzőket. Lajos Katonai Főiskola, és a helyőrségi művelődési otthon, az úttörők vízitelepén. Délelőtt tíz órától várják a szervezők az ifjú vendégeket, akik szokatlan érdekességek tanúi lehetnek. Hőlégballon- és hajóbemutatót rendeznek számukra — majd, hogy saját rátermettségüket . is bizonyít­hassák, kerékpár ügyességi versenyen indulhatnak. Ter­mészetesen nem hiányozhat a programból a játszóház, a vi­dám vetélkedők, a rajzfilm­műsorok, s a fővárosi művé­szek vendégszereplése sem. désre elkészülni a felújítással, hiszen ilyenkor már egynapi késedelem is komoly kiesést jelent a nyári bevételből. Kö­rülbelül másfél milliós kár esett a berendezésben, a rak­tárkészletben. Természetesen gondoskodnunk kellett új elektromos hálózatról, festeni, burkoltain,i kellett. A lambéria, a berendezés cseréje is sok időt _ vett igénybe. Az utolsó simításokra már a .nyitás után kerül sor, de reméljük, ez már nem zavarja vendégeinket. A biztonság kedvéért most mér riasztóberendezéssel is felsze­reltük az éttermet. A konyha elkészült, s az étterem reggel kilenc órától — mint eddig is — ízes meleg ételekkel áll a látogtók rendelkezésére. Az újjávarázsolt ínyenc bi­zonyítja, tudunk gyorsan, pon­tosan dolgozni, ha kell, ha ér­dekeink úgy kívánják. Talán feltűnik a példa az évekig be­zárt, csigalassúsággal, drágán készülő üzlethelyiségek felújí­tóinak is. Hajójárat A tavalyi siker alapján a Mahart idén újra indította Budapestről a Szentendre— Leányfalu útvonalon közleke­dő nyári hajójáratait. Napon­ta kétszer, reggel 8.30-kor és 15 órakor szállhatnak vízre a Vigadónál az utasok, a Szent­endrén, a belvárosi hajóállo­másnál, vagy Leányfalun ér­het véget utazásuk.- Visszafelé 17.10-kor és 17.30-kor indul a hajó a leányfalui végállomás­ról. Az utolsó járat Luppaszi- getnél is kiköt. A kárvallottakat keresi a rendőrség Eljárás a csaló ellen A szentendrei rendőrkapi­tányság több rendbeli csalás vétségének alapos gyanúja miatt eljárást folytat Futó András szentendrei lakos el­len. Nevezett magát Horváth László mérnöknek kiadva, te­hergépkocsija hibájára hivat­kozva hazautazásához Székes- fehérvárra, 2—300 forintos ösz- szegeket csalt ki több sze­mélytől. A rendőrség kéri, hogy akik­től 1983—84. évben különböző indokkal a fenti módon pénzt szerzett, vagy azt megkísérelte, jelentkezzenek a szentendrei rendőrkapitányságon. Az oldalt írta: Márvány] Ágnes Fotó: Erdősi Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents